Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia célja a teljes magyar jogtudomány aktuális tudásállapotának bemutatása és minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, megbízható tudásbázis megteremtése a magyar jogi kultúra fejlesztésének érdekében. A tanulmányok szakmailag lektoráltak.
Az Enciklopédia létrehozását eredetileg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének munkatársai kezdeményezték, azt a nyolc hazai jogtudományi egyetemi kart tömörítő Jogász Dékáni Kollégium szakmai támogatásáról biztosította. Az Enciklopédia kiadója 2017 és 2019 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, valamint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának társfinanszírozásával. 2020-tól az ORAC Kiadó (akkori nevén HVG-ORAC Kiadó) gondozásában, 2021-től az ORAC Kiadó és a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete közös kiadásában jelenik meg. Az Enciklopédia elérhető az ORAC Kiadó Szakcikk Adatbázis szolgáltatásával is.
Az öröklés azt a vagyonjogi folyamatot jelenti, amelynek keretében egy személy halála esetén főszabályszerűen az összes jogai és kötelezettségei átszállnak az örökösökre. Az öröklés genus proximuma az egyetemes jogutódlás, amelynek nemcsak halál esetén, hanem élők közötti (inter vivos) viszonylatban megvalósuló esetei is ismertek, különösen a társasági jog területén. Az öröklésre vonatkozó szabályozás jogtörténeti perspektívában is viszonylag lassan változik, ugyanakkor az öröklésnek minden korszakban voltak, és ma is vannak olyan aspektusai, amelyeket a mindenkori jogrendnek valamilyen módon kezelnie kell. Az ilyen kihívásokra való reagálás korszakonként számottevő eltéréseket mutat. Az örökléssel kapcsolatos alapvető kihívások körébe tartozik a vagyon szétaprózódásának veszélye, a végrendelkezési szabadság foka, a távolabbi rokonok törvényes öröklésének és különösen a közeli hozzátartozókat hagyományosan megillető kötelesrész létjogosultsága. E kérdések mikénti szabályozása tekintetében a nézetek a mai jogtudományban is megoszlanak.
Tovább a szócikkreAz öröklési jog alapvetően azokat a szabályokat foglalja magában, amelyek az ember (a természetes személy) halála esetén vagyonának az örökösökre mint egyetemes jogutódokra, valamint adott esetben egyéb (ún. különös, vagyis csak meghatározott hagyatéki aktívákat megszerző) jogutódokra való átszállásáról rendelkeznek. Az öröklési jog iránt a római jogtudósok megkülönböztetett érdeklődést tanúsítottak, de annak dogmatikai önállósítására a magánjog rendszerén belül sem a rómaiaknál, sem a középkorban nem került sor. Ennek oka az, hogy az öröklést a rómaiak alapvetően tulajdonszerzésnek tekintették, és ezért az öröklési jogi matériákat a tulajdonszerzés kapcsán tárgyalták. Az öröklési jogot azonban valamiképpen már a római jogtudósok is egységben látták. Ennek jele, hogy például a kötelmi hagyományt és a hitbizományt is az öröklési jogi matériák között tárgyalják mind Gaius, mind pedig Iustinianus Institutiói. Az öröklési jog a kora újkorban vált a magánjog önálló rendszertani egységévé, a polgári jogi kodifikációk során azonban nem alakult ki egységes megoldás arra nézve, hogy az öröklési jog normaanyaga egy-egy adott polgári törvénykönyvön belül hol helyezkedjék el. A szócikk az öröklési jog rendszertani kérdései mellett tárgyalja az öröklési jogviszony mibenlétének kérdését, az öröklési jog összefüggéseit más jogágakkal, az öröklési jog fejlődésének újabb tendenciát, végül dióhéjban áttekintést ad az öröklési jog tudományos művelésének történetéről.
Tovább a szócikkre