Jogbölcselet

Kritikai jogelméletek

A jogbölcselet egyik legtermékenyebb és leghasznosabb, ugyanakkor gyakran a legnagyobb indulatokat kiváltó területe a tágan értelmezett kritikai nézőpont alkalmazása a jogi jelenségek elemzésében és a különböző kisebbségi csoportok és a jog kapcsolatának vizsgálata. Az utóbbi elméleti megközelítésekben közös az, hogy a jogrendszer működését valamely kisebbségi csoport nézőpontjából, egy sajátos szemüvegen keresztül vizsgálják. Ez a szócikk bemutatja a szűk értelemben vett kritikai jogelméleti mozgalmat (Critical Legal Studies, CLS), a tágabb értelemben vett kritikai jogelméletet, valamint közös vonásaik elemzésén keresztül mutat be néhány fontosabb jogkritikai irányzatot: a feminista jogelméletet, a kritikai rasszelméletet és a fogyatékosságtudomány jogelméletét.

Logika és jog

A formális logika a helyes következtetés, bizonyítás, érvelés formális tudománya, az igazság megismerésének és a tudományos megismerésnek a módszertana. A jogra vagy jogban való alkalmazhatósága és alkalmazandósága gyakran vita tárgya, számos jogelméleti (és logikafilozófiai) kérdést vet fel. Az alkalmazhatóság, sőt alkalmazandóság mellett érvelők szerint a formális logika a jogban egyrészről alkalmas a jogi érvelés, következtetés tanulmányozására és kritikai elemzésére, másrészről pedig – ezzel összefüggésben – a jogban használt fogalmak pontos jelentésének, a jogszabályok pontos tartalmának a feltárására, az esetleges ellentmondások kiszűrésére. Ezek a vizsgálatok egyben előfeltételeit is jelentik annak, hogy a mesterséges intelligencia számos eszköze alkalmazható legyen a jogra; így nemcsak jogi informatikai alkalmazások fejlesztése szempontjából kritikusak, hanem szükségesek a (majdan létrejövő autonóm) mesterséges ágensek jogi fogalmakkal és normákkal való érvelési-következtetési képességének megalapozásához is.

Méltányosság

Neokantianizmus

Normativitás

Nyelv és jog

Posztmodern jogelmélet

Precedens

A precedens a jogban olyan kiemelkedő fontosságú, példaadó korábbi döntést jelent, amely egy jelenbéli döntés alapjául, mércéjéül szolgál. A precedensek az ún. precedensjogi vagy esetjogi rendszerekben, mint amilyen az angol common law rendszer, a jog elsődleges forrásai. Ezekben a rendszerekben bizonyos felsőbíróságok döntéseinek követése kötelező, ezt fejezi ki a stare decisis (álljon a döntés) elve, amely az angol jogrendszerben a XIX. század közepén alakult ki. A precedenseknek nem minden eleme köti a bíróságokat, csak azok lényege, elvi magja, a döntés alapjául szolgáló legfontosabb érvek, amelyeket összefoglalóan ratio decidendinek (a döntés indokai) neveznek. A klasszikus precedensrendszereken kívül csaknem minden más modern jogrendszer is támaszkodik korábbi döntésekre, használja azokat a későbbi döntésekben érvként. Ennek alapján kétféle – a klasszikustól eltérő – rendszert különböztethetünk meg. Az ún. kartális (charta – rövid, ünnepélyes dokumentum) precedensbíróságok – mint például az Emberi Jogok Európai Bírósága, az USA Legfelsőbb Bírósága, vagy az alkotmánybíróságok – feladata rövid, ugyanakkor általános megfogalmazású, nagy fontosságú dokumentumok, mint egy alkotmány vagy nemzetközi egyezmény rendelkezéseinek értelmezése és betartatása oly módon, hogy az eléjük kerülő ügyeket ezen dokumentum szövege alapján döntik el. Az ügyek eldöntése során ezek a bíróságok erősen támaszkodnak saját korábbi gyakorlatukra, ügyeikre. A másik, a klasszikustól eltérő precedensrendszer-típus az ún. döntvényi rendszer, ahol pedig a bíróságok úgy hivatkoznak a saját, vagy más bíróságok által eldöntött ügyekre, hogy azok számunkra egyébként nem kötelezőek, csak erős érvként használhatók. Ez a szócikk elsősorban a precedens jogban betöltött szerepét, a jogi precedensek működésének mechanizmusát ismerteti, de ennek megalapozásához kitér a precedensekkel (korábbi példákkal, illetve analógiával) való érvelés néhány filozófiai kérdésére is. Nem tér ki ugyanakkor a precedensrendszerek szociológiai, kulturális, történeti különbségeire. A szócikk szerkezete a következő: az első pont a precedens fogalmáról, a precedenssel (analógiával) való érvelés néhány filozófiai aspektusáról, végül a precedensjog és a törvényi jog közti különbség elméleti alapjairól szól. A második részben röviden összefoglaljuk a klasszikus common law precedensdoktrína elemeit, végül a harmadik részben két olyan („nem klasszikus”) rendszert ismertetünk, amelyek szintén használnak korábbi döntéseket érvként, de valamilyen módon eltérnek a klasszikus precedensrendszertől.

Retorika és jog

Skandináv jogi realizmus

A skandináv jogi realizmus a jogi formalizmussal szembehelyezkedő, a pszichológia és a nyelvelmélet korabeli eredményeit alkalmazó jogelméleti irányzat, mely tulajdonképpen három svéd és egy dán szerző jogelméleti munkásságából áll össze. Az iskola képviselői a metafizikai szemlélet eliminálását, a jogi „babonák” elleni harcot, a tényekre koncentráló empirikus ismeretszerzést tűzték ki célul a jogtudományban. A jogot társadalmi jelenségnek tekintették, és a jogrendszer alapproblémáinak megértéséhez pszichológiai, szociológiai, történeti és nyelvelméleti jellegű magyarázatokat adtak. Ez a természetjoggal és a korabeli jogpozitivizmussal szembenálló, a jogot társadalmi jelenségként felfogó, a metafizikai szemléletet elutasító „realizmus” válik a skandináv jogfilozófiai iskola alaptételévé, mely az irányzathoz sorolt szerzőket összeköti. Ezzel a hozzáállással keresnek válaszokat arra, hogy miként lehet túllépni a kortárs jogelmélet metafizikát igénylő vitáin, hogyan lehet megválaszolni a „Sein és Sollen” kérdésfelvetést, hogyan lehet magyarázatot adni a jog érvényességének problémájára, a jog és az erkölcs, a jogi nyelv és a valóság viszonyára, és nem utolsósorban arra is, hogy mi a realista jogtudomány valós feladata.

Szabályok és elvek

Személy a jogban

Szokásjog

A szokásjog többértelmű kifejezés, mert jelenti egyfelől a különböző természeti népek szokásait, másfelől az állami szervek, elsősorban a bíróságok szokásait, ami jogszabályok következetesen azonos értelmezésében nyilvánul meg. A történelem kezdetén valamennyi nép társadalmi együttélését a szokásjog szabályozza, ezért ez tekinthető történetileg a kezdeti állapotnak. Ott, ahol a szabályok alkotását az államok váltották fel, a szokásjogok jelentősége visszaszorult, máshol azonban máig fennmaradt. Ilyen helyeket ma elsősorban Ázsiában és Afrikában találunk, ahol a vidéki lakosság túlnyomó többsége manapság is saját szokásjogi hagyományát részesíti előnyben. A kortárs szokásjogok feltárása a jogantropológia kutatási területe, amely az elmúlt évtizedben számos hasznos etnográfiai adatot gyűjtött össze. Ezek összehasonlító elemzéséből megállapítható, hogy a helyi különbségek ellenére sok hasonlóság mutatkozik az egyes népek szokásjoga között, különösen a vérbosszú, a családszerkezet, a házasság és az öröklés, valamint az ezeket átható mágikus gondolkodás tekintetében.

Tény és tényállás

Természetjogtanok

Vélelem és fikció

A vélelem (praesumptio) olyan, valószínű vagy lehetséges törvényi (normatív) előfeltételezés (tényállás), melyet a jogalkalmazás során bizonyítás nélkül is valóságnak kell elfogadni. A vélelemnek két fajtája van: a megdönthető és a megdönthetetlen vélelem. Megdönthető vélelem (praesumptio iuris) esetében az előfeltételezett ténnyel szemben ellenbizonyításnak van helye. A megdönthető vélelem értelme az, hogy ilyenkor megfordul a bizonyítási teher: nem annak kell bizonyítania, aki valamit állít, hanem annak, aki a – valószínű vagy lehetséges – törvényi előfeltételezésről szeretné bizonyítani, hogy az az adott konkrét esetben nem valós. Megdönthetetlen vélelem (praesumptio iuris et de iure) esetében ellenben az előfeltételezett ténnyel szemben ellenbizonyításnak nincs helye; azaz ha be is lehetne bizonyítani, hogy a megdönthetetlen vélelem alapjául szolgáló – egyébként valószínű vagy lehetséges – tényállás a konkrét esetben valótlan, a jogszabály rendelkezésénél fogva erre akkor sem kerülhet sor. Fikcióról akkor beszélünk, ha a jogalkalmazás során törvény (valamely jogi norma) alapján egy bizonyosan valótlan tényállást kell valósnak elfogadni. Ebben az esetben az ellenbizonyítás lehetősége értelemszerűen fel sem merül; a törvényi fikció, hiába tudottan valótlan, a tényállás megállapítása során kötelezően irányadó lesz. A megdönthető vélelem az ítélkező bíró számára jelent könnyebbséget az ítélethozatal nélkülözhetetlen alapjául szolgáló bizonyításfelvétel során, amennyiben bizonyos jellegű ügyekben gyakran lépnek fel bizonyítási nehézségek; ilyenkor a jogalkotó megengedi, hogy a tényleges történeti tényállás feltárása és bizonyítása nélkül is megállapítható legyen a döntéshez szükséges (nem biztos, csak feltehető) tényállás. A megdönthetetlen vélelem és a fikció alkalmazására pedig elsődlegesen jogbiztonsági okokból kerül sor; olyankor, amikor a jogalkotó szerint fontosabb érdek fűződik a lezárt jogviszonyok háborítatlanságához, mint az anyagi igazságnak megfelelő ítélethez, vagy ez utóbbi elérése bizonyos ügyekben tipikusan lehetetlen volna, illetve az csak aránytalan nehézséggel volna elérhető.