Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia célja a teljes magyar jogtudomány aktuális tudásállapotának bemutatása és minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, megbízható tudásbázis megteremtése a magyar jogi kultúra fejlesztésének érdekében. A tanulmányok szakmailag lektoráltak.

Az Enciklopédia létrehozását eredetileg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének munkatársai kezdeményezték, azt a nyolc hazai jogtudományi egyetemi kart tömörítő Jogász Dékáni Kollégium szakmai támogatásáról biztosította. Az Enciklopédia kiadója 2017 és 2019 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, valamint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának társfinanszírozásával, 2020-tól a HVG-ORAC Kiadó gondozásában jelenik meg. Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia alapító szakmai partnere a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete.

A biológiai találmányok jogi védelme

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

A bíróság és az ügyész büntetés-végrehajtási feladatai

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A blokklánc jogi problémái

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

A büntetés-végrehajtás biztonsága

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A büntetés-végrehajtás felügyelete

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A büntetés-végrehajtás rendszere

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A büntetések és intézkedések végrehajtását kizáró okok

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A büntetések végrehajtása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A büntető eljárásjog alanyai

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A common law jogrendszerek

Szerző(k): KELEMEN Katalin Rovat: Jogösszehasonlítás

A common law avagy angolszász jogrendszerek azon országok jogrendszereit foglalja magában, melyek valaha az angol koronához tartoztak. A Föld mai lakosságának közel egyharmada él olyan területen, ahol a jogrendszerre az angol common law komoly befolyással volt. A common law eredete a XI. századi normann hódításra vezethető vissza, melynek eredményeképpen az angol királyságot már igen korán egy erős központosított hatalom és fejlett bürokrácia jellemezte. A kontinenssel ellentétben, ahol a jogfejlődés motorja az egyetemeken művelt jogtudomány volt, az angol jogfejlődés főszereplői a királyi bíróságok voltak. Bár a kontinentális jogrendszerekhez képest valamelyest megkésve, a XIX−XX. századra a common law jogrendszerekben is beköszöntött a törvények kora. Az angolszász törvények azonban korántsem olyan átfogóak és absztrakt szabályokon alapulók, mint a kontinentális törvénykönyvek. A common law jogrendszerek gerincét továbbra is az esetjog adja. Az angolszász bírák ítéleteinek felépítése és érvelési stílusa is különbözik a civil law ítéletekétől. Nem törekszenek univerzális érvényességű igazságok kimondására, hanem az adott jogkérdést egy szigorúan felépített esetjogi rendszer keretei között, kizárólag a konkrét eset kontextusában próbálják megválaszolni, melynek alapja az az elv, miszerint a bírákat kötik a korábbi bírói döntések (precedensek).

Tovább a szócikkre

Adásvétel

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Adásvétel

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Adásvétel

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Adatbázis

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Adatvédelmi hatóság

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Adóeljárás

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Adórendszer

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Adószabályok a közös tőkepiacon

Szerző(k): DEÁK Dániel Rovat: EU-jog

Az Európai Unió belső piacán a tőkemozgások korlátozása a tagállamok viszonyában, valamint tagállamok és harmadik államok között tilos, azonban e belső piaci alapszabadság sem tekinthető korlátlannak. A tőke szabad áramlása esetében is számolni kell olyan kivételt képező területekkel, ahol a tagállamok jogszerűen alkalmazhatnak korlátozó intézkedéseket. Ilyen kivételeket találunk a közvetlen befektetések, az ingatlanforgalom, az értékpapírokkal, a kollektív befektetési alapokkal végzett műveletek esetében, valamint a biztosítékok alkalmazása, a kölcsönök, a pénzügyi eszközök határon átnyúló fizikai mozgatása, az öröklés és az adózás esetében. Alapvető kérdés, hogy az adójogi megkülönböztetés mely esetekben tiltott, milyen feltételek mellett igazolható vagy megengedett, azaz a tagállamok miként korlátozhatják jogszerűen a lakóhelyre vagy a befektetés helyére való utalással a tőkeszabadságot. A tiltott és a megengedett adójogi megkülönböztetés megítélése az elmúlt évtizedekben jelentős változáson ment keresztül. E hangsúlyeltolódás jól érzékelhető az Európai Unió Bíróságának gyakorlatában is. Az 1990-es évek esetjoga még főként a tiltott tagállami adójogi korlátozások felszámolására irányult, majd később, az ezredforduló utáni gyakorlat már a megengedhető korlátozásokra és azok feltételeire helyezi a hangsúlyt.

Tovább a szócikkre

A feljelentés kiegészítése

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A felülbírálat terjedelme

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A fogyatékossággal élő személyek jogai

Szerző(k): BÁRD Petra Rovat: Alkotmányjog

A fogyatékossággal élő személyek védelme többrétegű jelentéstartalommal bír. Egyrészt az erkölcs szintjén képvisel értéket a fogyatékosok segítése, másrészt tükröződhet szakpolitikákban, harmadrészt jogi relevanciája is van, hiszen az érintettek jogainak védelme és/vagy egyenlőségük biztosítása az államok alkotmányos vagy törvényi kötelezettsége. Attól függően, hogy milyen egyenlőségi elveket követünk, a fogyatékossággal élő személyek védelme jelentheti az esélyegyenlőség megteremtését az általános akadálymentesítés révén vagy éppen kvóták felállítását a munkaerőpiacon és az oktatás területén. Míg a hagyományos egészségügyi, orvosi modell a megelőzésre és a fogyatékos ember gyógyítására fekteti a hangsúlyt, az új, ún. társadalmi vagy társadalompolitikai modell az ellenséges környezetet, valamint a többségi társadalom tagjaiban kialakult előítéleteket, stigmákat vagy a szegregációt okolja és tartja a fogyatékossággal élő emberek jogai érvényesülése fő akadályának. A középpontban már nem a fogyatékosság mint az érintett személy egyéni problémája áll, hanem a társadalom egészének felelősségén a hangsúly. A kérdés az, hogy a társadalom és a (jogi) környezet hogyan alkalmazkodjon az emberek különféle igényeihez.

Tovább a szócikkre

A gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága

Szerző(k): SCHANDA Balázs Rovat: Alkotmányjog

A gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága klasszikus szabadságjog. A vallásszabadság eredetileg a felekezetválasztás szabadságát és az elismert felekezetek szabad működésének jogát jelentette. Mai fogalmaink szerint e jogok magukban foglalják a lelkiismereti vagy vallási meggyőződés szabad megválasztásának és megváltoztatásának jogát, valamint azt a jogot, hogy meggyőződését mindenki szabadon kinyilváníthatja, gyakorolhatja és taníthatja. Míg a választás szabadsága nem korlátozható, a lelkiismereti és vallásszabadság további elemei az alapjog-korlátozás általános szabályai szerint igen. A gondolat és a lelkiismeret szabadsága alapvetően egyéni jog, míg a vallásszabadság nemcsak egyéni, hanem – ettől elválaszthatatlanul – közösségi és intézményes jog is. A gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága a személy integritását és ezzel méltóságát védi.

Tovább a szócikkre

A gyermekek jogai

Szerző(k): LUX Ágnes Rovat: Alkotmányjog

Napjaink egyik legprogresszívebben fejlődő emberi jogi területeként számos, e szócikkben összefoglalt elmélet foglalkozik a gyermekek jogainak elismerésével vagy annak ellenzésével. A gyermekjogok sui generis definiálásával és részletes dogmatikai tisztázásával máig adós a szakma, éppen annak interdiszciplináris és jogágközi, átfogó jellege okán. A jogalany gyermek, az állam és a szülő triászában megjelenő gyermekjogok a jogtudományban és a társadalomtudományokban relatíve későn jelentek meg, hiszen az ENSZ Gyermek jogairól szóló egyezménye 1989-ben született meg, s a gyermekeket megillető speciális jogok rögzítése sem több félévszázados gyakorlatnál; a gyermekjogok társadalmi elfogadottsága sok országban messze elmarad a kívánatostól. A gyermekek jogaik gyakorlása során ki vannak téve a felnőttektől való függő viszonynak, ekként különösen sérülékenyek (és eszköztelenek) az (alapjogi) jogsértések vonatkozásában, hiszen a legtöbb társadalomban a gyermekek hangja „nem hallatszik” messzire. Éppen ezért egy-egy, valamilyen szempontból különösen rászoruló, sérülékeny társadalmi csoport jogainak védelmére számos országban honosodott meg az ún. szakombudsman intézmény rendszere.

Tovább a szócikkre

A gyógyszertalálmányok szabadalmi oltalma

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

A hangfelvétel jogi védelme

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

A házasság megszűnése

Szerző(k): NAGY Márta Rovat: Családjog

A házasság megszűnésének két módja létezik: az egyik valamelyik (vagy mindkét) fél halála, a másik a házasság felbontása. Tág értelemben a megszűnés fogalmi körébe vonható esetlegesen a házasság érvénytelenné nyilvánítása is. A házasság – az élettársi kapcsolattal ellentétben – az életközösség megszűnésével nem ér véget. Számos ország (Belgium, Franciaország, Dánia, Portugália, Spanyolország) bontójogi rendszere – a hatályos magyar nem – ismeri a separatio, a különválás jogintézményét, amely a kánonjogi hagyományokban gyökerezik. A modern társadalmak kialakulása előtt a katolikus doktrína tiltotta a bontást. A múlt század elején hazánkban a római katolikus egyház a házasság felbontását tiltotta, az ágytól-asztaltól való akár örökös elválást nem. A házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. törvénycikk még „ágytól és asztaltól való elválásként” szabályozta a separatiót. A különválás tehát „csupán” az életközösség megszakadását jelenti a házastársak között, de ellentétben a házasság felbontásával, nem eredményezi a házasság megszűnését.

Tovább a szócikkre

A házastársi lakáshasználat

Szerző(k): REIDERNÉ BÁNKI Erika Rovat: Családjog

A házastársak által közösen lakott lakás számos jogrendszerben kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen ez a családi élet színhelye, a házastársak és gyermekeik közös otthona, így – részben függetlenül az ingatlanra vonatkozó tulajdoni és bérleti viszonyoktól – mind az ingatlan használatával, mind a rendelkezési jog gyakorlásával kapcsolatban az általánostól eltérő szabályok vonatkoznak rá. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R (81) 15. számú ajánlása is javasolja a tagállamok kormányainak, hogy új jogszabályok megalkotásával vagy a meglevő jogszabályaik módosításával biztosítsák a házastársaknak a lakásban való bentlakáshoz fűződő jogait. A házastársi lakáshasználatra vonatkozó rendelkezéseknek figyelemmel kell lenniük a családvédelmi szempontokra, így különösen a közös kiskorú gyermek érdekére, a házastársak méltányolható körülményeire, a házastársak egyenjogúságára és a tulajdonosi, a bérlői jogokra.

Tovább a szócikkre

A javítóintézeti nevelés végrehajtása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A jogászok megjelenítése a művészetekben

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

A jog fogalma

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

A joggal való visszaélés

Szerző(k): TERCSÁK Tamás Rovat: A magánjog általános része

Joggal való visszaélés valósul meg, amikor egy jogalany a jogrend által számára biztosított alanyi jogát úgy gyakorolja, hogy az a jogrend egésze által szem előtt tartott értékekkel, célokkal ellentétes (elfogadhatatlan, célszerűtlen, igazságtalan) eredményre vezet. Tágabb értelemben joggal való visszaélésnek nevezzük azokat a helyzeteket is, amikor egy jogalany a jogrend biztosította valamely más pozícióját (valamilyen jogintézményt vagy jogszabályt) felhasználva állít elő olyan állapotot a maga számára, amely nem egyeztethető össze a felhasznált jogintézmény céljával és amely egyébként ellentétes a jogrend egészének alapértékeivel. A joggyakorlás joggal való visszaéléssé minősítésében a jogrend általi helytelenítés fejeződik ki. A joggal való visszaélés tilalma kivételes eszköz, amely a konkrét eset igazságos eldöntése érdekében a bíró számára lehetővé teszi a törvényhozó által tényállási elemként nem tételezett körülmények figyelembevételét és ezáltal a tipikus helyzetekre szabott törvényi rendelkezésektől való eltérést. A joggal való visszaélés tilalma alkalmas arra, hogy a törvénykönyv zárt rendszerében hasznos „vészkijáratként” funkcionáljon: megfelelő alkalmazás esetén kiváló eszköz arra, hogy a törvényhozó által előre nem látott, a tipikustól eltérő kivételes helyzetekben igazságos megoldást eredményezzen. Nem megfelelő alkalmazás esetén azonban legalább ugyanilyen mértékben alkalmas a jogbiztonság fellazítására, a törvénykönyv rendszerének szétzilálására.

Tovább a szócikkre

A jogi személyek személyes joga

Szerző(k): SZABADOS Tamás Rovat: Nemzetközi magánjog

A nemzetközi magánjogban a jogi személy személyes joga konkrét kapcsolóelveken keresztül kijelöli a jogi személy jogállására alkalmazandó jogot. A nemzetközi magánjogban a személyes jog meghatározására két kapcsolóelv alakult ki, amelyek eltérő jogpolitikai megfontolásokat tükröznek: az inkorporációs elv és a tényleges székhely elve. Az Európai Unió jogalkotása nem tartalmaz rendelkezést a jogi személyek személyes jogának meghatározására. Az uniós tagállamok így szabadságot élveznek a kapcsolóelv kiválasztásában, de azok alkalmazása nem eredményezheti a letelepedés szabadságának korlátozását.

Tovább a szócikkre

A jog megjelenítése a filmművészetben

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

A jog megjelenítése a képzőművészetben

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

A jog megjelenítése az irodalomban

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

A jog művészeti reprezentációja

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

A jognyilatkozatok értelmezése

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Akarathibák

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

A kár fogalma és fajtái

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

A kártérítés módjai

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

A kényszergyógykezelés végrehajtása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A kényszerintézkedések végrehajtása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A keresőmotorok jogi problémái

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

A kiberbiztonság szabályozása

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Akkreditív

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

A kötelmi jog általános része

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

A kötelmi jog különös része

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

A közérdekű munka végrehajtása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A közhivatal viseléséhez való jog

Szerző(k): KOI Gyula Rovat: Alkotmányjog

A közhivatal viseléséhez való jog a politikai jogok (a politikai részvételi jogok) egyike. E jogot a különféle jogrendszerekben számos terminológiai probléma szegélyezi. Ez a jog a választás (esetleg egyes történeti példákban sorshúzás) vagy kinevezés útján betöltött közhivataloknál az esetek többségében a közszolgálati jog különféle részletszabályain alapul. A közhivatal viseléséhez való jog és a közügyekben való részvétel joga szűkebb és tágabb értelemben egyaránt felfogható. A jog tartalmának kifejtését a legfontosabb nemzetközi emberi jogi instrumentumok közül számos segíti, a vonatkozó esetjog és jogtudósi vélemények anyagával együtt. A közhivatal viseléséhez való jog a nemzeti alkotmányok szintjén az utóbbi száz évben jelent meg. A legrészletesebb nemzeti jogi szabályozásokat a portugál (1976) és a török (1982) alkotmány jeleníti meg. A különféle nemzeti alkotmánybíróságok döntései e jog értelmezését tovább mélyítik.

Tovább a szócikkre

A közigazgatás

Szerző(k): BALÁZS István Rovat: Közigazgatási jog

„A közigazgatást úgy határozhatjuk meg, hogy az az állam szervezete, a közfeladatoknak ezek természete által megszabott módszerrel a jogrend keretében való eredményes megoldására” – írta egykor Magyary Zoltán, közigazgatás-tudományunk nemzetközi viszonylatban is egyik legismertebb klasszikusa. Ehhez azonban mindjárt hozzá kell tenni azt is, hogy a közigazgatás fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat, mert nincs olyan megközelítési mód (például közigazgatási jogtudományi vagy közigazgatástani), alkalmazott módszer és tudományág, amellyel a közigazgatás olyan fogalma lenne kialakítható, mely mindenki által elfogadott, teljes lenne, így az idézett Magyary-fogalom is csak egy a sok közül. A közigazgatás fogalmának meghatározására különböző irányzatok alakultak ki, melyekből a fogalomalkotást kétségbevonó negatív és az azzal kísérletező pozitív irányzatok, valamint ez utóbbiak nyomán született összetett fogalmak a legismertebbek. Az alapvetően külföldi forrásokra építő klasszikus magyar szakirodalom is ezekből táplálkozott, elsősorban Ereky István és Szamel Lajos munkássága nyomán. Ennek a fogalmi ambivalenciának több oka is van, de kiemelendő ezekből, hogy a közigazgatás az állam cselekvését megvalósító legnagyobb állami szervezeti rendszer, az általa végzett tevékenység átfogja a társadalmi életviszonyok legtágabb körét, ezért igen differenciált és állandó változásban van. Másrészt a fogalmi meghatározásnál alkalmazott módszerek is eleve eltérnek abból a szempontból, hogy azok a szervezeti rendszerre fókuszáló organikus vagy a tevékenység tartalmára alapozott materiális, vagy ennek egy magasabb absztrakciós szintjét képező funkcionális fogalomalkotást priorálják. Ezekből a sajátosságokból alakult ki a közigazgatás fogalmát meghatározni célzó, már említett két alapvető irányzat, a negatív és a pozitív. A negatív irányzat e gondolati kört követve arra jut, hogy differenciált és folyamatosan változó jellegére tekintettel „közigazgatásnak tekinti mindazt az állami tevékenységet, mely nem tartozik az egyéb állami tevékenységek sorába”. Az összetett vagy komplex fogalmak ehhez képest több szempont és módszer együttes alkalmazására törekednek, így például Magyary Zoltán is, amikor megfogalmazása szerint „a közigazgatást úgy határozhatjuk meg, hogy az az állam szervezete, a közfeladatoknak ezek természete által megszabott módszerrel a jogrend keretében való eredményes megoldására”. A közigazgatás dinamikus változásával azonban koronként – a társadalmi, gazdasági és politikai sajátosságoknak megfelelően – a közigazgatás fogalma is változik.

Tovább a szócikkre

A közigazgatás a hatalommegosztás rendszerében

Szerző(k): FÁBIÁN Adrián Rovat: Közigazgatási jog

E szócikk célja a hatalommegosztás jogállami követelményének és az ahhoz kapcsolódó elméleti megfontolások ismertetése, az államhatalmi ágak elválasztása elvének szisztematikus, elemző bemutatása, valamint a közigazgatás elhelyezése a hatalmi ágak elválasztásának elvét érvényesítő demokratikus jogállam szervezetében. Vizsgálat tárgyát képezi továbbá a közigazgatás kapcsolata a törvényhozással, a végrehajtással és az igazságszolgáltatással.

Tovább a szócikkre

A közigazgatás funkciói és feladatai

Szerző(k): JÓZSA Zoltán Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatás funkciója legáltalánosabb értelemben a közigazgatás társadalmi rendeltetésére utal. Arra, hogy a közösség, a társadalom fennmaradását, integritását, jövőbeli fejlődését szolgáló intézmény- és szervezetrendszer elsődleges funkciója a köz érdekének szolgálta, a közösségi szükségletek kielégítése. „A közigazgatás az állam adminisztrációja” – írta Magyary Zoltán klasszikus munkájában az állam alapvető funkciójára utalva. A közigazgatás mint a közösségi feladatok megvalósításának intézmény-és szervezetrendszere létrejöttétől kezdve konkrét gazdasági, társadalmi szükségletek kielégítését szolgálta. A közigazgatás funkciónak relatív állandósága és feladatainak dinamikus változása az adott kor gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális jellemzőivel, valamint a kormányzás céljaival áll kapcsolatban.

Tovább a szócikkre

A közigazgatási eljárásjog az Európai Unióban

Szerző(k): BOROS Anita Rovat: Közigazgatási jog

Az Európai Unió sajátos szervezet, sajátos közigazgatási felépítéssel. Úgy is szoktuk mondani, hogy az Európai Unió kétszintű közigazgatási szervezetrendszerrel rendelkezik: egyfelől az Uniót alkotó tagállamokéval, másfelől az Uniós feladatokat közvetlenül ellátó, saját szervezettel. Ennek a két nagy közigazgatási szervezetrendszernek az együttműködése alkotja az Unió közigazgatási szervezetrendszerét. Ahhoz, hogy az unió állampolgárai elégedettek legyenek, az Európai Unión belüli ügyintézés gyors, hatékony és átlátható legyen, szüksége van az unió működési szabályait egy jogszabályban összefoglalni. Ez nem egyszerű feladat, mert az Európai Unió számos ponton eltér a tagállamoktól, így például nem törvényei, hanem különböző szerződései és ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvei vannak, és például nincs kormánya sem, de van olyan szerve, amely a nemzeti kormányokhoz hasonló hatásköröket gyakorol.

Tovább a szócikkre

A közigazgatás intézményrendszere és szervezési elvei

Szerző(k): BARTA Attila Rovat: Közigazgatási jog

A szócikk célja, hogy általános áttekintést biztosítson a közigazgatás intézményrendszeréről, amely nem más, mint az adott időben és adott helyen alkalmazott közigazgatási intézmények összessége. Tipikusan akkor beszélünk erről a kategóriáról, ha a feladatokat egy közigazgatási szerv (például helyi önkormányzat) vagy egy közigazgatási feladatot ellátó nem közigazgatási szerv (például köztestület) valósítja meg, a működésére vonatkozó szabályokat a közigazgatási (anyagi, alaki, szervezeti) jog rendezi, valamint a szervezeti célokat jellemzően a közigazgatás személyi állománya (például köztisztviselő) kivitelezi. Makromegközelítésben a közigazgatás intézményrendszerének két jól elkülöníthető része van. Egy szűkebb, meglehetősen stabil, homogén magja, amely csak közigazgatási szervekből áll (ez a közigazgatás szervezetrendszere, másképp szűk értelemben vett intézményrendszer, avagy direkt közigazgatás), valamint egy, az előbbiek mellett létező és jóval heterogénebb megoldásokat felvonultató ún. paraetatikus része (közvetett, avagy indirekt közigazgatás). Fontos hangsúlyozni, hogy a direkt és indirekt megoldások nem egymást helyettesítő, hanem egymást kiegészítő intézményeket takarnak. A konkrét megoldások köre és egymáshoz viszonyított arányuk hosszabb időtávban vizsgálva – országonként és korszakonként is – változni szokott, amit különböző társadalmi tényezők (például demokratizmus, jogfejlődés, depolitizáltság, szakmai és technikai követelmények) befolyásolhatnak. Az intézményrendszer különböző elemei közötti összefüggések és az egyes alrendszerek belső logikájának megértéséhez nagyban hozzájárulnak az ún. szervezési elvek (jelen áttekintésben ilyen a centralizáció, a dekoncentráció, a hierarchia, a decentralizáció, az autonómia, az integráció, valamint a közszolgálatiság). Fontos hangsúlyozni, hogy a szervezési elvek közül önmagában egyik sem jelent értéket és nem is lehet kizárólagos végcél. Ezek sokkal inkább irányító szabályok, amelyek a közigazgatás intézményrendszerében együtt vannak jelen, és egymáshoz viszonyított helyes arányuk kialakítása a döntő.

Tovább a szócikkre

A közigazgatás jogvédelmi rendszere

Szerző(k): VARGA Zs. András Rovat: Közigazgatási jog

A jogállam legbelső lényege a jogszabályok és az általuk védett értékek tényleges érvényesülésének biztosítása. A jogszabályok érvényesülése egyfelől megköveteli azoknak a mechanizmusoknak a létét, amelyek biztosítják, hogy a jogszabályok megsértése esetén ne maradjanak el a jogkövetkezmények. A jogszabályok érvényesülésének az is feltétele, hogy az objektív jogvédelem biztosítása során a közhatalom minden gyakorlója (így tehát a hatóságok, általában a közigazgatás és a bíróságok is) szorosan betartsa a jogszabályok előírásait, azaz a jogkövetkezményeket csak a jogszabályokban előírt feltételek fennállta esetén, és csak az azokban leírt mérték szerint alkalmazza. Olyan mechanizmusokra is szükség van tehát, amelyek a jogalkalmazás során érintett személyek számára lehetővé teszik a jogkövetkezmények indokoltságának és szükségességének vitatását. A jogvédelmi eszközök ezért egyben a közigazgatás kontrollmechanizmusainak eszközei is.

Tovább a szócikkre

A közigazgatás szankciórendszere

Szerző(k): NAGY Marianna Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatási jogi szankciórendszert önálló közigazgatási jogi és a határterületén elhelyezkedő szankciók alkotják. A közigazgatási jogi szankció a közigazgatási jogi szervezetrendszeren kívülre irányul, mindig valamilyen állami céllal való szembehelyezkedésre, jogsértésre reagál, és hátrányt okoz a címzetteknek. A szabályozás tárgyától függően többféle funkciót tölthet be. A közigazgatási jogi szankciók alkotása és alkalmazása szigorúan joghoz kötött, erős garanciákkal körülbástyázott tevékenység. A szankciórendszerben egyaránt jelen vannak a felelősség alapú és a nem felelősség alapú szankciók. A közigazgatási jog mint önálló jogág szankciórendszere heterogén, sokféle szankciótípussal éri el a szabályozási célját, a jogellenes magatartás abbahagyására kényszerítést és a jogszerű állapot helyreállítását.

Tovább a szócikkre

A közigazgatás térszerkezete

Szerző(k): PÁLNÉ KOVÁCS Ilona Rovat: Közigazgatási jog

Az államszervezet területi tagolódása összetett kérdés; egyrészt racionális munkamegosztást jelent az állami irányítás, ezen belül a közigazgatás egyes szintjei és területi egységei között, másrészt hatalompolitikai dimenzió, amennyiben az autonóm intézmények, különösen a helyi önkormányzatok, régiók közötti kompetencia- és hatalommegosztás alapja is. Az államszervezet térbeli tagoltsága jelentős befolyást gyakorol a gazdaság és a társadalom egyéb szerveződéseire is, ugyanakkor egy ország gazdasági, társadalmi, infrastrukturális térszerkezete meghatározó jelentőségű az államszervezet területi tagolására nézve. A végrehajtó hatalom két fő szektora, az államigazgatási (dekoncentrált) és az önkormányzati, eltérő szervezeti, működési és hatalmi logika mentén szerveződik, ugyanakkor a térbeli tagoltságot illetően szoros kapcsolat jellemző rájuk. Ennek oka a funkcionális kötődés, a gyakori együttműködés, valamint a közfeladatok ellátásában kialakult kiegészítő jellegű munka- és kompetenciamegosztás. A központi irányításnak, a törvényhozásnak és a kormánynak a két szektor szabályozásában, irányításában és a területi konfiguráció formálásában is eltérő a mozgástere. A helyi önkormányzati rendszer az uralkodó felfogás szerint ugyan része a végrehajtó hatalmi ágnak, a közigazgatásnak, mégis relatíve nagy önállósággal rendelkezik a dekoncentrált államigazgatási szervezetrendszerhez képest. A kormányzat az önkormányzatok térszerkezetét illetően csak az alkotmány keretei között vezethet be változásokat. A két szektor (az önkormányzati és az államigazgatási) térszerkezete nem is feltétlenül fedi egymást, a határok és területi léptékek formálásában eltérő szempontok is érvényesülnek. Ez a szócikk az állami térszerkezet általános jellemzőire, a területi közigazgatás térbeli formációira koncentrál, külön szócikk tárgyalja a helyi önkormányzati szektor alkotmányos és térbeli jellemzőit és az államigazgatás különböző elemeit.

Tovább a szócikkre

A közösségi média jogi problémái

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Alanyváltozások

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Alapítvány

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Alapvető kötelezettségek

Szerző(k): KAZAI Viktor Zoltán Rovat: Alkotmányjog

A liberális demokráciák alkotmányaiban az egyén alapjogai mellett különböző formában megjelennek a polgárokat terhelő kötelezettségek is, mint például a közteherviselés, a honvédelemben vagy a közoktatásban való részvétel. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi indokolja bizonyos kötelezettségek alkotmányos rangra emelését. Álláspontunk szerint valamely kötelezettség alapvető jellege abban ragadható meg, hogy szorosan kapcsolódik az alapjogok és alkotmányos értékek védelméhez, valamint az államcélok előmozdításához, egyszóval a demokratikus jogállam megfelelő működésének biztosításához. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy az alkotmányosság liberális felfogása szerint az alapvető jogok gyakorlása soha nem tehető függővé a kötelezettségek teljesítésétől, hiszen az alapjogok létezését az állam csupán elismeri, míg a kötelességeket kifejezetten a jog által hozza létre. Ebből kifolyólag az alapvető kötelezettségek előírása kizárólag az alapjogok korlátozásaként értelmezhető. Az alapvető jogok és kötelezettségek összeütközésének értékelése során ügyelni kell arra, hogy a polgárokkal szembeni elvárások kikényszerítése nem vezethet az életformák pluralitásának és egyenlőségének, a világnézeti semlegesség elvének és a kötelezettek személyes autonómiájának sérelméhez. Ezenkívül fontos leszögezni, hogy még egy alkotmányos szinten rögzített kötelezettség sem eredményezheti valamely alapjog kiüresítését.

Tovább a szócikkre

Áldozatvédelem

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

A legalitás elve

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A legnagyobb kedvezményes elbánás elve

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Alkotmány

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Alkotmánybíróság

Szerző(k): GÁRDOS-OROSZ Fruzsina Rovat: Alkotmányjog

Az alkotmánybíráskodás a világ számos országában az alkotmányosság fontos összetevője, a demokratikus hatalomgyakorlás garanciája. Az alkotmánybíráskodás az alkotmány mint jogi norma által korlátozott politikai cselekvés eszméjét és gyakorlatát őrző feladat és hatáskör, amelyet a legfelső bíróságok vagy különálló alkotmánybíróságok gyakorolnak. A szócikk bemutatja az alkotmánybíráskodás és az alkotmánybíróságok kialakulását, modelljeit, tárgyalja az alkotmányos intézménnyel összefüggő hatásköri, szervezeti és eljárási kérdéseket, valamint az alkotmánybíráskodás elméleti indokolását és magyarországi megvalósulását a demokratikus rendszerváltást követően.

Tovább a szócikkre

Alkotmányértelmezés

Szerző(k): FRÖHLICH Johanna Rovat: Alkotmányjog

Az alkotmányértelmezés egyrészt az alkotmány értelmét feltáró jogtudományi módszer, másrészt szabály, amely az alkotmány jelentésének feltárását szolgálja. Az alkotmányértelmezés végső soron az alkotmány értelméről hozott olyan döntés, amelyet meghatározott szabályok és módszerek alkalmazásával hoz az alkotmányértelmező. Az alkotmányértelmezésről folytatott viták hátterében túlnyomórészt az alkotmány által betölteni hivatott szerepről szóló egyet nem értés áll. Így például míg egyes alkotmányértelmezési módszerek a bíró aktív részvételét szorgalmazzák a társadalmi együttélés alapvető szabályait érintő kérdések feloldásához, és ezért többnyire kreatív értelmezési módszerek használatához vezetnek, addig mások a szöveg eredeti értelmének és a szuverén alkotmányozó akaratának feltárását tartják szükségesnek, ezáltal a tradicionálisabb módszerek részesülnek előnyben. Éppen ezért végső soron az alkotmányértelmezés kérdései a jog alapjairól is szólnak, azon belül is az alkotmány feladatával és az értelmező személy ebben képviselt szerepével állnak kapcsolatban. Ezek kiemelt jelentősége miatt e fejezet első részében az alkotmányértelmezés legfontosabb elméleti alapjait tisztázzuk. Külön fejezetben foglalkozunk azzal is, hogy az alkotmányértelmezés mennyiben tekinthető speciális jogértelmezési módszernek. Az egyes alkotmányértelmezési módszerekről szóló részben körvonalazzuk ezek alapvető jellemzőit és az azokról szóló legfontosabb álláspontokat, végül kitérünk a jelenleg hatályos magyar Alaptörvény jogértelmezési szabályaira is.

Tovább a szócikkre

Alkotmányjog

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Állam

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Állam

Rovat: Nemzetközi jog

Tovább a szócikkre

Államcél

Szerző(k): KAZAI Viktor Zoltán Rovat: Alkotmányjog

Az államcélok alkotmányi szinten rögzített küldetésnyilatkozatok, vagyis az állam és a politikai közösség céljait alkotó értékek és elkötelezettségek olyan kinyilatkoztatásai, amelyek irányt szabnak az állami döntéshozatalnak. Az ilyen szabályok tipikusan valamire való törekvést vagy valaminek a támogatását, védelmét írják elő. Az államcélokat mindig egy adott alkotmányozó (alkotmánymódosító) elit határozza meg a saját érdekei és értékrendje alapján, de ideális esetben az ilyen rendelkezések alkalmasak lehetnek bizonyos társadalmi feszültségek enyhítésére. Az államcélok jelentősége nem elhanyagolható. Az ilyen típusú alkotmányos szabályok ugyanis egyfelől jogi alapot nyújthatnak átfogó társadalmi és gazdasági reformok végrehajtására, másfelől viszont megakadályozhatják, de legalábbis megnehezíthetik a mindenkori kormányzó többség politikai programjának végrehajtását. Ugyanakkor az államcéloknak mint alkotmányos szabályoknak van két gyenge pontjuk: a kötelező erő és a (jogi úton való) kikényszeríthetőség. Az alkotmányos védelem alacsony szintje akkor lehet kifejezetten veszélyes, ha valamely alapjogot – tipikusan az ún. pozitív jogokat, mint például a szociális biztonság – az alkotmány szövege államcélként fogalmaz meg. Azonban helyes értelmezés mellett könnyen belátható: semmiféle elméleti akadálya nincs annak, hogy komolyan vegyük az államcélokból következő két alapvető kötelezettséget – a folyamatos törekvés, valamint a cél elérésének kötelezettségét –, és azokhoz konkrét, bírói úton is kikényszeríthető feladatokat társítsunk. Végül pedig érdemes kiemelni, hogy az államcélok szerepet játszanak az alapjog-korlátozó intézkedések alkotmányosságának megítélésében is. Habár elfogadható az az álláspont, miszerint az államcélok által megtestesített közérdek előmozdítására hivatkozással valamely alapjog korlátozása indokolt lehet, az ilyen intézkedések csak szigorú feltételek mellett állhatják ki az alkotmányosság próbáját.

Tovább a szócikkre

Államfő

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Államfő

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Államforma

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Állami egyházjog

Szerző(k): SCHANDA Balázs Rovat: Egyházjog

Az állami egyházjog az egyházjog és a vallásszabadság mint alapjog határterületén elhelyezkedő joganyag. Az állami egyházjog forrásai döntően a vallási közösségekre vonatkozó állami jogforrások, azonban sok jogrendszerben sajátos helyet foglalnak el a vallási közösségekkel kötött megállapodások. Az állami egyházjog hangsúlyos törekvése, hogy a vallásszabadság érvényesülése számára olyan keretet alakítson ki, mely a társadalom vallási békéjét biztosítja. Az állami egyházjog tárgyalja a vallási közösségek és az állam viszonyában felmerülő közös ügyeket.

Tovább a szócikkre

Állampolgárság

Rovat: Nemzetközi jog

Tovább a szócikkre

Állatkárokért való felelősség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Általános kártérítés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Általános szerződési feltételek

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

A magánjog általános része

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

A megosztáson alapuló gazdaság (platformok) jogi vetületei

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

A mesterséges intelligencia szabályozási kérdései

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

A mezopotámiai jog

Szerző(k): JANY János Rovat: Jogtörténet

A mezopotámiai jog története a sumer időkben, a városállamok korában kezdődött, amikor megjelentek az első állami intézmények, a szervezett társadalom, az írásbeliség és ezzel együtt a jogélet is. A sumer jog olyan egyedi gondolkodási elemeket vonultat fel, melyeket a későbbi mezopotámiai kultúrák nem folytattak (például monogámia, a talioelv hiánya), jóllehet a kulturális folytonosság sok területen észlelhető. A babiloni jogélet Hammurapi törvényein keresztül ismerhető meg. Az asszír joghagyomány ugyan a babilonival közös tőről származik, sajátos, sokszor kegyetlen megoldásait mégis jól mutatja a középasszír joggyűjtemény. Különös jelentősége van az igazságosság mezopotámiai fogalmának, a határt jelző szent köveknek és mindenekelőtt azoknak a közös kulturális, vallási és jogi tartalmaknak, melyek időtől és népektől függetlenül összekötik a térség joghagyományát. A hettita joghagyomány része ugyan az ékírásos jognak, de háttere, története és gondolkodásmódja miatt mégis sajátos tulajdonságokkal rendelkezik.

Tovább a szócikkre

A migráció nemzetközi jogi szabályozása

Szerző(k): MOLNÁR Tamás Rovat: Nemzetközi jog

A határokat átszelő népességmozgás, vagyis a nemzetközi migráció egyidős az emberiség történelmével. Az egyre inkább globalizálódó, 2018 végén világszerte mintegy 260 millió főre kiterjedő migráció nemzetközi szabályozásának igényét már jó ideje felismerték az államok. A vándorlás nemzetközi jogi szabályozása ugyanakkor – a gyarapodó államközi jogalkotás ellenére – továbbra is hézagos, széttagolt és inkoherens, továbbá többnyire nem kísérik a szabályok betartása felett őrködő ellenőrzési és kikényszerítési mechanizmusok. E szabályozásbeli hiányosságok és aszimmetriák hátterében elsődlegesen az állami szuverenitás bástyája, valamint az egyes államok és régiók merőben eltérő érdekei állnak (például attól függően, hogy kibocsátó vagy célországok-e). A „nemzetközi migrációs jognak” is nevezett szabályösszesség (amely jogterület ma még inkább felemelkedőben van, mintsem a bevett kánon része volna) nagyszámú és többféle formában jelen lévő, eltérő kötelező erejű szabályokból tevődik össze. E jogi kaleidoszkóp magában foglalja az egyetemesség igényével fellépő nemzetközi szerződéseket (például a vándormunkások vagy a menekültek védelme terén), kiegészülve regionális és kétoldalú egyezmények garmadával; további alkotóelemei a joganyag normatív gerincét alkotó, általános szokásjogi előírások, valamint az egyre sokasodó ún. puha jogi eszközök (soft law). Mindezeket az előírásokat a kapcsolódó – elsősorban a külföldiek emberi jogainak védelmére összpontosító és régióspecifikus (lényegében Európában és Amerikában kimunkált) – nemzetközi bírósági esetjog kelti életre. A szócikk e tartalmában gazdag, de normatív architektúra nélküli, egy nagy labirintusra emlékeztető szabályanyagot a külföldiek jogai felől közelítve mutatja be: a velük való bánásmód sztenderdjeit követően a belépés, tartózkodás, majd távozás mozzanatait megragadva; miközben nem feledkezik meg az állami szuverenitásból fakadó alappremisszákról sem. A szabályozás intézményi oldala, azaz a migrációkezelésben szerepet játszó nemzetközi intézmények tablója rávilágít a szereplők számából fakadó koordinációs és kooperációs kihívásokra, kitérve az ENSZ 2018. decemberi globális migrációs egyezsége által felállított új struktúrákra és az újragondolt koordinációs, nyomon követési mechanizmusokra egyaránt.

Tovább a szócikkre

A munkához való jog

Szerző(k): KUN Attila Rovat: Alkotmányjog

A munkához való jog egységes – akár alkotmányjogi, akár munkajogi – szemléletének esélye illuzórikusnak tűnik ugyan, ez az alapjogi tétel mégis centrális jelentőségű fókuszpontként látszik érvényesülni a munka világában, illetve annak jogi infrastruktúrájában. A szócikk felvázolja a munkához való jog változatos jelentéstartalmait és főbb dilemmáit; ismerteti és értékeli e jog leglényegesebb kritikai megközelítéseit; bemutatja a munkához való jog megjelenését a nemzetközi és uniós jogban; elemzi az Alkotmány és a magyar alkotmányjogi felfogás munkához való jogra vonatkozó főbb tételeit; vizsgálja, hogy az Alaptörvény miként közelíti meg ezt az alapjogi tételt; végül munkajogi kontextusba helyezve körvonalazza a munkához való jog jelentőségét. Bár e szócikk is összefoglalja és elemzi a munkához való jognak a főbb – és tagadhatatlan – ambivalens karakterjegyeit, mégis arra a következtetésre jut, hogy a munkához való jog ideája legalábbis meghatározó, negligálhatatlan normatív értéket és alapjogi karakterű viszonyítási pontot jelent a munkavégzéssel kapcsolatos jogi gondolkodásban.

Tovább a szócikkre

A művelődéshez való jog

Szerző(k): GERENCSÉR Balázs Szabolcs Rovat: Alkotmányjog

A művelődéshez való jog ún. második generációs alapjog, a gazdasági, szociális és kulturális jogok családjához tartozik. A művelődés, azaz a kulturális értékekben való részesülés, az érzelmi és intellektuális fejlődés a személy kiteljesedésének az útja és így az egyik legfontosabb alapjog mind az egyén, mind a társadalom szempontjából. Bizonyos értelemben más gazdasági jogok – mint például a foglalkozás megválasztásának szabadsága, vagy az esélyegyenlőség – teljesebb érvényesüléséhez is hozzájárul. Több összetevőből álló alapjog is egyben, mivel része a kulturális fejlődés (közművelődés) és az oktatás-nevelés, valamint szoros összefüggésben a tudományos és művészi élet szabadságával is. Kiterjedt nemzetközi dokumentumrendszer védi, valamint az egyes államok részéről aktivitást feltételez, mert ehhez a joghoz a hozzáférés csak megfelelő állami és nem állami intézményhálózat útján tud megvalósulni.

Tovább a szócikkre

Analógia

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

A nemzeti elbánás elve

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Szerző(k): SZABÓ Sarolta Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

A szócikk célja, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogát, annak elméleti megalapozottságát, a magyar jogtudományban való megjelenését és folyamatosan cizellálódó tagolását bemutassa. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga egy viszonylag önálló, komplex jogterület. Bár volt idő, amikor ezek a szabályok még a nemzetközi magánjog „testébe” tartoztak, ez a nézet meghaladottá vált, a jogterület (a kapcsolódási pontok ellenére) egyértelműen elhatárolható a nemzetközi magánjogtól. A szócikk a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga kialakulásának csomópontjai után a jogterület XXI. századi kihívásait is vázolja. A rovat szócikkei a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának jogforrási rendszerébe beillesztetten jelennek meg.

Tovább a szócikkre

A nemzetközi jog és a belső jog viszonya

Szerző(k): MOLNÁR Tamás Rovat: Nemzetközi jog

A nemzetközi jog és a belső jogrendszerek közötti alapvető különbségek az elmúlt két évszázad alatt számos jogtudóst sarkalltak a két normarendszer viszonyának elméleti szempontú vizsgálatára. A két jogrend kapcsolatát magyarázó elméletek lényegében két nagy iskolába sorolhatók be attól függően, hogy a jogrendszer globális egységének (monizmus) vagy a nemzetközi jog és a belső jog különálló, párhuzamos létezésének alapjára épülnek (dualizmus). Sem a monista, sem a dualista iskola nem tekinthető tagolatlan egységnek, azokon belül alirányzatokat különböztethetünk meg. Mindkét nagy elméleti irányzat mögött kitapinthatók ideológiai vagy politikai megfontolások. A monista elméletek mögött – természetjogi elemekkel együtt – általában a haladó internacionalizmus húzódik meg, míg a dualista teóriák a nemzetállamiság szellemében fogantak, az állami szuverenitás alapvető fontosságát hangsúlyozták, s tipikusan a jogpozitivizmus talaján álltak. A nemzetközi jog és a belső jog közötti összhang megteremtésének mikéntje minden állam szuverén döntése, vagyis az államok szabadon választhatják meg azt a jogtechnikát, amelynek alkalmazásával a nemzetközi jogi eredetű normák bekerülnek az államon belüli jog szférájába. A nemzetközi jog e tekintetben mindaddig közömbös, amíg a belső jog nemzetközi joggal való összhangja biztosított. Az egyik fő jogtechnika az ún. adopció (a nemzetközi jog érvényesen létrejött szabályai megszületésük pillanatában az állam jogrendszerének részévé válnak és automatikusan megfelelnek az állami jogrendszer valamely forrásának), míg a másik az ún. transzformáció (a nemzetközi jog szabályait az állam külön jogalkotási aktus révén beépíti saját belső jogába avégett, hogy azok a belső jogban is érvényesülhessenek). A két nagy elméleti irányzathoz köthető, annak logikájából következő jogtechnikák nem azonosíthatók magukkal a teóriákkal. Ezt a választóvonalat akkor is élesen meg kell húzni, ha a gyakorlatban a transzformáció a dualizmussal, míg az adopció a monizmussal rokonítható. Helytelen az a megközelítés, amely a nemzetközi jog államon belüli jogba történő bekerülésének és alkalmazásának jogtechnikai szabályaiból következtet egy elméleti kérdésre, tudniillik arra, hogy milyen a két jogrendszer egymáshoz való viszonya. Ha pedig ezt a viszonyrendszert a nemzetközi jog szemszögéből vizsgáljuk, a nemzetközi jog a saját alkalmazási területén a belső joggal szemben belül abszolút elsőbbséget követel magának. Ez logikus következménye annak a követelménynek, hogy a nemzetközi jog szabályai hatékonyan érvényesülhessenek a belső joggal szemben.

Tovább a szócikkre

A nemzetközi jog és a magyar jog viszonya

Szerző(k): MOLNÁR Tamás Rovat: Alkotmányjog

Minden állam belső joga viszonyul valamiféleképpen a nemzetközi jogi normákhoz. A nemzetközi jog és a hazai jog viszonya mostohán kezelt közjogi kérdés a magyar alkotmányfejlődésben: a nemzetközi jogi szabályok államon belüli érvényesülését és a Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásaira vonatkozó eljárás kérdéseit évtizedeken keresztül figyelmen kívül hagyták. A magyar alkotmányos berendezkedés különálló jogrendszerként tekint a nemzetközi jogra, amelynek normái csak külön átalakítás (transzformáció) után érvényesülhetnek a magyar jogrendszerben (dualista modell). Az Alkotmánybíróság hiteles alkotmányértelmezése fényében az egyetemes nemzetközi szokásjog (és a nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályai), valamint az államok közössége által elismert általános jogelvek az Alaptörvény által megvalósított ún. generális transzformációval, míg a nemzetközi szerződések a kihirdető jogszabályuk által megvalósított ún. speciális transzformációval válnak a magyar jog részévé. Utóbbi jogtechnika alkalmazandó a nemzetközi jog más, írott forrásaira is (például az ENSZ Biztonsági Tanács kötelező erejű határozatai vagy Magyarország egyoldalú jognyilatkozatai kapcsán). A dualista-transzformációs megközelítés mellett a magyar jogrend kifejezetten nyitott és elfogadó módon viszonyul a nemzetközi jogi eredetű szabályokhoz. A nemzetközi szerződések, valamint az egyetemes nemzetközi szokásjog és az általános jogelvek a magyar jogrendben előnyt élveznek a törvényekkel és az alacsonyabb rangú jogszabályokkal szemben. Az Alaptörvénnyel szemben azonban kizárólag azoknak a nemzetközi jogi szabályoknak van alkalmazási elsőbbségük, amelyek a nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályai körébe tartoznak. A két jogrend közötti összhang biztosításában a jogalkotás eszközein túl kiemelkedő szerepet játszik a bíróságok jogalkalmazása, valamint a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos, előzetes és utólagos normakontrollra vonatkozó, valamint a jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközését vizsgáló alkotmánybírósági hatáskör.

Tovább a szócikkre

A nemzetközi jog különleges alanyai

Szerző(k): KISS Amarilla Rovat: Nemzetközi jog

A nemzetközi jog, akárcsak a belső jog, a jogalanyok tevékenységén alapul. A nemzetközi jog sajátos jellegét részben az azt alkotó nemzetközi jogalanyok adják. A jogalanyiság lényege, hogy a jogalanyok nemzetközi jogi értelemben jogokkal és kötelezettséggel rendelkeznek. A nemzetközi jog ez alapján különbözteti meg a számára releváns alanyokat, tekintettel arra, hogy nem minden, a nemzetközi joggal összefüggésbe hozható szereplő válik nemzetközi jogi jogalannyá. Hagyományosan a nemzetközi jog meghatározó és sokáig kizárólagos alanyai az államok voltak, a XIX. század második felétől azonban megjelentek a nemzetközi szervezetek és a különböző emberi közösségek, amelyek átalakították a nemzetközi jogalanyokról addig alkotott felfogást. Bizonyos különleges jogalanyok (Szentszék, Máltai Lovagrend) egyértelműen rendelkeznek nemzetközi jogalanyisággal, és tradicionálisan (a XVIII–XIX. század óta) a nemzetközi jog atipikus alanyainak tekinthetők, míg mások (például az emberiség) jogalanyisága kérdéses, ténylegesen a nemzetközi jog alapvető alanyain, az államokon és a nemzetközi szervezeteken keresztül tudnak megnyilvánulni. Összességében a speciális alanyokra jellemző, hogy jogalanyiságuk egyedi és funkcionális, konkrét jogaik és kötelezettségeik eltérnek az államokétól, de egymásétól is nagymértékben különböznek.

Tovább a szócikkre

A népek önrendelkezési joga

Szerző(k): TÓTH Norbert Rovat: Nemzetközi jog

A népek önrendelkezési joga nemzetközi jogi elismerésére csak a XX. században került sor. A nemzeti önrendelkezés mint politikai koncepció vagy elv viszont – a nacionalizmus mint politikai ideológia kialakulásának köszönhetően – legalább a XVIII. század végétől létezik a nemzetközi érintkezésben. Az önrendelkezési elv megjelenésére mint kihívásra más politikai ideológiák – köztük elsősorban a liberalizmus és a marxizmus – is reagáltak és megfogalmazták azzal kapcsolatban saját álláspontjukat. Az önrendelkezési elvre hivatkozva az elmúlt néhány évszázadban számos független állam vagy egyéb különleges jogállású entitás jött létre. A népek önrendelkezésének elvét mint jogelvet az ENSZ Alapokmánya ismerte el 1945-ben. A népek önrendelkezési jogát mint kollektív emberi jogot az univerzális nemzetközi szerződéses jog viszont csak 1966-ban deklarálta. A népek önrendelkezési joga a gyarmati rendszerek felszámolásának jogalapja lett, a dekolonizációs narratíván kívül viszont tovább él az önrendelkezés politikai megközelítése is, amely alkalmas eszköz arra, hogy bizonyos szuverenitást érintő konkrét helyzeteket a nemzetközi közösség utólag legitimáljon.

Tovább a szócikkre

Angol történeti jogbölcselet

Szerző(k): SZABADFALVI József Rovat: Jogbölcselet

Roscoe Pond szerint a XIX. század a „történetiség százada”. A történelem és tradíció fontosságának hangsúlyozásával a jogtudományi gondolkodásban új perspektívák nyíltak. Az angol történeti jogbölcselet e folyamat következményeként jött létre és formálódott a XIX. század második felétől napjainkig. A XIX. század közepén Henry Maine munkássága hívta életre az angol történeti jogi iskolát, majd követőinek – főképpen Paul Vinogradoffnak – köszönhetően historical jurisprudence néven önálló jogbölcseleti irányzat megalapozására került sor a XX. század első harmadában. Az önálló jogbölcseleti irányzat rangjáért ma is küzdő historical jurisprudence az egyetemes jogtörténet, az összehasonlító jog, a jogelmélet határán, interdiszciplináris módon megteremtette a jog sajátos „kultúrtörténeti szemléletmódját”.

Tovább a szócikkre

A pénzbüntetés végrehajtása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A per alanyai

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

A relatív szerkezet és áttörése

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Árprés

Rovat: Versenyjog

Tovább a szócikkre

A szabadalom és know-how hasznosítása

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

A szabadságvesztés büntetés és végrehajtásának rendje

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A szabálysértési elzárás végrehajtása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A szellemi tulajdonjog határai

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

A szellemi tulajdon jogi védelme

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

A személyi szabadsághoz és biztonsághoz való jog

Szerző(k): KOÓSNÉ MOHÁCSI Barbara Rovat: Alkotmányjog

A jogállami elveknek megfelelően a személyi szabadságától és biztonságától senkit nem lehet önkényesen megfosztani. A személyi szabadsághoz való jog érvényesülése intézményi garanciáinak megteremtése az államra vonatkozó objektív kötelezettség. A személyi szabadsághoz való jog kiemelt szerepe egyértelműen következik abból, hogy az egyes országok alaptörvényei meghatározzák a személyi szabadsághoz való jog (elsősorban büntető)bírósági eljárásban történő korlátozhatóságának feltételeit és garanciáit. Ehhez kapcsolódnak a nemzeti alkotmánybíróságok által kidolgozott további szempontok, amelyek szintén azt szolgálják, hogy a személyi szabadság korlátozására a legvégső és a legszükségesebb esetben kerüljön sor. Az egyének alapjogainak tiszteletben tartása nemzetközi elvárás. A nemzeti alaptörvények mellett a nemzetközi dokumentumok is – fokozott figyelmet fordítva a jogilag még nem bűnös terheltekre – kiemelten kezelik a személyi szabadság védelmét. Ennek a törekvésnek a szellemében fogalmazódott meg az az igény, hogy a személyi szabadság védelmének egyik legfontosabb eszköze a szabadságelvonás alternatíváinak kialakulása és fejlődése. Ezekkel az elvárásokkal van ellentmondásban a magyar Alaptörvény azon rendelkezése, amely alkotmányos szintre emeli a személyi szabadság végleges elvonásának lehetőségét.

Tovább a szócikkre

A szerződés megszűnése

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

A szerzői mű és jogi védelme

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

A tagállami identitás védelme

Szerző(k): DRINÓCZI Tímea Rovat: EU-jog

A tagállami identitás fogalma a tagállami alkotmánybíróságok és legfelső bíróságok gyakorlatában, az Európai Unió Bíróságának esetjogában, valamint e bíróságok közötti alkotmányos párbeszéd eredményeként napjainkban alakul. Pillanatnyilag nincsen többségi, kikristályosodott álláspont a tagállami identitás mibenléte mögött, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a tagállami identitás esetében az alkotmány identitásáról van szó, és tartalmának kialakításában szerepe lehet az ún. örökkévalósági klauzuláknak és a legfontosabb alkotmányi elveknek. A jelenleg formálódó tagállami identitás fogalma jogi értelemben az integráció mélyülésével szemben hathat, „szétaprózódáshoz” és az uniós jog elsőbbségének a megtöréséhez vezethet. A szupranacionális és a nemzeti szint közötti alkotmányos párbeszéd különféle módozatainak felelős és együttműködő alkalmazásával ugyanakkor e veszély úgy küszöbölhető ki, hogy a tagállami identitás védelme is megvalósulhat.

Tovább a szócikkre

A tárgyalás elhalasztása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A tárgyalás elnapolása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A tárgyalás előkészítése

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A tárgyalás megkezdése

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A tárgyalás megnyitása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A tárgyalás mellőzése

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A tárgyalásról való lemondás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A törvényhozás épületei

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

Autonóm államigazgatási szervek

Szerző(k): FAZEKAS János Rovat: Közigazgatási jog

Az autonóm államigazgatási szerv a központi közigazgatás egy kivételes szervtípusa. Kivételességét az adja, hogy noha az alapvetően a kormány alárendeltségében működő központi közigazgatás része, mégis független a kormánytól és az ágazatért felelős minisztertől. Függetlenségének az általa felügyelt piaci szektorral szemben is fenn kell állnia. Ennek az autonómiának az indoka, hogy az autonóm államigazgatási szerv olyan területen működik, amelynek az igazgatását független szervre kell bízni, jellemzően azért, mert az alkotmányos jogok biztosítása, illetve az ágazat politikai érzékenysége ezt megköveteli. Ezen túlmenően az autonóm szervek gyakran végeznek szabályozó hatósági tevékenységet, amely egyesíti magában a jogalkotás és a hatósági jogalkalmazás jellegzetességeit. Mindehhez szükséges az autonómia, amely ugyanakkor ellentmondásos jelenség, mivel megbontja az államigazgatás hierarchiáját, valamint az autonóm államigazgatási szerv demokratikus kontrollját is megnehezíti.

Tovább a szócikkre

A vádemelés elhalasztása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A vállalat- és árujelzők jogi védelme

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

A vállalkozáshoz való jog

Szerző(k): FÁBIÁN Ferenc Rovat: Alkotmányjog

Az írott alkotmánnyal rendelkező államok alkotmányai általában rögzítik a gazdaság működésének legfontosabb, alapvető kereteit, a gazdasági szereplők jogait, az állami beavatkozás határait, az állam kötelezettségeit a gazdasági szereplőket illetően. Gazdasági alkotmánynak a gazdasági rend alkotmányból eredő szabályait nevezzük. Idetartoznak egyes alapvető jogok, mint a munka, a foglalkozás szabad megválasztása, a vállalkozás joga, a tulajdon védelme, de idesorolhatók a közpénzügyek és az állam szociális szerepvállalása is mint a társadalmi szolidaritás kifejeződésének alkotmányi szintű megjelenése. Jóllehet az előző Alkotmány deklarálta, hogy Magyarország – a tervgazdaság elvetéseként – piacgazdaság, az Alaptörvény a gazdasági rendszerről nem tartalmaz hasonló rendelkezést. Ugyanakkor az Alapvetés szabályai között szerepel az, hogy hazánkban a vállalkozás szabad, az állam biztosítja a verseny feltételeit, továbbá a Szabadság és felelősség fejezetben mondja ki azt, hogy mindenkinek joga van a tulajdonhoz. A vállalkozás szabadsága, a tisztességes gazdasági verseny feltételeinek biztosítása, továbbá a tulajdon alapvető jogként való szabályozása – a piacgazdaság kifejezett deklarálása nélkül is – azt jelenti, hogy Magyarország gazdasági piacgazdaság, amelynek alapvető eleme a vállalkozás szabadsága.

Tovább a szócikkre

A véleménynyilvánítás szabadsága

Szerző(k): KOLTAY András Rovat: Alkotmányjog

A véleményszabadság joga alapján mindenkinek egyenlő mértékben, a törvények által meghatározott keretek között joga van véleményének szabad kifejtésére. A véleményszabadságot kiemelten védi a jogrendszer, de nem élvez automatikus elsőbbséget más alapjogokkal való ütközés esetén. Védelmi szintje nem a vélemény kinyilvánításával okozott kárhoz igazodik, azaz bizonyos esetekben még károkozás esetén is a véleményszabadság élvez elsőbbséget; a közügyek nyílt vitatása indokolja például az egyéni hírnév- és becsületvédelem háttérbe szorulását.

Tovább a szócikkre

A viták békés rendezése

Szerző(k): KIRS Eszter Rovat: Nemzetközi jog

Az államok kötelesek törekedni a közöttük fennálló nemzetközi jogviták békés rendezésére. Nem eredmény-, hanem tevési kötelezettség ez, melynek eleget tehetnek informális és intézményesített vitarendezési eszközök igénybevételével. A vitarendezés klasszikus és egyben legjelentősebb formája a vitában részes államok közötti tárgyalás. A diplomáciai tárgyalások nem valamiféle kezdeti fázist jelentenek a vitarendezés folyamatában, hanem önálló vitarendezési eszközt nyújtanak, amely a vitarendezés bármelyik fázisában elérhető a felek számára. Harmadik, semleges fél (állam vagy nem állami szereplő) közreműködése esetén annak a felek által meghatározott hatáskörétől függően kerülhet sor jószolgálatra, békéltetésre, ténymegállapításra és közvetítésre. A nem bírói vitarendezési módokon kívül pedig mára már a nemzetközi bírói fórumok széles köre fogadja be az államok közötti peres eljárásokat.

Tovább a szócikkre

Az adatvédelem elméleti alapjai

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Az adó fogalma

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Az alapjogok korlátozása

Szerző(k): GÁRDOS-OROSZ Fruzsina Rovat: Alkotmányjog

Az alapvető jogok legnagyobb része korlátozható, másképpen mondva az egyes helyzetekben más alapvető jogok érvényesülése érdekében az állam csak az alapjogok korlátozott tartalmát védi. Bizonyos helyzetekben nem gyakorolhatjuk például úgy a véleménynyilvánítási szabadságunkat nagy nyilvánosság előtt, hogy azzal mások elpusztítására hergeljük tettre kész embertársainkat. A szócikk az alapvető jogok korlátozhatóságáról, az alapvető jogok tartalmának a megállapításáról szól. Az első részek az alapjogi gondolkodás fejlődését, az alapjogi rendszer működésének alapgondolatait mutatják be. Ezt követően az elméleti kiindulópontok ismertetésére kerül sor, majd a nemzetközi jogi és európai uniós sztenderdek és a magyar szabályozás bemutatása következik. A szócikk végül rátér arra, hogy mi a szükségességi-arányossági vizsgálat lényege, milyen más módszerek vannak az alapjog-korlátozás alkotmányosságának vizsgálatára, valamint hogy más jogrendszerekben hogyan történik az alapvető jogok tartalmának a megállapítása.

Tovább a szócikkre

Az alapjogok védelme

Szerző(k): SOMODY Bernadette, VISSY Beatrix Rovat: Alkotmányjog

A második világháború óta széles körű nemzetközi konszenzus van abban, hogy az alapjogok érvényesüléséhez nélkülözhetetlenek a hatékony jogi garanciák. Az alapjogok védelme érdekében az államnak olyan intézményeket és eljárásokat kell létrehoznia és működtetnie, amelyek biztosítják e jogok tényleges érvényesülését mind a jogalkotás, mind a bírói és hatósági jogalkalmazás során. Az alapjogok érvényre juttatásában minden állami szerv köteles részt venni, ugyanakkor vannak kifejezetten ezt a funkciót szolgáló intézmények: a bíróságok, az alkotmánybíróság, az ombudsman és az alapjogvédő hatóságok. Az alapjogvédelem rendszerének magva a bírói jogvédelem, amelynek révén az alapjogában sérelmet szenvedett egyén független bíróságtól kaphat hatékony jogorvoslást. Ott, ahol a rendes bíróságok mellett alkotmánybíróság is működik, kizárólag az utóbbi jogosult arra, hogy érvénytelenítse az alapjogsértő jogszabályokat. A jogszabályok alapjogi kontrollja mellett az alkotmánybíróság számos országban a rendes bíróságok ítéleteinek felülvizsgálatával is szerepet vállal az alapjogvédelemben.

Tovább a szócikkre

Az állam, a jog és a művészetek

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

Az államok szuverén egyenlősége

Szerző(k): KARDOS Gábor Rovat: Nemzetközi jog

A nemzetközi jogrend egyik legfontosabb alapelve. A szuverenitás lényege, hogy az állam, más államnak nemzetközi jogilag nem alárendelt, és joga van arra, hogy – autonóm módon eljárva – államterülete fölött területi és állampolgárai felett személyi főhatalmat gyakoroljon, továbbá nemzetközi kapcsolatokra lépjen. Az egyenlőség nemzetközi jogi egyenlőség, tehát formális, nemzetközi jogi értelemben minden állam főhatalma, jogai és kötelezettségei egyenlőek. A szuverenitásnak része, hogy minden állam maga dönt arról, hogy melyik – önmagát államnak tekintő – entitással lép kapcsolatba. Az államhatárokon keresztüli társadalmi és gazdasági interakciók elképesztő mértékű megnövekedése, továbbá az egy államon belül megoldhatatlan problémák tudatosodása eredményeként az autonóm döntések meghozatalának köre erősen szűkült. A nemzetközi döntéshozatali folyamatokban az érdemi részvétel garanciája lehet, ha az adott ország viszonylag kiegyensúlyozott pozíciót foglal el az államok kölcsönös függésének rendszerében.

Tovább a szócikkre

Az ártatlanság vélelme

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Az egyház és az állam viszonya

Szerző(k): ÁDÁM Antal Rovat: Egyházjog

A szócikk tartalmának érzékeltetését legnagyobb terjedelemben a keresztény vallások és egyházak, közöttük elsődlegesen a katolikus egyház európai és hazai történetének felidézése, jellemzése és értékelése szolgálja. A színes, izgalmas, gyakran meghökkentő történetiség vázolása korszakunk lelkiismereti és vallásszabadságára, az egyházak hazai helyzetére vonatkozó alaptörvényi szabályozás változásainak bemutatásával és kritikai értékelésével, valamint a bevett egyházak felsorolásával zárul. Mindezek figyelembevételével törekedtünk „Az egyház és az állam viszonya” szócikk tartalmi elemeit történelmi és összehasonlító szemlélettel, de elsődlegesen a magyar megoldások alakulását érzékeltetve felidézni és jellemezni. Ezért vázoltuk a bevezető fejezetekben a primitív és az ősi vallások tartalmi és szervezeti jellemzőit. Az ezt követő összehasonlító szemléletű fejezetben pedig korszakunk főbb vallásainak hasonló és eltérő tartalmi jellemzői alapján a kölcsönös megismerés, tisztelet és együttműködés lehetőségei, előnyei és szükségessége mellett érvelünk. A három isteni erény és a négy sarkalatos erény értelmezése lehetőséget adott a túlméretezettség veszélyeinek érzékeltetésére, valamint a körülmények és egyéni adottságok változataihoz igazodó optimálisra törekvés melletti érvelésre.

Tovább a szócikkre

Az egyházjog hatása az európai jogi kultúrára

Szerző(k): SZUROMI Szabolcs Rovat: Egyházjog

A katolikus egyház jogát egyházjognak, hagyományosan pedig kánonjognak nevezzük. Ez azoknak a normáknak az összességét jelenti, „melyeket a katolikus egyház illetékes szervei adtak ki vagy érvényesítenek, s amelyek ennek az egyháznak a szervezetét, működését és tagjainak az egyház sajátos céljaival kapcsolatos tevékenységét szabályozzák.” (ERDŐ Péter: Egyházjog [Szent István Kézikönyvek 7], Budapest, Szent István Társulat, 52014, 53). Ennek legfontosabb területe nevezhető pápa által alkotott jognak (ius pontificum), mivel annak rendelkezéseit a mindenkori pápa vagy az ő felhatalmazása alapján eljáró dikasztériumok hozzák létre. Régies szóhasználattal nevezhetjük egyházi jognak (ius ecclesiasticum), melyet már Siricius pápa (384–399) is alkalmazott 385-ben, megkülönböztetve az egyházi hatóság által alávetettjeire alkotott jogszabályt a világi törvényektől. Ez tehát nem tévesztendő össze a ius publicum ecclesiasticummal (diritto ecclesiastico, derecho ecclesiasastico; droit ecclesiastique; ecclesiastical law; Staatskirchenrehts), amely fogalom az állami egyházjogot – vagyis a világi jogalkotó által az egyházak státuszával és működésével kapcsolatos állami jogszabályokat – jelöli. Általánosságban a keresztény egyházak egyházjogon a vallási közösség belső – saját maguk által alkotott – normarendszerét értik, míg a nem keresztény egyházak és vallási közösségek esetében mindazt a belső szabályt, ami a vallási közösség saját szokásain alapul, és belső életét szabályozza, ellentétben a külső – uralkodói, állami stb. – hatóság normáival, azaz a külső egyházjoggal.

Tovább a szócikkre

Az elítéltek elhelyezése és ellátása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Az elítéltek jogi helyzete

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Az elítéltek jutalmazása és fenyítése

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Az elítéltek kapcsolattartása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Az elítéltek különleges csoportjai

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Az elítéltek munkáltatása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Az elítéltek oktatása és képzése

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Az emberi méltósághoz való jog

Szerző(k): ZAKARIÁS Kinga Rovat: Alkotmányjog

Az emberi méltósághoz való jog egy különleges alapjog. A különlegessége a védett értékből fakad, az emberi méltóságból, amely a maga teljességében a jog eszközeivel nem határozható meg. Az alkotmányok és nemzetközi egyezmények, valamint a hozzájuk kapcsolódó joggyakorlat – az egyes filozófiai elméletekkel szemben – az emberi méltósághoz való jog tartalmának pozitív meghatározása (védett életszféra) helyett a negatív megközelítést alkalmazza, vagyis az emberi méltóságnak a történelem során megtapasztalt megsértéséből kiindulva bizonyos magatartásokat megtiltanak (halálbüntetés, kínzás, embertelen, megalázó bánásmód és büntetés). Az emberi méltósághoz való jog különlegessége abban is megnyilvánul, hogy a többi alapjog lényeges tartalmának részét képezi és nem korlátozható. Ennek megfelelően az emberi méltósághoz való jog tartalma résztartalmakból áll. A jogirodalomban egyetértés van abban, hogy az emberi méltósághoz való jog biztosítja az egyén testi-lelki integritását, a szellemi-erkölcsi személyiség identitását, az emberek alapvető jogegyenlőségét és a megélhetéshez szükséges létminimumot.

Tovább a szócikkre

Az ember személyes joga

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Az erőszak tilalma

Szerző(k): KAJTÁR Gábor Rovat: Nemzetközi jog

1945-ig nem létezett a háborúindításra vonatkozó nemzetközi jogi tilalom, a háborúindítás joga az állami szuverenitás immanens részét képezte. Bár a XX. század első felében több próbálkozás is volt a háborúindítás korlátozására, csak a második világháború rettenetei következtében váltotta fel a háborúindítás részleges tilalmát az erőszak általános tilalmának rendszere. A jus cogensnek is minősülő tilalom mellett csupán két szűk kivételt fogadott el a nemzetközi közösség: az ENSZ Biztonsági Tanácsa által engedélyezett fegyveres erővel járó intézkedések körét és az önvédelem jogát. A XXI. századi kihívások közepette a legégetőbb kérdés az, hogy hogyan sikerül olyan jogdogmatikailag is megfelelő választ találni, amely a nem állami szereplők, a drónok és a kibertámadások korában egyszerre képes az általános erőszaktilalom fenntartására és az államok biztonsági igényeinek kielégítésére.

Tovább a szócikkre

Az Európai Unió jogának viszonya a magyar joggal

Szerző(k): CHRONOWSKI Nóra Rovat: Alkotmányjog

Magyarország 2004. május 1-je óta tagállama az Európai Uniónak – azóta az EU-jog hazánkban is érvényesül. Az Európai Unió joga érvényét és alkalmazását tekintve is eltér mind a nemzetközi jogtól, mind a tagállamok belső jogától. Mivel az alkotmányi szabályok nem rendelkeznek részletesen az Európai Unió joga és a magyar jog kapcsolatáról, ezért ennek bemutatásához az alkotmánybírósági gyakorlat jelent támpontot. Bár a magyar Alkotmánybíróság gyakorlata e tekintetben nem minden kérdésben ad egyértelmű választ, többé-kevésbé visszaigazolja azt a tagállamokban általában követett trendet, hogy (alkotmány alatti) belső jogszabály uniós (közösségi) jogba ütközése, másodlagos uniós jogszabály implementálásának megfelelősége és uniós jogból következő jogalkotási feladat elmulasztása nem alkotmányossági kérdés. Az ilyen konfliktust az uniós jog elsőbbségének elve alapján az Európai Unió Bírósága oldja fel. Alkotmányi norma és uniós norma esetleges konfliktusa esetén a helyzet differenciáltabb: más tagállami alkotmánybíróságok példáját követve úgy tűnik, a magyar Alkotmánybíróság is csupán fenntartásokkal, korlátozásokkal ismeri el az elsőbbséget.

Tovább a szócikkre

Az információs társadalom és a büntetőjog

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Az információs társadalom jogi kérdései

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Az intézkedések végrehajtása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Az ipari minták nemzetközi osztályozása

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Az ipari tulajdon nemzetközi oltalma

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Az iszlám jog

Szerző(k): JANY János Rovat: Jogösszehasonlítás

Az iszlám jog (sarí’a) olyan speciális jog, mely nem területhez, hanem személyhez kapcsolódik. A világ bármely részén köti a hívőket, függetlenül attól, hogy az adott államban elismert vagy csak nemhivatalos státuszban van. Az iszlám jog összetettségét mutatják a szunnita és a síita jogfelfogás eltérő vonásai, valamint a szunnita iszlámon belül az egyes iskolák közti eltérések okai és mibenléte. Mivel az iszlám világán belül nincsen jogalkotás, így a jognak magának nincs is története, csak a jogtudománynak van. Ez a történet felöleli az iszlám előtti Arábia szokásainak beépítését éppúgy, mint a jogforrástan kidolgozását, az értelmezési technikák kimunkálását és az egyes iskolák közti határok kirajzolását. Tanulmányozásakor figyelmet kell fordítani a hagyományos iszlám jog klasszikus szociális és politikai kereteire, valamint a modernizációjára tett kísérletekre és a hibrid megoldásokra (Anglo-Muhammedan law) is. Ennek keretében fény derül arra, hogy az iszlám jog rendkívül rugalmas és nagyon sokszereplős rendszer, melyben a modernitás kérdéseire a végső válasz az aktorok akaratán, nem pedig egy tévesen feltételezett merev normativitáson nyugszik.

Tovább a szócikkre

Az ókori zsidó jog

Szerző(k): JANY János Rovat: Jogtörténet

Az ókori zsidó joghoz két aspektusból közelíthetünk: történeti és jogelméleti oldalról. A történelmi megközelítés a kezdetektől kíséri végig a zsidó jogot a Talmúd összeállításának koráig, mely ugyan későbbi, mint az Európában szokásos ókorfelfogás (476), ám ennek az évszámnak a zsidó jog szempontjából nincs jelentősége, a Talmúd ellenben mérföldkő. A törzsi hagyományok sajátosságai, a lassan kialakuló központosítás vallási és jogi hatásai (Jeruzsálem), a babiloni fogság következményei, a szaddúceusok és a farizeusok közti különbségek és azok a folyamatok, melyek a Misna és a Talmúd összeállításához vezettek a késő ókorban – meghatározók. A zsidó jog önképének központi eleme a jog kinyilatkoztatott jellege és a jogtudomány minden mást elhomályosító jelentősége. E körben ki kell emelni a jog rabbinikus felfogású teológiájáról, az alkalmazott értelmezési módszerekről, a halakha és az aggada összefüggéseiről, valamint a rabbinikus jogtudomány értekezési és vitakultúrájáról vallottakat.

Tovább a szócikkre

Az önvádra kötelezés tilalma

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Beadványok

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Belső fórum

Szerző(k): ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

A mai kánonjogban a fórum a kormányzati hatalom gyakorlási területét jelenti. Az Egyház társadalmi és kegyelmi valóságának megfelelően törekszik arra, hogy ezt a két síkot a saját életében minél inkább közelítse egymáshoz. Ennek az újkorban egyik jellemző eszköze a két fórum megkülönböztetése. A tisztán társadalmi szinten és a lelki valóságot jobban figyelembe vevő, de kevesebb külső bizonyosságra szoruló „belső” szinten egyaránt lehetségesek kormányzati intézkedések. A belső fórumon fennálló jogi helyzet sem azonos magával a kegyelmi valósággal.

Tovább a szócikkre

Bérlet

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Bérlet

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Beruházásvédelem

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Beszámítás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Betegjogok

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Betéti társaság

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Bíróság

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Bíróság

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Bíróság elé állítás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Bírósági épületek

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

Bírósági határozatok

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Bírósági jogkörben okozott kár

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Bírósági végrehajtás

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Birtok

Rovat: Dologi jog

Tovább a szócikkre

Birtok

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Bizalmi vagyonkezelés

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Bizonyítás

Szerző(k): DÖME Attila Rovat: Polgári eljárásjog

A bizonyítás a polgári peres eljárás leghangsúlyosabb, mindazonáltal nem szükségszerű szakasza. Célja a peres felek által a bíróság elé vitt jogvita kérdéses ténybeli elemeinek a megállapítása. Ha ezek az úgynevezett jogi tények nem kérdésesek (a felek között ténybeli vita nincs, egyező tényállításaik pedig a bíróság számára sem kétségesek), bizonyításra nem kerül sor a perben, a bíróság a jogkérdésben való állásfoglalásával hozza meg érdemi döntését. A bizonyítás joga felöleli a bírói ténymegállapítás folyamatát, a peres felek ezzel kapcsolatos jogait és kötelezettségeit, a bíróság erre irányuló feladatait, a bizonyítás módszereit és eszközeit, az abban részt vevő más személyek részvételének feltételeit, jogaikat és kötelezettségeiket. A polgári perjogi bizonyításnak a kontinentális jogi hagyományokra épülő, hazai jogban tárgyiasuló szabályait alapvetően a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény határozza meg.

Tovább a szócikkre

Bizonyítás

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Bizonyítás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Bizonyítási eljárás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Bizonyítási eszköz

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Bizonyítási teher

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Biztosítás

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Biztosítéki szerződések

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Biztosítékok

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Biztosítékok

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Biztosítók

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Budapesti Szerződés

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Bűnismétlők

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Bűnmegelőzés

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Büntetés-végrehajtási bíró

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Büntetés-végrehajtási csoport

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Büntetés-végrehajtási jogviszony

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Büntetőeljárás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Büntetőjog

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Bűnügyi költség

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Cégeljárás

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Cégnyilvántartás

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Clausula rebus sic stantibus

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Családjog

Szerző(k): HEGEDŰS Andrea Rovat: Családjog

E rovatbevezető szócikk célja áttekinteni a családjogot általánosságban és bemutatni az Internetes Jogtudományi Enciklopédia családjoghoz kapcsolódó egyes szócikkeit. A családjog komplex tudomány, ezáltal komplex tudományos megközelítést és feldolgozást igényel, ennek figyelembevételével készül e jogterület bemutatása. A családjog a jogtudománynak az a területe, amely bár egyes országokban önálló jogágként, míg máshol a polgári jog részeként jelenik meg, mindenképpen magánjogi gyökerekből táplálkozik. Hagyományosan a házasság, a család és rokonság, valamint a gyámság intézményeit öleli fel, mely szabályozási kör az utóbbi időszakban az élettársi kapcsolattal és nemzetközi jogi vonatkozásokkal látszik bővülni. A szócikk első részében szó esik a családjog elméletben használatos fogalmáról, tartalmának változásáról, funkciójáról és jogrendszerbeli elhelyezkedéséről, elhatárolva azt más jogterületektől, melyek a hétköznapi életben nem feltétlenül különülnek el ilyen élesen. Anélkül, hogy külön alcímet szentelnénk a jogforrásoknak, azokat az aktuális magyarázatoknál lábjegyzetben jelöljük meg. Kitérünk – tárgyi és személyi értelemben – a családjog szabályozási körére, valamint a családjogi jogviszony jellegzetességeire. Ezen identitásszócikk második részében az egyes szócikkeket beillesztjük az előbb ismertetett rendszerbe és röviden elmagyarázzuk azok jelentőséget. Rávilágítunk arra a dilemmára, miként kapott helyet a szócikkben az eredetileg a családjogba nem tartozó élettársi és bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye annak ellenére, hogy hazai megítélésük nem egyértelmű a jogrendszerbeli elhelyezkedésük alapján.

Tovább a szócikkre

Csalárd kapcsolás

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Culpa in contrahendo

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Deliktuális felelősség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Demokrácia

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Dépeçage

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Digitális jogalkalmazás

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Diktatúra

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Diszkréció

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Diszkrimináció

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Dolog

Rovat: Dologi jog

Tovább a szócikkre

Dologi jog

Rovat: Dologi jog

Tovább a szócikkre

Doménnév jogi védelme

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Egyéb érdekeltek

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Egyenértékűség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Egyenlőség

Szerző(k): BERKES Lilla Rovat: Alkotmányjog

Az egyenlőség fogalma ahhoz a gondolathoz kapcsolódik, hogy azokat, akik azonosak, azonos módon kell kezelni, míg akik eltérők, eltérőként. E gondolat a tradicionális egyenlőségfelfogás lényege, és egyike a nyugati civilizáció legalapvetőbb tanainak. Jelentőségét az adja, hogy összekapcsolódik az igazságosságra törekvés követelményével. Az egyenlőség megjelent már az antikvitásban, a keresztény filozófiában és legkésőbb a francia forradalom óta a politikai közösségek vezető gondolata, amelyet ugyanakkor viták öveznek. A politikai filozófiában számos egyenlőségfogalom létezik, tovább konkretizálva az egyenlőség meghatározását: az alapvető kérdések közé tartozik, hogy pontosan kiket, milyen tulajdonságaik alapján, miért éppen e tulajdonságaik alapján, mi célból, milyen jogaikban, miért pont ezekben a jogaikban kell egyenlőnek tekinteni, és mindezt hogyan lehet megvalósítani. Noha az egyenlőség a filozófiában régóta jelen lévő fogalom, a társadalmi – fajon, nemen, valláson stb. alapuló – egyenlőtlenségek lebontásának a jogban, illetve a politikában való tényleges megjelenése kései. Az egyenlőség írott jogban megjelenő egyik formája a törvény előtti egyenlőség, melynek értelmében ha egy adott jogszabályi rendelkezés alkalmazandó, azt mindenkire egyenlő módon alkalmazzák. Az egyenlőségből fakad az indokolatlan diszkrimináció tilalma, vagyis hogy a jogot szigorúan csak azokra nézve alkalmazzák, akik annak tényleges címzettjei, az egymással összehasonlítható helyzetben lévőket egyformán kezelje a jog, az eltérő helyzetben lévőket pedig eltérő módon. Míg a jogegyenlőség formális egyenlőség, mindenki számára ugyanazon jogok biztosítását követeli meg, tekintet nélkül a meglévő különbségekre, addig az esélyegyenlőség lényege a védett tulajdonságuk miatt hátrányos helyzetben lévők előnyben részesítése pozitív megkülönböztetés, esélykiegyenlítő intézkedések (például kvóták, irányelvek alkalmazása) révén. Megkülönböztethető még az eljárási egyenlőség, amely az eljárásban részt vevő felek közötti egyenlőséget foglalja magában (például az alperes és a felperes egyenlő eljárási jogai, vagy az azonos típusú felek egyenlő eljárási jogai). Az egyenlőség biztosítása alapvetően az állammal szembeni követelményként jelent meg a modern alkotmányokban és a nemzetközi dokumentumokban, az alapjogokban való egyenlőséget magában foglalva, de mára jelen van a minden jogban való egyenlőség gondolata is, és egyre több országban nem állami szereplők is a követelmény címzettjeivé váltak.

Tovább a szócikkre

Egyesülés

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Egyesülési jog

Szerző(k): DOJCSÁK Dalma Rovat: Alkotmányjog

Az egyesülési jog alkotmányos alapjog, amelynek köszönhetően a polgárok saját céljaikra az államtól független, civil szerveződéseket hozhatnak létre és működtethetnek. Az egyesülési jog azt is biztosítja a polgárok számára, hogy az állam jogilag elismerje az így létrejövő egyesületeket. Az egyesülési jog keretében alapított szervezetek nem profitszerzési céllal működnek, gazdasági tevékenységet csak korlátozott körben, a szervezet céljával összefüggésben végezhetnek. Az egyesülési jog gyökerei kettősek: az emberi méltósághoz való jogból és a véleménynyilvánítás szabadságából is fakadnak. Az egyesülési jog nem korlátozhatatlan alapjog; közhatalmi tevékenység végzésére, a demokratikus jogállam aláásására és mások jogainak megsértésre irányuló tevékenységet nem lehet egyesületi formában végezni. Az egyesülési jog két fő szabadságot foglal magában: az egyesületalapítás és az egyesülethez való csatlakozás szabadságát. Az egyesülési jog alapján létrejött szervezetek önigazgatás keretében saját maguk döntenek a működésükről, de állami szervek ellenőrzik, hogy ez az önigazgatás a jogszabályokban előírt keretek között mozog-e. Amennyiben a szervezet törvénysértő módon működik, kötelezhető a törvényes működés helyreállítására, de végső soron akár fel is oszlatható. Magyarországon a következő formákban működik a legtöbb, egyesülési jog alapján létrejött szervezet: egyesület, alapítvány, párt, szakszervezet, vallási közösség (egyház).

Tovább a szócikkre

Egyesület

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Egyetemlegesség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Egyezség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Egyházi anyakönyvek

Szerző(k): SZUROMI Szabolcs Rovat: Egyházjog

Már a III. századtól számos adatunk van a keresztelések és a halálozások regisztrálására a templomokban. A XIII. századtól széles körben elterjedt plébániai gyakorlatot a Trienti Zsinat teszi kötelezővé 1563-ban, és az további – elsődlegesen szentségek felvételére vonatkozó – adatoknak a plébániai anyakönyvbe (liber paroecialis) történő rögzítésével egészült ki 1614-től. Az egyházi levéltárak állományának legnagyobb részét így az anyakönyvek, a házassági peres iratok, vagy más, egyházi közérdeket érintő dokumentumok alkotják. Az ilyen iratok kezelésénél hangsúlyosan ügyelni kell az egyház belső jogának a megtartására, különös tekintettel az illetékes megyéspüspök, érsek, vagy szerzetesi nagyobb elöljáró engedélyezési jogkörének teljes mértékű tiszteletben tartására, valamint az esetleges kötelező állami jogszabályok maradéktalan követésére. A történeti és az egyes intézmények mindennapi működéséhez szükséges aktív levéltári anyag számos egyházi intézményben, sajátosan pedig a plébániákon együtt, illetve vegyesen található, ezek felügyelete a területileg illetékes megyéspüspök kompetenciájába tartozik. Ennek a megfelelő rendezésre mind a mai napig több egyetemes és részleges egyházi norma született.

Tovább a szócikkre

Egyházi hivatal

Szerző(k): ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

A katolikus egyház számára szükséges állandó feladatkörökbe szervezni olyan funkciókat, melyek alapvető küldetésének teljesítéséhez tartoznak. Ezek kialakítása és betöltése magának az egyháznak a feladata, hiszen másként tevékenységének hitelessége nem garantálható. A felszentelt személyek és a világi hívők hivatalos, az egyház nevében végzett tevékenysége tartós hivatalok formájában is rendezhető, ám ez nem mindig szükségszerű. Sok feladatkör esetén nem nélkülözhetetlen a stabilitás. Más funkciók pedig csupán kapcsolatosak a lelkiekkel, de inkább profán tevékenységet jelentenek. Az egyház javára végzett profán feladatokkal a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő keresztény vagy akár nem keresztény is megbízható. Ám olyankor is, amikor ezt a feladatot katolikus világi látja el, indokolt lehet világi jog szerinti munkaviszony létesítése az egyházi hivatal alapítása mellett vagy helyett.

Tovább a szócikkre

Egyházi közigazgatási peres eljárás

Szerző(k): ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

Az 1983-as Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici, CIC) átdolgozása során javasolták, hogy egyes államok közigazgatási bíráskodásának példáját követve a katolikus egyházban is létesüljenek sajátos bíróságok a közigazgatási intézkedések felülvizsgálatára. A sérelmes intézkedések ellen azelőtt is lehetséges volt és továbbra is működik a közigazgatási felfolyamodás. Ezen túlmenően tervbe vették külön közigazgatási bíróságok alapítását. Mivel azonban az egyházon belül a közigazgatás fogalma sem teljesen azonos az állami jognak ezzel a kategóriájával, a hatalmi ágak modern megkülönböztetése pedig újdonság a kánonjogban, teljes elválasztásuk viszont teológiai okból nem is lehetséges, végül a közigazgatási bíráskodást az egyetemes egyházjog csak az Apostoli Signatura Legfelsőbb Bírósága keretében, egy külön szekcióban vezette be, de nem írta elő az egyes egyházmegyék szintjén.

Tovább a szócikkre

Egyházjog

Szerző(k): SZUROMI Szabolcs Rovat: Egyházjog

Az egyházi (vallási) közösségek kezdettől fogva rendelkeztek jogi jellegű szabályokkal, amit megfelelően jellemez az ókori államok működésének szakrális jogrendje. A meghatározott szervek (tekintélyek) által bizonyos alaki és eljárási feltételekkel alkotott – felfedezett vagy deklarált – normák nem pusztán a személyek és dolgok közötti viszonyokat rendezték, hanem mindennek a Szenthez (sacrumhoz) való viszonyát is. Erre az európai jogrendek létrejöttének folyamatában legfontosabb példa maga a római jog. A kereszténység belső normarendszere a Krisztus nevére megkeresztelkedettek közötti viszonyok rendezésén túl szorosan kötődött Jézus tanításához, cselekedeteihez és az általa alapított szentségek kiszolgáltatásának feltételeihez. Mindezek eredetileg szokásjogi normákat jelentettek, amelyekre mind az izraelita szakrális jog, mind a római jog jelentős hatást gyakorolt a saját belső jogalkotó szervek által létrehozott írott joggal (zsinati, püspöki, pápai jogalkotás). Az egyház saját belső életét szabályozó jogrendjének autonómiája a IV. században elismerést nyert a Római Birodalomban. Az egyház tehát a szakrális jelleget megőrzött, önálló, az egyes államoktól és politikai rendszerektől független normaalkotási hatalommal rendelkezik, és jogosult saját belső jogának az alkalmazására és szankcionálására. Ezt az önálló jogrendszert az egyes történelmi korszakokban különböző mértékben és hatással ismerte el az állami jogalkotás, amely a XVI. századtól fokozatosan alakult át, a jogpozitivizmus általánossá válásával pedig (XVIII–XIX. század) általánosságban az állam és egyház elválasztási modelljétől függött. Így ettől az időszaktól mintegy „metajuridikus” rendszerként tekint az állam az egyes egyházak és felekezetek belső életét szabályozó normarendszerre.

Tovább a szócikkre

Egyházkormányzati hatalom

Szerző(k): ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

A mai kánonjog már kerüli az egyszerű alanyi jogok vagy ontológiai képességek esetében a „hatalom” szó alkalmazását. Ezért a korábbi joghatósági és rendi hatalom fogalma helyébe az 1983-as Egyházi Törvénykönyvben a főként külső, társadalmi szinten gyakorolt egyházkormányzati hatalom és a felszenteltségből fakadó küldetés, képesség és az ennek gyakorlásához olykor szükséges felhatalmazás kategóriája lépett. Az egyházkormányzati hatalom teljes értelemben vett alanya csak felszentelt pap vagy püspök lehet, a vezetés feladatának az egyházi rend szentségével (ordo) fennálló történeti-teológiai kapcsolata miatt. A kormányzati hatalom járhat valamely hivatallal vagy lehet megbízás (delegáció) eredménye. Az újabb kánonjog megkülönbözteti a törvényhozói, bírói és végrehajtó hatalmat, ezek teljes elválasztása azonban teológiai okból nem lehetséges.

Tovább a szócikkre

Egyszerűsített eljárások

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Együttműködési kötelezettség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Elektronikus azonosítás és aláírás

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Elévülés

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Elévülés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Elfogatóparancs

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Előadóművészi teljesítmény

Szerző(k): BÉKÉS Gergely Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Az előadóművészi teljesítmény – az előadás – jogi védelmet élvez, amely jogi természetét tekintve a szerzői jogokkal szomszédos. Előadóművész a színész, az énekes, a zenész, a táncos és más, irodalmi vagy művészeti alkotást, illetve népművészeti alkotást előadó természetes személy. Az előadóművészi jogok – a szerzői jogokkal azonos módon – abszolút szerkezetűek, negatív tartalmúak, ugyanakkor időben korlátosak. Az előadóművészi jogok két nagy csoportra oszthatók, a személyhez fűződő jogokra és a vagyoni jogokra. Az előadóművészi személyhez fűződő jogok annak felügyeletét teszik lehetővé, hogy az előadás miként jelenjen meg a közönség előtt. A vagyoni jogok körébe tartozó kizárólagos jogok és díjigények biztosításának célja, hogy az előadói tevékenység gazdasági értelemben is megtérüljön, ezzel hozzájáruljon ahhoz, hogy az alkotások széles körben megismerhetők legyenek a közönség számára.

Tovább a szócikkre

Előkérdés

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Előkészítő ülés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Előreláthatóság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Előszerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Elővezetés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Előzetes letartóztatás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Elzárás végrehajtása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Energiajog

Rovat: Környezetjog

Tovább a szócikkre

Engedményezés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Épületkár

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Eredetmegjelölések nemzetközi oltalma

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Értékpapírok

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Értelmezés

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Értesítés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Érvényesség

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Európai Közigazgatási Térség

Szerző(k): BALÁZS István Rovat: Közigazgatási jog

Az „Európai Közigazgatási Térség” fogalmának és intézményének kialakulása eredetileg az EU keleti bővítéséhez kapcsolódott, rendeltetése pedig a tagországi működéshez szükséges közigazgatási kapacitás megteremtésének elősegítése volt. Napjainkra ez az európai közigazgatás szempontjából fontos, a tagországok közigazgatási közpolitikájának keretet adó követelményrendszerré vált, mely tartalmilag a tagországok közigazgatási kultúrájára ható közös alapelvek összességét foglalja magában. Ezek közvetlen alkalmazása ugyan ma sem lehet kötelező, mert a tagállamok közigazgatása nem tartozik az EU szabályozási körébe, ám fejlődésük során olyan közös nevezőkké váltak, melyek magukba foglalják az egymástól igen különböző tagországi közigazgatások közös értékeit és orientálni törekszenek azok fejlesztését. Az elmúlt évtizedekben azonban változóban van az Európai Közigazgatási Térség tartalma is. Ennek lényege, hogy a jogilag nehezen értelmezhető „informális acquis communautaires” jogilag is releváns „európai közigazgatási jogi” és „európai közigazgatási” elemekkel bővült. Mindkét fogalom vitatott ugyan a vonatkozó szakirodalomban, de megkerülhetetlenek az Európai Közigazgatási Térség tartalmának meghatározásában. Az európai közigazgatási jognak van egy időben korábban kialakult szűk értelmezése, mely az Európai Unió jogának közigazgatási jognak minősíthető részét érti alatta. A másik, szélesebb értelmezés szerint az európai közigazgatási jognak része az a joganyag is, mely a közösségi jogot és a tagállami közigazgatási jogot összeköti (a harmonizált jog). Bár a két joganyag kétségkívül eltér egymástól, de e felfogás szerint mégis együtt képezik az európai közigazgatási jogot mindazokon a területeken, ahol a közigazgatási joganyag harmonizált és így a közösségi vívmányok része. Az európai közigazgatás a problematika szervezeti aspektusa, mely abból indul ki, hogy az EU és a tagországok vonatkozásában a közigazgatási feladatokat milyen szervek látják el. Az erre felállított tipológia szerint az európai közigazgatásban létezik közvetlen igazgatás, közvetett igazgatás és együttes igazgatás. A közvetlen közigazgatás alatt az EU szervei által végzett közigazgatási tevékenységet értik. Ezek a szervek alapvetően uniós jogi eszközei közül a rendeleteket és a határozatokat alkalmazzák, uniós költségvetésből és uniós köztisztviselőkkel működnek, aktusaik pedig az Európai Bíróság és az európai ombudsman ellenőrzése alatt állnak. A közvetett közigazgatás az EU szempontjából a tagállami közigazgatás által végzett tevékenység. E szervek elsősorban a nemzeti közigazgatási jogot, valamint az uniós rendeletek és határozatok mellett – mint az azokkal érintett, címzett országok hatóságai – az irányelveket alkalmazzák. Az együttes igazgatás pedig a közvetlen és közvetett közigazgatási szervek által osztott hatáskörben végzett tevékenység, mely olyan területekre jellemző, mint a versenyjog, a közös agrárpolitika végrehajtása, valamint maga a kohéziós politika.

Tovább a szócikkre

Európai szabadalmi oltalom

Szerző(k): JÓKÚTI András Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Az európai szabadalmi oltalom az európai regionális iparjogvédelmi együttműködés jegyében létrejött Európai Szabadalmi Egyezmény alapján szerezhető olyan szabadalmi oltalom, amelyet az Európai Szabadalmi Hivatal központosított eljárásban ad meg, de az egyes célzott országokban – az előírt fordítások benyújtásával végzett hatályosításukat követően – a nemzeti szabadalmakkal azonos hatályú szabadalmak „kötegeként” él tovább (bundle patent). Az európai szabadalmakra ennek megfelelően a megadást és hatályosítást követő időszakban mind az oltalom tartalma, terjedelme és korlátai, mind pedig a jogérvényesítés kapcsán – az Európai Szabadalmi Egyezmény korlátozott számú anyagi jogi rendelkezése mellett – a nemzeti szabadalmakra vonatkozó belső jogi rendelkezéseket kell alkalmazni. A gyakorlatban az európai szabadalmi oltalom érvényességének megkérdőjelezése miatt indított megsemmisítési eljárások fórumrendszere is megegyezik a nemzeti szabadalmak kapcsán ugyanilyen hatáskörrel rendelkező intézményekével. Az európai szabadalmak megadását követően, azokkal összefüggésben az Európai Szabadalmi Hivatal előtt csak felszólalási eljárásokat lehet indítani (a megadástól számított kilenc hónap elteltéig), a szabadalmas pedig (időkorlát nélkül) kezdeményezheti az európai szabadalom központi korlátozását vagy megvonását.

Tovább a szócikkre

Európai uniós polgárság

Szerző(k): GYENEY Laura Rovat: EU-jog

Az uniós polgárság a tagállamok állampolgárait megillető jogállás, melyhez az uniós alapszerződésekben meghatározott jogok kapcsolódnak. Az uniós polgárság járulékos jellegű státusz, a tagállamok állampolgársága közvetítésével létezik, ezáltal mindenki uniós polgár, aki valamelyik tagállam állampolgára. A tagállami állampolgárság, így egyúttal az uniós polgárság megszerzésének és elvesztésének feltételeit továbbra is maguk a tagállamok határozzák meg. Az uniós polgárság egyben kiegészítő jellegű jogállás, vagyis nem váltja fel a tagállami állampolgárságot, csupán kiegészíti azt. Az Európai Unió Bírósága kiterjesztő hatályú joggyakorlatának köszönhetően az uniós polgárság mára a tagállami állampolgárok alapvető jogállásává vált, ami rendkívüli jelentőséggel bír a korábban kizárólag gazdasági többletjogosítványokkal felruházott „belső piaci polgárok” helyzetét illetően. Ez az új státusz immár közvetlenül és általánosan biztosítja a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás jogát, miközben bizonyos politikai jogosítványokat is garantál, továbbá lehetővé teszi, hogy az azonos helyzetben lévők állampolgárságuktól függetlenül azonos bánásmódban részesüljenek az alapszerződés hatálya alá tartozó helyzetekben. Az uniós polgárságból fakadó jogok ugyanakkor nem könnyen szakíthatók el a belső piaci gyökerektől, és nehezen öltenek tisztán szupranacionális, azaz nemzetek feletti jelleget.

Tovább a szócikkre

Európai uniós szerzői jog

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Európa Tanács

Rovat: Nemzetközi jog

Tovább a szócikkre

Fájlmegosztás

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Fedezetelvonó szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Fedezeti szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Felek a polgári perben

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Felelősség

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Felelősségi jogviszonyok

Szerző(k): SIPKA Péter Máté, ZACCARIA Márton Leó Rovat: Munkajog

A munkafolyamatokban általában több ember dolgozik együtt, ami szükségessé teszi az irányításukat és ellenőrzésüket. A tevékenységek összehangolása csak egy alá-fölé rendeltségre épülő viszonyban lehetséges. Ahhoz, hogy az ehhez szükséges munkafegyelem érvényesülhessen, szükség van a munkáltató szervezetén belül valamilyen szervezeti rend kialakítására, a munkáltatót és a munkavállalókat megillető jogok és az őket terhelő kötelezettségek meghatározására, továbbá annak kimunkálására, hogy milyen felelősség terheli a feleket abban az esetben, ha ezeket a kötelezettségeiket megszegték. A munkajogi szabályozásban több, egymástól jelentősen eltérő felelősségi rendszer létezik egymás mellett. E rendszerek aszerint csoportosíthatók, hogy mely cselekményért milyen jellegű és mértékű felelősséggel (helytállással) tartozik az érintett személy. A felelősségre vonás lehetősége nemcsak azt a célt szolgálja, hogy a konkrét kötelezettségszegés esetén valamilyen hátrányos következménye legyen a helytelenített cselekménynek, hanem azt is, hogy a hátrány kilátásba helyezésével megelőzze a kötelezettségszegést. Ha a munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségét szegte meg, akkor fegyelmi felelősség terheli. Amennyiben felelőssé tehető kötelezettségének megszegéséért, a munkáltató valamilyen hátrányos jogkövetkezményt, azaz büntetést szabhat ki. A felelősség másik fajtája a kártérítési felelősség. Ez a munkavállalót és a munkáltatót egyaránt terhelheti abban az esetben, ha a kötelezettségszegéssel egyben kár is keletkezett. Mivel a munkajogviszonyban a munkáltató és a munkavállaló pozíciója lényegesen eltér egymástól, azok a feltételek is nagyon különbözők, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a kártérítési felelősség megállapítható legyen. A károkozás szankciója a kártérítés, amelynek lényege, hogy miközben hátrányt okoz a felelős személynek, egyúttal részben vagy egészben jóváteszi a károsult által elszenvedett sérelmet is.

Tovább a szócikkre

Felhasználás és felhasználási módok

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Felhasználói tartalom

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Felhő alapú szolgáltatás

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Feljelentés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Fellebbezés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Felróhatóság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Felszólalás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Feltűnő értékaránytalanság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Felülvizsgálat

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Fiatalkorúak elleni eljárás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Fiduciárius hitelbiztosítékok

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Film

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Foglaló

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Fogyasztói szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Földbirtok

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Földrajzi árujelzők

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Fuvarozás és szállítmányozás

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Garancia

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Gondatlanság

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Gondatlanság

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Görög jog

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Gyámság

Rovat: Családjog

Tovább a szócikkre

Gyanú

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Gyanúsított

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Hagyaték

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Hagyatéki osztály

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Hagyomány

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Hajóraklevél

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Halmazati és összbüntetés

Szerző(k): FÁZSI László Rovat: Büntetőjog

A halmazati és összbüntetés történeti gyökereit és rendeltetését tekintve is azonos tőről fakadó jogintézményei a büntetőjognak. A két jogintézmény közös jellemzője, hogy a több bűncselekmény miatt is felelősségre vont elkövetővel szemben mindkét esetben csupán egy büntetés kiszabására vagy végrehajtására kerül sor meghatározott feltételek fennállása esetén. Közös céljuk a büntetések halmozódásának kiküszöbölése. Ez azonban eltérő módon valósul meg attól függően, hogy hány büntetőeljárás keretében kerül sor az elkövető felelősségre vonására. Egy eljárás során történő felelősségre vonás esetén eleve egy büntetés kiszabására kerül sor (halmazati büntetés). Több eljárásban való felelősségre vonás előfordulásakor a már kiszabott büntetések utólagos egybefoglalására van lehetőség (összbüntetés).

Tovább a szócikkre

Használat a védjegyjogban

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Használati szerződések

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Hasznosítás a szabadalmi és mintajogban

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Hatalmi szimbolika

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

Hatalommegosztás

Szerző(k): PETRÉTEI József Rovat: Alkotmányjog

A hatalommegosztás tana a politikai-történeti gondolkodás terméke és a modern demokratikus berendezkedésű államok egyik nagy vívmánya. A hatalommegosztás kifejezés lényegében sajátos rövidítést jelent: alkotmányi alapelvként ezzel a kategóriával a közhatalom gyakorlásának mérséklését, az egyes államhatalmi ágak – mint állami alapfunkciók – és az államhatalmat gyakorló szervek elválasztását, kölcsönös fékezését, egyensúlyban tartását és ellenőrzését jelölik annak érdekében, hogy az egyének szabadságát és biztonságát garantálják, valamint az államhatalom koncentrációját, monopolisztikus gyakorlását, a hatalmi visszaéléseket megelőzzék és megakadályozzák vagy legalábbis jelentős mértékben csökkentsék. Ennek szükségességéhez az az empirikus felismerés vezetett, hogy az, akinek hatalma van, hajlamos arra, hogy azt addig terjessze ki, amíg korlátokba nem ütközik: a hatalomnak csak hatalom szabhat határt. A hatalommegosztás normatív megvalósítása az alkotmányok általi konkrét szabályozással történik. A szabályozás hatékonysága attól függ, hogy ezt az elvet hogyan ültetik át az egyes állami szervek konkrét hatásköri rendelkezéseibe, és ezeket milyen módon és milyen összefüggésrendszerbe hozzák egymással. Az alkotmányok általában nem a hatalommegosztás valamely elméleti modelljét recipiálják, hanem a tradicionális hatalommegosztás eszméjét saját elképzelésükre formálva veszik át, és önálló koncepcióját, szabályozási megoldását alakítják ki. A hatalommegosztás tehát az adott államban a mindent átfogó, centralizált és abszolút hatalomról való lemondást jelenti, ami azon a történelmi tapasztalaton nyugszik, hogy a túl nagy hatalomösszpontosítás mindig veszélyes, mert a hatalommal vissza lehet élni, ami így önkényhez és az egyének szabadságának csorbításához, a hatalomnak való kiszolgáltatásukhoz vezet. Ezért a hatalommegosztás az állam felépítésének alapvető elveként a hatalom megelőző kiegyensúlyozását és kölcsönös kontrollját szolgálja. A hatalommegosztás – mint az állam szervezetére és funkcionálására vonatkozó elv – a jogállamnak is lényegi eleme. A hatalommegosztás részben megegyezik az államhatalmi ágak elválasztásával, részben azonban annál tágabb kategória, mivel ez az elv nemcsak az államhatalmi ágakra – mint meghatározott alapfunkciókat ellátó állami szervek körére –, hanem más funkciókra, szervekre és szintekre vetítve is értelmezhető.

Tovább a szócikkre

Hatályosság és hatálytalanság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Határidő

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Hatáskör

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Hatósági tanú

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Házasság

Rovat: Családjog

Tovább a szócikkre

Házasság

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Házasság

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Házasság és család

Szerző(k): CSINK Lóránt Rovat: Alkotmányjog

A házasság és a család olyan köznapi fogalmak, amelyeknek a jelentését mindenki érteni véli. Az intézmények tételes jogi elemzése és a joghatások vizsgálata során viszont az derül ki, hogy több olyan kérdés felmerül, amelyben a jogtudomány és a joggyakorlat bizonytalan vagy nem egységes. A házasság és család alkotmányjogi vizsgálata során azt kell elemezni, milyen gyakorlati következménye van annak, hogy ezeket az intézményeket az alkotmány védeni rendeli, mi a házasság és a család fogalma és mi a kapcsolata a két intézménynek. Ennek kapcsán megkerülhetetlen olyan időszerű kérdésekre kitérni, mint hogy megnyitható-e, illetve kötelezően meg kell-e nyitni a házasságot azonos nemű párok számára, továbbá hogy a házassághoz több tekintetben hasonló élettársi kapcsolatot milyen védelemben kell részesíteni.

Tovább a szócikkre

Házi őrizet

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Házkutatás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Helyi önkormányzatok

Szerző(k): PÁLNÉ KOVÁCS Ilona Rovat: Alkotmányjog

A modern nemzetállamok alkotmányos berendezkedésében a helyi önkormányzatok privilegizált státuszt élveznek, bár korszakonként, országonként nagyon eltérő mértékben és formában. A helyi önkormányzás nem pusztán közigazgatás, hanem a hatalommegosztás, a politikai demokrácia gyakorlásának egyik színtere. Helyzetükre, szerepükre megkülönböztetett figyelem irányul; a helyi önkormányzati rendszer többnyire az alkotmányos szabályozás része, de legalábbis magas szintű normák garantálják a státuszukat. A helyi önkormányzás a „jó kormányzás” egyik pillére, ezért ma már nemzetközi charták, irányelvek törekszenek a standardot érvényesíteni. Az államszervezet térbeli hatalommegosztása az egységes és a föderatív fő modellt követheti. Az egységes államban nem oszlik meg a szuverenitás a központi és a területi kormányzási szintek között, a területi önkormányzatok nem tagállamok, hanem a végrehajtó hatalom részei. Ennek ellenére jelentőségük, alkotmányos helyzetük általánosságban nagyobb hangsúlyt és garanciákat kap a központi közigazgatásnak alárendelt dekoncentrált államigazgatási szervezetrendszerhez képest. A szócikk elsősorban az önkormányzás alkotmányos és politikai összefüggéseire, a viszonylagos autonómia garanciáira, intézményi és jogi megoldásaira koncentrál.

Tovább a szócikkre

Hibás teljesítés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Hírközlési jog

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Hitel- és számlaszerződések

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Hivatali épületek

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

Hozzáigazítás

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Ideiglenes jogvédelem

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Idézés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Illetékesség

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Internetjog

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Iparjogvédelem

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Iparjogvédelmi perek

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Ítélet

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Ius commune

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Járadék

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Jegyzett tőke

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Jegyzőkönyv

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Jelentés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Jóerkölcsbe ütköző jogügyletek

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jogalap nélküli gazdagodás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Jogalkalmazás

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Jogalkotás

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Jogállamiság

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Jogászi munkák automatizálása

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Jogászjog

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Jogászképzés

Rovat: Jogszociológia

Tovább a szócikkre

Jogátruházási szerződések

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Jogátültetés

Rovat: Jogösszehasonlítás

Tovább a szócikkre

Jogbölcselet

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Jogbölcseleti gondolkodás Magyarországon

Szerző(k): SZABADFALVI József Rovat: Jogbölcselet

A magyar jogbölcseleti gondolkodás történetében a XX. század közepéig, követve az európai jogfilozófia fejlődését, három nagy – természetjogi (észjogi), jogpozitivista és neokantiánus – korszakot különíthetünk el. A második világháborút követően, az 1940-es évek végén a magát marxistának nevező jogelmélet került hegemón, majd egyeduralkodó helyzetbe, és elszakítja a hazai jogbölcseleti gondolkodást a nemzetközi tudományos trendektől. Csupán az 1980-as években figyelhető meg a hivatalos kánonoktól való lassú elszakadás, majd a rendszerváltástól a fokozatos visszatérés a nemzetközi tendenciákhoz.

Tovább a szócikkre

Jogcím

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jogcímes és absztrakt jogügyletek

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Jogegységesítés és jogközelítés

Szerző(k): TÓTH Andrea Katalin Rovat: Jogösszehasonlítás

Jogközelítésen az egyes nemzeti jogrendszerek közötti különbségek csökkentését vagy megszüntetését értjük, ami közös alapelvekre épülő új jogi szabályozás elfogadtatásával történhet. A jogrendszerek közelítése az eltérések kiküszöbölésének mértékétől függően történhet egyszerű közelítéssel (más kifejezéssel harmonizációval) vagy egységesítéssel. A jogközelítés számos formáját különböztethetjük meg annak módjára (egyezmények útján történő közelítés, egyoldalú recipiálás), területi lefedettségére (nemzetközi, regionális, belső közelítés) vagy teljességére (minimumharmonizáció vagy teljes unifikáció) tekintettel. Bár a globalizációnak és a digitalizációnak köszönhetően napjainkban a jogközelítés és jogegységesítés kérdésköre rendkívül fontos és aktuális, a jogrendszerek közelítésének története a jogfejlődés korai szakaszáig nyúlik vissza. A jogirodalom és a jogtörténet tehát extenzív elméleti tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkezik a problémával foglalkozó szakemberek számára.

Tovább a szócikkre

Jogellenesség

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Jogforrások

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Joghatóság

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Jogi antropológia

Rovat: Jogszociológia

Tovább a szócikkre

Jogi értéktan

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Jogi fogalmak

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Jogi formalizmus

Szerző(k): FICSOR Krisztina Rovat: Jogbölcselet

A jogi formalizmus problémája arról szól, hogy miképpen alapozzuk meg vagy igazoljuk a jogi állításainkat, valamint a bírói döntéseket. A jogi állítások, a bírói döntések igazolásra szorulnak, azt az állítást, illetve döntést tekinthetjük helyesnek, amely mellett meggyőző érvek szólnak. A formalizmus a jogi érvelés egy speciális stratégiája, a jogásztól és a bírótól azt várja el, hogy a döntések alátámasztása során az előre rögzített, a jogesetre közvetlenül alkalmazandó jogszabály szövegére támaszkodjon még abban az esetben is, ha a jogszabállyal maradéktalanul összhangban lévő döntés a jogszabály szövegén túli jogi indokokat (például a jogszabály megalkotását igazoló értékeket, alkotmányos alapelveket) mérlegre téve észszerűtlen vagy igazságtalan lenne. A formalizmus tehát azt a követelményt fogalmazza meg a bírákkal szemben, hogy bizonyos típusú indokokat ne vegyenek figyelembe döntéseik indokolása során akkor sem, ha azok az optimális jogi döntés kialakítása szempontjából relevánsak lennének. E szócikk feltárja a formalizmus fogalmát, igazolási hátterét és a formalista érvelési stratégia relevanciáját a jogi állítások, döntések megalapozásában.

Tovább a szócikkre

Jogi normatan

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Jogi pluralizmus

Rovat: Jogszociológia

Tovább a szócikkre

Jogi segítségnyújtás

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Jogi személy

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Jogi személy

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Jogi tárgy

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Jogi tények

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jognyilatkozatok

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Jogösszehasonlítás

Szerző(k): FEKETE Balázs Rovat: Jogösszehasonlítás

E szócikk célja áttekinteni az enciklopédiának a jogösszehasonlításhoz kapcsolódó szócikkeit. A jogösszehasonlítás a jogtudománynak az a területe, amely a különféle nemzeti jogrendszerek összehasonlítása alapján, azaz az összehasonlító módszert alkalmazva törekszik a jogi problémák tudományos igényű feldolgozására. Bevezetésként a jogösszehasonlítás alapvető kérdéseit vizsgálja, mint a jogösszehasonlítás tudományos jellege, a jogösszehasonlítás története, a funkcionalizmus és a kulturalizmus módszertana, és ezen keresztül felvázolja a jogösszehasonlítással kapcsolatos jogtudományi status quót. Ezt követően a jogösszehasonlítás belső rendszertanát vázolja két nagy témakörre, az elméleti problémákra és a makroszintű jogösszehasonlítás kérdéseire építve. A szócikk második része az egyes szócikkeket beilleszti az előbbi rendszerbe és röviden elmagyarázza jelentőségüket.

Tovább a szócikkre

Jogosultság

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Jogos védelem

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Jogpozitivizmus

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Jogrendszer

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Jogsegély

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Jogszavatosság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Jogszerű és jogellenes magatartások

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jogszociológia

Rovat: Jogszociológia

Tovább a szócikkre

Jogtörténet

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Jogtudatkutatások

Rovat: Jogszociológia

Tovább a szócikkre

Jogügyletek általában

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jogügyletek értelmezése

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jogügyletek érvénytelensége

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Jogutódlás

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jogválasztás

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Jogvesztő határidő

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Jogviszony

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Jogviszony

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jóhiszeműség és rosszhiszeműség

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jóhiszeműség és tisztesség

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jótállás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Jövedelemadók

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Justitia ábrázolása a képzőművészetben

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

Kamat

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Kapcsoló tényezők

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Kárenyhítési kötelezettség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Károsult közrehatása

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Kártalanítás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Kártalanítás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Kartell

Rovat: Versenyjog

Tovább a szócikkre

Kárveszély

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Katonaság

Szerző(k): KÁDÁR Pál Rovat: Alkotmányjog

A fegyveres erők az államszervezet hierarchikus felépítésű, államilag finanszírozott és irányított szervei, melyek működésének célja az állam fegyveres védelme, a külső biztonság szavatolása. A fegyveres erők sajátos szervezettségükre, felkészültségükre és rendelkezésre állásukra figyelemmel nem kizárólag klasszikus katonai feladatokat láthatnak el, közreműködhetnek belbiztonsági, katasztrófavédelmi és más speciális szakértelmet igénylő feladatokban is. A fegyveres erők tagjaira, a katonákra sajátos jogállási szabályok vonatkoznak, és vonatkozásukban egyes alapvető jogok önkéntes alávetés vagy jogszabály alapján korlátozhatók. A fegyveres erők az állami erőszakmonopólium megtestesítői, tagjai önkéntesen vagy nem szabad akaratukból – például jogilag szabályozott hadkötelezettség alapján – teljesítik szolgálatukat, meghatározott feltételek teljesülése esetén fegyverhasználatra is jogosultak. A fegyveres erők működésének kereteit a katonai jog és a hadijog szabályrendszere adja, amely tágabb értelemben magában foglalja valamennyi olyan jogterület szabályait, amely a fegyveres erők alkotmányos rendszerben betöltött szerepére, irányítására, működésére vagy tagjainak jogállására és az ahhoz kapcsolódó speciális anyagi jogi és eljárásjogi szabályokra vonatkozik, valamint – a nemzetközi közjog részterületeként – meghatározza a hadviselésre vonatkozó szabályokat.

Tovább a szócikkre

Kegyelem

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Kegyeleti jog

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Kegyes alapítványok

Szerző(k): SZUROMI Szabolcs, FERENCZY Rita Rovat: Egyházjog

Az egyházi vagyon különböző formáit az 1917-ben kihirdetett és 1983-ig hatályban lévő Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici, CIC [1917]) négy fő csoportba sorolta: 1. a templom vagyona (bona fabricae), 2. az ún. javadalmi vagyon (bona beneficii), (3. a testületi vagyon (bona corporationis, bona capituli, bona ordinis, bona consociationis), 4. az alapítványi, fiduciáriusi és az intézeti vagyon (bona causarum piarum). Ez utóbbin belül, amely kategória lényegében a sajátos – és az alapítótól meghatározott – egyházi célra rendelt vagyontömeget jelentette, a jogalkotó kétfajta alapítványt különböztetett meg: az önálló (causa pia) és a nem önálló (pia fundatio) alapítványt.

Tovább a szócikkre

Kelet-ázsiai jogrendszerek

Szerző(k): TAMÁS Csaba Gergely Rovat: Jogösszehasonlítás

A kelet-ázsiai jogrendszerek földrajzilag összefüggő területen helyezkednek el, s ezek közül Kína és Japán jogrendszerének vizsgálatára kerül sor. Az elmúlt száz–százötven évi nyugati hatás véget vetett a japán feudalizmusnak és a kínai császárságnak, de a jogrendszer mai működésének sajátosságaira a magyarázatot éppen a konfucianizmus sok évszázados kiemelt szerepében kell keresnünk. A törvények és az írott jog szintjén például a XIX. század második felében Japán is római–germán alapokra építette a legfontosabb törvényeit, s a második világháború utáni megszállás egy demokratikus alkotmányt eredményezett, de a társadalom szabályozó erői között mindig privilegizált helyet képvisel a szokás és hagyomány világa, ebből fakadóan pedig a peres eljárásokkal szembeni idegenkedés, a joggal szembeni ellenérzés és a családi kötelékek fenntartására irányuló törekvés. Kína esetében a nyugati hatás szintén a XIX. század második felétől számítható, azonban a kezdeti római–germán modellt 1949 után a szovjet jog váltotta fel. A fentiek alapján a vizsgálódás nem mellőzheti a kulturális és történeti tényezők bemutatását sem, mivel az írott jogszabályok és az érvényesülő jogi és társadalmi normák kettőssége szintén a kelet-ázsiai jogrendszerek sajátosságaihoz tartozik.

Tovább a szócikkre

Kelet-közép-európai és posztszocialista jogrendszerek

Szerző(k): Herbert KÜPPER Rovat: Jogösszehasonlítás

Európa jogkulturális térségei között Kelet-Közép-Európa jól körülhatárolható egység Lengyelországtól Horvátországig. Ez a terület a nyugat-európai kultúrához tartozik, de mindig e kulturális térség keleti perifériáját képezte. Jellemző erre a területre, hogy abban az időszakban, amikor a modern állam, a modern jog és jogi kultúra kialakult, idegen uralom alatt állt. Azóta egyrészt a lakosság, másrészt az állam és a jog között a nyugat-európai országokban nem létező rés kialakulása azonosítható: a kelet-közép-európai jogi kultúrából hiányzik az a bizalom, amely Nyugat-Európában az egyén és az állam és a jog közötti viszony alapját képezi. A szocialista uralom mélyítette ezt a rést és konzerválta az ebben a térségben hagyományosan fennálló állampaternalizmust. Ezek a vonások a mai napig szerepet játszanak a modernizálódó kelet-közép-európai jogrendszerekben a jogi kultúra puha tényezői körében.

Tovább a szócikkre

Kellékszavatosság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Kényszerintézkedések

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Képviselet

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Képviselet

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Képviselő

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Kereset

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Kereskedelmi jog

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Kereskedelmi közvetítői jogviszonyok

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Kereskedelmi név

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Kereskedelmi névhasználati szerződés

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Kereskedelmi Világszervezet

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Késedelem

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Kézbesítés

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Kézbesítés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Kiegészítő oltalmi tanúsítvány

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Kiemelt jelentőségű ügy

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Kisebbségek

Szerző(k): PAP András László Rovat: Alkotmányjog

A jog „kisebbségek” fogalma mindig térben és időben változó jogalkotói – azaz végső soron politikai – döntések függvénye: mely identitások vagy a személyiség milyen lényegesnek ítélt vonásai kerülnek a jog kiemelt védelme alá, akár (kisebbségi) többletjogok tételezése, akár kisebbségvédelmi (például antidiszkriminációs vagy identitásvédelmi) intézkedések formájában. A kisebbségfogalom meghatározása során az alábbi kérdések jelennek meg: 1. melyek a védett / a kisebbségi lét alapjaként elismert tulajdonságok; 2. melyek a kisebbségi csoporthovatartozás kritériumai; 3. mi a védelem formája, módja, tartalma. Az utolsó ponthoz kapcsolódóan az identitásválasztás szabadságához fűződő jog kiemelt problematikát hordoz.

Tovább a szócikkre

Kisebbségvédelem

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Kizárás

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Kizárás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Kodifikáció

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Kollíziós norma

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Költségvetés

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Költségvetési jog

Szerző(k): KLICSU László Rovat: Alkotmányjog

A pénzügyi alkotmányosság történeti gyökerei a XIX. században végbement polgári átalakuláshoz kötődnek. Általában négy olyan tárgykört különböztetnek meg, amelyek az alkotmányokban a pénzügyi jog alapjait rendszerint megadják. Eszerint a) a költségvetés és a hozzá kapcsolódó zárszámadás törvényi megállapítása, b) az adók (és egyes államokban vámok) törvényi szabályozása, c) a pénzrendszer törvénye, továbbá d) az államadósság létesítésének aktusa általában alkotmányjogi alapon keletkezik. Az 1789-es francia forradalom óta ismeretes „a pénzügyi jog alkotmányos alapjai” fogalom a politikában és a jogtudományban. Ez a fogalom arra utal, hogy az alkotmánytörvények írják elő, mely pénzügyi jogviszonyokat kell törvénnyel szabályozni, a legfőbb államhatalmi és népképviseleti szerv – fenntartva magának a szabályozás jogát – milyen törvényhozási pénzügyi tárgyakat jelöl meg. A fogalomkörbe tehát nem az egyedi pénzügyi törvények tartoznak, csupán azok a normák, amelyek pénzügyi törvények meghozatalára kötelezik a parlamentet. A költségvetési jog alapvető szabályai szinte az összes európai alkotmányban megtalálhatóak. Az Alaptörvényben is szerepelnek olyan előírások, amelyek törvény meghozatalára kötelezik az Országgyűlést. Az Alaptörvény kimondja, hogy az Országgyűlés elfogadja a központi költségvetést és jóváhagyja annak végrehajtását. A költségvetési jog alkotmányjogi értelemben azt határozza meg, hogy az alkotmány alapján ki készíti elő a költségvetés tervezetét; a tervezet milyen előírásoknak kell hogy megfeleljen (költségvetési elvek, adósságfék szabályok); ki fogadja el és milyen formában a költségvetést, ki felel a végrehajtásáért, a végrehajtást ki és hogyan ellenőrzi. Szélesebb értelemben a költségvetési jog tágabb fogalom: többszintű szabályozást (Alaptörvény, államháztartási törvény, költségvetési és zárszámadási törvény, kormányrendeletek, költségvetési önkormányzati rendeletek) és kétféle szabályozási területet (eljárási szabályok és tartalmi előírások) jelent.

Tovább a szócikkre

Kontraktuális felelősség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Konzuli kapcsolatok

Szerző(k): BECÁNICS Adrienn Rovat: Nemzetközi jog

A konzuli kapcsolatok létesítésének elsődleges célja az állam külföldön tartózkodó állampolgárai – természetes és jogi személyek egyaránt – érdekeinek védelme, valamint a küldő állam megbízásából a fogadó állam területén közigazgatási, gazdasági feladatok ellátása. A konzuli tevékenység szerteágazó feladatokat foglal magában, az útlevelek és egyéb úti okmányok kiállításától egészen a bajba jutott állampolgárok számára történő segítségnyújtásig. E feladatok ellátásához elengedhetetlen az érintett állam beleegyezése, ezért a konzuli kapcsolatok létesítéséhez a felek közötti államközi megállapodás szükséges, melyben az államok megegyeznek a képviseletek létrehozásáról, azok székhelyéről, a konzuli képviselet személyzetéről, valamint a konzuli kerület(ek)ről, mely utóbbi az illetékességi területet jelöli. A feladatok hatékony ellátása érdekében a konzuli képviseleteket és a konzuli tisztviselőket meghatározott könnyítések, kiváltságok és mentességek illetik meg.

Tovább a szócikkre

Kormány

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Kormányforma

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Kormányforma

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Környezetjog

Rovat: Környezetjog

Tovább a szócikkre

Körözés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Korrupció

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Korszerű technológiák a jogtudományban

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Kötbér

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Kötelem

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Kötelesrész

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Kötelezettség

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Kötelezettség

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Közérdekű kereset

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Közhatalmi jogkörben okozott kár

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Közigazgatás-tudomány

Rovat: Közigazgatási jog

Tovább a szócikkre

Közigazgatás és politika

Szerző(k): GAJDUSCHEK György Rovat: Közigazgatási jog

A tanulmány összegző szakirodalmi áttekintést kíván nyújtani a végrehajtó hatalmi ágat, illetve szűkebb értelemben véve a közigazgatást érintő egyik alapvető kérdésről: a politika és a szakmaiság együttes jelenlétéről és ambivalens viszonyáról. A kérdést – a hazai közigazgatás-tudomány hagyományait is figyelembe véve – előbb a formális szervezeti struktúra, majd a működés, végül a személyzet oldaláról vizsgáljuk. A téma jellegéből következően a szócikk megközelítésmódja elsősorban politika- és államtudományi; ennek kapcsán utalunk az egyes kérdések jogi, jogtudományi vonatkozásaira is. A szócikk – az enciklopédia szemléletmódjához igazodóan – nem kíván reflektálni az aktuális hazai szabályozásra, de utal a viszonylag általánosítható kelet-közép-európai jellemzőkre.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási aktus

Rovat: Közigazgatási jog

Tovább a szócikkre

Közigazgatási eljárási jog

Szerző(k): BOROS Anita Rovat: Közigazgatási jog

A hazai közigazgatási eljárásjog első kódexe nemrégiben ünnepelte hatvanadik évfordulóját. Az akkoriban egyedülálló eljárási jogintézményeket, garanciális szabályokat tartalmazó kódexünk a későbbi közigazgatási eljárásjogi kodifikációk alapja lett: abból merített és arra épített a hazai közigazgatási eljárási jogalkotás további két nagy generációja, a 2005-ben hatályba lépett Ket. és a 2018-ban hatályba lépett Ákr. is. Elődeink maradandót alkottak akkor, amikor a politikai és gazdasági adottságaink nagyon zord körülményeket teremtettek. Olyat, amely kellő táptalajt adhatott a rendszerváltás utáni megváltozott viszonyoknak az uniós csatlakozásunkat előkészítő intézkedéseknek, a technológiai fejlődés eredményeinek megfelelni vágyó modern kori eljárási kódexeknek. A közigazgatási eljárás szabályozásának mikéntje jelentős mértékben befolyásolja az állam működését: ha a jogalkotónak sikerül stabil, paradigmaváltásoktól mentes közigazgatási eljárási jogi kódexet kimunkálnia, bizonyosan a jogalkalmazók elégedettsége is érezhetően magasabb fokúvá válik. Ehhez azonban le kell küzdeni a folyamatos módosítási vágyat, az ágazati érdekek érvényesítésének parttalanságát és lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az ügyfelek, a hatóságok és az eljárásban valamilyen módon érintettek kellőképp elsajátítsák, megértsék és rutinszerűen alkalmazzák az eljárási kódexet. A közigazgatási eljárási kódex a jogállamiság egyik alappillére: meghatározza, hogy a hatóságok mit és miként cselekedhetnek, és milyen eszközök segítik az ügyfeleket és az eljárásban egyéb módon részt vevőket a hatékony jogvédelem érvényesítésében. Erdei Ferenc 1957 júniusában az Et. parlamenti vitájában azt mondta, hogy „az eljárási szabály olyan láncszem, amely minden irányba húz”. Ez azért is fontos, mert ha egyszerű lebonyolítani a közigazgatási hatósági eljárásokat, és ehhez az eljárási szabályozás egyértelmű és hézagmentes, akkor a hibalehetőség ‒ főként az eljárás főszemélyei részéről – redukálódik, így a szükséges jogorvoslatok száma is mérséklődik. Éppen ezért kulcsfontosságúnak tartjuk a helyes szabályozás meglétét annak érdekében, hogy a megfelelően kiképzett és az infrastrukturális szükségletek terén is kellően ellátott közigazgatás hatékonyan és eredményesen tudja ellátni a feladatát.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási jog

Szerző(k): TAMÁS András Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatási jognak több jelentése és értelmezése van még azonos helyen és időben is. E fogalom mindkét összetevője (jog és közigazgatás) többszörös elvonatkoztatás eredménye, amelyek együtt sem azonosak a közigazgatási joggal. A közigazgatási jog – lehet szellemi művelet, gondolati elvonatkoztatás eredménye, jogszabályösszesség, amelynek létezik tényleges gyakorlata hasonló tulajdonságokkal – jelentése többé-kevésbé általánosan ismert, fogalmának pontosítására legfeljebb a szakma és a tudomány művelői törekszenek, az állampolgárok beérik azzal, hogy számukra ténylegesen mit jelenthet valamely közigazgatási jogi kötelezettség vagy jogosultság. A közigazgatási jog mint a közigazgatás jogi értelmezésének változataiból jellegzetesek a jogszabályok (jogrendszer), a jogérvényesülés (jogrend) és a jogtudomány alapján kifejezettek, előkérdésként pedig a közigazgatási – vagy államigazgatási – jog megnevezés, valamint a vizsgálat módszere.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási jogalkotás

Szerző(k): ÁRVA Zsuzsanna Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatási jogalkotás a jogalkalmazás mellett a közigazgatás közhatalmi jogosítványainak egyik lényeges összetevője. A kormány és az erre felhatalmazott közigazgatási szervek nemcsak alkalmazzák, hanem alkothatják is a jogot, ami a közigazgatás törvény (jog) alá rendelése kapcsán már problémákat is vethet fel. Ezek a dilemmák a jogalkotás alanyi oldala szempontjából összefüggenek a kormányzás, a végrehajtás, a kormány és a közigazgatás fogalomkészletével. A jogalkotás tárgyi oldalát a közigazgatás egyes szervei által alkotott normák jelentik, amelyek két alaptípusa a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök. Míg a jogszabályok körét az Alaptörvény tartalmazza és mindenkire kötelező jellegűek – idetartoznak a kormány, a miniszterelnök és a miniszterek, az MNB elnöke, az önálló szabályozó szervek és a helyi önkormányzatok által alkotott rendeletek –, addig az utóbbiak (mint a normatív határozatok vagy normatív utasítások mint közjogi szervezetszabályozó eszközök) már csak a közigazgatás szervezetrendszerén belül érvényesülnek. A közigazgatás által végzett jogalkotó tevékenységnek azonban minden esetben meg kell felelnie egyes általános elveknek, különösen az érvényességi kritériumoknak, a normavilágosság követelményének vagy a visszaható hatály tilalmának.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási jogi norma

Szerző(k): NAGY Marianna Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatási jogi norma a közigazgatási jog legkisebb, még önállóan értelmezhető alapegysége. A közigazgatási jogi norma szerkezetében, funkciójában a jogág sajátosságaihoz igazodik. A klasszikus háromelemű normához képest a közigazgatási jogi norma kételemű, és a tartalmától függően többféle funkciót tölthet be. Az anyagi jogi és alaki jogi norma egyes fajtái lehetnek kógensek és mérlegelési jogot biztosítók. A közigazgatási jogi normák érvényesülési módjuk alapján önkéntes jogkövetéssel vagy jogalkalmazással érvényesülnek.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási jogkörben okozott kár

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Közigazgatási menedzsment

Szerző(k): JÓZSA Zoltán Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatási menedzsment, tágabb értelemben a közmenedzsment mint teória, majd az 1980-as évektől mint kormányzati közpolitika vált a közigazgatás-tudomány, illetve a gyakorlat részévé. Az angolszász országokban (Ausztrália, Új-Zéland, Egyesült Királyság, USA) az állam válságtünetei (túlméretezett, drága, alacsony hatékonyságú közszektor), valamint a szektorok közötti éles határvonal hiánya tette lehetővé a magánszférában alkalmazott piaci eszközök és módszerek alkalmazását. Az európai országok a történelmi, társadalmi, kulturális hagyományok, valamint a legalitás erős gyökerei, s az állam szerepének meghatározó volta miatt csak részben és szelektíven alkalmazták a menedzsmenteszközöket és -módszereket. Ez a megállapítás igaz a kelet-közép-európai rendszerváltó országokra is, melyek inkább az aktuális problémák megoldásának egyik eszközét, mintsem egy koherens kormányzati politika meghatározó elemét látták a menedzsmentirányzatban. 2010 után, az ellentmondásos tapasztalatok fényében világossá vált, hogy a közmenedzsment csak a jóléti állam válságát követő időszakban, térben és időben is korlátozottan jelent megoldást a közszektor egyes problémáira. Mára már új narratívák (good governace, joint-up government, whole of government) uralják a közbeszédet, melyek – jól-rosszul – tükrözik a változások irányát. Mindez nem jelenti azt, hogy a közmenedzsment teljesen megszűnt, bevált intézményei kiegészítik a jelenlegi megoldásokat.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási normakontroll

Szerző(k): ÁRVA Zsuzsanna Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatási normakontroll a közigazgatás mint szerveztrendszer normatív jellegű döntéseinek bírói jellegű felülvizsgálatát jelenti. A normakontroll eljárás fő funkciója a jogvédelem, amely egyszerre lehet objektív és szubjektív. A normakontroll biztosítja az alanyi jogok és a közigazgatási jog mint tárgyi jog védelmét is, az utóbbi által hozzájárulva a jogállamiság elvének kiteljesítéséhez. A közigazgatási normakontroll eljárások közül kiemelkedik – gyakorisága és jelentősége miatt – az autonómiával rendelkező közigazgatási szervek által hozott döntések felülvizsgálata, különös tekintettel a helyi önkormányzatok normatív döntéseire. Ez utóbbiak esetén az állam a normakontroll eljárásokkal nemcsak a jogalanyok védelmét biztosíthatja a helyi önkormányzat jogszabályba ütköző döntéseivel szemben, hanem a helyi önkormányzatokat is védi a felügyeleti jogkört ellátó szerv intézkedései kapcsán.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási per

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Közigazgatási szerv

Rovat: Közigazgatási jog

Tovább a szócikkre

Közjegyzői nemperes eljárások

Szerző(k): MÁTÉ Viktor Rovat: Polgári eljárásjog

A magyar közjegyző olyan hatóság, amely állami felhatalmazás alapján az igazságszolgáltatás rendszerén belül közhiteles jogszolgáltató tevékenységet végez. Az Alkotmánybíróság a 944/B/1994. AB határozatban leszögezte, hogy a „közjegyző a jogszabály által meghatározott hatáskörében az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez”. Az elv gyökerei már a kora középkorban megmutatkoztak, és a későbbi évszázadok alatt Európában fokozatosan, majd az 1800-as évekre Magyarországon is kikristályosodtak. A közjegyző a hatáskörébe utalt, jogi jelentőséggel bíró eljárásokat (amelyek minden esetben állami közfeladatot megtestesítő nemperes eljárások az azok jellegéből adódó valamennyi eljárási sajátossággal együtt) a felhatalmazója által biztosított intézményi függetlenségben, pártatlanul, kevés törvényi kivételtől eltekintve felkérés alapján és közreműködési kötelezettséggel folytatja le – jogszabályi keretek között meghatározott – díj ellenében, ugyanis a közjegyző nem utasítható, és csak a törvényeknek van alávetve, székhelyéről nem mozdítható el hozzájárulása nélkül, csupán a jogszabályban meghatározott fegyelmi eljárás eredményeképpen. A közjegyzői nemperes eljárások célja a bírósági peres és nemperes eljárások számának csökkentése, azok lefolytatásának megkönnyítése, időtartamuk lerövidítése és ezáltal a társadalmi jogbiztonság erősítése, hiszen a közjegyzőség valamennyi eljárása a megelőző jogszolgáltatás keretébe sorolható.

Tovább a szócikkre

Közjegyzőség

Szerző(k): ROKOLYA Gábor Rovat: Jogtörténet

A Magyar Királyságban az államalapító Szent István király korától kimutatható kezdetek után a XIII. században terjedt el a jogi írásbeliség. Egyre gyakoribbá vált az oklevelek kiállítása, így a közhitelesség (fides publica) iránti igényt több szerv is igyekezett kielégíteni. III. Béla király ugyan megerősítette a királyi kancellária szervezetét, azonban a középkori társadalom igényeit a hiteleshelyek, az ország egész területét lefedő szerzetesi közösségek, a káptalanok és konventek elégítették ki. A hiteleshelyeknek a közhitelesség területén betöltött vezető szerepe mellett működtek a király, az egyházi és a világi személyek kancelláriái, az apostoli (pápai) és a császári kinevezésű közjegyzők, valamint a vármegyei és a városi jegyzők. Tevékenységüket a mohácsi csatáig tudták zavartalanul folytatni, míg utána – az ország három részre szakadása következtében – hanyatlás következett be a működésükben. 1858-ban történt az első kísérlet a polgári közhitelesség szervezetének kiépítésére. A császári és királyi közjegyzőség tevékenysége azonban politikai okokból rövid idő után megszűnt. A kiegyezést követő igazságügyi reform keretében – a francia, a bajor és az osztrák minták tanulmányozása után – készült el és lépett hatályba 1875-ben a királyi közjegyzőkről szóló törvény, amely hetvenöt éven keresztül szabályozta a polgári közjegyzőség működését. Az 1949-ben hatalomra jutott kommunista rendszer államosította és a bírósági szervezetbe integrálta a közjegyzőséget annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás ezen ágát is közvetlen politikai felügyelete alatt tartsa. A rendszerváltás idején, a jogállam visszaállítása érdekében kibontakozott jogi kodifikáció adott lehetőséget a közjegyzői reform véghezvitelére, a ma is működő latin típusú közjegyzőség kiépítésére.

Tovább a szócikkre

Közös jogkezelés

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Közös károkozás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Közösségi formatervezési minta

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Közösségi növényfajta-oltalom

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Központi bankok

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Közreműködők

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Közrend

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Közszolgálati jog

Szerző(k): LINDER Viktória Rovat: Közigazgatási jog

A közszolgálati jog a közszolgálat működtetésére, a közszolgálati jogviszony tárgyára, tartalmára, alanyaira, a közszolgálati dolgozók jogállására és foglalkoztatási viszonyaikra vonatkozó joganyag. A közszolgálati jog önálló jogágisága tekintetében nem léteznek egységes nézetek; elfogadottabb a más jogágak körébe történő besorolása. Ebben a tekintetben mind a közigazgatási jog, mind a munkajog keretében létjogosultsággal rendelkezik. Hasonló dilemmával találkozunk a közszolgálati jog kiterjedését illetően, ami a közszolgálat-fogalom értelmezéseinek függvénye. A tág értelemben vett közszolgálatba beletartoznak mindazok, akik a köz számára az állam nevében látnak el közfeladatokat, míg a szűk értelemben vett közszolgálat a közigazgatás személyi állományát fedi le, amelynek tagjai a nemzetközi terminológiát tekintve köztisztviselők (a hazai szabályozásban 2019-től köztisztviselők és kormánytisztviselők). A közszolgálati jog kiváltképp e civil – elsősorban a közjog hatálya alá tartozó – szolgálati jogviszonyok elemeinek szabályozása révén ragadható meg. Leginkább releváns kérdései így e tisztviselők jogállásához, jogviszonyuk létrejöttéhez és megszűnéséhez, foglalkoztatásuk sajátosságaihoz, előmenetelükhöz, illetményezésükhöz, jogaikhoz és kötelezettségeikhez, valamint felelősségi rendszerükhöz kapcsolódik.

Tovább a szócikkre

Közszolgáltatások

Szerző(k): BORDÁS Péter Rovat: Közigazgatási jog

„A közigazgatás feladatai az elmúlt száz évben mind mennyiségi, mind minőségi értelemben nagyon megváltoztak. Amíg az állam feladatainak sokáig csak a belső rend fenntartását, az igazságszolgáltatást és a külső ellenség elhárítását tartották, addig az utolsó száz évben ezekhez a negatív feladatokhoz pozitív, kulturális, gazdasági és szociális feladatok járultak, amelyek máris többszörösen túlszárnyalják az előbbi feladatok méretét” – írja Magyary Zoltán az 1931-ben megjelent, A magyar közigazgatás gazdaságosságának és eredményességének biztosítása című művében. Napjainkban ez még inkább aktuális, és a közösségi feladatok köre még differenciáltabbá vált. Az államok által a közösségi szükségletek kielégítése céljából előállított javakat (például oktatás, egészségügy, közvilágítás, közutak) a társadalom széles köre élvezi. A javak társadalmi szintű előállítása, szervezése sokféle formában történhet, ahogy azon javak köre sem állandó, amelyek közösségi szervezést igényelnek. Ezért a közszolgáltatásnak nem létezik mindenki által elfogadott, globálisan alkalmazható fogalma. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a közszolgáltatás olyan, országonként eltérő feladat és tevékenység, amelyet az adott állam (jogalkotó) adott időpontban a közös szükségletek kielégítése érdekében speciális szabályozás alá von, függetlenül attól, hogy azt a szolgáltatást az állam vagy magánszervezet (egyház, nonprofit szervezet) állítja elő. A tartalmát folyamatos változás jellemzi, amely nagyban függ az állami (kormányzati) szerepvállalás mindenkori mélységétől, céljaitól. Így például a 2008-as pénzügyi-gazdasági válság után globálisan változott meg az állam szerepe a közszolgáltatások szabályozásában, szervezésében. A közszolgáltatásokat számos sajátosság különíti el a piaci szolgáltatásoktól, különböző aspektusból közelítik meg a tudományterületek, eltérő tartalommal töltik meg az állami jogszabályok, ugyanakkor pontosan e változó jellemzők adják a fogalom többértelműségét is.

Tovább a szócikkre

Közvetett közigazgatás

Rovat: Közigazgatási jog

Tovább a szócikkre

Közvetítő szolgáltatók felelőssége

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Kriminológia

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Külföldiek és hontalanok

Szerző(k): TÓTH Judit Rovat: Alkotmányjog

Mindenki, aki nem rendelkezik a területi állam állampolgárságával, külföldi. A külföldiek jelentős része egy másik ország állampolgárságával rendelkezik, és hosszabb-rövidebb ideig a területi államban tartózkodik, esetleg ott él, dolgozik, vállalkozást kezd vagy tanul, míg a kisebbik része olyan külföldi, aki egyetlen országnak sem (igazán) rendelkezik az állampolgárságával, azaz (jogilag vagy ténylegesen) hontalan. A külföldiek jogi helyzete mindig kedvezőtlenebb a helyi állampolgárokéhoz képest, bár a világ néhány térségében (például az Európai Unióban vagy a skandináv országokban) egyre több élethelyzetben azonos vagy nagyon hasonló a külföldiek bizonyos csoportjának (például az európai uniós polgároknak, a szomszéd országok állampolgárainak, a letelepedetteknek) a jogi helyzete a helyi állampolgárokéhoz. A XIX. századtól lehetünk tanúi annak, hogy a belépés, a tartózkodás, a munkavállalás, a tanulás terén markáns különbségek alakultak ki a külföldiek és a belföldiek között, követve az állampolgárság szabályozását és a nemzetállami közigazgatás migrációs kontrolljának (idegenrendészet, határőrizet, útlevélügy, be-és kivándorlás) fejlődését. Az emberi jogok univerzálissá válásával a XX. század közepétől kialakult a külföldiek sajátos csoportjai (a menekültek, a hontalanok) jogvédelmi rendszere, amely a területi állam nemzeti szabályozásától függetlenül, közös minimumsztenderdeket tartalmaz a védett csoporthoz tartozókra. A nemzetközi migráció tömegessé válásával a jogtudomány a külföldiek azonos élethelyzetű, sérülékeny csoportjaira összpontosít (például a migráns munkavállalókra, a kiutasított külföldiekre), és csak másodlagosan jelenik meg a külföldiekre általánosan érvényesítendő közös elvek, konvergáló szabályok elfogadtatása.

Tovább a szócikkre

Különleges jogrend

Szerző(k): TILL Szabolcs Rovat: Alkotmányjog

A különleges jogrend az alkotmányos szabályozás különös része, a békétől, általánosabban az állami működés általános szabályaitól eltérő időszakok bővített eszköztárú kezelésének joga. A fogalom célrendszere szerint egyrészt a végszükség kategóriájának államszervezeti szintű vetülete, másrészt egyfajta elrettentő eszköztár az alkotmányon alapuló rendszer stabilitásának biztosítása érdekében. Az eszközrendszer tartalmi oldaláról vizsgálva: az alkotmányozó maga határozza meg az államszervezetre vonatkozó azon eltérő szabályokat, amelyek arányos eltérési lehetőséget biztosítanak a hatalommegosztáson alapuló államszervezeti szabályokhoz képest annak érdekében, hogy a különleges jogrendet kiváltó okra reagálást követően az állam működése mielőbb visszaállítható legyen az általános szabályok szerinti rendszerre. Az államszervezeti eltérés mélységének függvényében a különleges jogrendi időszakok kezelhetőségének érdeke kiváltja az egyes alapjogok békétől eltérő mértékű korlátozását vagy azok gyakorlásának felfüggeszthetőségét és a békében nem érvényesülő alkotmányos kötelezettségek bevezetését. A különleges jogrend alkotmányosságának értékelési szempontja lényegesen eltér a béke időszakában érvényesülő mértéktől: elsődlegesnek tekinthető a nem korlátozható garanciák és nem változtatható feltételek betartása mellett a kiváltó ok kezelése, majd a késedelem nélküli visszatérés az alkotmányos hatalomgyakorlás normális gyakorlási rendjéhez. Összességében a különleges jogrend az állami hatékonyság fenntarthatósága érdekében megvalósított, átmeneti időre szólóan eltérített szükségességi és arányossági normarendszer, a jogállamra vetített végszükség jellegű intézmény.

Tovább a szócikkre

Kultúra és jog

Rovat: Jogszociológia

Tovább a szócikkre

Lakásbérlet

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Lefoglalás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Legalitás

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Lehetetlen szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Lehetetlenülés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Letét

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Lex mercatoria

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Logika és jog

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Magáncélú másolás

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Magánfél

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Magánindítvány

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Magánjog

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Magánvádló

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Mediáció

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Megalapozott gyanú

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Megbízás

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Megbízás nélküli ügyvitel

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Meghagyás

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Meghatalmazás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Megtámadhatóság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Méltányosság

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Menedék

Rovat: Versenyjog

Tovább a szócikkre

Menekültek

Rovat: Nemzetközi jog

Tovább a szócikkre

Mentesítés

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Minősítés

Szerző(k): CSÁSZÁR Mátyás Rovat: Nemzetközi magánjog

A minősítés – mint anyagi jogi jogintézmény – a nemzetközi magánjogban is jelen van, egy sajátos nemzetközi magánjogi kérdés kapcsolódik hozzá: melyik állam joga szerint minősítsünk. A nemzetközi magánjog általános részének egyik legbonyolultabb jogintézménye. Jogértelmezési kérdés, mely több megközelítésből határozható meg. A jogviszony szempontjából a minősítés az adott jogeset lefordítása a jog nyelvére. Azon jogintézmény meghatározása, mely a konkrét jogesetben megjelenik. Ez valójában a jogviszonyban megjelenő jogintézmény rendszertani besorolását, először az anyagi jog, majd a kollíziós jog rendszerében történő elhelyezését jelenti, nevezetesen azon joghatósági, illetve kollíziós kapcsoló szabály kiválasztását, mely a megtalált anyagi jogi jogintézményt tartalmazza. A norma oldaláról megközelítve a minősítés a joghatósági, illetve a kollíziós kapcsoló szabályban megjelenő jogintézmény értelmezési tartalmának, jelentési határainak megállapítását jelenti, annak meghatározását, hogy mely gyakorlati esetek, tényállások sorolhatók az adott jogintézmény fogalmi körébe. A minősítés esetében a fő kérdés az, hogy a konkrét jogviszonynak a jog nyelvére történő lefordítását, illetve a kapcsoló szabályban szereplő jogintézmény értelmezését mely jog alapján végezzük el, mivel a nemzetközi magánjogi jogviszonyok lényeges nemzetközi elemet tartalmaznak, ezáltal több jogrendszerhez kapcsolódnak, az adott jogviszonyra több állam joga is alkalmazható. A minősítés szükségességét az adja, hogy a különböző jogrendszerek a jogintézményeket eltérő tartalommal ismerik, vagy egy adott jogintézmény az egyik jogrendszerben ismert, míg a másikban ismeretlen. A minősítés tehát a kollíziós szabályok kollíziójának egyik esete, amikor az eljáró fórum kollíziós kapcsoló szabályai és azon külföldi jogok kapcsoló szabályai ütköznek, amelyekkel az adott jogviszony elemeit tekintve kapcsolatban van. A jogi szabályozásban, a joggyakorlatban és a tudományban a legelterjedtebb megoldás az, hogy a jogalkalmazó a saját jogrendszerének kategóriái, fogalomrendszere szerint minősíti a jogesetet. Kisegítő eszközként elfogadott a vélelmezett anyagi jog szerinti minősítés is.

Tovább a szócikkre

Mozgásszabadság

Szerző(k): PAP András László Rovat: Alkotmányjog

A szabadságjog által biztosított „mozgás” vonatkozhat az ország területén való mozgásra, az ország határán való ki- és belépésre, a lakó- vagy a tartózkodási hely szabad megválasztására, a letelepedési szabadságra, valamint az ország megválasztásának jogára, azaz az ország területének elhagyásához és a visszatéréshez való jogra. Lehet önkéntes vagy kényszeren alapuló, rövid tartamú, ideiglenes tartózkodás, végleges letelepedés vagy éppen hazatelepedés. A mozgás alanya lehet honos, többes állampolgár, külföldi vagy valamilyen jogi norma által kedvezményezett személy.

Tovább a szócikkre

Mulasztás

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Mulasztás

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Munkajog

Rovat: Munkajog

Tovább a szócikkre

Munkaszerződés

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Munkaügyi bíráskodás

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Műszaki alkotások jogi védelme

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Naturalis obligatio

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Ne bis idem

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Nem védett magatartások

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Nemzet és nép

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Nemzeti adatvagyon és adatalapú gazdaság

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Nemzeti jelképek

Szerző(k): HALÁSZ Iván, SCHWEITZER Gábor Rovat: Alkotmányjog

A széles körű konszenzus által övezett nemzeti és állami jelképek, mindenekelőtt a himnusz, a zászló (nemzeti színek), valamint a címer, leginkább az állami szuverenitás és a nemzeti identitás kifejezésére és megjelenítésére alkalmasak. A nemzeti és állami jelképek külső és belső funkcióval egyaránt rendelkeznek. A szimbólumok külső funkciója az adott politikai közösség szuverenitásának és önazonosságának reprezentálása, belső funkciója pedig az adott államhoz kötődő személyek integrálása, összetartozásuk megjelenítése. Az állami és nemzeti szimbolika megalkotása és a jelképek használatának szabályozása jellemzően az alkotmányjog területéhez tartozik. A klasszikus és hivatalos jelképek mellett az állami és nemzeti léthez ugyanakkor további, a jogalkotó által is elismert szimbolikus elemek is kapcsolódhatnak.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi bíróságok döntései

Szerző(k): CSAPÓ Zsuzsanna Rovat: Nemzetközi jog

Míg a XX. század első felében mindössze egyetlen állandó nemzetközi bíróság funkcionált, napjainkra e bíróságok száma megsokszorozódott. Rengeteg döntés születik ma már e testületek előtt, különösen ami az emberi jogi bíróságokat illeti, de legyen szó akár államközi vitákat elbíráló fórumokról vagy nemzetközi büntetőbíróságokról. Az állandó bíróságok mellett a már jóval régebbi időktől létező választottbíróságoknak ugyancsak jelentős a szerepük ma is a nemzetközi viták békés rendezésében. E bíróságok ítélkezési gyakorlata (adott fórumoknál véleményező gyakorlata is) kétségtelenül hozzájárul a nemzetközi jog fejlesztéséhez. Jogalkalmazó funkciójuk mellett azonban jogalkotásról a nemzetközi bíróságok esetében nem beszélhetünk. Vagyis a nemzetközi jog forrásai közé – mint a nemzetközi szerződések, nemzetközi szokásjog, általános jogelvek, egyoldalú aktusok, nemzetközi szervezetek bizonyos határozatai – nem sorolhatjuk be a bírói döntéseket. A nemzetközi bíróságok ítéletei (legyenek akár állandó, akár választottbíróságok) természetesen kötelezik a peres feleket, de csakis őket. Nincs a nemzetközi jogban precedensrendszer. A bíróságokat nem kötik sem saját korábbi döntéseik, sem más bíróságok határozatai. Mindez azonban nem jelenti, hogy e fórumok ne utalnának sűrűn ítéleteikben, tanácsadó véleményeikben megelőző megállapításaikra vagy más bíróságok állásfoglalásaira. Ezt kifejezetten gyakorta teszik, vagyis az aktuális ügyben hozott döntésük megindokolása során számtalanszor visszaköszönnek az érvelésekben a megelőző határozatok, a lehetőség azonban adott az eltérésre. Mindazonáltal a joggyakorlat koherenciájának követelménye természetesen a következetes esetjog felvázolására ösztönzi a bíróságokat. A nemzetközi bíróságok tehát a visszautalások, kereszthivatkozások során a korábbi határozatokra sosem mint kötelező precedensekre támaszkodnak, hanem csak mint az eldöntendő ügyben irányadó jogi normák megállapításának segédeszközeire.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi büntetőbíráskodás

Szerző(k): KOVÁCS Péter Rovat: Nemzetközi jog

Kevés számú közép- és újkori előzmény, majd a második világháború utáni nürnbergi és tokiói nemzetközi törvényszékek, az 1990-es évek exjugoszláv és ruandai vérengzéseinek felelőseit megbüntető nemzetközi bíróságok tapasztalatai nyomán jutottak el oda az államok, hogy 1998-ban elfogadják a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) joghatóságát a népirtás, háborús bűncselekmények, emberiesség elleni bűncselekmények és az agresszió elkövetőire. Az ICC akkor jár el, ha az állam nem tud vagy nem akar élni saját büntető joghatóságával. A mai államok kétharmada részese az ICC Római Statútumának, de vannak ún. vegyes (azaz nemzetközi összetétellel kiegészített állami) büntetőbíróságok is. E különböző nemzetközi törvényszékek működése az őket létrehozó államok szándéka szerint a legsúlyosabb ilyen bűncselekmények elkövetőit megbünteti, és sokakat pedig remélhetőleg elrettent az elkövetéstől.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi eljárási jogegységesítés

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Nemzetközi fizetési ügyletek

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Nemzetközi iparjogvédelmi oltalmi formák

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Nemzetközi jog

Szerző(k): SULYOK Gábor Rovat: Nemzetközi jog

A nemzetközi jogot az államok és más alanyok alkotják a nemzetközi kapcsolatok szabályozására. Hazánkban is használt alternatív elnevezése: nemzetközi közjog. Lényegi tulajdonságait tekintve a nemzetközi jog szinte minden szempontból – így például a jogalkotás, a jogalkalmazás és a szankciórendszer terén – számottevő mértékben különbözik az államok belső jogától, ami a történelem folyamán olykor a létezésének vagy jogi jellegének a megkérdőjelezéséhez is vezetett. Noha a nemzetközi jog kétségkívül jog és jogként funkcionál, kötelező erejének forrása, szabályainak rendszerezése és történetének korszakolása kapcsán mind a mai napig nem alakult ki tudományos konszenzus. Sokrétű fejlődésének köszönhetően a nemzetközi jog szabályozási köre folyamatosan bővül, és a sajátosságaiból adódó korlátai ellenére kiemelkedően fontos szerepet tölt be a nemzetközi közösség életében.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi Kereskedelmi Feltételek

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Nemzetközi Kereskedelmi Kamara

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Nemzetközi magánjog

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Nemzetközi magánjogi tényállás

Szerző(k): SZABADOS Tamás Rovat: Nemzetközi magánjog

A nemzetközi magánjogi tényállás definíciója a nemzetközi magánjog tárgyának és a különböző nemzetközi magánjogi jogforrások hatályának meghatározása szempontjából lényeges. A nemzetközi magánjog számára azok a polgári joghoz, családi joghoz, munkajoghoz – vagyis a magánjoghoz – kapcsolódó tényállások jelentősek, amelyek több állam jogrendszerével mutatnak kapcsolatot, és emiatt felvetődik a kérdés, hogy az ügyben melyik állam jogát kell alkalmazni.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi szervezetek határozatai

Szerző(k): HÁRS András Rovat: Nemzetközi jog

Habár a nemzetközi szervezetek határozatai nem tartoznak a nemzetközi jog klasszikus forrásai közé, mára a nemzetközi jog olyan megkerülhetetlen részeivé váltak, amelyek bizonyos feltételek teljesülése esetén jogi kötőerővel is rendelkezhetnek. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai közvetlen kötelezettséget róhatnak a nemzetközi közösség tagjaira, vagy más módon, ad hoc bíróságok felállítása révén is befolyásolhatják a nemzetközi jogot. Az ENSZ Közgyűlése által hozott határozatok pedig – noha elsősorban politikai jellegű dokumentumok – szokásjogi normák hordozóivá válhatnak és soft law tartalmú rendelkezéseikkel hozzájárulhatnak a nemzetközi jog fejlődéséhez. A Közgyűlés és a Biztonsági Tanács mellett az ENSZ szakosított intézményei saját feladatkörükben hozott határozatai jelentős mértékben képesek a nemzetközi jog alakítására, valamint befolyásuk van az államon belüli későbbi jogfejlődésre is.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi szerződések

Szerző(k): SZALAI Anikó Rovat: Nemzetközi jog

A nemzetközi szerződés a nemzetközi jog egyik legfőbb jogforrása. A szócikk áttekinti a nemzetközi szerződések jogának történetét, a nemzetközi szerződés fogalmát, a megkötésre vonatkozó szabályokat, a fenntartásokat, az érvénytelenség problematikáját, a szerződés hatályát, értelmezését és végrehajtásának elveit, valamint a megszűnését. A nemzetközi szerződések jogát nemcsak az 1969. évi bécsi egyezmény alapján mutatja be, hanem a nemzetközi bíróságok és az államok gyakorlatán keresztül, valamint a jogtudomány fényében is elemzi.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi szokásjog

Szerző(k): BLUTMAN László Rovat: Nemzetközi jog

A szokásjog helyzetét a nemzetközi jogban kétirányú folyamat határozza meg az utóbbi időkben. Egyfelől a nemzetközi szerződéses jog mennyiségi növekedése lassan kiszorítja a jogvitákból. Másfelől a kodifikáció sok területen előrehaladt, egyre több szokásjogi norma léte válik elfogadottá, így nagyobb biztonsággal lehet alkalmazni őket, ha szükséges. Jelentős kérdéseket még a szokásjog ural (az állam nemzetközi jogi felelőssége). Sok állam nem részese a különböző kodifikációs szerződéseknek sem, ami ugyancsak utat nyit a szokásjog alkalmazásának. A nemzetközi szokásjogot azonban sok bizonytalanság övezi, ami óvatosságra inti a nemzetközi szerveket, ha alkalmazni akarják. Számos kérdésben ellentmondásos a gyakorlat, és a nemzetközi jog elmélete sem kínál minden problémára általánosan elfogadott megoldásokat.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi szokások és szokványok

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Neokantianizmus

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Névjog

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Non cumul

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Normativitás

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Növendékjog

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Nyelv és jog

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Nyilvános ülés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Nyomozás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Nyomozási bíró

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Nyomozó hatóság

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Nyugati jog

Rovat: Jogösszehasonlítás

Tovább a szócikkre

Officialitás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Okirat

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Okozati összefüggés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Ombudsman

Szerző(k): SOMODY Bernadette Rovat: Alkotmányjog

Az ombudsman napjainkban Európa-szerte elterjedt alkotmányos intézmény, amely jelentős szerepet tölt be a fékek és ellensúlyok rendszerében és a nemzeti alapjogvédelmi rendszerekben. Az ombudsman mint intézmény több mint két évszázada született meg, széleskörűen azonban csak a XX. század második felében terjedt el. Napjainkban fő funkciójuk szerint az intézmény két alaptípusát különböztethetjük meg: a klasszikus, közigazgatást ellenőrző hivatalokat és az emberi jogok védelmével is foglalkozó ombudsmanokat. A parlamentek által választott általános hatáskörű biztosok mellett – mint amilyen Magyarországon az alapvető jogok biztosa – működnek a közigazgatás valamely területével vagy egy-egy alapjoggal foglalkozó szakombudsmanok, közülük sok jogállása a végrehajtó hatalomhoz kapcsolódik. Az ombudsmani intézmény jellemzően egyszemélyes szerv, amellyel szemben támasztott alapvető követelmény a függetlenség és a pártatlanság. Az ombudsman könnyen hozzáférhető, gyors és rugalmas panaszkezelési eljárást kínál a polgároknak, akik a közigazgatás és a közszolgáltatók jogszerűtlen és tisztességtelen működését sérelmezik. A biztosokat széles körű vizsgálati jogosítványok illetik meg, de intézkedéseiknek jellemzően nincs kötelező erejük, ehelyett ajánlásaiknak – amelyek vonatkozhatnak a vizsgált egyedi ügyre, de azon túlmutatva lehetnek általános jellegűek is – elsősorban a nyilvánosság erejével szerezhetnek érvényt. Az alapjogok védelmével foglalkozó ombudsmanok az egyéni panaszok kezelése mellett jogtudatosítással, az alapjogok helyzetének átfogó ellenőrzésével, emberi jogi jogalkotással is foglalkoznak.

Tovább a szócikkre

Önálló szabályozó szerv

Szerző(k): FAZEKAS János Rovat: Alkotmányjog

Az önálló szabályozó szerv a központi közigazgatás egy kivételes szervtípusa. Kivételességét az adja, hogy noha a központi közigazgatás része, amely alapvetően a kormány alárendeltségében működik, mégis független a kormánytól és az ágazatért felelős minisztertől. Függetlenségének az általa felügyelt piaci szektorral szemben is fenn kell állnia. Ennek az autonómiának az indoka az önálló szabályozó szerv által végzett speciális szabályozó hatósági tevékenység, amely egyesíti magában a jogalkotás és a hatósági jogalkalmazás jellegzetességeit. Ehhez szükséges az autonómia, amely ellentmondásos jelenség, mivel megbontja az államigazgatás hierarchiáját, valamint az önálló szabályozó szerv demokratikus kontrollját is megnehezíti.

Tovább a szócikkre

Önhatalom

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Opportunitás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Őrizet és őrizetbe vétel

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Örökbefogadás

Szerző(k): KATONÁNÉ PEHR Erika Rovat: Családjog

A nemzetközi egyezmények kinyilvánították a gyermek jogát arra, hogy szülei neveljék, és hogy különleges helyettesítő védelmet biztosítsanak családi, családias elhelyezés, hazai örökbefogadás vagy –ennek sikertelensége esetén – nemzetközi örökbefogadás formájában, ha a gyermek a vér szerinti családjában nem hagyható. Az örökbefogadás elsődleges célja világviszonylatban is az, hogy annak a gyermeknek, akinek nincsenek vér szerinti szülei, vagy a szülők a gyermeket nem tudják, nem akarják megfelelően nevelni, az örökbefogadott gyermek családban történő nevelkedése érdekében rokoni kapcsolatot létesítsen az örökbefogadó, annak rokonai és az örökbefogadott gyermek között. Ez a megközelítés az örökbefogadás családjogi és gyermekvédelemi jellegét is tükrözi. Az örökbefogadást a kiskorú gyermek legfőbb érdekére figyelemmel a hatóság vagy – számos országban – a bíróság engedélyezi, és ezzel a döntéssel létre is jön. Az örökbefogadás állandóságát számos új rendelkezés segíti, így többek között az örökbe fogadni szándékozók alkalmasságának vizsgálata, a vér szerinti szülői hozzájáruló nyilatkozatok korlátozott idejű visszavonása, a gyermek gondozásba történő kihelyezése, továbbá az örökbefogadás közvetítése, meghatározott idejű utánkövetése. Az örökbefogadás jogi következményei játszanak a legnagyobb szerepet abban, hogy az örökbefogadott minél jobban integrálódjon az örökbefogadói családba. A gyermeknek ugyanakkor ismernie és értenie kell saját élettörténetét, ezért vér szerinti származását mind a nyílt, mind a titkos örökbefogadás esetén nyílttá kell tenni számára. Az örökbefogadás megszűnhet kölcsönös vagy egyoldalú kérelmen alapuló bontással, azzal, hogy erre kiskorú gyermek esetében csak kivételes esetben kerülhet sor.

Tovább a szócikkre

Öröklés

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Öröklési jog

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Örökség

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Osztalék

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Óvadék

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Pacta sunt servanda

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Panasz

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Parlament

Szerző(k): SMUK Péter Rovat: Alkotmányjog

A parlament valamilyen formában minden állam alkotmányos berendezkedésének része, egyike a legfontosabb állami szerveknek. A képviseleti demokrácia működéséhez elengedhetetlen, hogy a nép megválasztott képviselői egy testületbe gyűljenek össze, amely népképviseleti testület a döntései révén a közhatalom gyakorlásának főszereplője lesz. A parlamentek legfontosabb hatáskörébe tartozik a törvényalkotás, a végrehajtó hatalom ellenőrzése, egyes tisztségviselők megválasztása, továbbá a közügyekről folytatott politikai viták fóruma is egyben. Noha hagyományosan a törvényalkotó hatalmi ágnak tekintjük, az egyes alkotmányos berendezkedésekben eltérhet a parlamentnek a hatalommegosztásban betöltött helye, például a végrehajtó hatalom felelősségre vonása, az államfő megválasztása vagy az alkotmánymódosítás és az alkotmánybíráskodás tekintetében. A parlamentek több évszázados múltra, és ennek megfelelően nagy hagyományokra visszatekintő állami szervek. Ebből is fakadóan szervezetüket, eljárásaikat és működésüket tekintve országonként nagy változatosságot mutatnak.

Tovább a szócikkre

Parlament

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Parlamenti képviselő

Szerző(k): ERDŐS Csaba Rovat: Alkotmányjog

A parlamenti képviselő a parlament tagja, aki megbízatását választás útján nyerte el, s akinek jogállását két alapelv (mandátumának szabadsága és egyenlősége) határozza meg, továbbá akit státusánál fogva sajátos jogosultságok illetnek meg és kötelezettségek terhelnek. A szabad mandátum elve a képviselők – és személyükön keresztül az egész parlament – függetlenségét fejezi ki, amelyet a nép érdekében végzett képviselői tevékenységen, valamint az utasíthatóság kizárásán keresztül fogalmaz meg a parlamenti jog. A képviselő tehát a népnek mint a politikai közösség egészének a képviseletét látja el, így biztosítva a parlament népképviseleti jellegét és funkcióját. Ez a megközelítés egyaránt kizárja a képviselőnek a választópolgárok és a pártja általi kötöttségét is: a képviselő nem a választókerületét és nem is a pártját képviseli, hanem az egész népet. A képviselői jogosultságok közül a parlament munkájában való részvételt lehetővé tevő jogok emelendők ki, így a képviselői beszédjog – azaz a parlamenti üléseken való felszólalás lehetősége –, az indítványtételhez való jog, a szavazati jog és a parlamenti tisztségek viseléséhez való jog. E jogosultságok forrása a képviselő közjogi státusa, ezek ugyanis a parlament számára teszik lehetővé funkcióinak ellátását. Emiatt – bár látszólag alapjogi kapcsolódásuk is van – nem valódi alapjogok, mert nem természetes személyként, hanem a törvényhozás tagjaként illetik meg a képviselőt. A képviselői függetlenség jellemző biztosítékai a mentelmi jog és az összeférhetetlenség. Az élethivatásszerűen („főállásban”) űzött képviselői tevékenység anyagi alapját a megfelelő javadalmazási rendszer képezi. A képviselői kötelezettségek közül a részvételnek, a tárgyalási szabályok betartásának és a nyilatkozattételnek a kötelezettségei a legfontosabbak. A képviselői megbízatás a megválasztással kezdődik, s vagy a parlament megbízatásának megszűnéséig tart, vagy pedig – azt megelőzően – a képviselő személyéhez kötődő ok szüntetheti meg.

Tovább a szócikkre

Pénz

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Pénzügyi jog

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Per

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Perbeszéd

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Perhatékonyság

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Perköltség

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Perorvoslatok

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Perújítás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Petíciós jog

Szerző(k): BÓDI Stefánia Rovat: Alkotmányjog

A petíciós jog vagy panaszjog állami szervekhez íródott beadványt jelent, melyben az emberek kérést vagy panaszt fogalmaznak meg a közhatalom felé. A petíciós jog a politikai jogok közé tartozó, első generációs szabadságjog. A petíció lehet egyéni vagy csoportos. A tömegek által aláírt csoportos petíció az, amelyik nyomásgyakorló erejét tekintve nagyobb sikerre számíthat. A petíciós jogot szokás összekapcsolni a gyülekezési joggal, mert a petíciók gyakran tüntetéseken íródnak, de összefüggésbe hozható az egyesülési joggal is, hiszen a petíció első lépése lehet akár egy egyesület alapításának is. Tekinthetjük a kifejezési szabadság egyik formájának is. A demokratikus államok mind ismerik a petíciós jogot, amely a közvetlen demokrácia eszközének is nevezhető. Mind Magyarországon, mind a világ más országaiban a történelem folyamán megtalálható volt e jog, és tovább él a jelenkori alkotmányokban is.

Tovább a szócikkre

Polgári eljárásjog

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Polgári jogi társaság

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Pönológia

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Pótmagánvádló

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Precedens

Szerző(k): ZŐDI Zsolt Rovat: Jogbölcselet

A precedens a jogban olyan kiemelkedő fontosságú, példaadó korábbi döntést jelent, amely egy jelenbéli döntés alapjául, mércéjéül szolgál. A precedensek az ún. precedensjogi vagy esetjogi rendszerekben, mint amilyen az angol common law rendszer, a jog elsődleges forrásai. Ezekben a rendszerekben bizonyos felsőbíróságok döntéseinek követése kötelező, ezt fejezi ki a stare decisis (álljon a döntés) elve, amely az angol jogrendszerben a XIX. század közepén alakult ki. A precedenseknek nem minden eleme köti a bíróságokat, csak azok lényege, elvi magja, a döntés alapjául szolgáló legfontosabb érvek, amelyeket összefoglalóan ratio decidendinek (a döntés indokai) neveznek. A klasszikus precedensrendszereken kívül csaknem minden más modern jogrendszer is támaszkodik korábbi döntésekre, használja azokat a későbbi döntésekben érvként. Ennek alapján kétféle – a klasszikustól eltérő – rendszert különböztethetünk meg. Az ún. kartális (charta – rövid, ünnepélyes dokumentum) precedensbíróságok – mint például az Emberi Jogok Európai Bírósága, az USA Legfelsőbb Bírósága, vagy az alkotmánybíróságok – feladata rövid, ugyanakkor általános megfogalmazású, nagy fontosságú dokumentumok, mint egy alkotmány vagy nemzetközi egyezmény rendelkezéseinek értelmezése és betartatása oly módon, hogy az eléjük kerülő ügyeket ezen dokumentum szövege alapján döntik el. Az ügyek eldöntése során ezek a bíróságok erősen támaszkodnak saját korábbi gyakorlatukra, ügyeikre. A másik, a klasszikustól eltérő precedensrendszer-típus az ún. döntvényi rendszer, ahol pedig a bíróságok úgy hivatkoznak a saját, vagy más bíróságok által eldöntött ügyekre, hogy azok számunkra egyébként nem kötelezőek, csak erős érvként használhatók. Ez a szócikk elsősorban a precedens jogban betöltött szerepét, a jogi precedensek működésének mechanizmusát ismerteti, de ennek megalapozásához kitér a precedensekkel (korábbi példákkal, illetve analógiával) való érvelés néhány filozófiai kérdésére is. Nem tér ki ugyanakkor a precedensrendszerek szociológiai, kulturális, történeti különbségeire. A szócikk szerkezete a következő: az első pont a precedens fogalmáról, a precedenssel (analógiával) való érvelés néhány filozófiai aspektusáról, végül a precedensjog és a törvényi jog közti különbség elméleti alapjairól szól. A második részben röviden összefoglaljuk a klasszikus common law precedensdoktrína elemeit, végül a harmadik részben két olyan („nem klasszikus”) rendszert ismertetünk, amelyek szintén használnak korábbi döntéseket érvként, de valamilyen módon eltérnek a klasszikus precedensrendszertől.

Tovább a szócikkre

Prímás

Rovat: Egyházjog

Tovább a szócikkre

Privátautonómia

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Rádió- és televízióműsor

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Ráutaló magatartás

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Reálaktusok

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Regionális gazdasági integrációk

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Rendbírság

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Rendészet

Rovat: Közigazgatási jog

Tovább a szócikkre

Rendészeti szervek

Szerző(k): CHRISTIÁN László Rovat: Alkotmányjog

A rendészet a közigazgatás része, küldetése az állam belső rendjének, valamint a közrendnek és a közbiztonságnak a fenntartása, a társadalom tagjainak és alapvető értékeinek az oltalmazása az ezeket sértő, veszélyeztető jogsértő cselekmények megelőzése, elhárítása, megszakítása révén, akár legitim fizikai erőszak alkalmazásával. Az előbbi küldetés teljesítése rendkívül komplex, szerteágazó tevékenység, amely nem várható el kizárólagosan egyetlen erre rendelt állami szervezettől, történetesen a rendőrségtől. A rendészet küldetésének teljesítése, a biztonság megteremtése társadalmi kooperáció és kollektív munka eredményeként teljesíthető, amelyben a rendvédelmi szervek, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek mellett fontos szerepet kapnak az önkormányzatok, a magánbiztonsági vállalkozások, a civil önvédelmi szervezetek is. Ezt nevezhetjük komplementer rendészeti rendszernek, amelyben az állami szervek tevékenységét piaci és civil szerveződések egészítik ki, támogatják, segítik.

Tovább a szócikkre

Részvény

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Retorika és jog

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Robotjog és autonóm járművek

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Rokonság

Rovat: Családjog

Tovább a szócikkre

Római jog

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Segítők

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Semlegesítés

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Semmisség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Sérelemdíj

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Sértett

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Soron kívüli eljárás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Statútumváltás

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Súlyosítási tilalom

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Szabadítás és utógondozás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Szabadjogi iskola

Rovat: Jogszociológia

Tovább a szócikkre

Szabadságjogok

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Szakértő

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Szaktanácsadó

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Szakvélemény

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Számvevőszék

Szerző(k): SÁGVÁRI Ádám Rovat: Alkotmányjog

A számvevőszék az állami ellenőrzés legfőbb szerve. Az intézménytípus a parlamenti ellenőrzés alapintézménye, feladata a közpénzek kezelésének és felhasználásának, valamint a közvagyon kezelésének, védelmének és hasznosításának ellenőrzése. A számvevőszék által végzett külső ellenőrzés a közpénzügyek teljes spektrumára kiterjed, és a szervezet a megállapításaival, javaslataival, tanácsaival a parlamenten, annak bizottságain és az ellenőrzött szervezetek munkáján keresztül a jól irányított állam működéséhez kíván hozzájárulni. Ennek érdekében sajátos jogállással és függetlenségi garanciákkal rendelkezik az államszervezeten belül, és általános hatáskörrel végzi a közpénzekkel és az állami, valamint – a számvevőszéki modellek többségében – az önkormányzati vagyonnal való felelős gazdálkodás ellenőrzését, azaz ellenőrzést végezhet mindenütt, ahol közpénzt használnak fel vagy közvagyont kezelnek. Operatív eszközökkel ugyanakkor nem vagy csak korlátozottan rendelkezik a közpénzek gazdaságos felhasználása és az okszerű, takarékos és a jogszabályoknak megfelelő gazdálkodás kikényszerítésére, így leginkább az állam „pénzügyi lelkiismeretének” tekinthető.

Tovább a szócikkre

Szándékosság

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Szankciók

Rovat: Nemzetközi jog

Tovább a szócikkre

Szankciók

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Szellemi alkotások jogi védelme

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Szellemi tulajdonjog és versenyjog

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Szembesítés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Személyállapoti perek

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Személyek az egyházjogban

Szerző(k): ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

A katolikus egyház vallási közösség. Saját jogrendjén belül a megkeresztelt ember minősül személynek, bár bizonyos viszonylatokban mások is gyakorolhatnak egyes jogokat. Ha a személyiség az egyházban is teljes általánosságban a puszta jogalanyisággal volna azonos, akkor ellentmondásnak tűnhetne, hogy hogyan lehetnek jogaik nem létező alanyoknak. A megkeresztelt, de a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő személyekre csak bizonyos kötelességek és jogok vonatkoznak. A kánonjog ismeri a jogi személyeket is. Ezek nem csak személyek, hanem dolgok együttesei is lehetnek. A katolikus egyházjog különbséget tesz a hivatalos és a magán jogi személy között. Csak az előbbiek cselekszenek az egyház nevében, csak az ő javaik számítanak egyházi javaknak.

Tovább a szócikkre

Személyes meghallgatás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Személyi jog

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Személyiségvédelem

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Szemle

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Szerződés

Szerző(k): BÓNIS Péter Rovat: Jogtörténet

A mai jogban a szerződést két vagy több fél egybehangzó akaratnyilatkozataként szokás meghatározni. Hosszú idő volt szükséges azonban ahhoz, hogy eddig eljusson a jogtudomány. E cikk célja a szerződés fogalmának e fejlődését áttekinteni. Az ókori római jogban rendkívül sok formális elmet megköveteltek ahhoz, hogy a puszta akaratmegegyezésnek jogilag kötelező ereje legyen. A középkorban az egyetemi jogászság munkálkodásának nyomán ez a formális szerződéstan teljesen átalakult. A középkori jog (ius commune) alakította ki a pactum vestitum fogalmát, a pacta sunt servanda elvét, és az ún. causatant, amelynek részletes bemutatása e cikk feladata.

Tovább a szócikkre

Szerződés

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Szerződésátruházás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Szerződési szabadság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Szerződéskötés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Szerződésmódosítás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Szerződésszegés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Szerzői jog

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Szerzői jog és iparjogvédelem

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Szerzői jogi felhasználási szerződés

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Szerzői jogi kivételek és korlátozások

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Színlelt szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Szociális jogok

Szerző(k): DRINÓCZI Tímea Rovat: Alkotmányjog

A szociális jogok az alapjogok olyan csoportja, amelynek kiterjedése és alapjogi jellege vitatott a szakirodalomban. Beszélhetünk szűkebb és tágabb értelemben felfogott szociális jogokról. Tágabb értelemben a szociális jogok felölelik a második generációs jogokat és nemzetközi szinten számos olyan jogot, amelyet újabb generációsnak nevezhetünk (ruházkodáshoz való jog, az alultápláltság és éhezés elleni védelem stb.). Ha a szociális jogokat szűkebb értelemben fogjuk fel, és figyelembe vesszük azok funkcióját, kapcsolatát az emberi méltósághoz való joggal, továbbá azt, hogy az európai alapjogi térben ezek érvényesítésére törekszenek, akkor az alapjogi jelleg megállapítható. Az így értelmezett szociális jogokra jellemzően akkor lehet hivatkozni, ha az egyén rajta kívül álló okból olyan előre meghatározott helyzetbe kerül (árvaság, betegség, munkanélküliség stb.), amely végső fokon az emberi mivoltát oly módon és mértékben veszélyezteti, hogy azt más létező alapjog nem képes védeni. A magyar felfogás – mind a szakirodalomban, mind az alkotmánybírák körében – inkább arra hajlik, hogy a szociális jogok nem tekinthetők alapjogoknak, azok nem kikényszeríthetők. Az alkotmánybírósági megközelítés az Alkotmány fennállásának húsz éve alatt három szakaszon ment keresztül, és úgy tűnt, hogy a szociális jogoknak az emberi méltósághoz való joghoz kapcsolásával az európai trendhez igazodik. Ez az igyekezet és felfogás azonban megtört az Alaptörvény hatálybalépésével. A kialakuló új gyakorlat nem illeszkedik sem a nemzetközi folyamatokba, sem a szociális jogokkal kapcsolatos alkotmányjogi vagy tágabb közjogi és a szakmai megfontolások alakuló trendjébe.

Tovább a szócikkre

Szocialista jog

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Szoftver

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Szokásjog

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Szolgálati művek

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Szolgálati találmányok és minták

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Szolgáltatás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Sztrájkjog

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Szükséghelyzet

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Szülők

Rovat: Családjog

Tovább a szócikkre

Szuverenitás

Szerző(k): CHRONOWSKI Nóra, PETRÉTEI József Rovat: Alkotmányjog

Az alkotmányjog legjelentősebb alapkérdései közé tartoznak a hatalom eredetével, alanyával, jellemzőivel, működésével, korlátozásával kapcsolatos problémák. Ezeket a kérdéseket a szuverenitás fogalma alá szokás sorolni, amely azonban korántsem konszenzusos kifejezés. Eltérő jelentést és jelentőséget tulajdonít neki a politika és a jog: az előbbi a hatalomra vonatkozó tényeknek, míg az utóbbi a hatalom jogi szabályozottságának és kötöttségének relevanciáját hangsúlyozza. A legfontosabb előírásokat az adott állam alkotmánya rögzíti, amikor megjelöli a hatalom eredetét, forrását és meghatározza a hatalom gyakorlásának legfontosabb jogi kereteit. Míg a hatalom alanyának (tulajdonosának) megjelölése a szuverenitás valamely formájának kinyilvánítását jelenti, addig a hatalom működésére, gyakorlására vonatkozóan formalizált keretet alakít ki az alkotmány. Ennyiben az alkotmányjog jelenti a szuverenitás és a hatalomgyakorlás jogi alaprendjét, azt az ideális esetben demokratikus és konszenzusos folyamatokban kialakított konkrét rendet, amelyet az adott politikai közösség működésének kereteként ismer el. A kortárs alkotmányjog a szuverenitás három megnyilvánulását szabályozza: a népszuverenitást, a jogszuverenitást és az állami szuverenitást. Az utóbbival összefüggésben lényeges kérdés a tartalmát jelentő felségjogok – alkotmányos hatáskörök – gyakorlásának módja, amelyet a nemzetközi és nemzetek feletti – elsősorban az európai uniós – együttműködés döntő módon befolyásol.

Tovább a szócikkre

Tanácsülés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Tanúvallomás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Tanúvédelem

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Tárgyalás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Tárgyalás

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Tárgyi bizonyítási eszköz

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Társasági jog

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Tartási és életjáradéki szerződés

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Tartozásátvállalás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Teljesítés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Teljes kártérítés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Teljességi záradék

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Terhelt

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Termékfelelősség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Termékszavatosság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Terrorizmus

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Térség és terület a nemzetközi jogban

Szerző(k): CSATLÓS Erzsébet Rovat: Nemzetközi jog

A terület jogállása a nemzetközi jogban sokrétű fogalom. Egyrészt fizikai jellemzők okán – háromdimenziós egységről lévén szó – beszélhetünk szárazföldről, vízről és levegőről, továbbá jogi szempontból mindegyik elemet tovább-bonthatjuk aszerint, hogy államterületről vagy annak nem minősülő egyéb jogi kategóriákról van-e szó. A tér–terület nemzetközi jogi szabályozásának központjában az állami felségjogok gyakorlásának kérdése áll, a terület jogállása az államot megillető jogosultságok mértéke és korlátai szerint meghatározott mind az államterület, mind az azon kívül eső területek vonatkozásában.

Tovább a szócikkre

Testi kényszer

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Tévedés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Tilos szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Típuskényszer

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Tisztességtelen szerződési feltételek

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Többalanyú kötelmek

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Törvényes vád

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Tőzsde

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Tőzsdei ügyletek

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Tradicionális jogok

Szerző(k): MEZEI Péter Rovat: Jogösszehasonlítás

A máig fennmaradt törzsi társadalmakat napjainkban is jellemző tradicionális vagy természeti jogok jelentősége a modern összehasonlító jog számára a jog történeti és társadalmi fejlődésének megértésében segédkezhet. Az egyes törzsek szokásai közötti hasonlóság alapvetően nem a népcsoportok földrajzi közelségén vagy közös történeti fejlődésén alapul, hanem azon a közös sajátosságon, hogy a törzsek államszervezet híján a releváns élethelyzetekre általában véve hasonló megoldásokat kerestek. A tradicionális vagy természeti jogok továbbélése napjainkban azonban komoly veszélyben van, a globalizáció és az emberi társadalom magas fokú fejlettsége anakronisztikussá tesz minden olyan megoldást, amely a szervezett államrendszeren kívül sok esetben szubjektív tényezők mentén kínál megoldást a jogi problémákra. A tradicionális vagy természeti jogok tanulmányozása ennek ellenére nem indokolatlan, és az antropológiai kutatások mellett a jogösszehasonlítás területén is érdemes figyelmet szentelni e jogoknak.

Tovább a szócikkre

Tulajdonátruházó szerződések

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Ügyész

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Ügyészség

Szerző(k): NÁNÁSI László Rovat: Jogtörténet

Az ügyészség az az állami hatóság, amely a társadalom nevében és a közérdek védelmében biztosítja a törvény alkalmazását mindazon esetekben, amikor jogba ütköző magatartás merül fel. A szervezet az igazságszolgáltatás része, amelynek rendszerében jelentős szerepet tölt be: büntetőügyekben a nyomozás kezdetétől a büntetés végrehajtásáig feladatai vannak, továbbá hatásköröket gyakorol a magánjog és a közigazgatási jog érvényesítése területén is. Az ügyészi tevékenység gyökere mindenhol a jogi sérelemmel szembeni fellépés volt, nem a saját, hanem más jogának érvényesítése érdekében. A mind magasabb szintű jogérvényesítés vezetett az állam által fenntartott ügyészi tevékenységhez, amely szervezetileg a kormány- vagy az igazságszolgáltatási hatalomhoz kapcsolódik. Állami szervként feladatává vált a központi hatalmi tényezőnek, az uralkodónak, a kormánynak vagy a parlamentnek az érdekeit képviselni a jogi viszonyokban. Az ügyészség fő feladata a megsértett közösség nevében a vádfunkció gyakorlása az igazságszolgáltatás menetében, így létrejötte összefüggött a közbűncselekmények rendszerével, mert „mihelyt az állam a társadalmi sérelem eszméjét kapcsolja a bűntetthez, azonnal előáll ama követelmény, hogy e felfogásnak megfelelőleg állami vádközeg gondoskodjék a bűntettek üldözéséről. Az anyagi büntetőjog rendszerének e változása történetileg a közvádlóság két alakjára vezetett: az actio popularisra és a közvád képviseletének típusára, az állami ügyészségre”. A szervezet az európai állam- és jogfejlődés eredménye. Számos országban találunk előzményeket, amelyek hordozták az ügyészi funkciók elemeit, de a meghatározásnak megfelelő hatóság kialakulására először Franciaországban került sor, majd az ottani megoldás alapulvételével Európában, ezt követően világszerte elterjedt.

Tovább a szócikkre

Ügyészség

Szerző(k): VARGA Zs. András, JAKAB Hajnalka, VARGA Ádám Rovat: Alkotmányjog

Az ügyészség a közvádló, elsődleges feladata az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítése (vádmonopólium). További hatásköreinek nagy része azt a célt szolgálja, hogy az ügyész dönteni tudjon arról, hogy egy adott ügyben vádat emel-e. Emellett azonban a közérdek védelmezőjeként lehetnek büntetőjogon kívüli feladatai is. Az ügyészség szervezeti felépítésének kialakítása nagymértékben függ attól, hogy az adott állam berendezkedése melyik ügyészségi modellt követi. Az alárendelt ügyészségi modellben az ügyészséget a kormány az igazságügyi miniszteren keresztül irányítja. Az irányítás ilyenkor is csak általános jellegű lehet, a végrehajtó hatalom nem jogosult az ügyészségtől konkrét hatásköröket elvonni. Az önálló ügyészségi modellben – amelyet Magyarország is alkalmaz – az ügyészség és a kormány között nincs hierarchikus viszony. Az ügyészség csak az országgyűlésnek tartozik felelősséggel, a többi hatalmi ágtól, állami szervezettől független. Az, hogy az állam melyik modellt követi, nem csupán a hatalommegosztás szempontjából bír jelentőséggel, hanem az ügyészség hatásköreire is kihatással van. Önálló ügyészségi modell esetében az ügyészség hatásköre a közigazgatás törvényességi felügyeletére is kiterjed, mind a normatív, mind az egyedi aktusok vonatkozásában. Az alárendelt ügyészségi modellben viszont az ügyészség maga is a közigazgatás része, így nincs hatásköre a közigazgatás törvényességi felügyeletére. Az alárendelt modellt követő államokban az ügyészség fő feladata a bűnüldözés.

Tovább a szócikkre

Ügynök

Rovat: Versenyjog

Tovább a szócikkre

Ügyvédség

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Ügyvitel

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Ülés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Utaló magatartás

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Utóöröklés

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Üzemi alkotmányjog

Szerző(k): HUNGLER Sára Rovat: Munkajog

Az üzemi alkotmányjog olyan különböző mechanizmusok összefoglaló neve, amelyek lehetővé teszik, hogy a munkavállalók részt vegyenek a munkahelyen az őket érintő munkáltatói döntések meghozatalában. Erre azért van szükség, mert a munkahelyen a munkáltató a munkaviszony sajátosságai miatt egyoldalúan alakíthatja ki a munkavégzés feltételeit, az egyéni munkavállalónak kevés ráhatása van arra, hogy milyen körülmények között végzi a munkáját, azaz hiányzik az egyéni autonómiája. Ugyanakkor mivel a munkajogviszony egy személyes jellegű jogviszony, szükséges, hogy a munkavállalók ne csak egyszerű termelési eszközök legyenek, hanem bizonyos mértékben alakítói is lehessenek a jogviszonyuknak. Ezért az üzemi alkotmányjog lényege, hogy befolyásolási, döntés-előkészítési szerepet adjon a munkavállalóknak, tulajdonképpen megosztva a munkáltató hatalmi pozícióját. A részvétel a munkáltató számára is hasznos lehet, mivel a munkavállalók és képviselőik rendelkeznek részletes tudással és tapasztalatokkal arra vonatkozóan, hogy miként végzik a munkát és az hogyan hat rájuk, így tapasztalataikat felhasználva a munkáltató jobb döntéseket hozhat. A döntéshozatalban való részvétel így békés együttműködést tesz lehetővé munkavállalók és munkaadók között. Számos módja létezik a munkáltatói döntések befolyásolásának; aszerint, hogy a munkavállalók személyesen vagy képviselőik útján gyakorolják-e részvételi jogaikat, megkülönböztethetünk közvetlen vagy közvetett részvételt, illetve különbséget tehetünk aszerint is, hogy milyen szinten születő döntésekbe vonják be a munkavállalókat. Az, hogy egy államban milyen eszközökkel és milyen mélységben befolyásolhatják a munkavállalók a munkáltatók döntéseit, nagyban függ attól, hogy milyen gazdasági és munkaügyi kapcsolati rendszer jellemzi az adott országot, milyen a munkajogi jogforrási rendszer, valamint attól is, hogy az állami vagy a versenyszférában tevékenykedik-e a munkáltató. A gazdaság globalizációjával a különböző részvételi modellek egymás mellett élnek, ami az elmélet és a gyakorlat számára egyaránt megnehezíti az egyes intézmények pontos elhatárolását.

Tovább a szócikkre

Üzleti titok

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Üzletrész

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Uzsorás szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Vád

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Vádelejtés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Vádemelés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Vádindítvány

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Vádirat

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Vádlott

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Vagyon

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Vagyonadó

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Választások

Szerző(k): MÉCS János Rovat: Alkotmányjog

A választások a képviseleti hatalomgyakorlás eszközei, amelyek révén a képviselet absztrakt elvéből gyakorlati valóság lesz. A választások minősége meghatározza a demokrácia minőségét, ami nem képzelhető el szabad és tisztességes választások nélkül. Ezen túl azonban a választások és választási rendszerek eltérők lehetnek; nincs univerzálisan elfogadott, egységes választási szabályozás. Ebből az következik, hogy a rendszerek egyes elemei merőben eltérhetnek az egyes demokratikusan működő államokban. Emellett pedig gyakran az alkotmányok is tág mozgásteret biztosítanak a jogalkotónak a választási szabályozás kialakításához. Az alkotmányjog célja meghatározni azokat az alkotmányos elvárásokat, amelyeknek meg kell felelniük a választásoknak és a választási rendszereknek, méghozzá úgy, hogy ne vonja el a képviseleti rendszer megalkotásának hatáskörét a demokratikusan megválasztott népképviseleti szervektől, azonban ne is adjon szabad teret a választási szabályozás manipulatív módosításának.

Tovább a szócikkre

Választójog

Szerző(k): BODNÁR Eszter Rovat: Alkotmányjog

A választójog a demokráciákban a képviseleti hatalomgyakorlás eszköze, egyben alapjog, politikai részvételi jog. A választójog gyakorlására országos, helyi, valamint szupranacionális szinten kerülhet sor. Két fő részjogosítványa a szavazás joga (aktív választójog) és a választhatóság joga (passzív választójog). Tartalmát alapvetően meghatározzák a választási alapelvek, amelyek alapján a választójog szabad, általános, egyenlő, titkos és rendszerint közvetlen is. A választójog nem abszolút jog, feltételekhez köthető, korlátozható. Demokratikus társadalomban ezek a feltételek leginkább a választójog gyakorlására való képességhez (nagykorúság, belátási képesség), valamint a politikai közösséghez való tartozáshoz (állampolgárság, lakóhely) kötődnek. A választójog védelme mellett az államnak meg kell teremtenie a választójog gyakorlásának feltételeit, továbbá észszerű időközönként szabad és tisztességes választásokat kell tartani.

Tovább a szócikkre

Választójog

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Választottbíráskodás

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Vállalkozás

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Váromány

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Városi jog

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Védelmi idő a szerzői jogban

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Védelmi idő a védjegyjogban

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Védjegyek nemzetközi oltalma

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Védjegy és jogi védelme

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Védjegyhasználati szerződés

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Védjegyjogi jogegységesítés

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Védjegyjogi kivételek és korlátozások

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Védjegymegjelölések osztályozása

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Védő

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Végintézkedés

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Végintézkedés

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Végrendelet

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Végszükség

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Vegyes jogrendszerek

Szerző(k): BADÓ Attila Rovat: Jogösszehasonlítás

Vegyes jogrendszerről (mixed legal system, mixed jurisdiction) vagy éppen hibrid jogi hagyományokról (hybrid legal traditions) abban az összefüggésben olvashatunk az összehasonlító jogi szakirodalomban, ha valamely klasszifikációs megoldás alapján meghatározott jogcsaládok, jogkörök jellegzetességeinek „keveredése” mutatható ki egy adott jogrendszerben. Szűkebb értelemben vegyes jogrendszerről akkor írnak, ha egy jogrendszerben a common law (anglo-amerikai) és a római-germán (kontinentális) jogcsalád (jogkör) jegyei egyaránt markánsan megjelennek. A vegyes jogrendszerek elméletét leginkább meghatározó irányzat csak azokat a jogrendszereket helyezi az általuk „harmadik jogcsaládnak” nevezett kategóriába, melyeknél valamilyen történelmi ok következtében a common law (mindenekelőtt közjogi), valamint a kontinentális jogrendszerek (mindenekelőtt magánjogi) elemei erőteljesen érvényesülnek. Tágabb értelemben az összehasonlító jog képviselői szerint két vagy több beazonosított jogcsalád, jogkör jellegzetességeit erőteljesen felmutató jogrendszer esetén igazolható a vegyes jogrendszer elnevezés. Szélsőséges értelemben pedig valamennyi jogrendszer vegyesnek tekinthető, hiszen valamennyi állam jogát érték idegen hatások történelme során.

Tovább a szócikkre

Veszélyes üzemi felelősség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Vétőképesség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Videómegosztás

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Viktimológia

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Visszatartási jog

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Visszatérítés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Visszterhesség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Zálog

Szerző(k): BÓNIS Péter Rovat: Jogtörténet

A zálogjog a hitelező követelésének biztosítékául lekötött dolog feletti jog, hatalom. Amióta tartozás létezik a történelemben, mindig is keresték az emberek az adósság visszafizetését hatékonyan biztosító eszközöket. A zálogjog részletszabályai azonban nagyon sokszor változtak a történelemben. E cikk célja, hogy bemutassa a zálogjog középkori fejlődését a középkori egyetemeken oktatott jog, a ius commune tanításaitől kezdve.

Tovább a szócikkre

Zár alá vétel

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Zsidó jog

Rovat: Jogösszehasonlítás

Tovább a szócikkre