[1] A területtel foglalkozó tudományos munkák^[1] definícióit és megállapításait szintetizálva megadható a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának fogalma, valamint tárgya és szabályozási módszere.

[2] A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga egy viszonylagosan önálló, komplex jogterület. Tárgyát olyan, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok során létrejövő vagyoni – és azokkal szorosan összefüggő személyi – viszonyok alkotják, amelyekben lényeges nemzetközi (külföldi) elem van. Szabályozási módszerének jellegzetessége pedig, az hogy abban együtt és egyszerre hatnak közjogi és magánjogi, uniós jogi, nemzetközi közjogi és nemzetközi magánjogi normák.

[3] A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga (szemben a nemzetközi magánjoggal) nem rendelkezik az önálló jogágiságnak az elmélet által megkívánt feltételeivel. A jogágakra jellemző a szabályozás homogén tárgya és módszerbeli egyneműsége. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogáról azonban éppen az mondható el, hogy a különböző jogágakhoz tartozó szabályok komplexitása jellemzi, és abban nem érvényesül valamiféle egységes, egynemű szabályozási módszer. Ez a jogrendszernek az a területe, amelyben „a jogviszonyok szabályozásában együtt és egyszerre hatnak nemzetközi (köz)jogi, igazgatási és pénzügyi jogi, polgári jogi; anyagi jogi és kollíziós jogi normák, jogszabályok”.^[2]

[4] Mivel tehát önálló jogágnak nem nevezhető, ezért hívjuk ezt a normatömeget – jobb kifejezés híján – jogterületnek.^[3] Pontosabban, ahogy Mádl Ferenc úttörő munkájában megállapította: egy viszonylag önálló, komplex jogterületnek.^[4]

[5] A jogterület önálló, mert az idesorolható jogszabályok (és jogszabálynak nem minősülő jogforrások) a nemzetközi gazdasági kapcsolatok során létrejövő jogviszonyok rendezését szolgálják. Összességükben tehát másfajta kapcsolatok szabályozására nem használhatók fel, ezért az alapjukat képező gazdasági viszonyoknak más viszonyoktól elkülöníthető voltából következik a szabályozására szolgáló normarendszer önállósága.^[5]

[6] Ez az önállóság azonban azért viszonylagos (relatív), mert a szabályozásban részt vevő normák nagy része önmagában másfajta gazdasági viszonyokban is alkalmazható, nem csak a nemzetközi gazdasági forgalomban kialakuló kapcsolatokban.

[7] A jogterület komplexitása pedig azt jelenti, hogy az itt együtt és egyszerre ható szabályok a legkülönbözőbb jogágakhoz is besorolható jogszabályokból (vagy kvázi jogszabályokból) tevődnek össze.^[6]

[8] A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának általánosan elfogadott tudományos rendszere még nem alakult ki.^[7] Ennek megfelelően a külföldi jogirodalomban annak elnevezése sem egységes, ez rendszerint annak függvénye, hogy a jogterület melyik részét taglalják.^[8] Hazánkban a jogtudomány egységesen a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga terminus technicust használja.

[9] A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga didaktikai szempontból önálló diszciplína.^[9]

[10] A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogát tehát el kell határolni a →nemzetközi magánjogtól. Az előbbi egy relatíve önálló, komplex jogterület, míg az utóbbi önálló jogág. A nemzetközi magánjog által szabályozott életviszonyok egyneműek, ti. az a lényeges nemzetközi elemmel rendelkező polgári jogi, családjogi és munkajogi jogviszonyokat rendezi. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga heterogén szabályösszesség (közös vonása a nemzetközi magánjoggal a lényeges nemzetközi elem szükségessége). Míg a nemzetközi magánjog szabályozási módszere a közvetett utaló módszer, az alkalmazandó anyagi jogra utaló kollíziós szabályokkal,^[10] addig a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga alapvetően a közvetlen jogrendezést biztosító anyagi jogi szabályokkal valósul meg.

[11] A két diszciplína persze át is fedi egymást, ugyanis „a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga nem tud létezni a nemzetközi kollíziós magánjog közvetett jogrendezést nyújtó utaló szabályai nélkül”.^[11] Világosan látszik ez a szerződésekre irányadó jog meghatározásakor például a jogválasztásnál, de e tekintetben fontos szerepet játszik a társaságok honosságának (társaság alapítására, megszűnésére stb. alkalmazandó jog) meghatározása is.^[12]

[12] A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának „legkiforratlanabb” és a joganyagok komplexitása miatt legnehezebben megválaszolható kérdése annak tagolása.

[13] Időben először Bánrévy Gábor az, aki a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogát két, „egymásba kapcsolódó és egymást kölcsönösen feltételező” egységre bontja.^[13] Közjogi összetevőnek nevezi azoknak az állami aktusoknak, nemzetközi szerződéseknek és belső jogszabályoknak az összességét, amelyek meghatározzák a nemzetközi gazdasági forgalom kereteit, nemzetközi és hazai feltételeit. A magánjogi összetevő tartalmát azok a polgári jogi tartalmú szabályok képezik, amelyek a vállalkozók közötti nemzetközi vonatkozású, gazdasági célú szerződések tartalmának kialakítását meghatározzák, illetőleg lehetővé teszik.^[14]

[14] A Mádl–Vékás-tankönyv a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának általános és különös részét különíti el. Az általános részben kap helyet a történeti-elméleti rész (a jogterület fejlődése és általános problémái), a jogforrások (bővebben lásd 7. pontot) továbbá például az →Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (General Agreement on Tariffs and Trade, GATT) és a →Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organization, WTO) rendszerein belül érvényesülő jogelvek: így a nemzeti elbánás elve vagy a legnagyobb kedvezményes elbánás elve. A jogelvek között megjelennek a beruházásvédelem elvei is, például a külföldön beruházott tőkével kapcsolatban a tisztességes és méltányos elbánás (fair and equitable treatment) elve. A különös rész a nemzetközi gazdasági kapcsolatok alanyaira, a szerződésekre, a fizetések jogára és a nemzetközi jogviták rendezése részekre (például a választottbíráskodás, állami immunitás) tagolható.^[15]

[15] Palásti Gábor 2003-as tanulmányában szorgalmazza a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga közjogi és magánjogi jellegű fejezeteinek szisztematikusabb elválasztását, és egy saját közjogi rendszer kiépítését,^[16] annak nagyobb hangsúlyozását.^[17]

[16] Vörös Imre külön kötetben és a korábbi tankönyvekhez képest jóval cizelláltabban tárgyalja a közjogi joganyagot. A közjogi „rendszeralkotás” szempontjából elsőként rendszerezte, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának közjogi természetű keretei három viszonyrendszerre vonatkoznak:

• a) egy nemzetközi gazdasági kapcsolatokban tevékenykedő vállalat először azzal az állammal kerül kapcsolatba, amelyben honos (igazgatási jellegű előírások, például engedélyezés);
• b) a második csoportba tartoznak a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban tevékenykedő vállalat és a másik (külföldi) állam közötti viszonyok – idesorolhatók a külföldi befektetések és beruházások szabályozása, valamint a külföldi vállalatalapítás speciális szabályai.
• c) a harmadik csoport az állam és egy vagy több másik állam közötti viszony (WTO, GATT stb.).^[18]

[17] Tovább bontva a rendszert, Vörös ezt a hármas közjogi természetű jogviszonycsoportot a belső és a külső feltételrendszerbe sorolja be. A belső feltételrendszer egy államnak a nemzetközi gazdasági kapcsolatokra vonatkozó közigazgatási jogi szabályait tartalmazza (ez az a keret, amelyben a vállalatok a nemzetközi gazdasági kapcsolatok körébe eső üzleti-gazdasági tevékenységüket kifejtik). A külső feltételrendszert két részre bontja: az államok egymással kötött nemzetközi jogi megállapodásai (vámok szabályozása stb.), valamint a külföldi beruházások védelmére vonatkozó speciális nemzetközi jogi szabályrendszer.^[19]

[18] A külső feltételrendszer egy másik rendszerezését Molnár István János adja, aki tankönyvében a következő felosztást tartja indokoltnak és célszerűnek: a) az államok gazdasági együttműködésére vonatkozó nemzetközi jogi alapelvek; b) a bánásmódra vonatkozó nemzetközi standardok; c) a gazdasági kapcsolatok fejlesztésében nagy jelentőséggel bíró nemzetközi szervezetek; d) a nemzetközi gazdasági kapcsolatok nemzetközi közjogának jogforrásai.^[20]

[19] A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának kialakulásához vezető új tényezők több hullámban jelentkeztek. A XIX. század végére a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok nemzetközi jellege, „nemzetköziesedése” volt megfigyelhető, ami a jogfejlődésben is tetten érhető. Az internacionalizáció ezen stádiumára mind a közjog, mind a magánjogi reflektált.^[21] Előbbit illetően létrejött a legnagyobb kedvezmény elvén alapuló kétoldalú kereskedelmi és hajózási egyezmények sora. Utóbbi vonatkozásában ekkor születtek meg a szellemi alkotások jogával, valamint a nemzetközi árufuvarozás szabályozásával foglalkozó nemzetközi egyezmények.^[22] Ez a korszak az első világháború kitörésével ért véget.

[20] A következő nagy hullám a második világháború után, a Bretton Woods-i rendszer megalkotásával indult, majd 1947-ben létrejött a GATT, „megszületett a világkereskedelem multilaterális szabályozási kerete”.^[23] Ez az időszak mennyiségi és minőségi változást hozott. Míg a XIX. században, a klasszikus nemzetközi magánjog kialakulása idején mennyiségileg is kevesebb nemzetközi elemmel rendelkező jogviszonnyal kellett számolni, ez a XX. században már hatványozott növekedésnek indult. Az új technológiák megjelenése, a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok folyamatos bővülése, a kereskedelmi forgalom egyre intenzívebbé válása ráadásul együtt járt új, komplex jogviszonyok megjelenésével: nemzetközi vállalatalapítások, nemzetközi kooperációk, az állam megnövekedett szerepvállalása, licenciaszerződések, speciális bankügyletek stb. Később megjelentek a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban jelentőséggel bíró szervezetek, mint például a WTO, az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (United Nations Commission on International Trade Law, UNCITRAL). Ehhez társultak továbbá egyéb tényezők: megnőtt a független államok száma, létrejöttek a különböző szabadkereskedelmi övezetek, →vámuniók.^[24] Az egyre nagyobb területet követelő anyagi jogszabályok, valamint a nemzetközi közjogi normák behatolása a nemzetközi magánjogba a szabályrendszer felbomlásához, „szétrobbanásához” vezetett.^[25]

[21] A nemzetközi magánjog tehát eredetileg csak a nemzetközi kollíziós jogi szabályokra (→kollíziós norma) korlátozódott. A magyar jogtudományban a nemzetközi magánjog fogalmát Szászy István, majd Világhy Miklós terjesztette ki a nemzetközi, anyagi magánjogi eredetű normákra is.^[26] Szászy szerint „a nemzetközi magánjog a nemzetközi jellegű […], külföldi elemeket tartalmazó polgári, családi és munkaviszonyokat részben közvetlen jogrendezés útján (anyagi jogszabályokkal), részben közvetett jogrendezés útján (kollíziós normákkal) szabályozó jogi normák összessége”.^[27] Világhy hasonlóan fogalmazott: „A nemzetközi magánjog azoknak a jogszabályoknak az összessége, amelyek a nemzetközi elemet tartalmazó vagyoni […] viszonyokat akár közvetett, akár közvetlen jogrendezés útján szabályozzák.”^[28] Azonban a közvetlen jogrendező anyagi jogi szabályok mennyiségének és ezzel együtt súlyának a folyamatos növekedése „olyan helyzetet teremtett, ami az addig uralkodónak tekinthető elmélet teljes körű revízióját tette szükségessé”.^[29]

[22] Mádl Ferenc érdeme, hogy hazánkban elsőként tette tudományos vizsgálat tárgyává ezt a jelenséget, amelyet a „tények lázadása”^[30] kifejezéssel illetett. 1978-ban megjelent nagy hatású munkája szerint a tények két dolog ellen lázadtak: egyfelől a kollíziós (közvetett utaló) módszer ellen, másfelől azon törekvés ellen, hogy a nemzetközi személy- és vagyonforgalom új formáit a nemzetközi magánjog alá vonják. Mádl nevezte ezt a nemzetközi magánjogról leválasztott területet elsőként a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának.^[31] Ahogy azonban megállapításaihoz hozzáfűzte:

A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogát […] még meg kell írni. A valóságban ez a […] normakomplexum persze megvan: él és hat. A valósággal, a gyakorlattal racionálisan ölelkező tudomány feladata, hogy ezt […] megfelelő gyakorlati, illetőleg tudományos célú munka rendszerében kibontsa.^[32]

[23] Bánrévy Gábor volt, aki 1980-ban tankönyvében elsőként tárgyalta külön részben a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogát (akkor még ugyan a nemzetközi magánjogi szabályokkal együtt).^[33] 1981-ben jelent meg először Mádl Ferenc és Vékás Lajos munkája Magyar nemzetközi magánjog a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának főbb elemeivel címmel.^[34] Bánrévy önálló könyvét A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogáról 1998-ban adták ki, ebben már csak a jogterületet érintő kérdések kaptak helyet, és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának rendkívül sokrétű, szerteágazó jogszabályanyagát rendszerezte.^[35] 2004-ben látott napvilágot Vörös Imre háromkötetes, szisztematikusan felépített és kidolgozott műve, szintén kizárólag a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogáról.^[36] 2015-ben Molnár István János két kötetben szintetizálta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogával foglalkozó korábbi tudományos munkákat, elemezte a jogterület eddigi eredményeit, és beépítette annak újabb vívmányait.^[37]

[24] XX. századi látványos fejlődése után a XXI. század elejére a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga – bizonyos tekintetben – válságban van,^[38] új kihívások előtt áll.^[39]

Ennek döntő oka, hogy […] nem tudott lépést tartani a hihetetlenül felgyorsult változásokkal, a tőke- és pénzáramlás mennyiségének megsokszorozódásával és felgyorsulásával, s […] lemaradt a technológiai és gazdasági átalakulások mögött.^[40]

Míg korábban a nemzetközi gazdasági kapcsolatok túlnyomó többségét az árukereskedelem tette ki, egyre nagyobb teret követelt a szolgáltatások nemzetközi kereskedelme. Főképp a XX. század kilencvenes éveitől kezdve sokszorosára nőtt a nemzetközi pénz- és tőkemozgás.^[41] Ennek egyik eredményeként egyre bonyolultabb és áttekinthetetlenebb hitel- és pénzpiaci termékek jelentek meg, amelyek szabályozatlansága – többek között – globális pénzügyi és gazdasági válsághoz vezetett.^[42]

[25] Vita folyik arról, hogyan és kiknek kell részt venniük a jogi szabályozás kialakításában, és legfőképpen milyen közös tartalommal.^[43] Lényegesen megváltozott tehát a nemzetközi gazdasági kapcsolatok környezete, módosultak a súlypontok, s minderre a jognak reflektálnia kell.^[44] Tovább bonyolítja a helyzetet a brexit, azaz az Egyesült Királyság kilépése az EU-ból, valamint teljesen átírhatják a világkereskedelmi (GATT/WTO) szabályokat a 2018-tól megindult „kereskedelmi háborúk”.

[26] Bánrévy 1998-as tankönyvében tulajdonképpen már elhatárolódott a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának közjogi és magánjogi része, amelyet a későbbi jogtudósok munkáikkal tovább részleteztek, finomítottak, rendszereztek (lásd 3. pontot). A jogforrások csoportosításakor ezeket vettük alapul.^[45]

[27] A nemzetközi gazdasági kapcsolatok belső jogforrásai körében markáns szerepet játszanak az uniós jogforrások: uniós vámpolitika és vámrendszer, piacvédelmi eszközök (védintézkedés, antidömping-eljárás, szubvencióellenes eljárás). Az állam szerepvállalása a nemzetközi gazdasági kapcsolatok belső rendjének alakításában érinti bizonyos termékek (radioaktív és robbanóanyagok stb.) nemzetközi kereskedelmi forgalmazásának hazai engedélyezési rendjét és a hazai piac védelmét (tisztességtelen piaci magatartás, árszabályozás).

[28] A nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztésében különösen nagy jelentőségűek az alábbi nemzetközi szervezetek:^[46]

[29] A legfontosabb univerzális nemzetközi szervezet a WTO. Kiemelten annak főbb egyezményei, így a GATT, GATS (→Általános Egyezmény a Szolgáltatások Kereskedelméről), és lényegi szerepük van az egyezményeken belül érvényesülő jogelveknek: national treatment (→a nemzeti elbánás elve; NT), most favoured nation treatment (→a legnagyobb kedvezményes elbánás elve; MFN). További fontos szereplők, például a Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (International Bank for Reconstruction and Development, IBRD), az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa (Economic and Social Council, ECOSOC), az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (United Nations Conference on Trade and Development, UNCTAD).^[47] A →beruházásvédelem területén meghatározó szerepet játszik a →Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (International Centre for Settlement of Investment Disputes, ICSID), valamint idekapcsolódik a Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség (Multilateral Investment Guarantee Agency, MIGA) is.

[30] A regionális gazdasági szervezetek közül említendő az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD European Bank for Reconstruction and Development, EBRD), az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development, OECD), valamint a →regionális gazdasági integrációk: szabadkereskedelmi övezetek (Európai Szabadkereskedelmi Társulás – European Free Trade Association, EFTA; Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás – Central European Free Trade Agreement, CEFTA; Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény – North American Free Trade Agreement, NAFTA stb.) és vámuniók.

[31] A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának alapvető jogforrásai az egyes államok saját, magán- és kereskedelmi jogi szabályai. (Az e szabályok közötti kollíziók és azok feloldása képezik tárgyát a nemzetközi magánjognak.) A terület jogforrásait számba véve fajsúlyosabb a további két jogforráscsoport:

[32] A jogegységesítési törekvések középpontjában elsősorban a kereskedelmi forgalomra vonatkozó normák álltak, hiszen e téren fejlődtek dinamikusan az államok közötti kapcsolatok, itt jelentkezett leginkább az elérő magánjogi megoldások kereskedelmet gátló hatása.^[48] A különböző állami jogok helyébe lépő egységes szabályozás megalkotása regionális szinten kezdődött, mivel az az államok meghatározott, rendszerint viszonylag kis csoportját ölelte fel (regionális jogegységesítés). Példaként hozhatók az északi országok, a latin-amerikai országok, az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió tagállamai közötti jogegységesítés eredményei.^[49]

[33] Ezzel szemben az univerzális igényű jogegységesítési törekvések közös vonása, hogy általában nemzetközi szervezetek keretében dolgozzák ki a jogeszközt (regionális jogegységesítés). Az alábbiakban két szervezet munkáját kiemelten vázoljuk, más kapcsolódó egyezményeket pedig tárgyuk szerint csoportosítva.

[34] Az UNIDROIT (Nemzetközi Intézet a Magánjog Egységesítéséért) célja a magán- és különösen a kereskedelmi jog korszerűsítésére, harmonizálására és koordinálására irányuló igények és módszerek tanulmányozása, valamint egységes jogi eszközök, elvek és szabályok megfogalmazása e célok elérése érdekében.^[50]

[35] A szervezet égisze alatt láttak napvilágot 

• az 1964. évi Hágai egységes törvények (a nemzetközi adásvételre – ULIS, valamint a nemzetközi adásvételi szerződések megkötésére –ULF),
• az 1983. évi Genfi egyezmény a nemzetközi adásvétellel kapcsolatos képviseletre;
• az 1988. évi Ottawai egyezmény a nemzetközi pénzügyi lízingre és a nemzetközi faktoringra;
• a 2001. évi Fokvárosi egyezmény a mobil berendezésekkel kapcsolatos nemzetközi követelésekre;
• a Nemzetközi kereskedelmi szerződések alapelvei (1994/2004/2010).^[51]

36] A nemzetközi kereskedelmi jog továbbfejlesztésére hozták létre 1966-ban – magyar kezdeményezésre – az UNCITRAL-t^[52] (az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága).^[53] Az univerzális igényű jogegységesítés szervezete több, a nemzetközi kereskedelmi jog szabályozását alapvetően érintő nemzetközi egyezményt, valamint ún. egységes törvényt (Model Law) dolgozott ki.

[37] Az UNCITRAL eddigi főbb eredményei:

• az 1974. évi New York-i egyezmény a nemzetközi adásvétellel kapcsolatos elévülési időről, amelyet 1980-ban egy jegyzőkönyv egészített ki;^[54]
• az 1980. évi bécsi konvenció a nemzetközi adásvételi szerződésekről;^[55]
• az 1978. évi hamburgi egyezmény a tengeri árufuvarozásról;
• a 2008-as rotterdami szabályok a teljes egészében vagy részlegesen történő tengeri árufuvarozásról;
• az 1976. évi választottbírósági mintaszabályzat;
• az 1985. évi mintatörvény a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról;
• az 1958. évi New York-i egyezmény a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról.^[56]

[38] Az UNCITRAL az elektronikus kereskedelem, a nemzetközi fizetési élet, a nemzetközi kereskedelmi mediáció, a biztosított ügyletek stb. területén is tevékenykedik.

[39] Az univerzális igényű jogegységesítési törekvések vívmányai a nemzetközi gazdasági kapcsolatok „perifériáján” elhelyezkedő területeken születtek.^[57] Ezek közül a legfontosabbak:

[40] A nemzetközi árufuvarozás terén:

• a nemzetközi vasúti árufuvarozási egyezmény (COTIF/CIM);^[58]
• a nemzetközi közúti árufuvarozási egyezmény (CMR);^[59]
• a nemzetközi légifuvarozási egyezmény (ún. varsói egyezmény);^[60] valamint az azt korszerűsítő montreali egyezmény;^[61]
• a belvízi árufuvarozásra vonatkozó budapesti egyezmény;^[62]
• a hajós elismervényekre (→hajóraklevél) és a hajótulajdonosok felelősségére vonatkozó ún. brüsszeli egyezmény;^[63]
• a tengeri árufuvarozásról szóló hamburgi egyezmény;
• a teljes egészében vagy részlegesen történő tengeri árufuvarozásról szóló rotterdami szabályok.

[41] A szellemi tulajdon nemzetközi oltalmáról:

• az ipari tulajdon nemzetközi oltalmáról szóló ún. párizsi uniós egyezmény (PUE);^[64]
• az irodalmi és művészeti alkotások nemzetközi oltalmáról szóló berni uniós egyezmény (BUE);^[65]
• az Egyetemes szerzői jogi egyezmény;^[66]
• az ún. TRIPs egyezmény (a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás).^[67]

[42] A nemzetközi fizetések terén:

• az idegen és a saját váltóra vonatkozó egyezmény (az ún. genfi váltótörvény);^[68]
• az egységes csekktörvény (genfi csekktörvény).^[69]

[43] Még ha tisztán jogelméleti szempontból nem is minősül „jognak”, tágabb értelemben jogforrásnak tekinthetjük a nemzetközi kereskedelmi szokásokat (usus) és szokványokat (usances) (→nemzetközi szokások és szokványok).^[70]

[44] A kereskedők szervezetei által összegyűjtött és írásba foglalt kereskedelmi szokások, az ún. szokványok között kiemelkedő jelentőségűek a →Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC)^[71] által összegyűjtött és közzétett szokványgyűjtemények, így különösen

• az INCOTERMS (International Commercial Terms, →Nemzetközi Kereskedelmi Feltételek);

valamint a →nemzetközi fizetési ügyletek körében:

• az okmányos meghitelezésekre vonatkozó egységes szabályok és szokványok (Uniform Customs and Practice for Documentary Credits; UCP);
• a beszedésre vonatkozó egységes szabályok (Uniform Rules for Collection, URC).

[45] A tömegesen és lényegében azonos tartalommal kötött szerződések szükségszerűen magukkal hozták a szerződések standardizálását, így megszülettek az ún. általános szerződési feltételek (General Conditions, Allgemeine Bedingungen).^[72]

[46] A jellemzően nemzetközi szervezetek által megalkotott, így „semleges” ún. mintaszerződések (Model Contracts) egy komplett szerződés akár egy az egyben történő átvételével uniformizálják adott típusú szerződések megkötését.^[73] Ismertebb mintaszerződéseket dolgozott ki például a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara a kereskedelmi képviseleti szerződések^[74] vagy az egyedárusítási szerződések^[75] megkötéséhez, és ilyenek az ENSZ EGB által kidolgozott, meghatározott gépek, berendezések, tartós fogyasztási cikkek szállítására alkalmazható mintaszerződések is.^[76]

[47] Jogszabálynak nem minősülő jogforrásnak tekinthető a modern értelemben vett →lex mercatoria, a kereskedők joga. Ez tulajdonképpen a nemzetközi kereskedelem résztvevői által kialakított magatartási szabályok összessége, amelyet választottbírók alkalmazhatnak a nemzetközi kereskedelmi jogviták elbírálása során. Idetartozik minden szabály, amely a nemzetközi kereskedelemben előfordul, így a szokás, szokvány, egyezmény, modelltörvény vagy mintaszerződés által rögzített rendelkezés, az általános jogelvek, és idesorolható a felek által kialakított és megkötött szerződés is.^[77]

[48] A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga rovat elsősorban a terület közjogi oldalát bemutató szócikkekből épül fel. Bár a jogterület részletes és komplex ismertetése terjedelmi okok miatt nem lehetséges, a szócikkek egymással szoros logikai és tartalmi összefüggésben kívánják megvilágítani a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának szerteágazó rendszerét. (E rovatbevezető szócikkben ezért is szerepelnek részletesebben a jogforrások, mint amelyek próbálják „keretbe helyezni” a szabályozásokat.)

[49] A nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának közjogi színpadán kiemelkedő szerepet játszik a WTO (→Kereskedelmi Világszervezet), valamint a hozzá tartozó főbb egyezmények, így például a GATT (→Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény), GATS (→Általános Egyezmény a Szolgáltatások Kereskedelméről), TRIPs (a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás). Lényegesek az egyes egyezményeken belül érvényesülő jogelvek: national treatment (→a nemzeti elbánás elve, NT), most favoured nation treatment (→a legnagyobb kedvezményes elbánás elve, MFN). A nemzetközi gazdasági kapcsolatokban ugyancsak fontos a külföldi beruházások ösztönzése, ami maga után vonja a külföldi tulajdon védelmének jogi szabályozását (→beruházásvédelem). Jelentősége miatt külön szócikket kapott a beruházási viták rendezésével foglalkozó nemzetközi szervezet, a →Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja is.

[50] A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga magánjogának meghatározó szereplője a →nemzetközi fizetési ügyletek szokványait és a →Nemzetközi Kereskedelmi Feltételeket (International Commercial Terms, INCOTERMS) megalkotó →Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (International Chamber of Commerce, ICC). A nemzetközi kereskedelem egyik jelentős okmánya – amely a fizetési ügyletek közül például az akkreditívnél is megjelenhet – a bill of lading, más néven hajóselismervény (→hajóraklevél).

[51] Végül, de nem utolsósorban a jogterület összefüggéseinek megértéséhez szükséges lehet bizonyos alapvető fogalmak bővebb tartalmi kifejtése, így az ún. kereskedők joga (→lex mercatoria), a kereskedelmi élet szokásai és szokványai (→nemzetközi szokások és szokványok) és a gazdasági integrációk különböző fokozatainak – →regionális gazdasági integrációk, →vámunió – magyarázatával is segítjük az olvasót.

[1] BÁNRÉVY Gábor: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Budapest, SZIT, 2018; MÁDL Ferenc: Összehasonlító nemzetközi magánjog – A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1978; MÁDL Ferenc – VÉKÁS Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Budapest, ELTE Eötvös, 2018; MOLNÁR István János: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga I., Budapest, Patrocinium, 2016; VÖRÖS Imre: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga I., Budapest, KRIM, 2004.

[2] BÁNRÉVY Gábor: A nemzetközi gazdasági forgalom és személyi viszonyok jogi szabályozása, Szeged, JATE, 1980, 24.

[3] BÁNRÉVY (1. j.) 17.

[4] MÁDL (1. j.) 248.

[5] BÁNRÉVY (1. j.) 18, MÁDL–VÉKÁS (1. j.) 24, MOLNÁR (1. j.) 24, VÖRÖS (1. j.) 25–26.

[6] BÁNRÉVY (1. j.) 18, MÁDL–VÉKÁS (1. j.) 24, MOLNÁR (1. j.) 24, VÖRÖS (1. j.) 25–26.

[7] VÖRÖS (1. j.) 30.

[8] Az angol terminológiát illetően a legáltalánosabb kifejezés az international economic law, ebbe beletartoznak a nemzetközi adójogi, környezetjogi, munkajogi stb. szabályok is. Jóval szűkebb kört ölel fel az international trade law, amely rendszerint az államok közötti kereskedelmi szabályokat (GATT/WTO-jog) jelenti. Míg az international commercial law kifejezés alatt inkább a vállalatok közötti nemzetközi kereskedelmi szabályokat értik.

[9] MÁDL–VÉKÁS (1. j.) 24.

[10] BURIÁN László – RAFFAI Katalin – SZABÓ Sarolta: Nemzetközi magánjog, Budapest, Pázmány Press, 2018, 53.

[11] VÖRÖS (1. j.) 26.

[12] MOLNÁR (1. j.) 22.

[13] BÁNRÉVY (1. j.) 20.

[14] BÁNRÉVY (1. j.) 19.

[15] MÁDL–VÉKÁS (1. j.) 24–25.

[16] PALÁSTI Gábor: „A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga új fejlődési irányai” Publicationes Univ. Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica Tomus 2002/2, 541–581, 2. pont.

[17] PALÁSTI (16. j.) 7. pont.

[18] VÖRÖS (1. j.) 36–38.

[19] VÖRÖS (1. j.) 39.

[20] MOLNÁR (1. j.) 33.

[21] MARTONYI János: „A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga a XXI. században” in RAFFAI Katalin (szerk.): A nemzetközi gazdasági kapcsolatok a XXI. században. Ünnepi kötet a nyolcvanéves Bánrévy Gábor tiszteletére, Budapest, Pázmány, 2011, 82.

[22] MARTONYI (21. j.) 82.

[23] MARTONYI (21. j.) 83.

[24] MOLNÁR (1. j.) 17.

[25] BÁNRÉVY (2. j.) 9.

[26] MÁDL–VÉKÁS (1. j.) 20.

[27] SZÁSZY István: Az európai népi demokráciák nemzetközi magánjoga, Budapest, Akadémiai, 1962, 12.

[28] VILÁGHY Miklós: Bevezetés a nemzetközi magánjogba, Budapest, Tankönyvkiadó, 1966, 9.

[29] BÁNRÉVY (1. j.) 15.

[30] MÁDL (1. j.) 248.

[31] „Magyarország nemzetközi gazdasági kapcsolatainak […] jogszabályanyaga
– a szabályösszesség súlya,
– a szabályozás sajátosságai és
– funkciója révén [olyan] komplex jogterületet [képez, amely] a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga nevet vonzza.” MÁDL (4. j.) 248.

[32] MÁDL (1. j.) 266.

[33] BÁNRÉVY (2. j.).

[34] MÁDL Ferenc – VÉKÁS Lajos: Magyar nemzetközi magánjog a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának főbb elemeivel, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1981.

[35] BÁNRÉVY (1. j.). Kiindulva Mádl 1978-as munkájából, két részre tagolja az anyagot: elsőként a nemzetközi gazdasági forgalom jogi kereteit és feltételeit meghatározó szabályokat, majd a szerződésnek mint alapvető jogintézmények a struktúráját véve foglalkozik a nemzetközi gazdasági kapcsolatok alanyaival, tárgyával, tartalmával (külön kitérve a nemzetközi adásvételre és a kisegítő szerződésekre). BÁNRÉVY Gábor: Bevezető gondolatok a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga fogalmának, szerkezeti felépítésének és tartalmának meghatározásához.

[36] VÖRÖS (1. j.).

[37] MOLNÁR (1. j.).

[38] MARTONYI (21. j.) 83.

[39] MÁDL–VÉKÁS (1. j.) 25–26, ugyanígy PALÁSTI (16. j.) 7. pont.

[40] MARTONYI (21. j.) 87.

[41] MARTONYI (21. j.) 83.

[42] MARTONYI (21. j.) 83.

[43] MÁDL–VÉKÁS (1. j.) 27.

[44] Például a Beruházási Viták Nemzetközi Rendezésének Központjának (ICSID) tervezett módosításai.

[45] A tagolás tartalmában nem kíván teljes körű lenni, és elsősorban a nemzetközi szervezetekre és azok eredményeire fókuszál.

[46] A kapcsolódó egyezmények felsorolására az egyes szócikkeknél kerül sor.

[47] További szervezetek: MOLNÁR (1. j.) 39–42.

[48] BÁNRÉVY (1. j.) 25.

[49] BÁNRÉVY (1. j.) 25–26.

[50] Lásd az UNIDROIT weboldalát.

[51] Nemzetközi kereskedelmi szerződések alapelvei, jogesetek és jogirodalom.

[52] United Nations Commission on International Trade Law.

[53] MILASSIN László: „Az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (UNCITRAL)” in SZABÓ Sarolta (szerk.): Bonas iuris margaritas quaerens – Emlékkötet a 85 éve született Bánrévy Gábor tiszteletére, Budapest, Pázmány Press, 2015, 229–250.

[54] Kihirdette: 1989. évi 1. törvényerejű rendelet az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseire vonatkozó elévülési időről szóló, New Yorkban, 1974. június 14-én kelt egyezményről, valamint az áruk nemzetközi adásvételi szerződésére vonatkozó elévülési időről szóló egyezmény módosításáról, Bécsben 1980. április 11-én kelt jegyzőkönyvről.

[55] Kihirdette: 1987. évi 20. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló, Bécsben, az 1980. évi április hó 11. napján kelt egyezménye kihirdetéséről. Lásd az Institute of International Commercial Law weboldalát.

[56] Kihirdette: 1962. évi 25. törvényerejű rendelet a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, New Yorkban 1958. június 10-én kelt egyezmény kihirdetéséről.

[57] BÁNRÉVY (1. j.) 29.

[58] Kihirdette: 1986. évi 2. törvényerejű rendelet a Bernben az 1980. évi május hó 9. napján kelt Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) kihirdetéséről.

[59] Kihirdette: 1971. évi 3. törvényerejű rendelet a „Nemzetközi közúti árufuvarozási szerződésről” szóló, Genfben, az 1956. évi május hó 19. napján kelt egyezmény kihirdetéséről.

[60] Kihirdette: 1936. évi XXVIII. törvény a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó 1929. évi varsói nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről. Módosítását kihirdette: 1964. évi 19. törvényerejű rendelet a nemzetközi légifuvarozásra vonatkozó egyes jogszabályok egységesítése tárgyában Varsóban, 1929. október 12-én aláírt egyezmény módosításáról Hágában, 1955. évi szeptember 28-án kelt jegyzőkönyv kihirdetéséről.

[61] Kihirdette: 2005. évi VII. törvény a Montrealban, 1999. május 28-án kelt, a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó egyes jogszabályok egységesítéséről szóló Egyezmény kihirdetéséről.

[62] Kihirdette: 2005. évi CXLI. törvény a belvízi árufuvarozási szerződésről szóló Budapesti Egyezmény (CMNI) kihirdetéséről.

[63] Kihirdette: 1931. évi VI. törvény a hajóselismervényekre vonatkozólag az 1924. évi augusztus hó 25. napján Brüsszelben kelt egyezmény becikkelyezése tárgyában.

[64] Kihirdette: 1970. évi 18. törvényerejű rendelet az ipari tulajdon oltalmára létesült uniós egyezmények 1967. július 14-én Stockholmban felülvizsgált, illetve létrehozott szövegének kihirdetéséről.

[65] Kihirdette: 1975. évi 4. törvényerejű rendelet az irodalmi és a művészeti művek védelméről szóló 1886. szeptember 9-i Berni Egyezmény Párizsban, az 1971. évi július hó 24. napján felülvizsgált szövegének kihirdetéséről.

[66] Kihirdette: 1975. évi 3. törvényerejű rendelet az Egyetemes Szerzői Jogi Egyezmény Párizsban, 1971. évi július hó 24. napján felülvizsgált szövegének kihirdetéséről.

[67] Kihirdette: 1998. évi IX. törvény az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) keretében kialakított, a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marrakesh-i Egyezmény és mellékleteinek kihirdetéséről.

[68] Kihirdette: 1965. évi 1. törvényerejű rendelet a Genfben, 1930. június 7-én megkötött váltójogi egyezmények kihirdetéséről.

[69] Kihirdette: 1965. évi 2. törvényerejű rendelet a Genfben, 1931. március 19-én megkötött csekkjogi egyezmények kihirdetéséről.

[70] Bővebben BÁNRÉVY (1. j.) 30.

[71] Lásd az International Chamber of Commerce weboldalát.

[72] BÁNRÉVY (1. j.) 32.

[73] BÁNRÉVY (1. j.) 33.

[74] Commercial Agency: Guide for drawing up contracts. – ICC No. 410, The ICC Model Commercial Agency Contract. – ICC No. 496.

[75] Guide to Drafting International Distributorship Agreements. – ICC No. 441, The ICC Model Distributorship Contract – ICC No. 518.

[76] Például a 188. sz. „Berendezések és gépek exportjára vonatkozó általános szállítási feltételek”.

[77] MOLNÁR István János: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga II., Budapest, Patrocinium, 2016, 40.