[1] A „jogforrás” a jogtudomány egyik legtöbb értelemben használt, legkevésbé egzakt fogalma.^[1] Olyan fogalom, amit jogász és nem jogász is érteni vél, ha másképp nem, a szavak általánosan elfogadott értelme, a nyelv(tan)i értelmezés szerint: jogforrás a jog(ok) forrása, eredője. Már ebből következik kétféle értelmezés lehetősége:

• a jog forrása mint az alany – személy vagy szerv –, aki a normát elfogadja (kibocsátja) és
• mint a tárgy, azaz az elfogadott (kibocsátott) – jogot meghatározó, keletkeztető – dokumentum maga.

Természetesen e kategóriákon belül ismét számos újabb értelmezési lehetőség adódik, illetve a különböző megközelítések eltérhetnek kor, jogrendszer, jogágak, elméleti vagy gyakorlati megközelítés stb. szerint is. A jogforrás fogalmáról monográfiát író Peschka Vilmos is a jogforráselméleti kérdések problematikusságára utal, az „elméleti zavar és kuszaság” okaként elsősorban a jogforrás fogalmának tisztázatlanságát megjelölve.^[2]

[2] Az Általános kislexikon szerint

jogforrás: a jog keletkezésére és/vagy megismerhetőségére utaló fogalom. Az ún. kontinentális jogrendszerek jogirodalmában a belső [jogforrás] a jogalkotó erőt vagy szervet jelenti, a külső [jogforrás] a jog megjelenési formáját (törvény). A jogforrások között a modern jogrendszerekben szigorú hierarchia érvényesül, az alsóbb szintű jogszabály a magasabb szintűvel nem lehet ellentétes.^[3]

Ezt a megközelítést Szabó Miklós azzal egészíti ki, hogy genetikai értelemben a (jogforrás) a jogot mint normák összességét létrehozó tényező (fons nascendi), ismeretelméleti értelemben pedig az a megjelenési forma, amelyből a jog megismerhető (fons cognoscendi).^[4] Elterjedt a materiális és formális értelemben vett jogforrások megkülönböztetése is: az előbbi a jogi szabályozás tartalmának eredetére utal, az utóbbi arra a tényezőre, amelyből a jog érvényessége fakad (parlamenti döntés, bírói gyakorlat stb.). Előfordul a formális és nem formális jogforrások megkülönböztetése is: az előbbieket az írott szöveges forma jellemzi, az utóbbiak ennek hiányában is befolyásolhatják a bírói döntéseket.

[3] A Jogi lexikon a jogforrás több értelmére utal, szintén megkülönböztet

• genetikai jogforrást („az a társadalmi jelenség, tényező vagy viszony, amely az objektív jogot, a jogi normák összességét közvetlenül előidézi, létrehozza”) és
• gnoszeológiai jogforrást („az a forma, amelyben a jog megjelenik és  megismerhető”),

hozzátéve, hogy az előbbi inkább a jogelméleti szakirodalomban tűnik fel, utóbbi „a jogalkalmazás (a joggyakorlat) számára megfoghatóbbnak bizonyult, mert a jog megjelenési formáit a közhatalom mintegy tárgyiasította azzal, hogy elismerte, illetve tételezte őket”. Megemlíti, hogy a genetikaira anyagi vagy materiális elnevezéssel is szoktak hivatkozni, „ez azt a társadalmi erőt jelenti, amelynek hatalmában áll jogot alkotni, hozzá képest az alaki (formális) [jogforrás] az a forma, amelyben a jogalkotó hatalomnak akaratát ki kell nyilvánítania ahhoz, hogy az joggá váljék, jogként elismertessék, és végső soron kikényszeríthető legyen”. A Jogi lexikon szerint a legelterjedtebb osztályozás mégis a belső-külső megkülönböztetés, ezekre újabb definíciót ad, noha elismeri, hogy lényegileg a belső a materiálissal azonos jelentésű.^[5] Ehhez képest a 2019-es kiadású Jogalkotástan tankönyv materiális jogforrás-fogalma némileg tágabb, ez alapján azokat a társadalmi viszonyokat, jelenségeket tekinthetjük ilyennek, „amelyekből a jog tartalma ered”, „ilyenek lehetnek például az uralkodó vallási nézetek, hatalmi viszonyok, szokások, hagyományok, gazdasági erőviszonyok, osztályviszonyok, a felismert közös emberi önérdek (természetjog, észjog) stb.”^[6]

[4] Történelmi korszakonként, jogfilozófiákként eltérő felfogások vannak a jog forrására nézve, az alkotmányjog számára használható fogalom elsődleges értelemként a tárgyi jog számára keretet adó jogszabályt, másrészt pedig annak létrehozóját, megalkotóját definiálva ilyenként. Az alkotmányjogi jogforrásfogalom konkrét államhoz kapcsolódik.^[7]

[5] A különböző definíciókból leszűrhető tanulságok közül talán a leglényegesebb, hogy a jogforrás fogalma mindig egy adott helyhez és időhöz kötötten értelmezhető – ebből következően az egyes megközelítések koronként, jogrendszerenként, országonként eltérőek lehetnek.^[8] Petrétei József megfogalmazásában a jogforrások fogalma alkotmányjogi értelemben csak adott térben és időben fennálló alkotmányos rend szoros kontextusában határozható meg.^[9] Az egyes definíciók jellemzője továbbá, hogy kísérletet tesznek a fogalom különböző szempontok szerinti osztályozására, ezek azonban nem feltétlenül egységesek, vagy ugyanazt a kategóriát esetenként más jelzővel (jelölővel) látják el. Végül megállapítható, hogy a fogalom magyarázatához a legtöbb esetben a magyarázatok hozzákapcsolják a jogforrási hierarchia kérdéskörét.^[10]

[6] A jogforrásként megjelenő normákat emellett szükséges elhatárolni a szokásoktól, az illemtől, valamint az erkölcstől. A szokás puszta tényszerűséget takar, ismétlődő cselekvések kialakult gyakorlatát, míg az illem a társadalmi érintkezést megkönnyítő mindennapi szabályokat rögzíti, ezeknek a figyelmen kívül hagyása rendszerint kevésbé súlyos szankciókat von maga után. Az erkölcs fogalma ezekhez képest nagyobb átfedésben van a jogi szabályozással: a természetjogi megközelítés a jog mögött erkölcsi tartalmat, morális értékeket feltételez; míg a jogpozitivisták szerint a formális előírások betartásával alkotott jogszabályokat erkölcsi vagy értéktartalmuktól függetlenül jognak kell tekinteni.^[11]

[7] Ahogy arra az előző pontban utaltunk, e szócikk kiindulópontja a nemzeti jogrendszerek léte, azaz, hogy a jogforrásokat egy nemzeti jogrendszer keretében praktikus vizsgálni. Bár a jogforrások tárgyalása során a magyar jogrendszert tekintjük kiindulópontnak és ennek kategorizálása mentén vesszük sorra a főbb típusokat, számos külföldi példára is kitérünk majd.

[8] Melyek tehát a jogforrások jogi forrásai? Elsősorban ilyen maga az alkotmány, Magyarországon jelenleg az Alaptörvény. A mindenkori alkotmány

• meghatározza önmaga szerepét (a jogrendszer alapjaként),
• listázza a jogszabályokat (egyben a belső jogi jogalkotókat), emellett
• rendezi a nemzetközi jog nemzeti jogba történő transzformációjának kérdését, illetve
• adott esetben meghatározza egy adott nemzetállami jogrendszer európai uniós joghoz fűződő viszonyrendszerét, amiből következik az uniós jogforrások – kifejezett – elismerése is,
• végezetül rögzíti a különleges jogrend forrásait.

Valamennyi általánosan kötelező magatartási szabályra utal tehát az alkotmány. Emellett amennyiben az adott országban létezik ilyen, kitér az alkotmány az alkotmánybírósági normakontrollra (negatív jogalkotó szerv), valamint a legfelső bírói fórum jogalkalmazás egységét biztosító szerepére, a jogegységi határozatokra is.

[9] Természetesen az alkotmány absztrakciós szintje nem teszi lehetővé, hogy – a jogalkotók által alkotható általánosan kötelező magatartási szabályok, azaz a jogszabályok kivételével – kimerítő legyen a fenti források egyes elemeit illetően, ezért a vonatkozó alkotmányos passzusokat törvények bontják ki, ezek között meghatározó a mindenkori jogalkotási törvény (ha az adott államban van ilyen).

[10] A világ országainak túlnyomó többségében létezik egy első számú norma, egy olyan írott jogi dokumentum, amely eligazít az állam felépítését, a hatalmi ágak rendszerét illetően, illetve meghatározza az államiság és az államélet legalapvetőbb kérdéseit, valamint az alapvető jogokat és kötelességeket. E dokumentum gyakorta egyben a jogrendszer alapja is, ezt vagy valamilyen hasonló öndefiníciót saját érvényességének alátámasztására a legtöbb alkotmány kifejezetten is tartalmaz.^[12] Rendszerint ezeket a dokumentumokat csak speciális eljárásban lehet megváltoztatni (→alkotmányjog) és nagyrészt valamiféle bírói garancia is védi (→alkotmánybíróság). A leggyakoribb hivatkozási pont a népszuverenitás, de nem mindenhol vezeti vissza az alkotmány az érvényességét a népfelség elvére. Mind a mai napig vannak alkotmányok, amelyek például isteni kegyelemre alapítják saját legitimációjukat.^[13]

[11] Az alkotmányozó hatalomnak része is lehet a nép, illetve ez a részvétel akár egy megerősítő népszavazás útján is megvalósulhat, mint egyebek mellett Dániában, Lengyelországban vagy Franciaországban.  Ezen túl természetesen az alkotmányok igen különböző mélységűek, részletezettségűek lehetnek, ismeretes ún. magalkotmány (szoktak így utalni a svéd megoldásra vagy az amerikai alkotmányra), amellyel szemben például az indiai vagy a bolíviai alkotmány áll a maga közel négyszáz cikkével.^[14]

[12] Előfordul olyan is, hogy az alkotmányt több dokumentum „adja össze”, ez a helyzet például Ausztriában,^[15] Kanadában,^[16] de a már említett Svédországban is.^[17] A három ország, amely nem rendelkezik kartális alkotmánnyal, az Egyesült Királyság,^[18] Izrael^[19] és Új-Zéland.^[20] Esetükben a jogforrások számbavétele is némileg bonyolultabb.

[13] Az alkotmánnyal kapcsolatos (további) jellemző kérdések a következők: hogyan keletkezik, formailag minek minősül, hogyan változtatható, ezzel összefüggésben van-e esetleg nem módosítható tartalma (azaz van-e alkotmányellenes alkotmánymódosítás),^[21] illetve fakadnak-e belőle közvetlenül jogok és kötelezettségek, azaz alkalmazandó-e közvetlenül, hivatkozhatnak-e rá a bíróságok? Ez utóbbi a részletezettséggel is összefügg természetesen.

[14] Magyarországon az első számú jogforrás, egyben a jogforrások forrása az Alaptörvény, amely érdekes módon azonban nem jogszabály. Az Országgyűlés 2011. április 18-án fogadta el Magyarország Alaptörvényét, amely 2012. január 1-jén lépett hatályba, szövegét azóta több mint tíz alkalommal módosították.

[15] Magyarországon az alkotmányozó hatalom az Országgyűlés, ez így volt az előző alkotmány tekintetében is. Másfelől az Alaptörvény különbséget tesz elfogadás és módosítás között [Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdés a) pont], ezzel tulajdonképpen megkülönböztetve az alkotmányozó és az alkotmánymódosító hatalmat, még ha ennek csak dogmatikai jelentősége is van (az eljárási követelmények azonosak). Fontos azonban a rendelkezést kontextusában is vizsgálni. Magyarország legfőbb népképviseleti szerve az Országgyűlés [Alaptörvény 1. cikk (1) bekezdés], feladat- és hatásköreinek felsorolása az Alaptörvény megalkotására és módosítására, valamint a törvényalkotásra vonatkozó jogkörökkel kezdődik [Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdés a) és b) pontok].

[16] Az Alaptörvény tehát egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy az alkotmányozás kizárólagos alanya a nép. A szervezeti azonosság (és az eljárásbeli hasonlóság), az, hogy mindkét funkciót a nép nevében a parlament gyakorolja, nem jelentheti az alkotmányozó és a törvényhozó hatalom összecsúszását. Ezt a különbségtételt egyébként már az előző Alkotmány is tartalmazta, noha ekkor az alkotmány és módosításai formailag még törvényként lettek elfogadva.

[17] Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja [Alaptörvény R) cikk (1) bekezdés]. Módosításainak kezdeményezői köre megegyezik a törvényjavaslat kezdeményezőinek körével (köztársasági elnök, Kormány, országgyűlési bizottság vagy országgyűlési képviselő) [Alaptörvény S) cikk (1) bekezdés]. A korábbi Alkotmányhoz hasonlóan

az Alaptörvény elfogadásához, vagy módosításához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges [Alaptörvény S) cikk (2) bekezdés].

Az Országgyűlés elnökének és a köztársasági elnöknek – a törvényekhez hasonlóan – öt napja van az aláírásra (illetve a hivatalos lapban való kihirdetés elrendelésére). Az Alaptörvény módosításának kihirdetés során történő megjelölése a címet, a módosítás sorszámát és a kihirdetés napját foglalja magában. Az Alaptörvényt 2024 márciusáig az Országgyűlés tizenháromszor módosította, ez tehát átlagosan évi egy módosítást jelent. Az Alaptörvény módosításai is sui generis jogforrások, melyek tartalma azonban beépül az Alaptörvénybe, rendelkezései így a hatálybalépéssel végrehajtottá válnak.

[18] A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik [Alaptörvény R) cikk (3) bekezdés]. A bírósági gyakorlatban számos példa van arra, hogy a bíróságok kifejezetten hivatkozzák az Alaptörvény rendelkezéseit. Emellett természetes, hogy az Alaptörvény számos közvetlenül hatályosuló rendelkezést tartalmaz, és az is, hogy vannak olyan rendelkezések, amelyek csak végrehajtási szabályok által, azokkal együtt alkalmazhatók (utóbbiakra elsősorban az Alapvetés és a Szabadság és felelősség részben találhatunk példákat).

[19] Szólni szükséges röviden a történeti alkotmány vívmányairól, melyeket bizonyos jogforrási jellegzetességekkel ruházott fel az Alaptörvény. Fontos látni, hogy nem a történeti alkotmányt, hanem annak egyes elemeit, vívmányait nevezi meg az alkotmányozó. A „vívmányok” kifejezés az uniós jogból származik, az acquis communautaire magyar megfelelőjeként került a jogi nyelvbe mint a közösségi jog vívmányai. A történeti alkotmány viszonylatában ezt az alkotmányozók úgy értelmezték, hogy rávetítjük a történeti alkotmányra az alaptörvény értékrendjét, és megnézzük, mi az, ami vívmányként, megtartandó erényként abból kiemelkedik.^[22] Az Alkotmánybíróság például a 33/2012. (VII. 17.) AB határozatban foglalta össze az ezzel kapcsolatos álláspontját, kiemelve saját szerepét és megerősítve a fentieket. Ugyanakkor számos jogirodalmi álláspont helyezkedett szembe a közjog történeti dimenziója feltámasztásának ezzel a kísérletével, mivel a történeti alkotmány vívmányainak mind jogforrási karaktere, mind pedig konkrét tartalma rendkívül bizonytalan, így e kategória alkalmas lehet

• egyrészt a jogbiztonság aláásására;
• másrészt megkérdőjelezhető a historizáló retorika közjogi hitelessége is.^[23]

[20] A nemzetközi jog forrásairól a →a nemzetközi jog és a belső jog viszonya, a →nemzetközi szerződések, a →nemzetközi szokásjog, a →nemzetközi bíróságok döntései, valamint a →a nemzetközi jog és a magyar jog viszonya című szócikkekben olvasható részletesebben.

[21] Az Európai Unió joga és a belső jog viszonyáról az →az Európai Unió jogának viszonya a magyar joggal, a →jogharmonizáció, valamint a →a tagállami identitás védelme című szócikkekben olvasható részletesebben.

[22] A jogszabályok jelentik a legszűkebb értelemben vett jogforrástípust a világ minden pontján. Közhatalmi szervek által megalkotott, írásba foglalással rögzített, általános jellegű és érvényű, kötelező erejű normákat tartalmaznak, a jövőre nézve, absztrakt módon szabályozva a társadalmi viszonyokat, magatartásokat.^[24] Szükségszerű fogalmi elem még e jogforrások megismerhetősége. Az egyes típusokat a legtöbb nemzeti jogrendszerben maguk az alkotmányok határozzák meg, intézményesítik. Legfőbb fajtáik a törvény és a különböző rendeletek. 

[23] Magyarországon az Alaptörvény több oldalról rendezi a jogszabályok kérdését. Egyfelől – fordított módon – meghatározza, mi az a jogszabály, azaz mik annak ismérvei, másfelől tételes felsorolást ad a típusokról, végül az egyes jogalkotókkal összefüggő szabályokat adja meg.^[25] A jogszabályok fogalmát az Alaptörvény csak a belső jogi jogforrások számára tartja fenn.

[24] Általánosan kötelező magatartási szabályt az Alaptörvény és az Alaptörvényben megjelölt, jogalkotó hatáskörrel rendelkező szerv által megalkotott, a hivatalos lapban kihirdetett jogszabály állapíthat meg, önkormányzati rendeletek esetében az Alaptörvény eltérést enged a kihirdetés tekintetében [Alaptörvény T) cikk (1) bekezdés].

[25] Jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel [Alaptörvény T) cikk (3) bekezdés], a jogszabályok mindenkire kötelezőek [Alaptörvény R) cikk (2) bekezdés], a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az állam jogosult [Alaptörvény C) cikk (3) bekezdés].

[26] A jogszabályok általánosan kötelező jellege az általános és absztrakt szabályozásra utal, arra, hogy az nem konkrétan beazonosítható személy(ek)re, nem egyedi esetekre irányul, bárki válhat a szabályozás alanyává. A szabályozás kifelé (tehát nem saját szervezetet, működést szabályoz) és a lehetséges jövőbeli események felé irányul. A jogszabály jogi normákat, normatív rendelkezéseket: magatartásszabályokat tartalmaz. Jogilag meghatározott a norma (a magatartás) alanya, maga a magatartás és annak jogi minősítése, valamint az esetleges jogkövetkezmény is.^[26]

[27] Kivételt jelentenek az általánosan kötelező magatartási szabályok, sőt, sok esetben a normativitás alól az úgynevezett emléktörvények. A fordított meghatározás miatt azonban ezek sem mondanak ellent az Alaptörvénynek.^[27]

[28] Jogszabály a törvény, a kormányrendelet, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendelete és az önkormányzati rendelet [Alaptörvény T) cikk (2) bekezdés]. A rendelkezés tehát megfogalmazásából is következően zárt felsorolást ad a jogszabályokról. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy más jogszabályfajta ne lehetne hatályos a magyar jogrendszerben, az Alaptörvény nem zárja ki korábbi időkből a rendszerben maradt, ma is hatályos más jogszabálytípusok létezését [Alaptörvény záró és vegyes rendelkezések 8. pont].

[29] Ha az Alaptörvény egy szervnek jogalkotó hatáskört ad, akkor a szerv legalapvetőbb szabályait is maga kell meghatározza, így elsősorban is rögzítenie kell, hogy jön létre a szerv. Ennek jelentősége abban áll, hogy alacsonyabb szintű normában a jogalkotási hatáskörrel felruházott szerv ne legyen megváltoztatható, átalakítható. Ezt a problematikát leginkább az önálló szabályozó szervek esetében érhetjük tetten.

[30] A törvény tekinthető a legtipikusabb jogforrásnak, illetve a legmagasabb szintű jogszabálynak világ- és történeti viszonylatban is. A törvényeket jellemzően parlamentek alkotják (Act of Parliament, Act of Congress, Gesetz, loi, Ley del Parlamento, legge parlamentare, Act of the Oireachtas stb.). Ahogy Magyarországon is, a világ mintegy hatvan országában különbséget tesznek az elfogadás többsége alapján az organikus, alkotmányerejű, sarkalatos stb. és az egyszerű többséggel elfogadott törvények közt.^[28]

[31] A törvényjavaslat (bill, proyecto de ley, proposta di legge stb.) nem önálló jogforrás, csak a kezdeményezés dokumentuma az elfogadandó törvény szövegtervezetével. A törvényhozási eljárás után, elfogadás esetén válhat belőle törvény.

[32] Magyarországon a törvényhozó hatalommal felruházott szerv az Országgyűlés [Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdés b) pont]. A törvények Magyarországon is a legmeghatározóbb jogszabálytípusnak tekinthetők, a törvényben a népszuverenitást kifejező Országgyűlés többségi akarata testesül meg. A törvény áll a jogszabályok hierarchiájában a legfelső helyen, semmilyen más jogszabály nem lehet törvénnyel ellentétes,^[29] míg törvény csak magával az Alaptörvénnyel nem lehet ellentétes.

[33] A törvényalkotási tárgykörök tekintetében nincs sem taxatív felsorolás, sem kizárt tárgykör, az Országgyűlés gyakorlatilag bármilyen kérdést a szabályozása alá vonhat. Vannak ugyanakkor kötelező törvényalkotási tárgykörök, például az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg [Alaptörvény 1. cikk (3) bekezdés], de vannak egyediek is, például a kormánytisztviselők jogállását törvényben kell szabályozni [Alaptörvény 17. cikk (5) bekezdés]. Ezzel szemben például a francia Alkotmány tételesen meghatározza a törvényalkotási tárgyköröket, ezen túl a parlament jogalkotási tevékenysége nem terjedhet.^[30]

[34] Az Alaptörvény meghatározza a törvénykezdeményezésre jogosultak körét, a törvény elfogadásának, aláírásának, alkotmányos kontrolljának és kihirdetésének szabályait, a további részletes szabályok (házszabályi rendelkezések) védelmére pedig minősített többségi garanciát épít a rendszerbe. Törvényt a köztársasági elnök, a Kormány, országgyűlési bizottság vagy országgyűlési képviselő kezdeményezhet [Alaptörvény 6. cikk (1) bekezdés]. Értelemszerűen a kormányzati kezdeményezés a leggyakoribb, míg a köztársasági elnöki kezdeményezés kivételesnek tekinthető.^[31]

[35] A jelen lévő országgyűlési képviselők több mint a felének szavazatával alkot törvényt a parlament [Alaptörvény 5. cikk (6) bekezdés]. A parlament akkor határozatképes, tehát akkor tud döntéseket hozni, így törvényt alkotni, ha az ülésen az országgyűlési képviselőknek több mint a fele jelen van [Alaptörvény 5. cikk (5) bekezdés].

[36] Az Országgyűlés elnöke az elfogadott törvényt öt napon belül aláírja és megküldi a köztársasági elnöknek [Alaptörvény 6. cikk (3) bekezdés]. A köztársasági elnöknek további öt napja van arra, hogy azt megvizsgálja, aláírja és elrendelje annak kihirdetését. Ha a köztársasági elnök a törvényt vagy annak valamely rendelkezését az Alaptörvénnyel ellentétesnek tartja, alkotmányjogi vétóval élhet, ha ilyen nem merül fel, de a törvénnyel vagy annak valamely rendelkezésével nem ért egyet, akkor politikai vétóját használhatja. Az Alaptörvény újdonsága volt, hogy az előzetes normakontroll eszközét magának az Országgyűlésnek is megadta, az elfogadott törvényt az Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára az Országgyűlés is megküldheti az Alkotmánybíróságnak [Alaptörvény 6. cikk (2) bekezdés].^[32]

[37] Az Országgyűlés a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott házszabályi rendelkezésekben állapítja meg működésének szabályait és tárgyalási rendjét, így a törvényalkotási folyamat részletszabályait is [Alaptörvény 5. cikk (7) bekezdés], ez jelenleg részben törvényi, részben országgyűlési határozati szinten valósul meg.

[38] A sarkalatos törvény olyan törvény, amelynek elfogadásához és módosításához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges [Alaptörvény T) cikk (4) bekezdés]. Így tehát a sarkalatos törvény gyakorlatilag a korábbi kétharmados törvényeknek felel meg. Nincs kizárva a „vegyes törvények” léte, azaz egy törvényen belül vegyesen lehetnek sarkalatos és nem sarkalatos részek is.^[33] Az eligazodásban segítségül szolgál a tájékoztató funkciót betöltő ún. sarkalatossági záradék. Ez azt rögzíti, hogy a törvényhozó mely rendelkezéseket ítélte sarkalatosnak (és fogadta el ilyenként).^[34] A minősített többségi döntéshozatal ellenére a sarkalatos és a „feles” törvények között nincs alá- és fölérendeltség, a jogszabályi hierarchia azonos szintjén állnak. A tárgykörök eltéréséből adódóan elvileg nem is fordulhat elő ütközés sarkalatos és nem sarkalatos törvények közt, valamelyik törvény így magával az Alaptörvénnyel lesz ellentétes.^[35] Lényeges, hogy még abban az esetben sem kell valamennyi részletszabályt sarkalatos törvény tartalmazzon, ha az alapvető szabályokat az Alaptörvény adja meg, és a részletes szabályokat sarkalatos törvényre utalja. Bizonyos végrehajtási részletszabályok ilyenkor is lehetnek akár végrehajtási rendeletben is.^[36]

[39] Franciaország, Spanyolország és Magyarország a minősített többségű törvényalkotás három jelentős modelljét képviseli. A minősített törvények azonban számos más ország alkotmányában is megtalálhatóak. Annak ellenére, hogy az angol történeti alkotmányfejlődés bizonyos elemei közel álltak a minősített törvény mai fogalmához,^[37] e jogintézmény modern történetét 1958-tól számíthatjuk, amikor az organikus törvények bekerültek a Francia V. Köztársaság Alkotmányába.^[38] A francia minta nyomán a korábbi afrikai gyarmatok függetlenné válását követően számos afrikai ország alkotmányában is helyet kaptak az organikus törvények.^[39] Jelenleg 21 afrikai ország alkotmányában találunk organikus törvényeket, egyebek mellett Algériában,^[40] Szenegálban^[41] és Tunéziában^[42] is.

[40] A minősített törvények elterjedésének második hullámát a nacionalista diktatúrák spanyolországi és portugáliai bukása váltotta ki, az emelt többséghez kötött organikus törvények megjelentek mindkét demokratizálódó ország új alkotmányában.^[43] Példájukat több latin-amerikai állam is követte, egyebek mellett a Dominikai Köztársaság,^[44] Ecuador,^[45] Panama,^[46] Peru^[47] és Venezuela.^[48]

[41] A közép-kelet-európai kommunista rezsimek összeomlását követő demokratikus átmeneteket övező bizonytalanság ismét a minősített törvények térnyeréséhez vezetett: ekkor jelentek meg Magyarországon a mai sarkalatos törvények elődjeként az alkotmányerejű, majd a kétharmados törvények; az organikus törvények helyet kaptak Grúzia,^[49] Horvátország,^[50] Moldova,^[51] Montenegró^[52] és Románia^[53] új alkotmányaiban. Az előbbiekkel lényegi karakterüket tekintve azonos alkotmányerejű törvények bár Magyarországon csak néhány hónapig léteztek, évtizedek óta fontos szerepet töltenek be Olaszországban;^[54] míg a demokratizálódás óta részei Azerbajdzsán,^[55] Kazahsztán,^[56] Kirgizisztán,^[57] Oroszország,^[58] Szlovákia^[59] és Tádzsikisztán^[60] alkotmányjogi berendezkedéseinek.^[61]

[42] Magyarországon a törvény megjelölése a kihirdetés során a kihirdetés évét, a törvény sorszámát római számmal (évente újrakezdve, de ciklusonként nem újrakezdve), a törvény elnevezését és a törvény címét foglalja magában.

[43] Ugyan ma már nem alkotható, a jogrendszerben még léteznek törvényerejű rendeletek. A rendszerváltást megelőzően a Népköztársaság Elnöki Tanácsa által alkotott törvényerejű rendeletek az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján törvénynek minősülnek,^[62] így módosítani vagy hatályon kívül helyezni is törvénnyel lehet őket. A magyar jogrendszerben még közel háromszáz törvényerejű rendelet van hatályban, ezek döntő többsége nemzetközi szerződést hirdet ki.

[44] A törvények melletti legtipikusabb jogszabályi forma a világban és Magyarországon is a rendelet (decree, décret, decreto, dekret stb.). Az egyes rendeletek közti különbség elsősorban a jogalkotó szervben rejlik. Magyarországon a törvény kivételével minden jogszabálytípus rendelet.

[45] A végrehajtó hatalom első számú jogalkotási eszköze a kormányrendelet. A Kormány a végrehajtó hatalom általános szerve, egyben a közigazgatás legfőbb szerve, az általános jelleget az is kifejezi, hogy feladat- és hatásköre kiterjed mindarra, amit az Alaptörvény vagy jogszabály kifejezetten nem utal más szerv feladat- és hatáskörébe [Alaptörvény 15. cikk (1) és (2) bekezdés]. A Kormány rendelete törvénnyel Magyarországon nem lehet ellentétes, más országokban, egyebek mellett Franciaországban és Romániában azonban a kormány rendeletei gyakran törvényeket is felülírhatnak.^[63]

[46] Feladatkörében eljárva a Kormány törvényben nem szabályozott tárgykörben, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján alkot rendeletet [Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdés]. A dogmatikában eredeti és származékos jogalkotáskénti megkülönböztetés^[64] lényege a következőkben áll. Az általános végrehajtói szerep azt is jelenti, hogy a törvények végrehajtását elsősorban a Kormány biztosítja. Ez kiterjed a végrehajtási szabályok megalkotására, amelynek magasabb szintje lesz a végrehajtási kormányrendelet. Ilyenkor tehát – származékos jogalkotói hatáskörben – a Kormány törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására (a részletszabályok megállapítására), a felhatalmazás keretei közt, feladatkörében ad ki kormányrendeletet. A kormányrendeletek döntő többsége értelemszerűen ebbe a kategóriába esik. Lényeges, hogy végrehajtási kormányrendelet további felhatalmazást nem adhat, ez a szubdelegáció tilalma.

[47] Eredeti jogalkotói hatáskörben a Kormány bármilyen olyan tárgykört szabályozhat, amit törvény (vagy maga az Alaptörvény) nem szabályoz, illetve amit az Alaptörvény vagy törvény nem rendel más szerv feladat- és így szabályozási körébe. (A feladatkör megjelölésének jelentősége abban is áll, hogy noha a Kormány az általános végrehajtó szerv, feladatköre mégsem terjed ki mindenre – szemben például az Országgyűléssel.) Ez elviekben széles körű lehetőséget biztosítana a Kormánynak, ám a korábban törvényben szabályozott tárgykörök számossága okán ez a lehetőség legfeljebb az új jelenségek szabályozására vagy – legtöbbször – a szervezeti keretek ki- és átalakítására ad módot. A legmeghatározóbb eredeti kormányrendelet a statútumnak is nevezett, a Kormány tagjainak feladat- és hatáskörét meghatározó (elosztó) rendelet.^[65] Az eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendeletben a végrehajtásra, a részletszabályok megalkotására felhatalmazás adható a Kormány feladatkörrel rendelkező tagjának.

[48] Előfordulhat vegyes, azaz felhatalmazás alapján és eredeti hatáskörben megalkotott rendelkezések egy kormányrendeletben való megjelenése. Ez az alaptörvényi rendelkezés „illetve” megfogalmazásából adódik, amely a jogi normákban az „és/vagy” kitételt helyettesíti. A „vegyes” kormányrendeletek esetében még nagyobb jelentősége van annak, hogy a bevezető rész pontosan megjelölje, hogy a rendelet mely rendelkezéseit mi alapján alkotja meg a Kormány.

[49] A Kormány rendeletét – a Kormány döntését követően haladéktalanul – a miniszterelnök írja alá, akit e tekintetben az általa rendeletben erre kijelölt miniszterelnök-helyettes helyettesíthet [a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (Jat.) 26. § (3) bekezdés]. A meghatározó jogforrás a kormányrendeletek megalkotása tekintetében a Kormány ügyrendje, ami nem jogszabályi formát ölt, belső, szervezetszabályozó norma, normatív határozat. Ez rendezi a döntéselőkészítés és a döntéshozatal módját, az előterjesztés formáját, az egyeztetések módozatait. A magyar jogrendszerben jelenleg nagyságrendileg 3100 kormányrendelet van hatályban.

[50] Az 1989. előtt kibocsájtott és még hatályban lévő minisztertanácsi rendelet (MT rendelet) az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata által is megerősítetten^[66] a kormányrendelettel azonos szintű jogforrásnak tekintendő, módosítása, hatályon kívül helyezése kormányrendeletben végezhető el. A magyar jogrendszerben jelenleg nagyságrendileg 150 MT rendelet van hatályban, ezek döntő többsége nemzetközi szerződést kihirdető jogszabály.

[51] A Magyar Nemzeti Bank elnöke törvényben kapott felhatalmazás alapján, sarkalatos törvényben meghatározott feladatkörében rendeletet ad ki, amely törvénnyel nem lehet ellentétes [Alaptörvény 41. cikk (5) bekezdés]. Ebből következik tehát elsődlegesen az, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke végrehajtási (származékos) rendeletalkotásra jogosított. A Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete a kormány rendeletével helyezkedik el azonos szinten, az elhatárolás a feladatkör mentén végezhető el. A Magyar Nemzeti Bank elnöke eredeti hatáskörben egyedül saját rendeletalkotásban történő helyettesítéséről bocsájthat ki rendeletet. A magyar jogrendszerben jelenleg közel 400 ilyen rendelet van hatályban.

[52] A Kormány tagjai a miniszterelnök és a miniszterek [Alaptörvény 16. cikk (1) bekezdés]. Ebből következően a Kormány tagjának rendelete miniszterelnöki rendelet vagy miniszteri rendelet lehet. A miniszterelnök meghatározza a Kormány általános politikáját, a miniszter pedig a Kormány általános politikájának keretei között önállóan irányítja az államigazgatásnak a feladatkörébe tartozó ágazatait és az alárendelt szerveket, valamint ellátja a Kormány vagy a miniszterelnök által meghatározott feladatokat [Alaptörvény 18. cikk (1) és (2) bekezdés].

[53] A Kormány tagja törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján, feladatkörében eljárva, önállóan vagy más miniszter egyetértésével rendeletet alkot, amely törvénnyel, kormányrendelettel és a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletével nem lehet ellentétes [Alaptörvény 18. cikk (3) bekezdés]. A Kormány tagjának rendelete – ideértve egy kivétellel a miniszterelnököt is – csak származékos lehet; a kivételt a miniszterelnök-helyettest kijelölő rendelet jelenti, amely eredeti (az Alaptörvény felhatalmazásán alapuló) hatáskörben kiadottnak tekinthető [Alaptörvény 16. cikk (2) bekezdés].

[54] Ismét lényeges a feladatkör, minden kormánytag a feladatkörében alkot rendeletet, ez is érvényességi kellék. A Kormány szervezetalakítási szabadságának megfelelően egy eredeti kormányrendelet, a már hivatkozott ún. statútumrendelet határozza meg, hogy melyik miniszternek mi tartozik a portfóliójába. A Kormány tagja rendelet kiadásában (aláírásában) nem helyettesíthető [Jat. 26. § (4) bekezdés]. Államtitkár (miniszterhelyettes) ezért nem adhat ki, nem írhat alá miniszteri rendeletet.

[55] A miniszteri rendeletek általános jellemzője a részletező, konkrétabb szabályozás, látható az az összefüggés, hogy minél alacsonyabb szintű a szabályozás, annál részletezőbb. Ez pedig együtt jár a szabályok gyakori módosításával, ennek megfelelően a legalacsonyabb szintű jogszabályok a legrugalmasabbak, a legkönnyebben módosíthatók is. A magyar jogrendszerben jelenleg közel 3000 miniszteri rendelet van hatályban.

[56] Az Országgyűlés sarkalatos törvényben a végrehajtó hatalom körébe tartozó egyes feladat- és hatáskörök ellátására és gyakorlására önálló szabályozó szerveket hozhat létre [Alaptörvény 23. cikk (1) bekezdés]. Az Alaptörvénnyel bevezetett új jogintézmény lényege, hogy egyes, a Kormánytól függetlenül működő, de végrehajtó hatalmi jellegű szervek úgy kaphassanak jogalkotási jogot, hogy ahhoz ne legyen szükség konkrét alaptörvényi nevesítésükre, megtartva ezzel a későbbi szervezet(át)alakítás lehetőségét. Az önálló szabályozó szerv vezetőjét a miniszterelnök vagy – a miniszterelnök javaslatára – a köztársasági elnök nevezi ki sarkalatos törvényben meghatározott időtartamra; az önálló szabályozó szerv vezetője nevezi ki helyettesét vagy helyetteseit, valamint ugyanő az önálló szabályozó szerv tevékenységéről évente beszámol az Országgyűlésnek.

[57] E szervek sajátossága a Kormánytól való függetlenség, mivel önálló szabályozó szerv a végrehajtó hatalom körébe tartozó egyes feladat- és hatáskörök ellátására és gyakorlására hozható létre. A Kormánytól független szabályozó hatóságok létrehozását európai uniós szabályoknak való megfelelés is motiválhatja.

[58] Az önálló szabályozó szerv vezetője törvényben kapott felhatalmazás alapján, sarkalatos törvényben meghatározott feladatkörében rendeletet ad ki, amely törvénnyel, kormányrendelettel, miniszterelnöki rendelettel, miniszteri rendelettel és a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletével nem lehet ellentétes [Alaptörvény 23. cikk (4) bekezdés]. Az ide tartozó rendeleteket származékos jogalkotói hatáskörben bocsájtják ki; egyetlen eredeti jogalkotói kivételt nevesít az Alaptörvény: az önálló szabályozó szerv vezetőjét rendelet kiadásában az általa rendeletben kijelölt helyettese helyettesítheti. A Kormánytól független önálló szabályozó szerv a vezetője rendeletét a jogalkotási követelményeknek való megfelelés tekintetében véleményezésre megküldi az igazságügyért felelős miniszternek, a rendelet csak e vélemény kikérését követően adható ki [Jat. 16. § (4) bekezdés].

[59] A magyar jogban eddig öt önálló szabályozó szerv intézményesítésére került sor, jelenleg közülük négy működik:

• a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH),
• a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH),
• a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) és
• az Országos Atomenergia Hivatal.

A magyar jogrendszerben jelenleg közel 150 ilyen rendelet van hatályban.

[60] Magyarországon a helyi közügyek intézése és a helyi közhatalom gyakorlása érdekében helyi önkormányzatok működnek [Alaptörvény 31. cikk (1) bekezdés]. Az önkormányzat feladat- és hatásköri katalógusa első helyen említi a rendeletalkotást [Alaptörvény 31. cikk (1) bekezdés a) pont]. Feladatkörében eljárva a helyi önkormányzat törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére (eredeti jogalkotói hatáskör), illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján (származékos hatáskör) önkormányzati rendeletet alkot [Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdés].

[61] A helyi önkormányzat esetében a hatáskör gyakorlója a helyi önkormányzat képviselő testülete [Alaptörvény 33. cikk (1) bekezdés]. A rendeletalkotás A képviselőtestület át nem ruházható hatáskörei közé tartozik [Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 42. § a) pont]. Meglehetősen széles azon tárgykörök száma, amelyekben a helyi önkormányzatoknak feladata van, ez pedig természetesen a rendeleti tárgykörök széles körét is eredményezi [Mötv. 13. § (1) bekezdés].

[62] A helyi önkormányzat képviselőtestülete által megalkotott rendeletet a polgármester és a jegyző írja alá. Lényeges a két hitelesítő: a jegyző mint a rendelet megalkotásában (a döntéshozatalban) részt nem vett szakmai szereplő, a törvényesség őre, a polgármester mint a képviselő-testület elnöke hitelesít [Mötv. 51. § (1) bekezdés]. Az önkormányzati rendeletet a képviselőtestület hivatalos lapjában vagy a helyben szokásos – a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott – módon ki kell hirdetni [Mötv. 51. § (2) bekezdés]. A rendelet kihirdetéséért a jegyző felelős. A saját honlappal rendelkező önkormányzat rendeletét a honlapján is közzé kell tegye. A magyar jogrendszerben az önkormányzati rendeletek kihirdetése máig nem egységes.

[63] A helyi önkormányzat az önkormányzati rendeletet a kihirdetését követően haladéktalanul megküldi a fővárosi és megyei kormányhivatalnak [Alaptörvény 32. cikk (4) bekezdés]. Ha ez utóbbi „az önkormányzati rendeletet vagy annak valamely rendelkezését jogszabálysértőnek találja, kezdeményezheti a bíróságnál az önkormányzati rendelet felülvizsgálatát”. Amennyiben az önkormányzati rendelet nem jogszabályt sért, hanem az Alaptörvénybe ütközik, akkor az Alkotmánybíróság járhat el. Végső soron a bíróság döntése alapján a mulasztás orvoslásához szükséges önkormányzati rendeletet a helyi önkormányzat nevében a fővárosi és vármegyei kormányhivatal vezetője alkothatja meg.^[67] A helyi önkormányzatok különböző társulási formákban is elláthatják feladataikat, ez pedig a jogalkotásra is kihat [Jat. 5. § (5) és (6) bekezdés].

[64] Az önkormányzati rendeletek száma a magyar jogban jelenleg nem pontosan felmérhető. A közel 3200 települési önkormányzat – kis túlzással – mind egy kis önálló jogrendszert alkot, részben saját szabályokkal még a jogalkotás (kihirdetés) tekintetében is. Ha csak a kötelező jogalkotási tárgyköröket vennénk alapul – amiket szintén nem olyan egyszerű felmérni – akkor is azt látnánk, hogy valamennyi települést figyelembe véve akár százezres nagyságrendű önkormányzati rendelet is hatályban lehet. A Nemzeti Jogszabálytár adatai szerint a hatályos önkormányzati rendeletek száma meghaladja a 150 ezret.

[65] Az angolszász, esetjogra épülő (common law) jogrendszerekhez (→a common law jogrendszerek) képest a kontinentális, írott jogra épülő jogrendszerekben (→a kontinentális jogrendszerek) a bírói – bíró alkotta – jog jogforrási jellege kevésbé jellemző. Az esetjog mint jogforrás alapja a precedens, azaz hogy a korábbi bírói döntés a későbbi ügyben megállapított tényállásbeli hasonlóság esetén meghatározza, köti a későbbi bírói döntést. A precedenshez kötöttség elve (stare decisis) a XIX. század óta az esetjogi rendszer alapját képezi. Az esetjogi bíráskodás alapja tehát a korábbi bírói döntés. Ezzel szemben a kontinentális jogrendszerekben a bírói döntés alapját a jogszabályok képezik. Ez azt is jelenti, hogy – szemben az angolszász joggal – azonos tényállási alapról kiindulva két azonos szintű bíróság – különbözőképpen értelmezve az alkalmazandó jogszabályt – különböző döntésre juthat. Ilyen módon a későbbi döntéseket sem a korábbi bírói döntés határozza meg, hanem mindig újra az adott kérdést szabályozó jogszabály. Emiatt a bírói döntés, a bírói jog jogforrási jellege sem érvényesül.

[66] Ezzel együtt – elsősorban éppen a fenti példa szerinti különböző döntések okozta ellentmondások feloldására – a kontinentális jogrendszerben is szükség van a jogalkalmazás egységét biztosító döntésekre, ezt garantáló jogintézményekre. A jogegység biztosítására irányuló bírói döntések ilyen módon már inkább rendelkeznek jogforrási erővel, hiszen meghatározzák a későbbi döntéseket. Emellett különleges szerepe van az alkotmánybírósági döntéseknek is. Sajátos attribútumai miatt ezek, vagy legalábbis ezek egy része is rendelkezik jogforrási jellemzőkkel.

[67] Az alkotmánybíráskodás a világ számos országában a demokratikus hatalomgyakorlás, az alkotmányosság biztosítéka. (→alkotmánybíróság) A jogrendszer alapját képező normára, az alkotmányra vagy alaptörvényre visszavezetett, azon alapuló bíráskodás eltérő – kontinentális vagy angolszász – jogrendszerű országoknak is sajátja lehet, legyen az szervezetét tekintve különbíróság (alkotmánybíróság) vagy a rendes bírósági rendszerbe tartozó legmagasabb bírói fórum (legfelső bíróság).^[68] Noha az egyes országok megoldásai némileg eltérőek, a legtipikusabb hatáskörök az absztrakt normakontroll, az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos döntés és az alkotmányértelmezés.^[69] Mindhárom esetkörbe tartozó döntésnek lehet jogforrási jellege. Ehelyütt a magyar Alkotmánybíróság határozatainak jogforrási jellegére térünk ki.

[68] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve, mely az Alaptörvény hatálybalépése óta immár nemcsak a jogszabályok alkotmányosságát, hanem egyedi bírói döntések Alaptörvénnyel való összhangját is vizsgálhatja (alkotmányjogi panasz keretében). A 15 tagú testület – melynek tagjait az Országgyűlés az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával tizenkét évre választja – többféle döntését is jogforrási jellegűnek tekinthetjük. Az Alkotmánybíróság az ügy érdemében határozattal, egyébként végzéssel dönt, döntése mindenkire nézve kötelező, a jogforrási jellegű döntései tehát határozati formában jelennek meg.

[69] Elsődlegesen – Hans Kelsen nyomán – a negatív jogalkotási döntést szokás e körbe sorolni, azaz az Alkotmánybíróságnak azt a hatáskörét, amelyben – határozatával – megsemmisíti az Alaptörvénnyel ellentétes jogszabályt vagy jogszabályi rendelkezést.^[70] Ezt a testület bírói kezdeményezésre az egyedi ügyben alkalmazandó jogszabály tekintetében, alkotmányjogi panasz alapján az egyedi ügyben alkalmazott jogszabály tekintetében, valamint – a Kormány, az országgyűlési képviselők egynegyede, a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész vagy az alapvető jogok biztosa kezdeményezésére – utólagos normakontroll keretében teheti meg [Alaptörvény 24. cikk (2) és (3) bekezdés].^[71] A jogszabályok mellett a közjogi szervezetszabályozó eszközök Alaptörvénnyel (illetve nemzetközi szerződéssel) való összhangját is vizsgálhatja az Alkotmánybíróság, és természetesen itt is élhet a megsemmisítés eszközével.

[70] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvényt és az Alaptörvény módosítását csak a megalkotására és kihirdetésére vonatkozó, az Alaptörvényben foglalt eljárási követelmények tekintetében vizsgálhatja felül. A kihirdetés előtt a vizsgálatot a köztársasági elnök, a kihirdetéstől számított harminc napon belül a Kormány, az országgyűlési képviselők egynegyede, a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész vagy az alapvető jogok biztosa kezdeményezheti. Sikeres államfői indítvány esetén azt az Országgyűlés újratárgyalja, utóbbi esetben az Alkotmánybíróság a visszamenőleges hatályú megsemmisítésről dönt. Magyarországgal ellentétben több más országban is ismert az alkotmánymódosítások tartalmi felülvizsgálata.^[72]

[71] Jogforrási jellegű továbbá az Alkotmánybíróság azon határozata, amelyben alkotmányos követelményt határoz meg [az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (Abtv.) 46. § (3) bekezdés]. Kevésbé egyértelmű a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet megállapító határozatok jogforrási jellege [Abtv. 46. § (1) és (2) bekezdés]. A gyakorlatban azonban e körben is tartalmazhat a határozatok rendelkező része olyan megállapításokat, amik akár a későbbiekben – a mulasztás pótlásakor – kötik a jogalkotót.

[72] A jogforrási jellegű határozatok közé sorolható továbbá mindenkire kötelező jellegéből is fakadóan az alkotmányértelmezési hatáskörben hozott döntés [Abtv. 38. §], valamint az Alkotmánybíróság kúriai jogegységi határozatok Alaptörvénnyel, illetve nemzetközi szerződéssel való összhangjának felülvizsgálatával hozott határozata [Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdés].^[73] A fenti döntések jogforrási jellegét jelzi, hogy itt is fennáll a kihirdetés követelménye a Magyar Közlöny-ben, illetve Az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban [Abtv. 44. §].

[73] 2013. április 1-jei hatállyal – az Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztették, ami azonban nem érinti az ezen határozatok által kifejtett joghatásokat [Alaptörvény záró és vegyes rendelkezések 5. pont]. Az Alkotmánybíróság a rendelkezést a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatban értelmezte, kimondva,

az újabb ügyekben vizsgálandó alkotmányjogi kérdések kapcsán felhasználhatja a korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és alkotmányossági összefüggéseket, ha az Alaptörvény adott szakaszának az Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, az Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a konkrét ügy alapján a megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükségesnek mutatkozik azoknak a meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése.

[74] Az előző pontban vázoltak szerinti negatív jogalkotó hatáskörrel – az Alaptörvénnyel kialakított alkotmányos rendszerben – nem csak az Alkotmánybíróság, de meghatározott körben a Kúria is rendelkezik. Az önkormányzati rendeletekkel kapcsolatos utólagos normakontroll hatáskört ugyanis immár megosztva gyakorolja az Alkotmánybíróság és a Kúria. Az önkormányzati rendeletek Alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálata továbbra is az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik, ha azonban az önkormányzati rendelet más jogszabállyal való összhangja a kérdés, annak felülvizsgálatára a bíróság jogosult [Alaptörvény. 25. cikk (2) bekezdés]. Ezt a hatáskört a bírósági szervezetrendszeren belül a Kúria önkormányzati tanácsa gyakorolja [a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 45. §], amely öt bíró tagból áll. Az eljárás kezdeményezésére a fővárosi és vármegyei kormányhivatal [Alaptörvény 32. cikk (4) bekezdés], az alapvető jogok biztosa [az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény (Ajbtv.) 34/A. § (1) bekezdés] valamint a rendesbíróságok [a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 132. § (1) bekezdés] jogosultak (→közigazgatási normakontroll).

[75] Az Alaptörvény egy új jogintézményt is létrehozott, melyben több alkotmányos szerv együttműködése szükséges egy alkotmányos szerv mulasztásának pótlásához: a bíróság dönt a helyi önkormányzat törvényen alapuló jogalkotási kötelezettsége elmulasztásának megállapításáról [Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés]. A fővárosi és vármegyei kormányhivatal kezdeményezheti a bíróságnál a helyi önkormányzat törvényen alapuló rendeletalkotási vagy határozathozatali kötelezettsége elmulasztásának megállapítását, ha pedig a helyi önkormányzat a rendeletalkotási vagy határozathozatali kötelezettségének a bíróság által a mulasztást megállapító döntésben meghatározott időpontig nem tesz eleget, a bíróság a fővárosi és vármegyei kormányhivatal kezdeményezésére elrendeli, hogy a mulasztás orvoslásához szükséges önkormányzati rendeletet vagy önkormányzati határozatot a helyi önkormányzat nevében a fővárosi és vármegyei kormányhivatal vezetője alkossa meg [Alaptörvény 32. cikk (5) bekezdés]. A jogintézmény a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség alkotmánybírósági kimondásához hasonlatos, azzal a jelentős különbséggel, hogy itt a hiányzó jogszabályt egy más szerv alkothatja meg, illetve köteles megalkotni. Így tehát – a bíróság közvetítésével – az Alaptörvény pótlólagos jogalkotó hatáskört ad a kormányhivatal vezetőjének, egy állami szerv alkot jogot a helyi önkormányzat képviselőtestülete helyett.

[76] Az önkormányzati rendeletekkel összefüggő hatáskörök mellett jogforrási szempontból a Kúria jogegységesítésre irányuló döntései a legfontosabbak. A magyar bírósági rendszerben a legfőbb bírósági szerv a Kúria, az Alaptörvény ezért a jogegység biztosítását is elsődlegesen e szerv feladatává teszi [Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdés]. Egy eszközt, a jogegységi határozatot tehát maga az Alaptörvény nevesít, de emellett a Bszi. ad részletes szabályozást. A Velencei Bizottság jelentéseinek figyelembevételével a Bszi. 2019–2021 közti módosításaival a magyar jogegységesítési eszközök is inkább az angolszász jogrendszerekre hajazó korlátozott precedens-rendszer meghonosítása irányába hatottak. Ez a jogszabályokhoz jobban hasonlatos elvi iránymutatási eszközök helyett tehát az egyedi ügyekben hozott döntésekkel szándékozik jogegységesítő hatást gyakorolni.^[74]

[77] A jogegység fogalmát a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa határozatában így foglalta össze:

a jogegység hiányát a korábbi döntéstől való indokolatlan eltérés okozza, így a jogegység követelménye sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez, jogértelmezéshez köthető, az csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel.

A Kúria tehát a jogalkalmazás egységének biztosítása körében a bíróságokra kötelező jogegységi határozatokat hoz, elbírálja a jogegységi panaszokat, joggyakorlat-elemzést folytat jogerős vagy véglegessé vált határozattal befejezett ügyekben, ennek keretében feltárja és vizsgálja a bíróságok ítélkezési gyakorlatát, valamint közzéteszi a határozatait [Bszi. 24 –25. §]. Szervezetileg a Kúrián az ítélkező tanácsok és az önkormányzati tanács mellett jogegységi panaszt elbíráló tanács, büntető, polgári, valamint közigazgatási kollégiumok, továbbá bírósági joggyakorlat-elemző csoportok működnek.

[78] 2020 áprilisa óta a Kúria valamennyi, egyedi jogvitát lezáró határozata – a közzétételét követően – köti a Kúria eljáró tanácsait, és így jogforrási jellegűnek minősíthető. Annál is inkább így van ez, mert ha egy kúriai tanács egy újabb ügyben a közzétett határozatban foglalt jogértelmezéstől el kíván térni, jogegységi eljárást kell kezdeményeznie, az eljárását pedig a jogegységi határozat meghozataláig fel kell függesztenie. A korábbi határozatok kötőerejét növeli a 2020-tól új jogorvoslatként bevezetett jogegységi panasz intézménye. Ha az újabb ügyben eljáró tanács jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül tért el jogkérdésben a közzétett határozattól (úgy, hogy attól az adott jogkérdés tekintetében az alsóbb fokú bíróságok sem tértek el), a határozat ellen jogegységi panasznak van helye. Ilyen módon a jogegységi panasz jogorvoslati és jogegységi funkcióval is rendelkezik. A Jogegységi Panasz Tanács jogkérdésben való eltérést megállapító határozata jogegységi határozat hatályú, azt a jogegységi határozatok közzétételére vonatkozó szabályok szerint a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.

[79] Ugyancsak a Velencei Bizottság véleménye nyomán^[75] alakult át a hagyományos, 1998 óta a jogrend részét képező (elvi) jogegységi eljárás. 2022. január 1-jétől a „hagyományos” jogegységi eljárás – az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali (preliminary ruling) eljárásának mintájára – immár a jogegységi panaszeljárásba integráltan működik. A korábbi jogegységi indítvány helyett ún. előzetes döntéshozatali indítvány előterjesztésének van helye, ha az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi határozat meghozatala, korábban meghozott jogegységi határozat megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése szükséges, vagy a Kúria valamely ítélkező tanácsa jogkérdésben – akár saját megfontolás, akár az Európai Unió Bírósága, illetve az Alkotmánybíróság kötelező erejű jogértelmezése teszi azt szükségessé – el kíván térni a Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményé-ben közzétett határozatától. Az előzetes döntéshozatali indítványt pedig immár a Kúria elnöke vagy elnökhelyettese által vezetett, kilenctagú Jogegységi Panasz Tanács bírálja el (vagy a Kúria Teljes Ülése elé utalja). Ebben a korlátozott precedensrendszerben tehát csak a Kúria korábban közzétett határozataihoz – az azokban foglalt jogértelmezéshez – kapcsolódik az alsóbb fokú bíróságokra és a Kúria ítélkező tanácsaira is kiterjedő kötőerő.

[80] Visszautalunk végül arra, hogy a jogegységi határozatokat az Alkotmánybíróság is vizsgálhatja, az Alaptörvénnyel ellentétesnek talált határozatot megsemmisítheti, ami szintén a jogforrási jelleget erősítő jellemző, ahogyan a közzétételi kötelezettség is. A Kúria a jogegységi határozatot és a jogegységi panasz eljárásban hozott határozatát, valamint az általa az ügy érdemében hozott és a hatályon kívül helyező határozatot a Bírósági Határozatok Gyűjteményé-ben digitális formában közzéteszi [Bszi. 163. §].

[81] A korábbi szabályozás alapján használt irányelvek, elvi döntések és kollégiumi állásfoglalások immár nem alkothatóak. A korábbi irányelvek, elvi döntések és kollégiumi állásfoglalások az eltérő iránymutatást tartalmazó jogegységi határozat meghozataláig alkalmazhatók, de a Kúria elnökének vagy kollégiumvezetőjének indítványára a Kúria teljes kollégiuma jogegységi tanácsként eljárva, jogegységi eljárás keretében az e törvény hatálybalépését megelőzően hozott irányelvek, elvi döntések és kollégiumi állásfoglalások ilyenként fenntartását megszüntetheti. Ezzel együtt számos ilyen döntvény van még ma is hatályban.

[82] A jogforrási jellegű bírói instrumentumok között említést kell tenni továbbá a kúriai kollégiumi véleményről. Érdekessége, hogy kötőereje törvényi szabályozás hiányában inkább szociológiai jellegű. Jogforrási jellege van ugyanakkor arra tekintettel, hogy nem egyedi ügyhöz, hanem absztrakt jogkérdéshez kapcsolódik, elismertsége pedig azon alapul, hogy egy teljes kollégium álláspontját tükrözi, és így a bíróságok gyakran hivatkoznak rájuk. Jelentőségüket mutatja, hogy a Kúria lapja, a jelenleg Kúriai Döntések – Bírósági Határozatok című folyóirat is közreadja ezeket.

[83] A közjogi szervezetszabályozó eszközök nem jogszabályok, noha állami szervek alkotják őket, nem általánosan (az államszervezeten kívülre, azaz extern) kötelezőek, csak belső (befelé, szervezeten belülre irányuló, intern) normák, az alárendelt szervekre és személyekre vonatkoznak. Ennek megfelelően nem az Alaptörvény, hanem a jogalkotási törvény intézményesíti őket. Két formájuk a normatív határozat és a normatív utasítás (→közigazgatási jogalkotás). A korábbi jogalkotási törvény értelmében állami irányítás egyéb jogi eszközei néven, tágabb körben volt lehetőség a kiadásukra, de éppen ez a megtévesztő jelleg – például egy jogszabályértelmezés formájában kifelé, általánosan ható normának tűnhetett – vezetett megszüntetésükre.

[84] A jogalkotási törvény tehát ezen jogi eszközök körét jelentősen szűkítette azzal, hogy kizárólag normatív határozat és normatív utasítás kibocsátását tette lehetővé, melyeket összefoglalóan közjogi szervezetszabályozó eszköznek keresztelt. A határozat és az utasítás különbsége a kiadásra jogosult szerv szervezeti formájából adódik: a testületi szervek normatív határozatot, az egyszemélyi szervek normatív utasítást bocsáthatnak ki.

[85] Normatív határozatot adhat ki az Országgyűlés, a Kormány és más testületi központi államigazgatási szerv, az Alkotmánybíróság, a Költségvetési Tanács, valamint a helyi önkormányzat képviselőtestülete és a nemzetiségi önkormányzat képviselőtestülete [a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (Jat.) 23. § (1)–(3) bekezdés]. Utóbbi kettő a saját és az általa irányított szervek tevékenységét és cselekvési programját, valamint az általa irányított szervek szervezetét és működését szabályozhatja, az előbbiek kizárólag saját szervezetüket és működésüket, tevékenységüket, valamint cselekvési programjukat határozhatják meg normatív határozatban.

[86] Normatív utasítás kibocsátására a köztársasági elnök, a miniszterelnök, a központi államigazgatási szerv vezetője (a Kormány és más testületi államigazgatási szerv kivételével), az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a legfőbb ügyész, az alapvető jogok biztosa, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, az Állami Számvevőszék elnöke, a fővárosi és vármegyei kormányhivatal vezetője, valamint a polgármester, a főpolgármester, a vármegyei közgyűlés elnöke és a jegyző jogosult, a szabályozás tárgya pedig a vezetése, az irányítása vagy a felügyelete alá tartozó szervek szervezete és működése, valamint tevékenysége lehet [Jat. 23. § (4) bekezdés].

[87] A jogalkotási törvény egy második kört is felruház a normatív utasítás kiadásának jogával: ez az Országgyűlés, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az alapvető jogok biztosa, az önálló szabályozó szerv, valamint a minisztérium hivatali szervezetének vezetője. Ők azonban kizárólag törvényben meghatározott tárgykörben tudnak – a szerv állományába tartozó személyekre kötelező – normatív utasítást kibocsátani.^[76]

[88] A közjogi szervezetszabályozó eszköz jogszabállyal és az Alaptörvénnyel nem lehet ellentétes, abban továbbá jogszabály rendelkezése nem ismételhető meg [Jat. 24. § (1) bekezdés]. A központi szervek által kiadott normatív utasítást és normatív határozatot – ha az nem tartalmaz minősített adatot – a Magyar Közlöny-ben közzé kell tenni. A képviselő-testület normatív határozatait a helyi önkormányzati rendelet kihirdetésére vonatkozó szabályok szerint kell közzétenni [Mötv. 51. § (6) bekezdés]. A közjogi szervezetszabályozó eszközök kiadásának Jat.-ban foglalt lehetősége nem érinti az egyéb jogszabályon alapuló egyedi határozat meghozatalára vagy egyedi utasítás adására vonatkozó jogokat.

[89] Ilyenek kibocsátására az „államélet normális működésétől eltérő” helyzetekben kerülhet sor, e körülmény pedig meghatározza e jogforrások alapvető jellemzőit is. Ez jelenti egyfelől az időleges jelleget, ideértve, hogy csak meghatározott körülmények között és főszabály szerint ideiglenes jelleggel alkothatók e jogszabályok, másfelől azt, hogy mind a megalkotásukra, mind az alkalmazásukra, a jogrendszer egységébe illeszkedésükre speciális szabályok vonatkoznak (→különleges jogrend).^[77]

[90] Magyarországon az Alaptörvény kilencedik módosítása a koronavírus-járványidőszak tapasztalataira figyelemmel újraszabályozta a rendkívüli jogrendi helyzeteket és az ezek során kiadható normákat is, az Alaptörvény tizedik módosítása pedig Oroszország ukrajnai háborújára tekintettel az új szabályozás kiegészítése mellett előrehozta annak hatálybalépését 2023. július 1-jéről 2022. november 1-jére. Az Alaptörvény jelenleg hadiállapotot, szükségállapotot és veszélyhelyzetet nevesít.^[78]

[91] A rendkívüli jogrendi helyzetek közös jellemzője, hogy a Kormány kerül kiemelt helyzetbe, a döntéshozatal, a gyors jogalkotás lehetősége és felelőssége őt terheli: mindhárom rendkívüli jogrendi esetben a Kormány a jogalkotó aktor, aki rendeletben szabályoz. Noha e kormányrendeletek nem jelentenek új jogforrástípust, formailag nem különülnek el – jellemzőik alapján mégis sajátos, különleges jogrendi – kormányrendeleteknek tekinthetők. Ilyen időszakban tehát a Kormány gyakorlatilag kétféle – normál és különleges jogrendi – kormányrendelet kiadására jogosult.

[92] Különleges jogrend fennállása alatt és arra tekintettel kiadott rendelettel a Kormány – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat [Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdés]. Ebben benne foglaltatik az ideiglenes jelleg, és az is, hogy az ilyen jogszabály jogrendszerbe illeszkedése eltérően valósul meg a „normálidőszaki” (rendes) jogszabályokhoz képest. E jogszabályok tehát átmenetileg felülírják a jogszabályi hierarchia alapvető szabályait, és az erre alkalmazható jogtechnikai megoldások is kevésbé kötöttek. Ezen időszakokban a megoldás jellegéből fakadóan a jogrendszer egymással ellentétes szabályozásokat tartalmazhat. A probléma feloldását az jelenti, hogy ilyenkor – az akár formailag alacsonyabb szintű normában megjelenő – rendkívüli jogrendi jogforrásnak (kormányrendeletnek) alkalmazási elsőbbsége van, a rendkívüli jogrend fennállása alatt a rendkívüli rendelet szabályait kell alkalmazni. A rendkívüli jogrend megszűnésével a rendelet is hatályát veszti, így a kollízió is megszűnik. Az Alkotmánybíróság ilyenkor tehát ebben az értelemben nem vizsgálja a jogszabályi hierarchia kérdését.

[93] A „könnyítések” ellenére a rendkívüli időszak jogalkotása nem garanciák nélküli, maguk a rendkívüli jogrendi szabályokat tartalmazó alkotmányos normák is meghatároznak biztosítékokat. Ilyen az Alaptörvény alkalmazásának kötelezettsége (alkalmazása nem függeszthető fel), az alapvető jogok tekintetében meghatározott garanciális minimum, azaz, hogy bizonyos – tételesen meghatározott – alapjogok ekkor sem korlátozhatóak, ilyen az Alkotmánybíróság folyamatos működésének követelménye (működésének korlátozhatatlansága), a folyamatosan fennálló tájékoztatási kötelezettség a köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke és érintett bizottsága irányába, az Országgyűlés lehetősége a Kormány e rendeleteinek hatályon kívül helyezésére, illetve az is, hogy a Kormány köteles minden olyan intézkedést megtenni, ami az Országgyűlés és az Alkotmánybíróság folyamatos működését szavatolja.

[94] A jogforrási hierarchia a jogrendszer egységességéhez tartozó kérdés. Ha a pusztán elméleti vonatkozásoktól eltekintünk, a hierarchia, illetve annak megtartása jelentősége abban áll, hogy világossá tegye a jogalkotók és a jogforrások egymáshoz való viszonyát, „rendet vágjon” a jogrendszerben, hozzájárulva annak koherenciájához, ellentmondás-mentességéhez, így végső soron a jogbiztonsághoz.^[79]

[95] Értelemszerűen a jogforrási hierarchia is adott térben, adott jogrendszerben értelmezhető, nem lehet, illetve nincs értelme jogrendszertől függetlenül egy elvi sémát felállítani. Az alábbiakban tárgyalt jogforrási hierarchia tehát nemzeti keretben értelmezhető, de abba nem csak nemzeti jogforrások tartoznak, sőt, éppen e külső jogforrások teszik kellően bonyolulttá a rendszert. Az Alaptörvény maga a jogszabályok hierarchiáját állapítja meg tételesen, míg a jogszabályokon kívüli jogforrásokra úgy utal, hogy abból nem feltétlenül határozható meg egyértelműen azok rendszerben való elhelyezkedése.

[96] A legmagasabb szint természetesen az alkotmányi szint. Ezzel kapcsolatban érdemes utalni arra, az alkotmány fogalma az alaptörvényénél jóval szélesebb, és ezért is született az a döntés, hogy alaptörvény az elnevezése a jogrendszer alapját képező új dokumentumnak. Ezen a legmagasabb szinten az Alaptörvény és a benne foglalt Nemzeti Hitvallással együtt a történeti alkotmány vívmányai, valamint egyes AB határozatok és a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai találhatóak. Ezt a gondolatkört szokták a többszintű alkotmányosság fogalmával is illetni.^[80] Magyarországon kívül az „alaptörvény” kifejezést alkalmazza még például Németország, Svédország, vagy Szaud-Arábia is.

[97] A következő, amit e körben meg kell jegyezzünk, az az, hogy mely, az alkotmányos szint alatti jogforrások előzhetik meg a törvényeket (legyenek azok akár sarkalatosak is). Itt a nemzetközi szerződéseket és az Európai Unió közvetlen hatállyal rendelkező és közvetlenül alkalmazandó jogát kell megemlíteni. Előbbiek „erőfölényét” az Alaptörvény Q) cikke mellett az Alkotmánybíróság nemzetközi szerződésbe ütközést vizsgáló hatásköre mutatja meg, míg utóbbiak erejét az Európai Bíróság gyakorlata adja, amely szerint kollízió esetén a közösségi jog szabálya alkalmazandó, az azzal ellentétes nemzeti jogot pedig figyelmen kívül kell hagyni.^[81]A fentiekből következik továbbá, hogy a nemzetközi szerződést kihirdető törvény megelőzi a nem nemzetközi szerződést kihirdető törvényt, és ugyanez a helyzet a kormányrendeleteknél, a nemzetközi szerződést kihirdető kormányrendelet az „erősebb”. A nemzetközi szerződést kihirdető jogszabállyal magasabb szintű jogszabály sem lehet ellentétes, a nemzetközi jog és a belső jog összhangját ekkor vagy a nemzetközi jogi kötelezettség vagy a magasabb szintű jogszabály módosításával kell elérni [Abtv. 42. § (2) bekezdés].

[98] A jogszabályok hierarchiáját az Alaptörvény a következők szerint határozza meg:

A táblázatban az alacsonyabb szinten álló jogszabály nem lehet ellentétes semelyik magasabb szinten állóval. A sarkalatos törvények és a „feles” törvények közt nincs hierarchia, ahogyan a kormányrendeletek és az MNB elnök rendelete közt sincs, az elhatárolást a feladatkörök különbözősége jelenti.

[99] Említést kell tenni továbbá a hierarchia kapcsán a jogelvekről, amelyek segítik a jogrendszer egységét fenntartani azáltal, hogy az esetleges jogszabályi ütközések esetére feloldást jelentenek. Első helyen kell említeni e körben a lex superior derogat legi inferiori elvet, azaz, hogy a magasabb rendű jogforrás lerontja az alacsonyabb rendűt. (Ebből logikailag az is következik, hogy az alacsonyabb szintű nem ronthatja le a magasabb szintűt.) Petrétei József itt említi a további kisegítő jogelveket: a lex specialis derogat legi generali elv alapján a különös jogszabály lerontja (megelőzi) az általánost, a lex posterior derogat legi priori elv szerint pedig a későbbi szabály lerontja (megelőzi) a korábban alkotott jogot.^[82]

[100] Ilyen esetben az Alkotmánybíróság kerül kiemelt szerepbe. A magasabb szintű jogszabályba ütközés megállapítására tehát elsődlegesen az Alkotmánybíróság jogosult: ez előállhat absztrakt utólagos normakontroll-eljárásban, jogszabályt érintő alkotmányjogi panasz esetén, vagy akkor, ha az egyedi ügyben a bíró az Alkotmánybírósághoz fordul a kérdésben. A hierarchiasértés mérlegelés nélküli megsemmisítési okot jelent, sőt, főszabály szerint visszamenőleges (ex tunc) hatályú a megsemmisítés. Meg kell jegyezni, amíg a kollízió nem bíróság vagy az Alkotmánybíróság előtt merül fel, a jogszabály alkalmazandó, akár hatóság eljárása során is (azaz a hierarchiasértésnek az alkalmazhatóságra nincs közvetlen hatása). Nem az Alkotmánybíróság jár el akkor, ha önkormányzati rendelet ütközik más, magasabb szintű jogszabályba: ez esetben a Kúria hatáskörébe tartozik a döntés, azaz a hierarchiasértő önkormányzati rendelet megsemmisítése.

[101] A jogszabályok ütközésének másik esete, amikor nem a hierarchia sérül, mert azonos szintű jogszabályok kerülnek ellentétbe. Ez utóbbi a normakollízió.^[83] Törvény törvénnyel való kollízióját, a jogforrási rendszerben azonos szinten szereplő jogszabályok összeütközését vizsgálva az Alkotmánybíróság a 35/1991. (VI. 20.) AB határozatban kijelentette, hogy

meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes – vagy az értelmezéstől függően ellentétes – törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet, az ilyen rendelkezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet.

E megállapítást a 21/2001. (VI. 21.) AB határozat azzal pontosította, hogy kimondta:

abban az esetben sérül a jogállamiság alkotmányos alapértékéből fakadó jogbiztonság követelménye, ha az ellentétes tartalmú törvényi rendelkezések „[…] között fennálló kollízió jogalkalmazói jogértelmezéssel a jogbiztonság sérelme nélkül nem oldható fel”.

[102] A hierarchiához csak érintőlegesen kapcsolódó kérdés a megfelelő szabályozási szint problematikája, avagy, hogy egy tárgykörről milyen szintű jogszabályban kell rendelkezni. Hogy miről szükséges törvényt alkotni, abban ma az Országgyűlés kezét szinte kizárólag az Alaptörvény köti meg, amikor egy-egy tárgykörrel kapcsolatban törvényi vagy sarkalatos törvényi, esetleg kivételesen kormányrendeleti (részlet)szabályok megalkotását írja elő. Emellett általános jelleggel is előírja, hogy az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. A jogszabályok megalkotásakor biztosítani kell, hogy a jogszabály ne tartalmazzon indokolatlanul olyan rendelkezést, amely felhatalmazás alapján alacsonyabb szintű jogszabályban (esetleg közjogi szervezetszabályozó eszközben) is megalkotható, ezzel az alacsonyabb szintű szabályozás irányába mutatva [Jat. 2. § (5) bekezdés]. Törvényi szabályozási szint esetében törvényben kell rendezni az alapvető jogintézményeket és a szabályozási cél megvalósulásával összefüggő lényeges garanciákat [Jat. 2. § (4) bekezdés].

[103] Magyarországon és nemzetközileg is jelenleg két – ellentétes előjelű – tendencia jelentkezik ezzel kapcsolatban. Az egyik a törvényi szabályozás túlsúlya, illetve a törvényi túlszabályozás, tehát, hogy túl sok tárgykört és túl részletesen szabályoz – szükségtelenül – törvény.^[84] A másik, friss tendencia, amit a veszélyhelyzeti kormányrendeletek széles körű alkalmazása is mutat, hogy a kormányzatok ráébredtek az alacsonyabb szintű szabályozás előnyeire. Megjegyezhetjük, természetes az első tendencia ellensúlyozására való igény, ez azonban elsősorban deregulációval volna megvalósítható a hatályos alkotmányos keretek közt is.^[85]

[104] A címben szereplő három fogalom a jogszabályok (és egyes más jogforrások) legalapvetőbb ismérve. A magyar jogban az érvényesség elsősorban alaki kritériumoknak megfelelést takar, azt fejezi ki, hogy a jogszabály joghatás kiváltására alkalmas módon, szabályszerűen létrejött. Ehhez képest a hatályosság az alkalmazás elvi lehetőségét nyitja meg és annak terjedelmét adja meg, az alkalmazhatóság pedig a konkrét jogviszonyra gyakorolt hatást írja le.^[86]

[105] A jogszabály érvényességéhez az érvényességi kellékek teljességének megléte szükséges. Ide tartozik

• a jogalkotó hatáskör megléte (az adott jogszabály megalkotására),
• a hierarchia megtartása,
• az eljárási szabályoknak megfelelő megalkotás és
• a kihirdetés is.^[87]

Sajátos helyzetet teremt, hogy a szabályszerűen kihirdetett jogszabályt úgy kell tekinteni, hogy azt az arra hatáskörrel rendelkező szerv vagy személy a kihirdetett szöveggel megalkotta – mindaddig, amíg esetleg az Alkotmánybíróság meg nem állapítja a közjogi érvénytelenséget.^[88] Az Alkotmánybíróság számos határozatában megállapította, hogy a jogalkotás eljárási garanciái a jogállamiság elvéből és ahhoz kapcsolódóan a jogbiztonság követelményéből fakadnak, így csak a formalizált eljárás szabályainak betartásával jöhet létre érvényes jogszabály. A formai hibás jogalkotási eljárás ilyen módon alapot adhat a jogszabálynak a kihirdetés napjára visszamenőleges hatályú (ex tunc) megsemmisítésére. A közjogi érvénytelenségben szenvedő jogszabályok semmisek, ex tunc megsemmisítés esetén úgy kell tekinteni rájuk, mintha létre sem jöttek volna.^[89]

[106] A jogszabály hatályossága azt jelzi, hogy az érvényes jogszabály alkalmazható, végrehajtható, sőt: alkalmazandó és végrehajtandó. Tóth J. Zoltán meghatározásában

a hatály egy érvényes jogi norma elvi alkalmazhatóságának és alkalmazandóságának terjedelmét, joghatások kiváltására való absztrakt képességének határait jelöli ki.^[90]

A jogalkotási törvény a jogszabályok területi, személyi (szervi) és időbeli hatályáról rendelkezik, emellett a jogszabály még tárgyi hatállyal bír. Az országos jogszabályok területi hatálya főszabály szerint Magyarország területére, az önkormányzati rendelet területi hatálya a helyi önkormányzat közigazgatási területére terjed ki, a jogszabályban az ettől való esetleges eltérésről (partikuláris vagy extraterritoriális hatály) kell csak külön rendelkezni. A személyi hatály esetében a főszabály a Magyarország (önkormányzati rendelet esetén az önkormányzat) területén levő természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, valamint Magyarország területén kívül a magyar állampolgárok köre. A jogszabályban szintén csak a főszabálytól való eltérésről kell kifejezetten rendelkezni. Végül a jogszabály időbeli hatálya azt mutatja meg, hogy a norma milyen – általában napokban meghatározott – időintervallumban alkalmazható és alkalmazandó. A jogszabályban meg kell határozni a hatálybalépésének napját, amely a jogszabály kihirdetését követő valamely nap lehet (vagy kivételesen a kihirdetés napján a kihirdetést követő valamely óra). A jogszabály időbeli hatálya a hatályvesztésig áll fenn, ez bekövetkezhet hatályon kívül helyezéssel, végrehajtott jogszabály esetén a jogalkotási törvényben meghatározott automatikus deregulációval [Jat. 12. §], vagy az Alkotmánybíróság (önkormányzati rendelet esetén akár Kúria) általi megsemmisítéssel. A jogszabályi rendelkezés tekintetében a módosítás is a hatályon kívül helyezéssel azonos hatású. A hatálybalépés a nap kezdetén, a hatályvesztés a nap végén következik be (napokban megállapított időbeli hatály esetén).

[107] Az alkalmazhatóság fogalma az érvényes norma tényleges alkalmazandóságát, joghatás kiváltására alkalmasságát jeleníti meg. Főszabály szerint a hatályosság és az alkalmazhatóság egybeesik, bizonyos esetekben azonban elválik egymástól.

[108] Vizsgáljuk meg tehát a három fogalom egymáshoz való viszonyát, a különböző lehetséges jogszabályi együttállásokat:

• érvényes, hatályos és alkalmazható: a legtipikusabb eset, érvényesen létrejött és hatályba lépett;
• érvényes, hatálytalan, nem alkalmazható: érvényesen létrejött, de még nem lépett hatályba vagy már hatályát vesztette és nincs külön szabály az alkalmazását illetően sem;
• érvényes, hatálytalan, alkalmazandó: érvényesen létrejött, már hatályát vesztette, de egy átmeneti alkalmazási szabály alapján még alkalmazandó (továbbhatás) vagy a hatálybalépést megelőző időre visszamenőleges hatállyal való alkalmazást rendelt el (ha az nem okoz érdeksérelmet);
• érvényes, hatályos és nem alkalmazható: közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogba (uniós jog elsőbbsége döntő) vagy más jogszabályba (kisegítő jogelvek alkalmazandók) ütköző norma, esetleg a végrehajtás feltételei hiányoznak (nincs végrehajtási rendelet) vagy különleges jogrendi jogszabály átmenetileg eltérő rendelkezést állapított meg;
• érvénytelen, hatályos és alkalmazható: az érvénytelen norma az érvénytelenség Alkotmánybíróság általi megállapításáig hatályos és alkalmazandó, különös eset, ha nem visszamenőleges (ex nunc) vagy kifejezetten jövőbeli (pro futuro) hatályú a megsemmisítés.^[91]

[109] Az alábbiakban csak felvetjük azokat a jövőbeli várható kihívásokat, amelyek a jogforrások tárgykörében felmerülhetnek. Az első ilyen a normamennyiség elkerülhetetlen növekedése, az egyes területeken bekövetkező túlszabályozás. Hiába a jogalkotási törvény számos vonatkozó rendelkezése és az időről időre felmerülő deregulációs törekvések, az elmúlt harminc év gyakorlata a jogrendszerben újonnan megjelenő és ezzel a hatályos jogforrások számát növelő normák folyamatos növekedését mutatja. Ennek érzékeltetésére csak két példa. Az elfogadott jogszabályok számát tekintve azt látjuk, hogy míg 1991-ben – tehát a jogállami berendezkedés kiépítésének első teljes évében – 530 új központi jogszabály született, addig 2013-ban, az elmúlt évtized „jogalkotási csúcspontján” ugyanez a szám már 1439 volt.^[92] Figyelemre méltó az is, ez az évi jogszabálymennyiség milyen jogszabályi terjedelmet jelent. Itt azt láthatjuk, hogy míg 1991-ben 1400 közlönyoldalnyi központi jogszabály született, 1999-ben már 9300 oldalt tett ki az akkor egy éve elektronikusan is elérhető Magyar Közlöny oldalszáma, addig a már említett „csúcson”, 2013-ban az utolsó oldalszám már 90 344 volt.^[93] Hangsúlyozni kell, hogy a fenti adatok csak a központi jogszabályokra vonatkoznak. Nem szükségszerű elviekben, hogy a joganyag növekedésére vonatkozó tendencia hasonlóan folytatódjon, de a változó világ kihívásai továbbra is megkövetelik majd a jog megfelelő alakítását, az új jelenségek miatt pedig eddig nem szabályozott területeket lesz szükséges szabályozás alá vonni.

[110] Ennek körében látni kell, hogy a minden ágazatot elérő szükségszerű technológiai változások lekövetése komoly mennyiségű jogalkotást indukálhat. Hasonló következménye lehet annak, ha a technológiai fejlődés új területek szabályozási körbe vonását kényszeríti ki. A digitális infrastruktúra, a digitális állam, a digitális közszolgáltatások, a digitális egészségügy és oktatás, a digitális gazdaság kiépítése tekintetében a felgyorsuló jogszabály-előkészítés és nagy mennyiségű új szabályozás igénye csak az egyik, és nem biztos, hogy a legnagyobb kihívás, ami a jogalkotást éri majd. 

[111] Nagyon élesen fog felmerülni az a dilemma is, hogy amíg a jog nemzeti keretek közt mozog legnagyobbrészt, az új jelenségek, technológiák, platformok határon átnyúlóak, nemzetköziek. A kibertér szabályozása ilyen módon joghatósági kérdéssé is válik. Sőt, ez egyben azt is jelenti, hogy a nemzetállamok (vagy akár maga az Európai Unió) kerül szembe egyre nagyobb hatalmú, már-már államként funkcionáló magáncégekkel.^[94] Példaként hozható akár magának az internetnek a szabályozása (például önszabályozás-dilemma, később netsemlegesség stb.), a kriptovalutákkal és a blokklánccal kapcsolatban felmerült szabályozási dilemmák (először adózási kérdésként, később: hogy írható le jogilag, hogy viszonyuljanak hozzá a jegybankok), de a közösségi hálózatok esete vagy a sharing economy problémái is.

[112] A következő kihívás: a kód mint norma kérdése. Egyre inkább várható, hogy a jogi normákat kódok hajtják végre (elég csak a pénztárgépek adóhatósági bekötésére vagy az áruforgalmat követő rendelkezésekre gondolni), ilyen formán a gyakorlatban a kód is jogforrássá, a jogforrás is kóddá válik. Mindez várhatóan számos kihívás elé állítja majd a jogalkotást is (például ki alkotja a jogot).

[1] A szócikkhez fűzött kritikai észrevételeikért, valamint a hibák feltárásában való áldozatos közreműködésükért köszönet illeti Angyal Rékát, Csatáriné Házi Andreát, Csuhány Pétert és Tordai Csabát.

[2] PESCHKA Vilmos: Jogforrás és jogalkotás, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965 24.

[3] BÁRÁNY Lászlóné – ROSTÁS Sándor – SZLÁVIK Tamás – SZEGEDI Eszter (szerk.): Általános kislexikon. I. k., Budapest, Magyar Nagylexikon Kiadó, 2005, 343–344.

[4] SZABÓ Miklós: Ars juris. A jogdogmatika alapjai. Miskolc, Bíbor, 2005, 208.

[5] LAMM Vanda (szerk.): Jogi lexikon, Budapest, Complex, ²2009, 343.

[6] TÓTH J. Zoltán (szerk.): Jogalkotástan. Jogdogmatikai és jogszabályszerkesztési ismeretek, Budapest, Dialóg Campus, 2019, 95. Ez az osztályozás megfelel a Kiss Géza által meghatározott felosztásnak. KISS Géza: „Gesetzauslegung und ungeschriebenes Recht” Jherings Jahrbücher 1911. 62, 72.

[7] PAPP Imre – SÁRI János: „Jogforrások” in SOMODY Bernadette – KUKORELLI István (szerk.): Alkotmánytan I. Alapfogalmak, alkotmányos intézmények, Budapest, Osiris, ²2007, 81.

[8] Alf ROSS: The Sources of Law. in Alf ROSS: On Law and Justice, Oxford, Oxford University Press, 2019, 89–126.

[9] PETRÉTEI József: „A jogforrás fogalma, érvényessége és hatályossága” Kodifikáció 2012/1, 5.

[10] Giorgio PINO: „Sources of Law” in John GARDNER – Leslie GREEN – Brian LEITER (szerk.): Oxford Studies in Philosophy of Law 4,Oxford, Oxford University Press, 2021, 58–92.

[11] JAKAB András: „A jogforrási rendszer” in CSINK Lóránt – SCHANDA Balázs – VARGA Zs. András (szerk.): A magyar közjog alapintézményei, Budapest, Pázmány Press, 2020, 865–867.

[12] Az alkotmány fogalmának meghatározására néhány példa az újabb hazai szakirodalomból, a teljesség igénye nélkül: „az alkotmány az Országgyűlés által kiadott legmagasabb rangú extern normatív aktus” SZENTE Zoltán – JAKAB András – PATYI András – SULYOK Gábor: „Az Országgyűlés. 19. § [Az Országgyűlés hatáskörei]” in JAKAB András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja, Budapest:, Századvég, ²2009, 556–557; „olyan alaptörvény, amelyben az állam önmagát korlátozva biztosítja polgárai számára az alapvető jogokat, megszabja a hatalom gyakorlásának törvényes kereteit és szervezetét” TAKÁCS Imre: „Az alkotmány és az alkotmányosság fogalma” in KUKORELLI István (szerk.): Alkotmánytan I., Budapest, Osiris, 2007, 21; „az államelmélet jogi alaprendje” TAKÁCS Albert: „Az alkotmány normativitása” in IMRE Miklós – LAMM Vanda – MÁTHÉ Gábor (szerk.): Közjogi tanulmányok Lőrincz Lajos 70. születésnapja tiszteletére, Budapest, Aula – MTA Jogtudományi Intézet – Budapesti Corvinus Egyetem – Károli Gáspár Református Egyetem, 2006, 381; „az állami berendezkedésre és az alapvető jogokra vonatkozó legfontosabb szabályok […] egységes kódexe” RÁCZ Attila: „Az Alkotmány megváltoztatásának módozatai” in RÁCZ Attila: Jogforrások az új alkotmányban, Budapest. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, 1995, 120. A nemzetközi szakirodalom definíciós kísérleteinek összegzéseként lásd Dieter GRIMM: Constitutionalism: Past, Present, and Future, Oxford, Oxford University Press, 2016, 5–25.

[13] Lásd például Liechtenstein alkotmányának preambulumát. 

[14] Adam R. BROWN: „Introducing Constitutional Specificity” in Adam R. BROWN: The Dead Hand’s Grip: How Long Constitutions Bind States, New York, Oxford University Press, 2022, 15 –16.

[15] Ewald WIEDERIN: „Grundlagen und Grundzüge staatlichen Verfassungsrechts: Österreich” in Armin von BOGDANDY – Pedro Cruz VILLALÓN – Peter Michael HUBER (szerk.): Handbuch Ius Publicum Europaeum I., Heidelberg, Müller, 2007, 389–449.

[16] Adam DODEK: The Canadian Constitution, Toronto, Dundurn Press, 2016.

[17] Joakim NERGELIUS: „The Constitution of Sweden and European Influences: The Changing Balance Between Democratic and Judicial Power” in Anneli ALBI – Samo BARDUTZKY (szerk.): National Constitutions in European and Global Governance: Democracy, Rights, the Rule of Law, Dordrecht, Springer, 2019, 315–358, különösen 319–321.

[18] Andrew BLICK – Robert BLACKBURN: Mapping the Path to Codifying – or not Codifying – the UK's Constitution, London, Centre for Political and Constitutional Studies King’s College – London Parliament, 2012.

[19] Orit ROZIN: „Forming a Collective Identity: The Debate over the Proposed Constitution. 1948–1950” Journal of Israeli History 2007/2, 251.

[20] Paul RISHWORTH: „Writing things unwritten: Common law in New Zealand’s constitution” International Journal of Constitutional Law 2016/1, 19.

[21] Friedrich KOJA: „Az Alkotmány” in TAKÁCS Péter (szerk.): Államtan. Írások a XX. századi általános államtudomány köréből, Budapest, Szent István Társulat, 2003, 468–469.

[22] Ezt SZÁJER József fogalmazta meg, lásd ABLONCZY Bálint: Az Alkotmány nyomában. Beszélgetések Szájer Józseffel és Gulyás Gergellyel, Budapest, Elektromédia, 2011, 82.

[23] Példaként lásd SZENTE Zoltán: „A historizáló alkotmányozás problémái – a történeti alkotmány és a Szent Korona az új Alaptörvényben” Közjogi Szemle 2011/3, 1–13.

[24] Angolban legislation vagy statutory law, németben Rechtsvorschrift, franciában législation, olaszban legislazione vagy atto normativo, spanyolban legislación.

[25] ERDŐS Csaba: „Kritikai megjegyzések az Alaptörvény jogszabály-fogalmával kapcsolatban” in SZOBOSZLAI-KISS Katalin – DELI Gergely (szerk.): Tanulmányok a 70 éves Bihari Mihály tiszteletére, Győr, Universitas-Győr, 2013, 134–147.

[26] JAKAB András: „A norma szerkezetének vizsgálata” Jogelméleti Szemle 2001/4.

[27] Reva B. SIEGEL: „The Politics of Constitutional Memory” Georgetown Journal of Law & Public Policy 2022/1, 1.

[28] Erről részletesebben lásd SZENTGÁLI-TÓTH Boldizsár: Hogyan tovább kétharmad? A minősített többségű törvény múltja, jelene és jövője Magyarországon, Budapest, ELTE Eötvös, 2019.

[29] Rendes jogrend idején. Rendkívüli jogrendben maga az Alaptörvény ad lehetőséget arra, hogy például kormányrendelet törvényi rendelkezésektől eltérjen. A rendkívüli jogrendi jogszabályokról részletesen lásd alább a 2.7. pontot.

[30] TROPER Michel: „Constitutional Law” in George BERMANN – Etienne PICARD (szerk.): Introduction to French Law, Netherlands, Wolters Kluwer, 2008, 34.

[31] Ezzel a lehetőséggel köztársasági elnökként Magyarországon utoljára Göncz Árpád élt. A köztársasági elnök törvénykezdeményezésével kapcsolatos dilemmákról lásd PETRÉTEI József: „A köztársasági elnök alkotmányozási és törvényhozási eljárással kapcsolatos feladat- és hatáskörei” Kodifikáció 2015/1, 13–16.

[32] Ezzel az Országgyűlés elsőként 2022 őszén, az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény módosításáról szóló T/706. számú törvényjavaslat kapcsán élt. Az Alkotmánybíróság a 28/2022. (XI. 8.) AB határozatában nem állapította meg az Alaptörvény sérelmét, így az elfogadott törvényt a köztársasági elnök aláírta és elrendelte a kihirdetést.

[33] SZENTGÁLI-TÓTH Boldizsár: „A sarkalatos törvényalkotás egyes alkotmányossági dimenziói” Alkotmánybírósági Szemle 2019/1, 10–19.

[34] BODNÁR Eszter – MÓDOS Mátyás: „A jogalkotás normatív kereteinek változásai az új jogalkotási törvény elfogadása óta” Kodifikáció 2012/1, 33–34.

[35] Boldizsár SZENTGÁLI-TÓTH: „Organic/Cardinal Laws” in Rainer GROTE – Frauke LACHENMANN – Rüdiger WOLFRUM (szerk.): Max Planck Encyclopedia of Comparative Constitutional Law [MPECCoL], Oxford Oxford University Press, 2022, e302.

[36] A 4/1993. (II. 24.) AB határozat indoklásában azt rögzítette például a testület, hogy „valamely alapjogról szóló törvényhez minősített többség előírása nem zárja ki, hogy az illető alapjog érvényesítéséhez szükséges részletszabályokat egyszerű többségű törvény határozzon meg” (ABH 1993, 64.).

[37] Peter LEYLAND: The Constitution of the United Kingdom: A Contextual Analysis, Oxford, Hart, 2012, 25.

[38] Jean-Pierre CAMBY: „La loi organique dans la Constitution de 1958” Revue de droit public 1989, 1401.

[39] Jennifer GITIRI – Boldizsár SZENTGÁLI-TÓTH: „The Organic Laws in Francophone Africa and the Judicial Branch: A Contextual Analysis” Speculum Juris 2020/35, 106–117.

[40] Algéria Alkotmányának 145. cikke. 

[41] Szenegál Alkotmányának 78. cikke. 

[42] Tunézia Alkotmányának 65. cikke.

[43] Daniele CONVERSI: „The Smooth Transition: Spain’s 1978 Constitution and the Nationalities Question” National Identities 2002/4, 223 –244.

[44] A Dominikai Köztársaság Alkotmányának 112. cikke.

[45] Ecuador Alkotmányának 133. cikke, 

[46] Panama Alkotmányának 165. cikke 

[47] Peru Alkotmányának 165. cikke. 

[48] Venezuela Alkotmányának 203. cikke. 

[49] Grúzia Alkotmányának 66. cikke. 

[50] Horvátország Alkotmányának 82. cikke. 

[51] Moldova Alkotmányának 72. cikke. 

[52] Montenegró Alkotmányának 91. cikke. 

[53] Románia Alkotmányának 73. cikke. 

[54] Olaszország Alkotmányának 138. cikke. 

[55] Azerbajdzsán Alkotmányának 94. cikke. 

[56] Kazahsztán Alkotmányának 61. cikke. 

[57] Kirgizisztán Alkotmányának 86. cikke. 

[58] Oroszország Alkotmányának 76. cikke 

[59] Szlovákia Alkotmányának 84. cikke. 

[60] Tádzsikisztán Alkotmányának 61. cikke.

[61] SZENTGÁLI-TÓTH (35. j.).

[62] 7/1994. (II. 18.) AB határozat, ABH 1994, 68.

[63] Pierre AVRIL – Jean GICQUEL: Droit parlamentaire, Paris, Dalloz, 2014, 267–307.

[64] Az eredetit a szakirodalomban illetik még az önálló, autonóm, elsődleges vagy originárius jelzőkkel, a származékost pedig hivatkozzák végrehajtási, szubszidiárius, másodlagos, átruházott, derivatív stb. jogalkotási hatáskörként is.

[65] Jelenleg a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet.

[66] 17/2006. (I. 17.) AB határozat, ABH 2006, 281.

[67] A helyi önkormányzatok törvényellenes működésének megszüntetésére a végső eszköz ugyanakkor nem a Kormánynál, hanem a parlamentnél van, az Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdés g) pontja szerint az Országgyűlés „feloszlatja az alaptörvény-ellenesen működő képviselőtestületet”.

[68] Samantha LALISAN: „Classifying Systems of Constitutional Review: A Context-Specific Analysis” Indiana Journal of Constitutional Design 2020/1, 1–25.

[69] Tom GINSBURG – Mila VERSTEEG: „Why Do Countries Adopt Constitutional Review?” Journal of Law, Economics and Organization 2014, 587.

[70] Hans KELSEN: „Judicial Review of Legislation: A Comparative Study of the Austrian and American Constitution” The Journal of Politics 1942/2, 183.

[71] A jogkövetkezményekről részletesebben az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 45. §-a (illetve maga a határozat) szól, ez alapján főszabály szerint a megsemmisített jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés a határozat közzétételét követő napon hatályát veszti, és e naptól nem alkalmazható, a kihirdetett, de hatályba nem lépett jogszabály pedig nem lép hatályba. (Szerencsétlen, a jogbiztonság szempontjából kevéssé ideális megoldás, hogy a közzétételre a Magyar Közlöny mellett Az Alkotmánybíróság Határozatai hivatalos lapban is sor kerülhet, és a jogkövetkezmény a korábbi közzétételhez kapcsolódik.) Ha az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezés vagy alkotmányjogi panasz alapján semmisít meg egyedi ügyben alkalmazott jogszabályt, a megsemmisített jogszabály az Alkotmánybíróság eljárására okot adó ügyben nem alkalmazható. A jogszabály megsemmisítése főszabály szerint nem érinti a határozat közzététele napján vagy azt megelőzően létrejött jogviszonyokat, és a belőlük származó jogokat és kötelezettségeket, valamint nem érinti a megsemmisített jogszabályon alapuló, Alkotmánybíróság előtti eljárásban nem felülvizsgálható, vagy felül nem vizsgált bírói döntéseket, kivéve, ha az Alkotmánybíróság a megsemmisítésről szóló határozatában ettől eltérően rendelkezik. A főszabálytól eltérően az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal is megsemmisíthet az Alaptörvénnyel ellentétes jogszabályt, illetve kimondhatja a megsemmisített jogszabály általános vagy egyedi ügyekben történő alkalmazhatatlanságát, ha ezt az Alaptörvény védelme, a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja.

[72] Yaniv ROZNAI: „Unconstitutional Constitutional Amendments – The Migration and Success of a Constitutional Idea” The American Journal of Comparative Law 2013/3, 657–719.

[73] A hatáskört az Abtv. 37. §-a intézményesítette, a jogegységi határozatok felülvizsgálatának jogát ugyanakkor korábban maga az Alkotmánybíróság „olvasztotta ki” normakontroll hatásköréből a 42/2005. (XI. 14.) AB határozattal.

[74] VERESS Emőd: „Megjegyzések a »korlátozott precedensrendszerről«: adalékok egy aktuális vita hátteréhez” in KRUZSLICZ Péter – SULYOK Márton – SZALAI Anikó (szerk.): Liber Amicorum László Trócsányi. Tanulmánykötet Trócsányi László 65. születésnapja alkalmából, Szeged, SZTE, 2021, 102–109.

[75] Hungary - Opinion on the amendments to the Act on the organisation and administration of the Courts and the Act on the legal status and remuneration of judges adopted by the Hungarian parliament in December 2020, adopted by the Venice Commission at its 128th Plenary Session (Venice and online, 15-16 October 2021). CDL-AD(2021)036-e. 

[76] Ilyen tipikus tárgykörök például a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvényben vagy a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvényben meghatározottak. Egy közszolgálati szabályzat kibocsátásával indokolatlan ugyanis a minisztert terhelni, azt megteheti helyette a közigazgatási államtitkár, vagy ugyanez a helyzet például az alapvető jogok biztosának hivatalát illetően, ahol az ombudsman helyett így a főtitkár a szabályozási jogkör címzettje.

[77] Gábor KECSŐ – Boldizsár SZENTGÁLI-TÓTH – Bettina BOR: „Emergency Regulations Entailing a Special Case of Norm Collision. Revisiting the Constitutional Review of Special Legal Order in the Wake of the COVID-19 Pandemic” Juridical Tribune 2024/1, 5–26.

[78] ŐSZE Áron: „A különleges jogrend alaptörvényi reformja” Parlamenti Szemle 2021/1, 5–21.

[79] Így érvel Petrétei József és Jakab András is, lásd PETRÉTEI József: „A Magyarország jogforrási rendszerének alapjai” Kodifikáció 2013/2, 7–12; JAKAB András: Az európai alkotmányjog nyelve, Budapest, NKE, 2016, 45–47.

[80] Cheryl SAUNDERS, „Challenges of Multilevel Constitutionalism” in Elizabeth FISHER – Jeff KING – Alison YOUNG (szerk.): The Foundations and Future of Public Law: Essays in Honour of Paul Craig, Oxford, Oxford University Press, 2020, 339–362.

[81] Justin LINDEBOOM: „Why EU Law Claims Supremacy?” Oxford Journal of Legal Studies 2018/2, 328–356.

[82] DRINÓCZI Tímea – PETRÉTEI József: Jogalkotástan, Budapest–Pécs, Dialóg Campus, 2004, 118–119.

[83] Sassan GHOLIAGHA – Anna HOLZSCHEITER – Andrea LIESE: „Activating norm collisions: Interface conflicts in international drug control” Global Constitutionalism 2020/2, 290–317.

[84] Mila SOHONI, „The Idea of Too Much Law” Fordham Law Review 2012, 1585.

[85] A sokszor rossz felhanggal emlegetett rendeleti kormányzás megvalósítható a hatályos keretek közt is, de Európában van példa kifejezetten ebbe az irányba ható, a Kormánynak különleges szabályozási jogokat adó jogintézményre is: ilyen például a decreto-legge Olaszországban, mellyel meghatározott keretek közt törvényerejű rendeletet alkothat a kormány.

[86] JAKAB (11. j.) 870–885.

[87] PETRIK Ferenc: „A jogszabály érvényessége és hatálya az elméletben és a gyakorlatban” Jogtudományi Közlöny 2007/6, 43–52.

[88] Kérdéses persze az az elvi helyzet, amikor „első látásra is nyilvánvaló” az érvénytelenség, mint például egy esetlegesen Alaptörvényt módosító miniszteri rendelet esetében.

[89] STUMPF István: „Az Alkotmánybíróság és az Országgyűlés viszonya a közjogi érvénytelenség tükrében” Miskolci Jogi Szemle 2020/1, 277–290.

[90] DRINÓCZI – PETRÉTEI (82. j.) 128.

[91] JAKAB (11. j.) 878–879.

[92] Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye 1991, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1992. Wolters Kluwer Kft. Új Jogtár adatai. Módszertan: az évente kiadott jogszabályok címében szűrve: *módosít*, illetve külön „hatályon kívül helyez”, de nem számolva azokkal, amelyek a „kihirdetéséről” kifejezésre végződnek (nemzetközi szerződések). A tisztán hatályon kívül helyező jogszabályok száma 2019–2010 közt, évente visszafelé haladva sorrendben: 2 (2019), 7, 6, 6, 8, 5, 11, 7, 4, 7 (2010).

[93] Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye 1991 (92. j.); Magyar Közlöny 1999/127; Magyar Közlöny 2013/225. Az összevetéshez meg kell jegyezni azt is, hogy a Hivatalos Értesítő 2008-tól immár külön oldalszámozással jelenik meg, illetve azt, hogy 2012-től kezdve a terjedelmesebb jogszabályi mellékletek külön dokumentumként tölthetőek le és nem számítanak be a Magyar Közlöny oldalszámába (ezt megelőzően csak a speciális megjelenítést igénylő, például térképes mellékletek voltak külön dokumentumban elérhetőek).

[94] E dilemmát elemzi Julie. E. COHEN írását idézve ZŐDI Zsolt: „A jog és a kód” in POLYÁK Gábor (szerk.): Algoritmusok, keresők, közösségi oldalak és a jog – A forgalomirányító szolgáltatások szabályozása, Budapest, HVG-ORAC, 2020, 29.