Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia célja a teljes magyar jogtudomány aktuális tudásállapotának bemutatása és minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, megbízható tudásbázis megteremtése a magyar jogi kultúra fejlesztésének érdekében. A tanulmányok szakmailag lektoráltak.

Az Enciklopédia létrehozását eredetileg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének munkatársai kezdeményezték, azt a nyolc hazai jogtudományi egyetemi kart tömörítő Jogász Dékáni Kollégium szakmai támogatásáról biztosította. Az Enciklopédia kiadója 2017 és 2019 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, valamint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának társfinanszírozásával. 2020-tól az ORAC Kiadó (akkori nevén HVG-ORAC Kiadó) gondozásában, 2021-től az ORAC Kiadó és a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete közös kiadásában jelenik meg. Az Enciklopédia elérhető az ORAC Kiadó Szakcikk Adatbázis szolgáltatásával is.

A biológiai találmányok jogi védelme

Szerző(k): KESERŰ Barna Arnold Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

A biológia ipari célú hasznosításával született meg az 1970-es években a biotechnológia, amely új távlatokat nyitott az orvostudomány számára. A biotechnológiai tárgyú találmányok kezdetben nehezen voltak beilleszthetők a szabadalmi jogokba, ugyanis újszerűségük okán nem volt egyértelmű, hogy az élő anyagok minősíthetők-e találmányként. A mikroorganizmusok szabadalmi célú letétbe helyezéséről szóló 1977. évi Budapesti Szerződés, az USA bírói esetjoga az 1980-as években, majd az Európai Unióban 1998-ban elfogadott Bioirányelv kövezték ki az utat ahhoz, hogy mára a biotechnológiai találmányok teljeskörű szabadalmi jogi védelmet élvezhessenek, ezzel is ösztönözve a K+F tevékenységet. A magyar szabadalmi törvény több helyen speciális anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezéseket tartalmaz a biotechnológiával kapcsolatos szabadalmi bejelentésekre.

Tovább a szócikkre

A blokklánc jogi problémái

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

A büntetés-végrehajtás kontrollrendszere

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A büntető eljárásjog alanyai

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A common law jogrendszerek

Szerző(k): KELEMEN Katalin Rovat: Jogösszehasonlítás

A common law avagy angolszász jogrendszerek azon országok jogrendszereit foglalja magában, melyek valaha az angol koronához tartoztak. A Föld mai lakosságának közel egyharmada él olyan területen, ahol a jogrendszerre az angol common law komoly befolyással volt. A common law eredete a XI. századi normann hódításra vezethető vissza, melynek eredményeképpen az angol királyságot már igen korán egy erős központosított hatalom és fejlett bürokrácia jellemezte. A kontinenssel ellentétben, ahol a jogfejlődés motorja az egyetemeken művelt jogtudomány volt, az angol jogfejlődés főszereplői a királyi bíróságok voltak. Bár a kontinentális jogrendszerekhez képest valamelyest megkésve, a XIX−XX. századra a common law jogrendszerekben is beköszöntött a törvények kora. Az angolszász törvények azonban korántsem olyan átfogóak és absztrakt szabályokon alapulók, mint a kontinentális törvénykönyvek. A common law jogrendszerek gerincét továbbra is az esetjog adja. Az angolszász bírák ítéleteinek felépítése és érvelési stílusa is különbözik a civil law ítéletekétől. Nem törekszenek univerzális érvényességű igazságok kimondására, hanem az adott jogkérdést egy szigorúan felépített esetjogi rendszer keretei között, kizárólag a konkrét eset kontextusában próbálják megválaszolni, melynek alapja az az elv, miszerint a bírákat kötik a korábbi bírói döntések (precedensek).

Tovább a szócikkre

Adásvétel

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Adásvétel

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Adásvétel

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Adatbázis

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Adatvédelmi hatóság

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Adóeljárás

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

A doménnév jogi védelme

Szerző(k): FODOR Klaudia Franciska Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

A doménnév, más néven tartománynév olyan egyedi név az interneten, amely az adott számítógép (és a rajta lévő informatikai szolgáltatás, például egy weboldal) hálózaton keresztüli azonosítását teszi lehetővé, megkülönböztetve ezáltal az egyes számítógépeket (szolgáltatásokat) egymástól. Jelen szócikk tömören meghatározza a doménnév jogi rendszertani helyét, összefoglalja a funkcióját, keletkezését, és röviden bemutatja a doméneket fenntartó szervezetrendszert. A doménnevet nem hatósági eljárás, hanem az erre magánjogi úton feljogosított szervezettel történő szerződéskötés útján, regisztrációval lehet megszerezni. Önálló „doménjog” nem létezik, ehelyett a doménnév kizárólagos használati jogát a megkötött szerződés biztosítja a doménhasználó számára. A domén használati joga tehát egy forgalomképes, vagyoni értékkel bíró szerződéses pozíció. A doménnév a technikai beazonosításon túl jelentős reklám- és marketingfunkciót tölt be, és szoros kapcsolatban áll a védjegyjoggal, a földrajzi árujelzőkkel, a vállalkozások kereskedelmi nevével, a névjoggal és a szerzői joggal. A szócikk kitér továbbá a doménnévvel kapcsolatos leggyakoribb visszaélésekre, valamint röviden áttekinti a doménnevekkel kapcsolatban felmerült jogviták eldöntésére létrehozott alternatív vitarendező fórumok működését.

Tovább a szócikkre

Adórendszer

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Adószabályok a közös tőkepiacon

Szerző(k): DEÁK Dániel Rovat: EU-jog

Az Európai Unió belső piacán a tőkemozgások korlátozása a tagállamok viszonyában, valamint tagállamok és harmadik államok között tilos, azonban e belső piaci alapszabadság sem tekinthető korlátlannak. A tőke szabad áramlása esetében is számolni kell olyan kivételt képező területekkel, ahol a tagállamok jogszerűen alkalmazhatnak korlátozó intézkedéseket. Ilyen kivételeket találunk a közvetlen befektetések, az ingatlanforgalom, az értékpapírokkal, a kollektív befektetési alapokkal végzett műveletek esetében, valamint a biztosítékok alkalmazása, a kölcsönök, a pénzügyi eszközök határon átnyúló fizikai mozgatása, az öröklés és az adózás esetében. Alapvető kérdés, hogy az adójogi megkülönböztetés mely esetekben tiltott, milyen feltételek mellett igazolható vagy megengedett, azaz a tagállamok miként korlátozhatják jogszerűen a lakóhelyre vagy a befektetés helyére való utalással a tőkeszabadságot. A tiltott és a megengedett adójogi megkülönböztetés megítélése az elmúlt évtizedekben jelentős változáson ment keresztül. E hangsúlyeltolódás jól érzékelhető az Európai Unió Bíróságának gyakorlatában is. Az 1990-es évek esetjoga még főként a tiltott tagállami adójogi korlátozások felszámolására irányult, majd később, az ezredforduló utáni gyakorlat már a megengedhető korlátozásokra és azok feltételeire helyezi a hangsúlyt.

Tovább a szócikkre

A fogyatékossággal élő személyek jogai

Szerző(k): BÁRD Petra Rovat: Alkotmányjog

A fogyatékossággal élő személyek védelme többrétegű jelentéstartalommal bír. Egyrészt az erkölcs szintjén képvisel értéket a fogyatékosok segítése, másrészt tükröződhet szakpolitikákban, harmadrészt jogi relevanciája is van, hiszen az érintettek jogainak védelme és/vagy egyenlőségük biztosítása az államok alkotmányos vagy törvényi kötelezettsége. Attól függően, hogy milyen egyenlőségi elveket követünk, a fogyatékossággal élő személyek védelme jelentheti az esélyegyenlőség megteremtését az általános akadálymentesítés révén vagy éppen kvóták felállítását a munkaerőpiacon és az oktatás területén. Míg a hagyományos egészségügyi, orvosi modell a megelőzésre és a fogyatékos ember gyógyítására fekteti a hangsúlyt, az új, ún. társadalmi vagy társadalompolitikai modell az ellenséges környezetet, valamint a többségi társadalom tagjaiban kialakult előítéleteket, stigmákat vagy a szegregációt okolja és tartja a fogyatékossággal élő emberek jogai érvényesülése fő akadályának. A középpontban már nem a fogyatékosság mint az érintett személy egyéni problémája áll, hanem a társadalom egészének felelősségén a hangsúly. A kérdés az, hogy a társadalom és a (jogi) környezet hogyan alkalmazkodjon az emberek különféle igényeihez.

Tovább a szócikkre

A gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága

Szerző(k): SCHANDA Balázs Rovat: Alkotmányjog

A gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága klasszikus szabadságjog. A vallásszabadság eredetileg a felekezetválasztás szabadságát és az elismert felekezetek szabad működésének jogát jelentette. Mai fogalmaink szerint e jogok magukban foglalják a lelkiismereti vagy vallási meggyőződés szabad megválasztásának és megváltoztatásának jogát, valamint azt a jogot, hogy meggyőződését mindenki szabadon kinyilváníthatja, gyakorolhatja és taníthatja. Míg a választás szabadsága nem korlátozható, a lelkiismereti és vallásszabadság további elemei az alapjog-korlátozás általános szabályai szerint igen. A gondolat és a lelkiismeret szabadsága alapvetően egyéni jog, míg a vallásszabadság nemcsak egyéni, hanem – ettől elválaszthatatlanul – közösségi és intézményes jog is. A gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága a személy integritását és ezzel méltóságát védi.

Tovább a szócikkre

A gyermekek jogai

Szerző(k): LUX Ágnes Rovat: Alkotmányjog

Napjaink egyik legprogresszívebben fejlődő emberi jogi területeként számos, e szócikkben összefoglalt elmélet foglalkozik a gyermekek jogainak elismerésével vagy annak ellenzésével. A gyermekjogok sui generis definiálásával és részletes dogmatikai tisztázásával máig adós a szakma, éppen annak interdiszciplináris és jogágközi, átfogó jellege okán. A jogalany gyermek, az állam és a szülő triászában megjelenő gyermekjogok a jogtudományban és a társadalomtudományokban relatíve későn jelentek meg, hiszen az ENSZ Gyermek jogairól szóló egyezménye 1989-ben született meg, s a gyermekeket megillető speciális jogok rögzítése sem több félévszázados gyakorlatnál; a gyermekjogok társadalmi elfogadottsága sok országban messze elmarad a kívánatostól. A gyermekek jogaik gyakorlása során ki vannak téve a felnőttektől való függő viszonynak, ekként különösen sérülékenyek (és eszköztelenek) az (alapjogi) jogsértések vonatkozásában, hiszen a legtöbb társadalomban a gyermekek hangja „nem hallatszik” messzire. Éppen ezért egy-egy, valamilyen szempontból különösen rászoruló, sérülékeny társadalmi csoport jogainak védelmére számos országban honosodott meg az ún. szakombudsman intézmény rendszere.

Tovább a szócikkre

A hangfelvétel-előállítók szomszédos jogai

Szerző(k): BÉKÉS Gergely Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

A hangfelvétel-előállító teljesítménye – a hangfelvétel – jogi védelmet élvez, amely jogi természetét tekintve a szerzői jogokkal szomszédos. A jogalkotó az oltalommal a hangfelvétel előállításával összefüggő befektetés megtérülését kívánja biztosítani az előállító számára, vagyis az – szemben a szerzők és az előadóművészek védelmével – nem az alkotási, illetve az előadási tevékenység egyéni, személyes jellegének oltalmára irányul. Az előzőekből következően a hangfelvétel-előállító szomszédos jogai elsősorban a vagyoni jogok körébe tartoznak. A hangfelvétel-előállítók szomszédos jogait széles körben harmonizálják a multilaterális nemzetközi szerződések és az Európai Unió irányelvei.

Tovább a szócikkre

A házasság megszűnése

Szerző(k): NAGY Márta Rovat: Családjog

A házasság megszűnésének két módja létezik: az egyik valamelyik (vagy mindkét) fél halála, a másik a házasság felbontása. Tág értelemben a megszűnés fogalmi körébe vonható esetlegesen a házasság érvénytelenné nyilvánítása is. A házasság – az élettársi kapcsolattal ellentétben – az életközösség megszűnésével nem ér véget. Számos ország (Belgium, Franciaország, Dánia, Portugália, Spanyolország) bontójogi rendszere – a hatályos magyar nem – ismeri a separatio, a különválás jogintézményét, amely a kánonjogi hagyományokban gyökerezik. A modern társadalmak kialakulása előtt a katolikus doktrína tiltotta a bontást. A múlt század elején hazánkban a római katolikus egyház a házasság felbontását tiltotta, az ágytól-asztaltól való akár örökös elválást nem. A házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. törvénycikk még „ágytól és asztaltól való elválásként” szabályozta a separatiót. A különválás tehát „csupán” az életközösség megszakadását jelenti a házastársak között, de ellentétben a házasság felbontásával, nem eredményezi a házasság megszűnését.

Tovább a szócikkre

A házastársi lakáshasználat

Szerző(k): REIDERNÉ BÁNKI Erika Rovat: Családjog

A házastársak által közösen lakott lakás számos jogrendszerben kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen ez a családi élet színhelye, a házastársak és gyermekeik közös otthona, így – részben függetlenül az ingatlanra vonatkozó tulajdoni és bérleti viszonyoktól – mind az ingatlan használatával, mind a rendelkezési jog gyakorlásával kapcsolatban az általánostól eltérő szabályok vonatkoznak rá. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R (81) 15. számú ajánlása is javasolja a tagállamok kormányainak, hogy új jogszabályok megalkotásával vagy a meglevő jogszabályaik módosításával biztosítsák a házastársaknak a lakásban való bentlakáshoz fűződő jogait. A házastársi lakáshasználatra vonatkozó rendelkezéseknek figyelemmel kell lenniük a családvédelmi szempontokra, így különösen a közös kiskorú gyermek érdekére, a házastársak méltányolható körülményeire, a házastársak egyenjogúságára és a tulajdonosi, a bérlői jogokra.

Tovább a szócikkre

A javítóintézeti nevelés végrehajtása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A jogászok megjelenítése a művészetekben

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

A jog fogalma

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

A joggal való visszaélés

Szerző(k): TERCSÁK Tamás Rovat: A magánjog általános része

Joggal való visszaélés valósul meg, amikor egy jogalany a jogrend által számára biztosított alanyi jogát úgy gyakorolja, hogy az a jogrend egésze által szem előtt tartott értékekkel, célokkal ellentétes (elfogadhatatlan, célszerűtlen, igazságtalan) eredményre vezet. Tágabb értelemben joggal való visszaélésnek nevezzük azokat a helyzeteket is, amikor egy jogalany a jogrend biztosította valamely más pozícióját (valamilyen jogintézményt vagy jogszabályt) felhasználva állít elő olyan állapotot a maga számára, amely nem egyeztethető össze a felhasznált jogintézmény céljával és amely egyébként ellentétes a jogrend egészének alapértékeivel. A joggyakorlás joggal való visszaéléssé minősítésében a jogrend általi helytelenítés fejeződik ki. A joggal való visszaélés tilalma kivételes eszköz, amely a konkrét eset igazságos eldöntése érdekében a bíró számára lehetővé teszi a törvényhozó által tényállási elemként nem tételezett körülmények figyelembevételét és ezáltal a tipikus helyzetekre szabott törvényi rendelkezésektől való eltérést. A joggal való visszaélés tilalma alkalmas arra, hogy a törvénykönyv zárt rendszerében hasznos „vészkijáratként” funkcionáljon: megfelelő alkalmazás esetén kiváló eszköz arra, hogy a törvényhozó által előre nem látott, a tipikustól eltérő kivételes helyzetekben igazságos megoldást eredményezzen. Nem megfelelő alkalmazás esetén azonban legalább ugyanilyen mértékben alkalmas a jogbiztonság fellazítására, a törvénykönyv rendszerének szétzilálására.

Tovább a szócikkre

A jogi személyek személyes joga

Szerző(k): SZABADOS Tamás Rovat: Nemzetközi magánjog

A nemzetközi magánjogban a jogi személy személyes joga konkrét kapcsolóelveken keresztül kijelöli a jogi személy jogállására alkalmazandó jogot. A nemzetközi magánjogban a személyes jog meghatározására két kapcsolóelv alakult ki, amelyek eltérő jogpolitikai megfontolásokat tükröznek: az inkorporációs elv és a tényleges székhely elve. Az Európai Unió jogalkotása nem tartalmaz rendelkezést a jogi személyek személyes jogának meghatározására. Az uniós tagállamok így szabadságot élveznek a kapcsolóelv kiválasztásában, de azok alkalmazása nem eredményezheti a letelepedés szabadságának korlátozását.

Tovább a szócikkre

A jog megjelenítése a filmművészetben

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

A jog megjelenítése a képzőművészetben

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

A jog megjelenítése az irodalomban

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

A jog művészeti reprezentációja

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

A jognyilatkozatok értelmezése

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

A jogrendszerek osztályozása

Szerző(k): BADÓ Attila Rovat: Jogösszehasonlítás

Az egyes jogrendszerek közötti hasonlóságok és különbségek módszeres tudományos vizsgálata a XIX. század végén, a XX. század elején az összehasonlító jog mint önálló diszciplína kialakulásával vette kezdetét. Egyes szerzők az összehasonlító jog mint önálló tudományterület létrejöttének pontos dátumát is meghatározzák, és az 1900-ban Párizsban megrendezett Összehasonlító Jogi Világkongresszushoz kötik. Az új tudományterület első és máig egyik legtöbbet tárgyalt alapkérdése az lett, hogy a különböző jogrendszereket miként lehet osztályozni. Léteznek-e olyan rendezési szempontok, amelyek – mindenekelőtt az összehasonlító jogi kutatások megkönnyítése, egyszerűsítése érdekében – nagyobb jogrendszercsoportok kialakítását teszik lehetővé. E kérdés azonban már jóval ezt az időszakot megelőzően is foglalkoztatta a társadalomtudomány különböző területeinek képviselőit. A kezdeti – többnyire jogtudósok által kialakított – osztályozási kísérletek megjelenését követően az 1960-as évektől két nagy hatású klasszifikációs elmélet befolyásolta leginkább a komparatisták és általában a jogászok gondolkodását. A francia René David, majd nem sokkal őt követően a német Zweigert–Kötz szerzőpáros nevéhez fűződő elméletek nem csupán a világ jogászságának gondolkodását, fogalomhasználatát határozzák meg napjainkig, hanem az összehasonlító jogászok számára is kihagyhatatlan elemei a témáról folyó diskurzusnak. A két világhírűvé váló klasszifikációs elképzelést még számos, a korábbi osztályozásokat pontosító vagy éppen új alapokon nyugvó csoportosítási kísérlet követte. Ezek azonban inkább a jogösszehasonlítás elméletét gazdagították, és kevésbé hatottak a jogtudomány egészére.

Tovább a szócikkre

Akarathibák

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

A kár fogalma és fajtái

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

A kártérítés módjai

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

A kényszergyógykezelés végrehajtása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A keresőmotorok jogi problémái

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

A kiberbiztonság szabályozása

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Akkreditív

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

A kontinentális jogrendszerek

Szerző(k): KELEMEN Katalin, MEZEI Péter Rovat: Jogösszehasonlítás

Kontinentális jogrendszerek alatt szűkebb értelemben azon európai országok jogát értjük, amelyek a római jog, a kánonjog és a kereskedők szokásjogának ötvözetéből a középkorban kifejlődő „közös jogból”, a ius communéből fejlődtek ki. Ezen európai országok körét hagyományosan két nagy csoportra oszthatjuk: a római-francia és a német-germán irányt követő országokra. A kontinentális jogcsaládba sorolhatók azok az országok is, amelyek a francia vagy német magánjog átültetésével az európai mintához közelítő jogrendszereket fejlesztettek. A kontinentális jogrendszerek jellegadó kritériumai között tartjuk számon a kodifikáció (a jog átfogó törvények útján történő szabályozása) ideáját, a jogászi hivatás osztottságát, a közjog és magánjog éles elhatárolását, valamint a bírói esetjog háttérbe tolását. A kontinentális országok igazságszolgáltatása – a hozzá kapcsolódó alkotmánybírósági normakontroll intézményével – ugyancsak sajátos jellegzetességekkel bír, és éles elhatárolást tesz lehetővé a világ másik meghatározó jogcsaládjától, a common law jogrendszerektől.

Tovább a szócikkre

A kötelmi jog általános része

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

A kötelmi jog különös része

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

A közhivatal viseléséhez való jog

Szerző(k): KOI Gyula Rovat: Alkotmányjog

A közhivatal viseléséhez való jog a politikai jogok (a politikai részvételi jogok) egyike. E jogot a különféle jogrendszerekben számos terminológiai probléma szegélyezi. Ez a jog a választás (esetleg egyes történeti példákban sorshúzás) vagy kinevezés útján betöltött közhivataloknál az esetek többségében a közszolgálati jog különféle részletszabályain alapul. A közhivatal viseléséhez való jog és a közügyekben való részvétel joga szűkebb és tágabb értelemben egyaránt felfogható. A jog tartalmának kifejtését a legfontosabb nemzetközi emberi jogi instrumentumok közül számos segíti, a vonatkozó esetjog és jogtudósi vélemények anyagával együtt. A közhivatal viseléséhez való jog a nemzeti alkotmányok szintjén az utóbbi száz évben jelent meg. A legrészletesebb nemzeti jogi szabályozásokat a portugál (1976) és a török (1982) alkotmány jeleníti meg. A különféle nemzeti alkotmánybíróságok döntései e jog értelmezését tovább mélyítik.

Tovább a szócikkre

A közigazgatás

Szerző(k): BALÁZS István Rovat: Közigazgatási jog

„A közigazgatást úgy határozhatjuk meg, hogy az az állam szervezete, a közfeladatoknak ezek természete által megszabott módszerrel a jogrend keretében való eredményes megoldására” – írta egykor Magyary Zoltán, közigazgatás-tudományunk nemzetközi viszonylatban is egyik legismertebb klasszikusa. Ehhez azonban mindjárt hozzá kell tenni azt is, hogy a közigazgatás fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat, mert nincs olyan megközelítési mód (például közigazgatási jogtudományi vagy közigazgatástani), alkalmazott módszer és tudományág, amellyel a közigazgatás olyan fogalma lenne kialakítható, mely mindenki által elfogadott, teljes lenne, így az idézett Magyary-fogalom is csak egy a sok közül. A közigazgatás fogalmának meghatározására különböző irányzatok alakultak ki, melyekből a fogalomalkotást kétségbevonó negatív és az azzal kísérletező pozitív irányzatok, valamint ez utóbbiak nyomán született összetett fogalmak a legismertebbek. Az alapvetően külföldi forrásokra építő klasszikus magyar szakirodalom is ezekből táplálkozott, elsősorban Ereky István és Szamel Lajos munkássága nyomán. Ennek a fogalmi ambivalenciának több oka is van, de kiemelendő ezekből, hogy a közigazgatás az állam cselekvését megvalósító legnagyobb állami szervezeti rendszer, az általa végzett tevékenység átfogja a társadalmi életviszonyok legtágabb körét, ezért igen differenciált és állandó változásban van. Másrészt a fogalmi meghatározásnál alkalmazott módszerek is eleve eltérnek abból a szempontból, hogy azok a szervezeti rendszerre fókuszáló organikus vagy a tevékenység tartalmára alapozott materiális, vagy ennek egy magasabb absztrakciós szintjét képező funkcionális fogalomalkotást priorálják. Ezekből a sajátosságokból alakult ki a közigazgatás fogalmát meghatározni célzó, már említett két alapvető irányzat, a negatív és a pozitív. A negatív irányzat e gondolati kört követve arra jut, hogy differenciált és folyamatosan változó jellegére tekintettel „közigazgatásnak tekinti mindazt az állami tevékenységet, mely nem tartozik az egyéb állami tevékenységek sorába”. Az összetett vagy komplex fogalmak ehhez képest több szempont és módszer együttes alkalmazására törekednek, így például Magyary Zoltán is, amikor megfogalmazása szerint „a közigazgatást úgy határozhatjuk meg, hogy az az állam szervezete, a közfeladatoknak ezek természete által megszabott módszerrel a jogrend keretében való eredményes megoldására”. A közigazgatás dinamikus változásával azonban koronként – a társadalmi, gazdasági és politikai sajátosságoknak megfelelően – a közigazgatás fogalma is változik.

Tovább a szócikkre

A közigazgatás a hatalommegosztás rendszerében

Szerző(k): FÁBIÁN Adrián Rovat: Közigazgatási jog

E szócikk célja a hatalommegosztás jogállami követelményének és az ahhoz kapcsolódó elméleti megfontolások ismertetése, az államhatalmi ágak elválasztása elvének szisztematikus, elemző bemutatása, valamint a közigazgatás elhelyezése a hatalmi ágak elválasztásának elvét érvényesítő demokratikus jogállam szervezetében. Vizsgálat tárgyát képezi továbbá a közigazgatás kapcsolata a törvényhozással, a végrehajtással és az igazságszolgáltatással.

Tovább a szócikkre

A közigazgatás alkotmányos és nemzetközi jogi környezete

Szerző(k): CSERNY Ákos, VÉRTESY László Rovat: Közigazgatási jog

A szócikk – a címhez igazodóan – két fő témakört tárgyal. Az első a közigazgatás alkotmányossága, amely először általánosságban elméleti, alapelvi megközelítésből kiindulva vizsgálja a kérdést, illetve ismerteti a közigazgatásra vonatkozóan a jogállamiság formai és materiális követelményeit elhelyezve azt a hatalmi ágak rendszerében. Ezt követi annak gyakorlatiasabb oldala, amely Magyarország Alaptörvényének rendelkezéseit felelteti meg ezekkel, és ismerteti a közigazgatás feletti hazai alkotmányos kontrollokat. A második nagyobb gondolati egység a közigazgatás nemzetközi jogi környezete pedig a legrelevánsabb nemzetközi jogi és az európai uniós jogi kezdeményezéseket összegzi, külön kitérve a két legnagyobb alrendszerre: az államigazgatásra és a helyi önkormányzatokra.

Tovább a szócikkre

A közigazgatásban alkalmazott nem közigazgatási jog

Szerző(k): KOI Gyula Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatásban alkalmazott nem közigazgatási jog nem tekinthető valamennyi jogrendszer által ismert fogalomnak, bár a német Lorenz von Stein és a francia Gaston Jèze időszakában is ismert volt a probléma. Nálunk a húszas évekre szembesült a közigazgatás-tudomány e határkérdések problémáival erősebben, főként Kmety Károly és Márffy Ede munkássága révén. A „közigazgatásban alkalmazott nem közigazgatási jog” kifejezés nem jogszabályokban előforduló (azaz legális), hanem elméleti-dogmatikus, azaz jogtudósok által kreált (vagyis doktrinális) elméleti fogalom, amely számos jogintézményre vonatkozó kérdést foglal magában. Különösen a jogrendszer terjedelmesebb, úgynevezett nagy jogágai szembesülnek a tőlük eltérő jogágba tartozó különféle jogterületek alkalmazásának problémájával. Ezek jellege és terjedelme meglehetősen eltér és jogáganként változik. A büntetőjogban a német büntetőtudomány az ún. blankett tényállásokat alkalmazta. A fogalom a magyar büntetőjogász jogtudósok számára már 1945 előtt is ismert volt, a hazai tételes büntetőjogban a probléma a nyolcvanas évekre lett ismert. A 2000-es évek második évtizede a büntetőjogban (a büntetőtörvényi tényállásban) alkalmazandó más jogági szabály jelenségére alkalmazza a kerettényállásokat. A kerettényállás azt jelenti, hogy a jogalkotó a büntető rendelkezés alapjául szolgáló normát más jogág szabályaira utalva határozza meg (például polgári jog, munkajog, EU-jog). A polgári jog mint magánjogi anyajogág helyzete más, mivel a közjogi jogágaktól eltérően nem a diszciplináris szétágazás, hanem a polgári jogtól mint anyajogtól való leszakadás, leválás a jellemzője. A polgári jog és a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályozásainak háttérként történő jogelvi vagy tételes alkalmazása, vagy egyes releváns esetekben az adott terület joganyagának a Ptk. részévé válása így kérdés lehet a családi jog, a kereskedelmi jog, a gazdasági jog (benne a társasági jog), a munkajog, a környezetjogi jogcsoport (agrárjog, földjog, környezetvédelmi jog, szövetkezeti jog), a nemzetközi magánjog, a polgári eljárásjog számára. A közigazgatás egyes esetekben akár a büntetőjog, akár a magánjog szabályait egyaránt alkalmazhatja. A büntetőjogból ered a közigazgatási büntetőbíráskodás alkalmazása (a korábbi kihágási jog, illetve ma egyes szabálysértésekre és a közigazgatási bírságra vonatkozó joganyag körében kerülhet erre sor; a tartási, életjáradéki és az öröklési szerződésekkel kapcsolatos egyes feladatok is történetileg a közigazgatáshoz tartoztak). E szerteágazó terület megkívánja a büntetőjogi és polgári jogi háttérintézmények történeti és dogmatikai bemutatását, kitérve egyes külföldi példákra is, és az érthetőség kedvéért kitértünk a szerteágazó szabályozások fejlődéstörténetére. A közigazgatási elem kiemelése mindenkor célunk volt, de bizonyos más jogági jelenségek tisztázása nélkül ez nem volt lehetséges.

Tovább a szócikkre

A közigazgatás funkciói és feladatai

Szerző(k): JÓZSA Zoltán Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatás funkciója legáltalánosabb értelemben a közigazgatás társadalmi rendeltetésére utal. Arra, hogy a közösség, a társadalom fennmaradását, integritását, jövőbeli fejlődését szolgáló intézmény- és szervezetrendszer elsődleges funkciója a köz érdekének szolgálta, a közösségi szükségletek kielégítése. „A közigazgatás az állam adminisztrációja” – írta Magyary Zoltán klasszikus munkájában az állam alapvető funkciójára utalva. A közigazgatás mint a közösségi feladatok megvalósításának intézmény-és szervezetrendszere létrejöttétől kezdve konkrét gazdasági, társadalmi szükségletek kielégítését szolgálta. A közigazgatás funkciónak relatív állandósága és feladatainak dinamikus változása az adott kor gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális jellemzőivel, valamint a kormányzás céljaival áll kapcsolatban.

Tovább a szócikkre

A közigazgatási aktus

Szerző(k): VESZPRÉMI Bernadett Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatás jogilag releváns cselekvési lehetőségeinek (intézkedések, döntések meghozatalának korlátai, mértéke) elméleti szintű vizsgálata, rendszerezése adja a közigazgatási aktustan lényegét. Ez segít a közigazgatás működésének megértésében, a jogbiztonság megerősítéséhez is hozzájárul, számos államban a közigazgatás fogalmának meghatározásában is központi tényező. A közigazgatási jogi aktus fogalma a közigazgatás sajátosságai szerint létrejövő jogi aktusokat foglalja magában, az ezekre tudományos igényességgel kidolgozott közigazgatási dogmatika az aktustan. Az aktustan jelentőségét a közigazgatásban az adja, hogy az elsősorban az ügyfelek számára, garanciális okokból kiemelkedő fontosságú hatósági jogalkalmazásnak olyan elméleti keretét határozza meg, amelyre építeni lehet az aktusok kibocsátását meghatározó jogi szabályozást és magát a jogalkalmazást is. Az aktustan rendszerbe foglalja a közigazgatási aktustípusokat, az azokkal kapcsolatos követelményeket, elvárásokat.

Tovább a szócikkre

A közigazgatási eljárásjog az Európai Unióban

Szerző(k): BOROS Anita Rovat: Közigazgatási jog

Az Európai Unió sajátos szervezet, sajátos közigazgatási felépítéssel. Úgy is szoktuk mondani, hogy az Európai Unió kétszintű közigazgatási szervezetrendszerrel rendelkezik: egyfelől az Uniót alkotó tagállamokéval, másfelől az Uniós feladatokat közvetlenül ellátó, saját szervezettel. Ennek a két nagy közigazgatási szervezetrendszernek az együttműködése alkotja az Unió közigazgatási szervezetrendszerét. Ahhoz, hogy az unió állampolgárai elégedettek legyenek, az Európai Unión belüli ügyintézés gyors, hatékony és átlátható legyen, szüksége van az unió működési szabályait egy jogszabályban összefoglalni. Ez nem egyszerű feladat, mert az Európai Unió számos ponton eltér a tagállamoktól, így például nem törvényei, hanem különböző szerződései és ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvei vannak, és például nincs kormánya sem, de van olyan szerve, amely a nemzeti kormányokhoz hasonló hatásköröket gyakorol.

Tovább a szócikkre

A közigazgatási hatósági eljárás alapintézményei

Szerző(k): RÓZSÁS Eszter Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatási hatósági eljárás során közigazgatási hatóság és közigazgatáson kívüli jogalanyok (ügyfelek) kerülnek egymással kapcsolatba akként, hogy e jogalanyok között hatósági jogviszony jön létre. A hatósági eljárások túlnyomó többségét azok az eljárások jelentik, amelyekben az eljárás során a hatóság – közigazgatási hatósági ügyben – az ügyfél számára jogokat és kötelezettségeket állapít meg. Más csoportba tartoznak az esetek, amikor az eljárás célja ellenérdekű ügyfelek jogvitájának feloldása. Szintén hatósági eljárás során állapít meg a hatóság az ügyfél számára hátrányos jogkövetkezményt.

Tovább a szócikkre

A közigazgatási jog gazdasági szerepköre

Szerző(k): LAPSÁNSZKY András, BOROS Anita Rovat: Közigazgatási jog

A szócikk a gazdasági közigazgatás elméleti alapjait, más tudományterületekkel való elválaszthatatlan összefüggéseit és legfontosabb jogintézményeit mutatja be. Ennek során elsősorban arra keresi a választ, hogy az állam miért és milyen módon avatkozik be a gazdaság működésébe és e beavatkozás miért szükségszerű. A téma feldolgozása során a piacgazdaság fogalmi elemeiből és működésének törvényszerűségeiből indul ki, hiszen ez megkerülhetetlen a gazdasági közigazgatás megfelelő és megalapozott ismertetése körében. Ennek során elemzi a tökéletes és a tökéletlen verseny elemeit, illetve hogy milyen fő összefüggésben áll a társadalom és a gazdaság. A gazdaság egyértelműen tökéletlen versenyben működik, a tökéletes verseny pusztán egy idea, így a modern állami berendezkedések keretében az államnak mindenképp be kell avatkoznia a gazdaságba. Ezt egyébként bizonyítani sem kell, hiszen a gazdasági válságok (mint például a 2008-as) vagy a jelenlegi járványhelyzet vitán felülállóan igazolja az állami gazdasági igazgatás szükségszerűségét. Főleg, ha mindezt társadalmi horizontba helyezzük, hiszen a gazdaság működése közvetlen összefüggésben áll a társadalom jólétével. A szócikk bemutatja, hogy a tökéletlen verseny, a piacgazdaság kudarcai, vagyis a gazdaság működéséből eredő immanens „hibák” milyen fő területeken igénylik az állam közigazgatási beavatkozását és e gazdasági „kudarcokból” napjainkra milyen óriási közigazgatási területek, szakágazatok nőttek ki. Például a monopólium problémájából a versenyjog és a versenyigazgatás, a társadalmi egyenlőtlenségekből az adó- és a szociális igazgatás, vagy az externáliákból a környezetvédelmi igazgatás. A szócikk részletesen kitér a gazdasági igazgatás egyik legmarkánsabb, már-már teljesen elhatárolható, önálló területére, mégpedig az állam vagyonával való gazdálkodás alapvető elméleti és szabályozási kérdéseire. Az állami vagyongazdálkodás körében elemzi az állami tulajdon és a nemzeti vagyon fő összefüggéseit, a tulajdonosi joggyakorlás alapjait. Ennek keretében részletesen tárgyalja a hazai szabályozás általános kérdéseit és a nemzeti vagyonkezelést. A szócikk bemutatja a gazdaságvédelem és a gazdaságpolitika, valamint az állami vagyon kapcsolatát, illetve a járványhelyzet eredményeként szükségképpen megváltozott állami vagyongazdálkodási funkciók rendszerét.

Tovább a szócikkre

A közigazgatás intézményrendszere és szervezési elvei

Szerző(k): BARTA Attila Rovat: Közigazgatási jog

A szócikk célja, hogy általános áttekintést biztosítson a közigazgatás intézményrendszeréről, amely nem más, mint az adott időben és adott helyen alkalmazott közigazgatási intézmények összessége. Tipikusan akkor beszélünk erről a kategóriáról, ha a feladatokat egy közigazgatási szerv (például helyi önkormányzat) vagy egy közigazgatási feladatot ellátó nem közigazgatási szerv (például köztestület) valósítja meg, a működésére vonatkozó szabályokat a közigazgatási (anyagi, alaki, szervezeti) jog rendezi, valamint a szervezeti célokat jellemzően a közigazgatás személyi állománya (például köztisztviselő) kivitelezi. Makromegközelítésben a közigazgatás intézményrendszerének két jól elkülöníthető része van. Egy szűkebb, meglehetősen stabil, homogén magja, amely csak közigazgatási szervekből áll (ez a közigazgatás szervezetrendszere, másképp szűk értelemben vett intézményrendszer, avagy direkt közigazgatás), valamint egy, az előbbiek mellett létező és jóval heterogénebb megoldásokat felvonultató ún. paraetatikus része (közvetett, avagy indirekt közigazgatás). Fontos hangsúlyozni, hogy a direkt és indirekt megoldások nem egymást helyettesítő, hanem egymást kiegészítő intézményeket takarnak. A konkrét megoldások köre és egymáshoz viszonyított arányuk hosszabb időtávban vizsgálva – országonként és korszakonként is – változni szokott, amit különböző társadalmi tényezők (például demokratizmus, jogfejlődés, depolitizáltság, szakmai és technikai követelmények) befolyásolhatnak. Az intézményrendszer különböző elemei közötti összefüggések és az egyes alrendszerek belső logikájának megértéséhez nagyban hozzájárulnak az ún. szervezési elvek (jelen áttekintésben ilyen a centralizáció, a dekoncentráció, a hierarchia, a decentralizáció, az autonómia, az integráció, valamint a közszolgálatiság). Fontos hangsúlyozni, hogy a szervezési elvek közül önmagában egyik sem jelent értéket és nem is lehet kizárólagos végcél. Ezek sokkal inkább irányító szabályok, amelyek a közigazgatás intézményrendszerében együtt vannak jelen, és egymáshoz viszonyított helyes arányuk kialakítása a döntő.

Tovább a szócikkre

A közigazgatás jogvédelmi rendszere

Szerző(k): VARGA Zs. András Rovat: Közigazgatási jog

A jogállam legbelső lényege a jogszabályok és az általuk védett értékek tényleges érvényesülésének biztosítása. A jogszabályok érvényesülése egyfelől megköveteli azoknak a mechanizmusoknak a létét, amelyek biztosítják, hogy a jogszabályok megsértése esetén ne maradjanak el a jogkövetkezmények. A jogszabályok érvényesülésének az is feltétele, hogy az objektív jogvédelem biztosítása során a közhatalom minden gyakorlója (így tehát a hatóságok, általában a közigazgatás és a bíróságok is) szorosan betartsa a jogszabályok előírásait, azaz a jogkövetkezményeket csak a jogszabályokban előírt feltételek fennállta esetén, és csak az azokban leírt mérték szerint alkalmazza. Olyan mechanizmusokra is szükség van tehát, amelyek a jogalkalmazás során érintett személyek számára lehetővé teszik a jogkövetkezmények indokoltságának és szükségességének vitatását. A jogvédelmi eszközök ezért egyben a közigazgatás kontrollmechanizmusainak eszközei is.

Tovább a szócikkre

A közigazgatás szankciórendszere

Szerző(k): NAGY Marianna Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatási jogi szankciórendszert önálló közigazgatási jogi és a határterületén elhelyezkedő szankciók alkotják. A közigazgatási jogi szankció a közigazgatási jogi szervezetrendszeren kívülre irányul, mindig valamilyen állami céllal való szembehelyezkedésre, jogsértésre reagál, és hátrányt okoz a címzetteknek. A szabályozás tárgyától függően többféle funkciót tölthet be. A közigazgatási jogi szankciók alkotása és alkalmazása szigorúan joghoz kötött, erős garanciákkal körülbástyázott tevékenység. A szankciórendszerben egyaránt jelen vannak a felelősség alapú és a nem felelősség alapú szankciók. A közigazgatási jog mint önálló jogág szankciórendszere heterogén, sokféle szankciótípussal éri el a szabályozási célját, a jogellenes magatartás abbahagyására kényszerítést és a jogszerű állapot helyreállítását.

Tovább a szócikkre

A közigazgatás térszerkezete

Szerző(k): PÁLNÉ KOVÁCS Ilona Rovat: Közigazgatási jog

Az államszervezet területi tagolódása összetett kérdés; egyrészt racionális munkamegosztást jelent az állami irányítás, ezen belül a közigazgatás egyes szintjei és területi egységei között, másrészt hatalompolitikai dimenzió, amennyiben az autonóm intézmények, különösen a helyi önkormányzatok, régiók közötti kompetencia- és hatalommegosztás alapja is. Az államszervezet térbeli tagoltsága jelentős befolyást gyakorol a gazdaság és a társadalom egyéb szerveződéseire is, ugyanakkor egy ország gazdasági, társadalmi, infrastrukturális térszerkezete meghatározó jelentőségű az államszervezet területi tagolására nézve. A végrehajtó hatalom két fő szektora, az államigazgatási (dekoncentrált) és az önkormányzati, eltérő szervezeti, működési és hatalmi logika mentén szerveződik, ugyanakkor a térbeli tagoltságot illetően szoros kapcsolat jellemző rájuk. Ennek oka a funkcionális kötődés, a gyakori együttműködés, valamint a közfeladatok ellátásában kialakult kiegészítő jellegű munka- és kompetenciamegosztás. A központi irányításnak, a törvényhozásnak és a kormánynak a két szektor szabályozásában, irányításában és a területi konfiguráció formálásában is eltérő a mozgástere. A helyi önkormányzati rendszer az uralkodó felfogás szerint ugyan része a végrehajtó hatalmi ágnak, a közigazgatásnak, mégis relatíve nagy önállósággal rendelkezik a dekoncentrált államigazgatási szervezetrendszerhez képest. A kormányzat az önkormányzatok térszerkezetét illetően csak az alkotmány keretei között vezethet be változásokat. A két szektor (az önkormányzati és az államigazgatási) térszerkezete nem is feltétlenül fedi egymást, a határok és területi léptékek formálásában eltérő szempontok is érvényesülnek. Ez a szócikk az állami térszerkezet általános jellemzőire, a területi közigazgatás térbeli formációira koncentrál, külön szócikk tárgyalja a helyi önkormányzati szektor alkotmányos és térbeli jellemzőit és az államigazgatás különböző elemeit.

Tovább a szócikkre

A közösségi média jogi problémái

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Alanyváltozások

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Alapítvány

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Alapvető kötelezettségek

Szerző(k): KAZAI Viktor Zoltán Rovat: Alkotmányjog

A liberális demokráciák alkotmányaiban az egyén alapjogai mellett különböző formában megjelennek a polgárokat terhelő kötelezettségek is, mint például a közteherviselés, a honvédelemben vagy a közoktatásban való részvétel. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi indokolja bizonyos kötelezettségek alkotmányos rangra emelését. Álláspontunk szerint valamely kötelezettség alapvető jellege abban ragadható meg, hogy szorosan kapcsolódik az alapjogok és alkotmányos értékek védelméhez, valamint az államcélok előmozdításához, egyszóval a demokratikus jogállam megfelelő működésének biztosításához. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy az alkotmányosság liberális felfogása szerint az alapvető jogok gyakorlása soha nem tehető függővé a kötelezettségek teljesítésétől, hiszen az alapjogok létezését az állam csupán elismeri, míg a kötelességeket kifejezetten a jog által hozza létre. Ebből kifolyólag az alapvető kötelezettségek előírása kizárólag az alapjogok korlátozásaként értelmezhető. Az alapvető jogok és kötelezettségek összeütközésének értékelése során ügyelni kell arra, hogy a polgárokkal szembeni elvárások kikényszerítése nem vezethet az életformák pluralitásának és egyenlőségének, a világnézeti semlegesség elvének és a kötelezettek személyes autonómiájának sérelméhez. Ezenkívül fontos leszögezni, hogy még egy alkotmányos szinten rögzített kötelezettség sem eredményezheti valamely alapjog kiüresítését.

Tovább a szócikkre

Áldozattá válás

Szerző(k): BARABÁS Andrea Tünde Rovat: Kriminológia

Az áldozattá válás kriminológiai megközelítésben a bűncselekmények, illetve kisebb jogtalanságok következtében az azt elszenvedő természetes vagy jogi személy állapotában lezajló fizikai, lelki, anyagi változások összessége. Az áldozattá válás következtében sérülhet az érintett szűkebb és tágabb környezete is. Az áldozattá válás kérdéskörét, annak okait és körülményeit, az áldozatok segítésének, valamint kompenzációjának módjait, a sértettek védelmének és a sértetté válás megelőzésének lehetőségeit a viktimológia tudománya vizsgálja a bűnügyi tudományok, illetve egyes társadalomtudományok tapasztalatain alapuló, a bűncselekmények áldozataival foglalkozó ismeretrendszerének szintetizálásával és fejlesztésével. Az alábbi szócikk az áldozattá válással kapcsolatos főbb elméleteket, az áldozattá válás lehetséges szintjeit, a jelenség mérésére szolgáló vizsgálati módszereket, valamint az áldozattá válás hazai alakulását mutatja be.

Tovább a szócikkre

Áldozatvédelem

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

A legalitás elve

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A legnagyobb kedvezményes elbánás elve

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Alkotmány

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Alkotmánybíróság

Szerző(k): GÁRDOS-OROSZ Fruzsina Rovat: Alkotmányjog

Az alkotmánybíráskodás a világ számos országában az alkotmányosság fontos összetevője, a demokratikus hatalomgyakorlás garanciája. Az alkotmánybíráskodás az alkotmány mint jogi norma által korlátozott politikai cselekvés eszméjét és gyakorlatát őrző feladat és hatáskör, amelyet a legfelső bíróságok vagy különálló alkotmánybíróságok gyakorolnak. A szócikk bemutatja az alkotmánybíráskodás és az alkotmánybíróságok kialakulását, modelljeit, tárgyalja az alkotmányos intézménnyel összefüggő hatásköri, szervezeti és eljárási kérdéseket, valamint az alkotmánybíráskodás elméleti indokolását és magyarországi megvalósulását a demokratikus rendszerváltást követően.

Tovább a szócikkre

Alkotmányértelmezés

Szerző(k): FRÖHLICH Johanna Rovat: Alkotmányjog

Az alkotmányértelmezés egyrészt az alkotmány értelmét feltáró jogtudományi módszer, másrészt szabály, amely az alkotmány jelentésének feltárását szolgálja. Az alkotmányértelmezés végső soron az alkotmány értelméről hozott olyan döntés, amelyet meghatározott szabályok és módszerek alkalmazásával hoz az alkotmányértelmező. Az alkotmányértelmezésről folytatott viták hátterében túlnyomórészt az alkotmány által betölteni hivatott szerepről szóló egyet nem értés áll. Így például míg egyes alkotmányértelmezési módszerek a bíró aktív részvételét szorgalmazzák a társadalmi együttélés alapvető szabályait érintő kérdések feloldásához, és ezért többnyire kreatív értelmezési módszerek használatához vezetnek, addig mások a szöveg eredeti értelmének és a szuverén alkotmányozó akaratának feltárását tartják szükségesnek, ezáltal a tradicionálisabb módszerek részesülnek előnyben. Éppen ezért végső soron az alkotmányértelmezés kérdései a jog alapjairól is szólnak, azon belül is az alkotmány feladatával és az értelmező személy ebben képviselt szerepével állnak kapcsolatban. Ezek kiemelt jelentősége miatt e fejezet első részében az alkotmányértelmezés legfontosabb elméleti alapjait tisztázzuk. Külön fejezetben foglalkozunk azzal is, hogy az alkotmányértelmezés mennyiben tekinthető speciális jogértelmezési módszernek. Az egyes alkotmányértelmezési módszerekről szóló részben körvonalazzuk ezek alapvető jellemzőit és az azokról szóló legfontosabb álláspontokat, végül kitérünk a jelenleg hatályos magyar Alaptörvény jogértelmezési szabályaira is.

Tovább a szócikkre

Alkotmányjog

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Állam

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Állam

Rovat: Nemzetközi jog

Tovább a szócikkre

Államcél

Szerző(k): KAZAI Viktor Zoltán Rovat: Alkotmányjog

Az államcélok alkotmányi szinten rögzített küldetésnyilatkozatok, vagyis az állam és a politikai közösség céljait alkotó értékek és elkötelezettségek olyan kinyilatkoztatásai, amelyek irányt szabnak az állami döntéshozatalnak. Az ilyen szabályok tipikusan valamire való törekvést vagy valaminek a támogatását, védelmét írják elő. Az államcélokat mindig egy adott alkotmányozó (alkotmánymódosító) elit határozza meg a saját érdekei és értékrendje alapján, de ideális esetben az ilyen rendelkezések alkalmasak lehetnek bizonyos társadalmi feszültségek enyhítésére. Az államcélok jelentősége nem elhanyagolható. Az ilyen típusú alkotmányos szabályok ugyanis egyfelől jogi alapot nyújthatnak átfogó társadalmi és gazdasági reformok végrehajtására, másfelől viszont megakadályozhatják, de legalábbis megnehezíthetik a mindenkori kormányzó többség politikai programjának végrehajtását. Ugyanakkor az államcéloknak mint alkotmányos szabályoknak van két gyenge pontjuk: a kötelező erő és a (jogi úton való) kikényszeríthetőség. Az alkotmányos védelem alacsony szintje akkor lehet kifejezetten veszélyes, ha valamely alapjogot – tipikusan az ún. pozitív jogokat, mint például a szociális biztonság – az alkotmány szövege államcélként fogalmaz meg. Azonban helyes értelmezés mellett könnyen belátható: semmiféle elméleti akadálya nincs annak, hogy komolyan vegyük az államcélokból következő két alapvető kötelezettséget – a folyamatos törekvés, valamint a cél elérésének kötelezettségét –, és azokhoz konkrét, bírói úton is kikényszeríthető feladatokat társítsunk. Végül pedig érdemes kiemelni, hogy az államcélok szerepet játszanak az alapjog-korlátozó intézkedések alkotmányosságának megítélésében is. Habár elfogadható az az álláspont, miszerint az államcélok által megtestesített közérdek előmozdítására hivatkozással valamely alapjog korlátozása indokolt lehet, az ilyen intézkedések csak szigorú feltételek mellett állhatják ki az alkotmányosság próbáját.

Tovább a szócikkre

Államfő

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Államfő

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Államforma

Szerző(k): TAKÁCS Péter Rovat: Alkotmányjog

Az államforma az állam jogi formájára vagy politikai alakzatára utaló alkotmánytani kifejezés. Jogi formaként az állam közjogi berendezkedésének alapvető megoldásait, így az államfő eredetét, jogállását és felelősségét jelzi, melyek befolyásolják más vezető tisztségek viselőinek kinevezését és felelősségét, s általában az állam szerkezetét és működését. Politikai alakzatként a tartós állami rend szerkezeteinek és intézményi megoldásainak jelzésére szolgál, gyakran nem formai, hanem közvetlenül is tartalmi kérdésekre utalva. A konkrét államformák mibenlétének megállapítása attól a fogalmi rendszertől függ, amelybe az általános államforma-kategóriát belehelyezzük. A hagyományos, részben ókori eredetű kategóriák mellett e szócikk elsősorban az újkor folyamán elterjedt két államforma, a monarchia és a köztársaság kérdéseivel foglalkozik, felveti az ún. köztes rendszerek lehetőségét, de utal számos más államformára is. Az államformák váltakozásainak szabatos rekonstrukciója és elemzése szerepet játszhat a társadalmak és államok történelmének korszakolásában, aminek nehézségeire e szócikk elsősorban hazai kontextusban utal. Az államformák megítélésekor gyakran vesznek figyelembe különböző kiegészítő tényezőket, és a konkrét esetek kapcsán tekintettel lehetnek az államok nevére is, mely az esetek nagy részében jelzi az államformát, s amikor ezt nem teszi, akkor is sajátos viszonyban áll vele.

Tovább a szócikkre

Állami egyházjog

Szerző(k): SCHANDA Balázs Rovat: Egyházjog

Az állami egyházjog az egyházjog és a vallásszabadság mint alapjog határterületén elhelyezkedő joganyag. Az állami egyházjog forrásai döntően a vallási közösségekre vonatkozó állami jogforrások, azonban sok jogrendszerben sajátos helyet foglalnak el a vallási közösségekkel kötött megállapodások. Az állami egyházjog hangsúlyos törekvése, hogy a vallásszabadság érvényesülése számára olyan keretet alakítson ki, mely a társadalom vallási békéjét biztosítja. Az állami egyházjog tárgyalja a vallási közösségek és az állam viszonyában felmerülő közös ügyeket.

Tovább a szócikkre

Állami monopóliumok és különleges jogokkal felruházott vállalatok

Szerző(k): PAPP Mónika Rovat: EU-jog

Az állami monopóliumok és különleges jogokkal felruházott vállalatok szabályozásának kérdése az EU versenyjog által (is) meghatározott jogterület. Az EUMSZ 106. cikk (1) bekezdése szerinti közvállalkozások (más szóhasználattal állami vállalatok), kizárólagos (monopol) és különleges jogokkal felruházott vállalkozások vonatkozásában a tagállamok nem hozhatnak és nem tarthatnak fenn az EU versenytilalmait sértő tagállami intézkedéseket. Az Európai Unió Bíróságának joggyakorlata határozza meg a tagállami intézkedések jogszerűségét. Az állandó bírói joggyakorlat szerint a tilalom célja annak megakadályozása, hogy a tagállamok szabályozásukkal lerontsák a vállalkozásoknak címzett versenyjogi tilalmak (mint a kartelltilalom és gazdasági erőfölénnyel való visszaélés) hatékony érvényesülését.

Tovább a szócikkre

Állampolgárság

Szerző(k): KISTELEKI Károly Rovat: Alkotmányjog

Az állampolgárság az egyén és az állam sajátos jogviszonya, ami az állam fogalmi elemei (terület, lakosság, főhatalom/szuverenitás) közül az államot alkotó néphez köthető, az állam személyi felségjogának megnyilvánulása, és olyan személyhez fűződő jogállást eredményez, amely független az adott állampolgár helyváltoztatásától, de alapvetően területi jelleggel a lakáshoz, tartózkodáshoz kötődik. Jogi szerkezete az állami főhatalomnak való alávetettsége folytán kógens és kötelezést tartalmazó szabályok összessége, amely egyúttal tartalmaz közpolitikai jogokat és szabadságokat is. Elsődleges tartalommal alapvetően a belső jog tölti meg, de erőteljes nemzetközi jogi vetülettel is rendelkezik. Szerkezeti elemeiben vannak morális, kulturális és történeti „töltetű” jogon kívüli elemek is. Ezek a nemzettudattal gyakran összemosódó területek az állampolgárság szubjektív összetevői, amelyek aztán idővel érzelmi kötelékké sűrűsödhetnek össze. Az állampolgárság jogszabályi megvalósultságában tükröződhetnek az adott állam politikai elitje által választott nemzetkoncepció elvei. Az állampolgárság teljességét így ezen objektív és szubjektív összetevők összessége eredményezi. Egyszerre státus és jogviszony, amelyben kifejeződik, hogy a polgár része az államot alkotó népességnek, jogok és kötelezettségek alanya, viszonya az állammal ezekben manifesztálódó jogviszony és egyben része a haza, a nemzet iránti kötődés és elkötelezettség, ami a jogi mellett az állampolgárság erkölcsi tartalmát domborítja ki.

Tovább a szócikkre

Állampolgárság

Szerző(k): GANCZER Mónika Rovat: Nemzetközi jog

Az állampolgárság meghatározása az állam szuverenitásából eredő joga, melyet a nemzetközi jog is szabályoz az állam nemzetközi jogi kötelezettségvállalásainak megfelelően. Az állampolgárság így mind belső jogi, mind nemzetközi jogi természetű. Az állampolgárság megszerzését és elvesztését az államok belső jogukban szabályozzák. A nemzetközi jog szerepe abban áll, hogy a szabályozási elveket megfogalmazza, a szabályozási különbözőségekből eredő problémákat (a hontalanságot, a kettős vagy többes állampolgárságot) kiküszöbölje, csökkentse és/vagy rendezze, illetve útmutatóként szolgáljon az állampolgárság megszerzésének és elvesztésének meghatározásához.

Tovább a szócikkre

Állatkárokért való felelősség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Általános kártérítés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Általános szerződési feltételek

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

A magánjog általános része

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

A magyar közigazgatás-tudomány

Szerző(k): KOI Gyula Rovat: Közigazgatási jog

A hazai közigazgatás-tudomány fejlődése több mint 250 esztendőre nyúlik vissza. E folyamatos fejlődésmenet vizsgálata, tudományos elemzése azonban alig tekinthet vissza 115 esztendőnél hosszabb múltra, hozzátéve, hogy e stúdium fejlődését illető, a rendszertelen vizsgálatokat felváltó szórványos vizsgálódás 80, a rendszeres kutatás több mint 45 éve tart. A hazai közigazgatás-tudományok fejlődése tehát negyed évezred óta folyamatos, de magának a tudományfejlődésnek a tudomány eszközeivel történő vizsgálata ennél rövidebb múltra tekint vissza. A korszakolás a nemzetközi folyamatokat feltáró közigazgatás-tudomány szócikket követi.

Tovább a szócikkre

A megosztáson alapuló gazdaság (platformok) jogi vetületei

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

A mesterséges intelligencia szabályozási kérdései

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

A mezopotámiai jog

Szerző(k): JANY János Rovat: Jogtörténet

A mezopotámiai jog története a sumer időkben, a városállamok korában kezdődött, amikor megjelentek az első állami intézmények, a szervezett társadalom, az írásbeliség és ezzel együtt a jogélet is. A sumer jog olyan egyedi gondolkodási elemeket vonultat fel, melyeket a későbbi mezopotámiai kultúrák nem folytattak (például monogámia, a talioelv hiánya), jóllehet a kulturális folytonosság sok területen észlelhető. A babiloni jogélet Hammurapi törvényein keresztül ismerhető meg. Az asszír joghagyomány ugyan a babilonival közös tőről származik, sajátos, sokszor kegyetlen megoldásait mégis jól mutatja a középasszír joggyűjtemény. Különös jelentősége van az igazságosság mezopotámiai fogalmának, a határt jelző szent köveknek és mindenekelőtt azoknak a közös kulturális, vallási és jogi tartalmaknak, melyek időtől és népektől függetlenül összekötik a térség joghagyományát. A hettita joghagyomány része ugyan az ékírásos jognak, de háttere, története és gondolkodásmódja miatt mégis sajátos tulajdonságokkal rendelkezik.

Tovább a szócikkre

A migráció nemzetközi jogi szabályozása

Szerző(k): MOLNÁR Tamás Rovat: Nemzetközi jog

A határokat átszelő népességmozgás, vagyis a nemzetközi migráció egyidős az emberiség történelmével. Az egyre inkább globalizálódó, 2018 végén világszerte mintegy 260 millió főre kiterjedő migráció nemzetközi szabályozásának igényét már jó ideje felismerték az államok. A vándorlás nemzetközi jogi szabályozása ugyanakkor – a gyarapodó államközi jogalkotás ellenére – továbbra is hézagos, széttagolt és inkoherens, továbbá többnyire nem kísérik a szabályok betartása felett őrködő ellenőrzési és kikényszerítési mechanizmusok. E szabályozásbeli hiányosságok és aszimmetriák hátterében elsődlegesen az állami szuverenitás bástyája, valamint az egyes államok és régiók merőben eltérő érdekei állnak (például attól függően, hogy kibocsátó vagy célországok-e). A „nemzetközi migrációs jognak” is nevezett szabályösszesség (amely jogterület ma még inkább felemelkedőben van, mintsem a bevett kánon része volna) nagyszámú és többféle formában jelen lévő, eltérő kötelező erejű szabályokból tevődik össze. E jogi kaleidoszkóp magában foglalja az egyetemesség igényével fellépő nemzetközi szerződéseket (például a vándormunkások vagy a menekültek védelme terén), kiegészülve regionális és kétoldalú egyezmények garmadával; további alkotóelemei a joganyag normatív gerincét alkotó, általános szokásjogi előírások, valamint az egyre sokasodó ún. puha jogi eszközök (soft law). Mindezeket az előírásokat a kapcsolódó – elsősorban a külföldiek emberi jogainak védelmére összpontosító és régióspecifikus (lényegében Európában és Amerikában kimunkált) – nemzetközi bírósági esetjog kelti életre. A szócikk e tartalmában gazdag, de normatív architektúra nélküli, egy nagy labirintusra emlékeztető szabályanyagot a külföldiek jogai felől közelítve mutatja be: a velük való bánásmód sztenderdjeit követően a belépés, tartózkodás, majd távozás mozzanatait megragadva; miközben nem feledkezik meg az állami szuverenitásból fakadó alappremisszákról sem. A szabályozás intézményi oldala, azaz a migrációkezelésben szerepet játszó nemzetközi intézmények tablója rávilágít a szereplők számából fakadó koordinációs és kooperációs kihívásokra, kitérve az ENSZ 2018. decemberi globális migrációs egyezsége által felállított új struktúrákra és az újragondolt koordinációs, nyomon követési mechanizmusokra egyaránt.

Tovább a szócikkre

A munkához való jog

Szerző(k): KUN Attila Rovat: Alkotmányjog

A munkához való jog egységes – akár alkotmányjogi, akár munkajogi – szemléletének esélye illuzórikusnak tűnik ugyan, ez az alapjogi tétel mégis centrális jelentőségű fókuszpontként látszik érvényesülni a munka világában, illetve annak jogi infrastruktúrájában. A szócikk felvázolja a munkához való jog változatos jelentéstartalmait és főbb dilemmáit; ismerteti és értékeli e jog leglényegesebb kritikai megközelítéseit; bemutatja a munkához való jog megjelenését a nemzetközi és uniós jogban; elemzi az Alkotmány és a magyar alkotmányjogi felfogás munkához való jogra vonatkozó főbb tételeit; vizsgálja, hogy az Alaptörvény miként közelíti meg ezt az alapjogi tételt; végül munkajogi kontextusba helyezve körvonalazza a munkához való jog jelentőségét. Bár e szócikk is összefoglalja és elemzi a munkához való jognak a főbb – és tagadhatatlan – ambivalens karakterjegyeit, mégis arra a következtetésre jut, hogy a munkához való jog ideája legalábbis meghatározó, negligálhatatlan normatív értéket és alapjogi karakterű viszonyítási pontot jelent a munkavégzéssel kapcsolatos jogi gondolkodásban.

Tovább a szócikkre

A művelődéshez való jog

Szerző(k): GERENCSÉR Balázs Szabolcs Rovat: Alkotmányjog

A művelődéshez való jog ún. második generációs alapjog, a gazdasági, szociális és kulturális jogok családjához tartozik. A művelődés, azaz a kulturális értékekben való részesülés, az érzelmi és intellektuális fejlődés a személy kiteljesedésének az útja és így az egyik legfontosabb alapjog mind az egyén, mind a társadalom szempontjából. Bizonyos értelemben más gazdasági jogok – mint például a foglalkozás megválasztásának szabadsága, vagy az esélyegyenlőség – teljesebb érvényesüléséhez is hozzájárul. Több összetevőből álló alapjog is egyben, mivel része a kulturális fejlődés (közművelődés) és az oktatás-nevelés, valamint szoros összefüggésben a tudományos és művészi élet szabadságával is. Kiterjedt nemzetközi dokumentumrendszer védi, valamint az egyes államok részéről aktivitást feltételez, mert ehhez a joghoz a hozzáférés csak megfelelő állami és nem állami intézményhálózat útján tud megvalósulni.

Tovább a szócikkre

A művészeti élet és a tudomány szabadsága

Szerző(k): CSEPORÁN Zsolt Rovat: Alkotmányjog

A tudomány és a művészet nem csupán az alkotó individuum, vagyis a tudós és a művész szempontjából, hanem társadalmi összefüggésben is kiemelkedő érték: az „ész” és a „képzelet” – vagyis a tudomány és a művészet – együtt ugyanis képes összekötni térben és időben, a kulturális emlékezeten keresztül közösséget alkotni és megőrizni. Ebből kifolyólag a tudomány és a művészeti élet szabadsága sajátos helyet foglal el az alapjogok között. Egyrészt az egyén alkotóképességének megnyilvánulásaként a személyiség szabad kibontakoztatásának speciális formái, másrészt pedig a társadalmi kommunikációnak nélkülözhetetlen elemei. Alapvető fontosságú kérdés tehát, hogy az állam miként viszonyul e két alapjoghoz, ugyanis a szabadságjogi karakterből fakadó állami tartózkodás mellett a tudomány és a művészeti élet egyaránt igényel tevőleges magatartást.

Tovább a szócikkre

Analógia

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

A nemzeti elbánás elve

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

A nemzetközi bíróságok kialakulása, elterjedése, megsokszorozódásuk következményei

Szerző(k): LAMM Vanda Rovat: Nemzetközi jog

Az államok közötti viták választottbíróságok útján való rendezésének igen régi hagyományai vannak, ennek ellenére az állandó nemzetközi bíróságok működése alig több mint százéves múltra tekinthet vissza, és évtizedeken át csak néhány nemzetközi bíróság létezett. A XX. század második felében és a XXI. század első évtizedeiben a nemzetközi bíróságok száma megsokszorozódott, s a hagyományosan államközi vitákat rendező fórumok mellett új típusú nemzetközi bíróságok jöttek létre. E bíróságok életre hívását az emberi jogok nemzetközi védelmének előtérbe kerülése, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok intenzívebbé válása és a regionális gazdasági integrációs törekvések erősödése, továbbá a helyi és nemzetközi konfliktusok során történt legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények elkövetőinek a nemzetközi közösség által történő felelősségre vonásának igénye tette szükségessé. A szócikk áttekintést ad a nemzetközi bíróságok különféle csoportjairól, a legjelentősebb nemzetközi bíróságokról (leszámítva a nemzetközi bűntetőbíróságokat), ismertetve főbb jellemzőiket, működésüket, valamint a nemzetközi bíróságok száma megsokszorozódásának néhány következményét.

Tovább a szócikkre

A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Szerző(k): SZABÓ Sarolta Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

A szócikk célja, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogát, annak elméleti megalapozottságát, a magyar jogtudományban való megjelenését és folyamatosan cizellálódó tagolását bemutassa. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga egy viszonylag önálló, komplex jogterület. Bár volt idő, amikor ezek a szabályok még a nemzetközi magánjog „testébe” tartoztak, ez a nézet meghaladottá vált, a jogterület (a kapcsolódási pontok ellenére) egyértelműen elhatárolható a nemzetközi magánjogtól. A szócikk a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga kialakulásának csomópontjai után a jogterület XXI. századi kihívásait is vázolja. A rovat szócikkei a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának jogforrási rendszerébe beillesztetten jelennek meg.

Tovább a szócikkre

A nemzetközi jog és a belső jog viszonya

Szerző(k): MOLNÁR Tamás Rovat: Nemzetközi jog

A nemzetközi jog és a belső jogrendszerek közötti alapvető különbségek az elmúlt két évszázad alatt számos jogtudóst sarkalltak a két normarendszer viszonyának elméleti szempontú vizsgálatára. A két jogrend kapcsolatát magyarázó elméletek lényegében két nagy iskolába sorolhatók be attól függően, hogy a jogrendszer globális egységének (monizmus) vagy a nemzetközi jog és a belső jog különálló, párhuzamos létezésének alapjára épülnek (dualizmus). Sem a monista, sem a dualista iskola nem tekinthető tagolatlan egységnek, azokon belül alirányzatokat különböztethetünk meg. Mindkét nagy elméleti irányzat mögött kitapinthatók ideológiai vagy politikai megfontolások. A monista elméletek mögött – természetjogi elemekkel együtt – általában a haladó internacionalizmus húzódik meg, míg a dualista teóriák a nemzetállamiság szellemében fogantak, az állami szuverenitás alapvető fontosságát hangsúlyozták, s tipikusan a jogpozitivizmus talaján álltak. A nemzetközi jog és a belső jog közötti összhang megteremtésének mikéntje minden állam szuverén döntése, vagyis az államok szabadon választhatják meg azt a jogtechnikát, amelynek alkalmazásával a nemzetközi jogi eredetű normák bekerülnek az államon belüli jog szférájába. A nemzetközi jog e tekintetben mindaddig közömbös, amíg a belső jog nemzetközi joggal való összhangja biztosított. Az egyik fő jogtechnika az ún. adopció (a nemzetközi jog érvényesen létrejött szabályai megszületésük pillanatában az állam jogrendszerének részévé válnak és automatikusan megfelelnek az állami jogrendszer valamely forrásának), míg a másik az ún. transzformáció (a nemzetközi jog szabályait az állam külön jogalkotási aktus révén beépíti saját belső jogába avégett, hogy azok a belső jogban is érvényesülhessenek). A két nagy elméleti irányzathoz köthető, annak logikájából következő jogtechnikák nem azonosíthatók magukkal a teóriákkal. Ezt a választóvonalat akkor is élesen meg kell húzni, ha a gyakorlatban a transzformáció a dualizmussal, míg az adopció a monizmussal rokonítható. Helytelen az a megközelítés, amely a nemzetközi jog államon belüli jogba történő bekerülésének és alkalmazásának jogtechnikai szabályaiból következtet egy elméleti kérdésre, tudniillik arra, hogy milyen a két jogrendszer egymáshoz való viszonya. Ha pedig ezt a viszonyrendszert a nemzetközi jog szemszögéből vizsgáljuk, a nemzetközi jog a saját alkalmazási területén a belső joggal szemben belül abszolút elsőbbséget követel magának. Ez logikus következménye annak a követelménynek, hogy a nemzetközi jog szabályai hatékonyan érvényesülhessenek a belső joggal szemben.

Tovább a szócikkre

A nemzetközi jog és a magyar jog viszonya

Szerző(k): MOLNÁR Tamás Rovat: Alkotmányjog

Minden állam belső joga viszonyul valamiféleképpen a nemzetközi jogi normákhoz. A nemzetközi jog és a hazai jog viszonya mostohán kezelt közjogi kérdés a magyar alkotmányfejlődésben: a nemzetközi jogi szabályok államon belüli érvényesülését és a Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásaira vonatkozó eljárás kérdéseit évtizedeken keresztül figyelmen kívül hagyták. A magyar alkotmányos berendezkedés különálló jogrendszerként tekint a nemzetközi jogra, amelynek normái csak külön átalakítás (transzformáció) után érvényesülhetnek a magyar jogrendszerben (dualista modell). Az Alkotmánybíróság hiteles alkotmányértelmezése fényében az egyetemes nemzetközi szokásjog (és a nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályai), valamint az államok közössége által elismert általános jogelvek az Alaptörvény által megvalósított ún. generális transzformációval, míg a nemzetközi szerződések a kihirdető jogszabályuk által megvalósított ún. speciális transzformációval válnak a magyar jog részévé. Utóbbi jogtechnika alkalmazandó a nemzetközi jog más, írott forrásaira is (például az ENSZ Biztonsági Tanács kötelező erejű határozatai vagy Magyarország egyoldalú jognyilatkozatai kapcsán). A dualista-transzformációs megközelítés mellett a magyar jogrend kifejezetten nyitott és elfogadó módon viszonyul a nemzetközi jogi eredetű szabályokhoz. A nemzetközi szerződések, valamint az egyetemes nemzetközi szokásjog és az általános jogelvek a magyar jogrendben előnyt élveznek a törvényekkel és az alacsonyabb rangú jogszabályokkal szemben. Az Alaptörvénnyel szemben azonban kizárólag azoknak a nemzetközi jogi szabályoknak van alkalmazási elsőbbségük, amelyek a nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályai körébe tartoznak. A két jogrend közötti összhang biztosításában a jogalkotás eszközein túl kiemelkedő szerepet játszik a bíróságok jogalkalmazása, valamint a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos, előzetes és utólagos normakontrollra vonatkozó, valamint a jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközését vizsgáló alkotmánybírósági hatáskör.

Tovább a szócikkre

A nemzetközi jog különleges alanyai

Szerző(k): KISS Amarilla Rovat: Nemzetközi jog

A nemzetközi jog, akárcsak a belső jog, a jogalanyok tevékenységén alapul. A nemzetközi jog sajátos jellegét részben az azt alkotó nemzetközi jogalanyok adják. A jogalanyiság lényege, hogy a jogalanyok nemzetközi jogi értelemben jogokkal és kötelezettséggel rendelkeznek. A nemzetközi jog ez alapján különbözteti meg a számára releváns alanyokat, tekintettel arra, hogy nem minden, a nemzetközi joggal összefüggésbe hozható szereplő válik nemzetközi jogi jogalannyá. Hagyományosan a nemzetközi jog meghatározó és sokáig kizárólagos alanyai az államok voltak, a XIX. század második felétől azonban megjelentek a nemzetközi szervezetek és a különböző emberi közösségek, amelyek átalakították a nemzetközi jogalanyokról addig alkotott felfogást. Bizonyos különleges jogalanyok (Szentszék, Máltai Lovagrend) egyértelműen rendelkeznek nemzetközi jogalanyisággal, és tradicionálisan (a XVIII–XIX. század óta) a nemzetközi jog atipikus alanyainak tekinthetők, míg mások (például az emberiség) jogalanyisága kérdéses, ténylegesen a nemzetközi jog alapvető alanyain, az államokon és a nemzetközi szervezeteken keresztül tudnak megnyilvánulni. Összességében a speciális alanyokra jellemző, hogy jogalanyiságuk egyedi és funkcionális, konkrét jogaik és kötelezettségeik eltérnek az államokétól, de egymásétól is nagymértékben különböznek.

Tovább a szócikkre

A népek önrendelkezési joga

Szerző(k): TÓTH Norbert Rovat: Nemzetközi jog

A népek önrendelkezési joga nemzetközi jogi elismerésére csak a XX. században került sor. A nemzeti önrendelkezés mint politikai koncepció vagy elv viszont – a nacionalizmus mint politikai ideológia kialakulásának köszönhetően – legalább a XVIII. század végétől létezik a nemzetközi érintkezésben. Az önrendelkezési elv megjelenésére mint kihívásra más politikai ideológiák – köztük elsősorban a liberalizmus és a marxizmus – is reagáltak és megfogalmazták azzal kapcsolatban saját álláspontjukat. Az önrendelkezési elvre hivatkozva az elmúlt néhány évszázadban számos független állam vagy egyéb különleges jogállású entitás jött létre. A népek önrendelkezésének elvét mint jogelvet az ENSZ Alapokmánya ismerte el 1945-ben. A népek önrendelkezési jogát mint kollektív emberi jogot az univerzális nemzetközi szerződéses jog viszont csak 1966-ban deklarálta. A népek önrendelkezési joga a gyarmati rendszerek felszámolásának jogalapja lett, a dekolonizációs narratíván kívül viszont tovább él az önrendelkezés politikai megközelítése is, amely alkalmas eszköz arra, hogy bizonyos szuverenitást érintő konkrét helyzeteket a nemzetközi közösség utólag legitimáljon.

Tovább a szócikkre

Angol történeti jogbölcselet

Szerző(k): SZABADFALVI József Rovat: Jogbölcselet

Roscoe Pond szerint a XIX. század a „történetiség százada”. A történelem és tradíció fontosságának hangsúlyozásával a jogtudományi gondolkodásban új perspektívák nyíltak. Az angol történeti jogbölcselet e folyamat következményeként jött létre és formálódott a XIX. század második felétől napjainkig. A XIX. század közepén Henry Maine munkássága hívta életre az angol történeti jogi iskolát, majd követőinek – főképpen Paul Vinogradoffnak – köszönhetően historical jurisprudence néven önálló jogbölcseleti irányzat megalapozására került sor a XX. század első harmadában. Az önálló jogbölcseleti irányzat rangjáért ma is küzdő historical jurisprudence az egyetemes jogtörténet, az összehasonlító jog, a jogelmélet határán, interdiszciplináris módon megteremtette a jog sajátos „kultúrtörténeti szemléletmódját”.

Tovább a szócikkre

A növényfajta-oltalom, a közösségi növényfajta-oltalom

Szerző(k): KÓKAI-KUNNÉ SZABÓ Ágnes Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

A szócikk a növényfajta-oltalom nemzetközi, hazai és uniós szabályrendszerét mutatja be. A növényfajták oltalmára létesült nemzetközi egyezmény, az ún. UPOV Egyezmény hozta létre a növények biológiai sajátosságaihoz igazodó önálló iparjogvédelmi oltalmi formát, a növényfajta-oltalmat. Az UPOV Egyezmény meghatározta a növényfajta-oltalom anyagi jogi szabályait és kialakította a fajtavizsgálat irányelveit. Magyarország 1983 óta tagja az UPOV Egyezménynek és 2002-ben csatlakozott az UPOV Egyezmény 1991. évi szövegéhez. A magyar szabadalmi jog már 1969-ben szabályozza az UPOV rendszerű növényfajta szabadalmat, amelyet 2003-ban felváltott az önálló növényfajta-oltalom. A nemzeti növényfajta-oltalom lajstromozása a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZNTH) a hatáskörébe tartozik. Az egységes uniós oltalom, a közösségi növényfajta-oltalom 1994. évi szabályozása is az UPOV Egyezmény 1991. évi szövegén alapul. A szócikk a közösségi növényfajta-oltalomra vonatkozó részben ismerteti a növényfajta-oltalom feltételeit, a jogosultat megillető kizárólagos rendelkezési jogot és annak korlátait – az oltalom alatt álló növényfajta fajta nemesítési kiinduló anyagként való egyszeri felhasználásának lehetőségét – a nemesítői kedvezményt, valamint a gazdáknak a termés visszavetéséhez való jogát, a mezőgazdasági mentességet. A közösségi növényfajta-oltalommal kapcsolatos eljárások az Angers-ben lévő Közösségi Növényfajta-Hivatal hatáskörébe tartoznak. A közösségi növényfajta-oltalmi rendszer sikerét az 1995 óta elbírált több mint 80 ezer oltalom iránti kérelem és a megadott több mint 60 ezer közösségi növényfajta-oltalom igazolja. A szócikk a növényfajta-oltalomhoz kapcsolódóan kitér a növények szabadalmi oltalmának kérdéseire is a tudományos-technikai fejlődés eredményeire, az új nemesítési technikákra figyelemmel. A növények szabadalmi oltalma iránti bejelentések vizsgálatával kapcsolatban lényeges az Európai Szabadalmi Hivatal elbírálási gyakorlatának a változása, amely szerint nem lehet túlzottan megengedően értelmezni a ’növénycsoport’ fogalmát és nem fogadhatók el a nemesítési módszerektől a termékig terjedő túl tág igénypontok.

Tovább a szócikkre

A per alanyai

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

A relatív szerkezet és áttörése

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Árprés

Rovat: Versenyjog

Tovább a szócikkre

A szabadságelvonással nem járó szankciók végrehajtása

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A szabadságvesztés büntetés és végrehajtásának rendje

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A személyi szabadsághoz és biztonsághoz való jog

Szerző(k): KOÓSNÉ MOHÁCSI Barbara Rovat: Alkotmányjog

A jogállami elveknek megfelelően a személyi szabadságától és biztonságától senkit nem lehet önkényesen megfosztani. A személyi szabadsághoz való jog érvényesülése intézményi garanciáinak megteremtése az államra vonatkozó objektív kötelezettség. A személyi szabadsághoz való jog kiemelt szerepe egyértelműen következik abból, hogy az egyes országok alaptörvényei meghatározzák a személyi szabadsághoz való jog (elsősorban büntető)bírósági eljárásban történő korlátozhatóságának feltételeit és garanciáit. Ehhez kapcsolódnak a nemzeti alkotmánybíróságok által kidolgozott további szempontok, amelyek szintén azt szolgálják, hogy a személyi szabadság korlátozására a legvégső és a legszükségesebb esetben kerüljön sor. Az egyének alapjogainak tiszteletben tartása nemzetközi elvárás. A nemzeti alaptörvények mellett a nemzetközi dokumentumok is – fokozott figyelmet fordítva a jogilag még nem bűnös terheltekre – kiemelten kezelik a személyi szabadság védelmét. Ennek a törekvésnek a szellemében fogalmazódott meg az az igény, hogy a személyi szabadság védelmének egyik legfontosabb eszköze a szabadságelvonás alternatíváinak kialakulása és fejlődése. Ezekkel az elvárásokkal van ellentmondásban a magyar Alaptörvény azon rendelkezése, amely alkotmányos szintre emeli a személyi szabadság végleges elvonásának lehetőségét.

Tovább a szócikkre

A szerződés megszűnése

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

A szoftver szerzői jogi oltalma

Szerző(k): HARKAI István Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

A számítógépek megjelenése szükségképpen vonta magával azon számítógépi programoknak a kifejlesztését, amelyek lehetővé teszik a gép és az ember közötti kommunikációt, és amelyek segítségével a gépet az ember rá tudja venni a legkülönfélébb feladatok elvégzésére. Mára a digitális technológiák, az exponenciálisan bővülő számítókapacitással rendelkező hardverek és az egyre kifinomultabb feladatokat ellátni képes szoftverek egyre szélesebb körben határozzák meg több milliárd ember hétköznapjait. A hardverek és az azokat vezérlő szoftverek ott vannak a mosógépben, a hűtőgépben, az egészségügyi eszközökben, a járművekben, a hadiiparban, az űrtechnológiában vagy akár a zsebünkben lapuló okostelefonban, amelyen keresztül a pénzügyeinket intézzük, kommunikálunk vagy a kertünkben elhelyezett vadkamera képeit figyeljük. A szoftverekről vagy más néven számítógépi programalkotásokról szóló szócikkben röviden sorra vesszük a releváns nemzetközi, európai uniós és egyesült államokbeli, valamint magyarországi szerzői jogi szabályokat, hogy az olvasó képet kaphasson e rendkívül érdekes és napjainkat alapjaiban meghatározó technológia szerzői jogi aspektusairól.

Tovább a szócikkre

A tagállami identitás védelme

Szerző(k): DRINÓCZI Tímea Rovat: EU-jog

A tagállami identitás fogalma a tagállami alkotmánybíróságok és legfelső bíróságok gyakorlatában, az Európai Unió Bíróságának esetjogában, valamint e bíróságok közötti alkotmányos párbeszéd eredményeként napjainkban alakul. Pillanatnyilag nincsen többségi, kikristályosodott álláspont a tagállami identitás mibenléte mögött, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a tagállami identitás esetében az alkotmány identitásáról van szó, és tartalmának kialakításában szerepe lehet az ún. örökkévalósági klauzuláknak és a legfontosabb alkotmányi elveknek. A jelenleg formálódó tagállami identitás fogalma jogi értelemben az integráció mélyülésével szemben hathat, „szétaprózódáshoz” és az uniós jog elsőbbségének a megtöréséhez vezethet. A szupranacionális és a nemzeti szint közötti alkotmányos párbeszéd különféle módozatainak felelős és együttműködő alkalmazásával ugyanakkor e veszély úgy küszöbölhető ki, hogy a tagállami identitás védelme is megvalósulhat.

Tovább a szócikkre

A tárgyalás előkészítése, előkészítő ülés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

A társasági szerződés tartalomszabadsága

Szerző(k): DZIUBA Leszek Rovat: Társasági jog

Jelen szócikk a társasági szerződés tartalomszabadságával foglalkozik, amely fogalom arra keresi a választ, hogy a gazdasági társaságot alapító tagokat a társasági, tagsági jogviszonyaik, illetve a társaság szervezete és működése szabályozása, kialakítása során milyen mértékű és tartalmú szabadság illeti meg, továbbá hogy milyen típusú korlátoknak vannak alávetve, valamint hogy mennyiben térhetnek el a törvényi rendelkezésektől. A kérdéskör összetett fogalmi alapjainak bemutatását követően a vizsgálódás fókusza, nemzetközi kitekintést követően, előbb a magyar jogi szabályozás történeti fejlődésének bemutatására, majd a hatályos magyar szabályozás ismertetésére irányul. A szócikk a társasági szerződés tartalomszabadsága jelentésének feltárásán túl azt is be kívánja mutatni, hogy a hatályos szabályozás, habár összetett jogalkalmazási feladatot jelent, de a társasági szerződés szabad kialakításában jelentős és így el nem hanyagolható szabályozási potenciált hordoz.

Tovább a szócikkre

A terhelt

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Atipikus munkajogviszonyok

Szerző(k): FERENCZ Jácint, SZABÓ Imre Szilárd Rovat: Munkajog

Az atipikus jogviszonyok egy része visszavezethető a változó gazdasági viszonyokra, azon belül is a globalizált munkaerőpiac létrejöttére. E piacon a munkavállalónak más készségekkel kell rendelkeznie, mint a korábbi, szinte kizárólag nemzeti elvárásokat támasztó munkaerőpiacon, hiszen a multinacionális vállalatok megjelenése és a foglalkoztatásban betöltött szerepük növekedése változásra készteti a munkaerőt. A magyar és nemzetközi munkajogban a szabályozás elsődleges tárgya a hagyományos vagy tipikus munkaviszony. Ez az alapvető fontosságú munkaviszony határozatlan idejű, teljes munkaidőre szól, a munkaszerződést egy munkáltató és egy munkavállaló jogalany köti egymással, és a munkáltató által meghatározott helyen és időben, a munkáltató eszközeivel történő munkavégzésre jön létre. Ez a jogviszonytípus jelenti azt az alapot, amelyhez az eltérő jogviszonyokat mérjük és amely jogviszonyokat atipikusnak nevezünk. Így eltérésnek minősül minden olyan eset, amelyben a munkaidő a hagyományos munkajogviszonytól eltérően alakul, illetve amikor a napi munkaidőnek nincsen jelentősége. Időbeli eltérést jelent tehát a határozott időre, a részmunkaidőre vagy adott feladatra szóló szerződés, különösen pedig az alkalmi munkavállalás esetében az idénymunkára létrehozott jogviszony, de hasonlóan atipikusnak minősül például a többmunkáltatós, munkaerő-kölcsönzésre létesített vagy távmunkára létrejövő jogviszony is.

Tovább a szócikkre

A törvényhozás épületei

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

A tulajdonhoz való jog

Szerző(k): OROSZ Dzsenifer, SONNEVEND Pál Rovat: Alkotmányjog

A gazdasági értelemben vett szabadság minél teljesebb kibontakoztatásához elengedhetetlen a tulajdon szabadsága. Az alkotmányjogi értelemben vett tulajdon önmagában nem létezhet, ehhez először olyan normák megalkotása szükséges, amelyek javakat tulajdonnak minősítenek, hogy azokat az egyén egy konkrét jogi és intézményi rendszerben szabadon megszerezhesse, átruházhassa, illetve megterhelhesse. Az alkotmányos szabályok feladata, hogy a tulajdon élvezetébe történő állami beavatkozással szemben hatékony védelmet biztosítsanak. A tulajdon közhatalom általi teljes elvonására kizárólag a jog által szabályozott, szigorú feltételekhez kötött eljárásrendben van lehetőség. A tulajdon társadalmi felelősséggel is jár, amiből az következik, hogy a tulajdonos a kisajátítás szintjét el nem érő korlátozásokat széles körben tűrni köteles. Ilyennek minősül például az adók, illetékek fizetésére vonatkozó kötelezés. A közterhek megfizetésén túl a tulajdonhoz való jog az egyén tevékenységének számos területén kerülhet konfliktusba a köz érdekében hozott intézkedésekkel, a kettő közti helyes egyensúly megteremtése pedig komplex feladat elé állítja a jogalkalmazót.

Tovább a szócikkre

Autonóm államigazgatási szervek

Szerző(k): FAZEKAS János Rovat: Közigazgatási jog

Az autonóm államigazgatási szerv a központi közigazgatás egy kivételes szervtípusa. Kivételességét az adja, hogy noha az alapvetően a kormány alárendeltségében működő központi közigazgatás része, mégis független a kormánytól és az ágazatért felelős minisztertől. Függetlenségének az általa felügyelt piaci szektorral szemben is fenn kell állnia. Ennek az autonómiának az indoka, hogy az autonóm államigazgatási szerv olyan területen működik, amelynek az igazgatását független szervre kell bízni, jellemzően azért, mert az alkotmányos jogok biztosítása, illetve az ágazat politikai érzékenysége ezt megköveteli. Ezen túlmenően az autonóm szervek gyakran végeznek szabályozó hatósági tevékenységet, amely egyesíti magában a jogalkotás és a hatósági jogalkalmazás jellegzetességeit. Mindehhez szükséges az autonómia, amely ugyanakkor ellentmondásos jelenség, mivel megbontja az államigazgatás hierarchiáját, valamint az autonóm államigazgatási szerv demokratikus kontrollját is megnehezíti.

Tovább a szócikkre

A vállalkozáshoz való jog

Szerző(k): FÁBIÁN Ferenc Rovat: Alkotmányjog

Az írott alkotmánnyal rendelkező államok alkotmányai általában rögzítik a gazdaság működésének legfontosabb, alapvető kereteit, a gazdasági szereplők jogait, az állami beavatkozás határait, az állam kötelezettségeit a gazdasági szereplőket illetően. Gazdasági alkotmánynak a gazdasági rend alkotmányból eredő szabályait nevezzük. Idetartoznak egyes alapvető jogok, mint a munka, a foglalkozás szabad megválasztása, a vállalkozás joga, a tulajdon védelme, de idesorolhatók a közpénzügyek és az állam szociális szerepvállalása is mint a társadalmi szolidaritás kifejeződésének alkotmányi szintű megjelenése. Jóllehet az előző Alkotmány deklarálta, hogy Magyarország – a tervgazdaság elvetéseként – piacgazdaság, az Alaptörvény a gazdasági rendszerről nem tartalmaz hasonló rendelkezést. Ugyanakkor az Alapvetés szabályai között szerepel az, hogy hazánkban a vállalkozás szabad, az állam biztosítja a verseny feltételeit, továbbá a Szabadság és felelősség fejezetben mondja ki azt, hogy mindenkinek joga van a tulajdonhoz. A vállalkozás szabadsága, a tisztességes gazdasági verseny feltételeinek biztosítása, továbbá a tulajdon alapvető jogként való szabályozása – a piacgazdaság kifejezett deklarálása nélkül is – azt jelenti, hogy Magyarország gazdasági piacgazdaság, amelynek alapvető eleme a vállalkozás szabadsága.

Tovább a szócikkre

A véleménynyilvánítás szabadsága

Szerző(k): KOLTAY András Rovat: Alkotmányjog

A véleményszabadság joga alapján mindenkinek egyenlő mértékben, a törvények által meghatározott keretek között joga van véleményének szabad kifejtésére. A véleményszabadságot kiemelten védi a jogrendszer, de nem élvez automatikus elsőbbséget más alapjogokkal való ütközés esetén. Védelmi szintje nem a vélemény kinyilvánításával okozott kárhoz igazodik, azaz bizonyos esetekben még károkozás esetén is a véleményszabadság élvez elsőbbséget; a közügyek nyílt vitatása indokolja például az egyéni hírnév- és becsületvédelem háttérbe szorulását.

Tovább a szócikkre

A viták békés rendezése

Szerző(k): KIRS Eszter Rovat: Nemzetközi jog

Az államok kötelesek törekedni a közöttük fennálló nemzetközi jogviták békés rendezésére. Nem eredmény-, hanem tevési kötelezettség ez, melynek eleget tehetnek informális és intézményesített vitarendezési eszközök igénybevételével. A vitarendezés klasszikus és egyben legjelentősebb formája a vitában részes államok közötti tárgyalás. A diplomáciai tárgyalások nem valamiféle kezdeti fázist jelentenek a vitarendezés folyamatában, hanem önálló vitarendezési eszközt nyújtanak, amely a vitarendezés bármelyik fázisában elérhető a felek számára. Harmadik, semleges fél (állam vagy nem állami szereplő) közreműködése esetén annak a felek által meghatározott hatáskörétől függően kerülhet sor jószolgálatra, békéltetésre, ténymegállapításra és közvetítésre. A nem bírói vitarendezési módokon kívül pedig mára már a nemzetközi bírói fórumok széles köre fogadja be az államok közötti peres eljárásokat.

Tovább a szócikkre

Az adatvédelem elméleti alapjai

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Az adó fogalma

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Az alapjogi jogalanyiság

Szerző(k): SOMODY Bernadette Rovat: Alkotmányjog

Az alapjogi jogalanyiság azt jelenti, hogy valaki, illetve valami az alapjogok jogosultja, és ebből következően igényt tarthat az alapjogok által nyújtott védelemre. Alapjogi jogalanyisággal minden természetes személy rendelkezik pusztán annál a ténynél fogva, hogy ember. Az ember jogképességének kezdő és befejező időpontja ugyanakkor a legvitatottabb alapjogi kérdések közé tartozik. A kezdő időpont kérdése az abortusznak és a magzat jogi státuszának problémájával fonódik össze, amiről nem alakult ki európai konszenzus. Az alapjogi jogképesség kezdetének a magyar jogrendszerben az élve születés időpontját tekinthetjük. Figyelembe kell venni azt is, hogy életkoruk alapján a gyermekek, illetve a kognitív fogyatékossággal élő emberek az általánostól eltérő döntési kompetenciával rendelkeznek, ami megalapozhatja alapjoggyakorlási lehetőségeik korlátozását. Általánosan elfogadott, hogy a természetes személyek szerveződéseit, a jogi személyeket is megilletik az alapjogok, az ő jogalanyiságuk azonban feltételekhez köthető. A szervezetek, jogi személyek nem lehetnek jogosultjai olyan alapjogoknak, amelyek természetüknél fogva csak emberek esetében értelmezhetők. Emellett az alapjogoknak az államot korlátozó funkciójából következik, hogy állami szervek nem lehetnek az alapjogok jogosultjai, nem rendelkeznek alapjogi jogalanyisággal.

Tovább a szócikkre

Az alapjogok korlátozása

Szerző(k): GÁRDOS-OROSZ Fruzsina Rovat: Alkotmányjog

Az alapvető jogok legnagyobb része korlátozható, másképpen mondva az egyes helyzetekben más alapvető jogok érvényesülése érdekében az állam csak az alapjogok korlátozott tartalmát védi. Bizonyos helyzetekben nem gyakorolhatjuk például úgy a véleménynyilvánítási szabadságunkat nagy nyilvánosság előtt, hogy azzal mások elpusztítására hergeljük tettre kész embertársainkat. A szócikk az alapvető jogok korlátozhatóságáról, az alapvető jogok tartalmának a megállapításáról szól. Az első részek az alapjogi gondolkodás fejlődését, az alapjogi rendszer működésének alapgondolatait mutatják be. Ezt követően az elméleti kiindulópontok ismertetésére kerül sor, majd a nemzetközi jogi és európai uniós sztenderdek és a magyar szabályozás bemutatása következik. A szócikk végül rátér arra, hogy mi a szükségességi-arányossági vizsgálat lényege, milyen más módszerek vannak az alapjog-korlátozás alkotmányosságának vizsgálatára, valamint hogy más jogrendszerekben hogyan történik az alapvető jogok tartalmának a megállapítása.

Tovább a szócikkre

Az alapjogok védelme

Szerző(k): SOMODY Bernadette, VISSY Beatrix Rovat: Alkotmányjog

A második világháború óta széles körű nemzetközi konszenzus van abban, hogy az alapjogok érvényesüléséhez nélkülözhetetlenek a hatékony jogi garanciák. Az alapjogok védelme érdekében az államnak olyan intézményeket és eljárásokat kell létrehoznia és működtetnie, amelyek biztosítják e jogok tényleges érvényesülését mind a jogalkotás, mind a bírói és hatósági jogalkalmazás során. Az alapjogok érvényre juttatásában minden állami szerv köteles részt venni, ugyanakkor vannak kifejezetten ezt a funkciót szolgáló intézmények: a bíróságok, az alkotmánybíróság, az ombudsman és az alapjogvédő hatóságok. Az alapjogvédelem rendszerének magva a bírói jogvédelem, amelynek révén az alapjogában sérelmet szenvedett egyén független bíróságtól kaphat hatékony jogorvoslást. Ott, ahol a rendes bíróságok mellett alkotmánybíróság is működik, kizárólag az utóbbi jogosult arra, hogy érvénytelenítse az alapjogsértő jogszabályokat. A jogszabályok alapjogi kontrollja mellett az alkotmánybíróság számos országban a rendes bíróságok ítéleteinek felülvizsgálatával is szerepet vállal az alapjogvédelemben.

Tovább a szócikkre

Az állam, a jog és a művészetek

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

Az államok szuverén egyenlősége

Szerző(k): KARDOS Gábor Rovat: Nemzetközi jog

A nemzetközi jogrend egyik legfontosabb alapelve. A szuverenitás lényege, hogy az állam, más államnak nemzetközi jogilag nem alárendelt, és joga van arra, hogy – autonóm módon eljárva – államterülete fölött területi és állampolgárai felett személyi főhatalmat gyakoroljon, továbbá nemzetközi kapcsolatokra lépjen. Az egyenlőség nemzetközi jogi egyenlőség, tehát formális, nemzetközi jogi értelemben minden állam főhatalma, jogai és kötelezettségei egyenlőek. A szuverenitásnak része, hogy minden állam maga dönt arról, hogy melyik – önmagát államnak tekintő – entitással lép kapcsolatba. Az államhatárokon keresztüli társadalmi és gazdasági interakciók elképesztő mértékű megnövekedése, továbbá az egy államon belül megoldhatatlan problémák tudatosodása eredményeként az autonóm döntések meghozatalának köre erősen szűkült. A nemzetközi döntéshozatali folyamatokban az érdemi részvétel garanciája lehet, ha az adott ország viszonylag kiegyensúlyozott pozíciót foglal el az államok kölcsönös függésének rendszerében.

Tovább a szócikkre

Az ártatlanság vélelme

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Az egészséghez való jog

Szerző(k): ZAKARIÁS Kinga Rovat: Alkotmányjog

Az egészséghez való jog elsősorban szociális jogként (az egészség védelméhez való jogként) jelenik meg az emberi jogi dokumentumokban és a nemzeti alkotmányokban, amely – más szociális jogokkal együtt – az államok számára szabályozási és szolgáltatási kötelezettséget teremt. Az egészség védelméhez való jog nem csupán államcél, mivel abból az alkotmány alapján – az állam gazdasági teherbíró képessége függvényében – törvényben kötelezően biztosítandó alanyi jogok fakadnak (például betegség esetén biztosított támogatáshoz való jog). Az egészséghez való jog azonban nem csupán a második generációs jogok körébe sorolt szociális jog (nem csupán az egészség védelméhez való jog), mivel a védelem tárgya szoros kapcsolatban van az emberi méltósághoz való joggal, amely az állam tartózkodási kötelezettségét előíró alanyi jogi tartalommal tölti meg az egészséghez való jogot (testi-lelki integritáshoz való jog, egészségügyi önrendelkezéshez való jog). Ezen túlmenően az egészséghez való jogból ellátási igény is következik a létminimum biztosításához szükséges egészségügyi ellátáshoz. Az egészséghez való jog korlátozása – a betegjogokhoz hasonlóan – különös súllyal merül fel járványok idején, amikor az egyén egészséghez való jogával szemben más személyek egészséghez való jogának védelme és az egészségügyi ellátórendszer folyamatos működése, illetve a betegellátás biztonsága áll. Az egészséghez való jog abszolút határa járványhelyzetben az emberi méltósághoz való jog.

Tovább a szócikkre

Az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépésének jogi aspektusai

Szerző(k): BUDAI Péter, FEHÉR Miklós Zoltán Rovat: EU-jog

Azon túl, hogy az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból jelentős kihívást jelentett alkotmányjogi szempontból, komoly hatást gyakorolt az Európai Unió jogára is. Az Európai Unióból történő, eddig példa nélküli kilépés lehetőséget adott arra, hogy az akkor gyakorlat nélküli és pusztán elméleti jelentőségű kilépési klauzulát, vagyis az Európai Unióról szóló Szerződés 50. cikkét és az ahhoz tartozó eljárási rendelkezéseket tartalommal töltse meg, ideértve a kilépési szándéknyilatkozatra, valamint a kilépés meghosszabbítására vonatkozó rendelkezéseket is. Az uniós jog szempontjából további jelentőséggel bírt egy olyan, széles tárgykörű Kilépési Megállapodás kialakítása, amely az Európai Unió joga által érintett valamennyi területet teljeskörűen kívánta szabályozni az áruk szabad áramlásától, az Egyesült Királyság állampolgárai és az uniós polgárok helyzetén át egészen az Európai Unió Bíróságának joghatóságáig. Ezt egy további, kereskedelmi és együttműködési megállapodás megkötése követte az Európai Unió és az Egyesült Királyság között, amely a kettejük közötti jövőbeli kapcsolatrendszer kereteit határozza meg. A kilépéssel kapcsolatos joganyag az uniós acquis részévé vált, amelyet azóta az Európai Unió Bírósága is vizsgált esetjogában.

Tovább a szócikkre

Az egyház és az állam viszonya

Szerző(k): ÁDÁM Antal Rovat: Egyházjog

A szócikk tartalmának érzékeltetését legnagyobb terjedelemben a keresztény vallások és egyházak, közöttük elsődlegesen a katolikus egyház európai és hazai történetének felidézése, jellemzése és értékelése szolgálja. A színes, izgalmas, gyakran meghökkentő történetiség vázolása korszakunk lelkiismereti és vallásszabadságára, az egyházak hazai helyzetére vonatkozó alaptörvényi szabályozás változásainak bemutatásával és kritikai értékelésével, valamint a bevett egyházak felsorolásával zárul. Mindezek figyelembevételével törekedtünk „Az egyház és az állam viszonya” szócikk tartalmi elemeit történelmi és összehasonlító szemlélettel, de elsődlegesen a magyar megoldások alakulását érzékeltetve felidézni és jellemezni. Ezért vázoltuk a bevezető fejezetekben a primitív és az ősi vallások tartalmi és szervezeti jellemzőit. Az ezt követő összehasonlító szemléletű fejezetben pedig korszakunk főbb vallásainak hasonló és eltérő tartalmi jellemzői alapján a kölcsönös megismerés, tisztelet és együttműködés lehetőségei, előnyei és szükségessége mellett érvelünk. A három isteni erény és a négy sarkalatos erény értelmezése lehetőséget adott a túlméretezettség veszélyeinek érzékeltetésére, valamint a körülmények és egyéni adottságok változataihoz igazodó optimálisra törekvés melletti érvelésre.

Tovább a szócikkre

Az egyházjog hatása az európai jogi kultúrára

Szerző(k): SZUROMI Szabolcs Rovat: Egyházjog

A katolikus egyház jogát egyházjognak, hagyományosan pedig kánonjognak nevezzük. Ez azoknak a normáknak az összességét jelenti, „melyeket a katolikus egyház illetékes szervei adtak ki vagy érvényesítenek, s amelyek ennek az egyháznak a szervezetét, működését és tagjainak az egyház sajátos céljaival kapcsolatos tevékenységét szabályozzák.” (ERDŐ Péter: Egyházjog [Szent István Kézikönyvek 7], Budapest, Szent István Társulat, 52014, 53). Ennek legfontosabb területe nevezhető pápa által alkotott jognak (ius pontificum), mivel annak rendelkezéseit a mindenkori pápa vagy az ő felhatalmazása alapján eljáró dikasztériumok hozzák létre. Régies szóhasználattal nevezhetjük egyházi jognak (ius ecclesiasticum), melyet már Siricius pápa (384–399) is alkalmazott 385-ben, megkülönböztetve az egyházi hatóság által alávetettjeire alkotott jogszabályt a világi törvényektől. Ez tehát nem tévesztendő össze a ius publicum ecclesiasticummal (diritto ecclesiastico, derecho ecclesiasastico; droit ecclesiastique; ecclesiastical law; Staatskirchenrehts), amely fogalom az állami egyházjogot – vagyis a világi jogalkotó által az egyházak státuszával és működésével kapcsolatos állami jogszabályokat – jelöli. Általánosságban a keresztény egyházak egyházjogon a vallási közösség belső – saját maguk által alkotott – normarendszerét értik, míg a nem keresztény egyházak és vallási közösségek esetében mindazt a belső szabályt, ami a vallási közösség saját szokásain alapul, és belső életét szabályozza, ellentétben a külső – uralkodói, állami stb. – hatóság normáival, azaz a külső egyházjoggal.

Tovább a szócikkre

Az élethez való jog

Szerző(k): SÁNDOR Judit Rovat: Alkotmányjog

Az élet védelme olyan alapjog, amely egyúttal alapfeltétele is más jogok érvényesülésének. Az emberi élet tisztelete és védelme filozófiai és teológiai alapokra épül, és a számos más jog forrása és előfeltétele is egyben. Mind az alapjogok, mind az egyetemes emberi jogok része, ezért egy rövidebb általános kitekintés után térünk rá az alapjogi keretekre, illetve az emberi élethez való jog és más jogok kapcsolatára. A magyar jogelméletben és alkotmányos gyakorlatban az emberi élet tisztelete a legszorosabb kapcsolatban az emberi méltóság tiszteletével áll. A legújabb biotechnológiai beavatkozásoknak köszönhetően mind az élet határainak, mind pedig az emberi test határainak a kérdése ma már élénk viták kereszttüzébe került. Ezeken a határterületeken keletkezik a legtöbb jogvita manapság, ezért e fejezetben ezekre a kihívásokra is kitérünk. Az élet kezdete és vége medikalizálódott a mesterséges reprodukciós eljárások és a mesterséges életfenntartó kezelések révén. Az emberi jogi dokumentumok mellett a bioetikára vonatkozó dokumentumok az emberi lény fogalmát is használják, tovább tágítva ezáltal a védelmi kört.

Tovább a szócikkre

Az elítéltek jogi helyzete

Szerző(k): HEZAM Leila Melinda Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

A büntetőhatározatok végrehajtása során az Alaptörvényben meghatározott alapvető jogok, valamint az egyéb jogok és kötelezettségek rendszere átalakul, egyes jogosultságok a fogvatartás tényéből következően csak korlátozottan érvényesülhetnek vagy módosulnak, mások azonban teljesen megszűnnek. Helyükbe ideiglenesen, a fogvatartás fennállásáig sajátos jellegű, a büntetés-végrehajtási jogviszonyhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek kerülnek. Az elítéltek jogi helyzetének tartalmát a büntetés-végrehajtás kettős célja együttesen determinálja: az elítéltek életkörülményeinek kontrollálása és a szabad társadalmi léthez közelítő feltételek megteremtése, a büntetés-végrehajtási intézet rendjének és biztonságának egyidejű figyelembevétele mellett. Az elítéltek jogi helyzetét érintő jogalkotói, jogalkalmazói és társadalmi elvárások diverzifikáltak, ezért a büntetés-végrehajtási jog tudományának e szegmense a jogtudományi diskurzus állandó napirenden tartott tárgya.

Tovább a szócikkre

Az emberi méltósághoz való jog

Szerző(k): ZAKARIÁS Kinga Rovat: Alkotmányjog

Az emberi méltósághoz való jog egy különleges alapjog. A különlegessége a védett értékből fakad, az emberi méltóságból, amely a maga teljességében a jog eszközeivel nem határozható meg. Az alkotmányok és nemzetközi egyezmények, valamint a hozzájuk kapcsolódó joggyakorlat – az egyes filozófiai elméletekkel szemben – az emberi méltósághoz való jog tartalmának pozitív meghatározása (védett életszféra) helyett a negatív megközelítést alkalmazza, vagyis az emberi méltóságnak a történelem során megtapasztalt megsértéséből kiindulva bizonyos magatartásokat megtiltanak (halálbüntetés, kínzás, embertelen, megalázó bánásmód és büntetés). Az emberi méltósághoz való jog különlegessége abban is megnyilvánul, hogy a többi alapjog lényeges tartalmának részét képezi és nem korlátozható. Ennek megfelelően az emberi méltósághoz való jog tartalma résztartalmakból áll. A jogirodalomban egyetértés van abban, hogy az emberi méltósághoz való jog biztosítja az egyén testi-lelki integritását, a szellemi-erkölcsi személyiség identitását, az emberek alapvető jogegyenlőségét és a megélhetéshez szükséges létminimumot.

Tovább a szócikkre

Az ember személyes joga

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Az erőszak tilalma

Szerző(k): KAJTÁR Gábor Rovat: Nemzetközi jog

1945-ig nem létezett a háborúindításra vonatkozó nemzetközi jogi tilalom, a háborúindítás joga az állami szuverenitás immanens részét képezte. Bár a XX. század első felében több próbálkozás is volt a háborúindítás korlátozására, csak a második világháború rettenetei következtében váltotta fel a háborúindítás részleges tilalmát az erőszak általános tilalmának rendszere. A jus cogensnek is minősülő tilalom mellett csupán két szűk kivételt fogadott el a nemzetközi közösség: az ENSZ Biztonsági Tanácsa által engedélyezett fegyveres erővel járó intézkedések körét és az önvédelem jogát. A XXI. századi kihívások közepette a legégetőbb kérdés az, hogy hogyan sikerül olyan jogdogmatikailag is megfelelő választ találni, amely a nem állami szereplők, a drónok és a kibertámadások korában egyszerre képes az általános erőszaktilalom fenntartására és az államok biztonsági igényeinek kielégítésére.

Tovább a szócikkre

Az Európai Unió jogának viszonya a magyar joggal

Szerző(k): CHRONOWSKI Nóra Rovat: Alkotmányjog

Magyarország 2004. május 1-je óta tagállama az Európai Uniónak – azóta az EU-jog hazánkban is érvényesül. Az Európai Unió joga érvényét és alkalmazását tekintve is eltér mind a nemzetközi jogtól, mind a tagállamok belső jogától. Mivel az alkotmányi szabályok nem rendelkeznek részletesen az Európai Unió joga és a magyar jog kapcsolatáról, ezért ennek bemutatásához az alkotmánybírósági gyakorlat jelent támpontot. Bár a magyar Alkotmánybíróság gyakorlata e tekintetben nem minden kérdésben ad egyértelmű választ, többé-kevésbé visszaigazolja azt a tagállamokban általában követett trendet, hogy (alkotmány alatti) belső jogszabály uniós (közösségi) jogba ütközése, másodlagos uniós jogszabály implementálásának megfelelősége és uniós jogból következő jogalkotási feladat elmulasztása nem alkotmányossági kérdés. Az ilyen konfliktust az uniós jog elsőbbségének elve alapján az Európai Unió Bírósága oldja fel. Alkotmányi norma és uniós norma esetleges konfliktusa esetén a helyzet differenciáltabb: más tagállami alkotmánybíróságok példáját követve úgy tűnik, a magyar Alkotmánybíróság is csupán fenntartásokkal, korlátozásokkal ismeri el az elsőbbséget.

Tovább a szócikkre

Az információs társadalom és a büntetőjog

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Az információs társadalom jogi kérdései

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Az iszlám jog

Szerző(k): JANY János Rovat: Jogösszehasonlítás

Az iszlám jog (sarí’a) olyan speciális jog, mely nem területhez, hanem személyhez kapcsolódik. A világ bármely részén köti a hívőket, függetlenül attól, hogy az adott államban elismert vagy csak nemhivatalos státuszban van. Az iszlám jog összetettségét mutatják a szunnita és a síita jogfelfogás eltérő vonásai, valamint a szunnita iszlámon belül az egyes iskolák közti eltérések okai és mibenléte. Mivel az iszlám világán belül nincsen jogalkotás, így a jognak magának nincs is története, csak a jogtudománynak van. Ez a történet felöleli az iszlám előtti Arábia szokásainak beépítését éppúgy, mint a jogforrástan kidolgozását, az értelmezési technikák kimunkálását és az egyes iskolák közti határok kirajzolását. Tanulmányozásakor figyelmet kell fordítani a hagyományos iszlám jog klasszikus szociális és politikai kereteire, valamint a modernizációjára tett kísérletekre és a hibrid megoldásokra (Anglo-Muhammedan law) is. Ennek keretében fény derül arra, hogy az iszlám jog rendkívül rugalmas és nagyon sokszereplős rendszer, melyben a modernitás kérdéseire a végső válasz az aktorok akaratán, nem pedig egy tévesen feltételezett merev normativitáson nyugszik.

Tovább a szócikkre

Az ókori zsidó jog

Szerző(k): JANY János Rovat: Jogtörténet

Az ókori zsidó joghoz két aspektusból közelíthetünk: történeti és jogelméleti oldalról. A történelmi megközelítés a kezdetektől kíséri végig a zsidó jogot a Talmúd összeállításának koráig, mely ugyan későbbi, mint az Európában szokásos ókorfelfogás (476), ám ennek az évszámnak a zsidó jog szempontjából nincs jelentősége, a Talmúd ellenben mérföldkő. A törzsi hagyományok sajátosságai, a lassan kialakuló központosítás vallási és jogi hatásai (Jeruzsálem), a babiloni fogság következményei, a szaddúceusok és a farizeusok közti különbségek és azok a folyamatok, melyek a Misna és a Talmúd összeállításához vezettek a késő ókorban – meghatározók. A zsidó jog önképének központi eleme a jog kinyilatkoztatott jellege és a jogtudomány minden mást elhomályosító jelentősége. E körben ki kell emelni a jog rabbinikus felfogású teológiájáról, az alkalmazott értelmezési módszerekről, a halakha és az aggada összefüggéseiről, valamint a rabbinikus jogtudomány értekezési és vitakultúrájáról vallottakat.

Tovább a szócikkre

Az oktatáshoz való jog

Szerző(k): G. KARÁCSONY Gergely Rovat: Alkotmányjog

Az oktatáshoz való jog az alapjogok második generációjához tartozó alapvető jog. Tartalmában nagymértékű eltérést mutat az oktatás két fő területére, a közoktatásra és a felsőoktatásra vonatkozó szabályozás. A közoktatás – különösen az alapfokú (elemi) oktatás – esetében a legfontosabb követelmény a mindenki számára ingyenesen hozzáférhető oktatás, amelyet a tankötelezettség bevezetésével kívánnak kiterjeszteni mindenkire. A közoktatás intézményrendszerében egyaránt megtalálhatók állami és nem állami intézmények; a nem állami intézmények szabad alapításának lehetőségét biztosítani kell, míg az állami intézmények esetében az államnak kötelessége mindenki számára hozzáférhető intézményekben a világnézetileg semleges oktatást biztosítani. A felsőoktatásban való részvétel csak azokat illeti meg, akiket képességeik erre alkalmassá tesznek, esetükben nem követelmény az ingyenes hozzáférhetőség sem. A felsőoktatás területén érvényesül a maga teljességében a tanítás és a tanulás szabadsága, amely szoros összefüggésben áll a tudomány szabadságával is. A tanszabadság elvéből vezethető le a felsőoktatási intézmények autonómiájának követelménye is. Az ebben a szócikkben foglalt információk alapvetően a szekuláris állammodell szerint működő országok viszonylatában érvényesek. Azokban az országokban, ahol az egyház vagy vallás meghatározza az állam működését, az itt írt alapelvek nem érvényesülnek.

Tovább a szócikkre

Az uniós jog kikényszerítése

Szerző(k): VÁRNAY Ernő Rovat: EU-jog

Az uniós jog – amely a tagállamok jogrendszerének is része – a tagállamok és magánszemélyek számára kötelezettségeket és jogokat egyaránt megállapít. Ezek túlnyomórészt „önkéntes jogkövetés” útján érvényesülnek. Az uniós jog kikényszerítése, vagy másképpen az uniós jog megsértésével szembeni fellépés egyrészt az Európai Unió erre jogosított szervei (az Európai Unió Bírósága, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank) által, másrészt a tagállamok jogkikényszerítésre felhatalmazott közigazgatási szervei (adóhatóságok, vámszervek, rendőrség) és bíróságai által történik. A tagállamok jogsértéseivel szembeni fellépés „klasszikus” eszköze az ún. kikényszerítési eljárás, amelyet a Bizottság indít, és ha nem sikerül „tárgyalásos” megoldást találni, akkor az EUB elé kerül az ügy. Az EUB végső soron pénzügyi szankciót is kiszabhat a jogsértő tagállamra. További eljárások a tagállammal szemben: az EU értékei megsértésével kapcsolatos „EUSZ 7. cikk szerinti eljárás”, az EU pénzügyi érdekeit védő „jogállamisági mechanizmus”. A jogsértő uniós aktusokkal, illetve mulasztásokkal szemben az Európai Unió Bírósága előtt lehet pert indítani. A vállalkozások versenyjogi jogsértéseivel szemben a tagállami versenyhatóságok és a Bizottság léphetnek fel. Eljárásuk felett az EUB, valamint a tagállami bíróságok gyakorolnak bírói ellenőrzést. Fontos tudni, hogy magánszemélyek uniós jogaik kikényszerítése érdekében csak rendkívül kivételes esetben fordulhatnak az EUB-hez, hiszen általában nincs keresetindítási jogosultságuk.

Tovább a szócikkre

Beadványok

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Belső fórum

Szerző(k): ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

A mai kánonjogban a fórum a kormányzati hatalom gyakorlási területét jelenti. Az Egyház társadalmi és kegyelmi valóságának megfelelően törekszik arra, hogy ezt a két síkot a saját életében minél inkább közelítse egymáshoz. Ennek az újkorban egyik jellemző eszköze a két fórum megkülönböztetése. A tisztán társadalmi szinten és a lelki valóságot jobban figyelembe vevő, de kevesebb külső bizonyosságra szoruló „belső” szinten egyaránt lehetségesek kormányzati intézkedések. A belső fórumon fennálló jogi helyzet sem azonos magával a kegyelmi valósággal.

Tovább a szócikkre

Bérlet

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Bérlet

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Beruházásvédelem

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Beszámítás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Betegjogok

Szerző(k): ZAKARIÁS Kinga Rovat: Alkotmányjog

A betegjogok az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő személyek egészségügyi ellátással kapcsolatos alapjogait jelentik, amelyeket a különböző emberi jogok (az emberi méltósághoz való jog, az élethez való jog, a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód tilalma, az egyenlő bánásmód követelménye, a diszkrimináció tilalma, a magánszféra és az adatvédelem, valamint az egészséghez való jog vagy testi épséghez való jog) garantálnak. A betegjogok két csoportra bonthatók: az általános, bármely egészségügyi ellátás során minden beteget megillető alapjogokra (egészségügyi ellátáshoz való jog, tájékoztatáshoz való jog és az egészségügyi önrendelkezéshez való jog, az orvosi titoktartáshoz való jog és az információs önrendelkezési jog) és a speciális alapjogokra, amelyek speciális betegcsoportok esetén érvényesülnek (beleegyezési képességgel nem rendelkező személyek, pszichiátriai betegek alapjogai). A betegjogok mint az érintett emberi jogok részjogosítványai a szükségesség-arányosság elve alapján korlátozhatók. A betegjogok korlátozása különös súllyal merül fel járványok idején, amikor a betegek egyéni jogaival szemben a közegészség védelme áll. A betegjogok korlátozásának abszolút határa az emberi méltósághoz való jog.

Tovább a szócikkre

Betéti társaság

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Bíróság

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Bíróság

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Bírósági épületek

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

Bírósági határozatok

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Bírósági jogkörben okozott kár

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Bírósági végrehajtás

Szerző(k): KAPA Mátyás Rovat: Polgári eljárásjog

A bírósági végrehajtás a jog által elismert igények kikényszerítésének végső, eshetőleges szakasza, amelynek során az állam kényszert biztosít a jogosultnak az őt megillető jogosultság tényleges realizálásához. A bírósági végrehajtás a magánjogi területen megvalósított igazságszolgáltatás omegája. A jogszolgáltatás csak akkor működhet hatékonyan, csak akkor valósítja meg célját és értelmét, ha a judiciális, illetve bizonyos extrajudiciális szervek döntései a gyakorlatban is realizálódnak, érvényesülnek. Ez a cél a magánjog területén – legalábbis a marasztalást előíró bírósági határozatok és jogszabályban meghatározott okiratok vonatkozásában – végső soron a bírósági végrehajtási eljárásban manifesztálódik.

Tovább a szócikkre

Birtok

Rovat: Dologi jog

Tovább a szócikkre

Birtok

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Bizalmi vagyonkezelés

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Bizonyítás

Szerző(k): DÖME Attila Rovat: Polgári eljárásjog

A bizonyítás a polgári peres eljárás leghangsúlyosabb, mindazonáltal nem szükségszerű szakasza. Célja a peres felek által a bíróság elé vitt jogvita kérdéses ténybeli elemeinek a megállapítása. Ha ezek az úgynevezett jogi tények nem kérdésesek (a felek között ténybeli vita nincs, egyező tényállításaik pedig a bíróság számára sem kétségesek), bizonyításra nem kerül sor a perben, a bíróság a jogkérdésben való állásfoglalásával hozza meg érdemi döntését. A bizonyítás joga felöleli a bírói ténymegállapítás folyamatát, a peres felek ezzel kapcsolatos jogait és kötelezettségeit, a bíróság erre irányuló feladatait, a bizonyítás módszereit és eszközeit, az abban részt vevő más személyek részvételének feltételeit, jogaikat és kötelezettségeiket. A polgári perjogi bizonyításnak a kontinentális jogi hagyományokra épülő, hazai jogban tárgyiasuló szabályait alapvetően a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény határozza meg.

Tovább a szócikkre

Bizonyítás

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Bizonyítás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Biztosítás

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Biztosítéki szerződések

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Biztosítékok

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Biztosítók

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Bűncselekmény és büntetés

Szerző(k): BALOGH Elemér Rovat: Jogtörténet

A büntetendő cselekmények és a rájuk kimért szankciók története egyidős az állammá szerveződött társadalmak történetével, az előzmények pedig még korábbi időkre nyúlnak vissza. Az európai történelemben az antik római társadalom jogi kultúráját követően a középkorban meghatározóan a germán jog intézményei uralták Európa büntetőjogi szokásrendjét, amelyben önálló színfoltot jelentett a magyar jog. A jogforrások jórészt a hagyományos szokásjogból eredtek, de a keresztény értékrendet és szemléletet követő uralkodók is kezdettől adtak ki törvényeket, amelyek jelentős mennyiségű büntetőjogi normát tartalmaztak. A bűncselekmények megítélése ezekben az évszázadokban a valláserkölcsi felfogással a legszorosabb kapcsolatban állt. Az újkor alapvető változásokat hozott: a racionális szemlélet térhódítása fokozatosan kiszűrte a bűncselekmények közül a spirituális vagy tisztán erkölcsi vonatkozású magatartásokat (például boszorkányság), a kegyetlen büntetéseket pedig egy folyamatosan szelídülő büntetési rendszer váltotta fel, amelynek középpontjában a halálbüntetés helyére a szabadságvesztés került.

Tovább a szócikkre

Bűnismétlők

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Bűnmegelőzés

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Büntetés-végrehajtási jogviszony

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Büntetőeljárás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Büntetőjog

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Cégeljárás

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Cégnyilvántartás

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Clausula rebus sic stantibus

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Családjog

Szerző(k): HEGEDŰS Andrea Rovat: Családjog

E rovatbevezető szócikk célja áttekinteni a családjogot általánosságban és bemutatni az Internetes Jogtudományi Enciklopédia családjoghoz kapcsolódó egyes szócikkeit. A családjog komplex tudomány, ezáltal komplex tudományos megközelítést és feldolgozást igényel, ennek figyelembevételével készül e jogterület bemutatása. A családjog a jogtudománynak az a területe, amely bár egyes országokban önálló jogágként, míg máshol a polgári jog részeként jelenik meg, mindenképpen magánjogi gyökerekből táplálkozik. Hagyományosan a házasság, a család és rokonság, valamint a gyámság intézményeit öleli fel, mely szabályozási kör az utóbbi időszakban az élettársi kapcsolattal és nemzetközi jogi vonatkozásokkal látszik bővülni. A szócikk első részében szó esik a családjog elméletben használatos fogalmáról, tartalmának változásáról, funkciójáról és jogrendszerbeli elhelyezkedéséről, elhatárolva azt más jogterületektől, melyek a hétköznapi életben nem feltétlenül különülnek el ilyen élesen. Anélkül, hogy külön alcímet szentelnénk a jogforrásoknak, azokat az aktuális magyarázatoknál lábjegyzetben jelöljük meg. Kitérünk – tárgyi és személyi értelemben – a családjog szabályozási körére, valamint a családjogi jogviszony jellegzetességeire. Ezen identitásszócikk második részében az egyes szócikkeket beillesztjük az előbb ismertetett rendszerbe és röviden elmagyarázzuk azok jelentőséget. Rávilágítunk arra a dilemmára, miként kapott helyet a szócikkben az eredetileg a családjogba nem tartozó élettársi és bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye annak ellenére, hogy hazai megítélésük nem egyértelmű a jogrendszerbeli elhelyezkedésük alapján.

Tovább a szócikkre

Csalárd kapcsolás

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Culpa in contrahendo

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Deliktuális felelősség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Demokrácia

Szerző(k): BÓDIG Mátyás Rovat: Alkotmányjog

A szócikk a demokrácia eszméjét az emberek „morális egyenlőségének” elvéből vezeti le. Az elemzés a morális egyenlőség három (egymással szorosan összefonódó és a demokratikus intézményes gyakorlatok szempontjából egyaránt meghatározó) aspektusát bontja ki: a demokratikus legitimációs diskurzus („népképviselet”), a részvételi mechanizmusok kiterjesztése („néprészvétel”) és az egyenlőség jogi védelme. Tehát (1) a demokráciában a politikai intézmények autoritását az igazolja, hogy egy egalitárius politikai közösséget képviselnek; (2) a politikai folyamatban minden állampolgár számára biztosított a kormányzásban való közreműködés méltányos lehetősége; (3) a demokrácia jogi dimenziója a jogállamiság egy egalitárius, tartalmilag felduzzasztott (az alapjogvédelmet is felölelő) koncepciója. A jogállam ebben az értelemben a demokrácia lehetőségfeltételei közé tartozik. A három alapvető tézis közös következménye, hogy a demokratikus néprészvétel középpontjába a jogalkotási folyamat kerül: a demokratikus kormányzás minimumfeltétele a szuverén törvényhozás tagjainak néprészvétellel való kiválasztása. Történeti értelemben a demokrácia az iszonómia ókori görög eszméjében és politikai-jogi gyakorlatában gyökerezik. Az újkorban a demokratikus kormányzás domináns modellje a képviseleti mechanizmusokra alapozott (és jogi keretek közé szorított) kormányzás republikánus elvének a népszuverenitással való összefonódásából bontakozott ki. Ugyanakkor a demokrácia mindmáig a politikai rendszer sérülékeny modelljei közé tartozik. Minthogy a releváns háttérfeltételek (mint a konszolidált állam és az állampolgárok kölcsönös elismerése) nem mindenhol állnak fenn, a demokratikus kormányzás nem minden állam számára reális lehetőség. A modern államok demokratizálására irányuló törekvések gyakori kudarcához ugyanakkor a demokratikus politikai rendszerek inherens gyengeségei (mint a néprészvétel észszerű határainak bizonytalansága és a politikai döntések inherens vitathatósága) maguk is hozzájárulnak.

Tovább a szócikkre

Dépeçage

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Digitális jogalkalmazás

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Diktatúra

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Diszkréció

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Diszkrimináció

Szerző(k): PAP András László Rovat: Kriminológia

Kriminológiai szempontból a diszkrimináció fogalma több tekintetben lehet releváns. Elsősorban a büntető igazságszolgáltatási rendszerben megjelenő hátrányos megkülönböztetésre kell gondolnunk. Ez a rendszer felül- és alulműködését egyaránt jelentheti, például az egyes etnikai csoportokat érintő (az igazoltatási eljárások vagy razziák során alkalmazott) profilalkotás és a gyűlölet-bűncselekmények szisztematikus alulminősítése esetében. A diszkrimináció emellett szubtilis formát is ölthet, például amikor a nyomozó hatóság tagjai vagy bírók a marginalizált helyzetű felekkel, vádlottakkal vagy tanúkkal udvariatlanabbul, lekezelőbben beszélnek. Fontos kitérni a kirekesztés még tágabb, intézményesült formájára is, amely a jogalkotás formájában is jelentkezhet, például a lakosság egyes, többnyire etnikai alapon meghatározható csoportjait kiemelten sújtó olyan büntetőpolitikai döntésekben, mint a „három csapás” szabály, a drogtörvények kodifikációs gyakorlata, vagy a kirekesztést fenntartó, a fogvatartottakat érintő gyermektartásra vonatkozó szabályok. A diszkriminációnak emellett létezik egy még bővebb strukturális dimenziója is, amely túlmutat egyes intézmények működésén, és a szegregáció, marginalizáció perpetuálásával végső soron a bűnözéssel is korrelációt mutat. Az általános értelmezési tartomány és a fogalmi keretek meghatározását követően a szócikk bemutat néhány példát a büntető igazságszolgáltatási rendszerben megjelenő hátrányos megkülönböztetésre és az azzal szembeni fellépés lehetőségeire.

Tovább a szócikkre

Dolog

Rovat: Dologi jog

Tovább a szócikkre

Dologi jog

Rovat: Dologi jog

Tovább a szócikkre

Egyenértékűség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Egyenlőség

Szerző(k): BERKES Lilla Rovat: Alkotmányjog

Az egyenlőség fogalma ahhoz a gondolathoz kapcsolódik, hogy azokat, akik azonosak, azonos módon kell kezelni, míg akik eltérők, eltérőként. E gondolat a tradicionális egyenlőségfelfogás lényege, és egyike a nyugati civilizáció legalapvetőbb tanainak. Jelentőségét az adja, hogy összekapcsolódik az igazságosságra törekvés követelményével. Az egyenlőség megjelent már az antikvitásban, a keresztény filozófiában és legkésőbb a francia forradalom óta a politikai közösségek vezető gondolata, amelyet ugyanakkor viták öveznek. A politikai filozófiában számos egyenlőségfogalom létezik, tovább konkretizálva az egyenlőség meghatározását: az alapvető kérdések közé tartozik, hogy pontosan kiket, milyen tulajdonságaik alapján, miért éppen e tulajdonságaik alapján, mi célból, milyen jogaikban, miért pont ezekben a jogaikban kell egyenlőnek tekinteni, és mindezt hogyan lehet megvalósítani. Noha az egyenlőség a filozófiában régóta jelen lévő fogalom, a társadalmi – fajon, nemen, valláson stb. alapuló – egyenlőtlenségek lebontásának a jogban, illetve a politikában való tényleges megjelenése kései. Az egyenlőség írott jogban megjelenő egyik formája a törvény előtti egyenlőség, melynek értelmében ha egy adott jogszabályi rendelkezés alkalmazandó, azt mindenkire egyenlő módon alkalmazzák. Az egyenlőségből fakad az indokolatlan diszkrimináció tilalma, vagyis hogy a jogot szigorúan csak azokra nézve alkalmazzák, akik annak tényleges címzettjei, az egymással összehasonlítható helyzetben lévőket egyformán kezelje a jog, az eltérő helyzetben lévőket pedig eltérő módon. Míg a jogegyenlőség formális egyenlőség, mindenki számára ugyanazon jogok biztosítását követeli meg, tekintet nélkül a meglévő különbségekre, addig az esélyegyenlőség lényege a védett tulajdonságuk miatt hátrányos helyzetben lévők előnyben részesítése pozitív megkülönböztetés, esélykiegyenlítő intézkedések (például kvóták, irányelvek alkalmazása) révén. Megkülönböztethető még az eljárási egyenlőség, amely az eljárásban részt vevő felek közötti egyenlőséget foglalja magában (például az alperes és a felperes egyenlő eljárási jogai, vagy az azonos típusú felek egyenlő eljárási jogai). Az egyenlőség biztosítása alapvetően az állammal szembeni követelményként jelent meg a modern alkotmányokban és a nemzetközi dokumentumokban, az alapjogokban való egyenlőséget magában foglalva, de mára jelen van a minden jogban való egyenlőség gondolata is, és egyre több országban nem állami szereplők is a követelmény címzettjeivé váltak.

Tovább a szócikkre

Egyesülés

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Egyesülési jog

Szerző(k): DOJCSÁK Dalma Rovat: Alkotmányjog

Az egyesülési jog alkotmányos alapjog, amelynek köszönhetően a polgárok saját céljaikra az államtól független, civil szerveződéseket hozhatnak létre és működtethetnek. Az egyesülési jog azt is biztosítja a polgárok számára, hogy az állam jogilag elismerje az így létrejövő egyesületeket. Az egyesülési jog keretében alapított szervezetek nem profitszerzési céllal működnek, gazdasági tevékenységet csak korlátozott körben, a szervezet céljával összefüggésben végezhetnek. Az egyesülési jog gyökerei kettősek: az emberi méltósághoz való jogból és a véleménynyilvánítás szabadságából is fakadnak. Az egyesülési jog nem korlátozhatatlan alapjog; közhatalmi tevékenység végzésére, a demokratikus jogállam aláásására és mások jogainak megsértésre irányuló tevékenységet nem lehet egyesületi formában végezni. Az egyesülési jog két fő szabadságot foglal magában: az egyesületalapítás és az egyesülethez való csatlakozás szabadságát. Az egyesülési jog alapján létrejött szervezetek önigazgatás keretében saját maguk döntenek a működésükről, de állami szervek ellenőrzik, hogy ez az önigazgatás a jogszabályokban előírt keretek között mozog-e. Amennyiben a szervezet törvénysértő módon működik, kötelezhető a törvényes működés helyreállítására, de végső soron akár fel is oszlatható. Magyarországon a következő formákban működik a legtöbb, egyesülési jog alapján létrejött szervezet: egyesület, alapítvány, párt, szakszervezet, vallási közösség (egyház).

Tovább a szócikkre

Egyesület

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Egyetemlegesség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Egyezség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Egyházi anyakönyvek

Szerző(k): SZUROMI Szabolcs Rovat: Egyházjog

Már a III. századtól számos adatunk van a keresztelések és a halálozások regisztrálására a templomokban. A XIII. századtól széles körben elterjedt plébániai gyakorlatot a Trienti Zsinat teszi kötelezővé 1563-ban, és az további – elsődlegesen szentségek felvételére vonatkozó – adatoknak a plébániai anyakönyvbe (liber paroecialis) történő rögzítésével egészült ki 1614-től. Az egyházi levéltárak állományának legnagyobb részét így az anyakönyvek, a házassági peres iratok, vagy más, egyházi közérdeket érintő dokumentumok alkotják. Az ilyen iratok kezelésénél hangsúlyosan ügyelni kell az egyház belső jogának a megtartására, különös tekintettel az illetékes megyéspüspök, érsek, vagy szerzetesi nagyobb elöljáró engedélyezési jogkörének teljes mértékű tiszteletben tartására, valamint az esetleges kötelező állami jogszabályok maradéktalan követésére. A történeti és az egyes intézmények mindennapi működéséhez szükséges aktív levéltári anyag számos egyházi intézményben, sajátosan pedig a plébániákon együtt, illetve vegyesen található, ezek felügyelete a területileg illetékes megyéspüspök kompetenciájába tartozik. Ennek a megfelelő rendezésre mind a mai napig több egyetemes és részleges egyházi norma született.

Tovább a szócikkre

Egyházi hivatal

Szerző(k): ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

A katolikus egyház számára szükséges állandó feladatkörökbe szervezni olyan funkciókat, melyek alapvető küldetésének teljesítéséhez tartoznak. Ezek kialakítása és betöltése magának az egyháznak a feladata, hiszen másként tevékenységének hitelessége nem garantálható. A felszentelt személyek és a világi hívők hivatalos, az egyház nevében végzett tevékenysége tartós hivatalok formájában is rendezhető, ám ez nem mindig szükségszerű. Sok feladatkör esetén nem nélkülözhetetlen a stabilitás. Más funkciók pedig csupán kapcsolatosak a lelkiekkel, de inkább profán tevékenységet jelentenek. Az egyház javára végzett profán feladatokkal a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő keresztény vagy akár nem keresztény is megbízható. Ám olyankor is, amikor ezt a feladatot katolikus világi látja el, indokolt lehet világi jog szerinti munkaviszony létesítése az egyházi hivatal alapítása mellett vagy helyett.

Tovább a szócikkre

Egyházi közigazgatási peres eljárás

Szerző(k): ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

Az 1983-as Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici, CIC) átdolgozása során javasolták, hogy egyes államok közigazgatási bíráskodásának példáját követve a katolikus egyházban is létesüljenek sajátos bíróságok a közigazgatási intézkedések felülvizsgálatára. A sérelmes intézkedések ellen azelőtt is lehetséges volt és továbbra is működik a közigazgatási felfolyamodás. Ezen túlmenően tervbe vették külön közigazgatási bíróságok alapítását. Mivel azonban az egyházon belül a közigazgatás fogalma sem teljesen azonos az állami jognak ezzel a kategóriájával, a hatalmi ágak modern megkülönböztetése pedig újdonság a kánonjogban, teljes elválasztásuk viszont teológiai okból nem is lehetséges, végül a közigazgatási bíráskodást az egyetemes egyházjog csak az Apostoli Signatura Legfelsőbb Bírósága keretében, egy külön szekcióban vezette be, de nem írta elő az egyes egyházmegyék szintjén.

Tovább a szócikkre

Egyházjog

Szerző(k): SZUROMI Szabolcs Rovat: Egyházjog

Az egyházi (vallási) közösségek kezdettől fogva rendelkeztek jogi jellegű szabályokkal, amit megfelelően jellemez az ókori államok működésének szakrális jogrendje. A meghatározott szervek (tekintélyek) által bizonyos alaki és eljárási feltételekkel alkotott – felfedezett vagy deklarált – normák nem pusztán a személyek és dolgok közötti viszonyokat rendezték, hanem mindennek a Szenthez (sacrumhoz) való viszonyát is. Erre az európai jogrendek létrejöttének folyamatában legfontosabb példa maga a római jog. A kereszténység belső normarendszere a Krisztus nevére megkeresztelkedettek közötti viszonyok rendezésén túl szorosan kötődött Jézus tanításához, cselekedeteihez és az általa alapított szentségek kiszolgáltatásának feltételeihez. Mindezek eredetileg szokásjogi normákat jelentettek, amelyekre mind az izraelita szakrális jog, mind a római jog jelentős hatást gyakorolt a saját belső jogalkotó szervek által létrehozott írott joggal (zsinati, püspöki, pápai jogalkotás). Az egyház saját belső életét szabályozó jogrendjének autonómiája a IV. században elismerést nyert a Római Birodalomban. Az egyház tehát a szakrális jelleget megőrzött, önálló, az egyes államoktól és politikai rendszerektől független normaalkotási hatalommal rendelkezik, és jogosult saját belső jogának az alkalmazására és szankcionálására. Ezt az önálló jogrendszert az egyes történelmi korszakokban különböző mértékben és hatással ismerte el az állami jogalkotás, amely a XVI. századtól fokozatosan alakult át, a jogpozitivizmus általánossá válásával pedig (XVIII–XIX. század) általánosságban az állam és egyház elválasztási modelljétől függött. Így ettől az időszaktól mintegy „metajuridikus” rendszerként tekint az állam az egyes egyházak és felekezetek belső életét szabályozó normarendszerre.

Tovább a szócikkre

Egyházkormányzati hatalom

Szerző(k): ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

A mai kánonjog már kerüli az egyszerű alanyi jogok vagy ontológiai képességek esetében a „hatalom” szó alkalmazását. Ezért a korábbi joghatósági és rendi hatalom fogalma helyébe az 1983-as Egyházi Törvénykönyvben a főként külső, társadalmi szinten gyakorolt egyházkormányzati hatalom és a felszenteltségből fakadó küldetés, képesség és az ennek gyakorlásához olykor szükséges felhatalmazás kategóriája lépett. Az egyházkormányzati hatalom teljes értelemben vett alanya csak felszentelt pap vagy püspök lehet, a vezetés feladatának az egyházi rend szentségével (ordo) fennálló történeti-teológiai kapcsolata miatt. A kormányzati hatalom járhat valamely hivatallal vagy lehet megbízás (delegáció) eredménye. Az újabb kánonjog megkülönbözteti a törvényhozói, bírói és végrehajtó hatalmat, ezek teljes elválasztása azonban teológiai okból nem lehetséges.

Tovább a szócikkre

Egyszerűsített eljárások

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Egyszerűsített eljárások

Szerző(k): KELEMENNÉ CSONTOS Laura Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

A büntető igazságszolgáltatás egyik legnagyobb kihívása az eljárások elhúzódása, mivel számos esetben a bűncselekmény elkövetéséhez képest több év, kirívóbb esetekben akár egy évtized is eltelik, mire a bíróság az eljárásban ítéletet hoz. Az eljárások elhúzódása miatt lépett fel az a társadalmi igény, amely az eljárások időszerűségét, egyszerűsítését és gyorsítását célozza. Az eljárások egyszerűsítése során szem előtt kell tartani a tisztességes eljárás és jogbiztonság elvét, amely nem sérülhet a gyorsítás miatt. Több nemzetközi egyezmény és uniós jogforrás is tartalmazza az egyszerűsített eljárások bevezetését vagy alkalmazási körének kiszélesítését a büntető igazságszolgáltatás időszerűségének javítása végett. A legismertebb gyorsított eljárás az amerikai vádalku, amelyhez hasonló, vádalkuszerű jogintézmények a legtöbb kontinentális jogrendszert alkalmazó országban is fellelhetők. Az egyszerűsített eljárások palettája igen széles, így nem csupán a vádalku(szerű) jogintézmények tartoznak ehhez a csoporthoz, hanem például a büntetővégzés is, amelyet különböző formában és elnevezéssel számos országban alkalmaznak.

Tovább a szócikkre

Együttműködési kötelezettség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Elektronikus azonosítás és aláírás

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Elévülés

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Elévülés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Előadóművészi teljesítmény

Szerző(k): BÉKÉS Gergely Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Az előadóművészi teljesítmény – az előadás – jogi védelmet élvez, amely jogi természetét tekintve a szerzői jogokkal szomszédos. Előadóművész a színész, az énekes, a zenész, a táncos és más, irodalmi vagy művészeti alkotást, illetve népművészeti alkotást előadó természetes személy. Az előadóművészi jogok – a szerzői jogokkal azonos módon – abszolút szerkezetűek, negatív tartalmúak, ugyanakkor időben korlátosak. Az előadóművészi jogok két nagy csoportra oszthatók, a személyhez fűződő jogokra és a vagyoni jogokra. Az előadóművészi személyhez fűződő jogok annak felügyeletét teszik lehetővé, hogy az előadás miként jelenjen meg a közönség előtt. A vagyoni jogok körébe tartozó kizárólagos jogok és díjigények biztosításának célja, hogy az előadói tevékenység gazdasági értelemben is megtérüljön, ezzel hozzájáruljon ahhoz, hogy az alkotások széles körben megismerhetők legyenek a közönség számára.

Tovább a szócikkre

Előkérdés

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Előreláthatóság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Előszerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Energiajog

Rovat: Környezetjog

Tovább a szócikkre

Engedményezés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Épületkár

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Érdekképviseletek a munkajogban

Szerző(k): CZUGLERNÉ IVÁNY Judit, MÉLYPATAKI Gábor Rovat: Munkajog

A munkajogviszonyokban a munkáltató és a munkavállaló kapcsolatrendszerét általánosságban az alá-fölé rendeltség határozza meg. A munkaviszony alanyai között jelentős különbség van gazdasági potenciálban. A munkáltató az, aki sokkal erősebb pozícióban van, a munkavállalók pedig több szempontból is függő helyzetben vannak. A munkajog egyes területeinek a feladata az alanyok eltérő pozíciójából adódó különbségek kompenzálása a munkavállalói oldalon. Számos munkajogi jogintézmény próbálja meg a munkavállalók helyzetének a javítását. A jogintézmények egy része az individuális munkajog (egy munkavállaló és egy munkáltató kapcsolata) területére tartozik, a másik fele pedig a kollektív munkajog – munkavállalók csoportja és a munkáltató(k) kapcsolata – területére. A munkajog egyik legjelentősebb jogintézménye a munkajogi érdekképviselet. Az érdekképviselet lényege, hogy kollektív módon képviselje a munkavállalói érdekeket, kiegészítve az egyéni szerződéses kapcsolatokat. A munkáltatóknak is van lehetőségük érdekképviseleti szerveket alakítani. Az érdekképviseletek az állam és a társadalom között közvetítő intézmények, olyan társadalmi (civil) szervezetek, amelyek a tagjaik vagy az általuk képviselt csoportok gazdasági és társadalmi érdekeinek védelmére és érdekeinek érvényesítésére jönnek létre.

Tovább a szócikkre

Értékpapírok

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Értelmezés

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Európai büntetőjog

Szerző(k): KARSAI Krisztina Rovat: Büntetőjog

Az európai büntetőjog kezdetben jogtudományi koncepcióként került a jogi-szakmai diskurzusba, majd az uniós integráció előrehaladtával az önálló jogági jellegének elnyerését követően jellemzői, működési elvei és konkrét szabályai képezik a tartalmát. Az európai büntetőjog a legszűkebb értelemben az uniós jognak egy területét jelenti, amelynek tárgya az EUMSZ felhatalmazása alapján kibocsátott büntetőjogi tartalmú normák és azok érvényesülése (EUMSZ 79. cikk, 82–89. cikk, 325. cikk). Ekként tehát olyan normákról beszélünk, amelyek az Európai Unió mint szupranacionális entitás (korlátozott) büntetőhatalmát alapozzák meg. A normarendszert lehet osztályozni a belső büntetőjogban alkalmazott anyagi jogi, illetve eljárásjogi kategorizálás szerinti keretben. Az európai büntetőjog az európai jog és a tagállami alkotmányos rendszerek (és büntetőjogi szabályozók) „küzdőterén” helyezkedik el, így a jogalkotásnak és a jogalkalmazásnak a megfelelőségi korlátai több forrásból fakadnak.

Tovább a szócikkre

Európai Közigazgatási Térség

Szerző(k): BALÁZS István Rovat: Közigazgatási jog

Az „Európai Közigazgatási Térség” fogalmának és intézményének kialakulása eredetileg az EU keleti bővítéséhez kapcsolódott, rendeltetése pedig a tagországi működéshez szükséges közigazgatási kapacitás megteremtésének elősegítése volt. Napjainkra ez az európai közigazgatás szempontjából fontos, a tagországok közigazgatási közpolitikájának keretet adó követelményrendszerré vált, mely tartalmilag a tagországok közigazgatási kultúrájára ható közös alapelvek összességét foglalja magában. Ezek közvetlen alkalmazása ugyan ma sem lehet kötelező, mert a tagállamok közigazgatása nem tartozik az EU szabályozási körébe, ám fejlődésük során olyan közös nevezőkké váltak, melyek magukba foglalják az egymástól igen különböző tagországi közigazgatások közös értékeit és orientálni törekszenek azok fejlesztését. Az elmúlt évtizedekben azonban változóban van az Európai Közigazgatási Térség tartalma is. Ennek lényege, hogy a jogilag nehezen értelmezhető „informális acquis communautaires” jogilag is releváns „európai közigazgatási jogi” és „európai közigazgatási” elemekkel bővült. Mindkét fogalom vitatott ugyan a vonatkozó szakirodalomban, de megkerülhetetlenek az Európai Közigazgatási Térség tartalmának meghatározásában. Az európai közigazgatási jognak van egy időben korábban kialakult szűk értelmezése, mely az Európai Unió jogának közigazgatási jognak minősíthető részét érti alatta. A másik, szélesebb értelmezés szerint az európai közigazgatási jognak része az a joganyag is, mely a közösségi jogot és a tagállami közigazgatási jogot összeköti (a harmonizált jog). Bár a két joganyag kétségkívül eltér egymástól, de e felfogás szerint mégis együtt képezik az európai közigazgatási jogot mindazokon a területeken, ahol a közigazgatási joganyag harmonizált és így a közösségi vívmányok része. Az európai közigazgatás a problematika szervezeti aspektusa, mely abból indul ki, hogy az EU és a tagországok vonatkozásában a közigazgatási feladatokat milyen szervek látják el. Az erre felállított tipológia szerint az európai közigazgatásban létezik közvetlen igazgatás, közvetett igazgatás és együttes igazgatás. A közvetlen közigazgatás alatt az EU szervei által végzett közigazgatási tevékenységet értik. Ezek a szervek alapvetően uniós jogi eszközei közül a rendeleteket és a határozatokat alkalmazzák, uniós költségvetésből és uniós köztisztviselőkkel működnek, aktusaik pedig az Európai Bíróság és az európai ombudsman ellenőrzése alatt állnak. A közvetett közigazgatás az EU szempontjából a tagállami közigazgatás által végzett tevékenység. E szervek elsősorban a nemzeti közigazgatási jogot, valamint az uniós rendeletek és határozatok mellett – mint az azokkal érintett, címzett országok hatóságai – az irányelveket alkalmazzák. Az együttes igazgatás pedig a közvetlen és közvetett közigazgatási szervek által osztott hatáskörben végzett tevékenység, mely olyan területekre jellemző, mint a versenyjog, a közös agrárpolitika végrehajtása, valamint maga a kohéziós politika.

Tovább a szócikkre

Európai szabadalmi oltalom

Szerző(k): JÓKÚTI András Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Az európai szabadalmi oltalom az európai regionális iparjogvédelmi együttműködés jegyében létrejött Európai Szabadalmi Egyezmény alapján szerezhető olyan szabadalmi oltalom, amelyet az Európai Szabadalmi Hivatal központosított eljárásban ad meg, de az egyes célzott országokban – az előírt fordítások benyújtásával végzett hatályosításukat követően – a nemzeti szabadalmakkal azonos hatályú szabadalmak „kötegeként” él tovább (bundle patent). Az európai szabadalmakra ennek megfelelően a megadást és hatályosítást követő időszakban mind az oltalom tartalma, terjedelme és korlátai, mind pedig a jogérvényesítés kapcsán – az Európai Szabadalmi Egyezmény korlátozott számú anyagi jogi rendelkezése mellett – a nemzeti szabadalmakra vonatkozó belső jogi rendelkezéseket kell alkalmazni. A gyakorlatban az európai szabadalmi oltalom érvényességének megkérdőjelezése miatt indított megsemmisítési eljárások fórumrendszere is megegyezik a nemzeti szabadalmak kapcsán ugyanilyen hatáskörrel rendelkező intézményekével. Az európai szabadalmak megadását követően, azokkal összefüggésben az Európai Szabadalmi Hivatal előtt csak felszólalási eljárásokat lehet indítani (a megadástól számított kilenc hónap elteltéig), a szabadalmas pedig (időkorlát nélkül) kezdeményezheti az európai szabadalom központi korlátozását vagy megvonását.

Tovább a szócikkre

Európai uniós polgárság

Szerző(k): GYENEY Laura Rovat: EU-jog

Az uniós polgárság a tagállamok állampolgárait megillető jogállás, melyhez az uniós alapszerződésekben meghatározott jogok kapcsolódnak. Az uniós polgárság járulékos jellegű státusz, a tagállamok állampolgársága közvetítésével létezik, ezáltal mindenki uniós polgár, aki valamelyik tagállam állampolgára. A tagállami állampolgárság, így egyúttal az uniós polgárság megszerzésének és elvesztésének feltételeit továbbra is maguk a tagállamok határozzák meg. Az uniós polgárság egyben kiegészítő jellegű jogállás, vagyis nem váltja fel a tagállami állampolgárságot, csupán kiegészíti azt. Az Európai Unió Bírósága kiterjesztő hatályú joggyakorlatának köszönhetően az uniós polgárság mára a tagállami állampolgárok alapvető jogállásává vált, ami rendkívüli jelentőséggel bír a korábban kizárólag gazdasági többletjogosítványokkal felruházott „belső piaci polgárok” helyzetét illetően. Ez az új státusz immár közvetlenül és általánosan biztosítja a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás jogát, miközben bizonyos politikai jogosítványokat is garantál, továbbá lehetővé teszi, hogy az azonos helyzetben lévők állampolgárságuktól függetlenül azonos bánásmódban részesüljenek az alapszerződés hatálya alá tartozó helyzetekben. Az uniós polgárságból fakadó jogok ugyanakkor nem könnyen szakíthatók el a belső piaci gyökerektől, és nehezen öltenek tisztán szupranacionális, azaz nemzetek feletti jelleget.

Tovább a szócikkre

Európa Tanács

Rovat: Nemzetközi jog

Tovább a szócikkre

Fedezetelvonó szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Fedezeti szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Felek a polgári perben

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Felelősség

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Felelősségi jogviszonyok

Szerző(k): SIPKA Péter Máté, ZACCARIA Márton Leó Rovat: Munkajog

A munkafolyamatokban általában több ember dolgozik együtt, ami szükségessé teszi az irányításukat és ellenőrzésüket. A tevékenységek összehangolása csak egy alá-fölé rendeltségre épülő viszonyban lehetséges. Ahhoz, hogy az ehhez szükséges munkafegyelem érvényesülhessen, szükség van a munkáltató szervezetén belül valamilyen szervezeti rend kialakítására, a munkáltatót és a munkavállalókat megillető jogok és az őket terhelő kötelezettségek meghatározására, továbbá annak kimunkálására, hogy milyen felelősség terheli a feleket abban az esetben, ha ezeket a kötelezettségeiket megszegték. A munkajogi szabályozásban több, egymástól jelentősen eltérő felelősségi rendszer létezik egymás mellett. E rendszerek aszerint csoportosíthatók, hogy mely cselekményért milyen jellegű és mértékű felelősséggel (helytállással) tartozik az érintett személy. A felelősségre vonás lehetősége nemcsak azt a célt szolgálja, hogy a konkrét kötelezettségszegés esetén valamilyen hátrányos következménye legyen a helytelenített cselekménynek, hanem azt is, hogy a hátrány kilátásba helyezésével megelőzze a kötelezettségszegést. Ha a munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségét szegte meg, akkor fegyelmi felelősség terheli. Amennyiben felelőssé tehető kötelezettségének megszegéséért, a munkáltató valamilyen hátrányos jogkövetkezményt, azaz büntetést szabhat ki. A felelősség másik fajtája a kártérítési felelősség. Ez a munkavállalót és a munkáltatót egyaránt terhelheti abban az esetben, ha a kötelezettségszegéssel egyben kár is keletkezett. Mivel a munkajogviszonyban a munkáltató és a munkavállaló pozíciója lényegesen eltér egymástól, azok a feltételek is nagyon különbözők, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a kártérítési felelősség megállapítható legyen. A károkozás szankciója a kártérítés, amelynek lényege, hogy miközben hátrányt okoz a felelős személynek, egyúttal részben vagy egészben jóváteszi a károsult által elszenvedett sérelmet is.

Tovább a szócikkre

Felróhatóság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Feltűnő értékaránytalanság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Fiatalkorúak elleni eljárás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Fiduciárius hitelbiztosítékok

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Film

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Foglaló

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Fogyasztói szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Földbirtok

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Földrajzi árujelzők

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Fuvarozás és szállítmányozás

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Garancia

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Gazdaság és jog

Szerző(k): CSERNE Péter Rovat: Jogbölcselet

A gazdaság és a jog mint két „életszféra” vagy „kultúrterület” viszonya régóta nemcsak jogelméleti, hanem filozófiai és társadalomtudományi vizsgálódások tárgya. Ezek közül az utóbbi évtizedekben azok az elméleti törekvések szerveződtek önálló jogelméleti iskolává, amelyek a modern közgazdaságtan módszereit igyekeznek a jogtudományban gyümölcsöztetni. A jog közgazdasági elemzésének („law and economics”) alapgondolata, hogy a modern közgazdasági elemzési eszközeinek segítségével elméleti modelleket alkotva, valamint empirikusan ellenőrizhető előrejelzéseket téve új ismereteket nyerhetünk a jog működéséről. Az elmélet motorja a racionális döntések elmélete, tárgya pedig egybeesik a jogrendszer egészével. A legtöbb közgazdasági modell ugyanakkor parciális, vagyis a jogrendszer egy kisebb részletét vizsgálja. Az elmélet egyaránt lehet „pozitív” (mi van) és „normatív” (mi legyen). Az elmélet tárgya lehet egyrészt a jog (szándékolt és nem szándékolt) társadalmi-gazdasági hatásainak elemzése és előrejelzése: a jog ekkor magyarázó változóként jelenik meg. Például összevethetjük a vétkességi és az objektív kártérítési felelősség hatását a balesetek által okozott társadalmi veszteségekre, s ennek nyomán javaslatokat tehetünk a kártérítési jog reformjára vagy a jog bírói továbbfejlesztésére. Ebben a formájában a jog gazdasági elemzése jogpolitikai vagy ítélkezéselméleti diskurzusokhoz kapcsolódik. Másrészt közgazdasági modellek segítségével vizsgálhatjuk a jogi szabályok, intézmények, gyakorlatok keletkezését és változását is: ekkor a jog mint magyarázandó változó szerepel. Például a járadékvadászat modelljei magyarázhatják, miért hajlamosak demokratikus parlamentek jól szervezett érdekcsoportokat támogató szabályokat alkotni. Ezek a vizsgálódások a jog történeti, szociológiai és társadalomelméleti elemzéseivel kerülnek párbeszédbe.

Tovább a szócikkre

Gazdasági és monetáris unió

Szerző(k): ANGYAL Zoltán Rovat: EU-jog

A XX. század utolsó évtizedének integrációs vívmányai hatalmas előrelépést jelentettek az európai egység felé vezető úton. Ebben az időszakban az európai államok egy csoportja a gazdasági integráció olyan magas szintjére jutott el, amelyre korábban még egyetlen más – hasonló történeti előzményekkel rendelkező – államközösségnek sem sikerült. Az integrációnak ez a formája a gazdasági és monetáris unió (GMU) néven vonult be mind a szakirodalomba, mind a köztudatba. Az európai egységesülési folyamat immár hét évtizedet is meghaladó történetének meghatározó fordulópontjaként értékelhető a GMU létrejötte, amelynek leglátványosabb eleme a közös és egyetlen fizetőeszköz bevezetése volt. A GMU e nézőpontból talán legfontosabb hozadéka, hogy ennek köszönhetően már eddig is sok százmillió európai polgár számára vált kézzelfoghatóvá az európai gondolat. A GMU létrejötte és működése jelentős változásokkal járt az uniós intézmény- és jogrendszerben is. Előzményei, létrejöttének folyamata és eddig története elválaszthatatlan attól a gazdasági, politikai és jogi környezettől, amelyben működik.

Tovább a szócikkre

Gondatlanság

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Gondatlanság

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Görög jog

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Gyámság

Rovat: Családjog

Tovább a szócikkre

Gyűlölet-bűncselekmények

Szerző(k): BÁRD Petra Rovat: Kriminológia

A modern civilizációban nagyon hosszú ideje társadalmi konfliktusok mérgezik az egyének és csoportok közötti viszonyokat, amelyeknek csak egyik és igen szélsőséges formája a gyűlölet-bűncselekmény. A csoport elleni gyűlöleten alapuló hátrányos megkülönböztetés és a gyűlöletbeszéd a csoporttal szembeni gyűlölet kifejeződésének a mindennapokban elterjedtebb formája. Ez utóbbi magatartások jogszabályi kezelése azonban komoly alkotmányos kérdéseket vet fel, hiszen egyrészről súlyosan sérti az egyéni érdekeket és a társadalmi békét, másrészről jogszabályi korlátozásuk a magánviszonyokba, a magánéletbe vagy a szólásszabadságba történő beavatkozást jelent. A jogalkotónak ezért fokozott körültekintéssel kell eljárnia, amikor meghatározza, hogy melyek azok a deviáns, gyűlöletet sugárzó, keltő vagy fokozó jelenségek, amelyeknek intézményes megelőzése, valamint a gyűlöletet elszenvedő áldozatok védelme és megsegítése egy jogállamban állami, társadalmi kötelezettség. A gyűlölet motiválta, illetve a védett tulajdonsággal rendelkező sértettekkel szembeni cselekmények okainak, természetének és következményeinek kutatása olyan feladat, amelynek hiányában a jelenség nem kezelhető hatékonyan.

Tovább a szócikkre

Hagyaték

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Hagyatéki osztály

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Hagyomány

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Hajóraklevél

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Halmazati és összbüntetés

Szerző(k): FÁZSI László Rovat: Büntetőjog

A halmazati és összbüntetés történeti gyökereit és rendeltetését tekintve is azonos tőről fakadó jogintézményei a büntetőjognak. A két jogintézmény közös jellemzője, hogy a több bűncselekmény miatt is felelősségre vont elkövetővel szemben mindkét esetben csupán egy büntetés kiszabására vagy végrehajtására kerül sor meghatározott feltételek fennállása esetén. Közös céljuk a büntetések halmozódásának kiküszöbölése. Ez azonban eltérő módon valósul meg attól függően, hogy hány büntetőeljárás keretében kerül sor az elkövető felelősségre vonására. Egy eljárás során történő felelősségre vonás esetén eleve egy büntetés kiszabására kerül sor (halmazati büntetés). Több eljárásban való felelősségre vonás előfordulásakor a már kiszabott büntetések utólagos egybefoglalására van lehetőség (összbüntetés).

Tovább a szócikkre

Használati szerződések

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Hatalmi szimbolika

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

Hatalommegosztás

Szerző(k): PETRÉTEI József Rovat: Alkotmányjog

A hatalommegosztás tana a politikai-történeti gondolkodás terméke és a modern demokratikus berendezkedésű államok egyik nagy vívmánya. A hatalommegosztás kifejezés lényegében sajátos rövidítést jelent: alkotmányi alapelvként ezzel a kategóriával a közhatalom gyakorlásának mérséklését, az egyes államhatalmi ágak – mint állami alapfunkciók – és az államhatalmat gyakorló szervek elválasztását, kölcsönös fékezését, egyensúlyban tartását és ellenőrzését jelölik annak érdekében, hogy az egyének szabadságát és biztonságát garantálják, valamint az államhatalom koncentrációját, monopolisztikus gyakorlását, a hatalmi visszaéléseket megelőzzék és megakadályozzák vagy legalábbis jelentős mértékben csökkentsék. Ennek szükségességéhez az az empirikus felismerés vezetett, hogy az, akinek hatalma van, hajlamos arra, hogy azt addig terjessze ki, amíg korlátokba nem ütközik: a hatalomnak csak hatalom szabhat határt. A hatalommegosztás normatív megvalósítása az alkotmányok általi konkrét szabályozással történik. A szabályozás hatékonysága attól függ, hogy ezt az elvet hogyan ültetik át az egyes állami szervek konkrét hatásköri rendelkezéseibe, és ezeket milyen módon és milyen összefüggésrendszerbe hozzák egymással. Az alkotmányok általában nem a hatalommegosztás valamely elméleti modelljét recipiálják, hanem a tradicionális hatalommegosztás eszméjét saját elképzelésükre formálva veszik át, és önálló koncepcióját, szabályozási megoldását alakítják ki. A hatalommegosztás tehát az adott államban a mindent átfogó, centralizált és abszolút hatalomról való lemondást jelenti, ami azon a történelmi tapasztalaton nyugszik, hogy a túl nagy hatalomösszpontosítás mindig veszélyes, mert a hatalommal vissza lehet élni, ami így önkényhez és az egyének szabadságának csorbításához, a hatalomnak való kiszolgáltatásukhoz vezet. Ezért a hatalommegosztás az állam felépítésének alapvető elveként a hatalom megelőző kiegyensúlyozását és kölcsönös kontrollját szolgálja. A hatalommegosztás – mint az állam szervezetére és funkcionálására vonatkozó elv – a jogállamnak is lényegi eleme. A hatalommegosztás részben megegyezik az államhatalmi ágak elválasztásával, részben azonban annál tágabb kategória, mivel ez az elv nemcsak az államhatalmi ágakra – mint meghatározott alapfunkciókat ellátó állami szervek körére –, hanem más funkciókra, szervekre és szintekre vetítve is értelmezhető.

Tovább a szócikkre

Hatályosság és hatálytalanság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Határidő

Szerző(k): VÖLCSEY Balázs Rovat: Polgári eljárásjog

A határidő a polgári eljárásjog egyik legfontosabb jogintézménye. Alapvetően határozza meg a peres és nemperes eljárások időtartamát, hiszen a polgári eljárásjogra vonatkozó jogszabályok számtalan rendelkezésben írják elő, hogy a feleknek és a bíróságoknak az eljárási cselekményeket milyen határidőn belül kell elvégezniük. A jogtudomány és a joggyakorlat megkülönbözteti az anyagi és az eljárásjogi, valamint az objektív és szubjektív határidőket. Az eljárásjogi határidők pedig lehetnek törvényi vagy bírói határidők. Ugyancsak az eljárásjogi határidőkhöz kapcsolódóan – elsősorban gyakorlati szempontból – kiemelten fontos az ítélkezési szünet jogintézménye. A határidő fogalmához szorosan kötődik az igazolási kérelem jogintézménye mint a határidő elmulasztásának kimentésére szolgáló jogintézmény. Nem elemezzük külön a polgári peres eljárások és a határidő egy speciális kapcsolatát: a pertartamot. Egyrészt terjedelmi korlátok miatt, másrészt a pertartamot nem lehet kizárólag csak a határidők által determinált kérdésnek tekinteni. A pertartam meghatározottsága és alakulása sok esetben metajurisztikus tényezőktől is függ, így önmagában a határidők és azok szabályozása nem dönti el a pertartamot és annak alakulását.

Tovább a szócikkre

Hatáskör

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Házasság

Rovat: Családjog

Tovább a szócikkre

Házasság

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Házasság

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Házasság és család

Szerző(k): CSINK Lóránt Rovat: Alkotmányjog

A házasság és a család olyan köznapi fogalmak, amelyeknek a jelentését mindenki érteni véli. Az intézmények tételes jogi elemzése és a joghatások vizsgálata során viszont az derül ki, hogy több olyan kérdés felmerül, amelyben a jogtudomány és a joggyakorlat bizonytalan vagy nem egységes. A házasság és család alkotmányjogi vizsgálata során azt kell elemezni, milyen gyakorlati következménye van annak, hogy ezeket az intézményeket az alkotmány védeni rendeli, mi a házasság és a család fogalma és mi a kapcsolata a két intézménynek. Ennek kapcsán megkerülhetetlen olyan időszerű kérdésekre kitérni, mint hogy megnyitható-e, illetve kötelezően meg kell-e nyitni a házasságot azonos nemű párok számára, továbbá hogy a házassághoz több tekintetben hasonló élettársi kapcsolatot milyen védelemben kell részesíteni.

Tovább a szócikkre

Helyi önkormányzatok

Szerző(k): PÁLNÉ KOVÁCS Ilona Rovat: Alkotmányjog

A modern nemzetállamok alkotmányos berendezkedésében a helyi önkormányzatok privilegizált státuszt élveznek, bár korszakonként, országonként nagyon eltérő mértékben és formában. A helyi önkormányzás nem pusztán közigazgatás, hanem a hatalommegosztás, a politikai demokrácia gyakorlásának egyik színtere. Helyzetükre, szerepükre megkülönböztetett figyelem irányul; a helyi önkormányzati rendszer többnyire az alkotmányos szabályozás része, de legalábbis magas szintű normák garantálják a státuszukat. A helyi önkormányzás a „jó kormányzás” egyik pillére, ezért ma már nemzetközi charták, irányelvek törekszenek a standardot érvényesíteni. Az államszervezet térbeli hatalommegosztása az egységes és a föderatív fő modellt követheti. Az egységes államban nem oszlik meg a szuverenitás a központi és a területi kormányzási szintek között, a területi önkormányzatok nem tagállamok, hanem a végrehajtó hatalom részei. Ennek ellenére jelentőségük, alkotmányos helyzetük általánosságban nagyobb hangsúlyt és garanciákat kap a központi közigazgatásnak alárendelt dekoncentrált államigazgatási szervezetrendszerhez képest. A szócikk elsősorban az önkormányzás alkotmányos és politikai összefüggéseire, a viszonylagos autonómia garanciáira, intézményi és jogi megoldásaira koncentrál.

Tovább a szócikkre

Hibás teljesítés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Hírközlési jog

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Hitel- és számlaszerződések

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Hivatali épületek

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

Hozzáigazítás

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Ideiglenes jogvédelem

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Illetékesség

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Internetjog

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Iparjogvédelmi perek

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Ítélet

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Ius commune

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Járadék

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Jegyzett tőke

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Jellegbitorlás

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Jóerkölcsbe ütköző jogügyletek

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jogalap nélküli gazdagodás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Jogalkalmazás

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Jogalkotás

Szerző(k): PETRÉTEI József Rovat: Jogbölcselet

A jogalkotás – mint az alkotmány által erre felhatalmazott szervek rendezett, szabályozott és kötött döntése – a jogi normák tudatos, szándékos és akaratlagos módon, jogszabályok formájában történő létrehozatalának folyamata, a jog keletkezésének a modern államokban a döntő – vagy legalábbis meghatározó – formája. Olyan kiemelkedő jelentőségű állami-jogi tevékenység, sajátos állami-közhatalmi cselekvés, amely az európai kontinentális jogi kultúrában a jogi normák tudatos, írott alakban történő létrehozatalának alapvető technikája. A jogalkotás meghatározható szűkebb és tágabb értelemben. Szűkebb értelemben a jogalkotás olyan általános és elvont jogi normák létesítése, amelyek az emberi magatartásokra kötelező előírásokat tartalmaznak, amivel a jogalkotó konkrét társadalmi szituációra célirányosan reagál és az általa elképzelt és helyesnek tartott joghatások elérésére számít. Tágabb értelemben pedig a jogalkotás – az előző meghatározás mellett – a modern alkotmányos demokráciákban általában az alkotmány által létesített hatalomgyakorlás, olyan kötelező szabályok létrehozása, amelyeket az erre feljogosított szervek az alkotmány által előírt eljárás során és tartalmilag az alkotmányhoz kötötten fogadnak el. E folyamat a jogállami pluralista demokráciákban többé vagy kevésbé jogilag szabályozott politikai akaratképzési és döntéshozatali eljárás, amely a jog demokratikus létrehozását eredményezi. Ez az eljárás felöleli a jogszabályok előkészítését (a jogszabálytervezet elkészítését, beleértve az előzetes hatásvizsgálatot és a szükséges közigazgatási és társadalmi egyeztetéseket), a jogszabály elfogadását, a végrehajtás és az alkalmazás tapasztalatainak megfigyelését, továbbá az utólagos hatásvizsgálat elvégzését, valamint szükség esetén módosítási javaslatok benyújtását is. A jogalkotást – mint komplex jelenséget – számos tudományág és tudományterület vizsgálja, amelyen belül jogi szempontból a jogalkotás-elmélet és a jogalkotástan emelhető ki. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kizárólag e tudományág foglalkozna a jogszabályok létrejöttének és hatásgyakorlásának kérdéseivel.

Tovább a szócikkre

Jogállamiság

Szerző(k): GYŐRFI Tamás Rovat: Alkotmányjog

A jelen szócikk négy fő motívum, a jogbiztonság, a joghoz kötöttség vagy legalitás, a tisztességes eljárás és a törvény előtti egyenlőség köré rendezve fogja tárgyalni a jogállamiság kritériumait azon megfontolás alapján, hogy ezek az elvek egymástól logikailag függetlenek, s egyik sem tekinthető a másik három elv alesetének vagy puszta alkalmazásának, s az egyik elvnek való megfelelés nem vonja maga után automatikusan a többi kritérium kielégítését. (1) Egyfelől a jogállamiság fogalmának fontos eleme, hogy az állam általában kiszámítható jogi környezetet teremtsen, olyan környezetet, amelyben a jogszabályok címzettjei képesek betartani a szabályokat és magatartásukat azokhoz igazítani. (2) Másfelől, a jogállamiság szempontjából különös jelentősége van annak, hogy amikor az állam mint a közhatalom birtokosa lép fel, különösen pedig amikor kényszerítő eszközöket vesz igénybe, ez jogilag szabályozott formában történjen és a jog keretei között maradjon. Ezt nem csak a kiszámíthatóság követeli meg, hanem az is, hogy a legalitás szorosan összefügg a legitimitással. (3) Harmadszor, a jogállamiság legtöbb mértékadó felfogásának részét képezik bizonyos procedurális garanciák, melyeket összefoglalóan a tisztességes eljárás fogalmával ragadhatunk meg. E kritériumokat eredetileg főleg a bírósági tárgyalással szemben támasztották, ma már azonban számos ezek közül a közigazgatási eljárás során is alapkövetelménynek számít. (4) Végül, a jogállam egyik jelentésrétege a törvény előtti egyenlőség fogalmával ragadható meg. Nem beszélhetünk jogállamról ott, ahol a hatalmat gyakorlók a jog fölött állnak. Míg a „senki nem állhat a jog fölött” követelménye nem demokratikus államokban is elképzelhető, a törvény előtti egyenlőség már egy egalitárius politikai közösséget feltételez.

Tovább a szócikkre

Jogászi munkák automatizálása

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Jogászjog

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Jogászképzés

Rovat: Jogszociológia

Tovább a szócikkre

Jogátültetés

Szerző(k): BADÓ Attila Rovat: Jogösszehasonlítás

Jogátvétel alatt jogszabályok, jogelvek, jogintézmények egyik jogrendszerből a másikba való átültetését értjük. Ez jelentheti a jogalkotás és a jog alkalmazása folyamatában megvalósuló jogátvétel különböző formáit. Jóllehet a jogátvétel jelensége a jogalkalmazási folyamatok során is tetten érhető, a jogtörténeti, jogszociológiai, összehasonlító jogi szakirodalom a jogátvétel fogalma alatt mindenekelőtt a jogalkotási folyamatokra koncentrál. A jogátvétel jelenségéhez számos fogalom társul a folyamat irányától, jellegétől, az egyes jogrendszerek fogalomhasználatától függően. A recepció, jogátvitel, jogi importálás, jogi transzplantáció, jogkölcsönzés és más hasonló kifejezések lényegüket tekintve a jogátvétel szinonimáját vagy valamely megvalósulási formáját jelentik. A terminológiai zavar és sokszínűség ellenére a jelenség lényegi eleme az, hogy a jogi normák egy adott jogrendszerből egy másikba kerülnek át. Az átkerülés a fogalmak eltérő hétköznapi jelentéstartalma ellenére nem jelenti azt, hogy a mintául vett jogrendszerben ettől bármilyen változás történne.

Tovább a szócikkre

Jogbölcselet

Szerző(k): SZABÓ Miklós Rovat: Jogbölcselet

Ez a szócikk bevezetésként, alapozásként és háttérként szolgál a Jogbölcselet rovat többi – tematikus – szócikkéhez. Elég belelapozni a szakirodalomba, hogy a címmel jelzet terület gazdag és szerteágazó jellege nyilvánvalóvá váljon: bármely cím alatt többféle tematikába rendezett teoretikus áttekintést találhatunk és idézhetünk a jogról. Az ebből fakadó zavar kezeléséhez szükséges a tárgy lehatárolása. Ehhez a jog teoretikus feldolgozásának fő – de egymással részleges fedésben álló – irányaiként tekintjük át a „juriszprudencia”, a „jogelmélet”, a „jogfilozófia”, és az „általános jogtan” névvel illetett megközelítéseket, lehetőség szerint elhatárolva őket egymástól. A jogfilozófiával azonosítható „jogbölcselet” felé fordulva közelebbről szemügyre vesszük annak változatait, valamint a szociológiáját: annak következményeit, hogy e tudásterület is társadalmi viszonyrendszerbe ágyazottan formálódik.

Tovább a szócikkre

Jogbölcseleti gondolkodás Magyarországon

Szerző(k): SZABADFALVI József Rovat: Jogbölcselet

A magyar jogbölcseleti gondolkodás történetében a XX. század közepéig, követve az európai jogfilozófia fejlődését, három nagy – természetjogi (észjogi), jogpozitivista és neokantiánus – korszakot különíthetünk el. A második világháborút követően, az 1940-es évek végén a magát marxistának nevező jogelmélet került hegemón, majd egyeduralkodó helyzetbe, és elszakítja a hazai jogbölcseleti gondolkodást a nemzetközi tudományos trendektől. Csupán az 1980-as években figyelhető meg a hivatalos kánonoktól való lassú elszakadás, majd a rendszerváltástól a fokozatos visszatérés a nemzetközi tendenciákhoz.

Tovább a szócikkre

Jogcím

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jogcímes és absztrakt jogügyletek

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Jogegységesítés és jogközelítés

Szerző(k): TÓTH Andrea Katalin Rovat: Jogösszehasonlítás

Jogközelítésen az egyes nemzeti jogrendszerek közötti különbségek csökkentését vagy megszüntetését értjük, ami közös alapelvekre épülő új jogi szabályozás elfogadtatásával történhet. A jogrendszerek közelítése az eltérések kiküszöbölésének mértékétől függően történhet egyszerű közelítéssel (más kifejezéssel harmonizációval) vagy egységesítéssel. A jogközelítés számos formáját különböztethetjük meg annak módjára (egyezmények útján történő közelítés, egyoldalú recipiálás), területi lefedettségére (nemzetközi, regionális, belső közelítés) vagy teljességére (minimumharmonizáció vagy teljes unifikáció) tekintettel. Bár a globalizációnak és a digitalizációnak köszönhetően napjainkban a jogközelítés és jogegységesítés kérdésköre rendkívül fontos és aktuális, a jogrendszerek közelítésének története a jogfejlődés korai szakaszáig nyúlik vissza. A jogirodalom és a jogtörténet tehát extenzív elméleti tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkezik a problémával foglalkozó szakemberek számára.

Tovább a szócikkre

Jogellenesség

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Jogforrások

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Jogharmonizáció

Szerző(k): SOMSSICH Réka Rovat: EU-jog

A jogharmonizáció (más néven jogszabályok közelítése) kezdetektől fogva az európai integráció meghatározó szabályozási eszköze, amely a tagállami jogok jelentős eltéréseinek felszámolását szolgálja e különbségeknek közös szabályokkal való felváltása útján. A harmonizált jog végeredményben egyfajta egységes jog létrehozására vezet, ahol az egységesség mértéke függ a harmonizációs eszköz (irányelv vagy rendelet) típusától, az alkalmazott harmonizációs technikától és az aktus szabályozási megoldásától is. A tagállamokat – a lojalitási klauzula értelmében – kötelezettség terheli arra nézve, hogy nemzeti jogukat igazítsák a harmonizációs előírásokhoz.

Tovább a szócikkre

Joghatóság

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Jogi antropológia

Rovat: Jogszociológia

Tovább a szócikkre

Jogi érveléselmélet

Szerző(k): GYŐRFI Tamás Rovat: Jogbölcselet

A jelen szócikk a jogi érvelés fogalmának két jelentését különbözteti meg. Egyfelől a jogi érvelés fogalma utalhat arra a kognitív folyamatra, amelynek során a bírók vagy az eljárásban részt vevő felek, vagy még tágabban az állampolgárok jogilag releváns cselekvési alternatívákat mérlegelnek és ilyenek között döntenek. Szűkebb értelemben jogi érvelés alatt az ilyen döntések nyilvános igazolását értjük, vagyis azt, ahogyan a bírók a döntésüket ítéleteikben indokolják vagy a felek jogi igényeiket a jogi eljárás során artikulálják. Amikor egy jogi eljárás során a peres felek jogi igényeket fogalmaznak meg vagy amikor a bírók döntéseket hoznak, az egyedi jogi igényt vagy az egyedi döntést mindig általánosabb megfontolásokkal igazolják. A jogi érvelés ezeket az általánosabb szempontokat az érvelés kiindulópontjaiként, premisszáiként, míg az egyedi döntést az érvelés konklúziójaként prezentálja, és az érvelés számot ad arról, hogy miként juthatunk el az általános igazoló elvektől az egyedi jogi igényig vagy döntésig. A modern formális jogrendszerekben az egyedi döntések igazolása speciális formát ölt: a bíróknak a tipikus esetben azt kell igazolniuk, hogy az egyedi ügy tényei egy általános szabály esetét képezik s az alá foglalhatók. Ha a szabály vonatkozik az adott esetre, úgy tipikus esetben meg is határozza az ügy kimenetelét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez a folyamat egyszerű vagy mechanikus lenne: a szócikk bemutatja a szabályok alkalmazása során felmerülő nehézségeket és a szabályok alkalmazásával kapcsolatos leggyakoribb nézeteltérések forrásait. A jogviták eldöntése azonban még a modern jogrendszerekben sem mindig egyszerűen az előre lefektetett szabályok alkalmazásával történik. Gyakran az a jogvitában megválaszolandó kérdés, hogy az esetre vonatkozó több általános előírás közül melyiknek kell elsőbbséget adni. Ilyenkor a bírónak mérlegelnie kell az esetre egyaránt vonatkozó általános előírások relatív fontosságát, s ez óhatatlanul értékítéletet feltételez. A szócikk bemutatja e mérlegelés néhány fontos speciális esetét, valamint elemzi a szabályalkalmazás és a mérlegelés kapcsolatát. A szócikk továbbá rámutat arra is, hogy a jogi érvelés nem szűkíthető le a szabályok jelentésével vagy az általános előírások relatív súlyával kapcsolatos kérdések megválaszolására. Mivel a jogi döntéseket intézmények és intézményi kontextusban hozzák, a jogi érvelés igen gyakran olyan intézményi kérdések körül forog, hogy a szabályok alkalmazása vagy az általános előírások mérlegelése során melyik intézmény véleményének milyen súlyt kell vagy célszerű tulajdonítani. A jogi érvelés egy olyan reflexív folyamat, amelynek során a bírók reflektálnak is erre a folyamatra, s így abban saját szerepükre is. Végezetül a szócikk azt is bemutatja, hogy a bírói döntések indokolásának milyen formai konvenciói honosodtak meg az egyes jogrendszerekben, s ezek a formai konvenciók miként hatnak vissza a döntések indokolásának a minőségére.

Tovább a szócikkre

Jogi formalizmus

Szerző(k): FICSOR Krisztina Rovat: Jogbölcselet

A jogi formalizmus problémája arról szól, hogy miképpen alapozzuk meg vagy igazoljuk a jogi állításainkat, valamint a bírói döntéseket. A jogi állítások, a bírói döntések igazolásra szorulnak, azt az állítást, illetve döntést tekinthetjük helyesnek, amely mellett meggyőző érvek szólnak. A formalizmus a jogi érvelés egy speciális stratégiája, a jogásztól és a bírótól azt várja el, hogy a döntések alátámasztása során az előre rögzített, a jogesetre közvetlenül alkalmazandó jogszabály szövegére támaszkodjon még abban az esetben is, ha a jogszabállyal maradéktalanul összhangban lévő döntés a jogszabály szövegén túli jogi indokokat (például a jogszabály megalkotását igazoló értékeket, alkotmányos alapelveket) mérlegre téve észszerűtlen vagy igazságtalan lenne. A formalizmus tehát azt a követelményt fogalmazza meg a bírákkal szemben, hogy bizonyos típusú indokokat ne vegyenek figyelembe döntéseik indokolása során akkor sem, ha azok az optimális jogi döntés kialakítása szempontjából relevánsak lennének. E szócikk feltárja a formalizmus fogalmát, igazolási hátterét és a formalista érvelési stratégia relevanciáját a jogi állítások, döntések megalapozásában.

Tovább a szócikkre

Jogi kultúra

Szerző(k): H. SZILÁGYI István Rovat: Jogszociológia

A jog kulturális jelenségként való értelmezése a XIX. századra, a történeti jogi iskola angol és német irányzatának kibontakozásáig nyúlik vissza. A XX. század fordulójától kezdve azonban ez a megközelítés fokozatosan háttérbe szorult az európai jogtudományban, és folyamatosságát leginkább az Egyesült Államokban formálódó kulturális antropológiában őrizte meg. A jogi kultúra fogalma a magyar elméleti jogtudományban, amely a szocializmus korszakában az ideológiai elszigetelődés jegyében egyébként is el volt zárva a nemzetközi fejleményektől, csupán a rendszerváltást közvetlenül megelőző években bukkant fel, elsőként a jogtörténetben, majd az összehasonlító jogtudomány területén. Napjainkban mind a nemzetközi, mind a hazai jogszociológiában a jogi kultúra koncepciója szorosan összekapcsolódott a jogtudat fogalmával, ami szükségessé teszi a fogalom mélyrehatóbb elemzését. Az általunk javasolt meghatározás szerint a jogi kultúra a joggal kapcsolatos értékek, normák, szimbólumok, narratívák és a társadalmi gyakorlatok sajátos mintázatainak szövedéke. A jogi kultúra közvetlenül kapcsolódik a legitimitás fogalma mentén a politikai kultúrához és éles határok nélkül, szervesen illeszkedik a kultúra egészének szövetébe. A jogi kultúrán belül továbbá el kell választanunk a „laikus” és a „professzionális” jogi kultúra terrénumát. Az a stratégia, hogy a jogi kultúra fogalmát tisztán objektivált szellemi tartalmakra – értékek, normák, szimbólumok, narratívák, a társadalmi gyakorlat szociológiai mintázatai – korlátoztuk, a fogalomképzést abba az irányba terelte, hogy az így megadott koncepciót elsősorban az „értelemteljes társadalmi cselekvések” szemiotikai elemzésének eszközéül szolgáljon.

Tovább a szócikkre

Jogi normatan

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Jogi pluralizmus

Rovat: Jogszociológia

Tovább a szócikkre

Jogi segítségnyújtás

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Jogi személy

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Jogi személy

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Jogi tárgy

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Jogi tények

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jogkimerülés a szerzői jogban és az iparjogvédelemben

Szerző(k): MEZEI Péter Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

A jogkimerülés a szerzői és iparjogvédelmi jogosultak kizárólagos terjesztési jogának belső korlátja, egyúttal olyan gazdaságpolitikai eszköz, amely az adott ország nemzetközi kereskedelmi politikáját képes befolyásolni. A jogkimerülés alkalmazhatósága megkérdőjelezhetetlen az analóg (offline) térben. A jogelv ugyanakkor potenciálisan felhívható digitális terjesztési magatartások, illetve transzformatív átalakító magatartások esetén is.

Tovább a szócikkre

Jognyilatkozatok

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Jogorvoslati eljárás, a felülbírálat terjedelme

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Jogorvoslati rendszer, súlyosítási tilalom

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Jogösszehasonlítás

Szerző(k): FEKETE Balázs Rovat: Jogösszehasonlítás

E szócikk célja áttekinteni az enciklopédiának a jogösszehasonlításhoz kapcsolódó szócikkeit. A jogösszehasonlítás a jogtudománynak az a területe, amely a különféle nemzeti jogrendszerek összehasonlítása alapján, azaz az összehasonlító módszert alkalmazva törekszik a jogi problémák tudományos igényű feldolgozására. Bevezetésként a jogösszehasonlítás alapvető kérdéseit vizsgálja, mint a jogösszehasonlítás tudományos jellege, a jogösszehasonlítás története, a funkcionalizmus és a kulturalizmus módszertana, és ezen keresztül felvázolja a jogösszehasonlítással kapcsolatos jogtudományi status quót. Ezt követően a jogösszehasonlítás belső rendszertanát vázolja két nagy témakörre, az elméleti problémákra és a makroszintű jogösszehasonlítás kérdéseire építve. A szócikk második része az egyes szócikkeket beilleszti az előbbi rendszerbe és röviden elmagyarázza jelentőségüket.

Tovább a szócikkre

Jogosultság

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Jogos védelem

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Jogpozitivizmus

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Jogrendszer

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Jogsegély

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Jogszavatosság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Jogszerű és jogellenes magatartások

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jogszociológia

Rovat: Jogszociológia

Tovább a szócikkre

Jogtörténet

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Jogtudat

Szerző(k): H. SZILÁGYI István Rovat: Jogszociológia

A jogtudat jelenségének vizsgálata az 1960-as években került nemzetközi szinten a jogszociológia érdeklődésének homlokterébe az ún. KOL (Knowledge and Opinion about Law) kutatások első hullámával. Az ebbe bekapcsolódó, akkoriban intézményesülő magyar jogszociológia egyik első kutatási témája volt a jogismeret vizsgálata, az 1970-es évektől kezdve pedig egy napjainkig töretlen hagyománya alakult ki a jogtudat vizsgálatának. A jogtudat a jogra, illetve a jogi kultúrára irányuló egyéni és csoportos lélektani mozzanatok összessége, amelyek a társadalmi nevelés, a kommunikáció, a jogalkalmazás és az egyéni jogi cselekvések hatásának eredményeként szerveződnek. E hatásmezők mindegyikében az egyén és a társadalom egészét reprezentáló intézményi réteg közé számos strukturális elem ékelődik, amelyek e hatásokat közvetítik és alakítják. A jogtudat dinamikus kölcsönhatásban áll mind a jogi kultúrával, mind a társadalmi szerkezettel.

Tovább a szócikkre

Jogtudatkutatások

Rovat: Jogszociológia

Tovább a szócikkre

Jogügyletek általában

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jogügyletek értelmezése

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jogügyletek érvénytelensége

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Jogutódlás

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jogválasztás

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Jogvesztő határidő

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Jogviszony

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jóhiszeműség és rosszhiszeműség

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jóhiszeműség és tisztesség

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Jótállás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Jövedelemadók

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Justitia ábrázolása a képzőművészetben

Rovat: A jog művészeti reprezentációja

Tovább a szócikkre

Kamat

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Kapcsoló tényezők

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Kárenyhítési kötelezettség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Károsult közrehatása

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Kártalanítás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Kártalanítás, visszatérítés

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Kartell

Rovat: Versenyjog

Tovább a szócikkre

Kárveszély

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Katonaság

Szerző(k): KÁDÁR Pál Rovat: Alkotmányjog

A fegyveres erők az államszervezet hierarchikus felépítésű, államilag finanszírozott és irányított szervei, melyek működésének célja az állam fegyveres védelme, a külső biztonság szavatolása. A fegyveres erők sajátos szervezettségükre, felkészültségükre és rendelkezésre állásukra figyelemmel nem kizárólag klasszikus katonai feladatokat láthatnak el, közreműködhetnek belbiztonsági, katasztrófavédelmi és más speciális szakértelmet igénylő feladatokban is. A fegyveres erők tagjaira, a katonákra sajátos jogállási szabályok vonatkoznak, és vonatkozásukban egyes alapvető jogok önkéntes alávetés vagy jogszabály alapján korlátozhatók. A fegyveres erők az állami erőszakmonopólium megtestesítői, tagjai önkéntesen vagy nem szabad akaratukból – például jogilag szabályozott hadkötelezettség alapján – teljesítik szolgálatukat, meghatározott feltételek teljesülése esetén fegyverhasználatra is jogosultak. A fegyveres erők működésének kereteit a katonai jog és a hadijog szabályrendszere adja, amely tágabb értelemben magában foglalja valamennyi olyan jogterület szabályait, amely a fegyveres erők alkotmányos rendszerben betöltött szerepére, irányítására, működésére vagy tagjainak jogállására és az ahhoz kapcsolódó speciális anyagi jogi és eljárásjogi szabályokra vonatkozik, valamint – a nemzetközi közjog részterületeként – meghatározza a hadviselésre vonatkozó szabályokat.

Tovább a szócikkre

Kegyelem

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Kegyeleti jog

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Kegyes alapítványok

Szerző(k): SZUROMI Szabolcs, FERENCZY Rita Rovat: Egyházjog

Az egyházi vagyon különböző formáit az 1917-ben kihirdetett és 1983-ig hatályban lévő Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici, CIC [1917]) négy fő csoportba sorolta: 1. a templom vagyona (bona fabricae), 2. az ún. javadalmi vagyon (bona beneficii), (3. a testületi vagyon (bona corporationis, bona capituli, bona ordinis, bona consociationis), 4. az alapítványi, fiduciáriusi és az intézeti vagyon (bona causarum piarum). Ez utóbbin belül, amely kategória lényegében a sajátos – és az alapítótól meghatározott – egyházi célra rendelt vagyontömeget jelentette, a jogalkotó kétfajta alapítványt különböztetett meg: az önálló (causa pia) és a nem önálló (pia fundatio) alapítványt.

Tovább a szócikkre

Kelet-ázsiai jogrendszerek

Szerző(k): TAMÁS Csaba Gergely Rovat: Jogösszehasonlítás

A kelet-ázsiai jogrendszerek földrajzilag összefüggő területen helyezkednek el, s ezek közül Kína és Japán jogrendszerének vizsgálatára kerül sor. Az elmúlt száz–százötven évi nyugati hatás véget vetett a japán feudalizmusnak és a kínai császárságnak, de a jogrendszer mai működésének sajátosságaira a magyarázatot éppen a konfucianizmus sok évszázados kiemelt szerepében kell keresnünk. A törvények és az írott jog szintjén például a XIX. század második felében Japán is római–germán alapokra építette a legfontosabb törvényeit, s a második világháború utáni megszállás egy demokratikus alkotmányt eredményezett, de a társadalom szabályozó erői között mindig privilegizált helyet képvisel a szokás és hagyomány világa, ebből fakadóan pedig a peres eljárásokkal szembeni idegenkedés, a joggal szembeni ellenérzés és a családi kötelékek fenntartására irányuló törekvés. Kína esetében a nyugati hatás szintén a XIX. század második felétől számítható, azonban a kezdeti római–germán modellt 1949 után a szovjet jog váltotta fel. A fentiek alapján a vizsgálódás nem mellőzheti a kulturális és történeti tényezők bemutatását sem, mivel az írott jogszabályok és az érvényesülő jogi és társadalmi normák kettőssége szintén a kelet-ázsiai jogrendszerek sajátosságaihoz tartozik.

Tovább a szócikkre

Kelet-közép-európai és posztszocialista jogrendszerek

Szerző(k): Herbert KÜPPER Rovat: Jogösszehasonlítás

Európa jogkulturális térségei között Kelet-Közép-Európa jól körülhatárolható egység Lengyelországtól Horvátországig. Ez a terület a nyugat-európai kultúrához tartozik, de mindig e kulturális térség keleti perifériáját képezte. Jellemző erre a területre, hogy abban az időszakban, amikor a modern állam, a modern jog és jogi kultúra kialakult, idegen uralom alatt állt. Azóta egyrészt a lakosság, másrészt az állam és a jog között a nyugat-európai országokban nem létező rés kialakulása azonosítható: a kelet-közép-európai jogi kultúrából hiányzik az a bizalom, amely Nyugat-Európában az egyén és az állam és a jog közötti viszony alapját képezi. A szocialista uralom mélyítette ezt a rést és konzerválta az ebben a térségben hagyományosan fennálló állampaternalizmust. Ezek a vonások a mai napig szerepet játszanak a modernizálódó kelet-közép-európai jogrendszerekben a jogi kultúra puha tényezői körében.

Tovább a szócikkre

Kellékszavatosság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Képviselet

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Képviselet

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Kereset

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Kereskedelmi jog

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Kereskedelmi közvetítői jogviszonyok

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Kereskedelmi név

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Kereskedelmi Világszervezet

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Késedelem

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Kézbesítés

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Kisebbségek

Szerző(k): PAP András László Rovat: Alkotmányjog

A jog „kisebbségek” fogalma mindig térben és időben változó jogalkotói – azaz végső soron politikai – döntések függvénye: mely identitások vagy a személyiség milyen lényegesnek ítélt vonásai kerülnek a jog kiemelt védelme alá, akár (kisebbségi) többletjogok tételezése, akár kisebbségvédelmi (például antidiszkriminációs vagy identitásvédelmi) intézkedések formájában. A kisebbségfogalom meghatározása során az alábbi kérdések jelennek meg: 1. melyek a védett / a kisebbségi lét alapjaként elismert tulajdonságok; 2. melyek a kisebbségi csoporthovatartozás kritériumai; 3. mi a védelem formája, módja, tartalma. Az utolsó ponthoz kapcsolódóan az identitásválasztás szabadságához fűződő jog kiemelt problematikát hordoz.

Tovább a szócikkre

Kisebbségvédelem

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Kizárás

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Kodifikáció

Szerző(k): PETRÉTEI József Rovat: Jogbölcselet

A kodifikáció ősi gyökerei ellenére nehezen definiálható fogalom. A mai általánosan elfogadott meghatározás szerint is többféle értelemben használatos, mivel egyaránt jelenthet törvényalkotást, törvényszerkesztést, vagy valaminek törvénybe foglalását. A kodifikáció kifejezés ezekben az esetekben mindenképpen a jog világára utal: a kodifikációt szokás valamely állam – rendszerint meghatározott tárgykörökre vonatkozó, adott területet, jogtárgyat vagy gyakorlatot szabályozó – törvényeinek, jogszabályainak vagy más jogi jellegű rendelkezéseinek – amelybe akár a szokásjogi, akár a bírói jogi előírások, de még a jogszabályok értelmezései is beletartozhatnak – az összegyűjtése és közös szabályozási módszerrel történő rendszerszerű elrendezése értelmében meghatározni. Kodifikálni – ebben a jelentéstartalomban – annyit tesz, mint olyan szabályrendszert egyetlen kötetben összefoglalni, amelyek nemcsak materiális szempontból vannak egy helyen csoportosítva, hanem egymás között rendeződnek és hierarchizálódnak is. Adott jogterület kodifikációja így általában teljes jogi szabályozásként fogható fel, amely a tárgykörre vonatkozó jogi rendelkezéseket lefedi. Mai modern fogalma szerint viszont a kodifikáció legtöbbször egy gyökeresen új törvény megalkotását jelenti, amely adott szakterület joganyagának egységes törvénykönyvben (kódexben) való lezárt és kimerítő rögzítését jelöli. A kódex – ennek következtében – valamely életviszony, problémakör, jogi szabályozási terület szabályanyagának rendezett összessége, a jog valamely részének egységes, teljes és rendszeres megjelenítésének alapvető formája és eszköze: a jog elvi-logikai rendszerben – elvek, általános és különös szabályok, és ezek kivételeinek rendezett formájában, újjátételezetten – jelenik meg. A kodifikáció nem öncél, hanem a joghoz való könnyebb hozzáférhetőségnek és a jog áttekinthetőségének, illetve bizonyos esetekben alapvető reformok lehetővé tételének egyik lehetséges eszköze. A common law rendszerekben, mint például az angol jogban, a kodifikáció az a folyamat, amelynek során a bírói jogot törvényi joggá alakítják és konszolidálják.

Tovább a szócikkre

Kollektív igényérvényesítés

Szerző(k): HARSÁGI Viktória Rovat: Polgári eljárásjog

A kollektív igényérvényesítés sokalanyú eljárások során kínál olyan eljárásjogi mechanizmusokat, amelyek az alanyok nagy számára tekintettel a hagyományos perek keretei között meg nem oldható problémákat próbálnak kezelni. Ennek számos formája alakult ki a világban, de többségük még nem tűnik kielégítőnek, fejlesztésre vár. A szócikk a jogintézmény lényegéről, céljáról, alapproblémáiról ad képet, valamint bemutat néhány tipikus megoldást, amelyet a különféle jogrendszerek érleltek ki. A jogintézmény tárgyalásánál különös hangsúlyt kell kapnia a joggazdaságtani aspektusoknak is, ezek elsősorban az opt-in és opt-out jogrendszerek alkalmazása kapcsán merülnek fel.

Tovább a szócikkre

Kollíziós norma

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Költségvetés

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Költségvetési jog

Szerző(k): KLICSU László Rovat: Alkotmányjog

A pénzügyi alkotmányosság történeti gyökerei a XIX. században végbement polgári átalakuláshoz kötődnek. Általában négy olyan tárgykört különböztetnek meg, amelyek az alkotmányokban a pénzügyi jog alapjait rendszerint megadják. Eszerint a) a költségvetés és a hozzá kapcsolódó zárszámadás törvényi megállapítása, b) az adók (és egyes államokban vámok) törvényi szabályozása, c) a pénzrendszer törvénye, továbbá d) az államadósság létesítésének aktusa általában alkotmányjogi alapon keletkezik. Az 1789-es francia forradalom óta ismeretes „a pénzügyi jog alkotmányos alapjai” fogalom a politikában és a jogtudományban. Ez a fogalom arra utal, hogy az alkotmánytörvények írják elő, mely pénzügyi jogviszonyokat kell törvénnyel szabályozni, a legfőbb államhatalmi és népképviseleti szerv – fenntartva magának a szabályozás jogát – milyen törvényhozási pénzügyi tárgyakat jelöl meg. A fogalomkörbe tehát nem az egyedi pénzügyi törvények tartoznak, csupán azok a normák, amelyek pénzügyi törvények meghozatalára kötelezik a parlamentet. A költségvetési jog alapvető szabályai szinte az összes európai alkotmányban megtalálhatóak. Az Alaptörvényben is szerepelnek olyan előírások, amelyek törvény meghozatalára kötelezik az Országgyűlést. Az Alaptörvény kimondja, hogy az Országgyűlés elfogadja a központi költségvetést és jóváhagyja annak végrehajtását. A költségvetési jog alkotmányjogi értelemben azt határozza meg, hogy az alkotmány alapján ki készíti elő a költségvetés tervezetét; a tervezet milyen előírásoknak kell hogy megfeleljen (költségvetési elvek, adósságfék szabályok); ki fogadja el és milyen formában a költségvetést, ki felel a végrehajtásáért, a végrehajtást ki és hogyan ellenőrzi. Szélesebb értelemben a költségvetési jog tágabb fogalom: többszintű szabályozást (Alaptörvény, államháztartási törvény, költségvetési és zárszámadási törvény, kormányrendeletek, költségvetési önkormányzati rendeletek) és kétféle szabályozási területet (eljárási szabályok és tartalmi előírások) jelent.

Tovább a szócikkre

Kontraktuális felelősség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Konzuli kapcsolatok

Szerző(k): BECÁNICS Adrienn Rovat: Nemzetközi jog

A konzuli kapcsolatok létesítésének elsődleges célja az állam külföldön tartózkodó állampolgárai – természetes és jogi személyek egyaránt – érdekeinek védelme, valamint a küldő állam megbízásából a fogadó állam területén közigazgatási, gazdasági feladatok ellátása. A konzuli tevékenység szerteágazó feladatokat foglal magában, az útlevelek és egyéb úti okmányok kiállításától egészen a bajba jutott állampolgárok számára történő segítségnyújtásig. E feladatok ellátásához elengedhetetlen az érintett állam beleegyezése, ezért a konzuli kapcsolatok létesítéséhez a felek közötti államközi megállapodás szükséges, melyben az államok megegyeznek a képviseletek létrehozásáról, azok székhelyéről, a konzuli képviselet személyzetéről, valamint a konzuli kerület(ek)ről, mely utóbbi az illetékességi területet jelöli. A feladatok hatékony ellátása érdekében a konzuli képviseleteket és a konzuli tisztviselőket meghatározott könnyítések, kiváltságok és mentességek illetik meg.

Tovább a szócikkre

Kormány

Szerző(k): TÉREY Vilmos Rovat: Alkotmányjog

A kormány a mindennapi szóhasználatban a modern állam egyik alapvető intézménye, mely jellemzően arra hivatott, hogy egy ország, mint politikai egység életét szabályozza, irányítsa. Az angol köznyelvben a „kormány” (government) sok esetben azonos az állammal: „government” nemcsak „kormányt”, hanem általánosabban „államot” is jelent. A kormányt mindazonáltal általában a végrehajtó hatalom csúcsszerveként szokták meghatározni; a végrehajtó hatalom alatt értve egyrészt a politikailag felelős államvezetést és másrészt a hierarchikusan felépülő államigazgatást. A kormány felfogható így a kormányzati funkciót ellátó állami szervezet összességeként, de azonosítható magával a kormányzati tevékenységgel is. Az európai fogalomalkotásban a kormány a hatalommegosztás elvére figyelemmel, az államhatalmi szervek rendszerébe ágyazva határozható meg. Európában lényegében azáltal intézményesült, hogy a politikai döntéshozatal centruma az abszolút monarchiáról a képviseleti szervtől függő, vagyis a parlamenttel szemben felelős minisztériumra (miniszterekre) tevődött át. Az európai-kontinentális szóhasználatban az ilyen módon létrejött – parlamentáris – rendszer keretei között definiálható a kormány fogalma, ami alatt a minisztereknek, az egyes kormányzati ágak vezetőinek a testülete értendő, amely a törvényhozás, a végrehajtás és az igazságszolgáltatás koordinátarendszerében a végrehajtó hatalom – parlamenttel szemben felelős – központi szerve. Mivel a kormány fogalma alatt egy önállósult, kollektív államhatalmi szerv értendő, ilyen formában a parlamentáris rendszeren kívül, elnöki (prezidenciális) rendszerben nem fordul elő, az intézmény ekként nem megtalálható. A hibrid parlamentáris-elnöki (semi-prezidenciális) rendszerekben egyenként elemezni kell, hogy az adott országban intézményesített gubernatív-adminisztratív csúcsszervezet az előbbiek értelmében kormányként fogható-e fel, vagy sem. Ugyanígy vizsgálandó a – ritkán előforduló – ún. direktoriális rendszerek (például Svájc, Uruguay 1952 és 1966 között) esetében is, hogy a gubernatív-adminisztratív csúcsszervezet megfelel-e a kormány fogalmának.

Tovább a szócikkre

Kormányforma

Szerző(k): POZSÁR-SZENTMIKLÓSY Zoltán Rovat: Alkotmányjog

A kormányforma fogalma a központi politikai hatalmat gyakorló, legfontosabb állami szervek, jellemzően a parlament, a kormány és az államfő közötti hatáskörök tipikus elrendezésére utal. Az egyes kormányformák jellemzői a hatalommegosztás követelményét tiszteletben tartó alkotmányos demokráciák e szervekre vonatkozó, alkotmányban foglalt, tipikus jogállási és hatásköri szabályai alapján határozhatók meg. Az azonos kormányformatípusokba sorolható államok kormányzati rendszerei – a meghatározó jellemzők hasonlósága mellett – egymástól több vonatkozásban különböznek, ennek megfelelően minden állam kormányzati rendszere egyedi. Az alkotmányos demokráciákban leginkább elterjedt a parlamentáris, a prezidenciális és a félprezidenciális kormányforma.

Tovább a szócikkre

Kormányforma

Szerző(k): KÉPES György Rovat: Jogtörténet

A kormányforma egy állam alkotmányos, kormányzati berendezkedését, azon belül a legfőbb államhatalmi szervek – különösen a törvényhozó és a végrehajtó hatalom, valamint az államfő – működésének logikáját és egymáshoz való viszonyát írja le. Kormányformákról így nemcsak a mai államokban, hanem történeti megközelítésben is beszélhetünk. Történeti kormányformának tekintjük azokat az alkotmányos berendezkedéseket, amelyek a jelenkori európai államokban már nem léteznek, azonban korábban meghatározóak voltak azok alkotmányfejlődésében. A középkor jellemző kormányformája volt Európában a hűbéri – egyes, megkésett társadalomfejlődésű, a feudalizmust nélkülöző államokban, mint például Magyarországon: a patrimoniális (személyes) – monarchia, majd az azt felváltó rendi állam. Az újkorban a rendi államok tovább éltek (monarchikus és köztársasági formában egyaránt), de megjelent, sőt egy időben dominánssá vált az abszolút monarchia is. Időben az utolsó, már a jelenkori parlamentáris monarchiák előfutárának – egyes nézetek szerint korábbi fejlődési stádiumának – tekinthető történeti kormányforma pedig az alkotmányos monarchia volt. A hűbéri (patrimoniális) és abszolút monarchiák intézményes értelemben korlátlan, a rendi állam és az alkotmányos monarchia pedig korlátozott államfői (királyi) hatalmat jelentettek. A korlátozott monarchia rendi és alkotmányos válfajai között a képviselet jellege, valamint a miniszterek (még csak közjogi) felelőssége jelenti a fő különbséget, a két állammodell működési logikája egyébként igen hasonló. Az abszolút monarchia a modern (bürokratikus) állam első kiteljesedett formája volt az alkotmánytörténetben, míg a legkorábbi, hűbéri államok korlátlan monarchiák voltak ugyan, azonban fő jellemzőjük a kezdetleges államgépezet, a királyi személyes hatalomgyakorlás volt.

Tovább a szócikkre

Környezetjog

Rovat: Környezetjog

Tovább a szócikkre

Korrupció

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Korszerű technológiák a jogtudományban

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Kötbér

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Kötelem

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Kötelesrész

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Kötelezettség

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Közérdekű kereset

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Közhatalmi jogkörben okozott kár

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Közigazgatás-tudomány

Szerző(k): KOI Gyula Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatás-tudomány a XVIII. század elején, francia földön jött létre. A közigazgatás-tudomány felfogásunkban jelöli a közigazgatással foglalkozó tudományokat, vagy más megközelítésben a közigazgatást vizsgáló szaktudományokat. Azaz nem azonosítjuk a közigazgatás-tudományt egyes hazai szokások szerint – szűkebb értelemben – csupán az amerikai egyesült államokbeli scientific management irányzattal, amelyre szokás nálunk közigazgatás-tudományként hivatkozni. Tehát alapesetben a közigazgatás-tudomány a közigazgatásról alkotott tudományos nézetek legtágabb körét jelöli. A közigazgatást vizsgáló tudományokat illetően a francia, a német és az egyesült államokbeli tudományok és tudományművelők tekinthetők modellalkotónak az euróatlanti kultúrkörben, sőt valójában néhány jellegzetességet leszámítva azon túl is. A hazai közigazgatás-tudomány művelése – hasonlóan a Habsburg-örökséggel jellemezhető többi államhoz – az 1770-es évektől, több mint 250 év óta bizonyítható. A szócikk részben terjedelmi, részben hozzáférhetőségi okokból nem vállalkozik a közigazgatás-tudománnyal foglalkozó szakmai infrastruktúra, tudományos társaságok (learned societies) és a tudományos publikációs platformok (a tárgykörrel foglalkozó tudományos folyóiratok, könyvsorozatok, tankönyvek, világhálós oldalak), valamint az oktatástörténeti részletek bemutatására. A honi közigazgatás-tudományt külön címszó dolgozza fel (lásd magyar közigazgatás-tudomány).

Tovább a szócikkre

Közigazgatás és közhatalom

Szerző(k): TEMESI István Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatás és a közhatalom egymástól elválaszthatatlan fogalmak. A közigazgatás igazgatási tevékenységét (adminisztráció) részben közhatalom birtokában, közhatalmi eszközök alkalmazásával látja el. Ezért a közigazgatás fogalmának egyik eleme a közhatalom, vagyis közhatalom nélkül nincs közigazgatás. A közigazgatás tevékenysége, az igazgatás azonban nélkülözheti a közhatalmi eszközök alkalmazását. Az igazgatási tevékenység a közigazgatásban is korlátozódhat egy adott szervezeten belülre, amelynek végzéséhez nem szükséges közhatalmi eszközök alkalmazása, és ilyen belső igazgatási tevékenységet végez a közigazgatás is. Ezenkívül a közigazgatás közhatalmi eszközök nélkül végzett igazgatási tevékenysége a közszolgáltatások megszervezése, biztosítása, ami a közigazgatás fogalmának másik elengedhetetlen összetevője. A közhatalmi eszközökkel végzett igazgatás esetén a jogi szabályozás lehetővé teszi, hogy a közigazgatás, pontosabban annak konkrétan meghatározott szerve a közigazgatás részét nem képező, vagyis az adott közigazgatási szervnek hierarchikusan nem alárendelt jogalanyok (például magánszemélyek, szervezetek) számára a jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően, a jogalkotó akaratát közvetítve, egyedi esetben kötelező magatartásszabályokat írjon elő, kötelezettségeket és jogokat állapítson meg, illetve a jogszabálysértések következményeit érvényesítse a jogsértőkkel szemben. A közigazgatás által is alkalmazott közhatalom tulajdonképpen az államhatalmat jelenti, amelynek a forrása a modern demokráciákban a nép.

Tovább a szócikkre

Közigazgatás és politika

Szerző(k): GAJDUSCHEK György Rovat: Közigazgatási jog

A tanulmány összegző szakirodalmi áttekintést kíván nyújtani a végrehajtó hatalmi ágat, illetve szűkebb értelemben véve a közigazgatást érintő egyik alapvető kérdésről: a politika és a szakmaiság együttes jelenlétéről és ambivalens viszonyáról. A kérdést – a hazai közigazgatás-tudomány hagyományait is figyelembe véve – előbb a formális szervezeti struktúra, majd a működés, végül a személyzet oldaláról vizsgáljuk. A téma jellegéből következően a szócikk megközelítésmódja elsősorban politika- és államtudományi; ennek kapcsán utalunk az egyes kérdések jogi, jogtudományi vonatkozásaira is. A szócikk – az enciklopédia szemléletmódjához igazodóan – nem kíván reflektálni az aktuális hazai szabályozásra, de utal a viszonylag általánosítható kelet-közép-európai jellemzőkre.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási bíráskodás és közigazgatási jogvita

Szerző(k): F. ROZSNYAI Krisztina Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatási bíráskodás a közigazgatás feletti külső ellenőrzés egyik legfontosabb formája, amelynek keretében a független és pártatlan bíróság a tisztességesség követelményeinek megfelelő eljárásban dönt a közigazgatási jogvitákban. A közigazgatási bíráskodás mind a hatalmi ágak megosztásának elve érvényesülésének, mind a közigazgatással szembeni jogvédelem biztosításának kiemelten fontos eszköze. A közigazgatási jogvitákat elbíráló bíróság formailag beletartozhat az igazságszolgáltatási ágba, de állhat attól elkülönülten is, és biztosítható mind külön közigazgatási bíróságok működtetésével, mind a rendes bíróságokon belül, esetleg elkülönült szervezeti egységekkel. Tartalmát alapvetően meghatározza a közigazgatási perjog, amelynek feladata a hézagmentes és időszerű jogvédelem, illetve a tisztességes bírósági eljárás biztosítása a közigazgatási jogviták elbírálására vonatkozó szabályrendszeren keresztül.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási eljárási jog

Szerző(k): BOROS Anita Rovat: Közigazgatási jog

A hazai közigazgatási eljárásjog első kódexe nemrégiben ünnepelte hatvanadik évfordulóját. Az akkoriban egyedülálló eljárási jogintézményeket, garanciális szabályokat tartalmazó kódexünk a későbbi közigazgatási eljárásjogi kodifikációk alapja lett: abból merített és arra épített a hazai közigazgatási eljárási jogalkotás további két nagy generációja, a 2005-ben hatályba lépett Ket. és a 2018-ban hatályba lépett Ákr. is. Elődeink maradandót alkottak akkor, amikor a politikai és gazdasági adottságaink nagyon zord körülményeket teremtettek. Olyat, amely kellő táptalajt adhatott a rendszerváltás utáni megváltozott viszonyoknak az uniós csatlakozásunkat előkészítő intézkedéseknek, a technológiai fejlődés eredményeinek megfelelni vágyó modern kori eljárási kódexeknek. A közigazgatási eljárás szabályozásának mikéntje jelentős mértékben befolyásolja az állam működését: ha a jogalkotónak sikerül stabil, paradigmaváltásoktól mentes közigazgatási eljárási jogi kódexet kimunkálnia, bizonyosan a jogalkalmazók elégedettsége is érezhetően magasabb fokúvá válik. Ehhez azonban le kell küzdeni a folyamatos módosítási vágyat, az ágazati érdekek érvényesítésének parttalanságát és lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az ügyfelek, a hatóságok és az eljárásban valamilyen módon érintettek kellőképp elsajátítsák, megértsék és rutinszerűen alkalmazzák az eljárási kódexet. A közigazgatási eljárási kódex a jogállamiság egyik alappillére: meghatározza, hogy a hatóságok mit és miként cselekedhetnek, és milyen eszközök segítik az ügyfeleket és az eljárásban egyéb módon részt vevőket a hatékony jogvédelem érvényesítésében. Erdei Ferenc 1957 júniusában az Et. parlamenti vitájában azt mondta, hogy „az eljárási szabály olyan láncszem, amely minden irányba húz”. Ez azért is fontos, mert ha egyszerű lebonyolítani a közigazgatási hatósági eljárásokat, és ehhez az eljárási szabályozás egyértelmű és hézagmentes, akkor a hibalehetőség ‒ főként az eljárás főszemélyei részéről – redukálódik, így a szükséges jogorvoslatok száma is mérséklődik. Éppen ezért kulcsfontosságúnak tartjuk a helyes szabályozás meglétét annak érdekében, hogy a megfelelően kiképzett és az infrastrukturális szükségletek terén is kellően ellátott közigazgatás hatékonyan és eredményesen tudja ellátni a feladatát.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási jog

Szerző(k): TAMÁS András Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatási jognak több jelentése és értelmezése van még azonos helyen és időben is. E fogalom mindkét összetevője (jog és közigazgatás) többszörös elvonatkoztatás eredménye, amelyek együtt sem azonosak a közigazgatási joggal. A közigazgatási jog – lehet szellemi művelet, gondolati elvonatkoztatás eredménye, jogszabályösszesség, amelynek létezik tényleges gyakorlata hasonló tulajdonságokkal – jelentése többé-kevésbé általánosan ismert, fogalmának pontosítására legfeljebb a szakma és a tudomány művelői törekszenek, az állampolgárok beérik azzal, hogy számukra ténylegesen mit jelenthet valamely közigazgatási jogi kötelezettség vagy jogosultság. A közigazgatási jog mint a közigazgatás jogi értelmezésének változataiból jellegzetesek a jogszabályok (jogrendszer), a jogérvényesülés (jogrend) és a jogtudomány alapján kifejezettek, előkérdésként pedig a közigazgatási – vagy államigazgatási – jog megnevezés, valamint a vizsgálat módszere.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási jogalkalmazás

Szerző(k): TEMESI István Rovat: Közigazgatási jog

A modern államban a közigazgatás tevékenysége elsősorban a lakosság közszolgáltatásokkal történő ellátása. Ennek a szervező tevékenységnek az előtérbe kerülése azonban nem jelenti azt, hogy eltűnt volna a korábban kizárólagosnak tekinthető közhatalmi tevékenysége. A közigazgatás közhatalom birtokában végzett tevékenysége részben a jog megalkotása, részben a maga vagy más jogalkotó szervek által alkotott jog szabályainak az érvényesítése, vagyis a jogalkalmazás. Amennyiben önként nem lehetséges egy jogszabályi rendelkezést teljesíteni, az általános és absztrakt módon megfogalmazott jogszabályokat egyedi esetekben, konkrét jogalanyokra érvényesíteni szükséges. A jogalkalmazás a bíróságok és a közigazgatás tevékenysége. Erre az egyes közigazgatási szervek jogszabályban kapnak felhatalmazást. A jogalkalmazásra felhatalmazott közigazgatási szerveknek e tevékenységük során azonban nem csupán a jogszabályok, hanem a közérdek érvényesítésére is törekedniük kell.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási jogalkotás

Szerző(k): ÁRVA Zsuzsanna Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatási jogalkotás a jogalkalmazás mellett a közigazgatás közhatalmi jogosítványainak egyik lényeges összetevője. A kormány és az erre felhatalmazott közigazgatási szervek nemcsak alkalmazzák, hanem alkothatják is a jogot, ami a közigazgatás törvény (jog) alá rendelése kapcsán már problémákat is vethet fel. Ezek a dilemmák a jogalkotás alanyi oldala szempontjából összefüggenek a kormányzás, a végrehajtás, a kormány és a közigazgatás fogalomkészletével. A jogalkotás tárgyi oldalát a közigazgatás egyes szervei által alkotott normák jelentik, amelyek két alaptípusa a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök. Míg a jogszabályok körét az Alaptörvény tartalmazza és mindenkire kötelező jellegűek – idetartoznak a kormány, a miniszterelnök és a miniszterek, az MNB elnöke, az önálló szabályozó szervek és a helyi önkormányzatok által alkotott rendeletek –, addig az utóbbiak (mint a normatív határozatok vagy normatív utasítások mint közjogi szervezetszabályozó eszközök) már csak a közigazgatás szervezetrendszerén belül érvényesülnek. A közigazgatás által végzett jogalkotó tevékenységnek azonban minden esetben meg kell felelnie egyes általános elveknek, különösen az érvényességi kritériumoknak, a normavilágosság követelményének vagy a visszaható hatály tilalmának.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási jogi norma

Szerző(k): NAGY Marianna Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatási jogi norma a közigazgatási jog legkisebb, még önállóan értelmezhető alapegysége. A közigazgatási jogi norma szerkezetében, funkciójában a jogág sajátosságaihoz igazodik. A klasszikus háromelemű normához képest a közigazgatási jogi norma kételemű, és a tartalmától függően többféle funkciót tölthet be. Az anyagi jogi és alaki jogi norma egyes fajtái lehetnek kógensek és mérlegelési jogot biztosítók. A közigazgatási jogi normák érvényesülési módjuk alapján önkéntes jogkövetéssel vagy jogalkalmazással érvényesülnek.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási jogkörben okozott kár

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Közigazgatási menedzsment

Szerző(k): JÓZSA Zoltán Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatási menedzsment, tágabb értelemben a közmenedzsment mint teória, majd az 1980-as évektől mint kormányzati közpolitika vált a közigazgatás-tudomány, illetve a gyakorlat részévé. Az angolszász országokban (Ausztrália, Új-Zéland, Egyesült Királyság, USA) az állam válságtünetei (túlméretezett, drága, alacsony hatékonyságú közszektor), valamint a szektorok közötti éles határvonal hiánya tette lehetővé a magánszférában alkalmazott piaci eszközök és módszerek alkalmazását. Az európai országok a történelmi, társadalmi, kulturális hagyományok, valamint a legalitás erős gyökerei, s az állam szerepének meghatározó volta miatt csak részben és szelektíven alkalmazták a menedzsmenteszközöket és -módszereket. Ez a megállapítás igaz a kelet-közép-európai rendszerváltó országokra is, melyek inkább az aktuális problémák megoldásának egyik eszközét, mintsem egy koherens kormányzati politika meghatározó elemét látták a menedzsmentirányzatban. 2010 után, az ellentmondásos tapasztalatok fényében világossá vált, hogy a közmenedzsment csak a jóléti állam válságát követő időszakban, térben és időben is korlátozottan jelent megoldást a közszektor egyes problémáira. Mára már új narratívák (good governace, joint-up government, whole of government) uralják a közbeszédet, melyek – jól-rosszul – tükrözik a változások irányát. Mindez nem jelenti azt, hogy a közmenedzsment teljesen megszűnt, bevált intézményei kiegészítik a jelenlegi megoldásokat.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási normakontroll

Szerző(k): ÁRVA Zsuzsanna Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatási normakontroll a közigazgatás mint szerveztrendszer normatív jellegű döntéseinek bírói jellegű felülvizsgálatát jelenti. A normakontroll eljárás fő funkciója a jogvédelem, amely egyszerre lehet objektív és szubjektív. A normakontroll biztosítja az alanyi jogok és a közigazgatási jog mint tárgyi jog védelmét is, az utóbbi által hozzájárulva a jogállamiság elvének kiteljesítéséhez. A közigazgatási normakontroll eljárások közül kiemelkedik – gyakorisága és jelentősége miatt – az autonómiával rendelkező közigazgatási szervek által hozott döntések felülvizsgálata, különös tekintettel a helyi önkormányzatok normatív döntéseire. Ez utóbbiak esetén az állam a normakontroll eljárásokkal nemcsak a jogalanyok védelmét biztosíthatja a helyi önkormányzat jogszabályba ütköző döntéseivel szemben, hanem a helyi önkormányzatokat is védi a felügyeleti jogkört ellátó szerv intézkedései kapcsán.

Tovább a szócikkre

Közigazgatási per

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Közigazgatási szerv

Rovat: Közigazgatási jog

Tovább a szócikkre

Közigazgatási szerződés

Szerző(k): NAGY Marianna Rovat: Közigazgatási jog

A közigazgatási szerződés a közigazgatási jog egyre inkább alkalmazott, a közigazgatási szervek mellérendeltségi jogviszonyban működő közfeladatellátást szolgáló eszköze. A közigazgatási szerződés számos elemet kölcsönöz a polgári jogi szerződésfogalomból, de a közigazgatási jog önálló jogintézménye, melyet elsősorban a közszolgáltatás-szervezésben használ. A közigazgatási szerződés elméleti-dogmatikai fogalma eltér a tételes jogi fogalomtól. A joggyakorlatban az egyes szerződéstípusok besorolása számtalan jogalkalmazási problémát rejt. Az Európai Unió saját közszerződései joggal rendelkezik, amelyek erőteljesen hatnak a nemzeti szabályozásokra.

Tovább a szócikkre

Közjegyzői nemperes eljárások

Szerző(k): MÁTÉ Viktor Rovat: Polgári eljárásjog

A magyar közjegyző olyan hatóság, amely állami felhatalmazás alapján az igazságszolgáltatás rendszerén belül közhiteles jogszolgáltató tevékenységet végez. Az Alkotmánybíróság a 944/B/1994. AB határozatban leszögezte, hogy a „közjegyző a jogszabály által meghatározott hatáskörében az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez”. Az elv gyökerei már a kora középkorban megmutatkoztak, és a későbbi évszázadok alatt Európában fokozatosan, majd az 1800-as évekre Magyarországon is kikristályosodtak. A közjegyző a hatáskörébe utalt, jogi jelentőséggel bíró eljárásokat (amelyek minden esetben állami közfeladatot megtestesítő nemperes eljárások az azok jellegéből adódó valamennyi eljárási sajátossággal együtt) a felhatalmazója által biztosított intézményi függetlenségben, pártatlanul, kevés törvényi kivételtől eltekintve felkérés alapján és közreműködési kötelezettséggel folytatja le – jogszabályi keretek között meghatározott – díj ellenében, ugyanis a közjegyző nem utasítható, és csak a törvényeknek van alávetve, székhelyéről nem mozdítható el hozzájárulása nélkül, csupán a jogszabályban meghatározott fegyelmi eljárás eredményeképpen. A közjegyzői nemperes eljárások célja a bírósági peres és nemperes eljárások számának csökkentése, azok lefolytatásának megkönnyítése, időtartamuk lerövidítése és ezáltal a társadalmi jogbiztonság erősítése, hiszen a közjegyzőség valamennyi eljárása a megelőző jogszolgáltatás keretébe sorolható.

Tovább a szócikkre

Közjegyzőség

Szerző(k): ROKOLYA Gábor Rovat: Jogtörténet

A Magyar Királyságban az államalapító Szent István király korától kimutatható kezdetek után a XIII. században terjedt el a jogi írásbeliség. Egyre gyakoribbá vált az oklevelek kiállítása, így a közhitelesség (fides publica) iránti igényt több szerv is igyekezett kielégíteni. III. Béla király ugyan megerősítette a királyi kancellária szervezetét, azonban a középkori társadalom igényeit a hiteleshelyek, az ország egész területét lefedő szerzetesi közösségek, a káptalanok és konventek elégítették ki. A hiteleshelyeknek a közhitelesség területén betöltött vezető szerepe mellett működtek a király, az egyházi és a világi személyek kancelláriái, az apostoli (pápai) és a császári kinevezésű közjegyzők, valamint a vármegyei és a városi jegyzők. Tevékenységüket a mohácsi csatáig tudták zavartalanul folytatni, míg utána – az ország három részre szakadása következtében – hanyatlás következett be a működésükben. 1858-ban történt az első kísérlet a polgári közhitelesség szervezetének kiépítésére. A császári és királyi közjegyzőség tevékenysége azonban politikai okokból rövid idő után megszűnt. A kiegyezést követő igazságügyi reform keretében – a francia, a bajor és az osztrák minták tanulmányozása után – készült el és lépett hatályba 1875-ben a királyi közjegyzőkről szóló törvény, amely hetvenöt éven keresztül szabályozta a polgári közjegyzőség működését. Az 1949-ben hatalomra jutott kommunista rendszer államosította és a bírósági szervezetbe integrálta a közjegyzőséget annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás ezen ágát is közvetlen politikai felügyelete alatt tartsa. A rendszerváltás idején, a jogállam visszaállítása érdekében kibontakozott jogi kodifikáció adott lehetőséget a közjegyzői reform véghezvitelére, a ma is működő latin típusú közjegyzőség kiépítésére.

Tovább a szócikkre

Közös jogkezelés

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Közös károkozás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Közösségi (európai) védjegy

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Közösségi formatervezési minta

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Központi bankok

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Közreműködők

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Közrend

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Közszolgálati jog

Szerző(k): LINDER Viktória Rovat: Közigazgatási jog

A közszolgálati jog a közszolgálat működtetésére, a közszolgálati jogviszony tárgyára, tartalmára, alanyaira, a közszolgálati dolgozók jogállására és foglalkoztatási viszonyaikra vonatkozó joganyag. A közszolgálati jog önálló jogágisága tekintetében nem léteznek egységes nézetek; elfogadottabb a más jogágak körébe történő besorolása. Ebben a tekintetben mind a közigazgatási jog, mind a munkajog keretében létjogosultsággal rendelkezik. Hasonló dilemmával találkozunk a közszolgálati jog kiterjedését illetően, ami a közszolgálat-fogalom értelmezéseinek függvénye. A tág értelemben vett közszolgálatba beletartoznak mindazok, akik a köz számára az állam nevében látnak el közfeladatokat, míg a szűk értelemben vett közszolgálat a közigazgatás személyi állományát fedi le, amelynek tagjai a nemzetközi terminológiát tekintve köztisztviselők (a hazai szabályozásban 2019-től köztisztviselők és kormánytisztviselők). A közszolgálati jog kiváltképp e civil – elsősorban a közjog hatálya alá tartozó – szolgálati jogviszonyok elemeinek szabályozása révén ragadható meg. Leginkább releváns kérdései így e tisztviselők jogállásához, jogviszonyuk létrejöttéhez és megszűnéséhez, foglalkoztatásuk sajátosságaihoz, előmenetelükhöz, illetményezésükhöz, jogaikhoz és kötelezettségeikhez, valamint felelősségi rendszerükhöz kapcsolódik.

Tovább a szócikkre

Közszolgáltatások

Szerző(k): BORDÁS Péter Rovat: Közigazgatási jog

„A közigazgatás feladatai az elmúlt száz évben mind mennyiségi, mind minőségi értelemben nagyon megváltoztak. Amíg az állam feladatainak sokáig csak a belső rend fenntartását, az igazságszolgáltatást és a külső ellenség elhárítását tartották, addig az utolsó száz évben ezekhez a negatív feladatokhoz pozitív, kulturális, gazdasági és szociális feladatok járultak, amelyek máris többszörösen túlszárnyalják az előbbi feladatok méretét” – írja Magyary Zoltán az 1931-ben megjelent, A magyar közigazgatás gazdaságosságának és eredményességének biztosítása című művében. Napjainkban ez még inkább aktuális, és a közösségi feladatok köre még differenciáltabbá vált. Az államok által a közösségi szükségletek kielégítése céljából előállított javakat (például oktatás, egészségügy, közvilágítás, közutak) a társadalom széles köre élvezi. A javak társadalmi szintű előállítása, szervezése sokféle formában történhet, ahogy azon javak köre sem állandó, amelyek közösségi szervezést igényelnek. Ezért a közszolgáltatásnak nem létezik mindenki által elfogadott, globálisan alkalmazható fogalma. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a közszolgáltatás olyan, országonként eltérő feladat és tevékenység, amelyet az adott állam (jogalkotó) adott időpontban a közös szükségletek kielégítése érdekében speciális szabályozás alá von, függetlenül attól, hogy azt a szolgáltatást az állam vagy magánszervezet (egyház, nonprofit szervezet) állítja elő. A tartalmát folyamatos változás jellemzi, amely nagyban függ az állami (kormányzati) szerepvállalás mindenkori mélységétől, céljaitól. Így például a 2008-as pénzügyi-gazdasági válság után globálisan változott meg az állam szerepe a közszolgáltatások szabályozásában, szervezésében. A közszolgáltatásokat számos sajátosság különíti el a piaci szolgáltatásoktól, különböző aspektusból közelítik meg a tudományterületek, eltérő tartalommal töltik meg az állami jogszabályok, ugyanakkor pontosan e változó jellemzők adják a fogalom többértelműségét is.

Tovább a szócikkre

Közvetett közigazgatás

Rovat: Közigazgatási jog

Tovább a szócikkre

Közvetítő szolgáltatók felelőssége

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Kriminológia

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Kritikai jogelméletek

Szerző(k): KISS Valéria Rovat: Jogbölcselet

A jogbölcselet egyik legtermékenyebb és leghasznosabb, ugyanakkor gyakran a legnagyobb indulatokat kiváltó területe a tágan értelmezett kritikai nézőpont alkalmazása a jogi jelenségek elemzésében és a különböző kisebbségi csoportok és a jog kapcsolatának vizsgálata. Az utóbbi elméleti megközelítésekben közös az, hogy a jogrendszer működését valamely kisebbségi csoport nézőpontjából, egy sajátos szemüvegen keresztül vizsgálják. Ez a szócikk bemutatja a szűk értelemben vett kritikai jogelméleti mozgalmat (Critical Legal Studies, CLS), a tágabb értelemben vett kritikai jogelméletet, valamint közös vonásaik elemzésén keresztül mutat be néhány fontosabb jogkritikai irányzatot: a feminista jogelméletet, a kritikai rasszelméletet és a fogyatékosságtudomány jogelméletét.

Tovább a szócikkre

Külföldiek és hontalanok

Szerző(k): TÓTH Judit Rovat: Alkotmányjog

Mindenki, aki nem rendelkezik a területi állam állampolgárságával, külföldi. A külföldiek jelentős része egy másik ország állampolgárságával rendelkezik, és hosszabb-rövidebb ideig a területi államban tartózkodik, esetleg ott él, dolgozik, vállalkozást kezd vagy tanul, míg a kisebbik része olyan külföldi, aki egyetlen országnak sem (igazán) rendelkezik az állampolgárságával, azaz (jogilag vagy ténylegesen) hontalan. A külföldiek jogi helyzete mindig kedvezőtlenebb a helyi állampolgárokéhoz képest, bár a világ néhány térségében (például az Európai Unióban vagy a skandináv országokban) egyre több élethelyzetben azonos vagy nagyon hasonló a külföldiek bizonyos csoportjának (például az európai uniós polgároknak, a szomszéd országok állampolgárainak, a letelepedetteknek) a jogi helyzete a helyi állampolgárokéhoz. A XIX. századtól lehetünk tanúi annak, hogy a belépés, a tartózkodás, a munkavállalás, a tanulás terén markáns különbségek alakultak ki a külföldiek és a belföldiek között, követve az állampolgárság szabályozását és a nemzetállami közigazgatás migrációs kontrolljának (idegenrendészet, határőrizet, útlevélügy, be-és kivándorlás) fejlődését. Az emberi jogok univerzálissá válásával a XX. század közepétől kialakult a külföldiek sajátos csoportjai (a menekültek, a hontalanok) jogvédelmi rendszere, amely a területi állam nemzeti szabályozásától függetlenül, közös minimumsztenderdeket tartalmaz a védett csoporthoz tartozókra. A nemzetközi migráció tömegessé válásával a jogtudomány a külföldiek azonos élethelyzetű, sérülékeny csoportjaira összpontosít (például a migráns munkavállalókra, a kiutasított külföldiekre), és csak másodlagosan jelenik meg a külföldiekre általánosan érvényesítendő közös elvek, konvergáló szabályok elfogadtatása.

Tovább a szócikkre

Különleges jogrend

Szerző(k): TILL Szabolcs Rovat: Alkotmányjog

A különleges jogrend az alkotmányos szabályozás különös része, a békétől, általánosabban az állami működés általános szabályaitól eltérő időszakok bővített eszköztárú kezelésének joga. A fogalom célrendszere szerint egyrészt a végszükség kategóriájának államszervezeti szintű vetülete, másrészt egyfajta elrettentő eszköztár az alkotmányon alapuló rendszer stabilitásának biztosítása érdekében. Az eszközrendszer tartalmi oldaláról vizsgálva: az alkotmányozó maga határozza meg az államszervezetre vonatkozó azon eltérő szabályokat, amelyek arányos eltérési lehetőséget biztosítanak a hatalommegosztáson alapuló államszervezeti szabályokhoz képest annak érdekében, hogy a különleges jogrendet kiváltó okra reagálást követően az állam működése mielőbb visszaállítható legyen az általános szabályok szerinti rendszerre. Az államszervezeti eltérés mélységének függvényében a különleges jogrendi időszakok kezelhetőségének érdeke kiváltja az egyes alapjogok békétől eltérő mértékű korlátozását vagy azok gyakorlásának felfüggeszthetőségét és a békében nem érvényesülő alkotmányos kötelezettségek bevezetését. A különleges jogrend alkotmányosságának értékelési szempontja lényegesen eltér a béke időszakában érvényesülő mértéktől: elsődlegesnek tekinthető a nem korlátozható garanciák és nem változtatható feltételek betartása mellett a kiváltó ok kezelése, majd a késedelem nélküli visszatérés az alkotmányos hatalomgyakorlás normális gyakorlási rendjéhez. Összességében a különleges jogrend az állami hatékonyság fenntarthatósága érdekében megvalósított, átmeneti időre szólóan eltérített szükségességi és arányossági normarendszer, a jogállamra vetített végszükség jellegű intézmény.

Tovább a szócikkre

Lakásbérlet

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Látens bűnözés

Szerző(k): KORINEK László Rovat: Kriminológia

A rejtett vagy látens bűnözés vizsgálata a kriminológia tudományához tartozik, azon belül kiemelten foglalkozik a kérdéssel az áldozatok szempontjait a középpontba állító viktimológia. A probléma társadalmi és emberi jelentőségére tekintettel a szociológiai és pszichológiai kutatások érdeklődési körébe is bekerült.

Tovább a szócikkre

Legalitás, officialitás, opportunitás

Szerző(k): HOLÉ Katalin Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

A legalitás elve az állami büntetőigény érvényesítésének a kötelezettsége, amely a büntetőtörvények alkalmazását írja elő. Az officialitás a hivatalból való eljárást jelenti, amelynek lényege, hogy az állam az erre hivatott szervein keresztül a sértett és mások akaratától függetlenül érvényesíti a büntetőigényét. Az opportunitás a legalitás elve alóli kivétel, az ügyész diszkrecionális jogköre, amely felhatalmazza a közvádlót arra, hogy a büntetőigény érvényesítésétől célszerűségi megfontolásból eltekintsen. E szócikk a legalitás, officialitás, opportunitás fogalmát, történetét és érvényesülését mutatja be.

Tovább a szócikkre

Lehetetlen szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Lehetetlenülés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Letét

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Lex mercatoria

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Logika és jog

Szerző(k): MARKOVICH Réka Rovat: Jogbölcselet

A formális logika a helyes következtetés, bizonyítás, érvelés formális tudománya, az igazság megismerésének és a tudományos megismerésnek a módszertana. A jogra vagy jogban való alkalmazhatósága és alkalmazandósága gyakran vita tárgya, számos jogelméleti (és logikafilozófiai) kérdést vet fel. Az alkalmazhatóság, sőt alkalmazandóság mellett érvelők szerint a formális logika a jogban egyrészről alkalmas a jogi érvelés, következtetés tanulmányozására és kritikai elemzésére, másrészről pedig – ezzel összefüggésben – a jogban használt fogalmak pontos jelentésének, a jogszabályok pontos tartalmának a feltárására, az esetleges ellentmondások kiszűrésére. Ezek a vizsgálatok egyben előfeltételeit is jelentik annak, hogy a mesterséges intelligencia számos eszköze alkalmazható legyen a jogra; így nemcsak jogi informatikai alkalmazások fejlesztése szempontjából kritikusak, hanem szükségesek a (majdan létrejövő autonóm) mesterséges ágensek jogi fogalmakkal és normákkal való érvelési-következtetési képességének megalapozásához is.

Tovább a szócikkre

Magánjog

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Mediáció

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Megbízás

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Megbízás nélküli ügyvitel

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Meghagyás

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Meghatalmazás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Megtámadhatóság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Méltányosság

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Menedék

Rovat: Versenyjog

Tovább a szócikkre

Menekültek

Rovat: Nemzetközi jog

Tovább a szócikkre

Mentesítés

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Minősítés

Szerző(k): CSÁSZÁR Mátyás Rovat: Nemzetközi magánjog

A minősítés – mint anyagi jogi jogintézmény – a nemzetközi magánjogban is jelen van, egy sajátos nemzetközi magánjogi kérdés kapcsolódik hozzá: melyik állam joga szerint minősítsünk. A nemzetközi magánjog általános részének egyik legbonyolultabb jogintézménye. Jogértelmezési kérdés, mely több megközelítésből határozható meg. A jogviszony szempontjából a minősítés az adott jogeset lefordítása a jog nyelvére. Azon jogintézmény meghatározása, mely a konkrét jogesetben megjelenik. Ez valójában a jogviszonyban megjelenő jogintézmény rendszertani besorolását, először az anyagi jog, majd a kollíziós jog rendszerében történő elhelyezését jelenti, nevezetesen azon joghatósági, illetve kollíziós kapcsoló szabály kiválasztását, mely a megtalált anyagi jogi jogintézményt tartalmazza. A norma oldaláról megközelítve a minősítés a joghatósági, illetve a kollíziós kapcsoló szabályban megjelenő jogintézmény értelmezési tartalmának, jelentési határainak megállapítását jelenti, annak meghatározását, hogy mely gyakorlati esetek, tényállások sorolhatók az adott jogintézmény fogalmi körébe. A minősítés esetében a fő kérdés az, hogy a konkrét jogviszonynak a jog nyelvére történő lefordítását, illetve a kapcsoló szabályban szereplő jogintézmény értelmezését mely jog alapján végezzük el, mivel a nemzetközi magánjogi jogviszonyok lényeges nemzetközi elemet tartalmaznak, ezáltal több jogrendszerhez kapcsolódnak, az adott jogviszonyra több állam joga is alkalmazható. A minősítés szükségességét az adja, hogy a különböző jogrendszerek a jogintézményeket eltérő tartalommal ismerik, vagy egy adott jogintézmény az egyik jogrendszerben ismert, míg a másikban ismeretlen. A minősítés tehát a kollíziós szabályok kollíziójának egyik esete, amikor az eljáró fórum kollíziós kapcsoló szabályai és azon külföldi jogok kapcsoló szabályai ütköznek, amelyekkel az adott jogviszony elemeit tekintve kapcsolatban van. A jogi szabályozásban, a joggyakorlatban és a tudományban a legelterjedtebb megoldás az, hogy a jogalkalmazó a saját jogrendszerének kategóriái, fogalomrendszere szerint minősíti a jogesetet. Kisegítő eszközként elfogadott a vélelmezett anyagi jog szerinti minősítés is.

Tovább a szócikkre

Mozgásszabadság

Szerző(k): PAP András László Rovat: Alkotmányjog

A szabadságjog által biztosított „mozgás” vonatkozhat az ország területén való mozgásra, az ország határán való ki- és belépésre, a lakó- vagy a tartózkodási hely szabad megválasztására, a letelepedési szabadságra, valamint az ország megválasztásának jogára, azaz az ország területének elhagyásához és a visszatéréshez való jogra. Lehet önkéntes vagy kényszeren alapuló, rövid tartamú, ideiglenes tartózkodás, végleges letelepedés vagy éppen hazatelepedés. A mozgás alanya lehet honos, többes állampolgár, külföldi vagy valamilyen jogi norma által kedvezményezett személy.

Tovább a szócikkre

Mulasztás

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Mulasztás

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Munkajog

Rovat: Munkajog

Tovább a szócikkre

Munkajogi viták

Szerző(k): RÁCZ Zoltán Rovat: Munkajog

A munkaviszony teljesítése, a munkavégzés során, illetve a munka világában időről időre kialakulnak munkajogi konfliktusok. Ezekből a konfliktusokból aztán munkajogi jogviták keletkezhetnek. Az emberiség az évezredek során kialakította azokat a vitarendezési eljárásokat, amelyek segítették a viták megoldását. A munkajogi viták hagyományos felosztása alapján két fogalompár az irányadó: az egyéni-kollektív és a jogvita-érdekvita. Az egyéni munkajogi jogviták megoldásánál az általánosan elfogadott fórum a bíróság (munkaügyi bíróság vagy általános hatáskörű bíróság). Emellett jelentek meg a munkajog területén is az alternatív vitarendezési (AVR) lehetőségek, melyeknek számos formája létezik szerte a világban (egyeztetés, békéltetés, tényfeltárás, közvetítés, döntőbíráskodás stb.). Az elméleti megközelítésből fakadó jogvita-érdekvita felosztás a gyakorlatban sok esetben nem tartható, egy-egy vitában keverednek egymással a jogvita és az érdekvita elemei. Ezekben a helyzetekben még nehezebb a célravezető konfliktuskezelési eljárás megválasztása.

Tovább a szócikkre

Munkaszerződés

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Munkaügyi bíráskodás

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Naturalis obligatio

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Ne bis in idem

Szerző(k): KARSAI Krisztina Rovat: Büntetőjog

A kétszeres értékelés tilalma ugyanazon tények többszöri – joghatással járó – figyelembevételének tilalmát jelenti a társadalom büntetőjogi alrendszerében, illetve bizonyos esetekben az egész jogrendszerben vagy akár az adott tényekre vonatkozó transznacionális kontextusban is. Az ugyanazon tények többszöri figyelembevételének tilalma az anyagi jogban reáltényekre vonatkozhat, míg az eljárásjogban és a végrehajtási jogban a jogi tényekkel van összefüggésben (azaz azon reáltényekkel, amelyek valamely eljárási aktushoz kötődnek). A ne bis in idem elv érvényesülésének lehetséges kontextusait be lehet azonosítani a teljesség igényével, így megkülönböztethetünk belső jogrendszeri, transznacionális és horizontális kontextusokat. Ezeken belül pedig a jogági osztályozás szerint szükséges tovább bontani a megkülönböztethető tartalmú érvényesülési kereteket, így külön-külön az anyagi jogi, az eljárásjogi és a büntetés-végrehajtási kontextusokat.

Tovább a szócikkre

Nem védett magatartások

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Nemzet és nép

Rovat: Alkotmányjog

Tovább a szócikkre

Nemzeti adatvagyon és adatalapú gazdaság

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Nemzeti jelképek

Szerző(k): HALÁSZ Iván, SCHWEITZER Gábor Rovat: Alkotmányjog

A széles körű konszenzus által övezett nemzeti és állami jelképek, mindenekelőtt a himnusz, a zászló (nemzeti színek), valamint a címer, leginkább az állami szuverenitás és a nemzeti identitás kifejezésére és megjelenítésére alkalmasak. A nemzeti és állami jelképek külső és belső funkcióval egyaránt rendelkeznek. A szimbólumok külső funkciója az adott politikai közösség szuverenitásának és önazonosságának reprezentálása, belső funkciója pedig az adott államhoz kötődő személyek integrálása, összetartozásuk megjelenítése. Az állami és nemzeti szimbolika megalkotása és a jelképek használatának szabályozása jellemzően az alkotmányjog területéhez tartozik. A klasszikus és hivatalos jelképek mellett az állami és nemzeti léthez ugyanakkor további, a jogalkotó által is elismert szimbolikus elemek is kapcsolódhatnak.

Tovább a szócikkre

Nemzeti szabadalom

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Nemzetközi bíróságok döntései

Szerző(k): CSAPÓ Zsuzsanna Rovat: Nemzetközi jog

Míg a XX. század első felében mindössze egyetlen állandó nemzetközi bíróság funkcionált, napjainkra e bíróságok száma megsokszorozódott. Rengeteg döntés születik ma már e testületek előtt, különösen ami az emberi jogi bíróságokat illeti, de legyen szó akár államközi vitákat elbíráló fórumokról vagy nemzetközi büntetőbíróságokról. Az állandó bíróságok mellett a már jóval régebbi időktől létező választottbíróságoknak ugyancsak jelentős a szerepük ma is a nemzetközi viták békés rendezésében. E bíróságok ítélkezési gyakorlata (adott fórumoknál véleményező gyakorlata is) kétségtelenül hozzájárul a nemzetközi jog fejlesztéséhez. Jogalkalmazó funkciójuk mellett azonban jogalkotásról a nemzetközi bíróságok esetében nem beszélhetünk. Vagyis a nemzetközi jog forrásai közé – mint a nemzetközi szerződések, nemzetközi szokásjog, általános jogelvek, egyoldalú aktusok, nemzetközi szervezetek bizonyos határozatai – nem sorolhatjuk be a bírói döntéseket. A nemzetközi bíróságok ítéletei (legyenek akár állandó, akár választottbíróságok) természetesen kötelezik a peres feleket, de csakis őket. Nincs a nemzetközi jogban precedensrendszer. A bíróságokat nem kötik sem saját korábbi döntéseik, sem más bíróságok határozatai. Mindez azonban nem jelenti, hogy e fórumok ne utalnának sűrűn ítéleteikben, tanácsadó véleményeikben megelőző megállapításaikra vagy más bíróságok állásfoglalásaira. Ezt kifejezetten gyakorta teszik, vagyis az aktuális ügyben hozott döntésük megindokolása során számtalanszor visszaköszönnek az érvelésekben a megelőző határozatok, a lehetőség azonban adott az eltérésre. Mindazonáltal a joggyakorlat koherenciájának követelménye természetesen a következetes esetjog felvázolására ösztönzi a bíróságokat. A nemzetközi bíróságok tehát a visszautalások, kereszthivatkozások során a korábbi határozatokra sosem mint kötelező precedensekre támaszkodnak, hanem csak mint az eldöntendő ügyben irányadó jogi normák megállapításának segédeszközeire.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi büntetőbíráskodás

Szerző(k): KOVÁCS Péter Rovat: Nemzetközi jog

Kevés számú közép- és újkori előzmény, majd a második világháború utáni nürnbergi és tokiói nemzetközi törvényszékek, az 1990-es évek exjugoszláv és ruandai vérengzéseinek felelőseit megbüntető nemzetközi bíróságok tapasztalatai nyomán jutottak el oda az államok, hogy 1998-ban elfogadják a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) joghatóságát a népirtás, háborús bűncselekmények, emberiesség elleni bűncselekmények és az agresszió elkövetőire. Az ICC akkor jár el, ha az állam nem tud vagy nem akar élni saját büntető joghatóságával. A mai államok kétharmada részese az ICC Római Statútumának, de vannak ún. vegyes (azaz nemzetközi összetétellel kiegészített állami) büntetőbíróságok is. E különböző nemzetközi törvényszékek működése az őket létrehozó államok szándéka szerint a legsúlyosabb ilyen bűncselekmények elkövetőit megbünteti, és sokakat pedig remélhetőleg elrettent az elkövetéstől.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi fizetési ügyletek

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Nemzetközi jog

Szerző(k): SULYOK Gábor Rovat: Nemzetközi jog

A nemzetközi jogot az államok és más alanyok alkotják a nemzetközi kapcsolatok szabályozására. Hazánkban is használt alternatív elnevezése: nemzetközi közjog. Lényegi tulajdonságait tekintve a nemzetközi jog szinte minden szempontból – így például a jogalkotás, a jogalkalmazás és a szankciórendszer terén – számottevő mértékben különbözik az államok belső jogától, ami a történelem folyamán olykor a létezésének vagy jogi jellegének a megkérdőjelezéséhez is vezetett. Noha a nemzetközi jog kétségkívül jog és jogként funkcionál, kötelező erejének forrása, szabályainak rendszerezése és történetének korszakolása kapcsán mind a mai napig nem alakult ki tudományos konszenzus. Sokrétű fejlődésének köszönhetően a nemzetközi jog szabályozási köre folyamatosan bővül, és a sajátosságaiból adódó korlátai ellenére kiemelkedően fontos szerepet tölt be a nemzetközi közösség életében.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi Kereskedelmi Feltételek

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Nemzetközi Kereskedelmi Kamara

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Nemzetközi magánjog

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Nemzetközi magánjogi tényállás

Szerző(k): SZABADOS Tamás Rovat: Nemzetközi magánjog

A nemzetközi magánjogi tényállás definíciója a nemzetközi magánjog tárgyának és a különböző nemzetközi magánjogi jogforrások hatályának meghatározása szempontjából lényeges. A nemzetközi magánjog számára azok a polgári joghoz, családi joghoz, munkajoghoz – vagyis a magánjoghoz – kapcsolódó tényállások jelentősek, amelyek több állam jogrendszerével mutatnak kapcsolatot, és emiatt felvetődik a kérdés, hogy az ügyben melyik állam jogát kell alkalmazni.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi szervezetek határozatai

Szerző(k): HÁRS András Rovat: Nemzetközi jog

Habár a nemzetközi szervezetek határozatai nem tartoznak a nemzetközi jog klasszikus forrásai közé, mára a nemzetközi jog olyan megkerülhetetlen részeivé váltak, amelyek bizonyos feltételek teljesülése esetén jogi kötőerővel is rendelkezhetnek. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai közvetlen kötelezettséget róhatnak a nemzetközi közösség tagjaira, vagy más módon, ad hoc bíróságok felállítása révén is befolyásolhatják a nemzetközi jogot. Az ENSZ Közgyűlése által hozott határozatok pedig – noha elsősorban politikai jellegű dokumentumok – szokásjogi normák hordozóivá válhatnak és soft law tartalmú rendelkezéseikkel hozzájárulhatnak a nemzetközi jog fejlődéséhez. A Közgyűlés és a Biztonsági Tanács mellett az ENSZ szakosított intézményei saját feladatkörükben hozott határozatai jelentős mértékben képesek a nemzetközi jog alakítására, valamint befolyásuk van az államon belüli későbbi jogfejlődésre is.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi szerződések

Szerző(k): SZALAI Anikó Rovat: Nemzetközi jog

A nemzetközi szerződés a nemzetközi jog egyik legfőbb jogforrása. A szócikk áttekinti a nemzetközi szerződések jogának történetét, a nemzetközi szerződés fogalmát, a megkötésre vonatkozó szabályokat, a fenntartásokat, az érvénytelenség problematikáját, a szerződés hatályát, értelmezését és végrehajtásának elveit, valamint a megszűnését. A nemzetközi szerződések jogát nemcsak az 1969. évi bécsi egyezmény alapján mutatja be, hanem a nemzetközi bíróságok és az államok gyakorlatán keresztül, valamint a jogtudomány fényében is elemzi.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi szerzői és szomszédos jogi egyezmények

Szerző(k): MUNKÁCSI Péter Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

A szerzői és szomszédos jogok terén a nemzetközi együttműködés számos formája ismert, a jelen szócikk hangsúlyos eleme a közel másfél évszázad nemzetközi szerzői jogi tárgyú normaalkotói munkájának és eredményeinek összefoglalása. Bár a nemzetközi szerzői és szomszédos jogi egyezmények vizsgálata során megkerülhetetlen a jogtörténeti megközelítés, a szócikk érzékeltetni kívánja egyúttal, hogy tárgya nem poros, avítt, hanem olyan folyamatosan változó témakör, amely jelenünket, jövőnket is meghatározza, befolyásolja. Változnak a normaszövegek (például felülvizsgálat által), változik a nemzetközi egyezményekben részes államok száma, a szabályozás igénye és szükségessége, de legfőképpen változnak a szerződéskötést motiváló gazdasági, társadalmi és politikai folyamatok. Ennek során hangsúlyos szerepet kap a nemzetközi szerzői jogi szakpolitika, ezen belül az egyetemes együttműködést célzó nemzetközi normaalkotó tevékenység nemzetközi intézményi keretek között zajló folyamata. A szócikk részét képezik továbbá a regionális folyamatok, így az Európai Unió szerzői jogi acquis-t vagy a szabadkereskedelmi megállapodásoknak a szellemi tulajdont, ezen belül esetlegesen a szerzői jogot érintő részeinek nemzetközi jogi kapcsolódása, valamint az Európai Unión belül a tagállamok és az unió hatásköreinek elhatárolása (és azok kölcsönhatása) a mindkét felet kötő nemzetközi megállapodások megkötésével kapcsolatosan.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi szokásjog

Szerző(k): BLUTMAN László Rovat: Nemzetközi jog

A szokásjog helyzetét a nemzetközi jogban kétirányú folyamat határozza meg az utóbbi időkben. Egyfelől a nemzetközi szerződéses jog mennyiségi növekedése lassan kiszorítja a jogvitákból. Másfelől a kodifikáció sok területen előrehaladt, egyre több szokásjogi norma léte válik elfogadottá, így nagyobb biztonsággal lehet alkalmazni őket, ha szükséges. Jelentős kérdéseket még a szokásjog ural (az állam nemzetközi jogi felelőssége). Sok állam nem részese a különböző kodifikációs szerződéseknek sem, ami ugyancsak utat nyit a szokásjog alkalmazásának. A nemzetközi szokásjogot azonban sok bizonytalanság övezi, ami óvatosságra inti a nemzetközi szerveket, ha alkalmazni akarják. Számos kérdésben ellentmondásos a gyakorlat, és a nemzetközi jog elmélete sem kínál minden problémára általánosan elfogadott megoldásokat.

Tovább a szócikkre

Nemzetközi szokások és szokványok

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Neokantianizmus

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Népszavazás és népi kezdeményezés

Szerző(k): KOMÁROMI László Rovat: Alkotmányjog

A népszavazás és a népi kezdeményezés a modern közvetlen demokrácia intézményei. A képviseleti demokratikus döntéshozatalhoz képest még a jelentős népszavazási hagyománnyal rendelkező országokban is csak kivételes eszközök. Ha azonban kellő gyakorisággal alkalmazzák őket, kedvező körülmények között (szabályozás, politikai kultúra) hozzájárulhatnak a közügyekben való állampolgári részvétel növeléséhez, a meghozott döntések erősebb elfogadottságához, a konszenzusorientált politikához, a politikai rendszer stabilitásához és a politikai elit reszponzivitásához. A közvetlen demokratikus intézmények képviseleti döntéshozatallal való összehangolása elsősorban eljárási kérdés. Megfelelően kimunkált megoldás növelheti a népszavazásban és a népi kezdeményezésben rejlő deliberatív potenciált. Népszavazásnak és népi kezdeményezésnek a jogállami követelményekkel való összeegyeztetésére többféle modell létezik, melyek célja, hogy a közvetlen demokratikus döntéshozatal előnyei is megmaradjanak, ugyanakkor az alapvető jogok se sérüljenek. A szavazópolgárok konkrét népszavazási javaslatokkal kapcsolatos tudásszintjének emelésére intézményes megoldásokra van szükség, melyekre különböző helyes gyakorlatok alakultak ki.

Tovább a szócikkre

Névjog

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Non cumul

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Normativitás

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Növendékjog

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Nyelv és jog

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Nyomozás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Nyugati jog

Szerző(k): FEKETE Balázs Rovat: Jogösszehasonlítás

A nyugati jog (droit occidental) koncepcióját René David vezető francia komparatista dolgozta ki az 1950-es évektől. Ennek lényege, hogy noha technikai szinten számos ponton eltér egymástól a kontinentális jog és a common law, e rendszereket mégis összekapcsolja több tényező (a kereszténység morális elképzelései, a liberális demokrácia alapelvei és a kapitalista gazdasági szerkezet), ezért akár nyugati jogként is hivatkozhatunk rájuk. A kritikák hatására az eredeti elképzelést feladja David az 1950-es évek végére, de 1961-ben újra megfogalmazza a nyugati jog elképzelését, immár a jogállam és a joguralom értékét a középpontba állítva. A szócikk a nyugati jog koncepcióját mutatja be David életművének elemzésén keresztül, és amellett érvel, hogy a nyugati jog elképzelése David jogfilozófiai meggyőződésére vezethető vissza. Másrészt a szócikk arra is rá kíván mutatni, hogy a jogállam és a joguralom gondolatának hangsúlyozása napjainkban is releváns, amikor egyre inkább civilizációs tömbökön alapuló jogi tradíciók uralják a világ jogi térképét.

Tovább a szócikkre

Officialitás

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Okozati összefüggés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Ombudsman

Szerző(k): SOMODY Bernadette Rovat: Alkotmányjog

Az ombudsman napjainkban Európa-szerte elterjedt alkotmányos intézmény, amely jelentős szerepet tölt be a fékek és ellensúlyok rendszerében és a nemzeti alapjogvédelmi rendszerekben. Az ombudsman mint intézmény több mint két évszázada született meg, széleskörűen azonban csak a XX. század második felében terjedt el. Napjainkban fő funkciójuk szerint az intézmény két alaptípusát különböztethetjük meg: a klasszikus, közigazgatást ellenőrző hivatalokat és az emberi jogok védelmével is foglalkozó ombudsmanokat. A parlamentek által választott általános hatáskörű biztosok mellett – mint amilyen Magyarországon az alapvető jogok biztosa – működnek a közigazgatás valamely területével vagy egy-egy alapjoggal foglalkozó szakombudsmanok, közülük sok jogállása a végrehajtó hatalomhoz kapcsolódik. Az ombudsmani intézmény jellemzően egyszemélyes szerv, amellyel szemben támasztott alapvető követelmény a függetlenség és a pártatlanság. Az ombudsman könnyen hozzáférhető, gyors és rugalmas panaszkezelési eljárást kínál a polgároknak, akik a közigazgatás és a közszolgáltatók jogszerűtlen és tisztességtelen működését sérelmezik. A biztosokat széles körű vizsgálati jogosítványok illetik meg, de intézkedéseiknek jellemzően nincs kötelező erejük, ehelyett ajánlásaiknak – amelyek vonatkozhatnak a vizsgált egyedi ügyre, de azon túlmutatva lehetnek általános jellegűek is – elsősorban a nyilvánosság erejével szerezhetnek érvényt. Az alapjogok védelmével foglalkozó ombudsmanok az egyéni panaszok kezelése mellett jogtudatosítással, az alapjogok helyzetének átfogó ellenőrzésével, emberi jogi jogalkotással is foglalkoznak.

Tovább a szócikkre

Önálló szabályozó szerv

Szerző(k): FAZEKAS János Rovat: Alkotmányjog

Az önálló szabályozó szerv a központi közigazgatás egy kivételes szervtípusa. Kivételességét az adja, hogy noha a központi közigazgatás része, amely alapvetően a kormány alárendeltségében működik, mégis független a kormánytól és az ágazatért felelős minisztertől. Függetlenségének az általa felügyelt piaci szektorral szemben is fenn kell állnia. Ennek az autonómiának az indoka az önálló szabályozó szerv által végzett speciális szabályozó hatósági tevékenység, amely egyesíti magában a jogalkotás és a hatósági jogalkalmazás jellegzetességeit. Ehhez szükséges az autonómia, amely ellentmondásos jelenség, mivel megbontja az államigazgatás hierarchiáját, valamint az önálló szabályozó szerv demokratikus kontrollját is megnehezíti.

Tovább a szócikkre

Önhatalom

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Örökbefogadás

Szerző(k): KATONÁNÉ PEHR Erika Rovat: Családjog

A nemzetközi egyezmények kinyilvánították a gyermek jogát arra, hogy szülei neveljék, és hogy különleges helyettesítő védelmet biztosítsanak családi, családias elhelyezés, hazai örökbefogadás vagy –ennek sikertelensége esetén – nemzetközi örökbefogadás formájában, ha a gyermek a vér szerinti családjában nem hagyható. Az örökbefogadás elsődleges célja világviszonylatban is az, hogy annak a gyermeknek, akinek nincsenek vér szerinti szülei, vagy a szülők a gyermeket nem tudják, nem akarják megfelelően nevelni, az örökbefogadott gyermek családban történő nevelkedése érdekében rokoni kapcsolatot létesítsen az örökbefogadó, annak rokonai és az örökbefogadott gyermek között. Ez a megközelítés az örökbefogadás családjogi és gyermekvédelemi jellegét is tükrözi. Az örökbefogadást a kiskorú gyermek legfőbb érdekére figyelemmel a hatóság vagy – számos országban – a bíróság engedélyezi, és ezzel a döntéssel létre is jön. Az örökbefogadás állandóságát számos új rendelkezés segíti, így többek között az örökbe fogadni szándékozók alkalmasságának vizsgálata, a vér szerinti szülői hozzájáruló nyilatkozatok korlátozott idejű visszavonása, a gyermek gondozásba történő kihelyezése, továbbá az örökbefogadás közvetítése, meghatározott idejű utánkövetése. Az örökbefogadás jogi következményei játszanak a legnagyobb szerepet abban, hogy az örökbefogadott minél jobban integrálódjon az örökbefogadói családba. A gyermeknek ugyanakkor ismernie és értenie kell saját élettörténetét, ezért vér szerinti származását mind a nyílt, mind a titkos örökbefogadás esetén nyílttá kell tenni számára. Az örökbefogadás megszűnhet kölcsönös vagy egyoldalú kérelmen alapuló bontással, azzal, hogy erre kiskorú gyermek esetében csak kivételes esetben kerülhet sor.

Tovább a szócikkre

Öröklés

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Öröklési jog

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Örökség

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Osztalék

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Pacta sunt servanda

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Parlament

Szerző(k): SMUK Péter Rovat: Alkotmányjog

A parlament valamilyen formában minden állam alkotmányos berendezkedésének része, egyike a legfontosabb állami szerveknek. A képviseleti demokrácia működéséhez elengedhetetlen, hogy a nép megválasztott képviselői egy testületbe gyűljenek össze, amely népképviseleti testület a döntései révén a közhatalom gyakorlásának főszereplője lesz. A parlamentek legfontosabb hatáskörébe tartozik a törvényalkotás, a végrehajtó hatalom ellenőrzése, egyes tisztségviselők megválasztása, továbbá a közügyekről folytatott politikai viták fóruma is egyben. Noha hagyományosan a törvényalkotó hatalmi ágnak tekintjük, az egyes alkotmányos berendezkedésekben eltérhet a parlamentnek a hatalommegosztásban betöltött helye, például a végrehajtó hatalom felelősségre vonása, az államfő megválasztása vagy az alkotmánymódosítás és az alkotmánybíráskodás tekintetében. A parlamentek több évszázados múltra, és ennek megfelelően nagy hagyományokra visszatekintő állami szervek. Ebből is fakadóan szervezetüket, eljárásaikat és működésüket tekintve országonként nagy változatosságot mutatnak.

Tovább a szócikkre

Parlament

Szerző(k): SZABÓ Zsolt Rovat: Jogtörténet

Az államfejlődés szerves részeként minden alkotmányos államban létrejött előbb rendi, majd népképviseleti formában parlament, így a nemzeti sajátosságok ellenére vizsgálható a parlamentek fejlődésének közös útja. A korai rendi gyűlések a királyi tanácsból fejlődtek ki, fő feladatuk az „adó- és újoncmegajánlás”, azaz a költségvetési és hadviseléssel összefüggő döntésekhez való hozzájárulás volt, e két tárgykör gyakran szorosan összefüggött egymással. Az abszolút monarchiák hatalomkoncentrációja a parlament hatáskörének rovására ment végbe. A parlament a XIX. században került a hatalom perifériájáról annak középpontjába, ekkor vált népképviseleti szervvé. Az állam egyre kiterjedtebb szerepvállalásával ebben az időszakban a parlamentek szervezete, eljárása is differenciáltabb és szabályozottabb lett.

Tovább a szócikkre

Parlamenti képviselő

Szerző(k): ERDŐS Csaba Rovat: Alkotmányjog

A parlamenti képviselő a parlament tagja, aki megbízatását választás útján nyerte el, s akinek jogállását két alapelv (mandátumának szabadsága és egyenlősége) határozza meg, továbbá akit státusánál fogva sajátos jogosultságok illetnek meg és kötelezettségek terhelnek. A szabad mandátum elve a képviselők – és személyükön keresztül az egész parlament – függetlenségét fejezi ki, amelyet a nép érdekében végzett képviselői tevékenységen, valamint az utasíthatóság kizárásán keresztül fogalmaz meg a parlamenti jog. A képviselő tehát a népnek mint a politikai közösség egészének a képviseletét látja el, így biztosítva a parlament népképviseleti jellegét és funkcióját. Ez a megközelítés egyaránt kizárja a képviselőnek a választópolgárok és a pártja általi kötöttségét is: a képviselő nem a választókerületét és nem is a pártját képviseli, hanem az egész népet. A képviselői jogosultságok közül a parlament munkájában való részvételt lehetővé tevő jogok emelendők ki, így a képviselői beszédjog – azaz a parlamenti üléseken való felszólalás lehetősége –, az indítványtételhez való jog, a szavazati jog és a parlamenti tisztségek viseléséhez való jog. E jogosultságok forrása a képviselő közjogi státusa, ezek ugyanis a parlament számára teszik lehetővé funkcióinak ellátását. Emiatt – bár látszólag alapjogi kapcsolódásuk is van – nem valódi alapjogok, mert nem természetes személyként, hanem a törvényhozás tagjaként illetik meg a képviselőt. A képviselői függetlenség jellemző biztosítékai a mentelmi jog és az összeférhetetlenség. Az élethivatásszerűen („főállásban”) űzött képviselői tevékenység anyagi alapját a megfelelő javadalmazási rendszer képezi. A képviselői kötelezettségek közül a részvételnek, a tárgyalási szabályok betartásának és a nyilatkozattételnek a kötelezettségei a legfontosabbak. A képviselői megbízatás a megválasztással kezdődik, s vagy a parlament megbízatásának megszűnéséig tart, vagy pedig – azt megelőzően – a képviselő személyéhez kötődő ok szüntetheti meg.

Tovább a szócikkre

Pénz

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Pénzügyi jog

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Per

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Perelőfeltételek és perakadályok

Szerző(k): KÖBLÖS Adél Rovat: Polgári eljárásjog

A perelőfeltételek és a perakadályok a tételes jogban (polgári perrendtartásban) nem használt, csak a jogi szaknyelvben alkalmazott kifejezések. A perelőfeltételek eredeti hazai értelmezésben olyan körülmények (tények, illetve egyes felfogások szerint cselekmények), amelyek fennállása szükséges ahhoz, hogy a per mint a felek és az állam közötti közjogi természetű jogviszony (érvényesen) létrejöhessen, azaz a peralapításra sor kerülhessen, s a per tárgya érdemben tárgyalható legyen. Van olyan nézet is – s ezzel az utóbbi időkben többször találkozhatunk –, amely szerint a perelőfeltételek olyan tények, amelyek fennállása esetén a bíróság az ügy érdemében dönthet. Sok szerző e két fordulatot (érdemben való tárgyalás és döntés) összekapcsolja. Ehhez képest a perakadály egyrészt a perelőfeltételek hiányát jelenti, másrészt magában foglalja azokat a tényeket is, amelyek fennállása (s nem hiánya) esetén a peres jogviszony nem jöhet létre, illetve érdemi döntés nem hozható. A perakadályokat ilyen összefoglaló értelemben pergátló körülményként is emlegetik. Más megközelítésben perakadály csak a negatív módon megfogalmazott előfeltételeket takarja. A perelőfeltételként/perakadályként azonosítható tények köre nem állandó és nem egységes: mind térben (különböző államok jogában), mind időben változó, és erősen függ a perjog olyan központi fogalmainak tartalmától, mint a polgári per, a kereset vagy a keresetjog. A perelőfeltételek és a perakadályok témakörét hazánkban mindig is vita, de legalábbis az álláspontok egységességének hiánya jellemezte, mely a mai napig nem jutott nyugvópontra.

Tovább a szócikkre

Perhatékonyság

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Perköltség

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Perorvoslatok

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Petíciós jog

Szerző(k): BÓDI Stefánia Rovat: Alkotmányjog

A petíciós jog vagy panaszjog állami szervekhez íródott beadványt jelent, melyben az emberek kérést vagy panaszt fogalmaznak meg a közhatalom felé. A petíciós jog a politikai jogok közé tartozó, első generációs szabadságjog. A petíció lehet egyéni vagy csoportos. A tömegek által aláírt csoportos petíció az, amelyik nyomásgyakorló erejét tekintve nagyobb sikerre számíthat. A petíciós jogot szokás összekapcsolni a gyülekezési joggal, mert a petíciók gyakran tüntetéseken íródnak, de összefüggésbe hozható az egyesülési joggal is, hiszen a petíció első lépése lehet akár egy egyesület alapításának is. Tekinthetjük a kifejezési szabadság egyik formájának is. A demokratikus államok mind ismerik a petíciós jogot, amely a közvetlen demokrácia eszközének is nevezhető. Mind Magyarországon, mind a világ más országaiban a történelem folyamán megtalálható volt e jog, és tovább él a jelenkori alkotmányokban is.

Tovább a szócikkre

Polgári eljárásjog

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Polgári jogi társaság

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Politikai pártok

Szerző(k): SMUK Péter Rovat: Alkotmányjog

A politikai pártok a demokratikus eljárások nélkülözhetetlen résztvevői. A modern pártok a XIX. századtól működtek, de csak a XX. század második felében nyertek alkotmányos elismerést. A nép és az állam közötti közvetítőkként meghatározó szereplői a közügyek megvitatásának, a társadalmi érdekartikulációnak, a politikai döntéshozatalnak, szocializációnak, rekrutációnak és mobilizációnak. Ugyan szinte minden országban léteznek párt-szerveződések, ám azok szervezete és működése, és a rájuk vonatkozó jogi szabályozás is sokszínű. Jelen szócikkben áttekintjük a politikai pártok jellemzőit, a rájuk vonatkozó alkotmányos szabályok, valamint a létrehozásuk, működésük és finanszírozásuk szabályainak főbb megoldásait és problematikáját. Az egyesülési jog alapján létrejövő pártszervezetek újabban egyre részletesebb jogi szabályozás alá esnek, állami finanszírozásuk kiterjedt, így belső működésük autonómiája szűkülőben van. A modern demokratikus rendszereknek azzal a kihívással is meg kell bírkózniuk, hogy a szabad pártalapítás és a politikai pluralizmus elvei mentén a demokratikus berendezkedést veszélyeztető pártok is létrejöhetnek, az ezekkel szembeni fellépésnek alkotmányos garanciák mentén, de hatékony védelmet kell nyújtania.

Tovább a szócikkre

Pönológia

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Precedens

Szerző(k): ZŐDI Zsolt Rovat: Jogbölcselet

A precedens a jogban olyan kiemelkedő fontosságú, példaadó korábbi döntést jelent, amely egy jelenbéli döntés alapjául, mércéjéül szolgál. A precedensek az ún. precedensjogi vagy esetjogi rendszerekben, mint amilyen az angol common law rendszer, a jog elsődleges forrásai. Ezekben a rendszerekben bizonyos felsőbíróságok döntéseinek követése kötelező, ezt fejezi ki a stare decisis (álljon a döntés) elve, amely az angol jogrendszerben a XIX. század közepén alakult ki. A precedenseknek nem minden eleme köti a bíróságokat, csak azok lényege, elvi magja, a döntés alapjául szolgáló legfontosabb érvek, amelyeket összefoglalóan ratio decidendinek (a döntés indokai) neveznek. A klasszikus precedensrendszereken kívül csaknem minden más modern jogrendszer is támaszkodik korábbi döntésekre, használja azokat a későbbi döntésekben érvként. Ennek alapján kétféle – a klasszikustól eltérő – rendszert különböztethetünk meg. Az ún. kartális (charta – rövid, ünnepélyes dokumentum) precedensbíróságok – mint például az Emberi Jogok Európai Bírósága, az USA Legfelsőbb Bírósága, vagy az alkotmánybíróságok – feladata rövid, ugyanakkor általános megfogalmazású, nagy fontosságú dokumentumok, mint egy alkotmány vagy nemzetközi egyezmény rendelkezéseinek értelmezése és betartatása oly módon, hogy az eléjük kerülő ügyeket ezen dokumentum szövege alapján döntik el. Az ügyek eldöntése során ezek a bíróságok erősen támaszkodnak saját korábbi gyakorlatukra, ügyeikre. A másik, a klasszikustól eltérő precedensrendszer-típus az ún. döntvényi rendszer, ahol pedig a bíróságok úgy hivatkoznak a saját, vagy más bíróságok által eldöntött ügyekre, hogy azok számunkra egyébként nem kötelezőek, csak erős érvként használhatók. Ez a szócikk elsősorban a precedens jogban betöltött szerepét, a jogi precedensek működésének mechanizmusát ismerteti, de ennek megalapozásához kitér a precedensekkel (korábbi példákkal, illetve analógiával) való érvelés néhány filozófiai kérdésére is. Nem tér ki ugyanakkor a precedensrendszerek szociológiai, kulturális, történeti különbségeire. A szócikk szerkezete a következő: az első pont a precedens fogalmáról, a precedenssel (analógiával) való érvelés néhány filozófiai aspektusáról, végül a precedensjog és a törvényi jog közti különbség elméleti alapjairól szól. A második részben röviden összefoglaljuk a klasszikus common law precedensdoktrína elemeit, végül a harmadik részben két olyan („nem klasszikus”) rendszert ismertetünk, amelyek szintén használnak korábbi döntéseket érvként, de valamilyen módon eltérnek a klasszikus precedensrendszertől.

Tovább a szócikkre

Prímás

Rovat: Egyházjog

Tovább a szócikkre

Privátautonómia

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Rádió- és televízióműsor

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Ráutaló magatartás

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Reálaktusok

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Regionális gazdasági integrációk

Rovat: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

Tovább a szócikkre

Rendészet

Szerző(k): PATYI András, SÁFRÁN József Rovat: Közigazgatási jog

A rendészeti tevékenység szabályozása és értelmezése komplex jogi terület, amelyet számos szempontból értelmeznek a modern jogrendszerben. E szócikkben először a kiinduló fogalmakat és az alapvető jellegzetességeket határozzuk meg, hogy mélyebb megértést nyerjünk a témakör szerkezetéről és alapvető vetületeiről. Kitérünk a rendészet és a rendészeti tevékenység fogalmi elemeire, majd áttekintjük az alkotmányos normák jelentőségét a rendészet kontextusában. Kiemelt figyelmet szentelünk a közrend és a közbiztonság alkotmányjogi fogalmainak, az államhatár rendjének, valamint a nemzetközi jogi kereteknek. Megvizsgáljuk a védelem mint veszélyelhárítás fogalmát, a rendőrség és a rendészet közötti különbségeket és a rendészeti intézkedések egyes kényszerítő eszközeit. Végül pedig bemutatjuk a komplementer rendészet és az önkormányzati rendészet kapcsolatát és nemzetközi szabályozását.

Tovább a szócikkre

Rendészeti szervek

Szerző(k): CHRISTIÁN László Rovat: Alkotmányjog

A rendészet a közigazgatás része, küldetése az állam belső rendjének, valamint a közrendnek és a közbiztonságnak a fenntartása, a társadalom tagjainak és alapvető értékeinek az oltalmazása az ezeket sértő, veszélyeztető jogsértő cselekmények megelőzése, elhárítása, megszakítása révén, akár legitim fizikai erőszak alkalmazásával. Az előbbi küldetés teljesítése rendkívül komplex, szerteágazó tevékenység, amely nem várható el kizárólagosan egyetlen erre rendelt állami szervezettől, történetesen a rendőrségtől. A rendészet küldetésének teljesítése, a biztonság megteremtése társadalmi kooperáció és kollektív munka eredményeként teljesíthető, amelyben a rendvédelmi szervek, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek mellett fontos szerepet kapnak az önkormányzatok, a magánbiztonsági vállalkozások, a civil önvédelmi szervezetek is. Ezt nevezhetjük komplementer rendészeti rendszernek, amelyben az állami szervek tevékenységét piaci és civil szerveződések egészítik ki, támogatják, segítik.

Tovább a szócikkre

Rendkívüli jogorvoslatok

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Részvény

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Retorika és jog

Rovat: Jogbölcselet

Tovább a szócikkre

Robotjog és autonóm járművek

Rovat: Az információs társadalom jogi kérdései

Tovább a szócikkre

Rokonság

Rovat: Családjog

Tovább a szócikkre

Római jog

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Sajtóhelyreigazítási eljárás

Szerző(k): PRIBULA László Rovat: Polgári eljárásjog

A sajtóhelyreigazítás a polgári jog egy különleges személyiségvédelmi eszköze. A lényege, hogy az a személy, akiről valamely médiatartalomban valótlan (megalapozatlan) tény jelenik meg, igényt tarthat a közlések valótlanságát és esetlegesen ezzel szemben a való tényeket tartalmazó helyreigazító közlemény közzétételére. Amennyiben a helyreigazításra köteles sajtószerv a kérését nem teljesíti, az érintett személy egy különleges, rendkívül gyors elbírálást lehetővé tevő polgári peres eljárásban szerezhet érvényt a követelésének. A sajtóhelyreigazítás célja a nem bizonyított valódiságú közlemények rövid időn belüli korrigálása. Ezen felül felmerülő más kérdésekre – mint például okozott-e jelentős érdeksérelmet az érintettnek a sajtóközlemény, ki a felelős a valótlan közlés megjelenéséért, mindent megtett-e az újságíró a közölt adatok helyességének ellenőrzése végett – már nem a sajtóhelyreigazítási eljárás hivatott választ adni.

Tovább a szócikkre

Sajtókiadók szomszédos joga

Szerző(k): UJHELYI Dávid Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

A sajtókiadókat megillető jog a legfiatalabb a szomszédos jogok körében. Célja, hogy az egyre inkább csökkenő mértékű, klasszikus és analóg sajtókiadói bevételeket egy új kizárólagos jog útján pótolja, ezzel biztosítva a minőségi sajtótermékek fenntarthatóságát és a médiapluralizmust. A jogintézmény gyökerei Németországig és Spanyolországig nyúlnak vissza, ugyanakkor jelenlegi formáját az Európai Unió jogalkotása útján nyerte el. A 2021. június 1. óta hatályos hazai szabályozás körében a sajtótermék kiadója az online felhasználás körében, a többszörözés és a nyilvánossághoz közvetítés körében élvez kizárólagos jogokat. A hazai jogosultak az új szomszédos jogot közös jogkezelés körében tervezik érvényesíteni.

Tovább a szócikkre

Semlegesítés

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Semmisség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Sérelemdíj

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Sértett

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Skandináv jogi realizmus

Szerző(k): BADÓ Attila Rovat: Jogbölcselet

A skandináv jogi realizmus a jogi formalizmussal szembehelyezkedő, a pszichológia és a nyelvelmélet korabeli eredményeit alkalmazó jogelméleti irányzat, mely tulajdonképpen három svéd és egy dán szerző jogelméleti munkásságából áll össze. Az iskola képviselői a metafizikai szemlélet eliminálását, a jogi „babonák” elleni harcot, a tényekre koncentráló empirikus ismeretszerzést tűzték ki célul a jogtudományban. A jogot társadalmi jelenségnek tekintették, és a jogrendszer alapproblémáinak megértéséhez pszichológiai, szociológiai, történeti és nyelvelméleti jellegű magyarázatokat adtak. Ez a természetjoggal és a korabeli jogpozitivizmussal szembenálló, a jogot társadalmi jelenségként felfogó, a metafizikai szemléletet elutasító „realizmus” válik a skandináv jogfilozófiai iskola alaptételévé, mely az irányzathoz sorolt szerzőket összeköti. Ezzel a hozzáállással keresnek válaszokat arra, hogy miként lehet túllépni a kortárs jogelmélet metafizikát igénylő vitáin, hogyan lehet megválaszolni a „Sein és Sollen” kérdésfelvetést, hogyan lehet magyarázatot adni a jog érvényességének problémájára, a jog és az erkölcs, a jogi nyelv és a valóság viszonyára, és nem utolsósorban arra is, hogy mi a realista jogtudomány valós feladata.

Tovább a szócikkre

Státusjogok

Szerző(k): KISTELEKI Károly Rovat: Alkotmányjog

A státusjogok az egyént – állampolgári státusa alapján – megillető azon jogok összességét ölelik fel, amelyek az adott állam szuverenitása kapcsán határozzák meg az állampolgár jogi helyzetét, de egyben meg is különböztetik őt az adott állam területén lévő idegenektől, akik közé a szakirodalom a külföldieket és a hontalanokat sorolja.

Tovább a szócikkre

Statútumváltás

Rovat: Nemzetközi magánjog

Tovább a szócikkre

Szabadjogi iskola

Rovat: Jogszociológia

Tovább a szócikkre

Szabadságjogok

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Számvevőszék

Szerző(k): SÁGVÁRI Ádám Rovat: Alkotmányjog

A számvevőszék az állami ellenőrzés legfőbb szerve. Az intézménytípus a parlamenti ellenőrzés alapintézménye, feladata a közpénzek kezelésének és felhasználásának, valamint a közvagyon kezelésének, védelmének és hasznosításának ellenőrzése. A számvevőszék által végzett külső ellenőrzés a közpénzügyek teljes spektrumára kiterjed, és a szervezet a megállapításaival, javaslataival, tanácsaival a parlamenten, annak bizottságain és az ellenőrzött szervezetek munkáján keresztül a jól irányított állam működéséhez kíván hozzájárulni. Ennek érdekében sajátos jogállással és függetlenségi garanciákkal rendelkezik az államszervezeten belül, és általános hatáskörrel végzi a közpénzekkel és az állami, valamint – a számvevőszéki modellek többségében – az önkormányzati vagyonnal való felelős gazdálkodás ellenőrzését, azaz ellenőrzést végezhet mindenütt, ahol közpénzt használnak fel vagy közvagyont kezelnek. Operatív eszközökkel ugyanakkor nem vagy csak korlátozottan rendelkezik a közpénzek gazdaságos felhasználása és az okszerű, takarékos és a jogszabályoknak megfelelő gazdálkodás kikényszerítésére, így leginkább az állam „pénzügyi lelkiismeretének” tekinthető.

Tovább a szócikkre

Szándékosság

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Szankciók

Rovat: Nemzetközi jog

Tovább a szócikkre

Szankciók

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Szellemi tulajdonjog és szellemi alkotás

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Személyállapoti perek

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Személyek az egyházjogban

Szerző(k): ERDŐ Péter Rovat: Egyházjog

A katolikus egyház vallási közösség. Saját jogrendjén belül a megkeresztelt ember minősül személynek, bár bizonyos viszonylatokban mások is gyakorolhatnak egyes jogokat. Ha a személyiség az egyházban is teljes általánosságban a puszta jogalanyisággal volna azonos, akkor ellentmondásnak tűnhetne, hogy hogyan lehetnek jogaik nem létező alanyoknak. A megkeresztelt, de a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő személyekre csak bizonyos kötelességek és jogok vonatkoznak. A kánonjog ismeri a jogi személyeket is. Ezek nem csak személyek, hanem dolgok együttesei is lehetnek. A katolikus egyházjog különbséget tesz a hivatalos és a magán jogi személy között. Csak az előbbiek cselekszenek az egyház nevében, csak az ő javaik számítanak egyházi javaknak.

Tovább a szócikkre

Személyhez fűződő jogok a szerzői jogban

Szerző(k): TOMASOVSZKY Edit Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

A szerzői jog alapvető célja egyfelől, hogy elismerje az alkotók munkáját és ösztönözze az alkotómunkát. Másfelől fontos célja az is, hogy a közönség számára a lehető legszélesebb körű hozzáférést biztosítsa az alkotásokhoz, a tudáshoz, az információkhoz. Az e célok, fő érdekek közötti egyensúlykeresés határozza meg a szerzői jog történetét és mai szabályozását is. Ebben az egyensúlykeresésben rendkívül fontos szerepe van a szerzők számára biztosított vagyoni és személyhez fűződő jogoknak és e jogok dinamikájának. A kétféle jog fejlődése és dominanciája a szerzői jog története során mindig eltért egymástól, és ez ma is így van. Ugyanakkor fontos, hogy a személyhez fűződő és a vagyoni jogok egymás nélkül nem, csak egymásra tekintettel tudnak érvényesülni, még ha ez a gyakorlatban nem is mindig tűnik ki. Bár a kétféle jogosultság természete, tartalma és szerepe eltérő, egymással mégis nagyon szoros kapcsolatban állnak, hiszen mindkét jogosultsági kör legfőbb célja, hogy a szerzőnek megfelelő és méltányos védelmet biztosítson, csak éppen más-más vonatkozásban.

Tovább a szócikkre

Személyi jog

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Személyiségvédelem

Szerző(k): PRIBULA László Rovat: Polgári eljárásjog

Mindenki jogosult arra, hogy a személyiségével saját maga rendelkezzen és ennek tiszteletben tartását másoktól megkövetelje. Ha mégis megsértik valakinek az emberi méltóságát vagy az azon alapuló valamely nevesített személyiségi jogát, úgy a sérelmet szenvedett fél jogosult a Polgári Törvénykönyvben meghatározott jogkövetkezmények – egyrészt a felróhatóságtól független szankciók: így a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítása, a jogsértés abbahagyása, a további jogsértéstől eltiltás, elégtétel adása, a sérelmes helyzet megszüntetése, a jogsértéssel elért vagyoni előny árengedése; másrészt a szubjektív szankciók: így a sérelemdíj és a kártérítés – érvényesítésére. A személyiségi jogvitákon alapuló polgári perek számos olyan sajátossággal bírnak, amelyek eltérnek az általános, a vagyoni igények érvényesítése iránti peres eljárások megoldásaitól. Több eljárási szabályt a személyiségi jogi perekben eltérően kell értelmezni, biztosítva ezáltal a különösen érzékeny jogviták hatékony elbírálását. Egyes kiemelt, különleges jogvédelmet megvalósító személyiségi jogi pereket – a sajtóhelyreigazítási pereket, a „képmáspereket” és a „gyűlöletbeszéd-pereket” – pedig a jogalkotó különleges perként is szabályoz, ezekben az általános perrendtől számos részben lényegesen eltérő eljárási eszközöket alkalmazva.

Tovább a szócikkre

Személyi szabadságot érintő kényszerintézkedések

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Szerződés

Szerző(k): BÓNIS Péter Rovat: Jogtörténet

A mai jogban a szerződést két vagy több fél egybehangzó akaratnyilatkozataként szokás meghatározni. Hosszú idő volt szükséges azonban ahhoz, hogy eddig eljusson a jogtudomány. E cikk célja a szerződés fogalmának e fejlődését áttekinteni. Az ókori római jogban rendkívül sok formális elmet megköveteltek ahhoz, hogy a puszta akaratmegegyezésnek jogilag kötelező ereje legyen. A középkorban az egyetemi jogászság munkálkodásának nyomán ez a formális szerződéstan teljesen átalakult. A középkori jog (ius commune) alakította ki a pactum vestitum fogalmát, a pacta sunt servanda elvét, és az ún. causatant, amelynek részletes bemutatása e cikk feladata.

Tovább a szócikkre

Szerződés

Rovat: Római jog

Tovább a szócikkre

Szerződésátruházás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Szerződési szabadság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Szerződéskötés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Szerződésmódosítás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Szerződésszegés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Szerzői jogi felhasználási szerződés

Szerző(k): FODOR Klaudia Franciska, GUBICZ Flóra Anna Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

A szerzői vagyoni jog lényegi eleme, hogy a szerző – azon túl, hogy maga kizárólagosan jogosult a műve egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására – jogosult minden egyes felhasználás engedélyezésére is. Ennek az engedélyezésnek az eszköze a felhasználási szerződés. A felhasználási szerződéssel a szerző engedélyt ad a műve felhasználására, amelynek ellenpontjaként a szerződés felhasználási jogot hoz létre a felhasználó oldalán, amiért ellenszolgáltatásként a felhasználó főszabály szerint jogdíjat köteles fizetni. Jelen szócikk nem csupán a törvényi szabályokat ismerteti, hanem gyakorlati útmutatóul szolgál a magyar szerzői jog szabályai szerinti felhasználási szerződések megírásához és értelmezéséhez egyaránt. A szócikk először meghatározza a felhasználási szerződés fogalmát, majd sorra veszi a szerződés lényeges elemeit (a szerződésben részt vevő felek, a szerződés közvetett és közvetlen tárgya, a szerzői jog). A felhasználási szerződést alapvetően a szerződési szabadság polgári jogi alapelve szerint lehet megkötni, azonban a szerzői jogi törvény tartalmaz eltérést nem engedő és az értelmezést segítő rendelkezéseket is, ami kiemeli ezt a szerződéstípust a polgári jog egyéb szerződései közül. A szócikk részletesen bemutatja a törvényi diszpozitív és kógens szabályokat. Kitér az uniós szerzői jogi reform nyomán 2021-ben bevezetett újabb rendelkezésekre és a felhasználási szerződések egyes típusaira is (kiadói szerződés, tartalommegosztó szolgáltatók által kötendő felhasználási szerződés, szoftverlicencia). A szócikk zárásként utal arra, mennyiben alkalmazhatók a felhasználási szerződés szabályai más szerződéseknél.

Tovább a szócikkre

Szerzői jogi kivételek és korlátozások

Szerző(k): GRAD-GYENGE Anikó Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

A szerzői kizárólagos jog egyik legfontosabb korlátja a kivételek és korlátozások csoportja. A kivételek és korlátozások az engedélyezési jognak jellemzően valamely általános társadalmi érdek teljesülése céljából történő szűkítései. Feltételeik teljesülése esetén a felhasználó mentesül az engedélyszerzési kötelezettség alól és kivétel esetében a jogdíjfizetéstől is. A szócikk a kivételek és korlátozások nemzetközi, uniós és magyar szabályozását tekinti át.

Tovább a szócikkre

Szerzői mű

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Szerzői vagyoni jogok – felhasználás, felhasználási módok

Szerző(k): SÁPI Edit Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

A szerzői jog a szerzőt megillető személyhez fűződő és vagyoni jogokat foglalja magában. Vagyoni jogok alatt értjük azokat a szerzőt illető kizárólagos jogokat, amelyek a mű felhasználásának engedélyezését jelentik. A vagyoni jogok gyakorlása főszabály szerint a szerző kizárólagos joga, így a szerzői jog szabályai szerint a szerzői jogi jogosultnak a mű minden egyes felhasználását engedélyeznie kell. A vagyoni jogok kizárólagossága tehát azt jelenti, hogy a szerző(i jogi jogosult) ellenőrzése alatt tarthassa a mű felhasználását. A mű felhasználásáért cserébe a szerzőt (halála után örökösét) díjazás illeti meg. A vagyoni jogok mindaddig a szerzőnél – és a szerző halála után leggyakrabban az örökösénél – maradnak, amíg a mű védelmi ideje fennáll. A szerzői jogi törvényünk példálózó jelleggel sorolja fel a leggyakoribb felhasználási formákat és ezáltal a szerzőt megillető vagyoni jogokat. A vagyoni jogok közé soroljuk a többszörözés, terjesztés, nyilvános előadás, nyilvánossághoz közvetítés, átdolgozás, kiállítás, merchandising és a sajátos cím felhasználásának engedélyezését.

Tovább a szócikkre

Színlelt szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Szociális jogok

Szerző(k): DRINÓCZI Tímea Rovat: Alkotmányjog

A szociális jogok az alapjogok olyan csoportja, amelynek kiterjedése és alapjogi jellege vitatott a szakirodalomban. Beszélhetünk szűkebb és tágabb értelemben felfogott szociális jogokról. Tágabb értelemben a szociális jogok felölelik a második generációs jogokat és nemzetközi szinten számos olyan jogot, amelyet újabb generációsnak nevezhetünk (ruházkodáshoz való jog, az alultápláltság és éhezés elleni védelem stb.). Ha a szociális jogokat szűkebb értelemben fogjuk fel, és figyelembe vesszük azok funkcióját, kapcsolatát az emberi méltósághoz való joggal, továbbá azt, hogy az európai alapjogi térben ezek érvényesítésére törekszenek, akkor az alapjogi jelleg megállapítható. Az így értelmezett szociális jogokra jellemzően akkor lehet hivatkozni, ha az egyén rajta kívül álló okból olyan előre meghatározott helyzetbe kerül (árvaság, betegség, munkanélküliség stb.), amely végső fokon az emberi mivoltát oly módon és mértékben veszélyezteti, hogy azt más létező alapjog nem képes védeni. A magyar felfogás – mind a szakirodalomban, mind az alkotmánybírák körében – inkább arra hajlik, hogy a szociális jogok nem tekinthetők alapjogoknak, azok nem kikényszeríthetők. Az alkotmánybírósági megközelítés az Alkotmány fennállásának húsz éve alatt három szakaszon ment keresztül, és úgy tűnt, hogy a szociális jogoknak az emberi méltósághoz való joghoz kapcsolásával az európai trendhez igazodik. Ez az igyekezet és felfogás azonban megtört az Alaptörvény hatálybalépésével. A kialakuló új gyakorlat nem illeszkedik sem a nemzetközi folyamatokba, sem a szociális jogokkal kapcsolatos alkotmányjogi vagy tágabb közjogi és a szakmai megfontolások alakuló trendjébe.

Tovább a szócikkre

Szocialista jog

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Szokásjog

Szerző(k): JANY János Rovat: Jogbölcselet

A szokásjog többértelmű kifejezés, mert jelenti egyfelől a különböző természeti népek szokásait, másfelől az állami szervek, elsősorban a bíróságok szokásait, ami jogszabályok következetesen azonos értelmezésében nyilvánul meg. A történelem kezdetén valamennyi nép társadalmi együttélését a szokásjog szabályozza, ezért ez tekinthető történetileg a kezdeti állapotnak. Ott, ahol a szabályok alkotását az államok váltották fel, a szokásjogok jelentősége visszaszorult, máshol azonban máig fennmaradt. Ilyen helyeket ma elsősorban Ázsiában és Afrikában találunk, ahol a vidéki lakosság túlnyomó többsége manapság is saját szokásjogi hagyományát részesíti előnyben. A kortárs szokásjogok feltárása a jogantropológia kutatási területe, amely az elmúlt évtizedben számos hasznos etnográfiai adatot gyűjtött össze. Ezek összehasonlító elemzéséből megállapítható, hogy a helyi különbségek ellenére sok hasonlóság mutatkozik az egyes népek szokásjoga között, különösen a vérbosszú, a családszerkezet, a házasság és az öröklés, valamint az ezeket átható mágikus gondolkodás tekintetében.

Tovább a szócikkre

Szolgálati alkotás

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Szolgáltatás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Sztrájkjog

Szerző(k): HUNGLER Sára Rovat: Alkotmányjog

A sztrájk a munkavállalók közös gazdasági és szociális érdekeinek biztosítására szolgáló, időleges munkabeszüntetés. A munkabeszüntetés célja, hogy a munkavállalók kikényszeríthessék valamilyen követelésük teljesítését, illetve ellenállásukat fejezzék ki valamivel szemben, vagy így nyilvánítsák ki sérelmüket, esetleg más munkavállalókat támogassanak követeléseikben vagy szolidaritást vállaljanak azokkal sérelmeikben. A sztrájk alapjog, de nem korlátozhatatlan, bizonyos esetekben jogszerű lehet a teljes tilalom is. Számos oka lehet annak, hogy a munkavállalók kollektív akciókhoz folyamodnak. A leggyakoribb ok, hogy a munkáltatókkal folytatott kollektív tárgyalások megakadnak. A sztrájk ekkor az utolsó jogszerű eszköz lehet arra, hogy a munkavállalók a munkaviszonnyal kapcsolatos érdekeiket, mint például a munkabérek emelése vagy a munkafeltételek javítása, érvényesíthessék. A sztrájk továbbá válasz lehet bizonyos munkahelyi eseményekre, mint például a munkavállalók egészségét és biztonságát fenyegető munkakörülményekre vagy a munkáltatói hatalom visszaélésszerű gyakorlására. Amellett, hogy a tisztán politikai sztrájk a legtöbb országban kifejezetten tilos, a munkabeszüntetés mozgatórugói lehetnek politikai jellegű megfontolások is, ha a munkavállalók szélesebb körű társadalmi és gazdasági érdekeik védelmére vagy előmozdítására törekszenek – például a kormányzati politika elleni tiltakozással vagy azzal, hogy megpróbálják meggyőzni a kormányt, hogy hozzon korrekciós intézkedéseket valamilyen társadalmi vagy gazdasági problémával kapcsolatban. A sztrájkok természetüknél fogva megzavarják a munkabékét és sértik a munkáltató gazdasági érdekeit, ugyanakkor gazdasági és társadalmi hatásuk jelentős lehet. A jogszerű sztrájkkal a munkáltatónak és egyéb érintetteknek (például a lakosságnak) okozott károkozás is jogszerű, sőt, ha nincsen ilyen hatása, akkor valójában a munkabeszüntetés nem képes elérni a célját. Ugyanakkor a sztrájk minden esetben békés tiltakozási forma, nem valósíthat meg erőszakos cselekményt, hiszen a munka fel nem vétele jelenti a tiltakozást. A jogszerű sztrájkban való részvételért a munkavállalókkal szemben semmilyen hátrányos munkáltatói intézkedés nem alkalmazható, ugyanakkor a sztrájk idejére munkabér sem jár.

Tovább a szócikkre

Szükséghelyzet

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Szülők

Rovat: Családjog

Tovább a szócikkre

Szuverenitás

Szerző(k): CHRONOWSKI Nóra, PETRÉTEI József Rovat: Alkotmányjog

Az alkotmányjog legjelentősebb alapkérdései közé tartoznak a hatalom eredetével, alanyával, jellemzőivel, működésével, korlátozásával kapcsolatos problémák. Ezeket a kérdéseket a szuverenitás fogalma alá szokás sorolni, amely azonban korántsem konszenzusos kifejezés. Eltérő jelentést és jelentőséget tulajdonít neki a politika és a jog: az előbbi a hatalomra vonatkozó tényeknek, míg az utóbbi a hatalom jogi szabályozottságának és kötöttségének relevanciáját hangsúlyozza. A legfontosabb előírásokat az adott állam alkotmánya rögzíti, amikor megjelöli a hatalom eredetét, forrását és meghatározza a hatalom gyakorlásának legfontosabb jogi kereteit. Míg a hatalom alanyának (tulajdonosának) megjelölése a szuverenitás valamely formájának kinyilvánítását jelenti, addig a hatalom működésére, gyakorlására vonatkozóan formalizált keretet alakít ki az alkotmány. Ennyiben az alkotmányjog jelenti a szuverenitás és a hatalomgyakorlás jogi alaprendjét, azt az ideális esetben demokratikus és konszenzusos folyamatokban kialakított konkrét rendet, amelyet az adott politikai közösség működésének kereteként ismer el. A kortárs alkotmányjog a szuverenitás három megnyilvánulását szabályozza: a népszuverenitást, a jogszuverenitást és az állami szuverenitást. Az utóbbival összefüggésben lényeges kérdés a tartalmát jelentő felségjogok – alkotmányos hatáskörök – gyakorlásának módja, amelyet a nemzetközi és nemzetek feletti – elsősorban az európai uniós – együttműködés döntő módon befolyásol.

Tovább a szócikkre

Tárgyalás

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Tárgyalás, perbeszéd

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Társasági jog

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Tartási és életjáradéki szerződés

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Tartozásátvállalás

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Teljesítés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Teljes kártérítés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Teljességi záradék

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Termékfelelősség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Termékszavatosság

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Terrorizmus

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Térség és terület a nemzetközi jogban

Szerző(k): CSATLÓS Erzsébet Rovat: Nemzetközi jog

A terület jogállása a nemzetközi jogban sokrétű fogalom. Egyrészt fizikai jellemzők okán – háromdimenziós egységről lévén szó – beszélhetünk szárazföldről, vízről és levegőről, továbbá jogi szempontból mindegyik elemet tovább-bonthatjuk aszerint, hogy államterületről vagy annak nem minősülő egyéb jogi kategóriákról van-e szó. A tér–terület nemzetközi jogi szabályozásának központjában az állami felségjogok gyakorlásának kérdése áll, a terület jogállása az államot megillető jogosultságok mértéke és korlátai szerint meghatározott mind az államterület, mind az azon kívül eső területek vonatkozásában.

Tovább a szócikkre

Tévedés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Tilos szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Típuskényszer

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Tisztességtelen szerződési feltételek

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Többalanyú kötelmek

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Tőzsde

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Tőzsdei ügyletek

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Tradicionális jogok

Szerző(k): MEZEI Péter Rovat: Jogösszehasonlítás

A máig fennmaradt törzsi társadalmakat napjainkban is jellemző tradicionális vagy természeti jogok jelentősége a modern összehasonlító jog számára a jog történeti és társadalmi fejlődésének megértésében segédkezhet. Az egyes törzsek szokásai közötti hasonlóság alapvetően nem a népcsoportok földrajzi közelségén vagy közös történeti fejlődésén alapul, hanem azon a közös sajátosságon, hogy a törzsek államszervezet híján a releváns élethelyzetekre általában véve hasonló megoldásokat kerestek. A tradicionális vagy természeti jogok továbbélése napjainkban azonban komoly veszélyben van, a globalizáció és az emberi társadalom magas fokú fejlettsége anakronisztikussá tesz minden olyan megoldást, amely a szervezett államrendszeren kívül sok esetben szubjektív tényezők mentén kínál megoldást a jogi problémákra. A tradicionális vagy természeti jogok tanulmányozása ennek ellenére nem indokolatlan, és az antropológiai kutatások mellett a jogösszehasonlítás területén is érdemes figyelmet szentelni e jogoknak.

Tovább a szócikkre

Tulajdonátruházó szerződések

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Ügyészség

Szerző(k): NÁNÁSI László Rovat: Jogtörténet

Az ügyészség az az állami hatóság, amely a társadalom nevében és a közérdek védelmében biztosítja a törvény alkalmazását mindazon esetekben, amikor jogba ütköző magatartás merül fel. A szervezet az igazságszolgáltatás része, amelynek rendszerében jelentős szerepet tölt be: büntetőügyekben a nyomozás kezdetétől a büntetés végrehajtásáig feladatai vannak, továbbá hatásköröket gyakorol a magánjog és a közigazgatási jog érvényesítése területén is. Az ügyészi tevékenység gyökere mindenhol a jogi sérelemmel szembeni fellépés volt, nem a saját, hanem más jogának érvényesítése érdekében. A mind magasabb szintű jogérvényesítés vezetett az állam által fenntartott ügyészi tevékenységhez, amely szervezetileg a kormány- vagy az igazságszolgáltatási hatalomhoz kapcsolódik. Állami szervként feladatává vált a központi hatalmi tényezőnek, az uralkodónak, a kormánynak vagy a parlamentnek az érdekeit képviselni a jogi viszonyokban. Az ügyészség fő feladata a megsértett közösség nevében a vádfunkció gyakorlása az igazságszolgáltatás menetében, így létrejötte összefüggött a közbűncselekmények rendszerével, mert „mihelyt az állam a társadalmi sérelem eszméjét kapcsolja a bűntetthez, azonnal előáll ama követelmény, hogy e felfogásnak megfelelőleg állami vádközeg gondoskodjék a bűntettek üldözéséről. Az anyagi büntetőjog rendszerének e változása történetileg a közvádlóság két alakjára vezetett: az actio popularisra és a közvád képviseletének típusára, az állami ügyészségre”. A szervezet az európai állam- és jogfejlődés eredménye. Számos országban találunk előzményeket, amelyek hordozták az ügyészi funkciók elemeit, de a meghatározásnak megfelelő hatóság kialakulására először Franciaországban került sor, majd az ottani megoldás alapulvételével Európában, ezt követően világszerte elterjedt.

Tovább a szócikkre

Ügyészség

Szerző(k): VARGA Zs. András, JAKAB Hajnalka, VARGA Ádám Rovat: Alkotmányjog

Az ügyészség a közvádló, elsődleges feladata az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítése (vádmonopólium). További hatásköreinek nagy része azt a célt szolgálja, hogy az ügyész dönteni tudjon arról, hogy egy adott ügyben vádat emel-e. Emellett azonban a közérdek védelmezőjeként lehetnek büntetőjogon kívüli feladatai is. Az ügyészség szervezeti felépítésének kialakítása nagymértékben függ attól, hogy az adott állam berendezkedése melyik ügyészségi modellt követi. Az alárendelt ügyészségi modellben az ügyészséget a kormány az igazságügyi miniszteren keresztül irányítja. Az irányítás ilyenkor is csak általános jellegű lehet, a végrehajtó hatalom nem jogosult az ügyészségtől konkrét hatásköröket elvonni. Az önálló ügyészségi modellben – amelyet Magyarország is alkalmaz – az ügyészség és a kormány között nincs hierarchikus viszony. Az ügyészség csak az országgyűlésnek tartozik felelősséggel, a többi hatalmi ágtól, állami szervezettől független. Az, hogy az állam melyik modellt követi, nem csupán a hatalommegosztás szempontjából bír jelentőséggel, hanem az ügyészség hatásköreire is kihatással van. Önálló ügyészségi modell esetében az ügyészség hatásköre a közigazgatás törvényességi felügyeletére is kiterjed, mind a normatív, mind az egyedi aktusok vonatkozásában. Az alárendelt ügyészségi modellben viszont az ügyészség maga is a közigazgatás része, így nincs hatásköre a közigazgatás törvényességi felügyeletére. Az alárendelt modellt követő államokban az ügyészség fő feladata a bűnüldözés.

Tovább a szócikkre

Ügyészség, vád, vádirat

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Ügynök

Rovat: Versenyjog

Tovább a szócikkre

Ügyvédség

Szerző(k): KORSÓSNÉ DELACASSE Krisztina Rovat: Jogtörténet

Az ügyvédség a jogászi professziók egyike, az ügyvédi tevékenység lényegéhez hozzátartozik a felek képviselete, védelmük a jogvitákban, mindenekelőtt bírósági eljárásokban, az ügyfelek jogi természetű ügyeivel ellenérték fejében való, szakmai hozzáértést igénylő, hivatásszerű foglalkozás, amely az ügyvéd és ügyfele közti bizalmi kapcsolaton nyugszik. Az ügyvédség ókori előzményei közül a római jogban kialakuló procurator és advocatus intézménye azért is különös jelentőséggel bír, mert ezek kánonjogi közvetítéssel, illetve a római jog európai továbbélése nyomán számos államban befolyásolták az ügyvédség alakulását, elnevezéseit. A középkori és újkori német, angol, francia vagy itáliai jogban mindenütt megfigyelhető az ügyvédség szervezeti megkettőződése, noha ezek korántsem hozhatók tökéletesen párhuzamba egymással. Ezzel szemben hazánkban az ügyvédség hagyományosan egységes volt. A prókátorok tevékenysége Magyarországon nagyjából a XV–XVI. századtól vált hivatásszerűvé, ami együtt járt a velük szemben támasztott erkölcsi és szakmai – jogismeretükre vonatkozó – elvárások megjelenésével. Ezeket folyamatosan a hivatásgyakorlás előfeltételévé tették, előbb az ügyvédi eskü előírásával (1694), majd az ügyvédi vizsga bevezetésével (1769), amelyhez 1804-től jogi végzettség és kétéves gyakorlati idő kimutatása is járult. A XIX. század az ügyvédség autonóm hivatásrenddé alakulásának időszaka, 1874-ben született meg a modern magyar ügyvédi rendtartás, amelynek alapján 1875-ben létrejöttek a fegyelmi jogkört is gyakorló ügyvédi kamarák.

Tovább a szócikkre

Ügyvitel

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Uniós szerzői jog

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Utaló magatartás

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Utóöröklés

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Üzemi alkotmányjog

Szerző(k): HUNGLER Sára Rovat: Munkajog

Az üzemi alkotmányjog olyan különböző mechanizmusok összefoglaló neve, amelyek lehetővé teszik, hogy a munkavállalók részt vegyenek a munkahelyen az őket érintő munkáltatói döntések meghozatalában. Erre azért van szükség, mert a munkahelyen a munkáltató a munkaviszony sajátosságai miatt egyoldalúan alakíthatja ki a munkavégzés feltételeit, az egyéni munkavállalónak kevés ráhatása van arra, hogy milyen körülmények között végzi a munkáját, azaz hiányzik az egyéni autonómiája. Ugyanakkor mivel a munkajogviszony egy személyes jellegű jogviszony, szükséges, hogy a munkavállalók ne csak egyszerű termelési eszközök legyenek, hanem bizonyos mértékben alakítói is lehessenek a jogviszonyuknak. Ezért az üzemi alkotmányjog lényege, hogy befolyásolási, döntés-előkészítési szerepet adjon a munkavállalóknak, tulajdonképpen megosztva a munkáltató hatalmi pozícióját. A részvétel a munkáltató számára is hasznos lehet, mivel a munkavállalók és képviselőik rendelkeznek részletes tudással és tapasztalatokkal arra vonatkozóan, hogy miként végzik a munkát és az hogyan hat rájuk, így tapasztalataikat felhasználva a munkáltató jobb döntéseket hozhat. A döntéshozatalban való részvétel így békés együttműködést tesz lehetővé munkavállalók és munkaadók között. Számos módja létezik a munkáltatói döntések befolyásolásának; aszerint, hogy a munkavállalók személyesen vagy képviselőik útján gyakorolják-e részvételi jogaikat, megkülönböztethetünk közvetlen vagy közvetett részvételt, illetve különbséget tehetünk aszerint is, hogy milyen szinten születő döntésekbe vonják be a munkavállalókat. Az, hogy egy államban milyen eszközökkel és milyen mélységben befolyásolhatják a munkavállalók a munkáltatók döntéseit, nagyban függ attól, hogy milyen gazdasági és munkaügyi kapcsolati rendszer jellemzi az adott országot, milyen a munkajogi jogforrási rendszer, valamint attól is, hogy az állami vagy a versenyszférában tevékenykedik-e a munkáltató. A gazdaság globalizációjával a különböző részvételi modellek egymás mellett élnek, ami az elmélet és a gyakorlat számára egyaránt megnehezíti az egyes intézmények pontos elhatárolását.

Tovább a szócikkre

Üzleti titok

Rovat: Személyi jog

Tovább a szócikkre

Üzleti titok és know-how, védett ismeret

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Üzletrész

Rovat: Társasági jog

Tovább a szócikkre

Uzsorás szerződés

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Vagyon

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Vagyonadó

Rovat: Pénzügyi jog

Tovább a szócikkre

Vagyont érintő kényszerintézkedések

Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

Tovább a szócikkre

Választások

Szerző(k): MÉCS János Rovat: Alkotmányjog

A választások a képviseleti hatalomgyakorlás eszközei, amelyek révén a képviselet absztrakt elvéből gyakorlati valóság lesz. A választások minősége meghatározza a demokrácia minőségét, ami nem képzelhető el szabad és tisztességes választások nélkül. Ezen túl azonban a választások és választási rendszerek eltérők lehetnek; nincs univerzálisan elfogadott, egységes választási szabályozás. Ebből az következik, hogy a rendszerek egyes elemei merőben eltérhetnek az egyes demokratikusan működő államokban. Emellett pedig gyakran az alkotmányok is tág mozgásteret biztosítanak a jogalkotónak a választási szabályozás kialakításához. Az alkotmányjog célja meghatározni azokat az alkotmányos elvárásokat, amelyeknek meg kell felelniük a választásoknak és a választási rendszereknek, méghozzá úgy, hogy ne vonja el a képviseleti rendszer megalkotásának hatáskörét a demokratikusan megválasztott népképviseleti szervektől, azonban ne is adjon szabad teret a választási szabályozás manipulatív módosításának.

Tovább a szócikkre

Választójog

Szerző(k): BODNÁR Eszter Rovat: Alkotmányjog

A választójog a demokráciákban a képviseleti hatalomgyakorlás eszköze, egyben alapjog, politikai részvételi jog. A választójog gyakorlására országos, helyi, valamint szupranacionális szinten kerülhet sor. Két fő részjogosítványa a szavazás joga (aktív választójog) és a választhatóság joga (passzív választójog). Tartalmát alapvetően meghatározzák a választási alapelvek, amelyek alapján a választójog szabad, általános, egyenlő, titkos és rendszerint közvetlen is. A választójog nem abszolút jog, feltételekhez köthető, korlátozható. Demokratikus társadalomban ezek a feltételek leginkább a választójog gyakorlására való képességhez (nagykorúság, belátási képesség), valamint a politikai közösséghez való tartozáshoz (állampolgárság, lakóhely) kötődnek. A választójog védelme mellett az államnak meg kell teremtenie a választójog gyakorlásának feltételeit, továbbá észszerű időközönként szabad és tisztességes választásokat kell tartani.

Tovább a szócikkre

Választójog

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Választottbíráskodás

Rovat: Polgári eljárásjog

Tovább a szócikkre

Vállalkozás

Rovat: A kötelmi jog különös része

Tovább a szócikkre

Váromány

Rovat: A magánjog általános része

Tovább a szócikkre

Városi jog

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Védelmi idő a szerzői jogban

Szerző(k): POGÁCSÁS Anett Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

A szerzői jog ugyan alapvetően kizárólagos jellegű jogot biztosít az alkotónak, azonban szerepe és célja sem indokolja, hogy a jogosulton kívüli hozzáférést és a szerzői jogi értelemben vett felhasználást teljesen kizárja. A szerzői jogi szabályozás egésze megfelelő egyensúly biztosítására törekszik az alkotó, a műélvező közönség és a felhasználók (azaz a művet érzékelhetővé tevők) széles tábora között. Ennek az egyensúlynak az egyik fontos eleme a védelem időbeli korlátozása, amely azt jelenti, hogy a szerzői jogi védelem nem tart örökké, a mű egy bizonyos idő eltelte után mindenképpen a közkincs körébe kerül. A szerzői jogi védelem tehát – egyéb korlátok és kivételek mellett – időben is korlátozott, amely idő leteltét követően ugyan fennmaradnak bizonyos (így a névfeltüntetéshez való jog továbbélésében) védendő vonatkozások, de az alkotónak és jogutódainak biztosított vagyoni és – egy alapvető kivételtől, a névjog továbbélésétől eltekintve – a személyhez fűződő jogok elenyésznek.

Tovább a szócikkre

Védjegy

Rovat: Szerzői jog és iparjogvédelem

Tovább a szócikkre

Védő

Szerző(k): ÜVEGES Eszter Anna Rovat: Büntető eljárásjog és büntetés-végrehajtási jog

A büntetőeljárásban a terhelt védelemhez való jogának deklarálása, valamint biztosítása nemzetközi és alkotmányos követelmény. A védő legfontosabb feladata a jogban tipikusan járatlan és az állami büntetőigénnyel szemben kiszolgáltatott helyzetben lévő terhelt érdekeinek érvényesítése, emellett az igazságszolgáltatás résztvevőjeként közreműködik az „igazság” felderítésében. Az ügyvédi hivatás, a védő tevékenysége tehát fontos alkotmányos garanciája az alapjogok érvényesülésének. A védői szerep és a védői jogosultságok, kötelezettségek köre folyamatosan alakult ki, bővült, melyhez nagyban hozzájárultak a nemzetközi emberi jogi dokumentumok. Mára részletesen szabályozza a törvény a meghatalmazás és kirendelés rendszerét, a kötelező védelem eseteit, valamint azt, hogy ki az, aki védőként nem járhat el. A büntetőeljárás önálló alanyaként a védő számos jogosultsággal bír és kötelezettség terheli, melyek a védelem – minőségi követelményként előírt – hatékony ellátását segítik elő. A védő mint jogismerő személy közreműködése a legtöbb esetben elengedhetetlen ahhoz, hogy a terhelt képes legyen büntetőeljárási jogainak gyakorlására, kötelezettségeinek teljesítésére.

Tovább a szócikkre

Végintézkedés

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Végintézkedés

Rovat: Jogtörténet

Tovább a szócikkre

Végrendelet

Rovat: Öröklési jog

Tovább a szócikkre

Végszükség

Rovat: Büntetőjog

Tovább a szócikkre

Vegyes jogrendszerek

Szerző(k): BADÓ Attila Rovat: Jogösszehasonlítás

Vegyes jogrendszerről (mixed legal system, mixed jurisdiction) vagy éppen hibrid jogi hagyományokról (hybrid legal traditions) abban az összefüggésben olvashatunk az összehasonlító jogi szakirodalomban, ha valamely klasszifikációs megoldás alapján meghatározott jogcsaládok, jogkörök jellegzetességeinek „keveredése” mutatható ki egy adott jogrendszerben. Szűkebb értelemben vegyes jogrendszerről akkor írnak, ha egy jogrendszerben a common law (anglo-amerikai) és a római-germán (kontinentális) jogcsalád (jogkör) jegyei egyaránt markánsan megjelennek. A vegyes jogrendszerek elméletét leginkább meghatározó irányzat csak azokat a jogrendszereket helyezi az általuk „harmadik jogcsaládnak” nevezett kategóriába, melyeknél valamilyen történelmi ok következtében a common law (mindenekelőtt közjogi), valamint a kontinentális jogrendszerek (mindenekelőtt magánjogi) elemei erőteljesen érvényesülnek. Tágabb értelemben az összehasonlító jog képviselői szerint két vagy több beazonosított jogcsalád, jogkör jellegzetességeit erőteljesen felmutató jogrendszer esetén igazolható a vegyes jogrendszer elnevezés. Szélsőséges értelemben pedig valamennyi jogrendszer vegyesnek tekinthető, hiszen valamennyi állam jogát érték idegen hatások történelme során.

Tovább a szócikkre

Vélelem és fikció

Szerző(k): TÓTH J. Zoltán Rovat: Jogbölcselet

A vélelem (praesumptio) olyan, valószínű vagy lehetséges törvényi (normatív) előfeltételezés (tényállás), melyet a jogalkalmazás során bizonyítás nélkül is valóságnak kell elfogadni. A vélelemnek két fajtája van: a megdönthető és a megdönthetetlen vélelem. Megdönthető vélelem (praesumptio iuris) esetében az előfeltételezett ténnyel szemben ellenbizonyításnak van helye. A megdönthető vélelem értelme az, hogy ilyenkor megfordul a bizonyítási teher: nem annak kell bizonyítania, aki valamit állít, hanem annak, aki a – valószínű vagy lehetséges – törvényi előfeltételezésről szeretné bizonyítani, hogy az az adott konkrét esetben nem valós. Megdönthetetlen vélelem (praesumptio iuris et de iure) esetében ellenben az előfeltételezett ténnyel szemben ellenbizonyításnak nincs helye; azaz ha be is lehetne bizonyítani, hogy a megdönthetetlen vélelem alapjául szolgáló – egyébként valószínű vagy lehetséges – tényállás a konkrét esetben valótlan, a jogszabály rendelkezésénél fogva erre akkor sem kerülhet sor. Fikcióról akkor beszélünk, ha a jogalkalmazás során törvény (valamely jogi norma) alapján egy bizonyosan valótlan tényállást kell valósnak elfogadni. Ebben az esetben az ellenbizonyítás lehetősége értelemszerűen fel sem merül; a törvényi fikció, hiába tudottan valótlan, a tényállás megállapítása során kötelezően irányadó lesz. A megdönthető vélelem az ítélkező bíró számára jelent könnyebbséget az ítélethozatal nélkülözhetetlen alapjául szolgáló bizonyításfelvétel során, amennyiben bizonyos jellegű ügyekben gyakran lépnek fel bizonyítási nehézségek; ilyenkor a jogalkotó megengedi, hogy a tényleges történeti tényállás feltárása és bizonyítása nélkül is megállapítható legyen a döntéshez szükséges (nem biztos, csak feltehető) tényállás. A megdönthetetlen vélelem és a fikció alkalmazására pedig elsődlegesen jogbiztonsági okokból kerül sor; olyankor, amikor a jogalkotó szerint fontosabb érdek fűződik a lezárt jogviszonyok háborítatlanságához, mint az anyagi igazságnak megfelelő ítélethez, vagy ez utóbbi elérése bizonyos ügyekben tipikusan lehetetlen volna, illetve az csak aránytalan nehézséggel volna elérhető.

Tovább a szócikkre

Veszélyes üzemi felelősség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Vétőképesség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Viktimológia

Rovat: Kriminológia

Tovább a szócikkre

Visszatartási jog

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Visszterhesség

Rovat: A kötelmi jog általános része

Tovább a szócikkre

Zálog

Szerző(k): BÓNIS Péter Rovat: Jogtörténet

A zálogjog a hitelező követelésének biztosítékául lekötött dolog feletti jog, hatalom. Amióta tartozás létezik a történelemben, mindig is keresték az emberek az adósság visszafizetését hatékonyan biztosító eszközöket. A zálogjog részletszabályai azonban nagyon sokszor változtak a történelemben. E cikk célja, hogy bemutassa a zálogjog középkori fejlődését a középkori egyetemeken oktatott jog, a ius commune tanításaitől kezdve.

Tovább a szócikkre

Zsidó jog

Rovat: Jogösszehasonlítás

Tovább a szócikkre