Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia célja a teljes magyar jogtudomány aktuális tudásállapotának bemutatása és minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, megbízható tudásbázis megteremtése a magyar jogi kultúra fejlesztésének érdekében. A tanulmányok szakmailag lektoráltak.

Az Enciklopédia létrehozását eredetileg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének munkatársai kezdeményezték, azt a nyolc hazai jogtudományi egyetemi kart tömörítő Jogász Dékáni Kollégium szakmai támogatásáról biztosította. Az Enciklopédia kiadója 2017 és 2019 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, valamint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának társfinanszírozásával. 2020-tól az ORAC Kiadó (akkori nevén HVG-ORAC Kiadó) gondozásában, 2021-től az ORAC Kiadó és a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete közös kiadásában jelenik meg. Az Enciklopédia elérhető az ORAC Kiadó Szakcikk Adatbázis szolgáltatásával is.

Büntetőjog


A bűncselekmény fogalma

Szerző: Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

A bűncselekmény stádiumai

Szerző: Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

A bűnfelelősség elve

Szerző: Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

A büntetéskiszabás elvei

Szerző: Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

A büntetőjog forrásai

Szerző: Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

A sértett beleegyezése

Szerző: Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

A tévedés tana

Szerző: Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Bűnkapcsolati alakzatok

Szerző: Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Büntetési elméletek

Szerző: Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Büntetőjog

Szerző: Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Büntetőjogi büntetés

Szerző: Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Büntetőjogi dogmatika

Szerző: Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Büntetőjogi intézkedés

Szerző: Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Elévülés

Szerző: Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Erőszak és fenyegetés

Szerző: Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre