Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia célja a teljes magyar jogtudomány aktuális tudásállapotának bemutatása és minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, megbízható tudásbázis megteremtése a magyar jogi kultúra fejlesztésének érdekében. A tanulmányok szakmailag lektoráltak.
Az Enciklopédia létrehozását eredetileg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének munkatársai kezdeményezték, azt a nyolc hazai jogtudományi egyetemi kart tömörítő Jogász Dékáni Kollégium szakmai támogatásáról biztosította. Az Enciklopédia kiadója 2017 és 2019 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, valamint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának társfinanszírozásával. 2020-tól az ORAC Kiadó (akkori nevén HVG-ORAC Kiadó) gondozásában, 2021-től az ORAC Kiadó és a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete közös kiadásában jelenik meg. Az Enciklopédia elérhető az ORAC Kiadó Szakcikk Adatbázis szolgáltatásával is.
A biológia ipari célú hasznosításával született meg az 1970-es években a biotechnológia, amely új távlatokat nyitott az orvostudomány számára. A biotechnológiai tárgyú találmányok kezdetben nehezen voltak beilleszthetők a szabadalmi jogokba, ugyanis újszerűségük okán nem volt egyértelmű, hogy az élő anyagok minősíthetők-e találmányként. A mikroorganizmusok szabadalmi célú letétbe helyezéséről szóló 1977. évi Budapesti Szerződés, az USA bírói esetjoga az 1980-as években, majd az Európai Unióban 1998-ban elfogadott Bioirányelv kövezték ki az utat ahhoz, hogy mára a biotechnológiai találmányok teljeskörű szabadalmi jogi védelmet élvezhessenek, ezzel is ösztönözve a K+F tevékenységet. A magyar szabadalmi törvény több helyen speciális anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezéseket tartalmaz a biotechnológiával kapcsolatos szabadalmi bejelentésekre.
Tovább a szócikkreA common law avagy angolszász jogrendszerek azon országok jogrendszereit foglalja magában, melyek valaha az angol koronához tartoztak. A Föld mai lakosságának közel egyharmada él olyan területen, ahol a jogrendszerre az angol common law komoly befolyással volt. A common law eredete a XI. századi normann hódításra vezethető vissza, melynek eredményeképpen az angol királyságot már igen korán egy erős központosított hatalom és fejlett bürokrácia jellemezte. A kontinenssel ellentétben, ahol a jogfejlődés motorja az egyetemeken művelt jogtudomány volt, az angol jogfejlődés főszereplői a királyi bíróságok voltak. Bár a kontinentális jogrendszerekhez képest valamelyest megkésve, a XIX−XX. századra a common law jogrendszerekben is beköszöntött a törvények kora. Az angolszász törvények azonban korántsem olyan átfogóak és absztrakt szabályokon alapulók, mint a kontinentális törvénykönyvek. A common law jogrendszerek gerincét továbbra is az esetjog adja. Az angolszász bírák ítéleteinek felépítése és érvelési stílusa is különbözik a civil law ítéletekétől. Nem törekszenek univerzális érvényességű igazságok kimondására, hanem az adott jogkérdést egy szigorúan felépített esetjogi rendszer keretei között, kizárólag a konkrét eset kontextusában próbálják megválaszolni, melynek alapja az az elv, miszerint a bírákat kötik a korábbi bírói döntések (precedensek).
Tovább a szócikkreA doménnév, más néven tartománynév olyan egyedi név az interneten, amely az adott számítógép (és a rajta lévő informatikai szolgáltatás, például egy weboldal) hálózaton keresztüli azonosítását teszi lehetővé, megkülönböztetve ezáltal az egyes számítógépeket (szolgáltatásokat) egymástól. Jelen szócikk tömören meghatározza a doménnév jogi rendszertani helyét, összefoglalja a funkcióját, keletkezését, és röviden bemutatja a doméneket fenntartó szervezetrendszert. A doménnevet nem hatósági eljárás, hanem az erre magánjogi úton feljogosított szervezettel történő szerződéskötés útján, regisztrációval lehet megszerezni. Önálló „doménjog” nem létezik, ehelyett a doménnév kizárólagos használati jogát a megkötött szerződés biztosítja a doménhasználó számára. A domén használati joga tehát egy forgalomképes, vagyoni értékkel bíró szerződéses pozíció. A doménnév a technikai beazonosításon túl jelentős reklám- és marketingfunkciót tölt be, és szoros kapcsolatban áll a védjegyjoggal, a földrajzi árujelzőkkel, a vállalkozások kereskedelmi nevével, a névjoggal és a szerzői joggal. A szócikk kitér továbbá a doménnévvel kapcsolatos leggyakoribb visszaélésekre, valamint röviden áttekinti a doménnevekkel kapcsolatban felmerült jogviták eldöntésére létrehozott alternatív vitarendező fórumok működését.
Tovább a szócikkreAz Európai Unió belső piacán a tőkemozgások korlátozása a tagállamok viszonyában, valamint tagállamok és harmadik államok között tilos, azonban e belső piaci alapszabadság sem tekinthető korlátlannak. A tőke szabad áramlása esetében is számolni kell olyan kivételt képező területekkel, ahol a tagállamok jogszerűen alkalmazhatnak korlátozó intézkedéseket. Ilyen kivételeket találunk a közvetlen befektetések, az ingatlanforgalom, az értékpapírokkal, a kollektív befektetési alapokkal végzett műveletek esetében, valamint a biztosítékok alkalmazása, a kölcsönök, a pénzügyi eszközök határon átnyúló fizikai mozgatása, az öröklés és az adózás esetében. Alapvető kérdés, hogy az adójogi megkülönböztetés mely esetekben tiltott, milyen feltételek mellett igazolható vagy megengedett, azaz a tagállamok miként korlátozhatják jogszerűen a lakóhelyre vagy a befektetés helyére való utalással a tőkeszabadságot. A tiltott és a megengedett adójogi megkülönböztetés megítélése az elmúlt évtizedekben jelentős változáson ment keresztül. E hangsúlyeltolódás jól érzékelhető az Európai Unió Bíróságának gyakorlatában is. Az 1990-es évek esetjoga még főként a tiltott tagállami adójogi korlátozások felszámolására irányult, majd később, az ezredforduló utáni gyakorlat már a megengedhető korlátozásokra és azok feltételeire helyezi a hangsúlyt.
Tovább a szócikkreA fogyatékossággal élő személyek védelme többrétegű jelentéstartalommal bír. Egyrészt az erkölcs szintjén képvisel értéket a fogyatékosok segítése, másrészt tükröződhet szakpolitikákban, harmadrészt jogi relevanciája is van, hiszen az érintettek jogainak védelme és/vagy egyenlőségük biztosítása az államok alkotmányos vagy törvényi kötelezettsége. Attól függően, hogy milyen egyenlőségi elveket követünk, a fogyatékossággal élő személyek védelme jelentheti az esélyegyenlőség megteremtését az általános akadálymentesítés révén vagy éppen kvóták felállítását a munkaerőpiacon és az oktatás területén. Míg a hagyományos egészségügyi, orvosi modell a megelőzésre és a fogyatékos ember gyógyítására fekteti a hangsúlyt, az új, ún. társadalmi vagy társadalompolitikai modell az ellenséges környezetet, valamint a többségi társadalom tagjaiban kialakult előítéleteket, stigmákat vagy a szegregációt okolja és tartja a fogyatékossággal élő emberek jogai érvényesülése fő akadályának. A középpontban már nem a fogyatékosság mint az érintett személy egyéni problémája áll, hanem a társadalom egészének felelősségén a hangsúly. A kérdés az, hogy a társadalom és a (jogi) környezet hogyan alkalmazkodjon az emberek különféle igényeihez.
Tovább a szócikkreA gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága klasszikus szabadságjog. A vallásszabadság eredetileg a felekezetválasztás szabadságát és az elismert felekezetek szabad működésének jogát jelentette. Mai fogalmaink szerint e jogok magukban foglalják a lelkiismereti vagy vallási meggyőződés szabad megválasztásának és megváltoztatásának jogát, valamint azt a jogot, hogy meggyőződését mindenki szabadon kinyilváníthatja, gyakorolhatja és taníthatja. Míg a választás szabadsága nem korlátozható, a lelkiismereti és vallásszabadság további elemei az alapjog-korlátozás általános szabályai szerint igen. A gondolat és a lelkiismeret szabadsága alapvetően egyéni jog, míg a vallásszabadság nemcsak egyéni, hanem – ettől elválaszthatatlanul – közösségi és intézményes jog is. A gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága a személy integritását és ezzel méltóságát védi.
Tovább a szócikkreNapjaink egyik legprogresszívebben fejlődő emberi jogi területeként számos, e szócikkben összefoglalt elmélet foglalkozik a gyermekek jogainak elismerésével vagy annak ellenzésével. A gyermekjogok sui generis definiálásával és részletes dogmatikai tisztázásával máig adós a szakma, éppen annak interdiszciplináris és jogágközi, átfogó jellege okán. A jogalany gyermek, az állam és a szülő triászában megjelenő gyermekjogok a jogtudományban és a társadalomtudományokban relatíve későn jelentek meg, hiszen az ENSZ Gyermek jogairól szóló egyezménye 1989-ben született meg, s a gyermekeket megillető speciális jogok rögzítése sem több félévszázados gyakorlatnál; a gyermekjogok társadalmi elfogadottsága sok országban messze elmarad a kívánatostól. A gyermekek jogaik gyakorlása során ki vannak téve a felnőttektől való függő viszonynak, ekként különösen sérülékenyek (és eszköztelenek) az (alapjogi) jogsértések vonatkozásában, hiszen a legtöbb társadalomban a gyermekek hangja „nem hallatszik” messzire. Éppen ezért egy-egy, valamilyen szempontból különösen rászoruló, sérülékeny társadalmi csoport jogainak védelmére számos országban honosodott meg az ún. szakombudsman intézmény rendszere.
Tovább a szócikkreA hangfelvétel-előállító teljesítménye – a hangfelvétel – jogi védelmet élvez, amely jogi természetét tekintve a szerzői jogokkal szomszédos. A jogalkotó az oltalommal a hangfelvétel előállításával összefüggő befektetés megtérülését kívánja biztosítani az előállító számára, vagyis az – szemben a szerzők és az előadóművészek védelmével – nem az alkotási, illetve az előadási tevékenység egyéni, személyes jellegének oltalmára irányul. Az előzőekből következően a hangfelvétel-előállító szomszédos jogai elsősorban a vagyoni jogok körébe tartoznak. A hangfelvétel-előállítók szomszédos jogait széles körben harmonizálják a multilaterális nemzetközi szerződések és az Európai Unió irányelvei.
Tovább a szócikkreA házasság megszűnésének két módja létezik: az egyik valamelyik (vagy mindkét) fél halála, a másik a házasság felbontása. Tág értelemben a megszűnés fogalmi körébe vonható esetlegesen a házasság érvénytelenné nyilvánítása is. A házasság – az élettársi kapcsolattal ellentétben – az életközösség megszűnésével nem ér véget. Számos ország (Belgium, Franciaország, Dánia, Portugália, Spanyolország) bontójogi rendszere – a hatályos magyar nem – ismeri a separatio, a különválás jogintézményét, amely a kánonjogi hagyományokban gyökerezik. A modern társadalmak kialakulása előtt a katolikus doktrína tiltotta a bontást. A múlt század elején hazánkban a római katolikus egyház a házasság felbontását tiltotta, az ágytól-asztaltól való akár örökös elválást nem. A házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. törvénycikk még „ágytól és asztaltól való elválásként” szabályozta a separatiót. A különválás tehát „csupán” az életközösség megszakadását jelenti a házastársak között, de ellentétben a házasság felbontásával, nem eredményezi a házasság megszűnését.
Tovább a szócikkreA házastársak által közösen lakott lakás számos jogrendszerben kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen ez a családi élet színhelye, a házastársak és gyermekeik közös otthona, így – részben függetlenül az ingatlanra vonatkozó tulajdoni és bérleti viszonyoktól – mind az ingatlan használatával, mind a rendelkezési jog gyakorlásával kapcsolatban az általánostól eltérő szabályok vonatkoznak rá. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R (81) 15. számú ajánlása is javasolja a tagállamok kormányainak, hogy új jogszabályok megalkotásával vagy a meglevő jogszabályaik módosításával biztosítsák a házastársaknak a lakásban való bentlakáshoz fűződő jogait. A házastársi lakáshasználatra vonatkozó rendelkezéseknek figyelemmel kell lenniük a családvédelmi szempontokra, így különösen a közös kiskorú gyermek érdekére, a házastársak méltányolható körülményeire, a házastársak egyenjogúságára és a tulajdonosi, a bérlői jogokra.
Tovább a szócikkreJoggal való visszaélés valósul meg, amikor egy jogalany a jogrend által számára biztosított alanyi jogát úgy gyakorolja, hogy az a jogrend egésze által szem előtt tartott értékekkel, célokkal ellentétes (elfogadhatatlan, célszerűtlen, igazságtalan) eredményre vezet. Tágabb értelemben joggal való visszaélésnek nevezzük azokat a helyzeteket is, amikor egy jogalany a jogrend biztosította valamely más pozícióját (valamilyen jogintézményt vagy jogszabályt) felhasználva állít elő olyan állapotot a maga számára, amely nem egyeztethető össze a felhasznált jogintézmény céljával és amely egyébként ellentétes a jogrend egészének alapértékeivel. A joggyakorlás joggal való visszaéléssé minősítésében a jogrend általi helytelenítés fejeződik ki. A joggal való visszaélés tilalma kivételes eszköz, amely a konkrét eset igazságos eldöntése érdekében a bíró számára lehetővé teszi a törvényhozó által tényállási elemként nem tételezett körülmények figyelembevételét és ezáltal a tipikus helyzetekre szabott törvényi rendelkezésektől való eltérést. A joggal való visszaélés tilalma alkalmas arra, hogy a törvénykönyv zárt rendszerében hasznos „vészkijáratként” funkcionáljon: megfelelő alkalmazás esetén kiváló eszköz arra, hogy a törvényhozó által előre nem látott, a tipikustól eltérő kivételes helyzetekben igazságos megoldást eredményezzen. Nem megfelelő alkalmazás esetén azonban legalább ugyanilyen mértékben alkalmas a jogbiztonság fellazítására, a törvénykönyv rendszerének szétzilálására.
Tovább a szócikkreA nemzetközi magánjogban a jogi személy személyes joga konkrét kapcsolóelveken keresztül kijelöli a jogi személy jogállására alkalmazandó jogot. A nemzetközi magánjogban a személyes jog meghatározására két kapcsolóelv alakult ki, amelyek eltérő jogpolitikai megfontolásokat tükröznek: az inkorporációs elv és a tényleges székhely elve. Az Európai Unió jogalkotása nem tartalmaz rendelkezést a jogi személyek személyes jogának meghatározására. Az uniós tagállamok így szabadságot élveznek a kapcsolóelv kiválasztásában, de azok alkalmazása nem eredményezheti a letelepedés szabadságának korlátozását.
Tovább a szócikkreAz egyes jogrendszerek közötti hasonlóságok és különbségek módszeres tudományos vizsgálata a XIX. század végén, a XX. század elején az összehasonlító jog mint önálló diszciplína kialakulásával vette kezdetét. Egyes szerzők az összehasonlító jog mint önálló tudományterület létrejöttének pontos dátumát is meghatározzák, és az 1900-ban Párizsban megrendezett Összehasonlító Jogi Világkongresszushoz kötik. Az új tudományterület első és máig egyik legtöbbet tárgyalt alapkérdése az lett, hogy a különböző jogrendszereket miként lehet osztályozni. Léteznek-e olyan rendezési szempontok, amelyek – mindenekelőtt az összehasonlító jogi kutatások megkönnyítése, egyszerűsítése érdekében – nagyobb jogrendszercsoportok kialakítását teszik lehetővé. E kérdés azonban már jóval ezt az időszakot megelőzően is foglalkoztatta a társadalomtudomány különböző területeinek képviselőit. A kezdeti – többnyire jogtudósok által kialakított – osztályozási kísérletek megjelenését követően az 1960-as évektől két nagy hatású klasszifikációs elmélet befolyásolta leginkább a komparatisták és általában a jogászok gondolkodását. A francia René David, majd nem sokkal őt követően a német Zweigert–Kötz szerzőpáros nevéhez fűződő elméletek nem csupán a világ jogászságának gondolkodását, fogalomhasználatát határozzák meg napjainkig, hanem az összehasonlító jogászok számára is kihagyhatatlan elemei a témáról folyó diskurzusnak. A két világhírűvé váló klasszifikációs elképzelést még számos, a korábbi osztályozásokat pontosító vagy éppen új alapokon nyugvó csoportosítási kísérlet követte. Ezek azonban inkább a jogösszehasonlítás elméletét gazdagították, és kevésbé hatottak a jogtudomány egészére.
Tovább a szócikkreKontinentális jogrendszerek alatt szűkebb értelemben azon európai országok jogát értjük, amelyek a római jog, a kánonjog és a kereskedők szokásjogának ötvözetéből a középkorban kifejlődő „közös jogból”, a ius communéből fejlődtek ki. Ezen európai országok körét hagyományosan két nagy csoportra oszthatjuk: a római-francia és a német-germán irányt követő országokra. A kontinentális jogcsaládba sorolhatók azok az országok is, amelyek a francia vagy német magánjog átültetésével az európai mintához közelítő jogrendszereket fejlesztettek. A kontinentális jogrendszerek jellegadó kritériumai között tartjuk számon a kodifikáció (a jog átfogó törvények útján történő szabályozása) ideáját, a jogászi hivatás osztottságát, a közjog és magánjog éles elhatárolását, valamint a bírói esetjog háttérbe tolását. A kontinentális országok igazságszolgáltatása – a hozzá kapcsolódó alkotmánybírósági normakontroll intézményével – ugyancsak sajátos jellegzetességekkel bír, és éles elhatárolást tesz lehetővé a világ másik meghatározó jogcsaládjától, a common law jogrendszerektől.
Tovább a szócikkreA közérdekű adatok megismeréséhez való jog – más néven az információszabadság – alapjog, politikai részvételi jog, amely a közhatalom elszámoltathatóságának, a közügyekről való vitának a lehetővé tételét szolgálja a demokráciákban. E jog alapján mindenki jogosult az állami szervek és a közfeladatokat ellátó más szervek által kezelt adatokat, dokumentumokat megismerni, azokat terjeszteni, valamint a megismerési igény teljesítését megtagadó döntésekkel szemben jogorvoslattal élni. A közérdekű adatok megismeréséhez való jog kiterjed a közpénzekre és a közvagyonra, valamint a közhatalmat gyakorló személyek feladatellátásához kapcsolódó személyes adatok megismerésére is. Az adatokhoz való hozzáférést az adatok kötelező közzététele, valamint a közérdekű adatigénylés intézménye biztosítja.
Tovább a szócikkreA közhivatal viseléséhez való jog a politikai jogok (a politikai részvételi jogok) egyike. E jogot a különféle jogrendszerekben számos terminológiai probléma szegélyezi. Ez a jog a választás (esetleg egyes történeti példákban sorshúzás) vagy kinevezés útján betöltött közhivataloknál az esetek többségében a közszolgálati jog különféle részletszabályain alapul. A közhivatal viseléséhez való jog és a közügyekben való részvétel joga szűkebb és tágabb értelemben egyaránt felfogható. A jog tartalmának kifejtését a legfontosabb nemzetközi emberi jogi instrumentumok közül számos segíti, a vonatkozó esetjog és jogtudósi vélemények anyagával együtt. A közhivatal viseléséhez való jog a nemzeti alkotmányok szintjén az utóbbi száz évben jelent meg. A legrészletesebb nemzeti jogi szabályozásokat a portugál (1976) és a török (1982) alkotmány jeleníti meg. A különféle nemzeti alkotmánybíróságok döntései e jog értelmezését tovább mélyítik.
Tovább a szócikkre„A közigazgatást úgy határozhatjuk meg, hogy az az állam szervezete, a közfeladatoknak ezek természete által megszabott módszerrel a jogrend keretében való eredményes megoldására” – írta egykor Magyary Zoltán, közigazgatás-tudományunk nemzetközi viszonylatban is egyik legismertebb klasszikusa. Ehhez azonban mindjárt hozzá kell tenni azt is, hogy a közigazgatás fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat, mert nincs olyan megközelítési mód (például közigazgatási jogtudományi vagy közigazgatástani), alkalmazott módszer és tudományág, amellyel a közigazgatás olyan fogalma lenne kialakítható, mely mindenki által elfogadott, teljes lenne, így az idézett Magyary-fogalom is csak egy a sok közül. A közigazgatás fogalmának meghatározására különböző irányzatok alakultak ki, melyekből a fogalomalkotást kétségbevonó negatív és az azzal kísérletező pozitív irányzatok, valamint ez utóbbiak nyomán született összetett fogalmak a legismertebbek. Az alapvetően külföldi forrásokra építő klasszikus magyar szakirodalom is ezekből táplálkozott, elsősorban Ereky István és Szamel Lajos munkássága nyomán. Ennek a fogalmi ambivalenciának több oka is van, de kiemelendő ezekből, hogy a közigazgatás az állam cselekvését megvalósító legnagyobb állami szervezeti rendszer, az általa végzett tevékenység átfogja a társadalmi életviszonyok legtágabb körét, ezért igen differenciált és állandó változásban van. Másrészt a fogalmi meghatározásnál alkalmazott módszerek is eleve eltérnek abból a szempontból, hogy azok a szervezeti rendszerre fókuszáló organikus vagy a tevékenység tartalmára alapozott materiális, vagy ennek egy magasabb absztrakciós szintjét képező funkcionális fogalomalkotást priorálják. Ezekből a sajátosságokból alakult ki a közigazgatás fogalmát meghatározni célzó, már említett két alapvető irányzat, a negatív és a pozitív. A negatív irányzat e gondolati kört követve arra jut, hogy differenciált és folyamatosan változó jellegére tekintettel „közigazgatásnak tekinti mindazt az állami tevékenységet, mely nem tartozik az egyéb állami tevékenységek sorába”. Az összetett vagy komplex fogalmak ehhez képest több szempont és módszer együttes alkalmazására törekednek, így például Magyary Zoltán is, amikor megfogalmazása szerint „a közigazgatást úgy határozhatjuk meg, hogy az az állam szervezete, a közfeladatoknak ezek természete által megszabott módszerrel a jogrend keretében való eredményes megoldására”. A közigazgatás dinamikus változásával azonban koronként – a társadalmi, gazdasági és politikai sajátosságoknak megfelelően – a közigazgatás fogalma is változik.
Tovább a szócikkreE szócikk célja a hatalommegosztás jogállami követelményének és az ahhoz kapcsolódó elméleti megfontolások ismertetése, az államhatalmi ágak elválasztása elvének szisztematikus, elemző bemutatása, valamint a közigazgatás elhelyezése a hatalmi ágak elválasztásának elvét érvényesítő demokratikus jogállam szervezetében. Vizsgálat tárgyát képezi továbbá a közigazgatás kapcsolata a törvényhozással, a végrehajtással és az igazságszolgáltatással.
Tovább a szócikkreA szócikk – a címhez igazodóan – két fő témakört tárgyal. Az első a közigazgatás alkotmányossága, amely először általánosságban elméleti, alapelvi megközelítésből kiindulva vizsgálja a kérdést, illetve ismerteti a közigazgatásra vonatkozóan a jogállamiság formai és materiális követelményeit elhelyezve azt a hatalmi ágak rendszerében. Ezt követi annak gyakorlatiasabb oldala, amely Magyarország Alaptörvényének rendelkezéseit felelteti meg ezekkel, és ismerteti a közigazgatás feletti hazai alkotmányos kontrollokat. A második nagyobb gondolati egység a közigazgatás nemzetközi jogi környezete pedig a legrelevánsabb nemzetközi jogi és az európai uniós jogi kezdeményezéseket összegzi, külön kitérve a két legnagyobb alrendszerre: az államigazgatásra és a helyi önkormányzatokra.
Tovább a szócikkreA közigazgatásban alkalmazott nem közigazgatási jog nem tekinthető valamennyi jogrendszer által ismert fogalomnak, bár a német Lorenz von Stein és a francia Gaston Jèze időszakában is ismert volt a probléma. Nálunk a húszas évekre szembesült a közigazgatás-tudomány e határkérdések problémáival erősebben, főként Kmety Károly és Márffy Ede munkássága révén. A „közigazgatásban alkalmazott nem közigazgatási jog” kifejezés nem jogszabályokban előforduló (azaz legális), hanem elméleti-dogmatikus, azaz jogtudósok által kreált (vagyis doktrinális) elméleti fogalom, amely számos jogintézményre vonatkozó kérdést foglal magában. Különösen a jogrendszer terjedelmesebb, úgynevezett nagy jogágai szembesülnek a tőlük eltérő jogágba tartozó különféle jogterületek alkalmazásának problémájával. Ezek jellege és terjedelme meglehetősen eltér és jogáganként változik. A büntetőjogban a német büntetőtudomány az ún. blankett tényállásokat alkalmazta. A fogalom a magyar büntetőjogász jogtudósok számára már 1945 előtt is ismert volt, a hazai tételes büntetőjogban a probléma a nyolcvanas évekre lett ismert. A 2000-es évek második évtizede a büntetőjogban (a büntetőtörvényi tényállásban) alkalmazandó más jogági szabály jelenségére alkalmazza a kerettényállásokat. A kerettényállás azt jelenti, hogy a jogalkotó a büntető rendelkezés alapjául szolgáló normát más jogág szabályaira utalva határozza meg (például polgári jog, munkajog, EU-jog). A polgári jog mint magánjogi anyajogág helyzete más, mivel a közjogi jogágaktól eltérően nem a diszciplináris szétágazás, hanem a polgári jogtól mint anyajogtól való leszakadás, leválás a jellemzője. A polgári jog és a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályozásainak háttérként történő jogelvi vagy tételes alkalmazása, vagy egyes releváns esetekben az adott terület joganyagának a Ptk. részévé válása így kérdés lehet a családi jog, a kereskedelmi jog, a gazdasági jog (benne a társasági jog), a munkajog, a környezetjogi jogcsoport (agrárjog, földjog, környezetvédelmi jog, szövetkezeti jog), a nemzetközi magánjog, a polgári eljárásjog számára. A közigazgatás egyes esetekben akár a büntetőjog, akár a magánjog szabályait egyaránt alkalmazhatja. A büntetőjogból ered a közigazgatási büntetőbíráskodás alkalmazása (a korábbi kihágási jog, illetve ma egyes szabálysértésekre és a közigazgatási bírságra vonatkozó joganyag körében kerülhet erre sor; a tartási, életjáradéki és az öröklési szerződésekkel kapcsolatos egyes feladatok is történetileg a közigazgatáshoz tartoztak). E szerteágazó terület megkívánja a büntetőjogi és polgári jogi háttérintézmények történeti és dogmatikai bemutatását, kitérve egyes külföldi példákra is, és az érthetőség kedvéért kitértünk a szerteágazó szabályozások fejlődéstörténetére. A közigazgatási elem kiemelése mindenkor célunk volt, de bizonyos más jogági jelenségek tisztázása nélkül ez nem volt lehetséges.
Tovább a szócikkreA közigazgatás funkciója legáltalánosabb értelemben a közigazgatás társadalmi rendeltetésére utal. Arra, hogy a közösség, a társadalom fennmaradását, integritását, jövőbeli fejlődését szolgáló intézmény- és szervezetrendszer elsődleges funkciója a köz érdekének szolgálta, a közösségi szükségletek kielégítése. „A közigazgatás az állam adminisztrációja” – írta Magyary Zoltán klasszikus munkájában az állam alapvető funkciójára utalva. A közigazgatás mint a közösségi feladatok megvalósításának intézmény-és szervezetrendszere létrejöttétől kezdve konkrét gazdasági, társadalmi szükségletek kielégítését szolgálta. A közigazgatás funkciónak relatív állandósága és feladatainak dinamikus változása az adott kor gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális jellemzőivel, valamint a kormányzás céljaival áll kapcsolatban.
Tovább a szócikkreA közigazgatás jogilag releváns cselekvési lehetőségeinek (intézkedések, döntések meghozatalának korlátai, mértéke) elméleti szintű vizsgálata, rendszerezése adja a közigazgatási aktustan lényegét. Ez segít a közigazgatás működésének megértésében, a jogbiztonság megerősítéséhez is hozzájárul, számos államban a közigazgatás fogalmának meghatározásában is központi tényező. A közigazgatási jogi aktus fogalma a közigazgatás sajátosságai szerint létrejövő jogi aktusokat foglalja magában, az ezekre tudományos igényességgel kidolgozott közigazgatási dogmatika az aktustan. Az aktustan jelentőségét a közigazgatásban az adja, hogy az elsősorban az ügyfelek számára, garanciális okokból kiemelkedő fontosságú hatósági jogalkalmazásnak olyan elméleti keretét határozza meg, amelyre építeni lehet az aktusok kibocsátását meghatározó jogi szabályozást és magát a jogalkalmazást is. Az aktustan rendszerbe foglalja a közigazgatási aktustípusokat, az azokkal kapcsolatos követelményeket, elvárásokat.
Tovább a szócikkreAz Európai Unió sajátos szervezet, sajátos közigazgatási felépítéssel. Úgy is szoktuk mondani, hogy az Európai Unió kétszintű közigazgatási szervezetrendszerrel rendelkezik: egyfelől az Uniót alkotó tagállamokéval, másfelől az Uniós feladatokat közvetlenül ellátó, saját szervezettel. Ennek a két nagy közigazgatási szervezetrendszernek az együttműködése alkotja az Unió közigazgatási szervezetrendszerét. Ahhoz, hogy az unió állampolgárai elégedettek legyenek, az Európai Unión belüli ügyintézés gyors, hatékony és átlátható legyen, szüksége van az unió működési szabályait egy jogszabályban összefoglalni. Ez nem egyszerű feladat, mert az Európai Unió számos ponton eltér a tagállamoktól, így például nem törvényei, hanem különböző szerződései és ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvei vannak, és például nincs kormánya sem, de van olyan szerve, amely a nemzeti kormányokhoz hasonló hatásköröket gyakorol.
Tovább a szócikkreA közigazgatási hatósági eljárás során közigazgatási hatóság és közigazgatáson kívüli jogalanyok (ügyfelek) kerülnek egymással kapcsolatba akként, hogy e jogalanyok között hatósági jogviszony jön létre. A hatósági eljárások túlnyomó többségét azok az eljárások jelentik, amelyekben az eljárás során a hatóság – közigazgatási hatósági ügyben – az ügyfél számára jogokat és kötelezettségeket állapít meg. Más csoportba tartoznak az esetek, amikor az eljárás célja ellenérdekű ügyfelek jogvitájának feloldása. Szintén hatósági eljárás során állapít meg a hatóság az ügyfél számára hátrányos jogkövetkezményt.
Tovább a szócikkreA szócikk a gazdasági közigazgatás elméleti alapjait, más tudományterületekkel való elválaszthatatlan összefüggéseit és legfontosabb jogintézményeit mutatja be. Ennek során elsősorban arra keresi a választ, hogy az állam miért és milyen módon avatkozik be a gazdaság működésébe és e beavatkozás miért szükségszerű. A téma feldolgozása során a piacgazdaság fogalmi elemeiből és működésének törvényszerűségeiből indul ki, hiszen ez megkerülhetetlen a gazdasági közigazgatás megfelelő és megalapozott ismertetése körében. Ennek során elemzi a tökéletes és a tökéletlen verseny elemeit, illetve hogy milyen fő összefüggésben áll a társadalom és a gazdaság. A gazdaság egyértelműen tökéletlen versenyben működik, a tökéletes verseny pusztán egy idea, így a modern állami berendezkedések keretében az államnak mindenképp be kell avatkoznia a gazdaságba. Ezt egyébként bizonyítani sem kell, hiszen a gazdasági válságok (mint például a 2008-as) vagy a jelenlegi járványhelyzet vitán felülállóan igazolja az állami gazdasági igazgatás szükségszerűségét. Főleg, ha mindezt társadalmi horizontba helyezzük, hiszen a gazdaság működése közvetlen összefüggésben áll a társadalom jólétével. A szócikk bemutatja, hogy a tökéletlen verseny, a piacgazdaság kudarcai, vagyis a gazdaság működéséből eredő immanens „hibák” milyen fő területeken igénylik az állam közigazgatási beavatkozását és e gazdasági „kudarcokból” napjainkra milyen óriási közigazgatási területek, szakágazatok nőttek ki. Például a monopólium problémájából a versenyjog és a versenyigazgatás, a társadalmi egyenlőtlenségekből az adó- és a szociális igazgatás, vagy az externáliákból a környezetvédelmi igazgatás. A szócikk részletesen kitér a gazdasági igazgatás egyik legmarkánsabb, már-már teljesen elhatárolható, önálló területére, mégpedig az állam vagyonával való gazdálkodás alapvető elméleti és szabályozási kérdéseire. Az állami vagyongazdálkodás körében elemzi az állami tulajdon és a nemzeti vagyon fő összefüggéseit, a tulajdonosi joggyakorlás alapjait. Ennek keretében részletesen tárgyalja a hazai szabályozás általános kérdéseit és a nemzeti vagyonkezelést. A szócikk bemutatja a gazdaságvédelem és a gazdaságpolitika, valamint az állami vagyon kapcsolatát, illetve a járványhelyzet eredményeként szükségképpen megváltozott állami vagyongazdálkodási funkciók rendszerét.
Tovább a szócikkreA szócikk célja, hogy általános áttekintést biztosítson a közigazgatás intézményrendszeréről, amely nem más, mint az adott időben és adott helyen alkalmazott közigazgatási intézmények összessége. Tipikusan akkor beszélünk erről a kategóriáról, ha a feladatokat egy közigazgatási szerv (például helyi önkormányzat) vagy egy közigazgatási feladatot ellátó nem közigazgatási szerv (például köztestület) valósítja meg, a működésére vonatkozó szabályokat a közigazgatási (anyagi, alaki, szervezeti) jog rendezi, valamint a szervezeti célokat jellemzően a közigazgatás személyi állománya (például köztisztviselő) kivitelezi. Makromegközelítésben a közigazgatás intézményrendszerének két jól elkülöníthető része van. Egy szűkebb, meglehetősen stabil, homogén magja, amely csak közigazgatási szervekből áll (ez a közigazgatás szervezetrendszere, másképp szűk értelemben vett intézményrendszer, avagy direkt közigazgatás), valamint egy, az előbbiek mellett létező és jóval heterogénebb megoldásokat felvonultató ún. paraetatikus része (közvetett, avagy indirekt közigazgatás). Fontos hangsúlyozni, hogy a direkt és indirekt megoldások nem egymást helyettesítő, hanem egymást kiegészítő intézményeket takarnak. A konkrét megoldások köre és egymáshoz viszonyított arányuk hosszabb időtávban vizsgálva – országonként és korszakonként is – változni szokott, amit különböző társadalmi tényezők (például demokratizmus, jogfejlődés, depolitizáltság, szakmai és technikai követelmények) befolyásolhatnak. Az intézményrendszer különböző elemei közötti összefüggések és az egyes alrendszerek belső logikájának megértéséhez nagyban hozzájárulnak az ún. szervezési elvek (jelen áttekintésben ilyen a centralizáció, a dekoncentráció, a hierarchia, a decentralizáció, az autonómia, az integráció, valamint a közszolgálatiság). Fontos hangsúlyozni, hogy a szervezési elvek közül önmagában egyik sem jelent értéket és nem is lehet kizárólagos végcél. Ezek sokkal inkább irányító szabályok, amelyek a közigazgatás intézményrendszerében együtt vannak jelen, és egymáshoz viszonyított helyes arányuk kialakítása a döntő.
Tovább a szócikkreA jogállam legbelső lényege a jogszabályok és az általuk védett értékek tényleges érvényesülésének biztosítása. A jogszabályok érvényesülése egyfelől megköveteli azoknak a mechanizmusoknak a létét, amelyek biztosítják, hogy a jogszabályok megsértése esetén ne maradjanak el a jogkövetkezmények. A jogszabályok érvényesülésének az is feltétele, hogy az objektív jogvédelem biztosítása során a közhatalom minden gyakorlója (így tehát a hatóságok, általában a közigazgatás és a bíróságok is) szorosan betartsa a jogszabályok előírásait, azaz a jogkövetkezményeket csak a jogszabályokban előírt feltételek fennállta esetén, és csak az azokban leírt mérték szerint alkalmazza. Olyan mechanizmusokra is szükség van tehát, amelyek a jogalkalmazás során érintett személyek számára lehetővé teszik a jogkövetkezmények indokoltságának és szükségességének vitatását. A jogvédelmi eszközök ezért egyben a közigazgatás kontrollmechanizmusainak eszközei is.
Tovább a szócikkreA közigazgatási jogi szankciórendszert önálló közigazgatási jogi és a határterületén elhelyezkedő szankciók alkotják. A közigazgatási jogi szankció a közigazgatási jogi szervezetrendszeren kívülre irányul, mindig valamilyen állami céllal való szembehelyezkedésre, jogsértésre reagál, és hátrányt okoz a címzetteknek. A szabályozás tárgyától függően többféle funkciót tölthet be. A közigazgatási jogi szankciók alkotása és alkalmazása szigorúan joghoz kötött, erős garanciákkal körülbástyázott tevékenység. A szankciórendszerben egyaránt jelen vannak a felelősség alapú és a nem felelősség alapú szankciók. A közigazgatási jog mint önálló jogág szankciórendszere heterogén, sokféle szankciótípussal éri el a szabályozási célját, a jogellenes magatartás abbahagyására kényszerítést és a jogszerű állapot helyreállítását.
Tovább a szócikkreAz államszervezet területi tagolódása összetett kérdés; egyrészt racionális munkamegosztást jelent az állami irányítás, ezen belül a közigazgatás egyes szintjei és területi egységei között, másrészt hatalompolitikai dimenzió, amennyiben az autonóm intézmények, különösen a helyi önkormányzatok, régiók közötti kompetencia- és hatalommegosztás alapja is. Az államszervezet térbeli tagoltsága jelentős befolyást gyakorol a gazdaság és a társadalom egyéb szerveződéseire is, ugyanakkor egy ország gazdasági, társadalmi, infrastrukturális térszerkezete meghatározó jelentőségű az államszervezet területi tagolására nézve. A végrehajtó hatalom két fő szektora, az államigazgatási (dekoncentrált) és az önkormányzati, eltérő szervezeti, működési és hatalmi logika mentén szerveződik, ugyanakkor a térbeli tagoltságot illetően szoros kapcsolat jellemző rájuk. Ennek oka a funkcionális kötődés, a gyakori együttműködés, valamint a közfeladatok ellátásában kialakult kiegészítő jellegű munka- és kompetenciamegosztás. A központi irányításnak, a törvényhozásnak és a kormánynak a két szektor szabályozásában, irányításában és a területi konfiguráció formálásában is eltérő a mozgástere. A helyi önkormányzati rendszer az uralkodó felfogás szerint ugyan része a végrehajtó hatalmi ágnak, a közigazgatásnak, mégis relatíve nagy önállósággal rendelkezik a dekoncentrált államigazgatási szervezetrendszerhez képest. A kormányzat az önkormányzatok térszerkezetét illetően csak az alkotmány keretei között vezethet be változásokat. A két szektor (az önkormányzati és az államigazgatási) térszerkezete nem is feltétlenül fedi egymást, a határok és területi léptékek formálásában eltérő szempontok is érvényesülnek. Ez a szócikk az állami térszerkezet általános jellemzőire, a területi közigazgatás térbeli formációira koncentrál, külön szócikk tárgyalja a helyi önkormányzati szektor alkotmányos és térbeli jellemzőit és az államigazgatás különböző elemeit.
Tovább a szócikkreA liberális demokráciák alkotmányaiban az egyén alapjogai mellett különböző formában megjelennek a polgárokat terhelő kötelezettségek is, mint például a közteherviselés, a honvédelemben vagy a közoktatásban való részvétel. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi indokolja bizonyos kötelezettségek alkotmányos rangra emelését. Álláspontunk szerint valamely kötelezettség alapvető jellege abban ragadható meg, hogy szorosan kapcsolódik az alapjogok és alkotmányos értékek védelméhez, valamint az államcélok előmozdításához, egyszóval a demokratikus jogállam megfelelő működésének biztosításához. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy az alkotmányosság liberális felfogása szerint az alapvető jogok gyakorlása soha nem tehető függővé a kötelezettségek teljesítésétől, hiszen az alapjogok létezését az állam csupán elismeri, míg a kötelességeket kifejezetten a jog által hozza létre. Ebből kifolyólag az alapvető kötelezettségek előírása kizárólag az alapjogok korlátozásaként értelmezhető. Az alapvető jogok és kötelezettségek összeütközésének értékelése során ügyelni kell arra, hogy a polgárokkal szembeni elvárások kikényszerítése nem vezethet az életformák pluralitásának és egyenlőségének, a világnézeti semlegesség elvének és a kötelezettek személyes autonómiájának sérelméhez. Ezenkívül fontos leszögezni, hogy még egy alkotmányos szinten rögzített kötelezettség sem eredményezheti valamely alapjog kiüresítését.
Tovább a szócikkreAz áldozattá válás kriminológiai megközelítésben a bűncselekmények, illetve kisebb jogtalanságok következtében az azt elszenvedő természetes vagy jogi személy állapotában lezajló fizikai, lelki, anyagi változások összessége. Az áldozattá válás következtében sérülhet az érintett szűkebb és tágabb környezete is. Az áldozattá válás kérdéskörét, annak okait és körülményeit, az áldozatok segítésének, valamint kompenzációjának módjait, a sértettek védelmének és a sértetté válás megelőzésének lehetőségeit a viktimológia tudománya vizsgálja a bűnügyi tudományok, illetve egyes társadalomtudományok tapasztalatain alapuló, a bűncselekmények áldozataival foglalkozó ismeretrendszerének szintetizálásával és fejlesztésével. Az alábbi szócikk az áldozattá válással kapcsolatos főbb elméleteket, az áldozattá válás lehetséges szintjeit, a jelenség mérésére szolgáló vizsgálati módszereket, valamint az áldozattá válás hazai alakulását mutatja be.
Tovább a szócikkreAz alkotmánybíráskodás a világ számos országában az alkotmányosság fontos összetevője, a demokratikus hatalomgyakorlás garanciája. Az alkotmánybíráskodás az alkotmány mint jogi norma által korlátozott politikai cselekvés eszméjét és gyakorlatát őrző feladat és hatáskör, amelyet a legfelső bíróságok vagy különálló alkotmánybíróságok gyakorolnak. A szócikk bemutatja az alkotmánybíráskodás és az alkotmánybíróságok kialakulását, modelljeit, tárgyalja az alkotmányos intézménnyel összefüggő hatásköri, szervezeti és eljárási kérdéseket, valamint az alkotmánybíráskodás elméleti indokolását és magyarországi megvalósulását a demokratikus rendszerváltást követően.
Tovább a szócikkreAz alkotmányértelmezés egyrészt az alkotmány értelmét feltáró jogtudományi módszer, másrészt szabály, amely az alkotmány jelentésének feltárását szolgálja. Az alkotmányértelmezés végső soron az alkotmány értelméről hozott olyan döntés, amelyet meghatározott szabályok és módszerek alkalmazásával hoz az alkotmányértelmező. Az alkotmányértelmezésről folytatott viták hátterében túlnyomórészt az alkotmány által betölteni hivatott szerepről szóló egyet nem értés áll. Így például míg egyes alkotmányértelmezési módszerek a bíró aktív részvételét szorgalmazzák a társadalmi együttélés alapvető szabályait érintő kérdések feloldásához, és ezért többnyire kreatív értelmezési módszerek használatához vezetnek, addig mások a szöveg eredeti értelmének és a szuverén alkotmányozó akaratának feltárását tartják szükségesnek, ezáltal a tradicionálisabb módszerek részesülnek előnyben. Éppen ezért végső soron az alkotmányértelmezés kérdései a jog alapjairól is szólnak, azon belül is az alkotmány feladatával és az értelmező személy ebben képviselt szerepével állnak kapcsolatban. Ezek kiemelt jelentősége miatt e fejezet első részében az alkotmányértelmezés legfontosabb elméleti alapjait tisztázzuk. Külön fejezetben foglalkozunk azzal is, hogy az alkotmányértelmezés mennyiben tekinthető speciális jogértelmezési módszernek. Az egyes alkotmányértelmezési módszerekről szóló részben körvonalazzuk ezek alapvető jellemzőit és az azokról szóló legfontosabb álláspontokat, végül kitérünk a jelenleg hatályos magyar Alaptörvény jogértelmezési szabályaira is.
Tovább a szócikkreAz államcélok alkotmányi szinten rögzített küldetésnyilatkozatok, vagyis az állam és a politikai közösség céljait alkotó értékek és elkötelezettségek olyan kinyilatkoztatásai, amelyek irányt szabnak az állami döntéshozatalnak. Az ilyen szabályok tipikusan valamire való törekvést vagy valaminek a támogatását, védelmét írják elő. Az államcélokat mindig egy adott alkotmányozó (alkotmánymódosító) elit határozza meg a saját érdekei és értékrendje alapján, de ideális esetben az ilyen rendelkezések alkalmasak lehetnek bizonyos társadalmi feszültségek enyhítésére. Az államcélok jelentősége nem elhanyagolható. Az ilyen típusú alkotmányos szabályok ugyanis egyfelől jogi alapot nyújthatnak átfogó társadalmi és gazdasági reformok végrehajtására, másfelől viszont megakadályozhatják, de legalábbis megnehezíthetik a mindenkori kormányzó többség politikai programjának végrehajtását. Ugyanakkor az államcéloknak mint alkotmányos szabályoknak van két gyenge pontjuk: a kötelező erő és a (jogi úton való) kikényszeríthetőség. Az alkotmányos védelem alacsony szintje akkor lehet kifejezetten veszélyes, ha valamely alapjogot – tipikusan az ún. pozitív jogokat, mint például a szociális biztonság – az alkotmány szövege államcélként fogalmaz meg. Azonban helyes értelmezés mellett könnyen belátható: semmiféle elméleti akadálya nincs annak, hogy komolyan vegyük az államcélokból következő két alapvető kötelezettséget – a folyamatos törekvés, valamint a cél elérésének kötelezettségét –, és azokhoz konkrét, bírói úton is kikényszeríthető feladatokat társítsunk. Végül pedig érdemes kiemelni, hogy az államcélok szerepet játszanak az alapjog-korlátozó intézkedések alkotmányosságának megítélésében is. Habár elfogadható az az álláspont, miszerint az államcélok által megtestesített közérdek előmozdítására hivatkozással valamely alapjog korlátozása indokolt lehet, az ilyen intézkedések csak szigorú feltételek mellett állhatják ki az alkotmányosság próbáját.
Tovább a szócikkreAz államforma az állam jogi formájára vagy politikai alakzatára utaló alkotmánytani kifejezés. Jogi formaként az állam közjogi berendezkedésének alapvető megoldásait, így az államfő eredetét, jogállását és felelősségét jelzi, melyek befolyásolják más vezető tisztségek viselőinek kinevezését és felelősségét, s általában az állam szerkezetét és működését. Politikai alakzatként a tartós állami rend szerkezeteinek és intézményi megoldásainak jelzésére szolgál, gyakran nem formai, hanem közvetlenül is tartalmi kérdésekre utalva. A konkrét államformák mibenlétének megállapítása attól a fogalmi rendszertől függ, amelybe az általános államforma-kategóriát belehelyezzük. A hagyományos, részben ókori eredetű kategóriák mellett e szócikk elsősorban az újkor folyamán elterjedt két államforma, a monarchia és a köztársaság kérdéseivel foglalkozik, felveti az ún. köztes rendszerek lehetőségét, de utal számos más államformára is. Az államformák váltakozásainak szabatos rekonstrukciója és elemzése szerepet játszhat a társadalmak és államok történelmének korszakolásában, aminek nehézségeire e szócikk elsősorban hazai kontextusban utal. Az államformák megítélésekor gyakran vesznek figyelembe különböző kiegészítő tényezőket, és a konkrét esetek kapcsán tekintettel lehetnek az államok nevére is, mely az esetek nagy részében jelzi az államformát, s amikor ezt nem teszi, akkor is sajátos viszonyban áll vele.
Tovább a szócikkreAz állami egyházjog az egyházjog és a vallásszabadság mint alapjog határterületén elhelyezkedő joganyag. Az állami egyházjog forrásai döntően a vallási közösségekre vonatkozó állami jogforrások, azonban sok jogrendszerben sajátos helyet foglalnak el a vallási közösségekkel kötött megállapodások. Az állami egyházjog hangsúlyos törekvése, hogy a vallásszabadság érvényesülése számára olyan keretet alakítson ki, mely a társadalom vallási békéjét biztosítja. Az állami egyházjog tárgyalja a vallási közösségek és az állam viszonyában felmerülő közös ügyeket.
Tovább a szócikkreAz állami monopóliumok és különleges jogokkal felruházott vállalatok szabályozásának kérdése az EU versenyjog által (is) meghatározott jogterület. Az EUMSZ 106. cikk (1) bekezdése szerinti közvállalkozások (más szóhasználattal állami vállalatok), kizárólagos (monopol) és különleges jogokkal felruházott vállalkozások vonatkozásában a tagállamok nem hozhatnak és nem tarthatnak fenn az EU versenytilalmait sértő tagállami intézkedéseket. Az Európai Unió Bíróságának joggyakorlata határozza meg a tagállami intézkedések jogszerűségét. Az állandó bírói joggyakorlat szerint a tilalom célja annak megakadályozása, hogy a tagállamok szabályozásukkal lerontsák a vállalkozásoknak címzett versenyjogi tilalmak (mint a kartelltilalom és gazdasági erőfölénnyel való visszaélés) hatékony érvényesülését.
Tovább a szócikkreAz állampolgárság az egyén és az állam sajátos jogviszonya, ami az állam fogalmi elemei (terület, lakosság, főhatalom/szuverenitás) közül az államot alkotó néphez köthető, az állam személyi felségjogának megnyilvánulása, és olyan személyhez fűződő jogállást eredményez, amely független az adott állampolgár helyváltoztatásától, de alapvetően területi jelleggel a lakáshoz, tartózkodáshoz kötődik. Jogi szerkezete az állami főhatalomnak való alávetettsége folytán kógens és kötelezést tartalmazó szabályok összessége, amely egyúttal tartalmaz közpolitikai jogokat és szabadságokat is. Elsődleges tartalommal alapvetően a belső jog tölti meg, de erőteljes nemzetközi jogi vetülettel is rendelkezik. Szerkezeti elemeiben vannak morális, kulturális és történeti „töltetű” jogon kívüli elemek is. Ezek a nemzettudattal gyakran összemosódó területek az állampolgárság szubjektív összetevői, amelyek aztán idővel érzelmi kötelékké sűrűsödhetnek össze. Az állampolgárság jogszabályi megvalósultságában tükröződhetnek az adott állam politikai elitje által választott nemzetkoncepció elvei. Az állampolgárság teljességét így ezen objektív és szubjektív összetevők összessége eredményezi. Egyszerre státus és jogviszony, amelyben kifejeződik, hogy a polgár része az államot alkotó népességnek, jogok és kötelezettségek alanya, viszonya az állammal ezekben manifesztálódó jogviszony és egyben része a haza, a nemzet iránti kötődés és elkötelezettség, ami a jogi mellett az állampolgárság erkölcsi tartalmát domborítja ki.
Tovább a szócikkreAz állampolgárság meghatározása az állam szuverenitásából eredő joga, melyet a nemzetközi jog is szabályoz az állam nemzetközi jogi kötelezettségvállalásainak megfelelően. Az állampolgárság így mind belső jogi, mind nemzetközi jogi természetű. Az állampolgárság megszerzését és elvesztését az államok belső jogukban szabályozzák. A nemzetközi jog szerepe abban áll, hogy a szabályozási elveket megfogalmazza, a szabályozási különbözőségekből eredő problémákat (a hontalanságot, a kettős vagy többes állampolgárságot) kiküszöbölje, csökkentse és/vagy rendezze, illetve útmutatóként szolgáljon az állampolgárság megszerzésének és elvesztésének meghatározásához.
Tovább a szócikkreA hazai közigazgatás-tudomány fejlődése több mint 250 esztendőre nyúlik vissza. E folyamatos fejlődésmenet vizsgálata, tudományos elemzése azonban alig tekinthet vissza 115 esztendőnél hosszabb múltra, hozzátéve, hogy e stúdium fejlődését illető, a rendszertelen vizsgálatokat felváltó szórványos vizsgálódás 80, a rendszeres kutatás több mint 45 éve tart. A hazai közigazgatás-tudományok fejlődése tehát negyed évezred óta folyamatos, de magának a tudományfejlődésnek a tudomány eszközeivel történő vizsgálata ennél rövidebb múltra tekint vissza. A korszakolás a nemzetközi folyamatokat feltáró közigazgatás-tudomány szócikket követi.
Tovább a szócikkreA mezopotámiai jog története a sumer időkben, a városállamok korában kezdődött, amikor megjelentek az első állami intézmények, a szervezett társadalom, az írásbeliség és ezzel együtt a jogélet is. A sumer jog olyan egyedi gondolkodási elemeket vonultat fel, melyeket a későbbi mezopotámiai kultúrák nem folytattak (például monogámia, a talioelv hiánya), jóllehet a kulturális folytonosság sok területen észlelhető. A babiloni jogélet Hammurapi törvényein keresztül ismerhető meg. Az asszír joghagyomány ugyan a babilonival közös tőről származik, sajátos, sokszor kegyetlen megoldásait mégis jól mutatja a középasszír joggyűjtemény. Különös jelentősége van az igazságosság mezopotámiai fogalmának, a határt jelző szent köveknek és mindenekelőtt azoknak a közös kulturális, vallási és jogi tartalmaknak, melyek időtől és népektől függetlenül összekötik a térség joghagyományát. A hettita joghagyomány része ugyan az ékírásos jognak, de háttere, története és gondolkodásmódja miatt mégis sajátos tulajdonságokkal rendelkezik.
Tovább a szócikkreA határokat átszelő népességmozgás, vagyis a nemzetközi migráció egyidős az emberiség történelmével. Az egyre inkább globalizálódó, 2018 végén világszerte mintegy 260 millió főre kiterjedő migráció nemzetközi szabályozásának igényét már jó ideje felismerték az államok. A vándorlás nemzetközi jogi szabályozása ugyanakkor – a gyarapodó államközi jogalkotás ellenére – továbbra is hézagos, széttagolt és inkoherens, továbbá többnyire nem kísérik a szabályok betartása felett őrködő ellenőrzési és kikényszerítési mechanizmusok. E szabályozásbeli hiányosságok és aszimmetriák hátterében elsődlegesen az állami szuverenitás bástyája, valamint az egyes államok és régiók merőben eltérő érdekei állnak (például attól függően, hogy kibocsátó vagy célországok-e). A „nemzetközi migrációs jognak” is nevezett szabályösszesség (amely jogterület ma még inkább felemelkedőben van, mintsem a bevett kánon része volna) nagyszámú és többféle formában jelen lévő, eltérő kötelező erejű szabályokból tevődik össze. E jogi kaleidoszkóp magában foglalja az egyetemesség igényével fellépő nemzetközi szerződéseket (például a vándormunkások vagy a menekültek védelme terén), kiegészülve regionális és kétoldalú egyezmények garmadával; további alkotóelemei a joganyag normatív gerincét alkotó, általános szokásjogi előírások, valamint az egyre sokasodó ún. puha jogi eszközök (soft law). Mindezeket az előírásokat a kapcsolódó – elsősorban a külföldiek emberi jogainak védelmére összpontosító és régióspecifikus (lényegében Európában és Amerikában kimunkált) – nemzetközi bírósági esetjog kelti életre. A szócikk e tartalmában gazdag, de normatív architektúra nélküli, egy nagy labirintusra emlékeztető szabályanyagot a külföldiek jogai felől közelítve mutatja be: a velük való bánásmód sztenderdjeit követően a belépés, tartózkodás, majd távozás mozzanatait megragadva; miközben nem feledkezik meg az állami szuverenitásból fakadó alappremisszákról sem. A szabályozás intézményi oldala, azaz a migrációkezelésben szerepet játszó nemzetközi intézmények tablója rávilágít a szereplők számából fakadó koordinációs és kooperációs kihívásokra, kitérve az ENSZ 2018. decemberi globális migrációs egyezsége által felállított új struktúrákra és az újragondolt koordinációs, nyomon követési mechanizmusokra egyaránt.
Tovább a szócikkreA munkához való jog egységes – akár alkotmányjogi, akár munkajogi – szemléletének esélye illuzórikusnak tűnik ugyan, ez az alapjogi tétel mégis centrális jelentőségű fókuszpontként látszik érvényesülni a munka világában, illetve annak jogi infrastruktúrájában. A szócikk felvázolja a munkához való jog változatos jelentéstartalmait és főbb dilemmáit; ismerteti és értékeli e jog leglényegesebb kritikai megközelítéseit; bemutatja a munkához való jog megjelenését a nemzetközi és uniós jogban; elemzi az Alkotmány és a magyar alkotmányjogi felfogás munkához való jogra vonatkozó főbb tételeit; vizsgálja, hogy az Alaptörvény miként közelíti meg ezt az alapjogi tételt; végül munkajogi kontextusba helyezve körvonalazza a munkához való jog jelentőségét. Bár e szócikk is összefoglalja és elemzi a munkához való jognak a főbb – és tagadhatatlan – ambivalens karakterjegyeit, mégis arra a következtetésre jut, hogy a munkához való jog ideája legalábbis meghatározó, negligálhatatlan normatív értéket és alapjogi karakterű viszonyítási pontot jelent a munkavégzéssel kapcsolatos jogi gondolkodásban.
Tovább a szócikkreA művelődéshez való jog ún. második generációs alapjog, a gazdasági, szociális és kulturális jogok családjához tartozik. A művelődés, azaz a kulturális értékekben való részesülés, az érzelmi és intellektuális fejlődés a személy kiteljesedésének az útja és így az egyik legfontosabb alapjog mind az egyén, mind a társadalom szempontjából. Bizonyos értelemben más gazdasági jogok – mint például a foglalkozás megválasztásának szabadsága, vagy az esélyegyenlőség – teljesebb érvényesüléséhez is hozzájárul. Több összetevőből álló alapjog is egyben, mivel része a kulturális fejlődés (közművelődés) és az oktatás-nevelés, valamint szoros összefüggésben a tudományos és művészi élet szabadságával is. Kiterjedt nemzetközi dokumentumrendszer védi, valamint az egyes államok részéről aktivitást feltételez, mert ehhez a joghoz a hozzáférés csak megfelelő állami és nem állami intézményhálózat útján tud megvalósulni.
Tovább a szócikkreA tudomány és a művészet nem csupán az alkotó individuum, vagyis a tudós és a művész szempontjából, hanem társadalmi összefüggésben is kiemelkedő érték: az „ész” és a „képzelet” – vagyis a tudomány és a művészet – együtt ugyanis képes összekötni térben és időben, a kulturális emlékezeten keresztül közösséget alkotni és megőrizni. Ebből kifolyólag a tudomány és a művészeti élet szabadsága sajátos helyet foglal el az alapjogok között. Egyrészt az egyén alkotóképességének megnyilvánulásaként a személyiség szabad kibontakoztatásának speciális formái, másrészt pedig a társadalmi kommunikációnak nélkülözhetetlen elemei. Alapvető fontosságú kérdés tehát, hogy az állam miként viszonyul e két alapjoghoz, ugyanis a szabadságjogi karakterből fakadó állami tartózkodás mellett a tudomány és a művészeti élet egyaránt igényel tevőleges magatartást.
Tovább a szócikkreAz államok közötti viták választottbíróságok útján való rendezésének igen régi hagyományai vannak, ennek ellenére az állandó nemzetközi bíróságok működése alig több mint százéves múltra tekinthet vissza, és évtizedeken át csak néhány nemzetközi bíróság létezett. A XX. század második felében és a XXI. század első évtizedeiben a nemzetközi bíróságok száma megsokszorozódott, s a hagyományosan államközi vitákat rendező fórumok mellett új típusú nemzetközi bíróságok jöttek létre. E bíróságok életre hívását az emberi jogok nemzetközi védelmének előtérbe kerülése, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok intenzívebbé válása és a regionális gazdasági integrációs törekvések erősödése, továbbá a helyi és nemzetközi konfliktusok során történt legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények elkövetőinek a nemzetközi közösség által történő felelősségre vonásának igénye tette szükségessé. A szócikk áttekintést ad a nemzetközi bíróságok különféle csoportjairól, a legjelentősebb nemzetközi bíróságokról (leszámítva a nemzetközi bűntetőbíróságokat), ismertetve főbb jellemzőiket, működésüket, valamint a nemzetközi bíróságok száma megsokszorozódásának néhány következményét.
Tovább a szócikkreA szócikk célja, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogát, annak elméleti megalapozottságát, a magyar jogtudományban való megjelenését és folyamatosan cizellálódó tagolását bemutassa. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga egy viszonylag önálló, komplex jogterület. Bár volt idő, amikor ezek a szabályok még a nemzetközi magánjog „testébe” tartoztak, ez a nézet meghaladottá vált, a jogterület (a kapcsolódási pontok ellenére) egyértelműen elhatárolható a nemzetközi magánjogtól. A szócikk a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga kialakulásának csomópontjai után a jogterület XXI. századi kihívásait is vázolja. A rovat szócikkei a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának jogforrási rendszerébe beillesztetten jelennek meg.
Tovább a szócikkreA nemzetközi jog és a belső jogrendszerek közötti alapvető különbségek az elmúlt két évszázad alatt számos jogtudóst sarkalltak a két normarendszer viszonyának elméleti szempontú vizsgálatára. A két jogrend kapcsolatát magyarázó elméletek lényegében két nagy iskolába sorolhatók be attól függően, hogy a jogrendszer globális egységének (monizmus) vagy a nemzetközi jog és a belső jog különálló, párhuzamos létezésének alapjára épülnek (dualizmus). Sem a monista, sem a dualista iskola nem tekinthető tagolatlan egységnek, azokon belül alirányzatokat különböztethetünk meg. Mindkét nagy elméleti irányzat mögött kitapinthatók ideológiai vagy politikai megfontolások. A monista elméletek mögött – természetjogi elemekkel együtt – általában a haladó internacionalizmus húzódik meg, míg a dualista teóriák a nemzetállamiság szellemében fogantak, az állami szuverenitás alapvető fontosságát hangsúlyozták, s tipikusan a jogpozitivizmus talaján álltak. A nemzetközi jog és a belső jog közötti összhang megteremtésének mikéntje minden állam szuverén döntése, vagyis az államok szabadon választhatják meg azt a jogtechnikát, amelynek alkalmazásával a nemzetközi jogi eredetű normák bekerülnek az államon belüli jog szférájába. A nemzetközi jog e tekintetben mindaddig közömbös, amíg a belső jog nemzetközi joggal való összhangja biztosított. Az egyik fő jogtechnika az ún. adopció (a nemzetközi jog érvényesen létrejött szabályai megszületésük pillanatában az állam jogrendszerének részévé válnak és automatikusan megfelelnek az állami jogrendszer valamely forrásának), míg a másik az ún. transzformáció (a nemzetközi jog szabályait az állam külön jogalkotási aktus révén beépíti saját belső jogába avégett, hogy azok a belső jogban is érvényesülhessenek). A két nagy elméleti irányzathoz köthető, annak logikájából következő jogtechnikák nem azonosíthatók magukkal a teóriákkal. Ezt a választóvonalat akkor is élesen meg kell húzni, ha a gyakorlatban a transzformáció a dualizmussal, míg az adopció a monizmussal rokonítható. Helytelen az a megközelítés, amely a nemzetközi jog államon belüli jogba történő bekerülésének és alkalmazásának jogtechnikai szabályaiból következtet egy elméleti kérdésre, tudniillik arra, hogy milyen a két jogrendszer egymáshoz való viszonya. Ha pedig ezt a viszonyrendszert a nemzetközi jog szemszögéből vizsgáljuk, a nemzetközi jog a saját alkalmazási területén a belső joggal szemben belül abszolút elsőbbséget követel magának. Ez logikus következménye annak a követelménynek, hogy a nemzetközi jog szabályai hatékonyan érvényesülhessenek a belső joggal szemben.
Tovább a szócikkreMinden állam belső joga viszonyul valamiféleképpen a nemzetközi jogi normákhoz. A nemzetközi jog és a hazai jog viszonya mostohán kezelt közjogi kérdés a magyar alkotmányfejlődésben: a nemzetközi jogi szabályok államon belüli érvényesülését és a Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásaira vonatkozó eljárás kérdéseit évtizedeken keresztül figyelmen kívül hagyták. A magyar alkotmányos berendezkedés különálló jogrendszerként tekint a nemzetközi jogra, amelynek normái csak külön átalakítás (transzformáció) után érvényesülhetnek a magyar jogrendszerben (dualista modell). Az Alkotmánybíróság hiteles alkotmányértelmezése fényében az egyetemes nemzetközi szokásjog (és a nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályai), valamint az államok közössége által elismert általános jogelvek az Alaptörvény által megvalósított ún. generális transzformációval, míg a nemzetközi szerződések a kihirdető jogszabályuk által megvalósított ún. speciális transzformációval válnak a magyar jog részévé. Utóbbi jogtechnika alkalmazandó a nemzetközi jog más, írott forrásaira is (például az ENSZ Biztonsági Tanács kötelező erejű határozatai vagy Magyarország egyoldalú jognyilatkozatai kapcsán). A dualista-transzformációs megközelítés mellett a magyar jogrend kifejezetten nyitott és elfogadó módon viszonyul a nemzetközi jogi eredetű szabályokhoz. A nemzetközi szerződések, valamint az egyetemes nemzetközi szokásjog és az általános jogelvek a magyar jogrendben előnyt élveznek a törvényekkel és az alacsonyabb rangú jogszabályokkal szemben. Az Alaptörvénnyel szemben azonban kizárólag azoknak a nemzetközi jogi szabályoknak van alkalmazási elsőbbségük, amelyek a nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályai körébe tartoznak. A két jogrend közötti összhang biztosításában a jogalkotás eszközein túl kiemelkedő szerepet játszik a bíróságok jogalkalmazása, valamint a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos, előzetes és utólagos normakontrollra vonatkozó, valamint a jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközését vizsgáló alkotmánybírósági hatáskör.
Tovább a szócikkreA nemzetközi jog, akárcsak a belső jog, a jogalanyok tevékenységén alapul. A nemzetközi jog sajátos jellegét részben az azt alkotó nemzetközi jogalanyok adják. A jogalanyiság lényege, hogy a jogalanyok nemzetközi jogi értelemben jogokkal és kötelezettséggel rendelkeznek. A nemzetközi jog ez alapján különbözteti meg a számára releváns alanyokat, tekintettel arra, hogy nem minden, a nemzetközi joggal összefüggésbe hozható szereplő válik nemzetközi jogi jogalannyá. Hagyományosan a nemzetközi jog meghatározó és sokáig kizárólagos alanyai az államok voltak, a XIX. század második felétől azonban megjelentek a nemzetközi szervezetek és a különböző emberi közösségek, amelyek átalakították a nemzetközi jogalanyokról addig alkotott felfogást. Bizonyos különleges jogalanyok (Szentszék, Máltai Lovagrend) egyértelműen rendelkeznek nemzetközi jogalanyisággal, és tradicionálisan (a XVIII–XIX. század óta) a nemzetközi jog atipikus alanyainak tekinthetők, míg mások (például az emberiség) jogalanyisága kérdéses, ténylegesen a nemzetközi jog alapvető alanyain, az államokon és a nemzetközi szervezeteken keresztül tudnak megnyilvánulni. Összességében a speciális alanyokra jellemző, hogy jogalanyiságuk egyedi és funkcionális, konkrét jogaik és kötelezettségeik eltérnek az államokétól, de egymásétól is nagymértékben különböznek.
Tovább a szócikkreA népek önrendelkezési joga nemzetközi jogi elismerésére csak a XX. században került sor. A nemzeti önrendelkezés mint politikai koncepció vagy elv viszont – a nacionalizmus mint politikai ideológia kialakulásának köszönhetően – legalább a XVIII. század végétől létezik a nemzetközi érintkezésben. Az önrendelkezési elv megjelenésére mint kihívásra más politikai ideológiák – köztük elsősorban a liberalizmus és a marxizmus – is reagáltak és megfogalmazták azzal kapcsolatban saját álláspontjukat. Az önrendelkezési elvre hivatkozva az elmúlt néhány évszázadban számos független állam vagy egyéb különleges jogállású entitás jött létre. A népek önrendelkezésének elvét mint jogelvet az ENSZ Alapokmánya ismerte el 1945-ben. A népek önrendelkezési jogát mint kollektív emberi jogot az univerzális nemzetközi szerződéses jog viszont csak 1966-ban deklarálta. A népek önrendelkezési joga a gyarmati rendszerek felszámolásának jogalapja lett, a dekolonizációs narratíván kívül viszont tovább él az önrendelkezés politikai megközelítése is, amely alkalmas eszköz arra, hogy bizonyos szuverenitást érintő konkrét helyzeteket a nemzetközi közösség utólag legitimáljon.
Tovább a szócikkreRoscoe Pond szerint a XIX. század a „történetiség százada”. A történelem és tradíció fontosságának hangsúlyozásával a jogtudományi gondolkodásban új perspektívák nyíltak. Az angol történeti jogbölcselet e folyamat következményeként jött létre és formálódott a XIX. század második felétől napjainkig. A XIX. század közepén Henry Maine munkássága hívta életre az angol történeti jogi iskolát, majd követőinek – főképpen Paul Vinogradoffnak – köszönhetően historical jurisprudence néven önálló jogbölcseleti irányzat megalapozására került sor a XX. század első harmadában. Az önálló jogbölcseleti irányzat rangjáért ma is küzdő historical jurisprudence az egyetemes jogtörténet, az összehasonlító jog, a jogelmélet határán, interdiszciplináris módon megteremtette a jog sajátos „kultúrtörténeti szemléletmódját”.
Tovább a szócikkreA szócikk a növényfajta-oltalom nemzetközi, hazai és uniós szabályrendszerét mutatja be. A növényfajták oltalmára létesült nemzetközi egyezmény, az ún. UPOV Egyezmény hozta létre a növények biológiai sajátosságaihoz igazodó önálló iparjogvédelmi oltalmi formát, a növényfajta-oltalmat. Az UPOV Egyezmény meghatározta a növényfajta-oltalom anyagi jogi szabályait és kialakította a fajtavizsgálat irányelveit. Magyarország 1983 óta tagja az UPOV Egyezménynek és 2002-ben csatlakozott az UPOV Egyezmény 1991. évi szövegéhez. A magyar szabadalmi jog már 1969-ben szabályozza az UPOV rendszerű növényfajta szabadalmat, amelyet 2003-ban felváltott az önálló növényfajta-oltalom. A nemzeti növényfajta-oltalom lajstromozása a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZNTH) a hatáskörébe tartozik. Az egységes uniós oltalom, a közösségi növényfajta-oltalom 1994. évi szabályozása is az UPOV Egyezmény 1991. évi szövegén alapul. A szócikk a közösségi növényfajta-oltalomra vonatkozó részben ismerteti a növényfajta-oltalom feltételeit, a jogosultat megillető kizárólagos rendelkezési jogot és annak korlátait – az oltalom alatt álló növényfajta fajta nemesítési kiinduló anyagként való egyszeri felhasználásának lehetőségét – a nemesítői kedvezményt, valamint a gazdáknak a termés visszavetéséhez való jogát, a mezőgazdasági mentességet. A közösségi növényfajta-oltalommal kapcsolatos eljárások az Angers-ben lévő Közösségi Növényfajta-Hivatal hatáskörébe tartoznak. A közösségi növényfajta-oltalmi rendszer sikerét az 1995 óta elbírált több mint 80 ezer oltalom iránti kérelem és a megadott több mint 60 ezer közösségi növényfajta-oltalom igazolja. A szócikk a növényfajta-oltalomhoz kapcsolódóan kitér a növények szabadalmi oltalmának kérdéseire is a tudományos-technikai fejlődés eredményeire, az új nemesítési technikákra figyelemmel. A növények szabadalmi oltalma iránti bejelentések vizsgálatával kapcsolatban lényeges az Európai Szabadalmi Hivatal elbírálási gyakorlatának a változása, amely szerint nem lehet túlzottan megengedően értelmezni a ’növénycsoport’ fogalmát és nem fogadhatók el a nemesítési módszerektől a termékig terjedő túl tág igénypontok.
Tovább a szócikkreA jogállami elveknek megfelelően a személyi szabadságától és biztonságától senkit nem lehet önkényesen megfosztani. A személyi szabadsághoz való jog érvényesülése intézményi garanciáinak megteremtése az államra vonatkozó objektív kötelezettség. A személyi szabadsághoz való jog kiemelt szerepe egyértelműen következik abból, hogy az egyes országok alaptörvényei meghatározzák a személyi szabadsághoz való jog (elsősorban büntető)bírósági eljárásban történő korlátozhatóságának feltételeit és garanciáit. Ehhez kapcsolódnak a nemzeti alkotmánybíróságok által kidolgozott további szempontok, amelyek szintén azt szolgálják, hogy a személyi szabadság korlátozására a legvégső és a legszükségesebb esetben kerüljön sor. Az egyének alapjogainak tiszteletben tartása nemzetközi elvárás. A nemzeti alaptörvények mellett a nemzetközi dokumentumok is – fokozott figyelmet fordítva a jogilag még nem bűnös terheltekre – kiemelten kezelik a személyi szabadság védelmét. Ennek a törekvésnek a szellemében fogalmazódott meg az az igény, hogy a személyi szabadság védelmének egyik legfontosabb eszköze a szabadságelvonás alternatíváinak kialakulása és fejlődése. Ezekkel az elvárásokkal van ellentmondásban a magyar Alaptörvény azon rendelkezése, amely alkotmányos szintre emeli a személyi szabadság végleges elvonásának lehetőségét.
Tovább a szócikkreA számítógépek megjelenése szükségképpen vonta magával azon számítógépi programoknak a kifejlesztését, amelyek lehetővé teszik a gép és az ember közötti kommunikációt, és amelyek segítségével a gépet az ember rá tudja venni a legkülönfélébb feladatok elvégzésére. Mára a digitális technológiák, az exponenciálisan bővülő számítókapacitással rendelkező hardverek és az egyre kifinomultabb feladatokat ellátni képes szoftverek egyre szélesebb körben határozzák meg több milliárd ember hétköznapjait. A hardverek és az azokat vezérlő szoftverek ott vannak a mosógépben, a hűtőgépben, az egészségügyi eszközökben, a járművekben, a hadiiparban, az űrtechnológiában vagy akár a zsebünkben lapuló okostelefonban, amelyen keresztül a pénzügyeinket intézzük, kommunikálunk vagy a kertünkben elhelyezett vadkamera képeit figyeljük. A szoftverekről vagy más néven számítógépi programalkotásokról szóló szócikkben röviden sorra vesszük a releváns nemzetközi, európai uniós és egyesült államokbeli, valamint magyarországi szerzői jogi szabályokat, hogy az olvasó képet kaphasson e rendkívül érdekes és napjainkat alapjaiban meghatározó technológia szerzői jogi aspektusairól.
Tovább a szócikkreA tagállami identitás fogalma a tagállami alkotmánybíróságok és legfelső bíróságok gyakorlatában, az Európai Unió Bíróságának esetjogában, valamint e bíróságok közötti alkotmányos párbeszéd eredményeként napjainkban alakul. Pillanatnyilag nincsen többségi, kikristályosodott álláspont a tagállami identitás mibenléte mögött, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a tagállami identitás esetében az alkotmány identitásáról van szó, és tartalmának kialakításában szerepe lehet az ún. örökkévalósági klauzuláknak és a legfontosabb alkotmányi elveknek. A jelenleg formálódó tagállami identitás fogalma jogi értelemben az integráció mélyülésével szemben hathat, „szétaprózódáshoz” és az uniós jog elsőbbségének a megtöréséhez vezethet. A szupranacionális és a nemzeti szint közötti alkotmányos párbeszéd különféle módozatainak felelős és együttműködő alkalmazásával ugyanakkor e veszély úgy küszöbölhető ki, hogy a tagállami identitás védelme is megvalósulhat.
Tovább a szócikkreJelen szócikk a társasági szerződés tartalomszabadságával foglalkozik, amely fogalom arra keresi a választ, hogy a gazdasági társaságot alapító tagokat a társasági, tagsági jogviszonyaik, illetve a társaság szervezete és működése szabályozása, kialakítása során milyen mértékű és tartalmú szabadság illeti meg, továbbá hogy milyen típusú korlátoknak vannak alávetve, valamint hogy mennyiben térhetnek el a törvényi rendelkezésektől. A kérdéskör összetett fogalmi alapjainak bemutatását követően a vizsgálódás fókusza, nemzetközi kitekintést követően, előbb a magyar jogi szabályozás történeti fejlődésének bemutatására, majd a hatályos magyar szabályozás ismertetésére irányul. A szócikk a társasági szerződés tartalomszabadsága jelentésének feltárásán túl azt is be kívánja mutatni, hogy a hatályos szabályozás, habár összetett jogalkalmazási feladatot jelent, de a társasági szerződés szabad kialakításában jelentős és így el nem hanyagolható szabályozási potenciált hordoz.
Tovább a szócikkreAz atipikus jogviszonyok egy része visszavezethető a változó gazdasági viszonyokra, azon belül is a globalizált munkaerőpiac létrejöttére. E piacon a munkavállalónak más készségekkel kell rendelkeznie, mint a korábbi, szinte kizárólag nemzeti elvárásokat támasztó munkaerőpiacon, hiszen a multinacionális vállalatok megjelenése és a foglalkoztatásban betöltött szerepük növekedése változásra készteti a munkaerőt. A magyar és nemzetközi munkajogban a szabályozás elsődleges tárgya a hagyományos vagy tipikus munkaviszony. Ez az alapvető fontosságú munkaviszony határozatlan idejű, teljes munkaidőre szól, a munkaszerződést egy munkáltató és egy munkavállaló jogalany köti egymással, és a munkáltató által meghatározott helyen és időben, a munkáltató eszközeivel történő munkavégzésre jön létre. Ez a jogviszonytípus jelenti azt az alapot, amelyhez az eltérő jogviszonyokat mérjük és amely jogviszonyokat atipikusnak nevezünk. Így eltérésnek minősül minden olyan eset, amelyben a munkaidő a hagyományos munkajogviszonytól eltérően alakul, illetve amikor a napi munkaidőnek nincsen jelentősége. Időbeli eltérést jelent tehát a határozott időre, a részmunkaidőre vagy adott feladatra szóló szerződés, különösen pedig az alkalmi munkavállalás esetében az idénymunkára létrehozott jogviszony, de hasonlóan atipikusnak minősül például a többmunkáltatós, munkaerő-kölcsönzésre létesített vagy távmunkára létrejövő jogviszony is.
Tovább a szócikkreA gazdasági értelemben vett szabadság minél teljesebb kibontakoztatásához elengedhetetlen a tulajdon szabadsága. Az alkotmányjogi értelemben vett tulajdon önmagában nem létezhet, ehhez először olyan normák megalkotása szükséges, amelyek javakat tulajdonnak minősítenek, hogy azokat az egyén egy konkrét jogi és intézményi rendszerben szabadon megszerezhesse, átruházhassa, illetve megterhelhesse. Az alkotmányos szabályok feladata, hogy a tulajdon élvezetébe történő állami beavatkozással szemben hatékony védelmet biztosítsanak. A tulajdon közhatalom általi teljes elvonására kizárólag a jog által szabályozott, szigorú feltételekhez kötött eljárásrendben van lehetőség. A tulajdon társadalmi felelősséggel is jár, amiből az következik, hogy a tulajdonos a kisajátítás szintjét el nem érő korlátozásokat széles körben tűrni köteles. Ilyennek minősül például az adók, illetékek fizetésére vonatkozó kötelezés. A közterhek megfizetésén túl a tulajdonhoz való jog az egyén tevékenységének számos területén kerülhet konfliktusba a köz érdekében hozott intézkedésekkel, a kettő közti helyes egyensúly megteremtése pedig komplex feladat elé állítja a jogalkalmazót.
Tovább a szócikkreAz autonóm államigazgatási szerv a központi közigazgatás egy kivételes szervtípusa. Kivételességét az adja, hogy noha az alapvetően a kormány alárendeltségében működő központi közigazgatás része, mégis független a kormánytól és az ágazatért felelős minisztertől. Függetlenségének az általa felügyelt piaci szektorral szemben is fenn kell állnia. Ennek az autonómiának az indoka, hogy az autonóm államigazgatási szerv olyan területen működik, amelynek az igazgatását független szervre kell bízni, jellemzően azért, mert az alkotmányos jogok biztosítása, illetve az ágazat politikai érzékenysége ezt megköveteli. Ezen túlmenően az autonóm szervek gyakran végeznek szabályozó hatósági tevékenységet, amely egyesíti magában a jogalkotás és a hatósági jogalkalmazás jellegzetességeit. Mindehhez szükséges az autonómia, amely ugyanakkor ellentmondásos jelenség, mivel megbontja az államigazgatás hierarchiáját, valamint az autonóm államigazgatási szerv demokratikus kontrollját is megnehezíti.
Tovább a szócikkreAz írott alkotmánnyal rendelkező államok alkotmányai általában rögzítik a gazdaság működésének legfontosabb, alapvető kereteit, a gazdasági szereplők jogait, az állami beavatkozás határait, az állam kötelezettségeit a gazdasági szereplőket illetően. Gazdasági alkotmánynak a gazdasági rend alkotmányból eredő szabályait nevezzük. Idetartoznak egyes alapvető jogok, mint a munka, a foglalkozás szabad megválasztása, a vállalkozás joga, a tulajdon védelme, de idesorolhatók a közpénzügyek és az állam szociális szerepvállalása is mint a társadalmi szolidaritás kifejeződésének alkotmányi szintű megjelenése. Jóllehet az előző Alkotmány deklarálta, hogy Magyarország – a tervgazdaság elvetéseként – piacgazdaság, az Alaptörvény a gazdasági rendszerről nem tartalmaz hasonló rendelkezést. Ugyanakkor az Alapvetés szabályai között szerepel az, hogy hazánkban a vállalkozás szabad, az állam biztosítja a verseny feltételeit, továbbá a Szabadság és felelősség fejezetben mondja ki azt, hogy mindenkinek joga van a tulajdonhoz. A vállalkozás szabadsága, a tisztességes gazdasági verseny feltételeinek biztosítása, továbbá a tulajdon alapvető jogként való szabályozása – a piacgazdaság kifejezett deklarálása nélkül is – azt jelenti, hogy Magyarország gazdasági piacgazdaság, amelynek alapvető eleme a vállalkozás szabadsága.
Tovább a szócikkreA véleményszabadság joga alapján mindenkinek egyenlő mértékben, a törvények által meghatározott keretek között joga van véleményének szabad kifejtésére. A véleményszabadságot kiemelten védi a jogrendszer, de nem élvez automatikus elsőbbséget más alapjogokkal való ütközés esetén. Védelmi szintje nem a vélemény kinyilvánításával okozott kárhoz igazodik, azaz bizonyos esetekben még károkozás esetén is a véleményszabadság élvez elsőbbséget; a közügyek nyílt vitatása indokolja például az egyéni hírnév- és becsületvédelem háttérbe szorulását.
Tovább a szócikkreAz államok kötelesek törekedni a közöttük fennálló nemzetközi jogviták békés rendezésére. Nem eredmény-, hanem tevési kötelezettség ez, melynek eleget tehetnek informális és intézményesített vitarendezési eszközök igénybevételével. A vitarendezés klasszikus és egyben legjelentősebb formája a vitában részes államok közötti tárgyalás. A diplomáciai tárgyalások nem valamiféle kezdeti fázist jelentenek a vitarendezés folyamatában, hanem önálló vitarendezési eszközt nyújtanak, amely a vitarendezés bármelyik fázisában elérhető a felek számára. Harmadik, semleges fél (állam vagy nem állami szereplő) közreműködése esetén annak a felek által meghatározott hatáskörétől függően kerülhet sor jószolgálatra, békéltetésre, ténymegállapításra és közvetítésre. A nem bírói vitarendezési módokon kívül pedig mára már a nemzetközi bírói fórumok széles köre fogadja be az államok közötti peres eljárásokat.
Tovább a szócikkreAz alapjogi jogalanyiság azt jelenti, hogy valaki, illetve valami az alapjogok jogosultja, és ebből következően igényt tarthat az alapjogok által nyújtott védelemre. Alapjogi jogalanyisággal minden természetes személy rendelkezik pusztán annál a ténynél fogva, hogy ember. Az ember jogképességének kezdő és befejező időpontja ugyanakkor a legvitatottabb alapjogi kérdések közé tartozik. A kezdő időpont kérdése az abortusznak és a magzat jogi státuszának problémájával fonódik össze, amiről nem alakult ki európai konszenzus. Az alapjogi jogképesség kezdetének a magyar jogrendszerben az élve születés időpontját tekinthetjük. Figyelembe kell venni azt is, hogy életkoruk alapján a gyermekek, illetve a kognitív fogyatékossággal élő emberek az általánostól eltérő döntési kompetenciával rendelkeznek, ami megalapozhatja alapjoggyakorlási lehetőségeik korlátozását. Általánosan elfogadott, hogy a természetes személyek szerveződéseit, a jogi személyeket is megilletik az alapjogok, az ő jogalanyiságuk azonban feltételekhez köthető. A szervezetek, jogi személyek nem lehetnek jogosultjai olyan alapjogoknak, amelyek természetüknél fogva csak emberek esetében értelmezhetők. Emellett az alapjogoknak az államot korlátozó funkciójából következik, hogy állami szervek nem lehetnek az alapjogok jogosultjai, nem rendelkeznek alapjogi jogalanyisággal.
Tovább a szócikkreAz alapvető jogok legnagyobb része korlátozható, másképpen mondva az egyes helyzetekben más alapvető jogok érvényesülése érdekében az állam csak az alapjogok korlátozott tartalmát védi. Bizonyos helyzetekben nem gyakorolhatjuk például úgy a véleménynyilvánítási szabadságunkat nagy nyilvánosság előtt, hogy azzal mások elpusztítására hergeljük tettre kész embertársainkat. A szócikk az alapvető jogok korlátozhatóságáról, az alapvető jogok tartalmának a megállapításáról szól. Az első részek az alapjogi gondolkodás fejlődését, az alapjogi rendszer működésének alapgondolatait mutatják be. Ezt követően az elméleti kiindulópontok ismertetésére kerül sor, majd a nemzetközi jogi és európai uniós sztenderdek és a magyar szabályozás bemutatása következik. A szócikk végül rátér arra, hogy mi a szükségességi-arányossági vizsgálat lényege, milyen más módszerek vannak az alapjog-korlátozás alkotmányosságának vizsgálatára, valamint hogy más jogrendszerekben hogyan történik az alapvető jogok tartalmának a megállapítása.
Tovább a szócikkreA második világháború óta széles körű nemzetközi konszenzus van abban, hogy az alapjogok érvényesüléséhez nélkülözhetetlenek a hatékony jogi garanciák. Az alapjogok védelme érdekében az államnak olyan intézményeket és eljárásokat kell létrehoznia és működtetnie, amelyek biztosítják e jogok tényleges érvényesülését mind a jogalkotás, mind a bírói és hatósági jogalkalmazás során. Az alapjogok érvényre juttatásában minden állami szerv köteles részt venni, ugyanakkor vannak kifejezetten ezt a funkciót szolgáló intézmények: a bíróságok, az alkotmánybíróság, az ombudsman és az alapjogvédő hatóságok. Az alapjogvédelem rendszerének magva a bírói jogvédelem, amelynek révén az alapjogában sérelmet szenvedett egyén független bíróságtól kaphat hatékony jogorvoslást. Ott, ahol a rendes bíróságok mellett alkotmánybíróság is működik, kizárólag az utóbbi jogosult arra, hogy érvénytelenítse az alapjogsértő jogszabályokat. A jogszabályok alapjogi kontrollja mellett az alkotmánybíróság számos országban a rendes bíróságok ítéleteinek felülvizsgálatával is szerepet vállal az alapjogvédelemben.
Tovább a szócikkreA nemzetközi jogrend egyik legfontosabb alapelve. A szuverenitás lényege, hogy az állam, más államnak nemzetközi jogilag nem alárendelt, és joga van arra, hogy – autonóm módon eljárva – államterülete fölött területi és állampolgárai felett személyi főhatalmat gyakoroljon, továbbá nemzetközi kapcsolatokra lépjen. Az egyenlőség nemzetközi jogi egyenlőség, tehát formális, nemzetközi jogi értelemben minden állam főhatalma, jogai és kötelezettségei egyenlőek. A szuverenitásnak része, hogy minden állam maga dönt arról, hogy melyik – önmagát államnak tekintő – entitással lép kapcsolatba. Az államhatárokon keresztüli társadalmi és gazdasági interakciók elképesztő mértékű megnövekedése, továbbá az egy államon belül megoldhatatlan problémák tudatosodása eredményeként az autonóm döntések meghozatalának köre erősen szűkült. A nemzetközi döntéshozatali folyamatokban az érdemi részvétel garanciája lehet, ha az adott ország viszonylag kiegyensúlyozott pozíciót foglal el az államok kölcsönös függésének rendszerében.
Tovább a szócikkreAz egészséghez való jog elsősorban szociális jogként (az egészség védelméhez való jogként) jelenik meg az emberi jogi dokumentumokban és a nemzeti alkotmányokban, amely – más szociális jogokkal együtt – az államok számára szabályozási és szolgáltatási kötelezettséget teremt. Az egészség védelméhez való jog nem csupán államcél, mivel abból az alkotmány alapján – az állam gazdasági teherbíró képessége függvényében – törvényben kötelezően biztosítandó alanyi jogok fakadnak (például betegség esetén biztosított támogatáshoz való jog). Az egészséghez való jog azonban nem csupán a második generációs jogok körébe sorolt szociális jog (nem csupán az egészség védelméhez való jog), mivel a védelem tárgya szoros kapcsolatban van az emberi méltósághoz való joggal, amely az állam tartózkodási kötelezettségét előíró alanyi jogi tartalommal tölti meg az egészséghez való jogot (testi-lelki integritáshoz való jog, egészségügyi önrendelkezéshez való jog). Ezen túlmenően az egészséghez való jogból ellátási igény is következik a létminimum biztosításához szükséges egészségügyi ellátáshoz. Az egészséghez való jog korlátozása – a betegjogokhoz hasonlóan – különös súllyal merül fel járványok idején, amikor az egyén egészséghez való jogával szemben más személyek egészséghez való jogának védelme és az egészségügyi ellátórendszer folyamatos működése, illetve a betegellátás biztonsága áll. Az egészséghez való jog abszolút határa járványhelyzetben az emberi méltósághoz való jog.
Tovább a szócikkreAzon túl, hogy az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból jelentős kihívást jelentett alkotmányjogi szempontból, komoly hatást gyakorolt az Európai Unió jogára is. Az Európai Unióból történő, eddig példa nélküli kilépés lehetőséget adott arra, hogy az akkor gyakorlat nélküli és pusztán elméleti jelentőségű kilépési klauzulát, vagyis az Európai Unióról szóló Szerződés 50. cikkét és az ahhoz tartozó eljárási rendelkezéseket tartalommal töltse meg, ideértve a kilépési szándéknyilatkozatra, valamint a kilépés meghosszabbítására vonatkozó rendelkezéseket is. Az uniós jog szempontjából további jelentőséggel bírt egy olyan, széles tárgykörű Kilépési Megállapodás kialakítása, amely az Európai Unió joga által érintett valamennyi területet teljeskörűen kívánta szabályozni az áruk szabad áramlásától, az Egyesült Királyság állampolgárai és az uniós polgárok helyzetén át egészen az Európai Unió Bíróságának joghatóságáig. Ezt egy további, kereskedelmi és együttműködési megállapodás megkötése követte az Európai Unió és az Egyesült Királyság között, amely a kettejük közötti jövőbeli kapcsolatrendszer kereteit határozza meg. A kilépéssel kapcsolatos joganyag az uniós acquis részévé vált, amelyet azóta az Európai Unió Bírósága is vizsgált esetjogában.
Tovább a szócikkreA szócikk tartalmának érzékeltetését legnagyobb terjedelemben a keresztény vallások és egyházak, közöttük elsődlegesen a katolikus egyház európai és hazai történetének felidézése, jellemzése és értékelése szolgálja. A színes, izgalmas, gyakran meghökkentő történetiség vázolása korszakunk lelkiismereti és vallásszabadságára, az egyházak hazai helyzetére vonatkozó alaptörvényi szabályozás változásainak bemutatásával és kritikai értékelésével, valamint a bevett egyházak felsorolásával zárul. Mindezek figyelembevételével törekedtünk „Az egyház és az állam viszonya” szócikk tartalmi elemeit történelmi és összehasonlító szemlélettel, de elsődlegesen a magyar megoldások alakulását érzékeltetve felidézni és jellemezni. Ezért vázoltuk a bevezető fejezetekben a primitív és az ősi vallások tartalmi és szervezeti jellemzőit. Az ezt követő összehasonlító szemléletű fejezetben pedig korszakunk főbb vallásainak hasonló és eltérő tartalmi jellemzői alapján a kölcsönös megismerés, tisztelet és együttműködés lehetőségei, előnyei és szükségessége mellett érvelünk. A három isteni erény és a négy sarkalatos erény értelmezése lehetőséget adott a túlméretezettség veszélyeinek érzékeltetésére, valamint a körülmények és egyéni adottságok változataihoz igazodó optimálisra törekvés melletti érvelésre.
Tovább a szócikkreA katolikus egyház jogát egyházjognak, hagyományosan pedig kánonjognak nevezzük. Ez azoknak a normáknak az összességét jelenti, „melyeket a katolikus egyház illetékes szervei adtak ki vagy érvényesítenek, s amelyek ennek az egyháznak a szervezetét, működését és tagjainak az egyház sajátos céljaival kapcsolatos tevékenységét szabályozzák.” (ERDŐ Péter: Egyházjog [Szent István Kézikönyvek 7], Budapest, Szent István Társulat, 52014, 53). Ennek legfontosabb területe nevezhető pápa által alkotott jognak (ius pontificum), mivel annak rendelkezéseit a mindenkori pápa vagy az ő felhatalmazása alapján eljáró dikasztériumok hozzák létre. Régies szóhasználattal nevezhetjük egyházi jognak (ius ecclesiasticum), melyet már Siricius pápa (384–399) is alkalmazott 385-ben, megkülönböztetve az egyházi hatóság által alávetettjeire alkotott jogszabályt a világi törvényektől. Ez tehát nem tévesztendő össze a ius publicum ecclesiasticummal (diritto ecclesiastico, derecho ecclesiasastico; droit ecclesiastique; ecclesiastical law; Staatskirchenrehts), amely fogalom az állami egyházjogot – vagyis a világi jogalkotó által az egyházak státuszával és működésével kapcsolatos állami jogszabályokat – jelöli. Általánosságban a keresztény egyházak egyházjogon a vallási közösség belső – saját maguk által alkotott – normarendszerét értik, míg a nem keresztény egyházak és vallási közösségek esetében mindazt a belső szabályt, ami a vallási közösség saját szokásain alapul, és belső életét szabályozza, ellentétben a külső – uralkodói, állami stb. – hatóság normáival, azaz a külső egyházjoggal.
Tovább a szócikkreAz élet védelme olyan alapjog, amely egyúttal alapfeltétele is más jogok érvényesülésének. Az emberi élet tisztelete és védelme filozófiai és teológiai alapokra épül, és a számos más jog forrása és előfeltétele is egyben. Mind az alapjogok, mind az egyetemes emberi jogok része, ezért egy rövidebb általános kitekintés után térünk rá az alapjogi keretekre, illetve az emberi élethez való jog és más jogok kapcsolatára. A magyar jogelméletben és alkotmányos gyakorlatban az emberi élet tisztelete a legszorosabb kapcsolatban az emberi méltóság tiszteletével áll. A legújabb biotechnológiai beavatkozásoknak köszönhetően mind az élet határainak, mind pedig az emberi test határainak a kérdése ma már élénk viták kereszttüzébe került. Ezeken a határterületeken keletkezik a legtöbb jogvita manapság, ezért e fejezetben ezekre a kihívásokra is kitérünk. Az élet kezdete és vége medikalizálódott a mesterséges reprodukciós eljárások és a mesterséges életfenntartó kezelések révén. Az emberi jogi dokumentumok mellett a bioetikára vonatkozó dokumentumok az emberi lény fogalmát is használják, tovább tágítva ezáltal a védelmi kört.
Tovább a szócikkreA büntetőhatározatok végrehajtása során az Alaptörvényben meghatározott alapvető jogok, valamint az egyéb jogok és kötelezettségek rendszere átalakul, egyes jogosultságok a fogvatartás tényéből következően csak korlátozottan érvényesülhetnek vagy módosulnak, mások azonban teljesen megszűnnek. Helyükbe ideiglenesen, a fogvatartás fennállásáig sajátos jellegű, a büntetés-végrehajtási jogviszonyhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek kerülnek. Az elítéltek jogi helyzetének tartalmát a büntetés-végrehajtás kettős célja együttesen determinálja: az elítéltek életkörülményeinek kontrollálása és a szabad társadalmi léthez közelítő feltételek megteremtése, a büntetés-végrehajtási intézet rendjének és biztonságának egyidejű figyelembevétele mellett. Az elítéltek jogi helyzetét érintő jogalkotói, jogalkalmazói és társadalmi elvárások diverzifikáltak, ezért a büntetés-végrehajtási jog tudományának e szegmense a jogtudományi diskurzus állandó napirenden tartott tárgya.
Tovább a szócikkreAz emberi méltósághoz való jog egy különleges alapjog. A különlegessége a védett értékből fakad, az emberi méltóságból, amely a maga teljességében a jog eszközeivel nem határozható meg. Az alkotmányok és nemzetközi egyezmények, valamint a hozzájuk kapcsolódó joggyakorlat – az egyes filozófiai elméletekkel szemben – az emberi méltósághoz való jog tartalmának pozitív meghatározása (védett életszféra) helyett a negatív megközelítést alkalmazza, vagyis az emberi méltóságnak a történelem során megtapasztalt megsértéséből kiindulva bizonyos magatartásokat megtiltanak (halálbüntetés, kínzás, embertelen, megalázó bánásmód és büntetés). Az emberi méltósághoz való jog különlegessége abban is megnyilvánul, hogy a többi alapjog lényeges tartalmának részét képezi és nem korlátozható. Ennek megfelelően az emberi méltósághoz való jog tartalma résztartalmakból áll. A jogirodalomban egyetértés van abban, hogy az emberi méltósághoz való jog biztosítja az egyén testi-lelki integritását, a szellemi-erkölcsi személyiség identitását, az emberek alapvető jogegyenlőségét és a megélhetéshez szükséges létminimumot.
Tovább a szócikkre1945-ig nem létezett a háborúindításra vonatkozó nemzetközi jogi tilalom, a háborúindítás joga az állami szuverenitás immanens részét képezte. Bár a XX. század első felében több próbálkozás is volt a háborúindítás korlátozására, csak a második világháború rettenetei következtében váltotta fel a háborúindítás részleges tilalmát az erőszak általános tilalmának rendszere. A jus cogensnek is minősülő tilalom mellett csupán két szűk kivételt fogadott el a nemzetközi közösség: az ENSZ Biztonsági Tanácsa által engedélyezett fegyveres erővel járó intézkedések körét és az önvédelem jogát. A XXI. századi kihívások közepette a legégetőbb kérdés az, hogy hogyan sikerül olyan jogdogmatikailag is megfelelő választ találni, amely a nem állami szereplők, a drónok és a kibertámadások korában egyszerre képes az általános erőszaktilalom fenntartására és az államok biztonsági igényeinek kielégítésére.
Tovább a szócikkreMagyarország 2004. május 1-je óta tagállama az Európai Uniónak – azóta az EU-jog hazánkban is érvényesül. Az Európai Unió joga érvényét és alkalmazását tekintve is eltér mind a nemzetközi jogtól, mind a tagállamok belső jogától. Mivel az alkotmányi szabályok nem rendelkeznek részletesen az Európai Unió joga és a magyar jog kapcsolatáról, ezért ennek bemutatásához az alkotmánybírósági gyakorlat jelent támpontot. Bár a magyar Alkotmánybíróság gyakorlata e tekintetben nem minden kérdésben ad egyértelmű választ, többé-kevésbé visszaigazolja azt a tagállamokban általában követett trendet, hogy (alkotmány alatti) belső jogszabály uniós (közösségi) jogba ütközése, másodlagos uniós jogszabály implementálásának megfelelősége és uniós jogból következő jogalkotási feladat elmulasztása nem alkotmányossági kérdés. Az ilyen konfliktust az uniós jog elsőbbségének elve alapján az Európai Unió Bírósága oldja fel. Alkotmányi norma és uniós norma esetleges konfliktusa esetén a helyzet differenciáltabb: más tagállami alkotmánybíróságok példáját követve úgy tűnik, a magyar Alkotmánybíróság is csupán fenntartásokkal, korlátozásokkal ismeri el az elsőbbséget.
Tovább a szócikkreAz iszlám jog (sarí’a) olyan speciális jog, mely nem területhez, hanem személyhez kapcsolódik. A világ bármely részén köti a hívőket, függetlenül attól, hogy az adott államban elismert vagy csak nemhivatalos státuszban van. Az iszlám jog összetettségét mutatják a szunnita és a síita jogfelfogás eltérő vonásai, valamint a szunnita iszlámon belül az egyes iskolák közti eltérések okai és mibenléte. Mivel az iszlám világán belül nincsen jogalkotás, így a jognak magának nincs is története, csak a jogtudománynak van. Ez a történet felöleli az iszlám előtti Arábia szokásainak beépítését éppúgy, mint a jogforrástan kidolgozását, az értelmezési technikák kimunkálását és az egyes iskolák közti határok kirajzolását. Tanulmányozásakor figyelmet kell fordítani a hagyományos iszlám jog klasszikus szociális és politikai kereteire, valamint a modernizációjára tett kísérletekre és a hibrid megoldásokra (Anglo-Muhammedan law) is. Ennek keretében fény derül arra, hogy az iszlám jog rendkívül rugalmas és nagyon sokszereplős rendszer, melyben a modernitás kérdéseire a végső válasz az aktorok akaratán, nem pedig egy tévesen feltételezett merev normativitáson nyugszik.
Tovább a szócikkreAz ókori zsidó joghoz két aspektusból közelíthetünk: történeti és jogelméleti oldalról. A történelmi megközelítés a kezdetektől kíséri végig a zsidó jogot a Talmúd összeállításának koráig, mely ugyan későbbi, mint az Európában szokásos ókorfelfogás (476), ám ennek az évszámnak a zsidó jog szempontjából nincs jelentősége, a Talmúd ellenben mérföldkő. A törzsi hagyományok sajátosságai, a lassan kialakuló központosítás vallási és jogi hatásai (Jeruzsálem), a babiloni fogság következményei, a szaddúceusok és a farizeusok közti különbségek és azok a folyamatok, melyek a Misna és a Talmúd összeállításához vezettek a késő ókorban – meghatározók. A zsidó jog önképének központi eleme a jog kinyilatkoztatott jellege és a jogtudomány minden mást elhomályosító jelentősége. E körben ki kell emelni a jog rabbinikus felfogású teológiájáról, az alkalmazott értelmezési módszerekről, a halakha és az aggada összefüggéseiről, valamint a rabbinikus jogtudomány értekezési és vitakultúrájáról vallottakat.
Tovább a szócikkreAz oktatáshoz való jog az alapjogok második generációjához tartozó alapvető jog. Tartalmában nagymértékű eltérést mutat az oktatás két fő területére, a közoktatásra és a felsőoktatásra vonatkozó szabályozás. A közoktatás – különösen az alapfokú (elemi) oktatás – esetében a legfontosabb követelmény a mindenki számára ingyenesen hozzáférhető oktatás, amelyet a tankötelezettség bevezetésével kívánnak kiterjeszteni mindenkire. A közoktatás intézményrendszerében egyaránt megtalálhatók állami és nem állami intézmények; a nem állami intézmények szabad alapításának lehetőségét biztosítani kell, míg az állami intézmények esetében az államnak kötelessége mindenki számára hozzáférhető intézményekben a világnézetileg semleges oktatást biztosítani. A felsőoktatásban való részvétel csak azokat illeti meg, akiket képességeik erre alkalmassá tesznek, esetükben nem követelmény az ingyenes hozzáférhetőség sem. A felsőoktatás területén érvényesül a maga teljességében a tanítás és a tanulás szabadsága, amely szoros összefüggésben áll a tudomány szabadságával is. A tanszabadság elvéből vezethető le a felsőoktatási intézmények autonómiájának követelménye is. Az ebben a szócikkben foglalt információk alapvetően a szekuláris állammodell szerint működő országok viszonylatában érvényesek. Azokban az országokban, ahol az egyház vagy vallás meghatározza az állam működését, az itt írt alapelvek nem érvényesülnek.
Tovább a szócikkreAz uniós jog – amely a tagállamok jogrendszerének is része – a tagállamok és magánszemélyek számára kötelezettségeket és jogokat egyaránt megállapít. Ezek túlnyomórészt „önkéntes jogkövetés” útján érvényesülnek. Az uniós jog kikényszerítése, vagy másképpen az uniós jog megsértésével szembeni fellépés egyrészt az Európai Unió erre jogosított szervei (az Európai Unió Bírósága, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank) által, másrészt a tagállamok jogkikényszerítésre felhatalmazott közigazgatási szervei (adóhatóságok, vámszervek, rendőrség) és bíróságai által történik. A tagállamok jogsértéseivel szembeni fellépés „klasszikus” eszköze az ún. kikényszerítési eljárás, amelyet a Bizottság indít, és ha nem sikerül „tárgyalásos” megoldást találni, akkor az EUB elé kerül az ügy. Az EUB végső soron pénzügyi szankciót is kiszabhat a jogsértő tagállamra. További eljárások a tagállammal szemben: az EU értékei megsértésével kapcsolatos „EUSZ 7. cikk szerinti eljárás”, az EU pénzügyi érdekeit védő „jogállamisági mechanizmus”. A jogsértő uniós aktusokkal, illetve mulasztásokkal szemben az Európai Unió Bírósága előtt lehet pert indítani. A vállalkozások versenyjogi jogsértéseivel szemben a tagállami versenyhatóságok és a Bizottság léphetnek fel. Eljárásuk felett az EUB, valamint a tagállami bíróságok gyakorolnak bírói ellenőrzést. Fontos tudni, hogy magánszemélyek uniós jogaik kikényszerítése érdekében csak rendkívül kivételes esetben fordulhatnak az EUB-hez, hiszen általában nincs keresetindítási jogosultságuk.
Tovább a szócikkre