Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia célja a teljes magyar jogtudomány aktuális tudásállapotának bemutatása és minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, megbízható tudásbázis megteremtése a magyar jogi kultúra fejlesztésének érdekében. A tanulmányok szakmailag lektoráltak.

Az Enciklopédia létrehozását eredetileg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének munkatársai kezdeményezték, azt a nyolc hazai jogtudományi egyetemi kart tömörítő Jogász Dékáni Kollégium szakmai támogatásáról biztosította. Az Enciklopédia kiadója 2017 és 2019 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, valamint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának társfinanszírozásával. 2020-tól az ORAC Kiadó (akkori nevén HVG-ORAC Kiadó) gondozásában, 2021-től az ORAC Kiadó és a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete közös kiadásában jelenik meg. Az Enciklopédia elérhető az ORAC Kiadó Szakcikk Adatbázis szolgáltatásával is.

Nemzetközi magánjog


A jogi személyek személyes joga

Szerző: SZABADOS Tamás Rovat: Nemzetközi magánjog

A nemzetközi magánjogban a jogi személy személyes joga konkrét kapcsolóelveken keresztül kijelöli a jogi személy jogállására alkalmazandó jogot. A nemzetközi magánjogban a személyes jog meghatározására két kapcsolóelv alakult ki, amelyek eltérő jogpolitikai megfontolásokat tükröznek: az inkorporációs elv és a tényleges székhely elve. Az Európai Unió jogalkotása nem tartalmaz rendelkezést a jogi személyek személyes jogának meghatározására. Az uniós tagállamok így szabadságot élveznek a kapcsolóelv kiválasztásában, de azok alkalmazása nem eredményezheti a letelepedés szabadságának korlátozását.

Tovább a szócikkre

Az ember személyes joga

Szerző: Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Csalárd kapcsolás

Szerző: Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Dépeçage

Szerző: Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Előkérdés

Szerző: Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Hozzáigazítás

Szerző: Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Jogválasztás

Szerző: Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Kapcsoló tényezők

Szerző: Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Kollíziós norma

Szerző: Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Közrend

Szerző: Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Minősítés

Szerző: CSÁSZÁR Mátyás Rovat: Nemzetközi magánjog

A minősítés – mint anyagi jogi jogintézmény – a nemzetközi magánjogban is jelen van, egy sajátos nemzetközi magánjogi kérdés kapcsolódik hozzá: melyik állam joga szerint minősítsünk. A nemzetközi magánjog általános részének egyik legbonyolultabb jogintézménye. Jogértelmezési kérdés, mely több megközelítésből határozható meg. A jogviszony szempontjából a minősítés az adott jogeset lefordítása a jog nyelvére. Azon jogintézmény meghatározása, mely a konkrét jogesetben megjelenik. Ez valójában a jogviszonyban megjelenő jogintézmény rendszertani besorolását, először az anyagi jog, majd a kollíziós jog rendszerében történő elhelyezését jelenti, nevezetesen azon joghatósági, illetve kollíziós kapcsoló szabály kiválasztását, mely a megtalált anyagi jogi jogintézményt tartalmazza. A norma oldaláról megközelítve a minősítés a joghatósági, illetve a kollíziós kapcsoló szabályban megjelenő jogintézmény értelmezési tartalmának, jelentési határainak megállapítását jelenti, annak meghatározását, hogy mely gyakorlati esetek, tényállások sorolhatók az adott jogintézmény fogalmi körébe. A minősítés esetében a fő kérdés az, hogy a konkrét jogviszonynak a jog nyelvére történő lefordítását, illetve a kapcsoló szabályban szereplő jogintézmény értelmezését mely jog alapján végezzük el, mivel a nemzetközi magánjogi jogviszonyok lényeges nemzetközi elemet tartalmaznak, ezáltal több jogrendszerhez kapcsolódnak, az adott jogviszonyra több állam joga is alkalmazható. A minősítés szükségességét az adja, hogy a különböző jogrendszerek a jogintézményeket eltérő tartalommal ismerik, vagy egy adott jogintézmény az egyik jogrendszerben ismert, míg a másikban ismeretlen. A minősítés tehát a kollíziós szabályok kollíziójának egyik esete, amikor az eljáró fórum kollíziós kapcsoló szabályai és azon külföldi jogok kapcsoló szabályai ütköznek, amelyekkel az adott jogviszony elemeit tekintve kapcsolatban van. A jogi szabályozásban, a joggyakorlatban és a tudományban a legelterjedtebb megoldás az, hogy a jogalkalmazó a saját jogrendszerének kategóriái, fogalomrendszere szerint minősíti a jogesetet. Kisegítő eszközként elfogadott a vélelmezett anyagi jog szerinti minősítés is.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi magánjog

Szerző: Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Nemzetközi magánjogi tényállás

Szerző: SZABADOS Tamás Rovat: Nemzetközi magánjog

A nemzetközi magánjogi tényállás definíciója a nemzetközi magánjog tárgyának és a különböző nemzetközi magánjogi jogforrások hatályának meghatározása szempontjából lényeges. A nemzetközi magánjog számára azok a polgári joghoz, családi joghoz, munkajoghoz – vagyis a magánjoghoz – kapcsolódó tényállások jelentősek, amelyek több állam jogrendszerével mutatnak kapcsolatot, és emiatt felvetődik a kérdés, hogy az ügyben melyik állam jogát kell alkalmazni.

Tovább a szócikkre

Statútumváltás

Szerző: Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Visszautalás és továbbutalás

Szerző: Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre