Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia célja a teljes magyar jogtudomány aktuális tudásállapotának bemutatása és minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, megbízható tudásbázis megteremtése a magyar jogi kultúra fejlesztésének érdekében. A tanulmányok szakmailag lektoráltak.

Az Enciklopédia létrehozását eredetileg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének munkatársai kezdeményezték, azt a nyolc hazai jogtudományi egyetemi kart tömörítő Jogász Dékáni Kollégium szakmai támogatásáról biztosította. Az Enciklopédia kiadója 2017 és 2019 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, valamint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának társfinanszírozásával. 2020-tól az ORAC Kiadó (akkori nevén HVG-ORAC Kiadó) gondozásában, 2021-től az ORAC Kiadó és a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete közös kiadásában jelenik meg.

Egyházi közigazgatási peres eljárás

Letöltés PDF-ben
Szerző: ERDŐ Péter
Affiliáció: professor emeritus (PPKE KJPI); az MTA rendes tagja
Rovat: Egyházjog
Rovatszerkesztő: SZUROMI Szabolcs
Lezárás dátuma: 2020.04.15
Idézési javaslat: ERDŐ Péter: „Egyházi közigazgatási peres eljárás” in JAKAB András – KÖNCZÖL Miklós – MENYHÁRD Attila – SULYOK Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Egyházjog rovat, rovatszerkesztő: SZUROMI Szabolcs) http://ijoten.hu/szocikk/egyhazi-kozigazgatasi-peres-eljaras (2021). Konkrét szöveghelyre való hivatkozáshoz javasoljuk a szövegbeli bekezdésszámok használatát, pl. [8] vagy [12]–[18].

Az 1983-as Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici, CIC) átdolgozása során javasolták, hogy egyes államok közigazgatási bíráskodásának példáját követve a katolikus egyházban is létesüljenek sajátos bíróságok a közigazgatási intézkedések felülvizsgálatára. A sérelmes intézkedések ellen azelőtt is lehetséges volt és továbbra is működik a közigazgatási felfolyamodás. Ezen túlmenően tervbe vették külön közigazgatási bíróságok alapítását. Mivel azonban az egyházon belül a közigazgatás fogalma sem teljesen azonos az állami jognak ezzel a kategóriájával, a hatalmi ágak modern megkülönböztetése pedig újdonság a kánonjogban, teljes elválasztásuk viszont teológiai okból nem is lehetséges, végül a közigazgatási bíráskodást az egyetemes egyházjog csak az Apostoli Signatura Legfelsőbb Bírósága keretében, egy külön szekcióban vezette be, de nem írta elő az egyes egyházmegyék szintjén.

1. Elvi alapok

[1] A kereszténység, mint a korabeli zsidóság körében keletkezett vallási mozgalmak általában,[1] kezdeteitől fogva szervezett közösségekben működött, nem csupán strukturálatlan, karizmatikus jelenség volt. Benne egységes, vallási alapú, de a hétköznapi élet nagy részére kiterjedő tekintélye, „hatalma” volt az egyszemélyi vezetőknek (püspökök) és a vezető testületeknek (presbitérium), hasonlóan a zsinagógai közösségekhez.[2] A későbbi évszázadok során a katolikus egyház a benne működő „hatalom” különböző formáinak megjelölésére az egyes korok jogi kultúrájának más és más fogalmait használta fel, de ennek során mindig kereste vallási sajátosságának kifejezését. A II. Vatikáni Zsinat hangsúlyozta a szent hatalom (potestas sacra) egységét, vagyis a tanítói, papi és kormányzói hatalom szerves együvé tartozását[3] és összefüggését az egyházi rend szentségével.[4] Az Egyházi Törvénykönyvnek a zsinatot követő átdolgozása során egyrészt érvényesíteni akarták ezt a teológiai szempontot, másrészt a modern világi jog mintájára bevezették az egyházkormányzati hatalom három klasszikus ágának, a törvényhozói, a bírói és a végrehajtó hatalomnak (potestas exsecutiva) a megkülönböztetését. E hatalmi ágak bizonyos fajainak egyes feladataira ugyan specializált szervek alakulhatnak, de a kormányzati hatalom alapvető szintjein, vagyis a pápa, a püspökök testülete és az egyes megyéspüspökök szintjén a hatalomfajták szükségképpen összetartoznak. Ezért a katolikus egyházban a hatalmi ágak megkülönböztetése esetleg lehetséges, teljes elválasztásuk azonban nem.

2. A közigazgatási bíráskodás bevezetése a kánonjogban

[2] Az 1983-as Egyházi Törvénykönyv végrehajtó hatalomról beszél, nem pedig közigazgatási hatalomról. Ismeri viszont a közigazgatási intézkedés (actus administrativus) fogalmát.[5] A hatályos kánonjog szerint a végrehajtó hatalom intézkedéséből támadt jogvitákban a rendes →bíróságok előtt peres eljárás nem folytatható. Ilyenkor az ügyben – a CIC 1400. kán. 2. § szerint – vagy az egyházi elöljáróhoz mint a végrehajtói[6] és nem mint a bírói hatalom (mellyel egyes elöljárók, például a megyéspüspökök szintén rendelkeznek) hordozójához, vagy közigazgatási bírósághoz lehet fordulni. Ez utóbbi, egyébként meglehetősen különleges esetben külön az ilyen jogviták intézésére felállított (tehát nem rendes) bírói szerv közigazgatási peres eljárást (iudicium contentioso-administrativum) folytat le.

[3] A közigazgatási bíróságok rendszerét – noha ez a tervezetben szerepelt,[7] még az 1982-es Schemában is – a Codex nem hozta létre a részegyházakban. Csupán az Apostoli Signatura II. részlege működik közigazgatási bíróságként, melynek ezt a feladatkört már a Regimini Ecclesiae Universae kezdetű apostoli rendelkezés (1967. VIII. 15, nr. 106: AAS 59 [1967] 921) megadta. A római kúria működésének szabályzata (Const. Ap., Pastor bonus, 1988. VI. 28, Art. 123: AAS 80 [1988] 891–892) az Apostoli Signaturának ezt az illetékességét megerősítette. Kijelentette, hogy az csak a római kúria központi hatóságai által kiadott vagy felülvizsgált egyedi közigazgatási intézkedések elleni felfolyamodások elbírálására terjed ki, mégpedig csupán abból a szempontból, hogy az intézkedés a döntés vagy az eljárás során (in decernendo vel in procedendo) nem ütközött-e törvénybe. Az intézkedés törvénytelenségén kívül ilyenkor a felfolyamodó kérelmére a Signatura a kártérítés ügyében is dönthet. Ugyancsak illetékes a Signatura a pápa vagy a római kúria központi hatóságai által rábízott közigazgatási jogvitákban (1445. kán. 2. §). Törvényhozói jellegű intézkedés törvényessége tárgyában a Signatura illetéktelennek nyilvánította magát (Sign. Ap., Decr. part., 1979. III. 31).[8]

3. Az Apostoli Signatura közigazgatási bíráskodása

[4] Az Apostoli Signatura működését XVI. Benedek pápa újraszabályozta (Motu proprio, Antiqua ordinatione és Lex propria del Supremo Tribunale della Segnatura Apostolica, 2008. VI. 21: AAS 100 [2008] 513–538).[9] A Signatura előtt folyó közigazgatási peres eljárást ugyanez a pápai rendelkezés határozta meg (Lex propria…, Art. 73–105: AAS 100 [2008] 529–534). Az itt lefolytatott közigazgatási peres eljárásokban született egyes döntvények szövegét és kommentárját esetenként kánonjogi szakfolyóiratok közlik.[10]

[5] Közigazgatási bíróságként ítélkezik a Signatura (II. részlege): 1) azokban a hozzá törvényesen felterjesztett vitákban, melyek az egyházi hatóságok közigazgatási intézkedéseiből támadtak; 2) azokban az egyéb közigazgatási vitákban, melyeket a pápa vagy a római kúria központi hatóságai rábíztak; 3) az ezek között a központi hatóságok között folyó illetékességi vitákban (1445. kán. 2. §; Const.Ap., Pastor bonus, 1988. VI. 28, Art. 123: AAS 80 [1988] 891).

[6] Mivel a CIC csupán arról szólt, hogy a Signatura a közigazgatási intézkedésekből támadt, törvényesen elé terjesztett vitákban bíráskodhat, eleinte lehetségesnek tűnt, hogy a Signatura közigazgatási bíráskodása a kúria reformjával szélesebb körűvé váljék. A római kúria korábbi szabályzatának előírása (Const. Ap., Regimini Ecclesiae universae, 1967. VIII. 15, nr. 106: AAS 59 [1967] 921) a Signatura ilyen illetékességét a központi kúriai hatóságok döntéseinek törvényességi felülvizsgálatára korlátozta. Többen arra számítottak, hogy majd lehetőség nyílik arra, hogy a Signatura ne csupán akkor dönthessen, ha előzőleg közigazgatási felfolyamodás után az illetékes római kongregáció már állást foglalt az ügyben, hanem a közigazgatási felfolyamodás helyett is lehet majd a Signaturához fordulni bírói felülvizsgálat végett.[11] Ez a változás azonban nem következett be. A római kúria működését szabályozó 1988-as apostoli rendelkezés megerősítette, hogy a közigazgatási intézkedésekből támadt jogviták csak akkor kerülhetnek törvényesen az Apostoli Signatura elé – s így azokban csak akkor bíráskodhat érvényesen –, ha az illető egyedi közigazgatási intézkedést a római kúria valamelyik központi hatósága hozta vagy vizsgálta felül. Ilyenkor is csak arról dönthet a Signatura, hogy az illető intézkedés a döntéshozatal vagy az eljárás során megsértett-e valamilyen egyházi törvényt (Const. Ap., Pastor bonus, 1988. VI. 28, Art. 123 § 1: AAS 80 [1988] 891). Tehát a Signatura mint közigazgatási bíróság ezeknek az intézkedéseknek az érdemi részét nem módosíthatja, bár a törvénytelen intézkedéssel okozott károk megtérítéséről a felfolyamodó kérésére ítélkezhet (Pastor bonus… Art. 123 § 2).

[7] Egyes szerzők hangsúlyozzák, hogy noha a CIC a helyi közigazgatási bíróságokat nem említi, elvileg nem zárja ki azok felállítását.[12] Más kérdés azonban, hogy ezek milyen szintűek lehetnének, vagy mi lenne a gyakorlati hasznuk. Egyházmegyei szinten például a szó szoros értelmében vett közigazgatási intézkedéseket többnyire a megyéspüspök vagy helynöke hozza. Ezek felülbírálatára az egyházmegyén belül nem lehetne illetékes olyan szerv – hacsak a Szentszék külön nem intézkedne –, mely hatalmát nem a megyéspüspöktől kapja (CIC 381. kán. 1. §). Ez pedig amúgy sem tenné lehetővé egy efféle közigazgatási bíróság függetlenségét.

[8] Bizonyos kánonjogászok tartózkodnak attól, hogy a közigazgatási peres eljárást a peres eljárások körébe sorolják.[13] Mások fenntartás nélkül közigazgatási perről szólnak.[14]

Emberi jogi enciklopédia

4. JEGYZETEK

 


[1] Marcel SIMON – André BENOÎT: Giudaismo e cristianesimo. Una storia antica (Economica Laterza 373), Roma–Bari, Laterza, 2005, 55.

[2] James Tunstead BURTCHAELL: From Synagogue to Church, Public Services and Offices in the Earliest Christian Communities, Cambridge, Cambridge University Press, 1992, 201–227.

[3] Vö. Conc. Vat. II, Const. Lumen gentium 21b.

[4] Vö. pl. Jean BEYER: „La nouvelle définition de la »Potestas Regiminis« L’Année Canonique 1980, 53–67; Jean BEYER: „De natura potestatis regiminis seu iurisdictionis recte in Codice renovato enuntianda” Periodica 1982, 93–145; Alfonso M. STICKLER: „Le pouvoir de gouvernement, pouvoir ordinaire et pouvoir délégué” L’Année Canonique 1980, 69–84.

[5] Vö. J. GARCÍA MARTÍN: Gli atti amministrativi nel Codice di diritto canonico (Facoltà di diritto canonico San Pio X. Manuali 11), Venezia, 2018. A közigazgatási jog sajátos értelméről az egyházban vö. például ERDŐ Péter: „Az egyházi közigazgatási jog mint önálló jogág” in Csehi Zoltán – SCHANDA Balázs – SONNEVEND Pál (szerk.): Viva Vox Iuris Civilis. Tanulmányok Sólyom László tiszteletére 70. születésnapja alkalmából, Budapest, Szent István Társulat, 2012, 549–557 (A tanulmány megjelent továbbá Kánonjog 2012, 7–14.)

[6] Ezt nevezzük rendes közigazgatási felfolyamodásnak (recursus administrativus); vö. CIC 1732–1739. kán.

[7] Vö. Communicationes 10 (1978) 214-215.

[8] Megjelent: Xaverius OCHOA – Dominicus ANDRÉS (szerk.): Leges Ecclesiae post Codicem Iuris Canonici editae VI, Roma, Commentarium pro Religiosis, 1987, 7713–7715.

[9] Vö. Antonio BONNET – Carlo GULLO (szerk.):, La Lex propria del S. T. della Segnatura Apostolica (Studi giuridici 89), Città del Vaticano, Libreria Editrice Vaticana, 2010.

[10] A szakfolyóiratokban megjelent döntvények listája német nyelven.

[11] Pl. Javier OCHOA: „I processi canonici in generale” Apollinaris 1984, 212–213.

[12] Vö. pl. Klaus LÜDICKE (szerk.): Münsterischer Kommentar zum CIC (7. Erg., März 1988), Essen, Ludgerus, 1984 kk.,1400/3; José María PIÑERO CARRION: La ley de la Iglesia. Instituciones Canónicas II, Madrid, Sociedad de Educación Atenas, 1986, 440.

[13] Pl. LÜDICKE (12. j.) 1400/3.

[14] OCHOA (11. j.) 201; Jorge MIRAS: „Proceso contencioso-administrativo” in Javier OTADUY – Antonio VIANA – Joaquín SEDANO (szerk.): Diccionario General de Derecho Canónico VI, Cizur Menor-Pamplona, Aranzadi, 2012, 510–512.