Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia célja a teljes magyar jogtudomány aktuális tudásállapotának bemutatása és minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, megbízható tudásbázis megteremtése a magyar jogi kultúra fejlesztésének érdekében. A tanulmányok szakmailag lektoráltak.

Az Enciklopédia létrehozását eredetileg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének munkatársai kezdeményezték, azt a nyolc hazai jogtudományi egyetemi kart tömörítő Jogász Dékáni Kollégium szakmai támogatásáról biztosította. Az Enciklopédia kiadója 2017 és 2019 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, valamint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának társfinanszírozásával, 2020-tól a HVG-ORAC Kiadó gondozásában jelenik meg. Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia alapító szakmai partnere a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete.

Egyéb érdekeltek

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Egyenértékűség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Egyenlőség

Szerző(k): BERKES Lilla Rovat: Alkotmányjog

Az egyenlőség fogalma ahhoz a gondolathoz kapcsolódik, hogy azokat, akik azonosak, azonos módon kell kezelni, míg akik eltérők, eltérőként. E gondolat a tradicionális egyenlőségfelfogás lényege, és egyike a nyugati civilizáció legalapvetőbb tanainak. Jelentőségét az adja, hogy összekapcsolódik az igazságosságra törekvés követelményével. Az egyenlőség megjelent már az antikvitásban, a keresztény filozófiában és legkésőbb a francia forradalom óta a politikai közösségek vezető gondolata, amelyet ugyanakkor viták öveznek. A politikai filozófiában számos egyenlőségfogalom létezik, tovább konkretizálva az egyenlőség meghatározását: az alapvető kérdések közé tartozik, hogy pontosan kiket, milyen tulajdonságaik alapján, miért éppen e tulajdonságaik alapján, mi célból, milyen jogaikban, miért pont ezekben a jogaikban kell egyenlőnek tekinteni, és mindezt hogyan lehet megvalósítani. Noha az egyenlőség a filozófiában régóta jelen lévő fogalom, a társadalmi – fajon, nemen, valláson stb. alapuló – egyenlőtlenségek lebontásának a jogban, illetve a politikában való tényleges megjelenése kései. Az egyenlőség írott jogban megjelenő egyik formája a törvény előtti egyenlőség, melynek értelmében ha egy adott jogszabályi rendelkezés alkalmazandó, azt mindenkire egyenlő módon alkalmazzák. Az egyenlőségből fakad az indokolatlan diszkrimináció tilalma, vagyis hogy a jogot szigorúan csak azokra nézve alkalmazzák, akik annak tényleges címzettjei, az egymással összehasonlítható helyzetben lévőket egyformán kezelje a jog, az eltérő helyzetben lévőket pedig eltérő módon. Míg a jogegyenlőség formális egyenlőség, mindenki számára ugyanazon jogok biztosítását követeli meg, tekintet nélkül a meglévő különbségekre, addig az esélyegyenlőség lényege a védett tulajdonságuk miatt hátrányos helyzetben lévők előnyben részesítése pozitív megkülönböztetés, esélykiegyenlítő intézkedések (például kvóták, irányelvek alkalmazása) révén. Megkülönböztethető még az eljárási egyenlőség, amely az eljárásban részt vevő felek közötti egyenlőséget foglalja magában (például az alperes és a felperes egyenlő eljárási jogai, vagy az azonos típusú felek egyenlő eljárási jogai). Az egyenlőség biztosítása alapvetően az állammal szembeni követelményként jelent meg a modern alkotmányokban és a nemzetközi dokumentumokban, az alapjogokban való egyenlőséget magában foglalva, de mára jelen van a minden jogban való egyenlőség gondolata is, és egyre több országban nem állami szereplők is a követelmény címzettjeivé váltak.

Tovább a szócikkre

Egyesülés

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Egyesülési jog

Szerző(k): DOJCSÁK Dalma Rovat: Alkotmányjog

Az egyesülési jog alkotmányos alapjog, amelynek köszönhetően a polgárok saját céljaikra az államtól független, civil szerveződéseket hozhatnak létre és működtethetnek. Az egyesülési jog azt is biztosítja a polgárok számára, hogy az állam jogilag elismerje az így létrejövő egyesületeket. Az egyesülési jog keretében alapított szervezetek nem profitszerzési céllal működnek, gazdasági tevékenységet csak korlátozott körben, a szervezet céljával összefüggésben végezhetnek. Az egyesülési jog gyökerei kettősek: az emberi méltósághoz való jogból és a véleménynyilvánítás szabadságából is fakadnak. Az egyesülési jog nem korlátozhatatlan alapjog; közhatalmi tevékenység végzésére, a demokratikus jogállam aláásására és mások jogainak megsértésre irányuló tevékenységet nem lehet egyesületi formában végezni. Az egyesülési jog két fő szabadságot foglal magában: az egyesületalapítás és az egyesülethez való csatlakozás szabadságát. Az egyesülési jog alapján létrejött szervezetek önigazgatás keretében saját maguk döntenek a működésükről, de állami szervek ellenőrzik, hogy ez az önigazgatás a jogszabályokban előírt keretek között mozog-e. Amennyiben a szervezet törvénysértő módon működik, kötelezhető a törvényes működés helyreállítására, de végső soron akár fel is oszlatható. Magyarországon a következő formákban működik a legtöbb, egyesülési jog alapján létrejött szervezet: egyesület, alapítvány, párt, szakszervezet, vallási közösség (egyház).

Tovább a szócikkre

Egyesület

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Egyetemlegesség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Egyezség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Egyházi anyakönyvek

Szerző(k): SZUROMI Szabolcs Rovat: Egyházjog

Már a III. századtól számos adatunk van a keresztelések és a halálozások regisztrálására a templomokban. A XIII. századtól széles körben elterjedt plébániai gyakorlatot a Trienti Zsinat teszi kötelezővé 1563-ban, és az további – elsődlegesen szentségek felvételére vonatkozó – adatoknak a plébániai anyakönyvbe (liber paroecialis) történő rögzítésével egészült ki 1614-től. Az egyházi levéltárak állományának legnagyobb részét így az anyakönyvek, a házassági peres iratok, vagy más, egyházi közérdeket érintő dokumentumok alkotják. Az ilyen iratok kezelésénél hangsúlyosan ügyelni kell az egyház belső jogának a megtartására, különös tekintettel az illetékes megyéspüspök, érsek, vagy szerzetesi nagyobb elöljáró engedélyezési jogkörének teljes mértékű tiszteletben tartására, valamint az esetleges kötelező állami jogszabályok maradéktalan követésére. A történeti és az egyes intézmények mindennapi működéséhez szükséges aktív levéltári anyag számos egyházi intézményben, sajátosan pedig a plébániákon együtt, illetve vegyesen található, ezek felügyelete a területileg illetékes megyéspüspök kompetenciájába tartozik. Ennek a megfelelő rendezésre mind a mai napig több egyetemes és részleges egyházi norma született.

Tovább a szócikkre

Egyházi hivatal

Szerző(k): ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

A katolikus egyház számára szükséges állandó feladatkörökbe szervezni olyan funkciókat, melyek alapvető küldetésének teljesítéséhez tartoznak. Ezek kialakítása és betöltése magának az egyháznak a feladata, hiszen másként tevékenységének hitelessége nem garantálható. A felszentelt személyek és a világi hívők hivatalos, az egyház nevében végzett tevékenysége tartós hivatalok formájában is rendezhető, ám ez nem mindig szükségszerű. Sok feladatkör esetén nem nélkülözhetetlen a stabilitás. Más funkciók pedig csupán kapcsolatosak a lelkiekkel, de inkább profán tevékenységet jelentenek. Az egyház javára végzett profán feladatokkal a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő keresztény vagy akár nem keresztény is megbízható. Ám olyankor is, amikor ezt a feladatot katolikus világi látja el, indokolt lehet világi jog szerinti munkaviszony létesítése az egyházi hivatal alapítása mellett vagy helyett.

Tovább a szócikkre

Egyházi közigazgatási peres eljárás

Szerző(k): ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

Az 1983-as Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici, CIC) átdolgozása során javasolták, hogy egyes államok közigazgatási bíráskodásának példáját követve a katolikus egyházban is létesüljenek sajátos bíróságok a közigazgatási intézkedések felülvizsgálatára. A sérelmes intézkedések ellen azelőtt is lehetséges volt és továbbra is működik a közigazgatási felfolyamodás. Ezen túlmenően tervbe vették külön közigazgatási bíróságok alapítását. Mivel azonban az egyházon belül a közigazgatás fogalma sem teljesen azonos az állami jognak ezzel a kategóriájával, a hatalmi ágak modern megkülönböztetése pedig újdonság a kánonjogban, teljes elválasztásuk viszont teológiai okból nem is lehetséges, végül a közigazgatási bíráskodást az egyetemes egyházjog csak az Apostoli Signatura Legfelsőbb Bírósága keretében, egy külön szekcióban vezette be, de nem írta elő az egyes egyházmegyék szintjén.

Tovább a szócikkre

Egyházjog

Szerző(k): SZUROMI Szabolcs Rovat: Egyházjog

Az egyházi (vallási) közösségek kezdettől fogva rendelkeztek jogi jellegű szabályokkal, amit megfelelően jellemez az ókori államok működésének szakrális jogrendje. A meghatározott szervek (tekintélyek) által bizonyos alaki és eljárási feltételekkel alkotott – felfedezett vagy deklarált – normák nem pusztán a személyek és dolgok közötti viszonyokat rendezték, hanem mindennek a Szenthez (sacrumhoz) való viszonyát is. Erre az európai jogrendek létrejöttének folyamatában legfontosabb példa maga a római jog. A kereszténység belső normarendszere a Krisztus nevére megkeresztelkedettek közötti viszonyok rendezésén túl szorosan kötődött Jézus tanításához, cselekedeteihez és az általa alapított szentségek kiszolgáltatásának feltételeihez. Mindezek eredetileg szokásjogi normákat jelentettek, amelyekre mind az izraelita szakrális jog, mind a római jog jelentős hatást gyakorolt a saját belső jogalkotó szervek által létrehozott írott joggal (zsinati, püspöki, pápai jogalkotás). Az egyház saját belső életét szabályozó jogrendjének autonómiája a IV. században elismerést nyert a Római Birodalomban. Az egyház tehát a szakrális jelleget megőrzött, önálló, az egyes államoktól és politikai rendszerektől független normaalkotási hatalommal rendelkezik, és jogosult saját belső jogának az alkalmazására és szankcionálására. Ezt az önálló jogrendszert az egyes történelmi korszakokban különböző mértékben és hatással ismerte el az állami jogalkotás, amely a XVI. századtól fokozatosan alakult át, a jogpozitivizmus általánossá válásával pedig (XVIII–XIX. század) általánosságban az állam és egyház elválasztási modelljétől függött. Így ettől az időszaktól mintegy „metajuridikus” rendszerként tekint az állam az egyes egyházak és felekezetek belső életét szabályozó normarendszerre.

Tovább a szócikkre

Egyházkormányzati hatalom

Szerző(k): ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

A mai kánonjog már kerüli az egyszerű alanyi jogok vagy ontológiai képességek esetében a „hatalom” szó alkalmazását. Ezért a korábbi joghatósági és rendi hatalom fogalma helyébe az 1983-as Egyházi Törvénykönyvben a főként külső, társadalmi szinten gyakorolt egyházkormányzati hatalom és a felszenteltségből fakadó küldetés, képesség és az ennek gyakorlásához olykor szükséges felhatalmazás kategóriája lépett. Az egyházkormányzati hatalom teljes értelemben vett alanya csak felszentelt pap vagy püspök lehet, a vezetés feladatának az egyházi rend szentségével (ordo) fennálló történeti-teológiai kapcsolata miatt. A kormányzati hatalom járhat valamely hivatallal vagy lehet megbízás (delegáció) eredménye. Az újabb kánonjog megkülönbözteti a törvényhozói, bírói és végrehajtó hatalmat, ezek teljes elválasztása azonban teológiai okból nem lehetséges.

Tovább a szócikkre

Egyszerűsített eljárások

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Együttműködési kötelezettség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Elektronikus azonosítás és aláírás

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Elévülés

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Elévülés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Elfogatóparancs

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Előadóművészi teljesítmény

Szerző(k): BÉKÉS Gergely Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Az előadóművészi teljesítmény – az előadás – jogi védelmet élvez, amely jogi természetét tekintve a szerzői jogokkal szomszédos. Előadóművész a színész, az énekes, a zenész, a táncos és más, irodalmi vagy művészeti alkotást, illetve népművészeti alkotást előadó természetes személy. Az előadóművészi jogok – a szerzői jogokkal azonos módon – abszolút szerkezetűek, negatív tartalmúak, ugyanakkor időben korlátosak. Az előadóművészi jogok két nagy csoportra oszthatók, a személyhez fűződő jogokra és a vagyoni jogokra. Az előadóművészi személyhez fűződő jogok annak felügyeletét teszik lehetővé, hogy az előadás miként jelenjen meg a közönség előtt. A vagyoni jogok körébe tartozó kizárólagos jogok és díjigények biztosításának célja, hogy az előadói tevékenység gazdasági értelemben is megtérüljön, ezzel hozzájáruljon ahhoz, hogy az alkotások széles körben megismerhetők legyenek a közönség számára.

Tovább a szócikkre

Előkérdés

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Előkészítő ülés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Előreláthatóság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Előszerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Elővezetés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Előzetes letartóztatás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Elzárás végrehajtása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Energiajog

Rovat: Környezetjog

Tovább a szócikkre

Engedményezés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Épületkár

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Eredetmegjelölések nemzetközi oltalma

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Értékpapírok

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Értelmezés

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Értesítés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Érvényesség

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Európai Közigazgatási Térség

Szerző(k): BALÁZS István Rovat: Közigazgatási jog

Az „Európai Közigazgatási Térség” fogalmának és intézményének kialakulása eredetileg az EU keleti bővítéséhez kapcsolódott, rendeltetése pedig a tagországi működéshez szükséges közigazgatási kapacitás megteremtésének elősegítése volt. Napjainkra ez az európai közigazgatás szempontjából fontos, a tagországok közigazgatási közpolitikájának keretet adó követelményrendszerré vált, mely tartalmilag a tagországok közigazgatási kultúrájára ható közös alapelvek összességét foglalja magában. Ezek közvetlen alkalmazása ugyan ma sem lehet kötelező, mert a tagállamok közigazgatása nem tartozik az EU szabályozási körébe, ám fejlődésük során olyan közös nevezőkké váltak, melyek magukba foglalják az egymástól igen különböző tagországi közigazgatások közös értékeit és orientálni törekszenek azok fejlesztését. Az elmúlt évtizedekben azonban változóban van az Európai Közigazgatási Térség tartalma is. Ennek lényege, hogy a jogilag nehezen értelmezhető „informális acquis communautaires” jogilag is releváns „európai közigazgatási jogi” és „európai közigazgatási” elemekkel bővült. Mindkét fogalom vitatott ugyan a vonatkozó szakirodalomban, de megkerülhetetlenek az Európai Közigazgatási Térség tartalmának meghatározásában. Az európai közigazgatási jognak van egy időben korábban kialakult szűk értelmezése, mely az Európai Unió jogának közigazgatási jognak minősíthető részét érti alatta. A másik, szélesebb értelmezés szerint az európai közigazgatási jognak része az a joganyag is, mely a közösségi jogot és a tagállami közigazgatási jogot összeköti (a harmonizált jog). Bár a két joganyag kétségkívül eltér egymástól, de e felfogás szerint mégis együtt képezik az európai közigazgatási jogot mindazokon a területeken, ahol a közigazgatási joganyag harmonizált és így a közösségi vívmányok része. Az európai közigazgatás a problematika szervezeti aspektusa, mely abból indul ki, hogy az EU és a tagországok vonatkozásában a közigazgatási feladatokat milyen szervek látják el. Az erre felállított tipológia szerint az európai közigazgatásban létezik közvetlen igazgatás, közvetett igazgatás és együttes igazgatás. A közvetlen közigazgatás alatt az EU szervei által végzett közigazgatási tevékenységet értik. Ezek a szervek alapvetően uniós jogi eszközei közül a rendeleteket és a határozatokat alkalmazzák, uniós költségvetésből és uniós köztisztviselőkkel működnek, aktusaik pedig az Európai Bíróság és az európai ombudsman ellenőrzése alatt állnak. A közvetett közigazgatás az EU szempontjából a tagállami közigazgatás által végzett tevékenység. E szervek elsősorban a nemzeti közigazgatási jogot, valamint az uniós rendeletek és határozatok mellett – mint az azokkal érintett, címzett országok hatóságai – az irányelveket alkalmazzák. Az együttes igazgatás pedig a közvetlen és közvetett közigazgatási szervek által osztott hatáskörben végzett tevékenység, mely olyan területekre jellemző, mint a versenyjog, a közös agrárpolitika végrehajtása, valamint maga a kohéziós politika.

Tovább a szócikkre

Európai szabadalmi oltalom

Szerző(k): JÓKÚTI András Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Az európai szabadalmi oltalom az európai regionális iparjogvédelmi együttműködés jegyében létrejött Európai Szabadalmi Egyezmény alapján szerezhető olyan szabadalmi oltalom, amelyet az Európai Szabadalmi Hivatal központosított eljárásban ad meg, de az egyes célzott országokban – az előírt fordítások benyújtásával végzett hatályosításukat követően – a nemzeti szabadalmakkal azonos hatályú szabadalmak „kötegeként” él tovább (bundle patent). Az európai szabadalmakra ennek megfelelően a megadást és hatályosítást követő időszakban mind az oltalom tartalma, terjedelme és korlátai, mind pedig a jogérvényesítés kapcsán – az Európai Szabadalmi Egyezmény korlátozott számú anyagi jogi rendelkezése mellett – a nemzeti szabadalmakra vonatkozó belső jogi rendelkezéseket kell alkalmazni. A gyakorlatban az európai szabadalmi oltalom érvényességének megkérdőjelezése miatt indított megsemmisítési eljárások fórumrendszere is megegyezik a nemzeti szabadalmak kapcsán ugyanilyen hatáskörrel rendelkező intézményekével. Az európai szabadalmak megadását követően, azokkal összefüggésben az Európai Szabadalmi Hivatal előtt csak felszólalási eljárásokat lehet indítani (a megadástól számított kilenc hónap elteltéig), a szabadalmas pedig (időkorlát nélkül) kezdeményezheti az európai szabadalom központi korlátozását vagy megvonását.

Tovább a szócikkre

Európai uniós polgárság

Szerző(k): GYENEY Laura Rovat: EU-jog

Az uniós polgárság a tagállamok állampolgárait megillető jogállás, melyhez az uniós alapszerződésekben meghatározott jogok kapcsolódnak. Az uniós polgárság járulékos jellegű státusz, a tagállamok állampolgársága közvetítésével létezik, ezáltal mindenki uniós polgár, aki valamelyik tagállam állampolgára. A tagállami állampolgárság, így egyúttal az uniós polgárság megszerzésének és elvesztésének feltételeit továbbra is maguk a tagállamok határozzák meg. Az uniós polgárság egyben kiegészítő jellegű jogállás, vagyis nem váltja fel a tagállami állampolgárságot, csupán kiegészíti azt. Az Európai Unió Bírósága kiterjesztő hatályú joggyakorlatának köszönhetően az uniós polgárság mára a tagállami állampolgárok alapvető jogállásává vált, ami rendkívüli jelentőséggel bír a korábban kizárólag gazdasági többletjogosítványokkal felruházott „belső piaci polgárok” helyzetét illetően. Ez az új státusz immár közvetlenül és általánosan biztosítja a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás jogát, miközben bizonyos politikai jogosítványokat is garantál, továbbá lehetővé teszi, hogy az azonos helyzetben lévők állampolgárságuktól függetlenül azonos bánásmódban részesüljenek az alapszerződés hatálya alá tartozó helyzetekben. Az uniós polgárságból fakadó jogok ugyanakkor nem könnyen szakíthatók el a belső piaci gyökerektől, és nehezen öltenek tisztán szupranacionális, azaz nemzetek feletti jelleget.

Tovább a szócikkre

Európai uniós szerzői jog

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Európa Tanács

Rovat: Nemzetközi jog

Tovább a szócikkre