Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia célja a teljes magyar jogtudomány aktuális tudásállapotának bemutatása és minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, megbízható tudásbázis megteremtése a magyar jogi kultúra fejlesztésének érdekében. A tanulmányok szakmailag lektoráltak.

Az Enciklopédia létrehozását eredetileg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének munkatársai kezdeményezték, azt a nyolc hazai jogtudományi egyetemi kart tömörítő Jogász Dékáni Kollégium szakmai támogatásáról biztosította. Az Enciklopédia kiadója 2017 és 2019 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, valamint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának társfinanszírozásával. 2020-tól az ORAC Kiadó (akkori nevén HVG-ORAC Kiadó) gondozásában, 2021-től az ORAC Kiadó és a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete közös kiadásában jelenik meg.

Jogtörténet


Görög jog

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Gyámság és gondnokság

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Hatalommegosztás

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Házasság

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Házassági vagyonjog

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Igazságszolgáltatás

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Jogi személy

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Jogtörténet

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Kereskedelmi jog

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Kereszténység és jog

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Kormányforma

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Közjegyzőség

Szerző: ROKOLYA Gábor Rovat: Jogtörténet

A Magyar Királyságban az államalapító Szent István király korától kimutatható kezdetek után a XIII. században terjedt el a jogi írásbeliség. Egyre gyakoribbá vált az oklevelek kiállítása, így a közhitelesség (fides publica) iránti igényt több szerv is igyekezett kielégíteni. III. Béla király ugyan megerősítette a királyi kancellária szervezetét, azonban a középkori társadalom igényeit a hiteleshelyek, az ország egész területét lefedő szerzetesi közösségek, a káptalanok és konventek elégítették ki. A hiteleshelyeknek a közhitelesség területén betöltött vezető szerepe mellett működtek a király, az egyházi és a világi személyek kancelláriái, az apostoli (pápai) és a császári kinevezésű közjegyzők, valamint a vármegyei és a városi jegyzők. Tevékenységüket a mohácsi csatáig tudták zavartalanul folytatni, míg utána – az ország három részre szakadása következtében – hanyatlás következett be a működésükben. 1858-ban történt az első kísérlet a polgári közhitelesség szervezetének kiépítésére. A császári és királyi közjegyzőség tevékenysége azonban politikai okokból rövid idő után megszűnt. A kiegyezést követő igazságügyi reform keretében – a francia, a bajor és az osztrák minták tanulmányozása után – készült el és lépett hatályba 1875-ben a királyi közjegyzőkről szóló törvény, amely hetvenöt éven keresztül szabályozta a polgári közjegyzőség működését. Az 1949-ben hatalomra jutott kommunista rendszer államosította és a bírósági szervezetbe integrálta a közjegyzőséget annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás ezen ágát is közvetlen politikai felügyelete alatt tartsa. A rendszerváltás idején, a jogállam visszaállítása érdekében kibontakozott jogi kodifikáció adott lehetőséget a közjegyzői reform véghezvitelére, a ma is működő latin típusú közjegyzőség kiépítésére.

Tovább a szócikkre

Központi közigazgatás

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Közvetlen néprészvétel

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Megbízás

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Modernizáció és reform

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Munkaszerződés

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Ókori egyiptomi jog

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Parlament

Szerző: SZABÓ Zsolt Rovat: Jogtörténet

Az államfejlődés szerves részeként minden alkotmányos államban létrejött előbb rendi, majd népképviseleti formában parlament, így a nemzeti sajátosságok ellenére vizsgálható a parlamentek fejlődésének közös útja. A korai rendi gyűlések a királyi tanácsból fejlődtek ki, fő feladatuk az „adó- és újoncmegajánlás”, azaz a költségvetési és hadviseléssel összefüggő döntésekhez való hozzájárulás volt, e két tárgykör gyakran szorosan összefüggött egymással. Az abszolút monarchiák hatalomkoncentrációja a parlament hatáskörének rovására ment végbe. A parlament a XIX. században került a hatalom perifériájáról annak középpontjába, ekkor vált népképviseleti szervvé. Az állam egyre kiterjedtebb szerepvállalásával ebben az időszakban a parlamentek szervezete, eljárása is differenciáltabb és szabályozottabb lett.

Tovább a szócikkre

Politikai képviselet

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Szabadságjogok

Szerző: Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre