Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia célja a teljes magyar jogtudomány aktuális tudásállapotának bemutatása és minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, megbízható tudásbázis megteremtése a magyar jogi kultúra fejlesztésének érdekében. A tanulmányok szakmailag lektoráltak.
Az Enciklopédia létrehozását eredetileg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének munkatársai kezdeményezték, azt a nyolc hazai jogtudományi egyetemi kart tömörítő Jogász Dékáni Kollégium szakmai támogatásáról biztosította. Az Enciklopédia kiadója 2017 és 2019 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, valamint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának társfinanszírozásával. 2020-tól az ORAC Kiadó (akkori nevén HVG-ORAC Kiadó) gondozásában, 2021-től az ORAC Kiadó és a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete közös kiadásában jelenik meg. Az Enciklopédia elérhető az ORAC Kiadó Szakcikk Adatbázis szolgáltatásával is.
A számvevőszék az állami ellenőrzés legfőbb szerve. Az intézménytípus a parlamenti ellenőrzés alapintézménye, feladata a közpénzek kezelésének és felhasználásának, valamint a közvagyon kezelésének, védelmének és hasznosításának ellenőrzése. A számvevőszék által végzett külső ellenőrzés a közpénzügyek teljes spektrumára kiterjed, és a szervezet a megállapításaival, javaslataival, tanácsaival a parlamenten, annak bizottságain és az ellenőrzött szervezetek munkáján keresztül a jól irányított állam működéséhez kíván hozzájárulni. Ennek érdekében sajátos jogállással és függetlenségi garanciákkal rendelkezik az államszervezeten belül, és általános hatáskörrel végzi a közpénzekkel és az állami, valamint – a számvevőszéki modellek többségében – az önkormányzati vagyonnal való felelős gazdálkodás ellenőrzését, azaz ellenőrzést végezhet mindenütt, ahol közpénzt használnak fel vagy közvagyont kezelnek. Operatív eszközökkel ugyanakkor nem vagy csak korlátozottan rendelkezik a közpénzek gazdaságos felhasználása és az okszerű, takarékos és a jogszabályoknak megfelelő gazdálkodás kikényszerítésére, így leginkább az állam „pénzügyi lelkiismeretének” tekinthető.
Tovább a szócikkreA katolikus egyház vallási közösség. Saját jogrendjén belül a megkeresztelt ember minősül személynek, bár bizonyos viszonylatokban mások is gyakorolhatnak egyes jogokat. Ha a személyiség az egyházban is teljes általánosságban a puszta jogalanyisággal volna azonos, akkor ellentmondásnak tűnhetne, hogy hogyan lehetnek jogaik nem létező alanyoknak. A megkeresztelt, de a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő személyekre csak bizonyos kötelességek és jogok vonatkoznak. A kánonjog ismeri a jogi személyeket is. Ezek nem csak személyek, hanem dolgok együttesei is lehetnek. A katolikus egyházjog különbséget tesz a hivatalos és a magán jogi személy között. Csak az előbbiek cselekszenek az egyház nevében, csak az ő javaik számítanak egyházi javaknak.
Tovább a szócikkreA szerzői jog alapvető célja egyfelől, hogy elismerje az alkotók munkáját és ösztönözze az alkotómunkát. Másfelől fontos célja az is, hogy a közönség számára a lehető legszélesebb körű hozzáférést biztosítsa az alkotásokhoz, a tudáshoz, az információkhoz. Az e célok, fő érdekek közötti egyensúlykeresés határozza meg a szerzői jog történetét és mai szabályozását is. Ebben az egyensúlykeresésben rendkívül fontos szerepe van a szerzők számára biztosított vagyoni és személyhez fűződő jogoknak és e jogok dinamikájának. A kétféle jog fejlődése és dominanciája a szerzői jog története során mindig eltért egymástól, és ez ma is így van. Ugyanakkor fontos, hogy a személyhez fűződő és a vagyoni jogok egymás nélkül nem, csak egymásra tekintettel tudnak érvényesülni, még ha ez a gyakorlatban nem is mindig tűnik ki. Bár a kétféle jogosultság természete, tartalma és szerepe eltérő, egymással mégis nagyon szoros kapcsolatban állnak, hiszen mindkét jogosultsági kör legfőbb célja, hogy a szerzőnek megfelelő és méltányos védelmet biztosítson, csak éppen más-más vonatkozásban.
Tovább a szócikkreMindenki jogosult arra, hogy a személyiségével saját maga rendelkezzen és ennek tiszteletben tartását másoktól megkövetelje. Ha mégis megsértik valakinek az emberi méltóságát vagy az azon alapuló valamely nevesített személyiségi jogát, úgy a sérelmet szenvedett fél jogosult a Polgári Törvénykönyvben meghatározott jogkövetkezmények – egyrészt a felróhatóságtól független szankciók: így a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítása, a jogsértés abbahagyása, a további jogsértéstől eltiltás, elégtétel adása, a sérelmes helyzet megszüntetése, a jogsértéssel elért vagyoni előny árengedése; másrészt a szubjektív szankciók: így a sérelemdíj és a kártérítés – érvényesítésére. A személyiségi jogvitákon alapuló polgári perek számos olyan sajátossággal bírnak, amelyek eltérnek az általános, a vagyoni igények érvényesítése iránti peres eljárások megoldásaitól. Több eljárási szabályt a személyiségi jogi perekben eltérően kell értelmezni, biztosítva ezáltal a különösen érzékeny jogviták hatékony elbírálását. Egyes kiemelt, különleges jogvédelmet megvalósító személyiségi jogi pereket – a sajtóhelyreigazítási pereket, a „képmáspereket” és a „gyűlöletbeszéd-pereket” – pedig a jogalkotó különleges perként is szabályoz, ezekben az általános perrendtől számos részben lényegesen eltérő eljárási eszközöket alkalmazva.
Tovább a szócikkreA mai jogban a szerződést két vagy több fél egybehangzó akaratnyilatkozataként szokás meghatározni. Hosszú idő volt szükséges azonban ahhoz, hogy eddig eljusson a jogtudomány. E cikk célja a szerződés fogalmának e fejlődését áttekinteni. Az ókori római jogban rendkívül sok formális elmet megköveteltek ahhoz, hogy a puszta akaratmegegyezésnek jogilag kötelező ereje legyen. A középkorban az egyetemi jogászság munkálkodásának nyomán ez a formális szerződéstan teljesen átalakult. A középkori jog (ius commune) alakította ki a pactum vestitum fogalmát, a pacta sunt servanda elvét, és az ún. causatant, amelynek részletes bemutatása e cikk feladata.
Tovább a szócikkreA szerzői vagyoni jog lényegi eleme, hogy a szerző – azon túl, hogy maga kizárólagosan jogosult a műve egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására – jogosult minden egyes felhasználás engedélyezésére is. Ennek az engedélyezésnek az eszköze a felhasználási szerződés. A felhasználási szerződéssel a szerző engedélyt ad a műve felhasználására, amelynek ellenpontjaként a szerződés felhasználási jogot hoz létre a felhasználó oldalán, amiért ellenszolgáltatásként a felhasználó főszabály szerint jogdíjat köteles fizetni. Jelen szócikk nem csupán a törvényi szabályokat ismerteti, hanem gyakorlati útmutatóul szolgál a magyar szerzői jog szabályai szerinti felhasználási szerződések megírásához és értelmezéséhez egyaránt. A szócikk először meghatározza a felhasználási szerződés fogalmát, majd sorra veszi a szerződés lényeges elemeit (a szerződésben részt vevő felek, a szerződés közvetett és közvetlen tárgya, a szerzői jog). A felhasználási szerződést alapvetően a szerződési szabadság polgári jogi alapelve szerint lehet megkötni, azonban a szerzői jogi törvény tartalmaz eltérést nem engedő és az értelmezést segítő rendelkezéseket is, ami kiemeli ezt a szerződéstípust a polgári jog egyéb szerződései közül. A szócikk részletesen bemutatja a törvényi diszpozitív és kógens szabályokat. Kitér az uniós szerzői jogi reform nyomán 2021-ben bevezetett újabb rendelkezésekre és a felhasználási szerződések egyes típusaira is (kiadói szerződés, tartalommegosztó szolgáltatók által kötendő felhasználási szerződés, szoftverlicencia). A szócikk zárásként utal arra, mennyiben alkalmazhatók a felhasználási szerződés szabályai más szerződéseknél.
Tovább a szócikkreA szerzői kizárólagos jog egyik legfontosabb korlátja a kivételek és korlátozások csoportja. A kivételek és korlátozások az engedélyezési jognak jellemzően valamely általános társadalmi érdek teljesülése céljából történő szűkítései. Feltételeik teljesülése esetén a felhasználó mentesül az engedélyszerzési kötelezettség alól és kivétel esetében a jogdíjfizetéstől is. A szócikk a kivételek és korlátozások nemzetközi, uniós és magyar szabályozását tekinti át.
Tovább a szócikkreA szerzői jog a szerzőt megillető személyhez fűződő és vagyoni jogokat foglalja magában. Vagyoni jogok alatt értjük azokat a szerzőt illető kizárólagos jogokat, amelyek a mű felhasználásának engedélyezését jelentik. A vagyoni jogok gyakorlása főszabály szerint a szerző kizárólagos joga, így a szerzői jog szabályai szerint a szerzői jogi jogosultnak a mű minden egyes felhasználását engedélyeznie kell. A vagyoni jogok kizárólagossága tehát azt jelenti, hogy a szerző(i jogi jogosult) ellenőrzése alatt tarthassa a mű felhasználását. A mű felhasználásáért cserébe a szerzőt (halála után örökösét) díjazás illeti meg. A vagyoni jogok mindaddig a szerzőnél – és a szerző halála után leggyakrabban az örökösénél – maradnak, amíg a mű védelmi ideje fennáll. A szerzői jogi törvényünk példálózó jelleggel sorolja fel a leggyakoribb felhasználási formákat és ezáltal a szerzőt megillető vagyoni jogokat. A vagyoni jogok közé soroljuk a többszörözés, terjesztés, nyilvános előadás, nyilvánossághoz közvetítés, átdolgozás, kiállítás, merchandising és a sajátos cím felhasználásának engedélyezését.
Tovább a szócikkreA szociális jogok az alapjogok olyan csoportja, amelynek kiterjedése és alapjogi jellege vitatott a szakirodalomban. Beszélhetünk szűkebb és tágabb értelemben felfogott szociális jogokról. Tágabb értelemben a szociális jogok felölelik a második generációs jogokat és nemzetközi szinten számos olyan jogot, amelyet újabb generációsnak nevezhetünk (ruházkodáshoz való jog, az alultápláltság és éhezés elleni védelem stb.). Ha a szociális jogokat szűkebb értelemben fogjuk fel, és figyelembe vesszük azok funkcióját, kapcsolatát az emberi méltósághoz való joggal, továbbá azt, hogy az európai alapjogi térben ezek érvényesítésére törekszenek, akkor az alapjogi jelleg megállapítható. Az így értelmezett szociális jogokra jellemzően akkor lehet hivatkozni, ha az egyén rajta kívül álló okból olyan előre meghatározott helyzetbe kerül (árvaság, betegség, munkanélküliség stb.), amely végső fokon az emberi mivoltát oly módon és mértékben veszélyezteti, hogy azt más létező alapjog nem képes védeni. A magyar felfogás – mind a szakirodalomban, mind az alkotmánybírák körében – inkább arra hajlik, hogy a szociális jogok nem tekinthetők alapjogoknak, azok nem kikényszeríthetők. Az alkotmánybírósági megközelítés az Alkotmány fennállásának húsz éve alatt három szakaszon ment keresztül, és úgy tűnt, hogy a szociális jogoknak az emberi méltósághoz való joghoz kapcsolásával az európai trendhez igazodik. Ez az igyekezet és felfogás azonban megtört az Alaptörvény hatálybalépésével. A kialakuló új gyakorlat nem illeszkedik sem a nemzetközi folyamatokba, sem a szociális jogokkal kapcsolatos alkotmányjogi vagy tágabb közjogi és a szakmai megfontolások alakuló trendjébe.
Tovább a szócikkreA szokásjog többértelmű kifejezés, mert jelenti egyfelől a különböző természeti népek szokásait, másfelől az állami szervek, elsősorban a bíróságok szokásait, ami jogszabályok következetesen azonos értelmezésében nyilvánul meg. A történelem kezdetén valamennyi nép társadalmi együttélését a szokásjog szabályozza, ezért ez tekinthető történetileg a kezdeti állapotnak. Ott, ahol a szabályok alkotását az államok váltották fel, a szokásjogok jelentősége visszaszorult, máshol azonban máig fennmaradt. Ilyen helyeket ma elsősorban Ázsiában és Afrikában találunk, ahol a vidéki lakosság túlnyomó többsége manapság is saját szokásjogi hagyományát részesíti előnyben. A kortárs szokásjogok feltárása a jogantropológia kutatási területe, amely az elmúlt évtizedben számos hasznos etnográfiai adatot gyűjtött össze. Ezek összehasonlító elemzéséből megállapítható, hogy a helyi különbségek ellenére sok hasonlóság mutatkozik az egyes népek szokásjoga között, különösen a vérbosszú, a családszerkezet, a házasság és az öröklés, valamint az ezeket átható mágikus gondolkodás tekintetében.
Tovább a szócikkreA sztrájk a munkavállalók közös gazdasági és szociális érdekeinek biztosítására szolgáló, időleges munkabeszüntetés. A munkabeszüntetés célja, hogy a munkavállalók kikényszeríthessék valamilyen követelésük teljesítését, illetve ellenállásukat fejezzék ki valamivel szemben, vagy így nyilvánítsák ki sérelmüket, esetleg más munkavállalókat támogassanak követeléseikben vagy szolidaritást vállaljanak azokkal sérelmeikben. A sztrájk alapjog, de nem korlátozhatatlan, bizonyos esetekben jogszerű lehet a teljes tilalom is. Számos oka lehet annak, hogy a munkavállalók kollektív akciókhoz folyamodnak. A leggyakoribb ok, hogy a munkáltatókkal folytatott kollektív tárgyalások megakadnak. A sztrájk ekkor az utolsó jogszerű eszköz lehet arra, hogy a munkavállalók a munkaviszonnyal kapcsolatos érdekeiket, mint például a munkabérek emelése vagy a munkafeltételek javítása, érvényesíthessék. A sztrájk továbbá válasz lehet bizonyos munkahelyi eseményekre, mint például a munkavállalók egészségét és biztonságát fenyegető munkakörülményekre vagy a munkáltatói hatalom visszaélésszerű gyakorlására. Amellett, hogy a tisztán politikai sztrájk a legtöbb országban kifejezetten tilos, a munkabeszüntetés mozgatórugói lehetnek politikai jellegű megfontolások is, ha a munkavállalók szélesebb körű társadalmi és gazdasági érdekeik védelmére vagy előmozdítására törekszenek – például a kormányzati politika elleni tiltakozással vagy azzal, hogy megpróbálják meggyőzni a kormányt, hogy hozzon korrekciós intézkedéseket valamilyen társadalmi vagy gazdasági problémával kapcsolatban. A sztrájkok természetüknél fogva megzavarják a munkabékét és sértik a munkáltató gazdasági érdekeit, ugyanakkor gazdasági és társadalmi hatásuk jelentős lehet. A jogszerű sztrájkkal a munkáltatónak és egyéb érintetteknek (például a lakosságnak) okozott károkozás is jogszerű, sőt, ha nincsen ilyen hatása, akkor valójában a munkabeszüntetés nem képes elérni a célját. Ugyanakkor a sztrájk minden esetben békés tiltakozási forma, nem valósíthat meg erőszakos cselekményt, hiszen a munka fel nem vétele jelenti a tiltakozást. A jogszerű sztrájkban való részvételért a munkavállalókkal szemben semmilyen hátrányos munkáltatói intézkedés nem alkalmazható, ugyanakkor a sztrájk idejére munkabér sem jár.
Tovább a szócikkreAz alkotmányjog legjelentősebb alapkérdései közé tartoznak a hatalom eredetével, alanyával, jellemzőivel, működésével, korlátozásával kapcsolatos problémák. Ezeket a kérdéseket a szuverenitás fogalma alá szokás sorolni, amely azonban korántsem konszenzusos kifejezés. Eltérő jelentést és jelentőséget tulajdonít neki a politika és a jog: az előbbi a hatalomra vonatkozó tényeknek, míg az utóbbi a hatalom jogi szabályozottságának és kötöttségének relevanciáját hangsúlyozza. A legfontosabb előírásokat az adott állam alkotmánya rögzíti, amikor megjelöli a hatalom eredetét, forrását és meghatározza a hatalom gyakorlásának legfontosabb jogi kereteit. Míg a hatalom alanyának (tulajdonosának) megjelölése a szuverenitás valamely formájának kinyilvánítását jelenti, addig a hatalom működésére, gyakorlására vonatkozóan formalizált keretet alakít ki az alkotmány. Ennyiben az alkotmányjog jelenti a szuverenitás és a hatalomgyakorlás jogi alaprendjét, azt az ideális esetben demokratikus és konszenzusos folyamatokban kialakított konkrét rendet, amelyet az adott politikai közösség működésének kereteként ismer el. A kortárs alkotmányjog a szuverenitás három megnyilvánulását szabályozza: a népszuverenitást, a jogszuverenitást és az állami szuverenitást. Az utóbbival összefüggésben lényeges kérdés a tartalmát jelentő felségjogok – alkotmányos hatáskörök – gyakorlásának módja, amelyet a nemzetközi és nemzetek feletti – elsősorban az európai uniós – együttműködés döntő módon befolyásol.
Tovább a szócikkre