Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia célja a teljes magyar jogtudomány aktuális tudásállapotának bemutatása és minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, megbízható tudásbázis megteremtése a magyar jogi kultúra fejlesztésének érdekében. A tanulmányok szakmailag lektoráltak.

Az Enciklopédia létrehozását eredetileg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének munkatársai kezdeményezték, azt a nyolc hazai jogtudományi egyetemi kart tömörítő Jogász Dékáni Kollégium szakmai támogatásáról biztosította. Az Enciklopédia kiadója 2017 és 2019 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, valamint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának társfinanszírozásával. 2020-tól az ORAC Kiadó (akkori nevén HVG-ORAC Kiadó) gondozásában, 2021-től az ORAC Kiadó és a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete közös kiadásában jelenik meg.

Egyházjog


Állami egyházjog

Szerző: SCHANDA Balázs Rovat: Egyházjog

Az állami egyházjog az egyházjog és a vallásszabadság mint alapjog határterületén elhelyezkedő joganyag. Az állami egyházjog forrásai döntően a vallási közösségekre vonatkozó állami jogforrások, azonban sok jogrendszerben sajátos helyet foglalnak el a vallási közösségekkel kötött megállapodások. Az állami egyházjog hangsúlyos törekvése, hogy a vallásszabadság érvényesülése számára olyan keretet alakítson ki, mely a társadalom vallási békéjét biztosítja. Az állami egyházjog tárgyalja a vallási közösségek és az állam viszonyában felmerülő közös ügyeket.

Tovább a szócikkre

Apostoli Szentszék

Szerző: Rovat: Egyházjog

Tovább a szócikkre

Az egyház és az állam viszonya

Szerző: ÁDÁM Antal Rovat: Egyházjog

A szócikk tartalmának érzékeltetését legnagyobb terjedelemben a keresztény vallások és egyházak, közöttük elsődlegesen a katolikus egyház európai és hazai történetének felidézése, jellemzése és értékelése szolgálja. A színes, izgalmas, gyakran meghökkentő történetiség vázolása korszakunk lelkiismereti és vallásszabadságára, az egyházak hazai helyzetére vonatkozó alaptörvényi szabályozás változásainak bemutatásával és kritikai értékelésével, valamint a bevett egyházak felsorolásával zárul. Mindezek figyelembevételével törekedtünk „Az egyház és az állam viszonya” szócikk tartalmi elemeit történelmi és összehasonlító szemlélettel, de elsődlegesen a magyar megoldások alakulását érzékeltetve felidézni és jellemezni. Ezért vázoltuk a bevezető fejezetekben a primitív és az ősi vallások tartalmi és szervezeti jellemzőit. Az ezt követő összehasonlító szemléletű fejezetben pedig korszakunk főbb vallásainak hasonló és eltérő tartalmi jellemzői alapján a kölcsönös megismerés, tisztelet és együttműködés lehetőségei, előnyei és szükségessége mellett érvelünk. A három isteni erény és a négy sarkalatos erény értelmezése lehetőséget adott a túlméretezettség veszélyeinek érzékeltetésére, valamint a körülmények és egyéni adottságok változataihoz igazodó optimálisra törekvés melletti érvelésre.

Tovább a szócikkre

Az egyházjog hatása az európai jogi kultúrára

Szerző: SZUROMI Szabolcs Rovat: Egyházjog

A katolikus egyház jogát egyházjognak, hagyományosan pedig kánonjognak nevezzük. Ez azoknak a normáknak az összességét jelenti, „melyeket a katolikus egyház illetékes szervei adtak ki vagy érvényesítenek, s amelyek ennek az egyháznak a szervezetét, működését és tagjainak az egyház sajátos céljaival kapcsolatos tevékenységét szabályozzák.” (ERDŐ Péter: Egyházjog [Szent István Kézikönyvek 7], Budapest, Szent István Társulat, 52014, 53). Ennek legfontosabb területe nevezhető pápa által alkotott jognak (ius pontificum), mivel annak rendelkezéseit a mindenkori pápa vagy az ő felhatalmazása alapján eljáró dikasztériumok hozzák létre. Régies szóhasználattal nevezhetjük egyházi jognak (ius ecclesiasticum), melyet már Siricius pápa (384–399) is alkalmazott 385-ben, megkülönböztetve az egyházi hatóság által alávetettjeire alkotott jogszabályt a világi törvényektől. Ez tehát nem tévesztendő össze a ius publicum ecclesiasticummal (diritto ecclesiastico, derecho ecclesiasastico; droit ecclesiastique; ecclesiastical law; Staatskirchenrehts), amely fogalom az állami egyházjogot – vagyis a világi jogalkotó által az egyházak státuszával és működésével kapcsolatos állami jogszabályokat – jelöli. Általánosságban a keresztény egyházak egyházjogon a vallási közösség belső – saját maguk által alkotott – normarendszerét értik, míg a nem keresztény egyházak és vallási közösségek esetében mindazt a belső szabályt, ami a vallási közösség saját szokásain alapul, és belső életét szabályozza, ellentétben a külső – uralkodói, állami stb. – hatóság normáival, azaz a külső egyházjoggal.

Tovább a szócikkre

Belső fórum

Szerző: ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

A mai kánonjogban a fórum a kormányzati hatalom gyakorlási területét jelenti. Az Egyház társadalmi és kegyelmi valóságának megfelelően törekszik arra, hogy ezt a két síkot a saját életében minél inkább közelítse egymáshoz. Ennek az újkorban egyik jellemző eszköze a két fórum megkülönböztetése. A tisztán társadalmi szinten és a lelki valóságot jobban figyelembe vevő, de kevesebb külső bizonyosságra szoruló „belső” szinten egyaránt lehetségesek kormányzati intézkedések. A belső fórumon fennálló jogi helyzet sem azonos magával a kegyelmi valósággal.

Tovább a szócikkre

Egyházi anyakönyvek

Szerző: SZUROMI Szabolcs Rovat: Egyházjog

Már a III. századtól számos adatunk van a keresztelések és a halálozások regisztrálására a templomokban. A XIII. századtól széles körben elterjedt plébániai gyakorlatot a Trienti Zsinat teszi kötelezővé 1563-ban, és az további – elsődlegesen szentségek felvételére vonatkozó – adatoknak a plébániai anyakönyvbe (liber paroecialis) történő rögzítésével egészült ki 1614-től. Az egyházi levéltárak állományának legnagyobb részét így az anyakönyvek, a házassági peres iratok, vagy más, egyházi közérdeket érintő dokumentumok alkotják. Az ilyen iratok kezelésénél hangsúlyosan ügyelni kell az egyház belső jogának a megtartására, különös tekintettel az illetékes megyéspüspök, érsek, vagy szerzetesi nagyobb elöljáró engedélyezési jogkörének teljes mértékű tiszteletben tartására, valamint az esetleges kötelező állami jogszabályok maradéktalan követésére. A történeti és az egyes intézmények mindennapi működéséhez szükséges aktív levéltári anyag számos egyházi intézményben, sajátosan pedig a plébániákon együtt, illetve vegyesen található, ezek felügyelete a területileg illetékes megyéspüspök kompetenciájába tartozik. Ennek a megfelelő rendezésre mind a mai napig több egyetemes és részleges egyházi norma született.

Tovább a szócikkre

Egyházi büntetések

Szerző: Rovat: Egyházjog

Tovább a szócikkre

Egyházi büntetőjog

Szerző: Rovat: Egyházjog

Tovább a szócikkre

Egyházi eljárásjog

Szerző: Rovat: Egyházjog

Tovább a szócikkre

Egyházi házasságjog

Szerző: Rovat: Egyházjog

Tovább a szócikkre

Egyházi hivatal

Szerző: ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

A katolikus egyház számára szükséges állandó feladatkörökbe szervezni olyan funkciókat, melyek alapvető küldetésének teljesítéséhez tartoznak. Ezek kialakítása és betöltése magának az egyháznak a feladata, hiszen másként tevékenységének hitelessége nem garantálható. A felszentelt személyek és a világi hívők hivatalos, az egyház nevében végzett tevékenysége tartós hivatalok formájában is rendezhető, ám ez nem mindig szükségszerű. Sok feladatkör esetén nem nélkülözhetetlen a stabilitás. Más funkciók pedig csupán kapcsolatosak a lelkiekkel, de inkább profán tevékenységet jelentenek. Az egyház javára végzett profán feladatokkal a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő keresztény vagy akár nem keresztény is megbízható. Ám olyankor is, amikor ezt a feladatot katolikus világi látja el, indokolt lehet világi jog szerinti munkaviszony létesítése az egyházi hivatal alapítása mellett vagy helyett.

Tovább a szócikkre

Egyházi javak

Szerző: Rovat: Egyházjog

Tovább a szócikkre

Egyházi jogszabályok

Szerző: Rovat: Egyházjog

Tovább a szócikkre

Egyházi közigazgatási peres eljárás

Szerző: ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

Az 1983-as Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici, CIC) átdolgozása során javasolták, hogy egyes államok közigazgatási bíráskodásának példáját követve a katolikus egyházban is létesüljenek sajátos bíróságok a közigazgatási intézkedések felülvizsgálatára. A sérelmes intézkedések ellen azelőtt is lehetséges volt és továbbra is működik a közigazgatási felfolyamodás. Ezen túlmenően tervbe vették külön közigazgatási bíróságok alapítását. Mivel azonban az egyházon belül a közigazgatás fogalma sem teljesen azonos az állami jognak ezzel a kategóriájával, a hatalmi ágak modern megkülönböztetése pedig újdonság a kánonjogban, teljes elválasztásuk viszont teológiai okból nem is lehetséges, végül a közigazgatási bíráskodást az egyetemes egyházjog csak az Apostoli Signatura Legfelsőbb Bírósága keretében, egy külön szekcióban vezette be, de nem írta elő az egyes egyházmegyék szintjén.

Tovább a szócikkre

Egyházi munkaviszony

Szerző: Rovat: Egyházjog

Tovább a szócikkre

Egyházi temetés

Szerző: Rovat: Egyházjog

Tovább a szócikkre

Egyházjog

Szerző: SZUROMI Szabolcs Rovat: Egyházjog

Az egyházi (vallási) közösségek kezdettől fogva rendelkeztek jogi jellegű szabályokkal, amit megfelelően jellemez az ókori államok működésének szakrális jogrendje. A meghatározott szervek (tekintélyek) által bizonyos alaki és eljárási feltételekkel alkotott – felfedezett vagy deklarált – normák nem pusztán a személyek és dolgok közötti viszonyokat rendezték, hanem mindennek a Szenthez (sacrumhoz) való viszonyát is. Erre az európai jogrendek létrejöttének folyamatában legfontosabb példa maga a római jog. A kereszténység belső normarendszere a Krisztus nevére megkeresztelkedettek közötti viszonyok rendezésén túl szorosan kötődött Jézus tanításához, cselekedeteihez és az általa alapított szentségek kiszolgáltatásának feltételeihez. Mindezek eredetileg szokásjogi normákat jelentettek, amelyekre mind az izraelita szakrális jog, mind a római jog jelentős hatást gyakorolt a saját belső jogalkotó szervek által létrehozott írott joggal (zsinati, püspöki, pápai jogalkotás). Az egyház saját belső életét szabályozó jogrendjének autonómiája a IV. században elismerést nyert a Római Birodalomban. Az egyház tehát a szakrális jelleget megőrzött, önálló, az egyes államoktól és politikai rendszerektől független normaalkotási hatalommal rendelkezik, és jogosult saját belső jogának az alkalmazására és szankcionálására. Ezt az önálló jogrendszert az egyes történelmi korszakokban különböző mértékben és hatással ismerte el az állami jogalkotás, amely a XVI. századtól fokozatosan alakult át, a jogpozitivizmus általánossá válásával pedig (XVIII–XIX. század) általánosságban az állam és egyház elválasztási modelljétől függött. Így ettől az időszaktól mintegy „metajuridikus” rendszerként tekint az állam az egyes egyházak és felekezetek belső életét szabályozó normarendszerre.

Tovább a szócikkre